Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Egy kattintás itt, egy másik ott, és már meg is volt a tökéletes bizonyíték, amivel utólag is perbe tudják fogni a pasast, amiért úgy bánt az állataival, mint a puszta, elhasználható, felhalmozható tárgyakkal. 2024-ben az ember nem tehette meg, hogy így viselkedik, a házikedvencekért felelősséget kellett vállalni, több törvény is lefektetett teljesítendő kötelezettségeket, melyeknek nemhogy javarészt, szinte teljes egészében nem feleltek meg az itteni körülmények. Ahogy Horatio is mondta, a lakhelyük is rettenetesen kicsi volt, a higéniáról vagy az étkeztetésről pedig inkább nem is ejtettek szót, ugyanis akkor egy teljes napot végigbeszélhettek volna.
A vaku felvillanó fényére indult meg feléjük Julio, akinek látszóan nem tetszett a dokumentálása a helynek.
- Maguk meg.. - lépkedett úgy, hogy szinte a föld is beleremegett - .. mégis mit csinálnak? - lett egyre gyorsabb, ami elég ijesztőnek hatott, ugyanis ha egy ekkora súllyal rendelkező ember felgyorsulva neki rohan valakinek, az nem biztos, hogy életben marad.
- Végezzük a dolgunkat, uram - nézett rá komoly tekintettel Enzo, eltéve a fényképezőgépet, hátha azzal is le tudja nyugtatni a kedélyeket.
- Ehhez.. - mutogatott - ehhez engedély kell.
- Nézzenek oda, a törvénytisztelő állampolgár mennyire tisztába van a jogaival - pillantott Horatiora fél pillanatra, ugyanis igaza volt a férfinek. Mindezt nem tehették meg egészen addig, amíg nemhogy a fejestől, magától a nyomozásban részt vevő bírótól kellett volna engedélyt kérniük, hogy helyszíni szemlét tarthassanak, de legfőképpen, hogy megörökíthessék az itt látottakat. Tudta, hogy utólagosan is kérhetnek engedélyt, ha meg tudják indokolni, miért is volt szükséges hamarabb beszerezniük az információkat, de nem volt elég ideje gondolkodni, hogy mindezt a legalitás talaján állva elmagyarázza az előttük álló pasasnak, aki bármelyik pillanatban robbanhatott. Töprengeni kezdett, hogy amikor megkapta az aktát, milyen fotók is kerültek a birtokába, de valahogy egyáltalán nem tudta felidézni, hogy a kennelekről bármilyen fajta fényképet látott volna, amit most már egyre jobban furcsállt. - Az aktából kikerültek a képek, amiken a kutyák szerepeltek vagy a kennelek - súgta oda a mellette álló férfinek. - Minden bizonnyal valaki szándékosan eltökítette őket, csakis az áldozatról maradtak meg fotók bizonyítéknak - sóhajtott fel.
- Mit suttogsz baszd meg? - ordított mostmár Julio egyre indulatosabban, abba is hagyva a magázódást. Elkezdte kimutatni ő is a foga fehérjét, pont úgy, mint Igor Montgomery, így megint bebizonyosodott, hogy ezeken az embereken teljesen feleslegesen szeretnének segíteni és igazából csakis a kutyák miatt éri meg ezt az egészet tovább húzni az igazság érdekében. Soha életében nem találkozott még olyan esettel, ahol nemhogy a vádlott, de még a sértett is rettentő unszimpatikus volt, akit a megskalpolt fejével együtt sem volt képes sajnálni. Rettenetes.
- Nyugodjon meg, mint tudja, eljárás folyik Ön ellen, mivel a kutyái.. - kezdett bele, feltartva kezeit megadóan. Nem akart a fegyveréért nyúlni vagy a rendőri szigort alkalmazni egészen addig, amíg az nem volt létfontosságú, ugyanis onnantól kezdve, hogy azt meglépi, rettentő könnyű megszegnie a hatásköri szabályokat és egy fegyelmi vétséget a nyakába venni túlkapásért.
- Tudom baszd meg az ügyemet, nem vagyok hülye - ordított újból, de túlzottan a torkából tette, ugyanis fulladozni kezdett. Hatalmas köhögés rázta fel az egész utcát, mely csak percek után fejeződött be. - Hol az engedélyed, hogy fotózd a kenneljeimet?
- A törvény rendelkezéseinek megfelelően jártunk el, amint azt említettem az elején, helyszíni szemlét tartunk, melybe ez is beletartozik - próbált tovább magyarázni nyugodt hangnemben, de ő is egyre idegesebb lett, ahogy sarokba szorítva érezte magát. Nem hazudhatott, ugyanis fogalma sem volt, hogy mennyire képzett a férfi jogból vagy hogy nincs-e nála netalántán egy hangrögzítő, amit utána késként szoríthat majd a nyakához. - Igaza van, tájékoztatnom kellett volna a készülék használatáról, nem készítünk több fotót.
Julio Carter némaságba burkolózva nézett farkasszemet De Santis nyomozóval. Pár perc néma csönd vette kezdetét, mely külső szemlélőként inkább tűnt párbajnak, mintsem egyszerű zajtalan telepátiás kommunikációnak. Az egymással szemben álló férfiak úgy néztek ki, mintha egy elcseszett western-filmből léptek volna elő, várva arra, hogy ki húzza meg hamarabb a ravaszt.
 

Tears, flesh and bones

Őszintén szólva Julio Carter az érdektelenség mintapéldányának tűnt nekem. Nem láttam rajta, hogy különösebben foglalkoztatta volna bármi is, így végül elengedtem ezt az egészet magamban. Nyilvánvaló volt, hogy még annyira sem fogunk menni vele, mint Igorral, de attól még ott volt bennem a hivatástudatom, ami nem engedte, hogy csak úgy letegyek a nyomozásról.
- A tető elég erős kifejezés - ejtettem meg ezt a kis megjegyzést. - De értem mit mond - mondtam azért ezt még, mert nem szerettem volna, ha azt hiszi nem értem mit akar mondani azzal, amit közölt. De attól még nem nevezném otthonnak azt, amit a kutyáknak biztosít.
Enzo szavai nyomán kimentünk megnézni a kutyák lakhelyét, amit erős túlkapás volt kennelnek nevezni, inkább valami kis viskó maradványainak. De legalább a szabad levegőn voltunk. Igaz, még mindig büdös volt, de legalább már nem odabenn voltunk a fertőzésveszélyes, retkes, oszlásszagú házban. De ezt itt előttünk minden volt, csak nem kennel, vagy kutyalakhely. A csirkéket szokták hasonló módon elkeríteni, de sok helyen még a csirkék is jobb körülményeket kapnak.
- Nyilván. Amerika állattartási törvényei értelmében három méterszer hat méteres kennelekben tarthatóak a kutyák és a kennel falainak anyagának horganyzott acélszövetből kell készülnie. Ez a szabvány. Ez itt előttünk - mutattam arra a valamire. - Ez itt nem kennel, hanem pár deszka és moslék a tálban. Ez törvénysértés, így valóban emelhetünk ellene vádat - pillantottam Enzora. - Bár én már arra hivatkozva is szívesen emelnék ellene vádat, ami odabenn van a házban. Az NYSDOH (New York State Department of Health) bizonyosan sikítva rohanna ki abból az otthonnak nevezett hulladéktárolóból és kiadná a parancsot, hogy égessék fel a és a hamvakat öntsék le extra adag fertőtlenítővel. Hogy lehet ilyen körülmények között élni? Szerintem odabenn még húsevő baktérium is van. Ez a férfi nyilvánvalóan súlyos mentális problémákkal szenved. A beteges érdektelenséggel.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Julio Carter teljes mértékig kifejezéstelen arccal bámulta az előtte álldogáló, fintorgó férfiakat, ahogy azok próbálták leküzdeni a lakásban uralkodó körülményekkel kapcsolatosan érzett undorukat, visszafogva aznapi reggelijüket. A kijelentésre, amit Horatio ejtett el, miszerint a kutyák igazoltan támadtak csak megvonta a vállát. Nehezen tudott mozogni, hörécselős hangja visszhangzott a falakon, minden egyes belsőszerve küzdött a túlélésért, ahogy a majdnem 200 kilós férfi a kanapéba süppedve, láthatólag gondolatok, vagy egyenesebben mondva a gondolkodás teljes hiányában húzta az időt.
Enzo egyre reménytelenebbnek látta ezt az esetet. Tekintve, hogy milyen körülmények közé érkeztek egyre inkább kivilágosodott számára, hogy a kutyák ténylegesen aggresszivitás jeleit mutathatták. Egy eb, aki mocsokban és sárban nő fel, 2x2 méteres kenneleknek nem nevezhető tákolmányokban tölti az idejét, néhanapján valami moslékot vacsorázva hamar vetemedik rá a túlélési ösztöne miatt is az emberhúsra. A kérdés már csak az, hogy a saját gazdájukat miért nem támadták meg soha, ugyanis Julio Carter teste szinte fedetlen volt, egy asszonyverő fehér atlétában és egy térdig érő melegítősortban feszített előttük, így láthatták volna, ha sérüléseket szenvedett volna a saját állataitól.
- Szoktam.. inni - válaszolt hosszú csend után, minden egyes hang kiejtéséért úgy küzdve, mintha egy teljes háborút zavarna le saját magában. Az a fajta lassúság, amit képviselt, könnyen kihúzta a gyufát a fiatal nyomozónál. - De engem szerettek azok a dögök. Én etettem őket, én adtam nekik tetőt a fejük fölé. Tudták, hogy ki az úr a háznál.
- A kutyák hol tartózkodtak azon az estén? - kérdezett vissza.
- A kenneljükben voltak. 1 kan kutyám volt, meg 4 szukám. A szukák együtt aludtak, a kan külön.
- Megnézhetjük ezeket a kenneleket? - erre Julio csak bólintott. Enzo nem várta meg, amíg feltápászkodik, Horatiora pillentve a hátsó kert felé biccentett, majd el is indult kifelé. - Akkor mi most kimegyünk, kérem, kövessen minket - pillantott Carterre, aki mozdulatlanul süppedt a kanapéba. El is indult az udvar felé, ahol a kenneleknek aligha nevezhető néhány deszkából összeeszkábált kis dobozok sorakoztak.
- Ez rettenetes - szólalt meg szinte suttogva kollégájának. - Állatkínzás miatt is vádat kell emelni ellene. Ez nem normális.
A kennelek koszosak voltak és büdösek, megtöltött tálak pihentek a belsejükben már megpenészedett moslékokkal, amikre a legyek jártak. Enzo elővette az NYPD-től kapott fényképezőjét, mellyel fotózni kezdte a helyszínt.
 

Tears, flesh and bones

- Értem - feleltem. - Természetesen nem vettem készpénznek, hiszen rengeteg változó van, amivel talán még maga a tanulmány sem számolt, így ezek a számok változhatnak, vagy éppen helytelenül lettek meghatározva, de érdekes adatoknak tűntek és gondoltam megjegyzem.
Amit pedig mondasz, valóban igaz, a körülményeink sok mindent meghatároznak, de a genetika is. 2001-ben a Vermonti Egyetem kutatói az American Journal of Medical Genetics című folyóiratban tették közzé a Dr. Arvis Sulovari és Dawei Li adjunktus irányításával vezetett kutatásból származó tanulmányukat, melyből kiderült, a világos szemszínnel rendelkező személyeknél magasabb volt az alkoholfüggőség aránya. Különösen a kék szemű embereknél nagyobb lehet az alkoholizmus kialakulásának kockázata.
A tanulmány megállapította, hogy a szemszín genetikai összetevői ugyanazon a kromoszómán sorakoznak, mint azok a gének, amelyek a túlzott alkoholfogyasztáshoz kapcsolódnak. Ugye, mennyire izgalmas? - ejtettem meg egy ritkán látott mosolyt.
Ez a mosoly rövid életű volt és mikor beléptünk Julio otthonába teljesen elborzadtam és néhány percig szólni sem voltam képes, így pont kapóra jött, hogy Enzo beszélt. Azon kezdtem gondolkodni, hogy ez a férfi még, hogy lehet életben? Hogy nem pusztult el ebben az áldatlan állapotú ingatlanban? Hogy nem kapott még el fertőzést, vagy betegedett meg annyira, hogy az végezzen vele? A két kezem kevés lett volna, hogy az ujjaimon összeszámoljam hányféle baktérium tanyázhat ebben a házban.
A szag pedig olyan erős és büdös volt, mintha hullát tárolt volna itthon. Persze ki mondta, hogy nem lehetséges? Talán itt bűzlik az anyja hullája valamelyik szeméthalom alatt. Hogy lehet ilyen körülmények között élni?
Elhűlt, élettelen tekintettel követtem az eseményeket és erős túlzással élve biztos voltam benne, hogy az itteni levegő belélegzése drasztikusan csökkentette a hátralévő életéveim számát. Hogy lehet képes ember elviselni maga körül azt, ami itt van? Ismertem rendetlen és igénytelen embereket, de Julio Carterhez képest ők pedánsnak tűnhettek...
És hogy lehet így elhízni? Nem feltétlen kell minden embernek a konditermet látogatnia, de azért az a test, amit Julio birtokolt arról árulkodik napi tízszer étkezik - egészségtelenül -, napi több liter komló, árpa alapú alkoholt fogyaszt és napi tizenkét órát semmittevéssel tölt és ugyanennyit alvással. Más magyarázat nincs.
- Már megbocsásson, de a halottkém vizsgálatai, a patológus zárójelentése és a helyszínelők által közölt jelentés egyértelműen igazolta, hogy a kutyák tették - javítottam ki könnyed módon a férfi állítását, hiszen nem helyénvaló kijelenteni azt, hogy nem a kutyák tették, amikor több lelet is az ellenkezőjét támasszák alá. - Ön nem szokott inni? Vagy az más, amikor ön lesz alkoholszagú? Én úgy hallottam ön is gyakran fogyaszt nagy mennyiségben alkoholtartalmú italokat. Mi a különbség az ön alkoholos szaga és más emberek alkoholszaga között? Ennyit számít, hogy ön a kutyák gazdája? Hisz sok olyan cikket lehet olvasni és a hírekben is számolnak be róla, hogy egyeseket a saját kutyájuk támadott meg.
Az már nekem is és Enzonak is szemet szúrt, hogy Igor nagyon utálta a kutyákat és valóban én is éreztem szándékoltságot arra, hogy besározza a kutyákat, de még mindig kételkedtem benne, hogy ezt az élete árán akarta volna megtenni. Miért kockáztatta volna, hogy a kutyák megöljék őt? Tényleg ennyire utálta őket, hogy még erre is képes volt? Nehezen hiszem, bár láttam már csodákat.
- Márpedig valami oka volt annak, hogy a kutyák Igor Montgomery testében kárt tettek. Ön mire gyanakszik, mi történt aznap este? Igor vallomását már hallottam, most szeretném hallani az önét is - mondtam, ám éreztem, hogy legbelül mennyire frusztrál az ingatlanban terjedő bűz és a rettentő dzsuva látványa. Szinte a bőrömön éreztem a parazitákat, amik elkezdték lerágni a bőröm.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Érdeklődve hallgatta barátja meséjét, ugyanis másokkal ellentétben, ő kifejezetten szívlelte Horatio gondolatait, amik mindig képesek voltak ajtót nyitni egy addig számára ismeretlen világ felé. Aprókat bólintott, azonban az információk félrevezetőek voltak, kollégája végig Európáról beszélt, így a spanyol lakosságról való számadatok és statisztikák nem feltétlenül voltak alkalmazhatóak az itteni bevándorlókra.
- Elfelejtesz valamit barátom... - mosolyodott el, fél pillanatra a másikra emelve tekintetét, miközben a vezetés és a cseverészés között ingadozott figyelme. - .. akikről te beszélsz, azok spanyol lakosok a saját országukban a saját, spanyol kis városaikban. Spanyolország gazdasági helyzete, munkakörülményei, az ottani életvitel épp eléggé indokolja, hogy a lakosság jó része ilyen szerekhez vetemedik. Minden olyan országban, ahol nehéz az élet, nehezek a körülmények, sajnos az alkoholizmus szintje is magasabb lesz. Nem véletlen, hogy az orosz diktatúrában inkább mindenki önti magába a vodkát, minthogy elgondolkozzon azon miért él még hatvan évesen is egy kis kunyhóban, ahol megfagy minden télen - sóhajtott fel. - Az itteni lakosság ivásszati szokásai nem hasonlíthatóak össze a Spanyolországban élőkével, ez nem egy szokás vagy egy kultúra, ez a kilátástalanság és a tehetetlenség eredménye. Akkor iszik az ember, ha rosszul van, ha nem elégedett, ha felejteni akar, nem azért fogyasztunk, mert oroszok vagyunk vagy spanyolok - magyarázta a lehető legudvariasabban. - Mindenesetre érdekes tanulmány, de fenntartásokkal kezeld - parkolt le.
Amikor Julio Carter beengedte őket azzal nem számolt, hogy a hatalmas méretei miatt így is csak szűkösen, a falnak simulva tudnak majd elérni a nappaliig, ahol rettenetes bűz csapta meg az orrukat. Láthatólag egy agglegény lakásába érkeztek, ugyanis a takarítás hiánya biztosíthatta őket arról, hogy itt nő sosem járt, vagy ha mégis, valahol megfulladhatott a halomnyi szemét alatt, elrejtve a világ elől.
- Köszönjük, hogy beengedett minket - jegyezte meg halkan a nyomozó, majd kollégájára pillantott, szinte sajnálkozóan, amiért ilyen szituációba hozta őt. Ismerte már Horatiot és a szokásait, tudta, hogy a rend- és tisztaságmániás énje most szinte sikít, így azon sem csodálkozott volna, ha elhányta volna magát vagy faképnél hagyta volna a fiatal olaszt. - Kérem üljön le, feltennénk pár kérdést - próbálta meg minél gyorsabban lezavarni az itteni beszélgetést, miközben az orrfacsaró bűzt próbálta figyelmen kívül hagyni. Mintha egy állat döglött volna meg a lakásban, a falakat ette a penész, a konyhapult felismerhetetlen volt már a ráragadt kosztól, a nappaliban a kanapén pont egy akkora hely volt üresen hagyva, ahova a gyanúsított le tudta tenni a hatalmas, kétajtós fenekét.
Hatalmas dörömbölés közepette érkezett meg melléjük Carter, súlyát a padlózat sem bírta el, nyikorogva, könyörögve zördült fel alatta minden lépésére, amíg bele nem süppedt a kanapéba, aminek rugói már rég megadták magukat. Továbbra sem válaszolt semmit, csak rettentő nehéz légzésével küzdött, néha hatalmasat nyelve, egyébként nyitott szájjal bámulva a nyomozókra.
- El tudná nekünk mondani mit is csinált azon a napon, amikor a kutyái megtámadták Igor Montgomeryt?
- Az én kutyáim nem támadtak meg senkit, Igor egész életében arra pályázott, hogy eltegye őket láb alól - mondta el, húzva a szavakat egymás után, olyan lassúsággal, hogy a tej is megaludt a szájában.
- Miért gondolja ezt? - vonta fel a szemöldökét, amikor rájött, a két vallomás egyre inkább egyezni kezd egymással.
- A kutyák nem szerették. Sokat ivott, büdös volt. Azt nem szeretik a kutyák. Az alkoholszagot - elmélkedett újból rettentő lassúsággal. Enzo segítségért esedezve nézett kollégájára, hogy valahogy gyorsítsák a menetet, ugyanis ha ez így folytatódik, estig itt fognak állni.


   

Tears, flesh and bones

Enzo kocsija nem volt éppen életbiztosítás. Nem volt vészes, még eléggé egyben volt, csak voltak kivetni valók az autó kapcsán. Öreg volt és szerintem már megértett egy alapos karbantartásra, hogy kicseréljenek benne ezt-azt, bár azzal is tisztában voltam, hogy Enzo nem éppen ott áll anyagilag, hogy ezt megengedhesse magának. Valószínűleg, ha jobban állna pénzzel, már rég vett volna egy új kocsit. Minden esetre megtartottam magamban az aggályaimat, hogy lassan, de biztosan ki fogják vonni a forgalomból a csotrogányát, mert egyszer el fog jönni a perc, hogy szétessen, vagy lerobbanjon ne adj isten pont az autópályán, vagy egy forgalmas kereszteződésben.
- Ez nem meglepő, hiszen Európában a spanyolok azok, ahol a lakosság 13% napi szinten fogyaszt alkoholt. Hadd meséljek kicsit - mondtam és igyekeztem az elején kezdeni, hogy átfogó lehessek. - 2021 a WHO közzétette az Európai Egészségügyi Jelentést, melyben arról írtak, hogy Európában évente átlagosan 9.5 liter tiszta alkoholt fogyasztanak minden 15 évnél idősebb személy. Ebben a férfiak és nők is benne vannak. Ez az alkoholmennyiség 190 liter sörnek felel meg az alkoholszint miatt, de ha más szeszes italhoz viszonyítom, akkor 80 liter bor. Tehát ez azt jelenti, hogy évente közel 380 darab dobozos sör fogy Európa szerte a fél literes változatból, de mivel ez csak egy átlag szám, ez a mennyiség ennek bőven a sokszorosa.
Nos a jelentésben az állt, hogy egy 2019-es felmérés eredménye szerint az EU felnőtt lakosságának 8,4 százaléka fogyasztott alkoholt mindennap, 28,8 százalékuk hetente, 22,8 százalékuk havonta, míg 26,2 százalékuk azt mondta, hogy soha nem fogyasztott alkoholtartalmú italokat. Bár az ilyen eredményeket mindig fenntartásokkal fogadom.
És most jutunk el oda, amire ki szerettem volna lyukadni a hosszas felvezetésből. Megvizsgálták az Európai országokat az egy főre jutó legnagyobb alkoholfogyasztás szempontjából és Csehország lett az első. Spanyolország ezen a listán a hetedik helyen áll. 12.7 liter alkohol/fő eredménnyel. Viszont! Megvizsgálták a napi alkoholfogyasztást is ezen a listán Spanyolország a második helyen áll. A lakosság 13% napi szinten fogyaszt alkoholt. Ez kissé paradox így a másik spanyol adatra való tekintettel, nem igaz? - igaz, abban nem voltam biztos, hogy ez Enzot ténylegesen érdekelte is, vagy foglalkoztatná, de nagyon érdekesnek gondoltam ezt a kis információt, így mindenképpen meg szerettem volna jegyezni neki. Az gondolom senkit sem lepne meg, ha azt mondanám világszinten Oroszországban van az élen az alkohol terén.

Mikor Enzo kiszállt a kocsiból én magam is kiszálltam és elindultam vele a bejárat felé a cseppet sem takarós és egészséges ingatlan felé. Azt gondolom a szappanoperák elég megtévesztőek, ugyanis teljesen más képet festenek a spanyolokról és a brazilokról, mint, ami egyébként a valóság lenne. Itt az élő példa előttünk. Noha azért a valóságban is sok szexi és pedáns spanyol él szépen gondozott ingatlanban, azért azt is meg kell hagyni, hogy a spanyolok között sok ellenpélda is élt. Többek között Julio. Nameg a spanyol bevándorlók többsége is Juliohoz hasonlatos alak volt, ami azért szomorú.
Felvont szemöldökkel méregettem Mr. Cartert, akiből nem igazán néztem volna ki azokat a bűnöket, amiket Igor a nyakába szeretett volna varrni. Persze nincs minden bűnözőnek egyértelműen a testére írva minden bűne, ám azért vannak összefüggések. Már a 19. században is voltak, akik tanulmányoztak a bűnözőket külsőségeik alapján. 1859-ben például Cesare Lombroso olasz kriminológus kezdett el kutatásokat folytatni és összefüggéseket felfedezni a bűnözés és az arcvonások között, így a 20. század elején egy bűntett kapcsán hat gyanúsított közül pusztán a külső jegyek alapján választotta ki, melyikük erőszakolt meg egy hároméves kislányt. Később, a Lombroso által kiválasztott gyanúsított beismerte a bűncselekményt.
Nem is olyan rég 2016-ban a kínai Shanghai Jiao Tong Egyetem két kutatója egy olyan tanulmányt adott ki, amelyben azt állították, arcfelismerő rendszerek segítségével meg tudják állapítani bizonyos arcvonások összefüggését a bűnözéssel. Sajnos ez a rendszer csak 89,5 százalékos pontossággal működik.
Minden esetre Julio megjelenése számomra semmilyen formában sem azt a bűnözőt tükrözte, akit Igor Montgomery lefestett nekem és Enzoval ellentétben én nem félelmet éreztem az illető miatt, hanem undort. Visszataszító, gusztustalan volt az egész lénye. Idomtalan, elzsírosodott, beteges, mindenféle esztétikától és igényességtől mentes.
Mire nagy nehezen a férfi választ nyögött nekünk azt hittem helyben ki fog purcanni, de végül csak életben maradt. Elindultunk hát befelé igyekezve nem kimutatni mennyire is gusztustalannak éreztem.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Gusztustalannak és ellenszenvesnek találta, ahogy Igor Montgomery, a bevándorló, az apai ágon orosz férfi úgy nyilatkozott a kutyákról, mintha csak szimpla tárgyak lettek volna, eldobható, felhasználható eszközök, amiknek az élete mit sem ér, amik nem érdemelnek igazságot. Kifejezetten állatvédő volt, ugyanannyira méltatta a házikedvenceket, mint az embereket. Szíve szerint beverte volna az orrát a középkorú, részeges alaknak, de nem tehette meg, kötötték a jogszabályok, ha pedig nem akarta, hogy elbocsátsák a munkahelyéről, ezeket a rendelkezéseket szigorúan be kellett tartania.
Horatio bár nem volt állatkedvelő egyén, megértette és felfogta Enzo dühét, így vita nélkül követte kollégáját, hogy a sértettet otthagyva továbbhaladhassanak, eljárásukat egyszerűsítve és gyorsítva. Nem lett volna értelme órákat üldögélni Mr. Montgomeryvel, aki még a kihallgatószobában is bűzlött a legolcsóbb vodkáktól, melyek délután 2-ig is jelentős mértékben csúsztak le a torkán, ha ez pedig nem lett volna épp elég, fontos tényező volt, hogy a férfi egyáltalán nem emlékezett - állítása szerint - a támadásra, csak az eredményeken kacagott. Így hát sokkal hatékonyabb volt, ha más felé kezdenek el kutatni, mivel az idő gyorsan telt, minden bizonyíték pedig egyre inkább a homályba veszett.
A folyosón sétálva heves léptekkel közelítette meg a kijáratot, hallgatva a nyomozó szavait. Tekintete a távolba nézett, szinte üvegesen homályosult el az előtte lévő út, ahogy feszültségét próbálta leküzdeni.
- Rohadék - morogta az orra alatt a gondolatokra, miközben ki is csapta maga előtt a bejárati ajtót, majd sietősen beült a kocsijába. - Michael nem véletlenül szarta le az ügyét. Egyenlőség ide vagy oda, az embernek nehéz jó szívvel egy ilyen parasztnak az érdekeit szolgálni - beszélt tovább, miközben fordult is a kulcs, majd felbődült a motor. A gázpedálra lépve hatalmas sebességgel tolatott ki a parkolóhelyről, melytől erős recsegésbe kezdett a majdnem 30 éves Mercedese, de feltűnően nem érdekelték a hangok, egyrészt, mert megszokta már, másrészt, mert volt fontosabb dolga is, minthogy ezzel foglalkozzon. - A kutyák gazdája nagyon remélem, hogy segítőkészebb lesz, de készülj fel, hogy neki is az a legnagyobb hobbija, hogy a kocsmában részegedik - sóhajtott fel. Ő maga is alkoholfüggőséggel küzdött, szenvedélybetegsége azonban nem rontotta le munkamorálját, csupán segítette őt a szörnyű tragédia felejtésében. Layla De Santis halálát ennyi év után sem volt képes feldolgozni, folyton bevillant az agyába húgának holtteste, a rajta látható sérülések, az elködösödött tekintet, a reményvesztett arc, a tehetetlen pozíció. Megalázták és megszégyenítették, a tettes azonban sosem kellett, hogy szembenézzen a tettei következményével, ugyanis azóta sem került elő.
15-20 perces autóút vette kezdetét, ami csendben telt, egyrészt, mert Horatio sem volt beszédes fajta, másrészt, mert a feszültség átvette a bájcsevely szerepét. Az idegörlő zajtalanságot csak az autó rettentő hangjai váltották fel, néha megfűszerezve New York utcáinak morajával.
Végül odaértek a bűncselekmény helyszínére. New York külvárosi területén, Staten Island vidékiesebb részén terült el az ingatlan, ahol egykoron az elaltatott, életüket vesztett kutyák tengették mindennapjaikat. A telek nem volt nagy, a kert mindössze 16-17 négyzetméter lehetett, melyen azóta is a rozsdás kennelek, a sárban pihenő láncok pihentek. Egyértelműen nem voltak megfelelőek a körülmények.
A telek közepén egy apró ház helyezkedett el, fából készült alapszerkezete az eső hatására már elavult volt, átázott, jó néhány részen le is töredezett.
Enzo leparkolt az ingatlan előtt, majd mielőtt elindult volna, motorját leállítva a másikra emelte tekintetét.
- 50 év körüli férfi, Igor helyes elmondása szerint pocakos, de magas, tömény fickó. Julio Carter, spanyol bevándorló családból - összegezte röviden. - Egy rohadt szaporító. Vele se lesz könnyű dolgunk - bólintott jelezve, hogy befejezte a jellemzést, majd kinyitotta ajtaját, hogy megindulhasson a bejárat felé.
Lassú léptekkel közelítette meg a házat, hogy mielőtt beinvitálnák őket legyen lehetősége körbenézni. Lelakott kunyhó, mocsok és bűz, tipikus Staten Island-i birtok. És még csodálkoznak, amikor az amerikaiak azt mondják, hogy utálják a migránsokat.
A tornácra fellépve aztán bekopogott. Jó néhányszor ezt meg kellett ismételnie, hogy a tulaj ajtót is nyisson.
Habár eddig csak az igazolványain szereplő képekről ismerte a gyanúsítottat, most így élőbe realizálnia kellett, hogy Julio Carter sokkal félelmetesebb, mint ahogy gondolta. 190 centiméter magas, vastag, tömör pasas, hatalmas hassal, mely majdnem a térdéig ér. Akkora volt rajta a súlyfelesleg, hogy minden bizonnyal ezért tartott eddig az érkezése.
- Jó napot, Enzo De Santis nyomozó vagyok az NYPD-től, ő itt a kollégám, Horatio Hayes nyomozó. A kutyái támadásával kapcsolatos ügyben érkeztünk. Feltehetnénk Önnek pár kérdést? - darálta végig a félelem miatt, hogy belekavarodik majd a mondataiba, ha túl sokáig húzza a szót.
Julio Carter jó ideig csak bámulta a hatóság tagjait, egyszer az egyikre, aztán a másikra sandítva. Légzése hangos volt, nehezen tudta tüdejét működésre bírni. Hatalmasat köhögött, melybe majdnem belefulladt, majd csak aprót bólintott és elállt az ajtótól, belépést engedve a nyomozóknak.  


   

Tears, flesh and bones

Figyelmesen hallgattam a köztük zajló majdhogynem egyoldalú párbeszédet, melyben egyértelműen Enzo dominált, mígnem a végén egykori társam úgy döntött itt a vége és távozunk. Valamilyen szinten büszke voltam rá, hogy képes volt türtőztetni magát és visszafogta a benne dúló indulatokat és mindazt csak holmi apróbb jelekkel fejezte ki, mint, mondjuk az asztalra csapás, vagy a fölé magasodás.
Felálltam a helyemről és Enzot követve kiléptem én is a folyosóra, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Kimért léptekkel indultunk el vélhetően ki a kocsihoz, hogy értekezzünk a kutyák gazdájával.
- Nos, az én véleményem az, hogy mindent, amit hallottunk fenntartásokkal kell kezelnünk, tekintve, hogy a férfi az eset idején alkoholos állapotban volt és három hetet is kómában töltött, ráadásul, ahogy azt hallhattuk, erőteljesen dominál benne, hogy ő maga utálta a kutyákat és a gazdáikkal sem ápolt túl jó viszonyt. Éppen ezért nem megbízható a vallomása, ami úgy tűnik jócskán eltért a legutóbbitól és van egy olyan gondolatom, hogy ha később felvennénk harmadjára, akkor sem egyezne mindenben az előző kettővel. Egy ideig kerülném az Igor Montgormeryvel való kommunikációt, hacsak nem ő maga keres meg minket.
Megvannak a magam elképzelései az esetről, de addig nem szeretnék nyilatkozni, amíg nem beszéltünk a kutyák gazdájával. Szeretném hallani az ő beszámolóját is és majd ha ez megtörtént, akkor elmondom mire gyanakszom, bár van egy olyan érzésem, hogy ha csak részben is, de egyre fogunk gondolni - ejtettem meg egy kis mosolyt. - Most oda terveztünk menni, igaz?

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Láthatóvá vált, hogy Igor Montgomery - intelligenciaszintjéből, tájékozottságából és teljesen 'beleszarok mindenbe' jelleméből kiindulva - meglepődött rajta, hogy nem mondhat bármit, amit csak akar azért, hogy mentse saját magát a helyzete alól. Eleve igazán különösnek hat, amikor egy kutyák általi támadást elszenvedő, súlyosan sérült, 3 hétig kómában fekvő beteg úgy gondolja, hogy el kell terelnie magáról a gyanút, hiszen nem érzi biztonságban a pozícióját, bármennyire, nem próbáltak rákenni semmit a kérdésekkel, sőt mi több, végig úgy kezelték őt, mint egy szerencsétlen áldozatot. Az ügy egyre kacifántosabb és bonyolultabb lett, ahogy ő maga is belezavarodott a szavaiba és mostmár csak magyarázkodásként úgy tett, mint aki nincs magánál és hülyeségeket beszél.
- A kocsmában beszélnek ezt azt - mondta mostmár sokkal halkabban, sőt, szinte suttogva a szavakat, mutatva mennyire elbizonytalanodott. A hatalmas önbizalomtól elköszönve húzta össze magát, miközben testbeszéde árulkodott zavaráról. Lebukott. - De persze én nem tudhatok semmit. Csak egy hülye részeges alak vagyok - nevette el magát, újból csak még kellemetlenebb helyzetet generálva, amire már Enzo sem tudta tovább türtőztetni magát.
- Mr. Montgomery, azért vagyunk itt, mert magát kutyatámadás érte. Jól tudta, az ebek elpusztultak egy hatósági végrehajtás eredményeképp, azonban mi úgy gondoljuk, ez nem feltétlenül oldotta meg az ügyet, valakit felelősségre kell vonni a sérülésekért, nem elég, ha az eljárás annyiban marad három állat halálával. Maga mondta, hogy a kutyák alapjába véve sose bántottak senkit, az ugatás egy alapvető ösztönük, védik a saját területüket, az azonban amit magával tettek aggodalomra ad okot - magyarázta neki érthetően és nyugodtan, megpróbálta tisztázni, hogy nem azért vannak itt, hogy bántsák őt vagy vádolják, bármennyire szíve szerint betörte volna az orrát a stílusa és a hangneme miatt, ugyanis nem gondolta, hogy nevetség tárgya lenne a tragédia, ami miatt ücsörögnek a vallatószobában. - Szerettem volna nyugodtan kommunikálni magával, de úgy látom, hogy nem partner a valóság feltárásában - rázta meg a fejét, majd felállt az asztaltól és Igor fölé magasodott, mélyen a szemeibe nézve. - Nagyon gyorsan találjon magának egy ügyvédet, neki elmagyarázhatja, hogy a gazda hogyan is valósította meg a kitartottság és a kerítés bűncselekményének törvényi tényállását, ahogy azt is részletezheti, hogy az embercsempészet hogy ment végbe - hangsúlyozott, amire a vele szemben ülő férfi egy hatalmas gombócot gyűrt le a torkán, szinte megfullasztva saját magát.
- Uram, én nem úgy gondoltam..
- Maga úgy gondolta, hogy vicces játszani a hivatalos szervek idejével, akik azon voltak, hogy kiderítsék mégis miért tettek magával ilyesmit - vágott közbe, karakánul és határozottan elmondva gondolatait, ellentmondást nem tűrő hangja miatt a részeges pasas is hoppon maradva hallgatott el, a földet kezdte bámulni. - Ha valami hasznos információval tud szolgálni, kérem értesítsen minket. Addig is minden jót - csapott rá az asztalra épp annyira határozottan, hogy demonstrálhassa a gondolatait, majd komoly tekintetét Horatiora emelte, irányítva őt a kijárat felé, ugyanis nem akart itt maradni még egy percnél tovább.

   

Tears, flesh and bones

A helyzet az, hogy kérnie se kellett, hogy ne bízzak a szavaiba, hiszen egyáltalán nem bíztam. A sértett aznap az elkövetés idején alkoholos befolyásoltság alatt állt, így egyáltalán nem volt megbízható tanú, ellenben ki kellett hallgatni, hogy információhoz jussunk, ám ezeket az információkat kapcsos zárójelbe kellett tenni és megkérdőjelezni, hogy mennyi igazságtartalmuk van.
Újabb és újabb apróbb információ morzsákat csepegtet el, amik számunkra ugyan hasznosak, de továbbra is ott lebeg a kérdőjel, hogy hihetünk-e neki? Nem tudhatjuk mennyire őszinte, mert hazudhat szándákosan is, de az alkohol miatt is lehetnek homályos, téves emlékei. A kérdés csak az, lenne-e érdeke hazudni? Azt gondolom, hogy igen. A szavai és a stílusa arra utalt, hogy érdekében állna hazudni és besározni a szomszédot is és a kutyákat is, de egyelőre megkérdőjelezhető az igazságtartalma.
Azért igazán kíváncsi lennék, honnan van ő olyan információk birtokában, mint, amiket elmondott az imént a bűnözői dolgokkal kapcsolatban. Ha ez igaz, ő honnan jutott hozzá ezekhez az információkhoz? Biztos vagyok benne, hogy az ilyen komolyabb bűnözők, mint, amilyennek a kutyák gazdáját lefestette biztosan nem szokták nagy dobra verni mindenki előtt a tetteit.
Miután Enzo elmondta a maga kis szövegét elegánsan összefontam magam előtt az ujjaim. Láttam egykori tanítványomon, hogy ideges, valahol talán még meg is értettem, ettől független bíztam benne, hogy képes lesz türtőztetni magát a kihallgatás idejére. Bár nem igen volt még rá példa, hogy az érintettekkel szemben erőszakosan lépjen fel, vagy hasonló, de tudtam jól, időről időre romlik az állapota, amin az alkohol és a lelki világának fájdalmai sem segítenek.
- És ön honnan értesült ezekről az információkról, Mr. Montgomery? Honnan tudja, hogy ilyen ügyekben érintett? Van rá bármi bizonyítéka? - kérdeztem tenyereim diszkréten felfordítva, mintha csak ezzel is jelképezni akarnám, hogy átadtam a szót.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Egy nyomozó legfontosabb ismerve a szakértelem, a tudatosság, a kitartás és a merészség mellett a képesség volt, hogy nyugodt és pártatlan maradjon a legizzasztóbb szituációban is. Amikor már minden borul, megvan az a bizonyos utolsó csepp is, akkor sem szabad elengednie magát és mutatni bármit a haragjából, az idegességéből vagy a belőle lakmározó feszültségből. Ez volt az a fajta képesség, ami Enzo De Santisból hiányzott és amit még jobban rontott és csökkentett az alkohol iránti beteges függősége, mióta húgát a sárban fekve találták meg ruhák nélkül, rettenetes helyzetben. Képtelen volt nem mutatni azt, ha valaki kihúzta nála a gyufát és könnyedén elborult az agya, ha olyan dolgokat hallott, amik szembe mentek a legfontosabb és legszilárdabb elveivel. Bár nevetségesen hangzik, de állatvédő énje most szinte tűzként tombolt legbelül, ahogy hallgatta, hogy Montgomery mennyire szórakozottan beszél az ártatlan jószágokról, akik a menhely elmondása szerint a világ legjámborabb kutyái voltak. Az a fajta rosszindulat, amivel minden egyes szót kiejtett a száján, olyan ellenszenvet keltett benne, hogy egyre inkább Michaelhez hasonlóan ő is ott akarta hagyni az ügyet és engedni, hogy a falusi félig meddig orosz alkoholista főjjön a saját levében és éljen fül meg fejbőr nélkül. Mondhatjuk úgy is, hogy egyre több indokot, motívumot látott arra tekintettel, hogy miért is történhetett aznap este a támadás. Belegondolt, hogy ha az ő kutyáiról nyilatkoznának így, ő mit csinálna, amikor egy szabadabb lehetőséget kapna, hogy cselekedhessen a védelmükben.
Apró fejrázással törte meg a gondolatait, ökölbe szorított keze mutatta, hogy mennyire nem fér a bőrébe a haragtól, de tudta, hogy milyen pozícióban ül most a szobában, így csendben maradt, engedte, hogy Horatio maradhasson a porondon, hiszen hozzá képest kollégája képes volt megtartani a hidegvérét, talán azért, mert számára nem volt ez annyira idegörlő és felháborító, talán azért, mert teljes mértékben az empátia hiányában szenvedett, de az is egy potenciális alternatíva volt, hogy a profizmusa túlszárnyalta az emberségéhez kapcsolódó, elfogult, befolyásoló érzelmeit. Kicsit talán el is szégyellte magát, hogy őt ennyire meghatják a történtek, miközben a gyilkosságok javarészét függetlenül a módozatoktól teljes fapofával elemezgeti, néhány eb pedig kifog a szívén, így meghúzódott, a háttérben maradva.
- Előtte dolgozni voltam. Közmunka tudja. Sepregetés, ilyenek - vonta meg a vállát. - Délután 4 körül mentem el a kocsmába, hajnal 1-2 lehetett, amikor hazaindultam. Azt hiszem. Ne bízzon a szavamban, nem nézem az órát, minél tovább távol vagyok az asszonytól, annál jobb - nevetett tovább. Az olasz nyomozó arca átváltott rideggé, fejben már máshol járt, olyan dolgokat téve Igorral, amit egy törvénytisztelő állampolgár sosem tenne. Sajnos képtelen volt elvonatkoztatni a jellemétől és a hozzáállásától, érthetővé vált számára, hogy egy ilyen férfit senki sem akart védeni, de ha már elkezdték beleásni magukat a dolgokba, legalább a kutyáknak igazságot akart szolgáltatni. A zsigereiben érezte, hogy ártatlanok voltak. - Rengetegszer volt távol, igen. Ezt ne mondja senkinek, de én úgy tudom strici volt, sokszor hétvégékre felutazott nagyobb városokba, hogy a kurváitól behajtsa a jussát - vakarta a fejét. - Embercsempészettel is foglalkozott vagy mi.. nem tudom már pontosan. Olyankor az asszonya volt otthon a kutyákkal, de arra nem hallgattak az istenért se. Ilyenek a kutyák, érzik, ha valaki gyenge - mosolygott.
- Ezt eddig miért nem mondta, Mr. Montgomery? - borzolta a szemöldökét, ugyanis életében először hallotta ezeket a vádakat. Vagy hazudik a fickó és szeretné rossz színben feltüntetni a gazdát, hogy teljesen elterelhesse magáról a gyanút és megerősítse a szerencsétlen ellen felhozott bűncselekmények esélyét vagy tényleg elitta az agyát és fogalma sincs már miről beszél. - Remélem tudja, hogy ha hamisan vádol valakit az súlyos bűncselekménynek számít, hivatalból el kell indítanunk egy nyomozást az Ön által felhozottakkal kapcsolatosan, amik ha nem bizonyosodnak be, maga börtönbe is juthat - figyelmeztette őt a jogkövetkezményekre, hogy elkerülje azt a bizonyos bogarat a fülében, ha továbbra is ennél a felvázolt szituációnál maradnak.

   

Tears, flesh and bones

Bizonyos dolgok nekem nem stimmeltek ebben a történetben. Az egyik az, hogy Mr. Montgomery úgy írta le a kutyákat, hogy mindig is agresszív típusok voltak, holott a legtöbb ember, többek közt a kutyák gazdái is azt állították, hogy nem. A másik, ami már rég óta szemet szúrt nekem, hogy miként kerültek ki a kutyák a kerítés túloldalára? A kutyák a telken voltak, az áldozat az utcán. Megállt pisilni, a kutyák ugatták, majd megtámadták. De miként kerültek a kerítés túloldalára? Egyértelmű volt, hogy valaki rászabadította őket. De miért?
Az már tény volt, hogy a sértett és az kutyák gazdája ismerték egymást, ahogy az is biztos volt Montgomerynek minden bizonnyal sok haragosa volt. Már csak a kocsmás életéből kiindulva is. Nos, a kutyák sosem kedvelték őt, ahogy másokat is ugattak, de sosem bántották a férfit, sem másokat is. Miért pont most hibbantak meg és tépték szét őt? Miért nem tették meg már korábban? Egyértelműnek tűnik, hogy egy másik fél keze van a dologban.
Sok ellensége volt az áldozatnak, igen, de alighanem mindegyik olyan ellenség, akik vélhetően egy törött sörösüveggel intéznék el őt, de nem gondolnák túl. A férfi nem volt sem gazdag, sem fontos ember. Akkor mégis miért? Bárki is tette, a kutyákat használta fel fegyvernek, ám az nem két nap volt, hogy így kiképezze őket és aligha az volt az indok, hogy Montgomery megitta az asztalon hagyott vodkát, míg elment pisilni.
Montgomery elmondása alapján a kutyák gazdijának nem lehetett indoka a gyilkosságra. A tettes, bárki is az, tudta, hogy Montgomery ismeri a kutyákat és a gazdájukat, tudta, hogy Montgomery arra jár hazafelé és tisztában volt Montgomery napirendjével is, ami azt jelenti, hogy a tettes vagy az áldozat jó ismerőse, aki régóta ismeri és tudja mikor mit és hol csinál, vagy ha nem az, akkor hosszú ideig megfigyelte a gyilkossági kísérlet előtt. Tudta, hogy aznap arra fog hazamenni és azt is, hogy részeg lesz és magatehetetlen.
Ismertem már Enzot annyira, hogy a férfi vigyora láttán még arra is gondolhatott, hogy Montgomery szándékosan hergelte fel a kutyákat, hogy aztán kivégezzék őket a tettükért, ám ez megint csak tévút. Miért kockáztatta volna meg, hogy a kutyák talán megölik őt? Ráadásul csak rá kell nézni - mit tettek vele? Ez helyrehozhatatlan és most rondább, mint a Notre Dame-i toronyőr. Nem, ép eszű ember nem tenne ilyet, de talán még az őrültek sem. Miért érte volna meg Montgomerynek önmagával ezt tenni, pusztán csak a kutyák kilövetése miatt? Ha ez lett volna a célja, miért nem egy másik emberre akarta ráuszítani őket? Vagy talán így is történt, csak az alkohol miatt Montgomeryt támadták meg és nem azt a valakit, akire rá akarta ereszteni a kutyákat? De miért tették volna a kutyák, mikor korábban senkit sem bántottak? Itt ez a tény szúrja a szemem. Eddig csak ugattak, de nem támadtak meg senkit, főleg nem ekkora kegyetlenséggel, hogy lerágják róluk még a fülüket is.
Nem, itt Montgomery volt a célpont és a kutyákat talán bedrogozták, vagy betanították. A kérdés már csak az, miért? Alighanem olyat látott, vagy hallott, olyan információ birtokában volt, amiért el kellett hallgattatni. De vajon erről a férfi tud is? Tévúton járnék? Ha nem erről van szó, mégis miért akarná bárki is megöletni a kutyákkal? Ismétlem, Montgormery nem volt sem gazdag, sem fontos ember, sem józan életű. sem vállalkozó, semmi. Semmi nem volt, amiért érdek lenne a halálából.
Talán drogügyei voltak? Terjesztő volt? Nem, hiszen ahhoz túl részeges volt, túl megbízhatatlan. Ilyen körökbe nem vennék be, ráadásul az olyan körökben máshogy intézik a kivégzéseket.
A gyilkosság módja rendhagyó, nagyon ritka, ha ilyen eszközökkel ölnek meg valakit is. Éppen ezért is gyanakszom, hogy a tettes olyan ember, aki jól ismerte Montgomeryt, a kutyákat, a gazdájukat, a környéket és a sértett életvitelét. Az indíték vagy személyes ügy, vagy valami, ami erősen érinti a tettest, de talán Montgomery nem tudja, vagy nem tulajdonít neki jelentőséget. Volt már rá példa, hogy valakit azért ölnek meg, mert a gyilkost együtt látta valakivel, akit ha az áldozat azonosít a rendőrségnek, akkor mindkettőjüket el tudták volna ítélni. A gyilkos aznap este egy félre eső helyen egy képviselővel találkozott, akit önkormányzati pénzek sikkasztásával vádoltak. A gyilkos nem hagyhatta, hogy ezt bárki is közölje bárkivel, főleg nem a rendőrséggel, éppen ezért meg kellett ölni. Szerencsétlen áldozat nem is tudta miért kellett meghalnia, hiszen ő egyiküket sem ismerte. Elképzelhető, hogy még maga Montgomery sem érti miért kellene meghalnia.
- Mondja, mit csinált aznap, amikor a támadás érte? Elment inni, hazafelé pedig megtámadták a kutyák. Ez eddig teljesen világos nekem, de engem az egész napja érdekel most. Járt valakinél? Milyen programok voltak a napjában és hol járt, kiknél és kikkel? Mit csináltak? - tettem fel a kérdéseim, majd miután válaszolt, újra kérdéseket tettem fel. - Mondja, Mr. Montgomery, a kutyák gazdája volt a közel múltban, hogy hosszú időre, napokra, akár hetekre is távol volt? Ha igen, ki vigyázott addig a kutyáira?

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Éveket töltött el Horatio oldalán, hogy tökéletesen kiismerje a jellemét. Az apró fifikáit vagy a furcsa karakterét habár kollégái többsége ellenszenvesnek találta, ő nem erre koncentrált, mikor mentora mellett tapasztalatokat szerzett. Számára nem számítottak ezek az apróságok, melyekre ráncba fut össze egy homlok vagy összeborzolódik egy szemöldök, ő csak a férfi szakmai tudására fókuszált, előtérbe helyezve módszereit, meglátásait, gondolkodásmódját, fel se tűnt neki, hogy mindent végigfertőtlenít, hogy az irodájában egy porszem után kitör a káosz és kényszertakarítás veszi kezdetét, ahogy az sem igazán foglalkoztatta, hogy sosem látott empátiát vagy sajnálatot a szőke pasas szemeiben. Úgy gondolta ez is a professzionalitás talaja, a befolyásolás esélyének teljes fokú kizárása, az objektivizálódás, mely egy nyomozó munkája során elengedhetetlen feltétel, erény, tekintély, amiért kiemelkedhet társai közül. Nem igazán hitt a mentális betegségekben, így a pszichológusok munkáját sem tartotta sokra, számára egy ADHD vagy egy PTSD inkább tűntek hablatynak, mint valóságos rendellenességnek, a tudatot alakíthatónak, manipulálhatónak gondolta, így nehezen engedett, ha egy-egy gyanúsított így akart szabad utat szerezni magának, a börtön helyett az elmegyógyintézetet választva. Pont ezért barátja szokásaira sem gondolt betegségekként, azokat ártalmatlan szokásoknak fogta fel, de semmi pénzért sem kezdett volna el ezen veszekedni a másikkal nézeteltéréseik ellenére sem, így ráhagyta, hogy annak nevezze ezt az akármit, aminek csak szeretné.
Amikor Horatio a kézrázás után belekezdett saját kis pepecselésébe, Igor kérdőn pillantott fel De Santis nyomozóra, aki csak egy apró biccentéssel megerősítette a megnyugtatásul és magyarázatul szolgáló szavakat, engedve, hogy kollégája foglalkozzon az ügyféllel helyette. Alapjába véve nem akart beleszólni a párbeszédbe, inkább koordinátorként és a beszélgetés levezénylőjeként vett részt a kihallgatáson, aki csak akkor nyitotta volna szóra az ajkait, ha valami félresikerül vagy valamihez kontextust kell adnia a bizonyítékok ismeretében, egyelőre azonban csak hátradőlt a székén és komoly tekintettel hallgatta a csevelyt.
- Hát.. - gondolkodott el tágra nyílt szemekkel a férfi. Enzo meséje is elég lett volna, hogy Horatio következtetéseket vonhasson le a sértett karakteréről és tulajdonságairól, ám külseje és beszédstílusa ezeket még inkább alátámasztotta. Igor Montgomery egy aligha 170 centis kopaszodó, középkorú férfi volt. Bőrén még a történtek következtében okozott hegeken is átütöttek a piros, alkoholizmusra utaló foltok, a puffadtság, ahogy éktelenkedtek rajta évtizedekkel ezelőtti sebek is. Tekintete zavarodott volt, mely nem feltétlenül a kutyák általi támadás eredménye volt, ez ugyanúgy visszavezethető lehetett a káros szenvedélyeire és függőségeire. Talán pont ezért nem törődött Michael sem az aktával úgy, ahogy hivatásából adódóan kellett volna neki, hisz Mr. Montgomery nem a díszpolgár képében tetszelgett, tipikus balhés külsejű, javarészt ittas állapotú falusi fickó volt, aki gyakorta kötekedett, ordibált vagy emelgette az öklét az ital nyújtotta önbizalomtól túlfűtve. Ha valaki igazán bele akarta volna ásni magát, regényt tudott volna írni a haragosairól, a lehetséges indítékokról, már ha egy adott ember támadta volna meg szerencsétlen flótást, nem pedig agresszív fajtának minősülő ebek. A kutyák nem válogatnak, bár tény, hogy az alkohol szag erőszakos magatartást vált ki belőlük valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, ahogy azt sem szabad tagadni, hogy megjegyeznek embereket, akik valaha rosszul bántak velük. Mindenesetre ez még nem elég indok, hogy felismerhetetlenre tépjék valaki arcát. - Jól ismertem a gazdáját a dögöknek, nagydarab, pufók pasas volt, gyakorta söröztünk együtt. Pár házzal lakok arrébb, így mindig arrafelé mentem haza. Olyankor nagyon ugattak a kutyák. Mindig nagyon ugattak. De én úgy tudom, sose bántottak senkit - motyogta hadarva a szavakat, miközben karját kezdte hevesen vakarni, egy idő után kiserkentve bőre alól a vért.
- Mr. Montgomery nyugodjon meg, megbeszéltük már, csak segíteni tudja a hatóságokat azzal, hogy beszél, amiért hálásak is vagyunk - szólalt meg nyugodt hangon Enzo, átnyúlva az asztalon megérintette a férfi karját. - Magát mégis megtámadták a kutyák. Nem tudja ez miért történhetett?
- Fogalmam sincs. Nem emlékszem semmire. Hazafelé tartottam, nagyon kellett hugyoznom, ezért elmentem a kerítés oldalához, hogy könnyítsek magamon. Morogtak a dögök, de mindig ezt csinálták. Nem szívleltek valamiért - nevette el magát, mint aki jól szórakozik. - Mindig mondtam az asszonynak, hogy agyon kéne ütni őket, elmebetegek voltak. Na mindegy is, mostmár hála az égnek nem kell tovább néznem a rusnya pofájukat - mosolygott, hátborzongató vigyor volt, az a fajta, amire egy nyomozó arcán megjelenik az a bizonyos mimika, az a kifejezés, mintha nyomra bukkanna. De nem állt össze a kép, a sértett nem lehet gyanúsított, ez így nem logikus. - Szóval onnantól feketeség az egész. Nem tudom mi történt. A kórházban keltem fel, az asszony azt mondta három hétig csak aludtam, a kutyákat meg kilőtték.


   

Tears, flesh and bones

Mikor megérkeztünk a rendőrségre és a folyosókat róttuk többek is megállítottak, akiknek igyekeztem udvariasan válaszolni, de közben igyekeztem Enzo után is menni, hiszen miatta és egy áldozat miatt voltam itt, nem a régi kollégák miatt. Nehéz volt egyszerre udvariasnak lennem a régi kollégákkal, miközben a kötelesség tudat is ott volt és igyekeztem eleget tenni a munkámnak. Segélykérően néztem Enzora, hogy lépjen közben, így a fiatal nyomozó meg is tette.
- Kösz - mondtam, mikor ketten maradtunk. - Úgy látszik, még mindig szenzáció vagyok itt - mosolyogtam, de egyáltalán nem öntelten.
Mikor beléptünk a terembe eléggé borzalmas látvány fogadott, bár láttam borzalmasabbat is nem is olyan rég, amikor Mr. Bradburyvel a Long Islandi patkányok és vámpírok ügyében nyomoztunk. A patkányok által szétrágott emberek és a fagyasztóban lévő emberi maradványok sokkal gyomorforgatóbbak voltak. Igor látványa inkább szomorú volt, mint undorító. Nyilván undorító is volt, de inkább szomorú, ha belegondolt az ember, hogy ez a szerencsétlen közel így fogja leélni a hátralévő életét, ha életben marad. Nem tudhatjuk nem-e fogja őt elvinni valami szövődmény, fertőzés, vagy bármi. Eléggé félholtnak tűnt szerencsétlen.
Engem ugyan nem viselt meg érzelmileg a látvány, immunis voltam az ilyesmire, hiszen nem sok empátia volt bennem. Erről nem én tehettem. Nem voltam rossz ember, félre értés ne essék. Nem azért nem tudtam sajnálni, nem azért nem rázott meg, mert gonosz voltam, vagy pszichopata, hanem, mert beteg voltam. Egyes pszichiáterek szerint autista voltam, mások szerint a nárcisztikus személyiségzavar tüneteit mutatom. Nem voltak egybehangzó vélemények. Volt, aki szerint pszichopata voltam, de ezt sok orvos cáfolta. És, hogy mit kerestem én pszichiátereknél? Nos, egyet még én magam kerestem meg Killian javaslatára, mikor gondjaim voltak. Egyet. Később erről a dokiról kiderült, hogy sorozatgyilkos pszichopata kannibál, tőrbe csalt és az általa elkövetett gyilkosságokat az én nyakamba varrta, a bíróság és az ügyész miatt pedig több orvos is kivizsgálta a mentális állapotom.
Voltak érzelmi gondjaim, de jó ember voltam. Tudtam szeretni, kötődni és tudtam mi helyes és helytelen és azt is tudtam, hogy Igor mit élhet át, de nem tudtam érzelmileg beleélni magam a helyzetébe. Nem volt képességem rá, hogy átérezzem, de tudtam és sajnáltam.
- Dr. Hayes. Köszönöm, hogy a rendelkezésünkre áll - na nem mintha sok mást tehetne, főleg, ha ő is tudni akarja miért kellett ennek megtörténnie vele.
Kezet fogtam vele, majd lefújtam utána a kezem fertőtlenítővel. Enzo már tudta, hogy ez a kényszerbetegségem miatt van és nem azért, mert undorom lenne a férfitól, de Igor ezt még nem tudhatta.
- Kérem, ne vegye rossz néven. Ez nem ön miatt van. Ez egy betegség - jegyeztem meg elkerülve a kellemetlenségeket. - Azt mondják ön nem emlékszik semmire arról, ami akkor ott a tetthelyen történt? Ez még most is így van? Nem emlékszik? - kérdeztem felkönyökölve az asztalra, összefont ujjakkal, természetesen ülve és ha azt mondta igen, úgy így folytattam - Rendben. Mondja, ismerte a férfit, akinek a kutyái megtámadták önt? A környéken lakott, igaz? Tudja, hogy a kutyáknak ki a gazdája? Ha igen, milyen kapcsolatban álltak? Gyakran fordult meg a környéken? Ha igen, látta már a kutyákat korábban is?

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Miután egyetértő bólintást kapott szövetkabátja mélyéből előszedte aligha vaskos pénztárcáját, majd egy huszast dobott az asztalra, ezek után pedig, mint aki jól végezte dolgát felvette napszemüvegét és megindult a parkoló felé, ahol több, mint 20 éves aranybarna Mercedes-e várta. A kocsit még idejövetelekor szerezte egy öreg nagymamától, aki azt mondta, nem indul be az autó, így áron alul adta a járművet. Utólag kiderült, hogy csak a kulcsot kellett kicserélni, ami az elhasználódás miatt nem tudta már végezni a funkcióit ezen kívül pedig csak kisebb simításokra volt szükség, ha az ember annyit várt el a járgányától, hogy tudjon kormányozni, működjenek a pedálok és eljuthasson A-ból B-be.
Komótosan kinyitotta kulcsával az ajtókat, először Horatio oldalát, majd szépen átballagva a sajátját is, beszállva pedig felbőgette a motort és pár perc várakozás után meg is indult a kapitányságra, ahol a sértett tartózkodott. A találkozót szándékosan úgy tervezte meg, hogy mindenre legyen lehetőségük, ne kelljen feleslegesen várni és mellette azért úgy valósíthassák meg a terveiket, hogy nem szegnek jogszabályokat.
- Igor Montgovery - jegyezte meg, ahogy a New York-i forgalom lassúsága miatt a csend inkább vált kínossá, mintsem üdítővé. - Az anyja orosz, az apja törzsgyökeres amerikai. Alkoholproblémákkal küzd, 5 gyerek meg egy feleség várja haza nap, mint nap, a legnagyobb eredménye amit elért az életben, hogy elvégezte a 8 általánost, általában közmunkára fogja be az önkormányzat - mesélt a sértettről kocsijának ajtaján könyökölve vezetés közben. Lehúzta az ablakot, majd rágyújtott egy cigarettára. Nem kért engedélyt, elvégre Horatio ismerte már a szokásait, másrészt pedig a saját verdájában ült. My car, my rules. - Egyelőre ennyit tudni róla, de majd ha odaérünk kikérdezzük a fél életéről. Szerencsétlen ruszki flótás érezze, hogy valakit érdekel a szerencsétlensége - sóhajtott fel, ahogy bekanyarodtak a kapitányságra 20 perc tömény ácsorgás után. Utálta az itteni forgalmat, de az istenért sem akart tömegközlekedni, otthon az ért valamit, akinek autója volt, így úgy érezte a férfiassága veszne oda ha metrón vagy villamoson látnák.
Heves léptekkel haladt végig a folyosón csak biccentve a többieknek, de Horatio már nem ugyanebben a fogadtatásban részesült. Bele sem gondolt, hogyha az évek óta “nyugdíjazott” kollégáját visszahozza, sokan megállítják majd hogylétéről és a vele történt dolgokról érdeklődve.
Amikor már ötödjére lassították le a menetüket, fáradt tekintettel emelte meg a hangját.
- Hayes nyomozó egy emberöléssel kapcsolatos ügyben jött segédkezni, nem bájcsevegni érkezett - beszélt ellenszenvvel a hangjában, ami meg is tette a hatását, szabad utat kaptak a kihallgató felé, ahova már egy telefonhívás eredményeként a rendőrök be is ültették Igort, előkészítve mindent a ténykedéshez.
Határozottan nyitott be a fehér szobába, melynek közepén egy asztal volt, két oldalán 2-2 székkel, semmi több. Mögöttük egy tükör volt, melynek másik oldalán egy apró szoba rejlett, ahol nézhették a kihallgatást azok, akik nem akartak megjelenni az itt tartózkodó személy számára, legyen az tanú, sértett vagy maga a terhelt.
Az egyik széken a földet bámulva Igor Montgomery ült. Habár látszott rajta, hogy ezerszer jobban nézhet ki, mint a támadás éjszakáján, sajnos a legprofibb orvos sem tudta volna helyrehozni a károkat, amiket okoztak benne. Két füléből csak csonkok maradtak meg, koponyája bekötve, egyik szeme előtt valami vattaszerű dolog gennyel átázva, kézfejein hiányzó ujjak vagy ujjpercek, leszakadt bőr, ha nem tudnák a történteket még azt is mondhatnák, hogy megégett. 12 műtét eredménye. És Horatio még nem láthatta a fényképeket az elkövetés idejéről.
- Üdvözlöm, Mr. Montgomery, köszönöm, hogy befáradt - mosolygott rá szelíden Enzo, miközben megkörnyékezte a vele szemben elhelyezkedő székeket, az egyikre rámutatva, hogy Horatio-t invitálja. Kezét nyújtotta a férfi felé, aki ugyanígy tett, férfiasan köszöntek. - Mi már találkoztunk, így tudhatja, hogy nem kell tartania semmitől, azért hallgatjuk meg Önt, hogy minél hamarabb kideríthessük mi történt Önnel - bólogatott szavai közbe, ezzel az egyszerű pszichológiai trükkel elérve, hogy Igor is ugyanígy tegyen. - Elhoztam magammal a kollégámat, Horatio Hayes nyomozót, aki szintén segíteni szeretne az ügy felgöngyölítésében. Kérem engedje meg, hogy feltegyen Önnek pár kérdést velem együtt.
- Természetes, nyomozók. Nyugodtan - bólogatott, hangja furcsa volt, elnyomott, mintha falakkal arrébb beszélne. A sérülései miatt furcsán ejtette a szavakat, nem tudta kinyitni rendesen a száját, ahogy arcát is széttépték az ebek. Rettenetesen nézett ki szerencsétlen.


   

Tears, flesh and bones

- Nagyon alaposan be kellett kábítani, hogy ne térjen magához a támadás során - gondolkodtam hangosan, hiszen nem csak egy sima kábítás történhetett, amit az emberrablók szoktak használni. Ez egy kőkemény altató lehetett, hiszen semmire sem tért magához. - Érdekes - gondolkodtam el a kutyákról hallottakon.
El nem tudtam képzelni kinek állhatott érdekében megölni egy ilyen nevesincs embert, de abban biztos voltam, hogy a kutyák nem önszántukból öltek, hanem parancsra.
Mikor barátom megitta kávéját és készülődni kezdett én is megittam a kávémat, majd visszavettem magamra a kabátom és követtem őt én is.
- Rendben - bólintottam egyet értve a tervével és kivételesen az ő kocsijával mentem. Az én kocsim ott maradt a parkolóban, de megkértem Enzot, hogy ha mára végeztünk, akkor vigyen vissza, mert a saját kocsimmal szeretnék hazamenni.
A kocsiban nem igen beszéltünk, leginkább csak gondolkodtam és próbáltam fejben különböző szálakat kibogozni, de nem igen jutott eszembe semmi érdekes egyelőre. Több minden is megfordult a fejemben, mint lehetőség a gyilkosság körülményeire, ám előtte több információt szerettem volta. Majd, ha megtettük a kis körutunkat és beszéltünk a sértettel, a sértett ismeretségi körével és a gazdával, akkor nyilatkozom és akkor már én is több mindent fogok tudni, akkor pedig már jobban át fogom látni a bűnügyet.
Természetesen, ha Enzo kérdezett, vagy beszélgetni szeretett volna, úgy én is hajlottam rá és válaszoltam neki.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Bár Enzonak megvolt a magához való esze, néhanapján neki is szülsége volt arra, hogy meghallgassa mások véleményét is annak érdekében, hogy szélesebbé válhasson a látóköre és a perspektívája. Alapjába véve arról volt ismert, hogy mindent a maga módján akart megoldani, csökönyös és makacs jelleme nem engedte, hogy bárki befolyásolhassa a meglátásait, de Horatio Hayes ezalól kivételt képezett. A mentorát sokkal többre tartotta, mint a jelenlegi kollégáit, így nyitott az ötleteire, ezáltal is több lehetőséget biztosítva a megoldáshoz. Itt nem az volt a fontos, hogy saját magának utat nyerhessen, hanem, hogy képes legyen megtudni a valóságot, felfedezni az elrejtve maradt nyomokat és megtalálni a valódi tetteseket.
Bólogatva hallgatta barátja szavait, sokszor azért, mert már neki is eszébe jutottak ezek az alternatívák így megerősítést kaphatott a teóriáira, máskor pedig azért, mert olyan dolgokat hallhatott, ami a saját fejében nem fordult még meg.
- Biztos vagyok benne, hogy nem lehetett magánál, amikor a kutyák nekiveselkedtek, ugyanis senki sem bírná ki hangok nélkül, ahogy leszakítják a fülét vagy megskalpolják. Az ebek hajtották végre a támadást, véres volt a pofájuk, viszont az is érdekes, hogy az 5 állatból csak 2 fogazatában találtak emberi húsfoszlányokat - kezdett el mesélni újból. - 1 kan és 4 szuka, de nem volt bejegyzett tenyésztő a gazda. Egyértelműen szaporító tevékenységet végezhetett, a szukák emlői megvoltak dagadva, a hasuk megereszkedve, biztosan többször is szülesztette őket - sóhajtotta el magát. Ennyi információval tudott csak szolgálni, ennyi volt, amit Michael összegyűjtött és ami a rendelkezésre lévő információkból kikövetkeztethetővé vált.
Elnyomta a cigarettáját, majd leöntötte torkán kávéja maradékát, ezek urán pedig gombolkozni kezdett, mint aki sietősen kíván távozni.
- Ugyanígy gondolom. Kezdjünk azzal, hogy kihallgatjuk a sértettet, ezek után a családtagjait és az ismerőseit, megláthatjuk mennyire egyeznek az információk, mennyire megbízhatóak a tanúk. Utána majd megyünk az őrizetbe vett gazdához - nézett Horatio szemeibe komolysággal.
   

Tears, flesh and bones

- Véleményem szerint az áldozat nem csupán ittas volt, hanem el is kábították. Talán kloroform, vagy más olyan anyag, amit a vérvizsgálat nem mutat ki. A kloroform jó lehet, hiszen nem kerül be a szervezetbe, mint egy gyógyszer, amit az italba kevernek és kimutatja a vérvizsgálat, továbbá párolog, így nem hagy nyomot maga után. Valami ilyesmi anyaggal kábíthatták el, majd jött a támadás. Talán azzal, amit az előbb meséltem neked.
Nem tartom kizártnak, hogy volt valaki, aki hosszú ideig vigyázott a pitbullokra és betanította őket, hogy parancsra öljenek. Teszem azt, egy-két hét vakáción volt a pitbullok gazdája, addig valaki más vigyázott a kutyákra, aki kiképezte őket. Egyszerűen, mikor eljött az idő, kiadta a parancsot a kutyáknak és széttépték a kába embert. A tettes távozott, a kutyák tették a dolguk, viszont a tettes pechére a gazda idejében meg tudta fékezni a kutyáit, így a pasas életben maradt.
Bár most szöget ütött a fejembe a kérdés, hogy igazoltan a pitbullok tették? Mármint, csak fognyomok egyeztek, vagy a kutyák valóban véresek voltak és a fogaik között találtak emberi maradványokat is? Mennyi bizonyíték vallott a kutyákra? Mert ha csak a fogazatuk egyezett, de a kutyákon nem volt vér és a fogaik között nem volt szövetmaradvány, akkor lehetett az is, amit az előbb mondtam, hogy valaki hamisította az állkapcsokat.
Az ügy különös volt és Enzo minden elhangzott mondata egyre csak azt bizonyította a szememben is, hogy valami nem stimmel. Ha engem kérdezne bárki is, akkor én neki is megmondanám, hogy feltétlen bízom egykori társam megérzéseiben. Én tanítottam őt, szinte azóta a kezeim között nevelkedett a rendőrségen, hogy kijött az egyetemről. Ha valakinek a szavára adtam, akkor ő az. Ha ő azt mondja itt valami nem stimmel, akkor én hiszek neki. Minden nyom és minden érv ezt támasztja alá.
Sajnos a kutyák nélkül már nehezebb dolgozunk lesz.
- Kezdjük a viktimológiával. Tudjunk meg mindent az áldozatról. Mindent, amit csak lehet. Ki ő, hol tanult, mit végzett, hol lakik, milyen ruhákat hord, hol evett, hol ivott, vannak-e rokonai, barátai, kollégái, mit dolgozik, hány éves, stb. A lehető legtökéletesebb képet kell kapnunk róla, hogy megtudjuk kinek állt érdekében megöletni a kutyákkal.
Ha ez megtörtént, akkor utána járunk a kutyák gazdájának és annak, hogy volt-e bárkinek lehetősége huzamosabb ideig együtt lenni a kutyákkal. Kutya iskola, vagy valaki, aki vigyázott rájuk, amíg a gazda nyaralt valahol. Amikor a kutyák gazdája dolgozni volt, valakinek volt-e lehetősége együtt lenni a kutyákkal? Ezek lesznek most nekünk érdekesek.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Nosztalgikussá vált a hangulat, ahogy ennyi idő után, hónapok elteltével újból együtt törték a fejüket egy ügyön. Kifejezetten szeretett együtt dolgozni Horatioval, tisztelte a gondolkodásmódját, a módszereit, azt a fajta határozottságot, ahogy képes volt a lényeget megragadni egy eset szerteágazó, bonyolult kuszaságában is. Sokan túlságosan nagyképűnek tartották a középkorú nyomozót, karrierje során rengeteg ellenséget és rosszakarót szedett össze az önteltnek ható magabiztosságával, de Enzonak pont ez a fajta önbizalom volt az, ami miatt olyannyira tisztelte Őt. Úgy gondolta, Horatio a tökéletes megtestesítője egy filmbe illő nyomozónak, az összeszedettsége és a tudása példás volt, az pedig, hogy folyamatos párhuzamot vont az előző, akár általa-, akár mások által végignyomozott ügyekből végképp hasznosnak számított. A történelem ismétli magát, ami itt is ugyanúgy egy potenciális lehetőség, 2024-ben nehéz már eredeti ötlettel előállni még egy ravasz bűnelkövetőnek is, így mindig ott az esély, hogy valami olyasmivel találkozhatunk a legelvetemültebb cselekménynél is, amit más már ezelőtt, ha nem is pár év távlatából, akár évtizedekkel ezelőtt is, de megvalósított. Ez volt egy jó nyomozó legfontosabb erénye, hogy mielőtt belekezdett volna bármibe is, fogópontokat keresett, falakat, amikre támaszkodhat, amik segítik őt elindulni, máskülönben számottevően sok kihívással kellett volna szembenéznie, például, hogy hogyan is veselkedjen neki a kötelező eljárásjogi szabályok kipipálása után a tettes felkutatásának.
- Ezeket Michael meg is tette, a kutyák fognyoma egyezett a férfin található sérülésekkel, ahogy az udvaron meg is találták a sértett maradványait, lerágott bőr és húscafatok hevertek elrejtve a kennelekben. Ez alapján evidens lenne, hogy a pitbullok tehetnek az egészről, de ha az ösztöneimre hallgatok, ez nem ilyen egyszerű - sóhajtotta el magát. Híres volt róla - társához hasonlóan -, hogy érzékeire támaszkodott, amik eddigi munkái során jelentősen segítették őt. Sokszor, mikor minden bizonyíték rendelkezésre állt is elindult egy másik úton megérzései végett, amik a végén elvezették a valósághoz, rengeteg esetet tudott így megfordítani és felfedezni az igazságot. - A pasas kész csoda, hogy életben maradt, hetekig kómában volt, azóta talán 12 műtéten esett át, hogy helyre pofozzák az arcát, amiből alig maradt valami, viszont nem emlékszik semmire. Talán a trauma, de erősen közrejátszhat az is, hogy tanúvallomások szerint olyannyira ittas volt, hogy a világát nem tudta. A furcsa dolog nekem csak az, hogy az égvilágon senki nem hallott dulakodást, jajveszékelést, morgást, egyedül a kutyák ugatása rázta fel az állatok gazdáját, aki egyszer kellett, hogy rájuk szóljon és a kutyák elhallgattak - mesélte komoly arccal. - Egy ideig az ebek megfigyelés alatt álltak, a helyi menhelyre vitték őket, ott a gondozók szerint rettentően kedvesek és szelídek voltak, ami megint kételyeket vet fel, ugyanis köztudott, hogy egy kutya, ha emberre támad vagy ha egyáltalán verekedésbe kezd teljesen megváltozik, kiszámíthatatlan lesz, agresszív.. mondhatni átkattan. Ezek a kutyák se emberre se a fajtársaikra nem voltak veszélyesek - nézett fel Horatiora, jókorát szívva a cigarettájából. - Tanúvallomásokon, kilőtt kutyákon és néhány húscafaton kívül nincs semmi az aktában, amiből el lehetne indulni. Michael letöltendő szabadságvesztést akart indítványozni az ügyésznek az állatok károkozásáért való felelősség miatt, már kész volt az irat amikor kézhez kaptam az aktát. Szerintem viszont nem ez történt, mindent újra kéne járni, hogy megbizonyosodhassunk a valós történésekről, ami így, a pitbullok nélkül már nem lesz könnyű dolog..
   

Tears, flesh and bones

Ha volt valami, amire könnyen el tudott durranni az agyam, az a hanyagság. Sosem viseltem jól, ha valaki nem tette oda magát a munkában annyira, amennyire az elvárható lett volna. Alighanem a hírek szerint ez a Michael is ilyen volt, ami elszomorító volt, mert a fickó rutinos róka volt és elég nagy kutya a rangját tekintve, szóval elvárható lett volna, hogy jobban oda tegye magát, még akkor is, ha közeledett a nyugdíjhoz. De hát ilyen ez a szakma. Van, aki megfásul és már csak a végét várja. Szerencsére ez ritka a szakmában.
- Majd mesélek neked róla, de előbb térjünk rá a te folyamatban lévő ügyedre. Fontossági sorrend, az enyémet már megoldottam, arról bármikor tudunk beszélni. Nem fogsz lemaradni róla. - mondtam, majd visszakanyarodtam a pitbullokra. - Egyszerűen választ lehetett volna találni a kérdésekre. Fognyomot venni a holttestről és fognyomot venni a pitbullokról. Ha a két minta egyezik, akkor a kutyák tették, ha nem, akkor más volt a háttérben. 2009 októberében volt egy ügy Chicagoban, ahol egy férfi gipszformát vett a szomszéd kutyája állkapcsáról. A gipszformát felhasználva öntött egy fém állkapcsot, amire nyelet szerelt, mintha fogó lenne. Elkábította a feleségét, majd az állkapocs-fogóval elharapta a torkát és megtépázta. Mivel a fognyomok egyeztek, a gyilkosságot a kutyára verték, de később kiderült az igazság és a férfit börtönbe zárták. Ezt most csak azért meséltem el, hogy tudd, még abban az esetben is, ha a fognyomok egyeznének, akkor sem zárhatjuk ki a gyilkosságot, az emberi kezet.
Belekortyoltam a lattémba.
- Ne félj ettől, meghívlak, ott a helyed. Meghívnám Lysandert is, de aligha az a fajta, aki eljönne. Túlságosan mogorva, különc és karót nyelt. Emlékszem, elég rosszul indult vele a közös munkám, főleg, amit az irodában tettem és ami utána kezdetben terepen volt, de azt gondolom végülis elismert engem a maga módján.
Hála neki, nekem is lett egy kis nosztalgia hangulatom és visszaemlékeztem arra, milyen ember is voltam a kezdetekben és most milyen ember lettem. Elmosolyodtam és mélyet sóhajtottam.
- Sokat változtam, igen. Most mondjam azt, hogy a korral jár? - nevettem fel. Habár ez sajnos nem is olyan vicces, hiszen vészesen közeledtem a negyvenhez.
Megváltoztam, de cseppet sem sajnáltam, vagy bántam. Jól éreztem magam a bőrömben és a családommal. Az igaz, hogy voltak veszteségeim, a karrierem, az addigi életem munkája, de azt gondolom sokat nyertem is. Nyertem egy családot és egy új karriert az egyetemen, az eddigi tapasztalataim pedig maximálisan kamatoztatni tudom a mostani munkámban is. Én lehetek az, aki elméleti tudással felvértezhetem és kiképezhetem a jövő nyomozói nemzedékét. Akik nálam tanulnak az egyetemen, mind értékes tudásra és tapasztalatokra tehetnek szert általam.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Horatio és Enzo azért találták meg hamar a közös hangot, mert sok mindenben hasonlítottak. Mindkettejüknek rettentő fontos volt a munkája, azt szenvedélyként űzték, folytonosan az igazságot keresve. Hivatástudatuk kiszúrta az ember szemét, hiszen naphosszat azzal foglalkoztak, hogy az ügyeiknek pontot tudjanak tenni a végükre. A tapasztalat és a szorgalom karöltve dolgozott együtt az éles eszükkel, ami miatt ha nem is oly könnyedén, de kivételek nélkül képesek voltak minden akadályt megugrani, azonban mindkettejük életében hatalmas törések éktelenkedtek. Enzonak az elvesztett húga, ami talán haláláig megváltoztatta a jellemét, Horationak pedig az eset, amikor majdnem ő is úgy végezte, mint azok, akiket a boncteremben fürkészett, hogy bármilyen nyomot találhasson rajtuk. Ez nem meglepő, hisz az ember akkor érzi meg a saját képességeinek a határait, amikor először megtapasztalja a halál közelségét, akár közvetve, akár közvetlenül, amikor már nem tud többé objektívan nézni arra az utolsó lélegzetvételre, arra az utolsó önkénytelen, reflexszerű rángásra, a felakadt szemekre, az elernyedésre. Ez lesz a végzete bárkinek, aki arra teszi fel az életét, hogy a bűnözés mocska ellen küzdjön, egy idő után magával rántja őt is a sötétség.
Ezeken kívül azonban nevetségesen különböztek egymástól. Amíg az olasz fiú aligha vert 178 centit, a skandináv képű nagykutya fölé magasodott, a cingár és a kétajtós szekrény, a sápadt vámpír és a kreolbőrű vérfarkas, a nap és a hold története volt ez, külsejük olyannyira a két végletbe hajlott, hogy vígjátékba illően mutattak egymás mellett, az egyetlen ami tükrözte szinkronizáltságukat a stílusuk volt, a rajtuk lévő elegáns ruhadarabjuk sejtette foglalkozásukat, ahogy a bennük rejlő intelligenciát is.
Enzo lábát keresztezve, kávéját szürcsölve hallgatta a mesét. Alapjába véve nem szeretett beszélgetni, időpazarlásnak tartotta, de ha a barátjáról volt szó - különösen ennyi idő után - csupafül volt. Örült neki, hogy Horatio talált valakit, aki ennyire szereti őt, hogy családja van, akikre vigyázhat, hogy vannak, akik a legrosszabb napjain is mellette gubbasztanak, fogják a kezét és azt suttogják neki, hogy "Ne aggódj, minden rendben lesz". Kicsit talán keserédes volt az a mosoly, ami megpihent az arcán, ahogy belegondolt, hogy mióta New Yorkban él, ő nem talált olyan embert, akiről ezt el tudná mondani. Rettenetesen hiányzott neki a családja, akik a tragédia után szintén kifordultak önmagukból. A régen mindig életvidám édesanyja arcáról lefagyott a mosoly, édesapja szíve kiolvaszthatatlanná vált, testvérei melankóliába fojtották magukat a történtek miatt, s bár akaratlanul, de Enzo-val is mindannyian máshogy viselkedtek, talán csak azért, mert ő találta meg Layla-t és ő volt az, aki miatt a lány úgy döntött, szintén szerencsét próbál az államokban. Az embereknek mindig szokása mást okolni a dolgokért, képtelenek vagyunk elfogadni a valóságot, hamarabb bocsátkozunk képzelgésekbe, minthogy realizáljuk, hogy sokszor csak rosszkor van valaki rossz helyen, nem függ össze minden mindennel és vannak kivételek az ok-okozat alól, ez természetes, de mindez nem segített a fiatal nyomozónak, hogy újra talpra álljon, sőt mi több, még lejjebb taszította őt a mélybe. Horatio ismerte az esetet, a kapitányságon mindenki tudta mi történt aznap este, így nem is igazán firtatták a történteket, jobban is tették, ugyanis ha valamire, erre bizonyosan robbanni tudott volna, szinte azonnal eltörve annak az orrát, aki a szájára veszi a húga nevét.
- Hallottam, igen. Fel is akartalak hívni, hogy mesélj kicsit, de pont akkor szakadt a nyakamba Michael összes félbehagyott aktája - sóhajtotta el magát. - Az öreg teljesen beleszart az ügyeibe, aminek most én iszom meg a levét. Ezt is letudta annyival, hogy szerencsétlen kutyákat kilövette, arra hivatkozva, hogy a pitbull erőszakos fajta - hőbörgött a barátjának, de hamar elterelődött a téma, vissza a személyesebb dolgokra. Hagyta, hogy így történjen, nem akart sietni, sok ideje nem látták egymást, időt kellett hagynia arra, hogy bepótolhassanak mindent, így bólogatva figyelt. - Killian szerencsés fickó - vigyorogta el magát. - Ha nem hívsz meg az esküvőre, rettentő mérges leszek, remélem tudod. - nevetett, fél percre talán még önfeledten is, ahogy az előtte lévőt fürkészte. A hitetlenségtől rázta a fejét, szájára ráragadtak azok a bizonyos görbék. - Hihetetlen, hogy ez lett belőled. Emlékszem, amikor megismertük egymást. Sose gondoltam volna, hogy valaha ezt fogod ecsetelni nekem.
   

Tears, flesh and bones

Mikor Enzo felkeresett engem vegyes érzések kerítettek hatalmába. Talán azért is, mert nem véletlen hagytam ott a rendőrséget, a nyomozói állásom. Természetesen mindig a rendőrség szolgálatára vagyok, ha szükség van rám, de okkal hagytam ott a rendőrséget. Családom van, gyerekem, és ha minden jól megy, akkor vőlegényem is. Bár erről ő még nem tud, de meg akarom kérni majd a kezét.
Nagyon sokszor álltam már a palló szélén, sokszor kerültem életveszélybe és nem is olyan régen majdnem életem vesztettem, sőt, az elmúlt két évben többször is. Minden nagyon megviselt, rádöbbentett az emberi élet mulandóságára és arra, hogy nem kockáztathatok. Élni akartam, sokáig hű társa akartam lenni a szerelmemnek és szerettem volna a lányom felnevelni és sokáig ott lenni neki. Amíg szüksége lesz rám. Ránk. Nem akartam továbbra is veszélynek kitenni az életem, hiszen oly rövid az élet és olyan könnyen foszlik szét. Igaz, fiatal voltam még, ahogy az is igaz, hogy hosszú ideig elkötelezett voltam a szakmám iránt, de mind változunk. Én is változok és a változás magával hozza az élethez és a munkához való hozzáállásunk változását is. Sokáig úgy éreztem az irodámból akarok nyugdíjba menni, de mára már nem így érzek. Akkor még nem volt senkim, de még aranyhalam sem, amikor úgy éreztem a munkám az életem, de mostanra már máshogy érzem. Sokat változtam és most már a családom az első.
Boldog vagyok az egyetemen, mint tanár, a diákjaim szeretnek, ahogy a kollégáim is és legalább Killiannel lehetek, hiszen majdnem ugyanazon a szakon vagyunk. Ő kriminológiát tanít, én kriminalisztikát. A kettő rokon, de mégis más a maga nemében. Én az utóbbiban voltam sokkal járatosabb és a tanulmányaim is inkább arra épültek, ahogy a tapasztalataimat is azon a szakon tudom a legjobban hasznosítani.
Enzo szívességet kért tőlem, vagyis jobban mondva arra kért segítsek neki egy komoly ügyben. Mélyen elgondolkodtatott ez az egész, hiszen nem tudtam meddig mehetek el. Mennyi ügyet vállaljak még be? Hányszor álljak újra munkába, mint nyomozó? Félre ne értsen senki, nem akartam én abba hagyni a nyomozást, csak attól féltem át fogok esni újra a ló túlsó felére. Igyekeztem kontrollálni magam, hogy ne kapjon el a gépszíj, de mivel egy régi barátról volt szó, úgy éreztem segítenem kell. Egyébként is érdekes volt az ügy, felkeltette az érdeklődésem az, amit eddig elmondott. Nem sok mindent beszéltünk még át eddig, csak nagy vonalakban, hogy tudjam mire számítsak.

Mindig is kedveltem Enzot, pedig alapvetően nem voltam sem barátkozós, sem pedig túl kedves. Az emberek nagy részével szemben távolságtartó voltam, nem sokat engedtem közel magamhoz és sok emberre ügyet sem vetettem, de Enzo sikeresen kivívta nálam, hogy a szárnyaim alá vegyem. Szorgalmas volt és elkötelezett, kíváncsi és nagyon szeretett volna tanulni, fejlődni, így a szárnyaim alá vettem, hogy mellettem fejlődjön. Fogékony volt a módszereimre, így igyekeztem mindent megtanítani neki, amit tudtam és ahogy én dolgoztam. Persze azt hozzá kell tennem, nekem volt egy elképesztően nagy háttér tudásom. Nagyon széles körű lexikális tudásom volt, hiszen az egész életemet a fejlődésemnek szenteltem, volt két diplomám, továbbképzések, öt év tapasztalata, mint helyszínelő és nyolc év nyomozói tapasztalata. Ezeket nem tudtam neki csak úgy átadni, ezeket mindenkinek magának kell megszereznie. Annyit tehettem, hogy megkíséreltem neki átadni minden tudásom és megtanítani neki amit én tudtam, de a tapasztalatokat neki kell megszereznie és akkor fog tudni igazán fejlődni, ha idővel magára marad és én nem leszek már ott.
Ez be is következett. Igaz, teljesen nem hagytam magára, hiszen most is a segítségére sietek.
Hozzám képest ő más kategória volt, mint személyiségileg, mint alkatilag. Alacsonyabb volt nálam, vékonyabb és látszatra gyengébb is, míg én keményebb felépítésű, sokkal izmosabb voltam, viszont ő sokkalta sármosabb volt nálam. Persze én sem voltam csúf, de Enzonak meg volt az olaszos sármja, bája, amivel biztosan le tudja nyűgözni a nőket és könnyebben épít ki emberi kapcsolatokat, noha tudtam, nem az a fajta.

Mikor megérkeztem mosolyogva köszöntöttük egymást és kezet fogtunk.
- Szia - mosolyogtam rá a férfias kézfogás után. - Már épp itt volt az ideje, hogy újra találkozzunk, bár szomorú, hogy ez egy ember életébe került - mondtam és leültem az asztalához. Lefújtam fertőtlenítővel a kezeim és csak utána vettem el az itallapot. Ki tudja hányan fogdosták meg előttem és talán betegek is voltak köztük. Mégis csak október volt, jött a megfázós, influenzás szezon.
- Egy Matcha Latte-ét kérek, köszönöm.
Bár alapvetően a sima presszo kávé híve voltam, Killian mellett egészen megszerettem és rászoktam erre a matchás cuccra, így most már ebből a zöld löttyből ittam többet és nem a hagyományosból. Persze a sima presszóból is legurul azért egy-egy csésze, de többségében az egészségesebb verzió van előtérben.
- Jól vagyunk, köszönöm. A magam részéről szépen alakul az egyetemi karrierem. A hallgatók szeretnek, a kollégákkal jól kijövök, szóval nem panaszkodom. Néha pedig ugye besegítek a nyomozásokba. Legutóbb is volt egy hajmeresztő kis esetem, biztos olvastál a hírekben a lecsapolt hulláról. Ami pedig a kapcsolatomat illeti, nos... szeretném megkérni Killian kezét, de még félek kicsit a dologtól. Nem merem még meglépni.

Through the darkness of future past, the magician longs to see, one chance out between two worlds, fire walk with me!

Zene | Öltözet |  @Enzo De Santis  | thx

Tears, flesh and bones

The strange adventures of Enzo De Santis

Percekig csend honolt a szobában. A barna, fenyőből készült íróasztalon csupán egy olvasólámpa fénye világította meg a fényes, frissen polírozott felületen rendezetlenül szétterült fotókat, melyek megörökítették a tett helyszínét és a sértett állapotát a bűncselekmény elkövetésének valószínűsíthető idején. Egyes fényképek igazán grafikus látványt nyújtottak, a vaku miatt még jobban kiemelve a sérülések mélységét, minden egyes vércseppet, minden egyes húsfoszlányt a legjobb minőségben megörökítve. Szörnyű volt rájuk nézni, egy laikus gyomra már feladta volna a szolgálatot, azonban a nyomozó élete abból áll, hogy megtanul hozzászokni és objektívan figyelni az ilyesmit. Ez egy ilyen foglalkozásnál mondhatni lételem, a legfontosabb követelmény, hisz ha az ember heti gyakorisággal jár bonctermekbe és hullaházakba, lépked végig helyszíneken elhagyott végtagokat kutatva vagy néz meg ismétlődően egy kivégzést a biztonsági kamerák felvételein, akkor bírnia kell a gyűrődést, fel kell tudnia dolgozni, ami a szemei elé tárul.
Enzo a kezébe vette a papírokat, egyenként megvizsgálva őket, majd a fejét fogva tanakodni kezdett, hátradőlve bőr forgószékében, rágyújtva cigarettájára. A füstöt lassan engedte ki a szájából, szinte játszva annak mozgásával, az agya lefáradt, megtelt, az energiái felszívódtak. Hajnal egyet ütött az óra, ő volt az egyetlen, aki még mindig a rendőrkapitányság falain belül tartózkodott az ügyeleteseken meg az őrizetbe vetteken kívül. Általánosságban nem akadt problémája az ügyeiből úgy sem, hogy már több, mint 1 éve detektívként dolgozott az NYPD-nek, most mégis azt érezte, ha nem kér segítséget, sosem lesz képes kideríteni az igazságot, ugyanis valami rettenetesen bűzlött az egész eset körül.
Az ügyet már egy nyugdíjazott kollégájától vette át, aki láthatóan nem fordított különösebb figyelmet annak részleteire, minden bizonnyal a ketyegő óra miatt, ahogy a perceket számolva szabadulásáig sokkal inkább el lehetett foglalva az irodájának a kipakolásával, mintsem, hogy egy alkoholista vidéki ember tragédiájára próbáljon fényt deríteni. Több hiányosság és hézag rejlett az iratok között, nem voltak kézzel fogható bizonyítékok, amik miatt jogosak lettek volna a végrehajtott intézkedések, se füle se farka nem volt a meghozott döntéseknek. Mivel hajtotta a hivatástudata, felkereste egyik, a szívéhez igazán közel álló kollégáját, akivel találkozót beszélt le egy Brooklyn-i kávézóban a részletek megvitatása érdekében, tudta, ha ő mellette áll majd, biztosan a végére tudnak járni a történéseknek.
Horatio-t még zöldfülűként volt szerencséje megismerni. A férfi gondolkodásmódja és technikája az első perctől kezdve megragadta a figyelmét, olyannyira, hogy később már példaképként tekintett a nála pár évvel idősebb nyomozóra. Kettejük viszonya hamar barátivá vált, amikor ezt a fajta tiszteletet Horatio is felfedezte benne, így megadta neki a lehetőséget, hogy néhány ügyére elkísérhesse őt és szivacsként szívhassa magába a tudást. Enzo így is tett, próbált a lehető legjobban hasonlítani mentorára, ami meghozta az eredményét, az előléptetést, azonban így is akadtak olyan esetek, ahol szüksége volt régi cimborája eszére és a közös munkárs.
Idegesen toporogva ült a széken, ahogy az utcai fergeteget kémlelte, hátha a tömegben felfedezi az ismerős robosztus alakot. Cappucinója azóta már csak langyosan pihent az asztalon, zakója a szék támláján, garbójának ujjait könyékig felhúzta, hogy a nagy melegben valahogy hűsítse magát.
Hosszas percek után aztán megérkezett a segítsége, akit széles vigyorral üdvözölt, férfias szokás szerint kezét nyújtva felé.
- Horatio, de rég láttalak - köszönt sablonszerűen felállva székéről, majd vissza is pattant ahogy kezet ráztak. - Mit iszol? Meghívlak - nyújtotta felé az itallapot, miközben sietősen rágyújtott. - Hogy vagy, mi újság veled, veletek?