Jóformán ki se látok a munkából, mégis voltam olyan önző és zseniális, hogy egész abszurd módon alapítsak családot. Csonkát, de épp elég egy sátánfajzat is, nem kell, még egy házi sárkány is. Apropó sárkány. Igyekezetem ellenére meggyőződésem, hogy Wang most már csak szándékosságból is úgy tesz, mintha nem léteznék. Pedig sok pénzt beleöltem a nyomozgatásokba, hogy kedvére tegyek. Még a fekete hajfestékről is lemondtam, csakhogy hasonlítsak arra a patkányra. Erre mit csinál? Arcon önt alkohollal!! Napokig alig láttam attól a szaros, büdös löttytől! Ami meg a második próbálkozásom kudarcba fulladását illeti, na az volt ám a szégyen. Ráküldöm a leghibbantabb, legmanipulatív bérgyilkosom, egy komplett parti hajót bérelek fel, hogy gyilkososdit játszanak, erre odamegyek, hogy mindenkit megmentsek, mikor már kellően nagy a baj, erre fogják maguk ÉS HELIKOPTERREL ODÉB REPÜLNEK! Gyda azóta sem került elő, de ne is!! Aztán még csodálkoznak milyen zárkózott vagyok, meg távolság tartó. Na de majd a kislány! Ő majd szépen felkavarja itt a dolgokat. Pontosabban majd Rowan, amint tudomást szerez róla. Mert, hogy mostanában nagyon el van tűnve és ez gyanús. Mert mikor sunyul, általában tervez valamit, és amikor tervez valamit, az mindig nekem fáj. Plusz az utolsó pillanatban lemondta a manikűrösöm, így kénytelen leszek majd még kimozdulni is. Nem elég, hogy itthonról irányítsam a cégeim, plusz Wang kamu halála óta az övéinek nagy részét is, de még a körmöm reszelését sem tudom itthon megoldani.
- Ulrik! - förmedek a nyitott ajtó felé, de szemeim még a tableten. Még csak az kéne, hogy véletlen félrenyomjak valamit, aztán eladom a cégem. Szerencsére nem várat sokáig a kis inas, mert hallom a cipőjének sietős kopogását, ahogy végül bedugja fejét a tömör, vastag fa ajtó mögül.
- Uram? - kérdezte félénken, mintha nem tudnám, hogy a hátam mögött biztos kibeszél és csúnya dolgokat mond róla, ami persze nem igaz, mert szerinte se szigorú nem vagyok, se hisztis.
- Milyen évszak van? - kérdem legbelül majd felrobbanva, és pofimról is lerít, hogy morcika vagyok, de hangom alig-alig remeg meg. Mondjuk neki háttal, aligha fog feltűnni neki a dolog, de ismer már annyira, hogy mennyire rosszul viselem, ha nem veszik komolyan a kéréseim.
- Uram? - kérdez vissza megszeppenve, ami tán még őszinte is lehetne, viszont ebben az esetben, kezdhetek aggódni, hogy ez is annak a beteg kislánynak a szobatársa lehetett.
- Az évszak, Ulrik, az évszak! - nyomatékosítom, mert szerintem érthető voltam. Ő is rájön mostanra.
- Ősz, uram. - felete végül, de röhej mennyi időt elfecséreltünk vele. De a dolognak még nincs vége, ő is tudja.
- Így van. - felelem higgadtan, s csak aztán csattanok fel ismét. - Akkor miért van jégkocka a teámban? Azt akarod, hogy megfájduljon a torkom?? Hogy beteg legyek? Talán óránként akartok mindent fertőtleníteni, hogy eltűnjenek a bacik? Tudod te, hány ember hal meg nap, mint nap torokfájásban?? Hát biztosan nem sok, de én köztük leszek! Ezt akarod? Mert akkor gondolj a fizetésedre! - vonom felelősségre, miközben sértődötten ki is nyújtom oldalvást kezem a jégkockáktól csilingelő jegesteával a kanapé mentén, és megvárom, míg elveszi, majd elmorzsolva azt a kis nedvességet ujjaimon folytatom a munkám. Vagy is abba is újra elmerülök, de a facebook meg közben állandóan nyomatja itt a kis hirdetések közepette a jobbnál jobb ágyneműhuzatokat. Tetszik az a szarvasos! Már majdnem el is csábulok, hogy a megrendelésre nyomjak, mikor újra megzavarnak, én pedig, mintha valami sunyi dolgot szándékoztam volna művelni, ijedten kapom fel fejem, és pillantok a nyíló ajtó irányába, mire meglátom újfent az egyik inas fejét, addigra már rosszallóan.
- Dolgozom! Nem érek rá! - bosszúskodom, mint egy gyerek, akit soha nem hagynak játszani. Nem mintha ez az volna. És őszintén szólva kisgyerekként sem hagytak, mert mindig a tanulás, a különórák, a kutatások... pff... Bezzeg Rowan mulathatta az időt, ugrabugrálhatott meg tudom is én miket művelnek az olyan piszkos, büdi gyerekek, mint, amilyen ő lehetett.
- Megjött az új testőre. - jelentették be, így, hogy megkapták a fejmosásukat, kissé ijedten a reakciómtól, noha rájövök, hogy az nem akkora baj. Az előzővel sajnos ütköztek a nézeteink, szóval búcsút intettünk egymásnak. Nem, nem öltem meg, én nem Rowan vagyok. Kifizettem és hazament. Nem kell mindenkit legyilkolni, meg összekenni a szőnyeget, meg a falakat. Szóval próbanapokat tartok, aztán ha passzolunk, akkor az egyik marad.
- Küldjétek be. És hozzatok utána valami gyümölcslevet. De ne olyat, aminek nyoma marad a szám körül! - figyelmeztetem őket a legutóbbi incidens után. Végül nem várom meg ez a lomha csapatot, hanem lekapcsolva a tabletet, inkább magam kelek fel és lépek a széles bárpulthoz, majd szolgálom ki magam likőrrel, mintha amúgy a bárpultos ne volna ott. Azért a poharak csillogását leellenőrzöm, mielőtt a számba venném, de ő legalább tudja a dolgát.

Sea of shit

Step aside, get in line

Amikor a melóhelyen a többiek arról picsogtak egész nyáron, hogy mennyire szükségük lenne egy nyaralásra Tenerifén vagy tudja a tököm, milyen elcsépelt szigeten a halál faszán, körülbelül csak a szemeimet forgattam, mert ember, ki a fene engedhet meg magának ilyesmit? A lehetetlenen ábrándozni meg kibaszottul felesleges és még annál is bénább dolog. De most, miközben ismét a kibaszott kommandós szerkóban caplatok Row ikertestvérének kacsalábon forgó kecójában, már át tudom érezni a leküzdhetetlen vágyat arra, hogy foglaljak egy repülőjegyet, és elhúzzam a belemet valahova a világ kicseszett végére. Úgy értem, nekem is fontos Lola, mert Vöri kölyke, a család meg család, de elnézve ezt a kérót, szerintem nem is lenne itt olyan rossz dolga a fürtöskének. Arra is a nyakamat tenném, hogy a gonosz ikertesa nem akarja kinyírni az unokahúgát, hacsak nem fojtja bele ebbe a puccparádéba, amiben él, szóval kezdenek kételyeim támadni afelől, mennyire is van szükség erre az egész bohóckodásra. Ráadásul aztán épp Wangibangihoz kerüljön Lola? Hát nem tudom, nekem még mindig bűzlik a csávó, és nem a kínai kajától…
Ugyanakkor Vörös olyan pánikba került, amilyenben még én is ritkán látom, és mivel egy agyatlan barom vagyok, természetes, hogy ugrok a nyígjaira, mert aztán örök életemre hallgathatom, hogy mit és hogyan meg mikor basztunk el. Mondjuk manapság már fingom sincs, hogy mivel teszek jót és mivel akasztom épp ki. Mindig is egy kibaszott forgószél hírében állt, de az utóbbi időben alig tudok rajta kiigazodni. Állandóan felcsillan valami újabb ötlet abban a répafejében, én meg győzzem nyomon követni, hogy az előbbi még áll-e vagy már ugrás van a következő elvetemültségre. Ez az egész Lola visszaszerzős-örökbefogadós elképzelés is hatalmas őrültségnek tűnik tulajdonképpen, de mivel a lányáról van szó, az a legkevesebb, amit megtehetek, hogy felmérem a terepet, és ha kell, bucira verem a testvérét, hogy köpje csak szépen vissza, ami nem az övé.
Mondanom sem kell, ezek fényében ma sem keltem napsugárként, ezért morcos arckifejezéssel fintorgok a csicsa dolgokra, amik mellett elhaladunk, miközben lazán a mellényem nyakrészébe kapaszkodok mindkét kezemmel. Végülis nem udvari bolondnak jelentkeztem, hogy itt vigyorogjak jobbra-balra, mint egy elmebeteg. Talán ennek köszönhető az is, hogy a frakkos alak, aki kitartóan vezet a folyosókon, az első pár ismerkedésre irányuló kérdését követően mostanra legfeljebb aggodalmas pillantásokat vet felém, pedig idő közben rájövök, hogy akár ki is faggathatnám a kégli tulajáról.
- Mennyire szálka az ember seggében a csávó? - kérdezem jóformán a semmiből, mire elhűlten pislog rám a fazon, aztán még tovább sápad, amikor meghallja a nevét a folyosó végén helyezkedő, csukott ajtó mögül. Igaz, a tátogó pofával nincs egyedül, mert a kiáltás pontosan úgy hangzik, mintha Rowan ugatna odabentről. Az a kurva.
- Maradjon itt – utasít csöppet beszarva, mielőtt sietne a dolgára. Félrebillentett fejjel figyelem a szerencsétlenkedését, és igyekszem azt is kihallgatni, hogy miről van szó. Faszom, kibaszott jó kém lennék. Persze a hangsúly azon van, hogy lennék, mert tulajdonképpen szart se hallok, és valahogy arra sem vesz rá a lélek, hogy közelebb menjek. Kivéve, amikor átveszi az ügyemet egy másik szolgáló, és bejelent őfelségének. Kész röhej.
De a vakbelem szokás szerint nem kezd el rángatózni a kacagástól, mert hirtelen nagyon is valóságossá válik a hadművelet, amit kieszeltünk, illetve Kian személye úgy összességében. Az egy dolog, hogy az ikertestvérnek nevezte Vöri, a fogalom értelmével meg még én is tisztában vagyok, de megint más belépni a kétszárnyú ajtón, és az egyetlen, imádott és elvetemült Répafejem kiköpött másával szembesülni.
- Szent szar… - csúszik ki a számon óhatatlanul, mire aztán észbe kapok, hogy nekem itt valami profi állatot kéne alakítanom. Megköszörülöm a torkomat, remélve, hogy nem hallotta a megilletődöttségemet, majd inkább a szoba berendezését kezdem mustrálni helyette, mert egyébként nehéz az agyamnak feldolgoznia, hogy nem Row van előttem. Azt leszámítva, hogy ő nem hordana ilyen puccos holmikat – vagyis ki tudja, van jó néhány folt a múltjában, amiről még mindig fingom sincsen –, és nem ácsorogna úgy, mint akinek véletlen felnyomtak a seggébe egy gyöngysort… Ettől függetlenül nehéz eltekinteni a hasonlóságoktól, és hát nyilván nem csak a szívdöglesztő külleméért vagyok együtt a Napsugarammal, de mesélje ezt be valaki a farkamnak, ami nem a Nobel díjas gondolatairól híresült el.
- Ewald vagyok, az új testőre – mutatkozok be végül csöppet esetlenül, kitartóan bámulva egy pontot a feje mögött, hogy véletlen se kelljen az arcára néznem. Most komolyan róla kellene elhinnem, hogy bármikor ki akarna nyírni? Szerintem egy legyet se tudna agyon csapni mister kényes – nek tűnő –, nem, hogy felvegye velem a harcot. Persze nem felejtem el Rowmov intelmeit és vészforgatókönyvét arra az esetre, ha lebuknék, de könyörgöm, az ikertestvére pont úgy fest, mint amilyen közegekbe eddig elképzeltem Cosit és a gazdag barátait. Fogadok, hogy minden szombaton golfozni jár, csak a legdrágább piáknak is a legritkább fajtáit issza, és a fürdővizébe is illóolajokat csöpögtet, mert valami újgazdag fasz azt mondta neki, hogy attól megfiatalodik. Vagy ilyesmi, tudja a franc, mivel ütik az idejüket a puccos seggek. Na de vissza a testőr pozícióba, informálódni és akciózni jöttem, nem katasztrófa turistáskodni.
- Ahhoz, hogy meg tudjam védeni, tudnom kellene pár dolgot, például, hogy ki lakik még itt? - fuhh, ez jól hangzott, profin. - És azt valaki megkóstolta már? - bökök a fejemmel az itala felé. - Lehet, hogy mérgezett – vonom meg a vállaimat, mert jah, ez is a dolga egy testőrnek, nem? Asszem kellett volna vennem valami gyorstalpaló tanfolyamot.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Mások szerint túlságosan zárkózott vagyok. Ami helyén való, hiszen ha tehetném ki sem mozdulnék a házból. Itt meg van mindenem. Dolgozni is tudok. De az egész nem is ebből fakad igazán. Én próbálkozom, komolyan igyekeztem, még a legabszurdabb módon is ismerkedni, a kiszemeltek kedvére tenni, de legtöbbjük vagy félreértette vagy - ami még ennél is elképesztőbb - teljesen természetesnek vette, hogy rengeteget költök rá és hát... esetleg még meg is alázkodom így vagy úgy. Komolyan nem értem. Mintha lett volna egy nagy kupac tulajdonság, jó és rossz összekeverve, aztán a sors egy karate ütéssel ketté választotta és így lettünk mi. Okos vagyok, jóképű, gazdag és mentes a függőségektől, mégsem jutok el a második randiig. Míg Rowan egy barom, szociálisan egy nagy darab kutyagumi, anno még csak jól sem nézett ki, és mégis mindig akadt közönsége, s megmerném kockáztatni, hogy párkapcsolatokban is kalandozhatott. Most meg kiderül, hogy gyereke is van... igaz nem mostanában készült, de részlet kérdés. Mintha szándékosan mindenki neki szurkolna. Szóval igenis jogom van ezért a túl hűtött jegesteáért kivernem a hisztit. Egyszerű kérés volt, de nyilván azt sem tudták teljesíteni.
Mintha egy pillanatra sem tudnám levedleni a sértődöttségem és haragvásom a világ felé, állkapcsom mozgatva töltök magamnak a kellemesen meggyes italból, mialatt Ulrik eltűnik, a testőrt pedig megérkezik. Éppen kortyolnék bele a már orromat is birizgálóan illatos nedűbe, mikor szemtől szembe találjuk magunkat egymással, jó pár méternyi távolságra, és felkapva fejem, nagyjából pont olyan meglepett fejet vághatok, mint, amilyet ő én rám. Oké, hát végülis fontos a megjelenés és a biztonság is, de nem, nem éppen erre számítottam. Viszont az idegenekkel - akkor is, ha az épp egy új alkalmazottam - inkább óvatos vagyok, pláne, ha puszta kisugárzásával is képes volna agyonnyomni, szóval nem teszek megjegyzést, míg kellően meg nem bátorodom, vagy hozzá nem szokok a jelenlétéhez. Pedig akkor még nincs is olyan közel, hogy feltűnjön mennyivel alacsonyabb nálam, még bakancsban is.
- N-nagyon örvendek. - pillogok kissé sűrűeket zavaromban, miközben immáron két kézzel melegítgetem az italom, bár már előtte is tátogásba kezdtem, csak nehezen találtam a szavakat. Persze a dadogásom ellenére igyekeztem felsőbbrendű pofit vágni. Más, ha én osztom az észt és adom ki a parancsokat, válaszok nélkül, és más, mikor oda-vissza megy a beszélgetés. Azokban mindig kényelmetlenül érzem magam. Ez akkor is így van, ha legbelül totálisan magabiztos vagyok abban, hogy én fogok nyerni. Akár egy alvilági kereskedésnél. Lehet, hogy remegek, mint egy újszülött ki chihuahua, de attól még tudom, hogy a bolondok már rég aknákon állnak.
Gondoltam én nem mutatkozom be, mert hát, én vettem fel, szóval elvileg a nevemen kívűl is tudnia kell dolgokat. Például, hogy milyen szerepet tölt be stb.. A beszélgetés kezdeményezés nem az én erősségem, ahogy sokszor annak fenntartása sem, pedig amúgy tökre sok minden jár a fejemben. Kérdezgetném én is erről-arról, és talán sokkal előbb megszoknánk egymást, ha én vezetném körbe, de az olyan... bwah... Sok beszéd, gyötrődés, hogy jól csinálom-e. Inkább megmaradok a komfort zónámon belül, azaz, hagyom, hogy mindenki más intézkedjen körülöttem. Szerencsénkre őt sem kell félteni, de meglep vele, mert őszintén szólva ahány testőr, annyi típus, s ez idáig senki sem vetette bele magát ennyire komolyan a dologba. Úgy értem, volt, aki igen, de az jobbára csak síri csendben megállt és maximum követett egy bizonyos távolságból. Talán egy pöppet elidőzöm a szorongásaim közepette, mire eljutok a válaszig, de nem többnél néhány momentum erejéig.
- Öhm... Igazából csak én. - bármilyen soványan is hangozzon a válasz, de aztán, hogy kevésbé tűnjön gyászosnak, illetve hát illő volna pontosítani, hozzáteszem.
- És az itt dolgozók nagy része. Mert van, akire napi 24 órába szükség lehet, így biztosítom a szállást is. A próba időn túl, önnek is lesz itt szobája, de ezt biztosan el is mondták a felvételkor. - szóval megint tök cikis a szitu, mert feleslegesen jártatom a szám. Az italomra tett kérdése viszont kellően kizökkent. Két okból kifolyólag is. Le is nézek a barnás színű italra a poharamban, majd fel. Azért meg kell hagyni, alaposabb, mint az elődje. Ő nem volt ilyen körültekintő. El is töprengek, hogy odaadjam-e, de szinte rögtön el is vetem a dolgot, hiszen hiába csak egy pohár, mégis csak alkohol. Szóval kelletlenül, de inkább a bár pult mögött lévőt áldoznám be, így annak nyújtom oda, aki megszeppenve először, de elfogadja, és bár vet egy rémült pillantást az új testőröm felé, végül belekortyol, mintha ténylegesen félt volna tőle, hogy belehal, vagy kieszi valami belülről a torkát és elvérzik, de végül csak egy halk finommal reagálva teszi le a poharat. Senki nem kérdezte! Én is tudom, hogy az... Bwah... idegesítő népség. Lehet, hogy nap hosszat a négyfal közt kell lennie, de én se vagyok így begyöpösödve.
- Ügyes! - bökök el felé, de csupán lopva, miközben ellököm magam a pult szélétől és a kabátom után nyúlok, ami a kanapé támláján pihent. - Neked meg szerencséd! - mutatok el a korty ellenőrző pultos felé, ahogy öltözködöm. - Még ugyan példa nem volt rá, hogy a bátyám megmérgezzen valamit, de, ami késik... - csóválom fejem. - Mostanában úgy is nagyon el van tűnve, és lássuk be, ezt mindig az követte, hogy valami elképesztő őrültséget művelt, aminek jórészt én láttam a kárát. - magyarázom, bár semmiféle reakciót nem várok, sőt, megszoktam, hogy ilyenkor is inkább csak magamnak beszélek.
- Indulás! - tapsoltam finomakat, elindulva az ajtó felé, de jelezvén az újfiúnak, hogy jöjjön, hogy mielőbb elindulhassunk, keresztül a folyosón. - Tud vezetni, ugye? - lépkedek elől sietősen, de megsem torpanva, feltételezve, hogy tud. Azt nem tudom, hogy saját kocsival vagy taxival jött idáig. - Előbb elmegyünk az új manikűröshöz, aztán irány a bútor áruház, mert személyesen kell panaszt tenni a hibás bútorok miatt, amiket a gyerekszobához vettem. Ha azzal megyünk, időre kell mennünk a reptérre, üzleti ügyben, de aláírta a papírokat, így magát is köti a titoktartás. Ha pedig mindezzel meg vagyunk és még nincs túl késő, akkor jöhet a szokásos családi látogatás. - sorolom remélve, hogy nem okoz problémát neki megjegyezni, bár nem vagyok egy túl jó emberismerő, így elsőre azt mondanám valami profi egykori kommandós lehetett, akinek tán áthúzták a számításait, vagy rosszútra tért, hogy most itt van. De mielőtt még kinyitnák nekünk a bejárai ajtót az ott ácsorgó inasok, lefékezek, és elhűlt arccal kihúzva magam szimatolok a levegőbe. Ez meg... mi? Remélve, hogy nem lök fel, hirtelen megfordulok, és először kissé bizonytalanul méregetve, a mellényét nézegetve, végül óvatosan a nyakához hajolok két szimat erejéig, bár így utólag egy is bőven elég lett volna, egyből ki is egyenesedem köhögve párat.
- Büdi vagy. - jelzem felé, már az sem zavarva, hogy tegezem, mert az erőteljes dohány szag, ami dől belőle, arra ösztönöz, hogy forduljunk vissza és kísérjem el a legközelebbi fürdőszobáig, hogy valahogy levakarja magáról ezt az orrocskámnak abszolút kínzás mennyiségű füst szagot. De végül nem teszem, így a rövid vacillálást követően inkább visszafordulok és kilépek vele.
- Ha itt akarsz dolgozni, le kell szoknod. - jegyzem meg kifelé menet, bár igaz, csak próbaszerűen. Mindenkivel eljátszom, akiről kiderül, de van, aki végül le se kakikázza a dolgot, és dohányzik tovább. Nekem meg nyilván kell a jó munkaerő, szóval szemet hunyok, ha nem megy nikotin nélkül. Aztán leparkolják előttünk a mára szánt kocsit és kiszállva belőle a parkoló fiú át is adja neki a kulcsot, én pedig beülök szépen hátra.

Sea of shit

Step aside, get in line

Van valami ebben a helyiségben, amit nem tudok hová tenni, csak, hogy olykor-olykor muszáj hunyorognom tőle. Talán a túl sok drága holmi, vagy a piskótatekercsem kiköpött mása az orrom előtt, de valami esküszöm, hogy nem kerek. Azonban egyelőre nem tudok mit kezdeni az érzéssel, ráadásul bármennyire is próbálok nem Kianre koncentrálni, olykor-olykor csak rá téved a pillantásom, és japp, továbbra is meggyőződésem, hogy még a pókokat is kis pohárkában szállíttatja ki a házán kívülre, nehogy ártson bármilyen élőlénynek. Valahol egyébként mulattató látni Row ikertestvérét, mármint hála neki el tudom képzelni, milyen lenne a Vörös ördögöm, ha egy átlagos kis úri ficsúr volna, bár a meglepett feje egy momentumra elbizonytalanít afelől, hogy vajon rám ismert-e. De aztán hebegve megmukkan, nekem meg rohadtul nehezemre esik elnyomni az arcomra kéretőző vigyoromat, főleg, hogy a nyílt kényelmetlensége és beszarása ellenére igyekszik bátor meg fennkölt képet vágni hozzám. Ugh, koncentrálnom kell, nem pedig szimpatizálni az ellennel…
Az legalább egyértelművé válik, hogy még nem tette rá a kezét Lolára, szóval van még időnk, pontosabban időm kitalálni, hogy mivel rettentsem el tőle. Nyilván a legegyszerűbb mód a bucira verése lenne, de valahogy nem vesz rá a lélek, hogy rögtön nekiessek ennek a szerencsecsomagnak, ergo kicsit körbe kell szimatolnom a gyengéit illetően. Mondtam már, hogy kurva jó kém lennék?
- Biztosan – vonok vállat újra, mert ha el is mondták a felvételem részleteit, egyik fülemen be, a másikon ki. Már az egy kibaszott csoda volt, hogy sikerült eladnom magamat testőrként, a próbaidő biztosítása után meg körülbelül süket is lettem a további picsogásra. Kivéve a fizetés, az eléggé megkapta a figyelmemet, és hát szerencséje Vörinek, hogy a világ végére is elmennék érte, mert nem kicsit fogok siránkozni azután, hogy kirúgatom innét magamat. Ugh, mi ez a szag?
Hirtelen tüsszentem el magamat, de akkorát, hogy szerintem még a földszinten is visszhangzik a dolog, pedig cserkész becsszó, próbáltam visszatartani a robbanást. Arghh igen, tudom már, mi nem kerek. Ez a kurva nagy tisztaság és világosság meg légfrissítő illat, blehhh… Hogy a bús bánatba lehet így élni?
- Öhm, bocs – bököm ki némi zavarodottsággal, megvakarászva a tarkómat, utána viszont visszavágom magamat kemény kommandós állásba, nehogy még itt beszólni támadjon kedve. Sőt, megelőzöm azzal, hogy kihegyezem a figyelmét az itóka veszélyeire, amit a szerencsétlen pultosnak ad oda kóstolóra. Aztán rájövök, hogy világi fasz vagyok, ha elkezdem itt komolyan venni magamat, mert ha tényleg mérgezett lett volna a pia, hamar megoldódott volna minden problémánk. Oké, erről se fogok beszámolni Vörinek…
Mégis, ahogy elismeri a szakértelmemet, óhatatlan büszkeség tölti ki a májamat, mert faszom, mondtam én, hogy értek ehhez. Biztosan elfürdőzgetnék még percekig a dicsfényben, ha nem emlegetné fel Rowant, és hát tudom, hogy kinek az oldalán állok, de nehéz megállnom, hogy ne kíváncsiskodjak…
- Tartanunk kell a bátyjától? Korábban is próbálta megölni? - kérdezem szigorú hangon, úgy sejtve, hogy a válasza nem lesz kamu. Elvégre nem tudja, ki vagyok, mi értelme lenne a kelleténél rosszabb fényben feltüntetnie Rowot? Nem a bérgyilkosának szegődtem, hanem a testőrének. - Ha már itt tartunk, szükségem lenne egy listára azokról, akik potenciális fenyegetést jelentenek – tudtam én, hogy megéri az a sok Chicago PD sorozatrész, máskülönben a tökömnek jutnának eszébe ilyen jó szövegek. És taktikus lépések, mert hát, talán a megszerzett tudásból még előnyt is kovácsolhatunk. Kár, hogy nem látja mindezt Vörös, tuti eldobná a gatyáját is a zsenialitásomtól.
Azon kissé azért megszeppenek, hogy már is útnak eredünk, mert valahogy azt hittem, itt fogunk kuksolni a házában egész nap, de sebaj, végül is jobb távolabb kerülni az esetleges problémaforrásoktól. És amíg ő úgy tapsikol nekem, mint valami világi homár, én lendületesen csapom össze a tenyereimet, követve a lépteit a folyosón.
- Japp! - válaszolok elégedetten, mert hát bakker, erre a munkakörre születtem, nem is férhet hozzá kétség. Nem mintha ennyire élveznem kellene a beépülést, de talán ennyi nekem is kijár, amiért Rownak végzem a piszkos melót. Ami elég meredek fordulatot vesz, amint manikűröst kezd emlegetni vörös 2.0. Majdnem kirobban belőlem egy röhögés, ám még sikerül időben elkendőznöm egy köhögéssel, mert már csak az kéne, hogy rögtön ki is rúgjon a francba, amiért bunkó vagyok. Utána tulajdonképpen nem is esik nehezemre összeszedni magamat, mert a reptér emlegetése csöppet beszarat. - Reptér? Utazni fogunk? - kérdezek rá bambán, de hát talán illene tudnom, hogy oda is követnem kell-e. Márpedig ha igen, akkor nagy a kaki, és kevesebb időm van az egész hadműveletre, mint sejtettem. Kivéve, ha valami flancos tengerparti helyre megyünk, akkor faszomat is, remélem megállunk fürdőgatyát venni!
- Mit és kiket takar a családi látogatás? Biztonsági előírás – köhögöm a faggatózásom mellé a légből kapott magyarázatomat, de valahol szurkolok annak, hogy ne Lolára utaljon, mert nem bíznék abban, hogy nem buktatna le a vörös fürtöske. Igaz, amikor hirtelen megtorpan Kian, biztos vagyok benne, hogy ide nem kell Row lánya sem, már is oda az álcám, de aztán nekem támadás vagy kiabálás helyett… beleszimatol a nyakamba. Mi a fasz van ezekkel meg a kopó fétisükkel? Ugh, és mi ez a parfüm? Jézusom, még a szemeim is könnybe lábadnak tőle.
- Ne vedd zokon, de te sem illatozol – fintorodok el, meglegyintve az orrom előtt a kezemet. - Mi? - elképedve bámulok rá az újabb kikötését hallva, miközben ráeszmélve, hogy ismét útnak eredt a kis finnyás, nekilendülök én is az ajtón kívülre. - Ez nem szerepelt a munkaköri leírásban, hé! - vitatkozok vele, mert ami sok az sok. Tudnám még köpködni az érveimet, ha nem kerülnék szembe egy csinivel. - Wow – bukik ki belőlem elismerően a verda láttán, bár Row humviját jobban csipáztam, amíg még volt. De azért nem kell kétszer mondani, hogy elkapjam a kulcsot a parkoló csávótól, és beseggeljek a volán mögé. Azt hiszem munkát kell váltanom, ezek után ki akarna futárkodni?
- Merre menjünk? Fingom sincs, hol van az a maniizé – kérdezem, miközben útnak indulunk, mert előbb ki kell jutni erről a kicseszett birtokról is. - Közben nem gáz, ha én bedobok valamit? Irtózatosan kajás vagyok, és egy kis mexikói le tudna csúszni – mosolyodok el, a kormányon dobolva az ujjaimmal, miután pedig rájövök, hogy azért, mert egy zene zeng épp a fejemben, hát benyomom a rádiót valami ütős kis muzsikára.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Vegyes gondolatokkal indulok útnak az újdonsült alkalmazottammal egy szokásos napra, mert ezek a kontrasztos dolgok teszik egyre érdekesebbé őt. Profinak tűnik, ami azt sugallja, hogy érdemes volna megtartani, másrészt viszont van, amit elég félvállról vesz és ez bosszantó. Mi van, ha el sem olvasta a szerződést, csak aláírta, aztán az üzletelés közben elkezd hepciáskodni, hogy ő aztán ebben nem vesz részt. Pedig sejthetik a jelentkezők, hogy nem unalmamban fizetek nekik olyan összegeket, amiből már majdnem kocsit is vehetnének. Sietve indulok el mögöttem vele, de nem felejtek el válaszolni a kérdésére.
- Tartani? - hümmentek egy fejcsóválósat, éreztetvén, mennyire finoman fogalmazott, de nem állok meg. Még nem. - Az ikertestvérem egy átok. Egy járvány. Ő maga a sátán. Szóval, igen, lényegében a legnagyobb főellenségem mióta eszemet tudom. És az, hogy jó ideje eltűnt, azt jelenti, hogy valami nagyon nagy dobásra készül. Na de, én sem várom tétlenül. Felkészülök rá. Mindazonáltal szükség lesz a fokozott védelemre, mert olyan aljas, hogy olykor még a nálunk lévő gyengébb láncszemeket is képes az oldalára állítani. - puffogom halkan, és sértődötten, mert azért lássuk be, fenomenális fizetést adok, szerintem jó dolguk is van, erre át állnak a sötét oldalra egy kis... tudom is én mivel fizeti le őket...!
- Mondjuk szemtől szembe nem igazán szoktunk találkozni. Sajnos egy közvetlen harcnál alul maradnék, mert olyan labilis, hogy képtelenség kikövetkeztetni, hogy harapni, rúgni vagy menekülni akar. - sóhajtom, mert valahol azért úgy érzem, ezzel mégis csak azt sugallom, hogy gyenge vagyok. Mondjuk hát... Kondiban tartom magam, de más életvitelünknek köszönhetően, ő nyilvánvalóan rugalmasabb meg ilyenek.
- A lista meg... öhm... persze, majd intézkedem. Ezek fontos dolgok. - bólogatok megerősítve őt és egyúttal gyorsan telefon jegyzetébe is beírva, hogy el ne feledkezzek róla. Mert elfeledkeznék ennyi minden mellett róla. Aztán igyekezvén felkészíteni a napra, felsorolom, hová lesz a fuvar, bár ez még csak a munka könnyebb része, mert furikázni ülve is lehet, de aztán majd tárgyalni, beszélni, vitatkozni, vásárolni... huh, ha tehetném már most visszafordulnék a társalgóba a biztonságosan iható likőr és a facebook hirdetések társaságába. Kell azaz ágynemű...
- Neem. Dehogy! - rázom a fejem hevesen, mert még a gondolatától is rosszul leszek, hogy gépre üljek. - Mióta Rowan elhagyta a cirkuszt, tiltó listára tettem a repkedést és hajóra is csak akkor szállok, ha csak a város mentén partizni hívnak. Nem bízom a vihar előtti csendben, és abba, hogy csak úgy ott hagyta volna az imádott kis "családját". Legutóbb valami olyan szert fejlesztett ki, ami hallucinációt okozott. De valami őrült terv alapján működött a dolog, mert szó szerint lesétáltak a tetőkről az emberek. Rengeteg üzlettársam oda lett a hülye "poénja" miatt. Mit neki egy rakéta a repülőmbe... - forgatom szemeim, és gondolhat paranoiásnak, de azt gondolom hamarosan ő is megtapasztalja majd mellettem, hogy Rowan felbukkanása nem egy tündérmese. Gyakorlatiasnak találtam Ewaldot, viszont a családra kitérő kérdése azért bevallom kissé fura volt. Úgy értem... ez a dolga, de mégis, nem kérdez kicsit sokat? Persze nem állok meg, csak vágok pár értetlen grimaszt magamnak, ahogy haladok tovább, mert a paranoiás énem győzköd, hogy vegyem észre, hogy valami nem stimm, viszont mivel eléggé bezárt világban élek, főleg mostanában, tudom, hogy olykor muszáj legyintenem ezekre a megérzésekre, különben bedilizek.
- Temetőt, Ewald. Temetőt. Nevelőszülőket. Lehet, hogy már csak a csontvázuk pihen a koporsóban, de nekik köszönhetem lényegében az egész életem. Szóval gyakran látogatom meg őket és viszek virágot vagy ilyesmi. - legyintek, mert ez tényleg nem több néhány percnél. Azért órákat nem ácsorgok ott gyászolva. Sajnálom, hogy meghaltak, de öregek és betegek voltak, szóval... várható volt. Hálás vagyok nekik, még akkor is, hogy a létem ára egy drága ír whisky volt. Nem tehetnek róla, hogy a vérszerinti szüleimnek alkohol problémái voltak. És tulajdonképpen ők sem tehetnek róla, segítségre szorultak, amit nyilván nem kaptak meg. Rowant hibáztatom, amiért nem, hogy hálás lett volna, hogy az igazi anyánkkal maradhatott, de még nekiállt hisztizni is, és megölte. Ahogy pedig lassan a bejárati ajtóhoz értünk tűnt csak fel, hogy s szag, ami már korábban is megzavart kicsit, most is erőteljesen érződik. Már pedig képtelenség, hogy a házban ilyesmi előforduljon. És még is... Nem tudtam megállni, hogy a távolságtartásom ellenére, ne bizonyosodjak meg róla, hogy ő a bűnös. De még milyen bűnös! Jesszusom! Ez bagóban fürdik, vagy azt is reggelizik?! Már attól is feláll a nemlétező szőr a hátamon, hogy tüsszentett, ergó, lehet, hogy beteg. Talán covidos is!! De arról szegény nem tehet. Viszont a dohányról nagyon is. Persze pillanatok alatt kizökkent a betegség és dohány gondolatának elfogadhatatlanságáról, mikor közli velem, hogy én is büdi vagyok. Már az is abszurd, hogy ezt valamelyik alkalmazottam csak így belemondja a képembe, de, hogy én büdi! Őszintén szólva hiába sért vérig, elkerekedett szemekkel, háborgó tekintettel, és résnyire nyílt szájjal pillogok rá, de szóhoz sem jutok, így inkább tovább indulok, közölve, már csak bosszúból is, hogy a cigiről le kell mondania. Ha most egyedül lennék, azért biztos megszimatolnám magam, pedig tutira biztos vagyok benne, hogy jó illatom van. Zuhanyoztam, frissek a ruháim és a legdrágább parfümöt használtam. Jah, meg hát fogat is mostam. Most meg miatta majd izgulhatok végig, hogy tényleg az vagyok e. Argh! Majd megkérdem a manikűröst, ő biztos jobban tudja.
- Majd beleírom! - legyintek hátra, mit nekem egy kis módosítás, de mire kiérünk már nagyon erősködnöm sem kell vagy szembe szállnom vele - mondjuk mégha észérveim volnának is, gyanítom, hogy van egy fajta begorombulós stílusa, amit nem szeretnék megismerni. A kocsira adott reakciója nem volt egyedi, az viszont már annál inkább, hogy előbb bepattant, mint én. Kisgyerek... Meg is forgatom a szemeim, de bízok benne, hogy azért gyorsan nem fog menni. Hányós vagyok.
- Az nem baj. A kocsi gps-e tudja, csak kövesd az útvonalat. Vagy ha kevés, kapcsold be a hangod rajta és még mondja is mikor merre. - felelem egyszerűen, addigra már újfent a telefonom nyomkodva, mert addig is kitöltöm az időm a munkával, és egy fél perces, gyors rendeléssel, míg kosárba dobom a takaró huzatot.
- Nem, dehogy... - válaszolom automatikusan pötyögve a telefonon, míg le nem esik miről beszél. Akkor fel is kapom a fejem. - Tessék?! Nem! - csattanok fel. Épp mondanám a magamét, míg be nem kapcsolja a rádiót, feltételezem át valami zajos ricsajra, mert, hogy amúgy biztos, hogy először valami klasszikus szólala meg.
- Állj! Állj félre, Ewald! - parancsolom meg mérgesen, s remélem, hogy így tesz, mert mozgó autóban nem fogok nekiállni ficánkolni. De ah megáll, kikapcsolom az övem, elteszem a telefonom, és a két ülés között félig átbújva, először is kinyomom a zenét, és megjegyzem magamnak, hogy ha Ewald marad, tiltanom kell a rádiót és csak pendriveról szólhatnak számok. Aztán picit visszább csúsztam, de még nem ültem vissza, csak annyira, moccantam vissza, hogy rá tudjak nézni.
- Nézd, Ewald. Nincs jogom megmondani, milyen táplálékkal jutalmazd a szervezeted, de figyelmeztetnem kell téged, hogy ősz van. A mexikói ételekben pedig rengeteg a zöldség és hús, melyek többek között lejárt szavatossággal nagyon, de nagyon nem egészségesek. Ősszel nem termelnek a földek annyi zöldséget, tehát fagyasztják őket ilyen időben, ahogy a húsokat is. A spórolás végett pedig a régi lefagyasztott termékeket is feldolgozzák, pláne az ilyen éttermekben, és mint tudjuk, a rossz étel csúnya dolgokat művel az emésztőrendszerünkkel. Egyszóval, nem ehetsz mexikóit ősszel. Ha csak bizonyítottan nem több csillagos étteremről van szó. De itt New Yorkban ilyennel még nem találkoztam. - okítom ki, mert még csak az hiányzik, hogy 2 óra múlva már beteget jelentsen itt nekem. - Inkább keresek egy éttermet, ahol nem kell hónapokkal előtte asztalt foglalni, és amíg a manikűrösnél vagyunk, lefoglalok egy helyet, hogy mire odaérjünk, már tudj enni. Jó? - húzom még csak hazugságosnak sem csúfolt mosolyfélét arcomra, és úgy vagyok vele, hogy ebből nem is engednék, bármi is legyen a válasza, de aztán szemeim egy röpke momentum erejéig a kormányon lévő kezeire, pontosabban ujjperceire tévednek, és ahogy másodjára kapom oda tekintetem, felvilágosulva, hogy azok ott tetoválások - ráadásul ki tudja milyen szavak?! - és őszintén szólva enyhén mintha kopottak is lennének - aminek okába nem akarnék belegondolni - eszembe jut, hogy tulajdonképpen nem is érdekel mit csinál.
- De tudod mit? Egyed csak, amit jónak látsz... - fújok visszavonulót fájó fejet vágva, ahogy kezeiről vissza tekintek rá és szó szerint is visszavonulok hátra, hogy visszakapcsoljam az övem. Nem ítélkezem, de vajon, ha felhívnám az előző főnökét, felvenné valaki, vagy már az is föld alatt pihenget.

Sea of shit

Step aside, get in line

Örülök, hogy előttem trappog mister kényes, így legalább nem kell mindenáron elnyomnom a képemre húzódó vigyoromat, mihelyt kinevezi Rowant magának a sátánnak. Ha ezt hallaná az én Répacukrom, biztosan elégedetten ki is húzná magát, vagy éppen ellenkezőleg, csak azért is rázná a fejét, mert az ikertestvére mondta. Aki egyébként elég nyakatekerten válaszol a kérdésemre, legalább annyira ködösítve, mint ahogy Row tette anno, amikor Kianról faggattam. A végén kiderül, hogy tulajdonképpen egyszer sem támadtak egymásra, de mindkettő attól fosik, hogy mikor fog a másik valami végzeteset művelni. Oké, igazából nem kellene meglepnie, hogy Vörimöri rokonai is legalább annyira zizik, mint ő maga. Azzal viszont egyetértek, hogy a mocskosul szexi ördögömet nem lehet kiszámítani, és ez biztos ijesztő lehet egy ilyen ficsúrnak, mint a fivére.
- Szert? - kérdezek vissza mint egy komplett idióta, mert nem hiszem, hogy ugyanarról a drogról lenne szó, mint amiről már mesélt Vörös is. Nem tagadom, a sztori hallatán kissé nyugtalanná válok, de bízom benne, hogy több ilyen meredek húzása már nem lesz. Szó se róla, én is élvezni szoktam, ha bánthatok másokat, mármint hülyéket, barmokat, rosszarcú seggfejeket, de akárkit azért nem küldenék a halálba. Kivéve a Sergej-féle férgeket, azokat bármikor, örömmel. - Értem, nincs repülés – bólintok végül, kissé azért megkönnyebbülve, mert hát nem ültem még repülőn, és tutira összefosnám magamat a magasban. Képletesen és szó szerint is.
Közben igyekszem memorizálni minden szavát, vagyis, ami fontosnak tűnik, és megragadni az alkalmat arra is, hogy információkat szerezzek róla. Ám a családjával rendesen melléfogok, és bassza meg, csöppet még rosszul is érzem magamat, amiért ilyen érzéketlen pöcs voltam. Bár ő is lehetne konkrétabb máskor. A lényegen nem változtat, hogy kezd olyanná válni ez az egész szituáció, mintha nem is tudom, Cosit kéne hátba szúrnom, mert Rowan fivére is olyan áldott tudatlan gazdagnak tűnik, mint a valódi főnököm. Úgy értem komolyan, még a nevelőszülei sírját is rendszeresen látogatja, virágot visz meg ilyen szarságok, tökre úgy hangzik, mintha ő lenne itt a jófiú és nem mi. Ez elég kétségbeejtő, és nem készített fel rá Rowanov.
- Bocs, nem tudtam – köhögöm ki zavarodottan egyrészt a seggarckodásom miatt, másrészt, mert kellett nekem a középső nevemet bedobni ügynök-névnek. Néha nem tudom, hova teszem az agyamat. - Úgy hangzik, hogy fontos neke- magának a család. Miért nem békül ki a testvérével? - kíváncsiskodok tovább, mert jah, mindenki jobban járna, ha ezek ketten nem egymás torkát akarnák elrágni. Azon nem izgatom egyébként magamat, hogy túl sokat kérdeznék és túl személyeseket, mert az ezzel kapcsolatos aggodalmaim alapból hiányoznak belőlem. Vagy magasról leszarok valakit, vagy szűrő nélkül kérdezek bele minden kényes szarságba, máskülönben minek szövegelni? Kian megnyerte magának a lottó ötöst.
Főleg, mikor közli, hogy büdös vagyok. Most mit hitt, majd kifutok és meghempergőzök a porban, hátha elveszi a szagomat? Akkor hempergőzhet ő is, mert ez a kölni valami okádék, és erről úgy érzem, hogy tudnia kell neki is. Elnézve a felháborodott, döbbent arcát, még jó, hogy időben tájékoztattam, mert itt mások biztosan nem merik kinyitni neki a pofájukat az igazságról. Szívesen, Ken baba. Mondjuk valahol arra számítok, hogy most jön egy klasszikus Rowan-féle kifakadás, kis kiabálás vagy drámakirálynős hisztizés, azonban ehhez képest csak elfordul tőlem és folytatja az útját. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom hiányolni Vörös temperamentumát – na jó, de -, de az baszna be, ha minden genyózásom ennyire hidegen hagyná. Ez nem így működik!
- Bocs Főni, nem akartalak vérig sérteni, de gondoltam, ha már ilyen őszinte alapokra fektetjük a munkakapcsolatot… - bököm ki utána egy sunyi mosoly kíséretében, ami csak tovább terebélyesedik a kocsi láttán. Eléggé fostam ettől az egész küldetéstől, de ember, eddig olyan, mint egy kibaszott kalandpark. Emiatt asszem túlzottan el is engedem magamat, mert a következő, amire eszmélek, hogy elkezd itt nekem picsogni és félre kell állnom. Uhhh, miért kell ennyire hasonlítania Rowra… Ha így parancsolna rám, és ilyen szigorú fejjel nézne, tuti térdre borulnék előtte grrr… Fúj Lambert, rossz Lambert.
- Oké, oké, nyugalom! - adom be a derekamat hisztérikus fennhangon, félreállva az úton, aztán félig hátrafordulok hozzá, amíg ő előre dől, és kinyomja a jó kis metál zenémet. Pff. - Uhh, tényleg hátrébb dőlhetnél, ez a parfüm... – fintorodok el, ahogy újfent megcsapja a nózimat ez a fertelem, bár annak is örülnék, ha nem bámulna bele a pofámba közvetlen közelről, mert szegény Schultz hadnagy odalent teljes zavarodottságban szenved. Aztán nekikezd a mondókájának, amiről meggyőződésem, hogy úgy fog folytatódni: Nézd, Ewald. Nincs jogom megmondani, mit hallgass, ezért ki vagy rúgva. De nem, hanem a mexikói kaja veszélyeiről tart kiselőadást, és ember, azért nem mondom, van valami abban, amit kerepel… Mármint múltkor se hiába jött rám a halál a legrosszabb pillanatban, basszus!
- Banyek… - csúszik ki a számon a ráismeréssel és elborzadással keveredett megjegyzés, mielőtt még felcsigázna az ingyen zaba gondolatával. Egyre nehezebbé teszi ezt a küldetést a picsába is. - Hogy mi? Neeem, nem, Főni, tökre jó lesz, ha te intézed. Nyilván jobban értesz hozzá – nyugtatom meg, mert nekem itt vissza ne táncoljon az ingyen kajával! Ki kell élveznem ezt a napot, ameddig tudom. Noha nem tagadom, ahogy megint útnak indulunk, és valahogy ismét megcsap az irdatlan kölnije, legalább annyira várom azt is, hogy hazamenjek és a Vörösöm nyakába temethessem az arcomat.
Márpedig ahhoz, hogy ezt meg is engedje, nem hagyhatom cserben, szóval ennek szellemében furikázom és kísérem a megadott helyekre Kényest, közben pedig igyekszem minél többet megtudni róla. Kínos vagy sem, ám nem csak azért, hogy legyen mit a nyaka felett bárdként lebegtetni, hanem mert érdekel Rowan 2.0, aki egészen más világ, mint az én veszett kandúrmacskám. Kezd az a benyomásom kerekedni, hogy neki hiába volt valamirevaló családja velünk szemben, egyedül lehetett, mint a templom egere, és ez most sem változott. Úgy értem, buzis programok, üzletelés, halott csontik látogatása, sehol egy haver vagy szívszerelem. Ez eléggé letaglózó lehet. Ennyire még én se akarnék egyedül lenni, ami nagy szó. Baszhatnám a gazdagságot, szóval jah, valahol megértem, miért kell neki Lola, bár, hogy miért éppen most, az nem fér a fejembe. Régóta nevelhetné, vagy ő is csak most szerzett volna tudomást róla? Az se kizárt, hogy az a szottyos némber tartott be nekünk a felkeresésével. A lényegen viszont semmi sem változtat, vagyis, hogy a nap végén meg kell győznöm a lemondásról, kerüljön bármibe.
A temetőből visszafelé sétálva a kocsihoz legalább olyan érzés Kian háta mögött caplatni, mintha kihoztam volna a kedvenc helyére egy tudatlan, menthetetlen betegségben szenvedő spánielt, hogy egy jól célzott lövéssel enyhíthessek a szenvedésein. Elég ritkán támad fel bennem a lelkiismeret, sokszor afelől is vannak kétségeim, hogy létezik-e egyáltalán, de a faszomat is, most komolyan „nyomi egyedül élő szerencsecsomag buksit” kell befenyítenem?
- Hé – szólok utána, még mielőtt túlzottan közel kerülhetnénk a verdájához. Sebtében körbepillantok, de így a nap végéhez közeledve nem tobzódnak az emberek a temetőben, hála a kibaszott égnek. Előszedem hát a stukkeremet, és amennyiben megállt, kartávolságban torpanok meg tőle, hogy ne kelljen átüvöltenem az egész placcot. Közben pedig ráfogom a glockot. - Szép és jó volt minden, de bocsi nem bocsi, Rowan küldött. Könnyítsük meg ezt a kibaszott kínos szitut, szóval szedd elő a telefonodat, és hívd fel azt a banyát az intézetben, hogy lemondasz Loláról. Cserébe nem lőlek pofán, szerintem előnyös alku – billentem oldalra a fejemet magabiztos arckifejezéssel.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Nem szívesen hagyom hátra a biztonságot nyújtó otthonom, de vannak, amiknél nincs mese, menni kell. Ilyen az utolsó pillanatban lemondott manikűr is. De azzal nyugtattam magam, hogy első próbanapos exkommandósom biztosan jól odateszi majd magát, szóval nem kell aggódnom. Már a hacukája is elég para lehet másoknak, szóval, vegyék csak komolyan.
- Igen, igen. Mikor még aktív volt a cirkusza, az ottani dokival vagy kivel, mindig kotyvasztottak valami ütős szert, drogokat, gyógyszereket, leginkább, hogy az alvilági piacokon eladják. De végül ez a Sweet Dreams vitte a pálmát, mert azóta is nagy sikere van. Elmentem, hogy elkapjam a magára hagyott dokit és azontúl, hogy kiszedjem belőle, merre a gazdája, fizettem volna neki, hogy nekem dolgozzon, dee... már nem volt ott. - vonom meg vállam, mert látok rá esélyt, hogy Rowan idővel magával vitte. Bár a cirkusz létezése óta egyszer sem hagyta ott őket, vitte magával az egész kócerájt, de lehet, most új helyet talált magának, új hobbit. A repülést hamar letisztáztuk és reméltem, hogy a röpke kis sztorikkal azért kellően felébresztettem vadászösztöneit, mert nem volna szerencsés, ha félvállról venné a dolgot. Ami pedig a temetős dolgot illeti...
- Semmi baj. Ők sem fognak már emiatt morgolódni, én pedig túl tettem már magam rajta. Felnőttem, az élet pedig megy tovább. - legyintek rá hátra felé neki, mert tényleg nem okoz semmiféle rossz érzést. A vérszerinti anyám halála már inkább, de mivel, hogy gyilkosság áldozata lett, felboncolták, utána meg elhamvasztották és ki tudja hová került, így hála undorító bátyámnak sosem fogom tudni meglátogatni.
- Vele nem lehet kibékülni. Mert szerintem magával sincs kibékülve. Bolond. Mármint ténylegesen. Már magam sem tudom, hogy próbálkoztam e az elején, de akkor tuti azt is megbántam. Eleinte csak megakartam javítani, pláne mikor a város megmérgezésével fenyegetőzött. De az őrült barátai megmentették. Aztán bérgyilkosokat küldtem rá, de nagy részük... máig érthetetlen okból egymást ölték meg, a többit pedig vagy megölte vagy lebeszélte... - nevettem fel a végén, mert elképzelni sem tudom ilyenkor mit használ vagy ad be nekik, vagy egyáltalán, hogy beszélhet le egy alaposan megfizetett bérgyilkost, hogy ne ölje meg. Na, hát ezt a hibát Ewalddal nem követem el. Ha szembe találkozunk vele, megparancsolom neki, hogy lőjje le. Nem kell, hogy szenvedjen, csak haljon meg. - Én csak azért vagyok még életben, mert igyekeztem egyre távolabb maradni a harcoktól, és inkább nálam profibb embereket küldtem. Mondjuk mint kiderült hiába... - magyarázom kifelé menet, mert úgy érzem, hogy az égiek sem akarják eltörölni Rowant, miközben láthatóan csak ront mindenki élet minőségén.
- Mindegy... Ha jól sejtem magának nincs testvére. - legyintek rá ismételten, mert ennél fogva kár is magyaráznom milyen, ha valaki a testvérek közül pont az angyali szerepet kapja és el kell viselnie a sátáni testvérét.
Főni? Hát így se szólítottak még, bár nem mondom, hogy sértő, inkább csak furcsán... barátságos? Ha nem szólna belőle olykor a profizmus, azt hinném valami szimpla pizzafutár volt előző munkahelyén, aki túl sok akció filmet nézett. De mint kiderül, vannak azért gondok vele. Kezdve a tüsszögésétől, a zenei ízlésén át az evés szokásain. Miért nem egyből kukából kezd válogatni? De még mielőtt kiokítanám, ő hurrogja már megint le a parfümöm. Pff... nem mintha érdekelne egy dohány szagú idegen véleménye... De azért, ha lesz rá alkalmam biztos megszagolgatom magam. Mondjuk csak addig megy az okítása, amíg el nem képzelem hány embert ölt már meg az öklével... Úgy értem, ketten a kocsiban... nem is lehetnénk kiszolgáltatottabb. De ha már a saját testőrömtől is félek, ki fog megvédeni? Szóval inkább csak úgy téve, mint, aki nem akar bekaksizni tőle, szépen visszaülök, és kicsit sem szófogadásból és félelemből, de foglalok asztalt.
Nem meglepő módon a dolgok elég gördülékenyen mennek, bár onnantól sokat nem beszélgetünk Ewalddal. Ráadásul magamat is meglepem egy szép kis ágynemű huzattal, szóval még akár jól is elsülhet a nap. Ezt is túléltük...
- Tessék? - állok meg, annyi időre, hogy megfordulhassak, míg elmondja a kínját, aztán mehessünk tovább. De a kínja helyett a pisztolya csövével találom szembe magam. Oké... itt valami nagyon nem stimmel. Megkockáztatnám, hogy nem igazán tudja, mi is pontosan a teendője testőr lévén. Nem mondom, érzek némi nyomást a mellkasomnál, ahogy lassan világossá válik, hogy nem bohóckodás, tényleg leakar lőni. De mikor még azt is elárulja milyen okból és kinek a jóvoltából, képzeletben fejbe vagdosom magam, amiért elhessegettem a vészmadarat a fejem mellől. Innentől nem is kérdés, hogy feltegyem e a kezeim, miközben próbálok nem könnyes, kis nyuszi gombóc fejet vágni, amiért így átvágta a fejem és ráadásul... pff... annyira tudtam, hogy tervez valamit. Annyira lekötött a keresgélése, hogy ő közben simán beküldött hozzám egy emberét. Ráadásul a többiekhez képest dilinyósnak sem tűnik. Báár, ha jobban belegondolok.
- D-de... - keresem a mentségeket, bármit, amivel annyi időt húzhatok, hogy óvatosan körbe szemléljek és kitaláljam hogyan tovább. Nem mintha olyan sokszor bejött volna, de ugye azzal tudok alkudni, amim van.
- V-várj egy picit, várj egy picit... Ahm... mennyit fizetett? Annak a dupláját fizetem ki, ha békén hagysz. - próbálkozom, de még azelőtt rávágom az újabb ajánlatom, mielőtt megrázná a fejét. - Az ötszörösét! - biztos ki tudom fizetni, hiszen Rowannek nem lehet több pénze nálam.
- Még is milye van, amivel rá tudott venni?! - rivallok rá idegesen. Talán létezik egy varázsszó? Tudja a kedvenc édességét?! Közben elsandítok mögé, magam mellé, de őszintén szólva nem csak emberek nincsenek sehol, de még fák se. Olyanok biztos nem, amiket kerülgetve bízhatok benne, hogy nem talál el, ha futni kezdenék. Ó, édes istenem... Nem érzem magam igazán harcosnak, és őszintén szólva, így is mindjárt elsírom magam, hogy tudom, bármikor lelőhet, de, ha csak itt állok, biztos, hogy jobb nem lesz. Szóval bízva a szerencsében és, hogy elég lassú lesz, hogy ne lőjjön le, elhajolva lököm ellenkező irányba a kezét és megpróbálom fellökni, ami max akkor megy, ha tényleg nagyon béna az egyensúlya, mert én is rájövök idővel, hogy ez nem olyan, mint az oviban, mikor valakinek neki megyünk hátulról. Ráadásul tök kemény rajta a mellény is, ha kicsit erősebbet lökök, talán még a csuklóm is megfájdul. Szóval inkább becsukva szemeim elfordítva fejem, kezdem el csapkodni, remélve, hogy sikerül kizökkentenem, esetleg véletlen belenyúlnom a szemébe. Ha nem, max megpróbálom földre küldeni, vagy ő engem, ami mondjuk sokkal rosszabb volna, mert ősz van, és sár, én meg szép, tiszta öltönyben vagyok. Ha viszont sikerül úgy odakapnom, hogy egy fél percre ne tudjon rám figyelni, úgy őrült tempóban kezdek el szaladni, miközben kiabálok, hátha egy kóbor kutya vagy valaki meghall.
- Segítség! Megakarnak ölni! Segítség! Gazdag vagyok, fizetek a védelemért! Hahóóó, valaki! - rohanok a kocsihoz, és ha sikerül elérnem épségben, be is ülök a vezető ülésre, ahol aztán rájövök, hogy ez kulcs nélkül nem fog menni, ami meg nyilván nála van. Lenézek a kormány alá, de gőzöm sincs miért, hiszen fogalmam sincs, hogy kell ott masnit kötni a drótokra, hogy elinduljon. Oké, jó, ne ess pánikba.

Sea of shit

Step aside, get in line

Amikor reggel Vörössel még utoljára átvettük a mai napra vonatkozó terveket, valahogy úgy készültem az egész bevetésre, mint egy kibaszott foghúzásra vagy valami hasonló, szörnyű szenvedésekkel járó programra, ehhez képest viszont azon kapom magamat, hogy úgy hallgatom és követem a fivérét a folyosókon, mintha egy baszom történelmi sétára iratkoztam volna be, aminek a központi témája Rowan sötét-cirkuszi-életet-élő Mills. Még mindig nem tudom eldönteni, hogyan érezzek a múltjával kapcsolatosan, főleg, mert ha manapság ránézek, el se tudom képzelni róla azokat a dolgokat, amikkel Kian vádolja. Persze ez nem jelenti, hogy ne hinnék a történeteknek, csak… Fogalmazzunk úgy, enyhe tudathasadást okoz a két Rowant összetenni az agyamban. És akkor itt van egy harmadik, aki végkép más, mint amilyenre számítottam. Biztos vagyok benne, ha nem lenne a bűbájos sátánfajzatom kiköpött mása, sokkal jobban idegesítene a Rowénál egy fokkal vékonyabb hangja, vagy az állandó legyintgetése, meg a röhejes zakója, így azonban nem látok mást benne, mint Répacukor jófiú kiadását. Félreértés ne essék, a világért nem cserélném le a tigrisemet, mindössze nehezebb rühellni a testvérét, mint amire készültem, sőt, szórakoztat a kontraszt, amit Rowannel alkot. Úgy értem, biztos Vöri is ugyanígy élvezné a szituációt, ha egy mintapolgár Lambert hasonmással találkozna. Hála a bánatos égnek, hogy nincs ilyen, mert vele ellentétben én agyfaszt kapnék tőle. És ezen a ponton meg is értem, miért utálkoznak ezek ketten annyira.
- Rábízhattad volna a rendőrségre is – vonom meg a vállaimat a magyarázatát hallva, aminek az elején azért jócskán elhúzom a számat. Rendben, én is belátom, hogy nincs ki mind a négy kereke Rownak – nekem se –, de azért bolondnak még az ikre se nevezze a fülem hallatára… És okkkééé én nem voltam ott, amikor ezek történtek, de haver, bérgyilkosokat küldeni a saját véredre? Elbaszott egy dolog. Ami még elbaszottabb, hogy megismerve mindkét oldal álláspontját, valahol rohadtul megértem mindkettőjüket. Jézusom, esküszöm, hogy belefájdul ebbe a fejem. Egy Rowan is éppen elég a vele járó problémákkal, nem még kettő.
- Nem, nincsen. Hála a kib- szentséges égnek – horkantok fel az újabb legyintését látva. Azt már nem részletezem, hogy örültem, ha jutott néha kaja az orrom elé, nemhogy még egy testvérrel kellett volna osztozkodnom rajta, vagy, hogy ahogyan magamat ismerem, még őt is megpróbáltam volna minden szartól is védeni, ami tudjuk jól, hogy már Vöri esetében sem jött össze mindig. Mondjuk azt nem értem, ha külön nevelkedtek egymástól, mi a szarért foglalkoznak most egymás baromságaival, de asszem ennyi erővel megkérdezhetném azt is, hogy mi az élet értelme, kurvára nem találnék arra se magyarázatot.
Szóval komoly fejtörések és agyfájítások helyett inkább arra koncentrálok, hogy kihozzam magamnak a legjobbat ebből a napból, mármint ember, biztos vagyok benne, hogy a nem előrefoglalós étteremben sem tudnánk egyébként megengedni magunknak egy zabát Vörivel, hát hülye lennék kihagyni. Egyébként nem sokban különbözik a kamu melóm a valóditól, a nap java részét a volán mögött töltöm, csak hatszor annyi – elképzelt – fizetésért, barom vevők és az állandó kajaszag nélkül. Szaralak vagyok, amiért hiányolni fogom a rövid munkakapcsolatunkat? Biztosan.
De akkor sem érzem magamat kevésbé rossznak, amikor a temetői túra végén fegyvert fogok rá, hogy letudjam a küldetésemet. Piskótatekercs rémsztorijaiból és gyorstalpalója alapján arra számítok, hogy konkrét fenyegetéssel szembesülve előtör Kianból is a veszett dög, és megpróbál majd szétcincálni, erre felteszi a kezeit és olyan elárult fejjel néz rám, hogy legszívesebben saját magamat verném képen. Istenem, bassza meg, ugye nem fog nekem még itt sírni is? Én ehhez gyenge vagyok a francba is, sose bírtam nézni, ha Row lógatja az orrát, és hiába nem ő áll előttem, az ő arcát kell néznem elszontyolodni. Tökömet is, csak esnénk már túl rajta.
- Ne csináld már, ember… Csak hívd fel a dirit. Amúgy is, mi szükséged van a lányára? Ugyanolyan dili - egyik oldalról a másikra topogok a lábammal, mert legalább annyira feszélyez ez a szituáció, mint őt. - A semminek az ötszörösével amúgy se érek semmit – teszem hozzá, hogy megértse, pénzzel itt nem jut előre. Azért nem mondom, kissé meglepődök, amikor végre kinyitja a száját, de jaj már, azt is úgy teszi, hogy én érzem szarul magamat. Úgy beszél, mint aki soha semmilyen módon nem tudott rávenni senkit sem arra, hogy kiálljon mellette, és faszom, miért kell hozzá kiskutya fejet is vágnia? Érzelmi terrorról nem volt szó a tervezés fázisában, bassza meg.
Biztosan feltűnhet neki a szenvedésem és belső őrlődésem, mert hirtelen minden várakozásommal szemben nekem iramodik, bár olyan harmatgyengén, hogy csak a jóindulatom miatt tudja a kezemet is odébb tolni maga elől. Aztán meg elkezd csapkodni, én pedig kissé bosszúsan emelem magam elé a karjaimat, hogy ne legyezgessen már pofán.
- Hé…! Ow, fejezd már b-… az istenit – morgok az orrom alatt, igaz, közben majdnem el is röhögöm magamat a kiscica bokszolásától. Végül inkább odébb lépek tőle, figyelve, ahogy egy kis ideig még összeszorított szemekkel csapkodja a levegőt, de aztán annyira jól szórakozok rajta, hogy nem figyelek eléggé, ő meg egyszer csak gondol egyet, és elkezd az ellenkező irányba szaladni. - Várj már! - kiáltok utána, és én is meglódulok közvetlenül az után, hogy majdnem pofára esek a sáron megcsúszó olcsó bakancsomnak hála. Igaz, ahogy elnézem az esetlen mozgását, biztos vagyok benne, hogy messzire nem fog jutni a bolhányi előnye dacára sem, de azt azért nem várom meg, hogy beseggeljen a kocsiba, hiába van nálam a kulcsa. Ehelyett még futtában elteszem a fegyveremet, majd az utolsó momentumban elkapom a grabancát, és fordítva egyet rajta a verda ajtajának lököm háttal.
- Ne visíts már, mint egy picsa, jézusom! - morranok rá, finoman megcsapva a vinnyogós fejét. Nem ütök nagyot, mert megkockáztatom, rögtön ájultan esne itt nekem össze. - A franc se akar megölni, szóval lenyugodhatsz a fenébe. De azt a részt komolyan gondoltam, hogy hívd fel a nyanyát és mondj le Rowan lányáról, máskülönben úgy átrendezem az arcod, hogy még ő sem ismerne rád többé. Aztán meg addig fogom keseríteni az életedet, kezdve a cigifüstös bűzömmel, amíg nem könyörögsz nekem, hogy visszaadhasd Lolát. Vetted? - nézek rá szigorúan, aztán gondolva egyet sebtében lehajolok, hogy felemeljek egy kis sarat a talajról. A másik kezemmel elkapom a felsőjét, és úgy tartom felé fenyegetően a koszkupacot, mintha nem vizes föld, hanem egyenest egy gránát helyezkedne az ujjaim között. Ha valamit sikerült megtudom róla a mai napon, az az, hogy betegesen kényes. - Ugye te sem szeretnéd, ha most ezzel összemocskolnálak? - nézek rá kihívóan, megemelve az egyik szemöldökömet, és közben próbálom nem elröhögni magamat, mert… ez is új, sárkupaccal fenyegetni valakinek az életét.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Meg van az a szitu, amikor azt mondják neked a távoztad előtt, hogy ne légy már olyan pesszimista, és mikor kilépsz pont bele a szomszéd beteg macska folyékony ürülékébe, aztán a betonig csoszogva fordulnál be a sarkon, de pont arra jár egy autó, aki pocsolyába hajt, telibe találva téged, és mivel pont kitakart a kocsi, ezért neked puffan a túloldalról szomszédnak szánt össze göngyölt újság papír, aminek pont a te fejed állt útjába, s mindezt röpke két perc alatt? Nos... én is pontosan ezt érzem a pisztolyt csövét, majd a mögötte álló kétes kettős ügynököt nézegetve. Nem mondhatom, hogy nem voltak jelek, valahogy még is inkább áldozatnak érzem magam - már megint - mint sem hibásnak. Nem ő az első, aki Rowant pártolja, de ő az első, aki már azelőtt is őt pártolta volna, hogy nálam kezdett volna dolgozni. Mondanám, hogy ravasz, de valójában az én figyelmem lankadt annyira, hogy ez megtörtént. S ami a legnagyobb fejfájást okozza, hogy egy csomó bizalmas dolgot megtudott. Szóval, ha túl is élem a mait, nagyjából tudni fogják, hol és mikor keressenek. Francba, Kian, te hiszékeny kis... spániel!
- De ez... ez nem igazság... - motyogom borzasztó csalódottan, mert az vagyok. És nem utolsó sorban ebből kifolyólag teljesen kiszolgáltatott. Persze, hogy majdnem elbőgtem magam! A fegyverrel való üzletelésen kívül a mai nap példásmagatartással végeztem a dolgom, erre fegyvert fognak rám?! Kérdésével azonban kizökkent egy pillanatra a depressziómból, ami már majdnem pityergésre késztetne, mert ami igazán fel tudja forrasztani agyvizem, az Rowan.
- Ez nem a családosdiról szól, Ewald. - csóválom lassan fejem, mintha már most elvárnám tőle, hogy magától is tudja. Persze honnan, mikor erről neki nem beszéltem.
- Tudod miért rühellem teljes szívemből a bátyám? Azon túl persze, hogy őrült, amit bárki megerősítene... - forgatom szemeim a nyilvánvalókon túl. - Azért, mert velem ellentétben neki megadatott, hogy legalább anyánkat ismerje. Élhessen vele. Szép, közös emlékeket szerezhessen. És én? - teszem mellkasomra a kezem ártatlanokat pillogva, félrebiccentett fejjel. - Azt sem tudom, hogy nézett ki! - nyomtam meg idegesen a mondatot, még talán fújtattam is hozzá. Nem úgy, mint egy bika, de egy borjú morcos prüsszentésével azért felért. - Rowan ugyanis megőrült és megölte! Elvette tőlem az anyámat! - toporzékoltam, de nem úgy, mint, ahogy ő szokott, csak, mint egy nagyon dühös kisgyerek. - Ezért én is elveszem tőle azt, amit szeret. A barátait, az ellenségeit és a szeretteit is. - felelem őszintén, még úgy is, hogy ezzel lehet magam alatt vágom a fát. Ha nincs benne empátia, akkor úgy is mindegy, ha van, akkor pedig van rá esélyem, hogy elbizonytalanítsam, hogy ki itt az igazi rossz fiú. De az ajánlatomra tett válaszával totál összezavar és jobbára hamar visszatérek a hebegéshez és a sűrű pislogásokhoz.
- M-mi?! Ezt nem értem! Akkor talán... a kis kutyáddal fenyegetett meg? Állatbarát vagy te egyáltalán? - értetlenkedek, mert nem értem, mi lehetne fontosabb fizetség, mint a pénz, ami mint tudjuk nagyon is boldogít. De amikor meglátom, hogy ő is meginog, felébred a túlélő ösztönöm és hát... megpróbálok kezdeni is vele valamit. Nem mondom, nem éppen ilyen hangokat vártam tőle, de most ezzel is bőven beérem, miközben még a nyelvem is kiöltöm, ahogy csapkodom, ahol épp érem, mert, nem odanézve ki tudja épp hol érem. Bár azt jó jelnek veszem, mikor már csak a levegőt érzem a praclim alatt, mert hallani sem hallom, szóval, simán lehet, hogy kidőlt. Szóval gondoltam kereket oldok. Mondjuk meghallva a hangját, még kevésbé odafigyelve és rohanva, ahogy csak bírok, a segélykiáltásokról már nem is beszélve. Nem nézek horror filmet, de az előzeteseikben is pont így történnek a dolgok, és nem mondom, minden közeledő hangjával gyorsabb tempóban kezd el verni a szívem, mintha minimum valami sorozatgyilkos kergetne.
- Jesszusom! Úristen! Szűz Mária! Valaki! Hahóó! - pihegem, már arra sem figyelve, hogy veszem a levegőt, mert most épp az életem elvétele jobban aggaszt, mint a szúrás az oldalamban. Amit viszont éreztem, hogy lehagyni nem fogom tudni és jelenleg az elbújás sem opció, de talán még fedezékbe vonulhatok, ezért kezdtem rohanni a kocsi felé, amihez sajna... nem éppen egymaga jutottam el.
- Szent cirmi! - pánikolok be, ahogy elkap és se perc alatt fordít rajtam, hogy a hátam ütődjön a kocsinak. Persze rettegve, és remeg tartom fel megint a kezeim, akaratlan is keresve kezében a pisztoly. - Á-á áu áu! Elég! - húzom összébb magam ösztönösen, ahogy a fejem csapkodja, és próbálok nem arra koncentrálni, hogy tönkre teszi ezzel a frizurám. Mindegy, akkor ma már nem megyek sehova, kész, ennyi!
Na nem mondom, hogy nem hiszek neki, és rémült pillantásokkal tekintek újra a tetovált öklére, amiről jéé, ebből a szögből pont eltudom olvasni, hogy az van rá írva, hogy baz... oh... és bevallom a büdiségével is alaposan rám tud ijeszteni, de még reszketve is próbáltam magabiztos fejet vágni, hátha én is el tudom hitetni vele, hogy nem fogja megtenni, mert különben baj lesz ám.
- Én azt nem hiszem. - húzom fel állam, kezeim arra a kezére fonódva, amivel engem szorít, erőteljesen koncentrálva, hogy maximum csak néha ránduljon meg az alsó szemhéjam. De igen hamar elönt a bizonytalanság, mikor lehajol. Naivan megfordul ugyan a fejemben, hogy kedvesen megköti a cipő fűzöm, ha esetleg szét bomlott, deee mikor meglátom mit emel fel, elkerekedett szemekkel nézek a kupacra, majd rá.
- V-v-v-v-várj! Nyugi! N-n-ne kapkodd el! Jól van, győztél! Győztél! - emelem fel ismét kezeim, hol rá, hol a sárra nézve, de igazából mindkettejük ugyanolyan ijesztő. El is kezdek lassan a telefonomért nyúlni, de csak óvatosan, nehogy azt higgye, hogy bántani akarom. Közben azért próbálom tovább győzködni.
- E-esetleg... n-n-n-nem lehetne, hogy ugyanazt adjam neked, amit Rowan. Csak... sokkal jobban, többet...? - próbálok puhatolózni, mert őszintén szólva azontúl, hogy nem pénz, gőzöm sincs mi lehet. De ha nagyon nem vevő rá, nem kockáztatok, mert ez őrült, és az a sár kupac meg szerintem tartalmaz minimum két gilisztát is. Az, hogy elő véve a mobilom közben kettőt nyomok az oldalán, bekapcsolva a segélyhívót, úgy teszek, mintha meg se történne, hanem elkezdek benne kotorászni, mintha a naplóban lévő számot keresném és közben a háttérben várom, hogy felvegyék. Nyilván nem a rendőrség, arról már rég lemondtam, de az embereim gyorsak és ha nem is jártak a nyomunkban, mindig akadnak a közelben is. Bízva benne, hogy észre sem vette tartom a fülemhez vagy kérte, hogy kihangosítsam. Azt ő is hallhatta még, hogy búg, mire valaki felvette. Oké, Kian, most kell ügyesnek, gyorsan és bátornak lenned. Ne nézegesd azt a kupac mocskot a kezében és a szemeit se, mert rájön itt, hogy bikfic és annyi.
- H-háló? Igen, én vagyok. Öhm... szóval... - nehezemre esik néha nem a szemeibe nézni, mert lehet, hogy lebukhatok, viszont nem ártana látnom, ha gyanakodna, hátha még van időm megúszni a brutálisan erőszakos húzását.
- ...Loláról van szó... Öhm... Most épp ugyan nem tudnék odakocsikázni, mert a TEMETŐBEN vagyok és TÁRSASÁGOM is akad, deee, szeretném, haaa mielőbb... idetolnátok a hátsótokat és megmentenétek! Ewald áruló! Rowan kémje! Halál rá és a kislányra is! - ordítom a végén a telefonba, hogy aztán arcon vágjam vele, ha esetleg még nem talált el azzal a brrrr... undormánnyal. Ha eltalált, akkor nincs mese, nyögve fordulok ki oldalra, ha nem tart, még tán a földre is kerülök.
- Eltaláltak! - nyögöm esetlenül, a mellkasomhoz kapva, és ha van akkora mázlim, hogy kicsit is közel kerüljek hozzá, megpróbálom elvenni tőle a pisztolyt. Tudom, hogy kell kioldani, muszáj volt megtanulnom, mivel nem akartam emiatt lebukni Wang előtt, de lőni mondjuk még nem nagyon lövöldöztem. Persze ettől még fizikai fájdalmat érzek, ahogy összekoszol, ha összekoszol. Bacik és giliszták fellegvára, én ebbe bele fogok halni...!

Sea of shit

Step aside, get in line

Ezután a nap után kibaszott rémálmaim lesznek. Nem erőszakosak vagy olyanok, amikkel mások küzdenek, hanem Rowan csalódott, elszontyolodott, sírásra görbülő arcát fogom újra meg újra magam előtt látni, és tudni fogom, hogy én tettem ezt vele. Részletkérdés, hogy Kian az, aki pszichoterrort gyakorol épp rám, sőt, kurvára mindegy, mert az arca az én Répacukormázamé, és jézusom, én nem erre szerződtem. Az egyetlen szerencse, hogy nem vagyok puhány szarláda, aki megtörne némi könnytől és remegő ajkaktól, máskülönben már a vállát lapogatva vigasztalnám, hogy nincsen semmi baj, vöröske, amíg élek, egyetlen répa bongyornak sem eshet bántódása. Nem mintha öltönyös éppenséggel bongyor lenne, de ez megint mellékes. Szóval együttérzés helyett továbbra is rátartom a fegyvert, hallgatva a kifakadását, ami után újabb pontot nyer nálam Rowan gyűlölközése. Egek, mister soha egy szalmaszálat nem kellett keresztbe tennem bogárkának még az is kellene, amit szerintem a világért nem akart volna. Ciccenek egy elégedetlent a nyelvemmel, mert a lófasznak is van vége, még ő nyikorog?!
- Egy kibaszott áldás volt neki. Arról a nőről beszélsz, aki eladott téged egy üveg mittomén miért? És aki az ő pénzét is lenyúlta? Biztosan sok szép közös emlékük lett a gyerekverő nagybátyjával egyetemben – mosolyodok el erőltetetten, érezve, hogy kezd felforrni az agyvizem. Beszarok, hogy még képes féltékeny lenni rá, holott Vörös életében semmi irigylésreméltó nincsen. Rajtam kívül, nyilvánvalóan. Na jó, az egot félretéve engem se akarna rajta kívül senki a nyakába, efelől nincsen kétségem. - De biztos kapsz fényképet róla, ha szépen kéred. Csak, hogy legyen mit leköpni – vonom meg a szemöldökeimet kihívással, bár tudom, ezen a ponton már csak kegyetlenkedek és nem a vörös ördögöm igazát védem. - Egyébként cserélhetnél vele egy napra. Hogy tudd, mi mindene van, ami neked nem. Garantálom, tündérbogyóka, hogy a délutánt se bírnád ki – mormogom feszülten. Eddig a pontig nem értettem, miért rühelli ennyire a fivérét Row, de kezdem kapiskálni. Még ha azért baszna ki vele lépten-nyomon Kian, mert annyi mindenkinek okozott fájdalmat a cirkuszi élete alatt, talán… de csak talán megérteném, de komolyan, emberszámba se vehető anyuci után sírni? - Kereshetnél egy jobb hobbit – húzom el a számat, mielőtt még tudatnám vele, hogy én itt ingyen akciózok.
Kiábrándult arckifejezéssel jutalmazom az értelmes kérdését, amire inkább nem válaszolok, mert az hosszúra nyúlna, valahol ott kezdődően, hogy alapból nem értem, miért akarna bárki állatot tartani. Még egy száj, amit etetni kellene, és még a lakásba is beszarik. Elég néha magunk után takarítani, nem még egy négylábú rotyogását sikálni… Ott meg még nem tartunk, hogy színt valljak, és remélem nem is fogunk. Nem vagyok a legélesebb kés a fiókban, de tudom, hogyha kibökném neki a kapcsolatomat Rowannel, céltáblát tennék a hátam közepére. Mondjuk lehet, hogy az előbbi ugatásommal ezt már anélkül is elintéztem magamnak.
- Ne sikítozz már! - kiabálok aztán utána, mihelyt kiszórakoztam magamat a nyelvöltéssel egybekötött levegő bokszolásán, amitől ismét azzá az esetlen és szerencsétlen nyomivá válik a szememben, aki eddig is körvonalazódott előttem. Ha nem lenne ilyen féltékeny kis görcs, biztos nagyobb sikere lenne az életben, mint nekem vagy Vörinek, de hát mindenki máshogyan elmebeteg. - Szent Magdolnát kihagytad – nézek rá kiábrándultan, miután beértem és a kocsi ajtajához taszítottam. Igaz, csak egyet legyintek a fejére, de már úgy reszket alattam és húzza össze magát, mintha világ életében ütlegeltem volna, amitől megint csöppet visszább húzódik az idegbajom. Őszintén szólva nem szívesen verném meg, még itt beszarna nekem és szagolhatnám. Ergo más eszközhöz kell nyúlnom, ami úgy fest, hatásosabb nála, mint az öklömmel való fenyegetőzés. Végre valahára...
- Ugyanazt? Megközelítőleg se tudnád, nem, hogy sokkal többet – mosolyodok el az ajánlatára, kivételesen nem gúnyosan vagy lekezelően, hanem csöppet olvadozva Row gondolatától. De hamar összeszedem a pofámat, és visszavarázsolom magamra a laposra-verő képemet, mert még az kéne, hogy lágyszívű buzinak nézzen. - Szóval kapkodd csak elő a telefonodat, és essünk túl ezen a baromságon – morgok rá. - És hangosítsd is ki – teszem hozzá kifejezetten büszkén, amiért ez is eszembe jutott. Attól meg tovább dagad a májam, hogy további alkudozás vagy ellenkezés helyett azt teszi, amit kérek, és felhívja a dirit. Igaz, azt kissé azért furcsállom, hogy ki kell emelnie a szottyosnak, hogy éppen hol van, ám gebedjek kettébe, amíg el nem kezd sipákolni megint, le nem esne, hogy rohadtul nem az intézetet, hanem valószínűleg a cimboráit hívta.
- Hogy basznád meg! - csattanok fel, azzal a lendülettel pedig a sárgolyós kezemmel arcon nyomom, párhuzamba azzal, hogy ő pofán vág a mobiljával. Alattomos kis görcs! Oké, legalább nem életképtelen, de most nem ott tartunk, hogy elismerjem a képességeit, hanem, hogy visszacsináljam a szart, amit okozott. A saját épségemet nem féltem, de komolyan meg akarják ölni Lolát? - Csináld vissza! Komolyan egy gyereket akarsz kinyíratni?! - kiabálok rá, és amíg ő drámaian lecsúszik a kocsi mentén, mintha tényleg kilőttem volna, mint egy kutyát, lehajolok, hogy visszaszerezzem az idő közben a földre eső telefonját. - Utálod Rowant, mert gyilkosnak tartod, de te sem vagy jobb. Sőt, rosszabb, gyereket még ő se bántana – korholom le, akárha én lennék az erkölcs fellegvára, és a nagy puffogásban ki sem nézném belőle, hogy ő idő közben sunyul. Márpedig így tesz, és sikerült megszereznie a fegyveremet is. Összeszorítom a számat, ahogy mérgesen elhátrálok tőle egy lépést. Hát mégis mit képzel, csak úgy letaperolhatja a glockomat?!
- Add vissza! Lehetőleg úgy, hogy ne lődd közben pofán magadat vele, te félkegyelmű – morgok rá szemrebbenés nélkül, felkészülve arra, hogyha kell, nekirontsak a stukkeremért. És tekintve, hogy valószínűleg nem fog engedni a pillanatnyi előnyéből, ismét félredobom a mobilt, hogy letámadjam és visszaszerezzem azt, ami az enyém. Kezdetnek felráncigálom a földről a felsőjénél fogva, már, ha nem adja rögtön vissza a pisztolyomat, aztán megpróbálom kifacsarni a kezéből, imádkozva, hogy véletlen el ne süsse és lőjön le vele, mert annál nagyobb szégyent se tudnék elképzelni, minthogy ez a mimóza legyőzzön a saját fegyveremmel.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Az már először is feltűnt, hogy Ewald nem egy szavait megválogató fickó. És ami a türelmét illeti, az se sok van neki. Ám mindezek ellenére is meglep, ahogyan a "Főnijéről" beszél. Mondanám, hogy milyen szép is volna, ha a hátam mögött rólam is így beszélnének és a védelmeznének az embereim, de sanda gyanúm, hogy manapság a munkaköri leírás egészen idáig azért nem ér el. Az őszinte háborgásom elindított benne valamit, amire én sem számítottam. Az egy dolog, hogy én óvatlan voltam most, de ilyen titkokat nem kotyognék ki akárkinek. Nem tudom, hogy Rowan megtenné e, mert egyikünk sem sebezhetetlen. De Ewald olyan sokat tud még a viszonyunkról is, és anyám feltételezett jelleméről, hogy elbizonytalanodok. Ezt egymaga derítette ki? Azért állt az oldalára, mert sajnálja?
- Rowan rossznak született, biztosan kihúzta a gyufát sokszor és megérdemelte, hogy megverjék. Az anyám pedig csak jót akart. Csak én nem tudtam megmondani neki még, hogy én inkább vele maradnék. - mentem anyánk, ellenben Rowannel, bár már nem is igazán a múlt védelme érdekel, mint annak kicsikarása belőle, hogy miket tud még, és miért. Mégha baromi sértő is, amiket mond.
- Tudod, Ewlad, nem vagy egy kedves ember. - jelentem ki sértődötten és őszintén. Abszurd - de amúgy teljesen jogos - feltételezésén pedig felkacagtam röviden.
- Ó, hát te már csak tudod. Sok időt tölthetsz vele, ha ennyire ismered, milyen élete van... vagy volt. - váltok gyanakvó hunyorgásra. - Simán kipróbálnám. - vetem oda vállat rántva. A takarítás nem ördöngösség, mert, hogy feltételezem az ott a legnagyobb baj. Jah, meg a mexikói. Brah... hagynom kellett volna, hogy azt egyen.
Akárhogy is, ez így nem maradhat, mert neki fegyvere van, én pedig még egy fa mögé sem tudok elbújni, szóval maradék bátorságom összekaparva kezdem el püfölni, mint egy macska, remélve, hogy eleget kap belőle, hogy... nem tudom, elessen vagy valami... Aztán futás. Sose szerettem a videójátékokat, éppen ezért sem igazán tudom mit is kéne tennem a lábaim szedésén kívül, pláne, hogy nehéz még ezen is gondolkodni, miközben hallom közeledő kiabálását. Kész horror, és igazából még hálát is adnék az égnek, hogy véget ér a kergetőzés, mert azért ennyi stresszt, amit egy a két perc rohangálás okoz, huh... Tényleg jó volna, ha véget érne ez a horror show, de ha belegondolok, hogy mit kéne feladni ezért, annyira nem fűlik a fogam. Még a fejbe csappintását is el viselem, bár tény, ami tény, a sár a kezében már bőven meggyőző. Legalábbis egy újabb sunyi húzást illetően. Talán, ha nem kiabálna, nem fogna rám fegyvert, és morogna olyan tekintettel, mint egy veszett kutya, plusz valami kötött, kis kacsás pulcsiban lenne, kevésbé volna olyan félelmetes, de ííígy...
Akkor esik csak le ténylegesen miről van szó, mikor kicsit képes vagyok úrrá lenni azon, hogy ne remegjen minden porcikám, már csak a lebukás veszélye miatti félelemtől is, és a kamu számot tárcsázva felpillantok rá a válaszát hallgatva. Nem, nem a mondat árulja el, hanem a tekintete.
- Jól van, jól van... - motyogom ijedten, miközben lepillantok a kijelzőre az elgondolkodó pillantásom le véve róla. De mi van, ha tévedek? Nem. Akkor sem tévedtem, mikor gyanakodtam rá. Mondjuk így, kihangosítva már jobban parázok, de ez betudható annak is, hogy mióta először rám nézett is olyan gyilkos pillantással tette, hogy az exkommandós foglalkozáson túl felmerült bennem a hentes is. Nem volt mese, és szóhoz sem nagyon hagytam jutni a túloldalon lévőt. Így nem. De nagyon nagyon reméltem, hogy időben ideérnek, míg csak bírom húzni az időt. Igaz, most ez az előző dolog, elbizonytalanít, arról nem is beszélve, hogy nem várt iszappakolást kapok, amitől már most covidosnak és rákosnak érzem magam, mint akit pluszban még szitává is lőttek. A szemüvegem! A szemem!!! És a drága öltönyöm!!!! Szinte érzem, hogy mászkálnak rajtam a bogarak és férgek. Te szörnyeteg! Nagyon csíp, ő meg egy totál idegen gyerek miatt kiabál?!
- És ha igen?! Rowanből egy is sok ezen a világon. Csírájában elfojtjuk azt az őrületet, amit tovább adott... - morogtam, s bár alapvetően nem gondoltam komolyan Lola halálát, ez az egy szem pillanat a sáron túl, bogarat is ültetett a fülembe. Mert ha ő tényleg párkapcsolatban él Rowannel, a lány pedig azóta is árvaházban sínylődött, nyilván van a gyereknél fontosabb is a számára. Ami pedig fontos neki, az nekem is fontos, így Lola értéke egyből értékét veszíti a szememben. Szinte már hihetetlen, hogy ezek után sikerül elvennem a pisztolyát, és nem tagadom okoz némi magabiztosságot, a kezem az adrenalintól még mindig remeg, és nem vagyok benne biztos, hogy jól célzom. Ráadásul... az ott golyóállómellény rajta nem? Nem mintha megakarnám ölni, de jó, ha ezt gondolja. Nézzen csak elég tökösnek, hogy megtegyem.
- Nem! Térdre, különben le...-ááááá! - sikoltottam el magam, miközben mindezzel együtt odébb dobtam a pisztolyát, mert pont olyan para volt mint mikor nálad a labda és mindenki ezerrel megy feléd, hogy kinyírjon. Vagy mint, amikor Dean megijed a macskától. Hát akkor inkább vigye! Még össze is húzom magam, mert mindegy, hogy hová tenné a térdét az fáj. Így hálát adhatok ismételten az égnek, ha ezáltal csak felránt a földről, de nem kezd el bántani. Nah mostmár tényleg büdös vagyok! Ahh, és a körmeim is... most voltam megcsináltatni őket...
Kár, hogy nincs nálam zsák vagy valami, amit a fejére húzhatnék, mert akkor elrabolhatnám egyedül is. Viszont a hadakozásunk közben, azért végül megkönnyebbülten hallom a kocsi zaját.
- Hála égnek... - nyüszögöm, már ha még nem ütött meg, annyira, hogy megnémuljak.

Sea of shit

Step aside, get in line

Újabb elégedetlen morranás szökik le az orrgaratomról, amikor kijelenti, hogy Row alapvetően rossznak született. Nehéz megállnom ezen a ponton, hogy ne nyomjam be a kényes pofiját, mert még a saját testvére sem beszélhet így a Garfield macskámról. Csakhogy ezzel nem segítenék Lolának, és amúgy is, eléggé úgy fest a helyzet, hogy ennek a gyógyegérnek aztán mondhatnék akármit, ő inkább él a rózsaszín kis illúziójában, minthogy a valóságra koncentráljon. Persze nem tagadom, Tigrisbajnok is megéri a pénzét, de az anyjukért zokogni? Mintha én siránkoznék azért, amiért az apám előbb kapott az anyámtól buksisimit elalvás előtt, mint én. Már, ha nem vágott helyette fejbe. Lényeg a lényeg, a degenerált szülőkért szipogni rohadtul felesleges, főleg, ha mukkja nincs arról, mit sikerült szerencsésen kihagynia.
- Nem, nem vagyok – vigyorodok el a sértődött megjegyzését hallva, noha, amikor gyanakodni kezd a Rowanhez fűződő viszonyom kapcsán, kissé visszább veszek a pofámból, mert a végén anélkül kiteregetem a lapjaimat, hogy igazán akarnám. De rohadjak itt meg helyben, ha hagyom, hogy hülyeségeket locsogjon és tovább pusztítsa a megmaradt agysejtjeimet. Mondjuk azt megnézném, mit kezdene egy nap Vöri világában, de mielőtt még szaván foghatnám, eszkalálódik a helyzet, és következőnek már azon kapom magamat, hogy átbaszta a fejemet a kamu hívásával, és rám eresztette a kutyáit. Bár, ha azokat is olyan körültekintéssel válogatta meg, mint a személyes testőrét, vagyis engem, akkor nincs mitől félni. Az jobban zavar, hogy Lola halálát kiáltozta, én meg nem tudom eldönteni, mennyire vegyem komolyan a vonal túlfelén hallgatózó balfaszt, vagy egyáltalán Kian indíttatásait. Úgy értem rohadtul nem vagyok jó emberismerő, de valahogy nem néztem volna ki belőle, hogy gyerekeket gyilkoljon, mert… valahol ő is egy nagyra nőtt óvodás, mint én vagy Rowan. Ám hallgatnom kell Répacukorra, és nem félvállról venni a Kényes világbajnokság nyertesét, mert mihelyt megteszem, már hopp, nála is van a fegyverem. Hogy a jó kurva életbe!
- És ha igen?! Nem hittem volna, hogy valakire ezt mondom pont én, de egy lelketlen szar vagy, az! - köpök félre a földön, meg sem rezzenve attól, hogy rám szegezi a fegyveremet. Ha lelőne, legalább kipróbáltam, mennyire hatékony a golyóálló mellényem, de nagyon meglepne, ha lenne vér a pucájában. És hát nincs is neki. Viszont, ahogy félredobja a glockomat, rajtam a sor, hogy elsápadjak, mert baszd meg, miért a kibaszott sár kellős közepébe kellett?! Most tisztítottam ki!
- Anyááád! - kiabálok a sikításával szinkronban, miközben fintorogva, igyekezve minél hamarabb moccanni, kiemelem a tocsogós vízből a pisztolyomat. Nehhe… Még olyan fiatal volt és szép. - Urrrghh, ezért tényleg benyomok egyet! - feszülök neki újból, és most már az sem érdekel, hogy látványosan retteg tőlem, mert Rowan mellett Lolát is kutyába veszi, meg a szeretett fegyveremet. Meg a kurva nénikéjét! De persze a szerencse az ő oldalán áll, mert nem is olyan távolról egy kocsit hallok közeledni, ő meg itt nekiáll hálálkodni. Aham. Majd hálálkodhat, ha nem lapítom ki, mint egy szaros molylepkét.
- Ne törölgesd még a homlokodat, gyerek gyilkos – kapom el a ruhájánál fogva, és beszuszakolom a kocsiba akkor is, ha beleszakadok. Igaz, közben megint megcsúszok valamin, és amint lenézek a bakancsomra, nos… fogalmazzunk úgy, hogy lesz még, ami bassza az orrát a kis kocsikázásunk alatt. Meg is érdemli, amiért rám hívta a csatlósait. Beszari nyúl.
Amennyiben sikerül tehát belöködnöm az anyósülésre, én is sebtében volán mögé ülök, és felvértezve magamat egy autós üldözésre, talpig nyomom a gázt. Csak nem fognak nekünk jönni, ha a zsebüket tömő főnökük is velem van, aki remélhetőleg szintén nem lesz olyan retardált, hogy elkezdjen a kormány felé kapkodni.
- Nesze, hívd vissza a seggfejeket és mondd meg nekik, hogy kotródjanak – dobom oda neki fél kézzel a fegyómmal együtt kimentett telefonját, ami hát… láthatott szebb napokat is. - Aztán pedig alkut kötünk, nagypofájú. Egy nap Rowan világában, és ha kibírod, lemondunk Loláról – nézek rá egy momentumra, de inkább az utat figyelem, hogy ne hajtsak árokba vagy egy sírkőnek. Kötve hinném, hogy kibírna egy fél percet is az albérletünkben, nemhogy egy napot a koszos, mocskos utcákon, szóval annyira nem tartok attól, hogy elvesztenénk a fogadást, de legalább időt nyerünk, ő meg lemond arról, hogy éppen most végezzen Vöri lányával. - Siess, ezek az idióta társaid ki akarnak nyírni mindkettőnket – puffogok, vetve egy pillantást a visszapillantóból a minket üldöző autóra, ami legalább olyan puccos, mint amiben mi ülünk. Szar dolog lenne ismét ezért a munkáért sírni? Banyek, még az alkalmazottai is ilyen dögökben ülhetnek, nincs igazság...

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Hiába szívom fel magam olykor én is, azért láthatóan neki sokkal több gyakorlata van. Az meg kifejezetten kellemetlen érzés, hogy míg én dolgozom az alvilágban is, sok olyasmit látok, amit undi és egyáltalán nem emberséges, s már-már azt gondolnám erős lelkű ember lettem tőlük, jön ez a kamu kommandós pizzafutár, és olyan módon képes felmorranni, mintha szimplán beejtettek volna az ingerült bikához. Most akkor nem úgy van a mondás, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap?! Jó, hát eddig nem kaptam olyan ütést, amire számítottam és számítok, de azért így sem kímélt, ez a bestia. Ezért jó, ha több testőröm van és körbe vesznek. Visszajöhetne már Nate, mert ő se volt egy megbízható egyén, de legalább utálta annyira Rowant, mint én. Alapból is terveztem egy kellemes fürdőt pihenés gyanánt, ha otthon leszek végre, de ezek után levendulával és xanaxal illatosítom majd a kádat, miközben minden tagomra jut majd egy masszőr és benyomok valami nyugi zenét, mert akkor talán, de csak talán, nem lesznek rémálmaim vele.
Egy röpke pillanatra tényleg kész főnyereménynek éreztem, hogy megszereztem a pisztolyát és rá is foghattam, arról nem is beszélve, hogy büszke is voltam magamra. Arra viszont nem számítottam, hogy a bika végül megiramodik, és én meg elég ugye nem bírom ezeket a jumpscareket, szóval inkább megszabadultam a pisztolytól, minthogy... nem tudom, bármit is tegyen velem. Épp elég, hogy a sár és a benne élő húsevő vírusok a habtestem lakmározzák. Csak azért igyekszem nem zokon venni gonosz megjegyzését, mert leköt a dolog, hogy lehet nem csak testőre Rowannek. Akkor pedig aranyat ér ez a büdi bogár. Kár, hogy ide még az elektromos ketrec is kevés volna... De hiába dobom odébb a pisztolyt, mintha még dühösebb volna, és így sem kerülhetem el, hogy kivégezzen, vagy még jobban belenyomjon ebbe az undorító pocsolyába.
- Hé-hé-hé hóóó! - emelem magam elé kezeim, mikor látom, hogy megint készül valamire. - Kifizetem! Kapsz egy másikat, csak higgadj el! Ne nehezítsd a... hé ez meg mi?! - esek pánikba, mert a dolgok megint nagyon nem úgy történnek, ahogy én azt terveztem.
- Várj! Mit művelsz? Áu! - koppanik közben a fejem a kocsiba, mert én se azzal vagyok elfoglalva, hogy szófogadóan beüljek, hanem csapkodom. Mondjuk nem biztos, hogy a vastag ruha és mellény miatt bármit is érezne, de akkor sem hagyom csak úgy magam. - Óuuu, neee, a kocsi! Az ülés!! - siratom meg pár pillanat erejéig a huzatokat, bár nem szó szerint, és ha nem félnék, hogy visszatuszkol, biztos ki ugranék, míg ő megkerüli a kocsit. Bár nem tudom mire készül? Úgy értem vezetni akar, ez tiszta sor, de miért? Örökké nem menekülhet. S bár eszembe jut, hogy bekéne kötnöm az övem, és el is tervezem, de mielőtt elnyúlnék vagy bármit is tennék, beszáll és becsukja az ajtót, én meg...
- MI EZ A SZAG?! - lapulok az ülésbe, és akkor még nem azért, mert a gázra lépett. Te jó ég! Ez... ez... mi az franc?! Remélem nem evett meg mégis valami tiltó listásat sutyiba, mert ez konkrétan ürülék szag! De mielőtt szólhatnék neki, hogy azonnal szálljon ki - mintha amúgy eddig olyan szófogadó lett volna - elindul. De nem olyan kis csiszi-csúszi módon, hanem mostmár azért lapulok az ülébe, mert azt hiszi versenyautóban van.
- Állj! Ez így túl gyors! Állj meg Ewald! Ide fogok okádni, nem viccelek! - kiáltozom, és ténylegesen majd nem szívrohamot kapok, míg el nem terelődik figyelmem az öv becsatolása után a mobilra, amit az ölembe dob és ami, jó, ha még él.
- Aha, még mit nem!! - csattanok fel, bár már magam sem tudom, hogy dühömben erőteljesen, vagy, mert tényleg mindjárt elájulok. És még én vagyok gonosz! Ez az ember egy két lábonjáró emberkínzó! Utána viszont rajtam a sor, hogy elhűljek. Főleg azért, mert azt hiszem először, hogy csak viccel és valamiért megint feljött a dolog témának, de mikor alkuról meg igen komoly nyereményekről beszél. De ha már lúd...
- Hm! Ha nyerek, én döntök Lola életéről, és mellé megkaplak téged is, de többé nem láthatjátok egymást. - nézek rá, csak azért felfújt arccal olykor, mert a dühöm ellenére, még mindig tornádó jár a gyomromban. - Ha veszítek, lemondok Loláról és... - róla elpillantok előre, majd még kifelé magam mellett is, míg ráveszem magam, hogy kimondjam, amit nem akarok, de azzal győzködöm magam, hogy tök mindegy, mert úgy is nyerek. - ...és leszállok rólatok. Örökké. - pillantok vissza rá. Egy nap... Ha azt nézzük, hogy ez is milyen, mégha nincs is vége, de akkor is... Simán kibírok egy napot. Mit fog csinálni, ott hagyja a mosogatni valót? Pff... - És Rowan nem lehet ott azon a napon. - puffogom még oda, és ha hajlandó emelni a tétet, illetve belemenni, duzzogva, de felhívom őket. Bár kihangosítón és alig hallani, mert recseg az egész, de az kivehető, mikor arról beszélnek, hogy ők még oda sem értek. - Az a kocsi nem hozzám tartozik. - nézek rá, bár elég bizonytalanul, mert ha nem a miénk, és ő se számított másra, akkor mindketten ugyanúgy szarban vagyunk. És ha már szar...
- Ó, istenem nyisd ki az ablakot! Húzd le, húzd le!!! Vagy állj meg! - kapcsolom ki az övem hisztizve, és ha lehúzza gond nélkül kiokádok az ablakon. Ha pedig megáll, nos, csak kinyitom az ajtót, ki hajolok és már köszön is vissza a kaja. Ha egyik sem... nos... neeeem, elvetemült, de ezt ő sem akarhatja...

Sea of shit

Step aside, get in line

Kezdem úgy érezni magamat, mint amikor megismertem Rowant. Minden mukkanásával és tettével a plafonig ugrott a vérnyomásom, azzal a különbséggel, hogy míg a Vörösömben volt valami nyugtalanítóan csábító a nagy pofájával és az arcátlan megmozdulásaival, addig Kian szimplán csak idegesít az állandó visítozásával és a görcs viselkedésével. Főleg onnantól kezdve, hogy puszta hisztiből meg bosszúból akar végezni olyanokkal, akikhez jó esetben semmi köze sincs. Pedig nem vagyok idióta, még én is látom, hogy ilyen gazdagságban sokkal jobb élete lenne Lolának, mint például mellettünk, feltéve, ha a drága nagybátyja nem pusztán egy eszköznek tekintené a kicsinyes hülyeségeihez. Mi a fasz van a családjukban a nagybácsikkal? Mindegyikbe bele van kódolva, hogy faszfejek legyenek?
Nincsenek egyébként illúzióim afelől, hogy képes lennék értelmet beszélni a fejébe, hiába tűnt a nap elején egy jóval… józanabb Vöri kiadásnak, szóval marad az erőszak. Komolyan, nem jutok túl azon a hülye mondáson, hogy az nem megoldás semmire. Minek nevezné a balfasz kitalálója ezt, ha?!
- Ne ficánkolj már! - morgok rá türelmetlenül, ahogy betuszkolom a kocsiba, bár, hogy beüti a fejét, azt kizárólag magának köszönheti. Asszem ez az egész életére igaz lehet, de aki tátott szájjal fut a farok erdőbe, az ne lepődjön meg azon, hogy néha a torkára csúszik egy… Igazából azt még megértem, hogy Row és én miért vagyunk komplett idióták, vagy miért kerülünk állandóan fostaliga szituációkba, mint én most is, ám hogy Ken babánál mi tudott elkattanni, holott rendes gyerekkora volt, kész rejtély. Igaz, ha a nevelőszüleihez is olyan vakon áll, mint az anyjához, lehet, nem is volt olyan bájos időszaka. Nem mintha ezen a ponton érdekelnének az indítékai és a múltja. Mindenáron keresztbe akar tenni az én vörösömnek és a lányának, innentől kezdve vessen magára, és szagolja csak a szaros csizmámat!
- A lelked! - kiabálok rá vissza, amikor elborzad a belteret eltelítő aromáktól, amiktől ugyan az én orrszőreim is jóformán kihullanak, de megéri a kínlódása. Azzal se foglalkozok, hogy a rókamókával fenyeget, majd még pont bevárom a kis cimboráit, hogy kilyuggassanak, aztán meg valami betonba keverjenek, hogy senki se találhassa meg a hullámat. Nem most jöttem le a falvédőről. Hehe. - Fogd már be! - üvöltözök tovább vele, aztán megelégelve a cirkuszt, próbálom visszakanyarítani a figyelmét a feladatára, és ha mással nem megy, akkor egy idióta alkuval. De hát persze neki nem elég a kisujjam, rögtön az egész karom kell. Azon meg igyekszem nem elborzadni, hogy rám is igényt tartana, mármint… Lebuktam?
Na ácsi. Azért vannak határok, és hiába üzletelek vele csak félig-meddig komolyan, azzal még viccelni sem vagyok hajlandó, hogy elhagyjam Vörit. Akkor sem, ha ezer százalékig biztos lennék benne, hogy elveszítené a fogadást, mert nem, a kettőnk kapcsolata és köteléke nem valami félvállról vehető játék. Nyilván Lola élete sem, de ma már megállapítottam nem egyszer, hogy szaralak vagyok, és ha ettől, a vörösömhöz húzódó vak hűségemtől még mélyebbre süllyedek, akkor vállalom a felelősséget. És valahol remélem, hogyha idézőjelesen le is kellene mondanunk Row lányáról, onnét már Kiannek sem lenne érdekes a fürtöske. Mondtam már egyébként, hogy nem bírom ezt a kibaszott fejfájást?
- Nem – vágom rá szemrebbenés nélkül, aztán a hozzá közelebb eső kezemmel most már behúzok neki egy embereset, nem törődve azzal, hogy kissé kitérek a sáros úton. Még csak most kezd leülepedni bennem, hogy mennyire felidegelt ezzel a felvetéssel, amikor az öklöm jóformán önálló életet élve koccan az állkapcsán. Még, hogy soha többé nem láthatom! Adok én neki mindjárt soha többé nem látást, arcátlan kis dög. - Marad az eredeti alku és kész! Különben esküszöm, hogy nem állok meg egy ütésnél, sőt, kikötlek a kocsi mögé, ha leráztuk a seggfejeket, és végighúzlak a temető legsárosabb, rothadó hullás részén! Kétszer! - üvöltök rá elvörösödő fejjel. - Hívd fel őket! Vagy szagold a bakancsomat! - fenyítem be a legkézenfekvőbb fegyveremmel, és mivel egyik pillanatról a másikra pattan el az utolsó cérnaszál az agyamban – Row-val nem viccelek -, nem gondolkozok éppenséggel, hanem elemelem a lábamat a gázpedálról, hogy felé lendítsem az illatozást, lehetőleg végig is kenve rajta, amit kell. Eszemben sincs megállni vagy bármilyen kérését teljesíteni, de azt hiszem azt már nem tudjuk meg, hogy felhívná-e a pajtásait vagy behányna-e a járgányába, mert a ficánkolásom miatt én is elveszítem az irányítást, és jobbra-balra kanyarogva végül egy kibaszott mauzóleumnak csapódunk. Mit ne mondjak, kurvára megbánom, hogy sohasem kötöm be a biztonsági övet, mert hiába robban a pofánkba a légzsák, azt hiszem így is sikerül levenni fejjel a szélvédőt. A szerencse része viszont, hogy kőből van a koponyám, ezért némi nyöszörgést, kurva anyázást és szédelgést követően kikászálódok a kocsiból – letörölve a szemembe csorgó véremet –, és Kian oldalára cammogva feltépem az ajtaját, hogy megpróbáljam kiráncigálni, és más módon elérni az akaratomat.
- Gyerünk, húzd ki a beled, még nem végeztünk! - fújtatok rá, akár egy veszett bika, el is felejtve, hogy egyébként üldözőink is vannak. Velük ráérek akkor foglalkozni, ha ideértek, és mivel most már nagyon de nagyon felhúztam magamat ezzel a töménytelen szarakodással és a magamnak köszönhető fájdalommal, készen állnék az egy szál pisztolyommal is nekiállni egy tűzpárbajnak.
Csakhogy a nyomunkban robogó verda nem sokban maradt le tőlünk, és talán még azelőtt beér minket, hogy sikeredett volna kirángatnom az ülésből Kiant, aki remélhetőleg közben nem hány nyakon. Felpaprikázottan rántom elő a csupasár fegyveremet, hogyha kell, mihamarabb lelőhessem az autóból kiszálló csatlósait, ám elbaszott, fekete kommandósruhás vagy akármilyen alakok helyett Wangibangi és Répacukormáz bukkan fel a szélesre tárt ajtók mögül. Egy momentumra végigszalad a vonásaimon az értetlenség, hogy mégis mi a búbánatot keresnek itt, de elég hamar visszaöltöm magamra az agyfasz állapotát. Valahol a mélyre temetett józanságomban majd szétvet a boldogság Vöri láttán, azonban nem tartok ott, hogy épelméjűként viselkedjek, így még róluk sem emelem el a glockot.
- Egy lépést se! Ha bele mertek avatkozni, esküszöm, hogy elharapom a torkotokat! – kiabálok velük is egy megkergült vadállat módjára, mert köszöntem kibaszott szépen, nincsen szükségem felmentőseregre. És amúgy is, kösz a bizalmat! Hát ezt el se hiszem, leégetnek itt a nyomispániel előtt.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Voltak már hajmeresztő ellenségeim - bár szemtől szemben nem sokkal találkoztam -, de kezdem úgy érezni a mai nap után, hogy Rowan mellett innentől komoly gondokat fog még okozni Ewald is. Mondjuk főleg rémálmokat, mert ha ezt élve megúszom, majd én rendezem magamtól a távolságtartást, mert, hogy a közelembe ő többet nem jöhet az biztos. Maximum, ha legalább négy nagy darab testőr áll körbe, ő meg meg van bilincselve kezén, lábán.
- Állj! Elég! Megparancsolom, hogy fejezd be! - kiabálok rá, amíg ő is ugyanezt nem teszi, mert akkor én egy kis időre elveszítem a hangom. Arra a röpke két másodpercre, míg be nem verem a fejem, ahogy próbál betuszkolni. Ezek után fel sem merül benne, hogy lesz olyan kedves és haza visz, mert elnézve, hogy most vörösebb a feje, mint eddig, és sokkal ritkán simulnak ki a vonásai, azt kell gyanítanom, hogy az elrablásommal próbálkozik. Mert, hogy jön a megmentő csapat, sőt már itt vannak a nyakunkban, így merem remélni, hogy idővel ő is belátja, hogy ez őrültség. Rowan a helyemben biztos izgatottan pattogna a kocsiban, hogy milyen izgalmas, én pedig most is attól félek, hogy a őszinte vallomásom - ami nem is volt teljesen őszinte - igen komoly bajba sodor. Ő is győzköd, én is győzködöm és egyikünk sem enged a másik döntéséből. Ám ettől függetlenül a gombóc a torkomban... és hamarosan nem csak a gombóc lesz ott. Büdös van, gyorsan hajt, adja magát a dolog, hogy itt hányás lesz a vége.
Nem hiszem, hogy jó alkupozícióban lennék jelen pillanatban, ugyanakkor ezt ő sem mondhatná el magáról, így bepróbálkozom valami értékesebbel. Ha már Rowannek fáj, fájjon nagyon. Morcos és bevallom kicsit meglepődött fejjel pillantok felé, ahogy gondolkodás nélkül vágja rá, és már épp mondanám a magamét, ha nem találkoznék az öklével. Oké, igazából fel sem tudnám idézni, hogy láttam e, mert olyan váratlan volt és olyan fájdalmas, hogy még a rókamóka is visszacsúszott ijedtében a gyomromba, nem, hogy még én is megszédültem. És ha még csak ennyi lenne...
- Áú! - kapok az arcomhoz, ahogy a néhány másodperces kábaságból felébredve sajogni kezd az állkapcsom, miközben érzem, hogy a szám széle is csíp, ergó, vérzik. Felszakadt! Csak azért nem észlelem a közelgő veszélyt, avagy, hogy kicsit letért az útról, tehát ő sincs helyzet magaslatán, mert őszintén szólva váratlan és újszerű volt, hogy valaki csak úgy gondol egyet és megüt. Jó, lehet már érlelődött, de egy dolog hetekig készülni arra, hogy harcba megyek, mint Wanginál, meg egy szimpla napi körúton kapni egy ilyen... ütést. Hirtelen azt sem tudom, hogy sírjak e vagy dühöngjek, mert egyikkel sem mennék sokra, de mindkettő kitörni készül. A bekattant üvöltözése pedig kellően a sírás felé húz.
- Te... bolond vagy... - nyüszörgöm, ahogy próbálok tiszta pontot keresni az öltönyöm ujján, amivel megtörölhetem a szám szélét, mert még a kezemmel sem merném, tekintve, hogy ez a... hazug, teljesen össze sározott. Az a baj, hogy tartok tőle, nem viccel. Sőt, szerintem meg is cifrázná egy-két dologgal, improvizálva. Nem fűlik a fogam, de mostmár jobban féltem az életem, és félek tőle, mint, hogy Rowannek fájdalmat okozzak.
- M-mit művelsz?! Mit csi...?! - pillogok rá, először attól lesokkolódva, hogy leveszi a lábát a pedálról, másodsorban pedig, mert a képembe akarja nyomni a lábát. Annyi lélekjelenlétem sem lesz, hogy kikapcsoljam az övem és könnyebben elhúzódhassak, így meg kínlódok, és mintha nem volna már így is mindegy, a lába szárát csapkodom, miközben a kocsi oldalának próbálok préselődni.
- Undorító!!! Te büdös.... patkány!! - kalimpálok hisztizve, mert most aztán már tényleg minden bajom van. Az más, hogy neki is, mivel kis híján kinyír minket, ami miatt jó, hogy nem pisilek be, mert a gyors kocsitól is rosszul vagyok, de mikor ténylegesen a halál szakadékának szélén ugrabugrálunk. Lepergett előttem az életem, és gőzöm sincs, miért nem okádtam el magam, mikor az ütközés közben, lehet, hogy belefejeltem a puha zsákba, de olyat rántott a pocimon az öv, hogy jó, ha minden a helyén maradt. Csak azért nem ájultam el - a sokktól, nem azért mert ütés érte volna a buksim - mert fáj az állkapcsom, a szám, és mert az elmém nem hagyta, hogy alucikáljak, amíg egy veszett medve van mellettem. Halk, hisztis, nyüszörgés közepette kapcsoltam ki nagy nehezen az övem, mert azért egész testemben megéreztem az ütközést és függetlenül mindettől, fájt már mindenem. Aztán meghallom magam mellől az élet jeleit és esküszöm könny szökik a szemembe a csalódottságtól, hogy ő is túlélte. Hát még, hogy több ereje van még tovább pattogni, mint nekem. Annyi lelkierőm nem volt, hogy kimásszak, ő meg simán - fájdalmasan és kicsit sem finomkodóan simán - cibált ki a kocsiból, aminél, ha nem volt szabadon mindkét kezem, biztos, hogy először a földre vágódtam. De itt legalább levelek takarják a sáros földet jobbára, szóval nem kell megint könyékig koszosnak lennem. Nem mintha nem volnék már így is csupa mocsok.
- Hagyd már abba! Elég! - nyüszögöm, nagyon a sírás szélén, az engem szorongató kezére fogva. Mostmár a beérő felmentő sereg mellett sem vagyok biztos benne, hogy nem fogok még rosszul járni, de legalább itt vannak... Vagy is hát...
- M-mih...? - nézek oda, egyre csalódottabban, ahogy a kis katonák helyett, ismerős, de nagyon nem kívánatos arcok bújnak elő a kocsiból. - Ne már... - suttogom magam elé totál elveszve, mert ellene sem volt sok esélyem, de hármójuk ellen. És a jelenlétük miatt abban sem vagyok biztos, hogy Wang ne állna az oldalukra, ha a megölésemről van szó. Bár az kissé zavarossá tette az egészet, ahogy Ewald reagált. Összevont szemöldökkel fordítottam vissza fejem irányába. Ennyire beütötte a fejét?Rowan megkönnyebbülése sem tartott két pillanatnál tovább, ahogy Ewald ellenségesen lépett fel velük is. Ráadásul még pisztolyt is fogott rájuk. Előre nyugalomra intette Wangt a kocsi túloldaláról, mert biztos volt benne, hogy ez csak egy kis átmeneti zavar, de akkor ezt most majd tisztázzák is.
- Lambert! Nyugi! - emelte fel kezeit Rowan, és bár tett volna pár lépést, nem merte, mert látta rajta, hogy nem viccel. Ő se látja túl gyakran ilyennek Ewaldot, ez jól leolvasható az arcáról is, de nem is tesz semmi hirtelen mozdulatot. - Segíteni jöttünk. - közölte óvatosan Rowan, mert egyenlőre ő sem igazán tudta, hogy miért vált belőlük céltábla. Én sem, de ez érdekelt a legkevésbé. Ellenben tudtam, hogy Ewald megoszló figyelme és, hogy rájuk fogta talán még tényleg működő képes pisztolyát, jobb alkalmam nem lesz ennél. Ám tudtam, hogy a szemkicsapkodás itt most nem lesz elegendő, szóval be kellett újítanom. Amúgy is épp elég dühös voltam rá, amiért megütött, szóval... kihasználva, hogy szemtől szemben voltam, még vállaira sem fogtam, mikor már lendült a térdem, hogy kellően megkínozza az ágyékát, és amint eleresztett, már száguldottam is a mauzóleumba. Tudom, nem sok menekülési lehetőséget nyújt, viszont ez volt a legközelebb, hogy fedezékbe vonulhassak és bíztam benne, hogy el tudok bújni addig, amíg megérkezik a felmentő sereg. Mármint az enyém! Nem mondom párszor megcsusszant a vastagon sáros cipőm, de tekintve, hogy valószínűleg egy szociopata gyilkos van a nyomomban, igyekeztem nem törődni vele. Szerencsém volt, hogy az épület kissé sötét és elég nagy volt, hogy lehetett benne így kanyarogni, míg olyan részéhez nem értem, ahol már tágasabb volt és akadtak búvó helyek. Elgondolkodtam, hogy bebújok az egyik talán eltolható sírhelybe, de amilyen szörnyeteg, biztos rám tolná. Ezért végül egy nagyobb oszlop mögé bújtam hátra a sarokba. Nem a legjobb, én is tudom, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy megérkezzenek az embereim és megmentsenek. Különben nem lesz fizetés!!!
Ha nem sikerült bejutnom, sem bántam meg, hogy megrúgtam, mert nagyon is megérdemelte. Viszont bíztam benne, hogy azért megölni nem fog. Mármint...az előbb még rájuk haragudott jobban, szóval... tartogathatná nekik a golyót.
Így vagy úgy, de messziről már lehetett hallani nem egy, de több kocsi közeledtét is. Mondjuk, ha lent voltunk, ebből pont nem hallottunk semmit.

Sea of shit

Step aside, get in line

Fogalmazzunk úgy, hogy valamivel profibban és kevesebb balfaszkodással terveztem végrehajtani a feladatomat, amíg Rowmov Wanggal tárgyal, erre most ott tartunk, hogy behúztam ennek a nagyszájú, két lábon járó féltékenység csomagnak, és épp a halálba tartunk, mert faszán elvesztettem az irányítást a kocsi felett. Biztos vagyok benne, ha ez egy átlagos baleset lenne, sokkal kutyábbul érezném magamat, és talán az életemért is jobban aggódnék az utolsó momentumokban, de így, hogy majd szétvet az ideg, még igazán arra sincs erőm koncentrálni, hogy cseng a fülem és olyan porcikáim kezdenek sajogni, amiknek a létezéséről sem tudtam. Rettentően felhúzott, kezdve azzal, hogy Lola életéről akar tárgyalni, mintha valami kibaszott istenség lenne, egészen addig, hogy Vörös elvesztését helyezte esetleges kilátásba. Csak ne fenyegessen semmi ilyennel, mert kettébe harapom.
Közvetlenül persze azután, hogy dühödten eltámolygok az autó túloldalára kiráncigálni, és váratlanul szembesülök a – sejthetően – felmentősereggel. Fantasztikus, most meg még aggódhatok Rowanért is, amit biztosan ki fog használni a drágalátos ikre. Én itt keményen megdolgoztam a végjátékért, teletömtem a hasamat, furikáztam ezt a csodabogarat, és jól megkergettem a temetőben, hogy kellően megpuhítsam a helyes döntéshez, erre itt villognak ezek ketten nekem. Pfff…
- Kuss – morgok rá a sopánkodó Kényesre, és hogy a „Kösz nem kérem mentőcsapat” is értsen a célzásból, idegesen rájuk fogom a fegyvert. Nyilván eszem ágában sem lenne ártani nekik vele, de azt már nem tudom garantálni, hogy ne lyuggatnám meg a bőrüket a fogaimmal, ha nem hallgatnának a szép szóra. És baszd meg, most még a nevemet is bekiabálja ez a szépségesen őrült dilibogyóm?! Feladom. Felmondok. Hol lehet beadni a papírokat?
- Ki kérte?! - kiabálok rá kikelve magamból, mert rendben, meglehet, hogy a sírhely falának csapódó kocsi, a homlokomról csorgó vér és az egész üldözősdi másra utal, de tökéletesen kézben tartottam a szituációt. Amíg megérkezett volna az erősítése, úgy is kivertem volna Kianből, hogy mondja őket vissza, és Lolát is felejtse el, aztán mehetett volna mindenki a maga dolgára, de neeem, most még arra is figyeljek, nehogy haja szála görbüljön a szexi ördögömnek. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Wangeszt is magával hozta, mintha nélküle életképtelen idióták lennénk, és szükségem lenne a megmentésre. Nemtom, legutóbb, amikor tükörbe néztem, nem egy disney hercegnővel néztem szemközt a tökömet is.
Vetek közben egy pillantást a tragédia kinézetű Vörös 2.0-ára is, és ha kicsit több agyam lenne, talán rá is játszanék az ellenségeskedésre, elültetve benne, hogy senki pártján nem állok. Viszont nincsen agyam, sőt, szédeleg a fejem, aztán meg sajog a tö-
- Baaaszd meg… - nyögöm ki elhalóan, ahogy Kian térde Schultz őrmesterrel találkozik, én meg térdre rogyok a földön. Nehéz megállnom, hogy ne feküdjek ki egyből, de a fájdalomcsillagokon és ködfelhőkön át azért érzékelem, hogy a spániel épp szökésben van. Ezek után el fogom picsázni a két jómadarat…
Nincs erőm ahhoz, hogy a jófiú-de-mégsem iker lába után nyúljak, és kigáncsoljam, ellenben a kocsi oldalába, majd az ülésbe kapaszkodva próbálok felkecmeregni, mert itt dögöljek meg, ha hagyom futni a mistert. Közben az orrom elé kerül a telefonja is, amit dühösen fújtatva magamhoz veszek, és hacsak nem akarnak megállítani a napom tönkrebaszói, vöröset látva bicegek a kis szarházi után a romos épületbe. Arra most nem igazán gondolok, hogy kezd átmenni ez az egész egy elbaszott horrorfilmbe. Például abba, amelyikben a két idióta elmegy kikapcsolódni az erdei házába, aztán valahogy a mellettük megszálló egyetemista csapat lemészárolja saját magát, mert bebeszélik maguknak, hogy a két seggfej sorozatgyilkosok. Én sem tervezem likvidálni ezt a barmot, ugyanis már attól összeugrik a gyomrom, ha csak arra gondolok, hogy komolyabban ártsak valakinek, akit Row-pofival áldottak meg, de tessék, ez úgy szalad előlem, mintha az élete múlna rajta. Esküszöm, ha kitöri nekem a nyakát egy lépcsőn, tényleg felmondok…
- Nincs kedvem bújócskázni baszd meg! - kiabálok utána a hátborzongatóan hideg, sötét és dohos szagú helyiségbe, ami persze, még folytatódik lentebb is. A szemeimet forgatva, duzzogva, és az iménti karambolt egyre inkább megérezve caplatok utána. - Komolyan ennyire fájna egy telefon? Fújd már le az idióta haverjaidat, és engedd át Lolát! Akkor nem foglak megforgatni itt a hullák között – fenyegetőzök tovább. - Nézd, a franc se akarja veled bekoszolni a kezét, szóval legyen már eszed, és rendezzük ezt el vérontás nélkül – próbálok egy másik megközelítéssel hatni rá, feltéve, ha lejutunk egyáltalán, vagy én, és nem tartanak vissza a kéretlen megmentőim. Bár nekik idő közben akadni fog nagyobb bajuk is, mint engem lefegyverezni...

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Nem csak nekem, de nekem köszönhetően Rowannek is kellően sűrű és problémás napja volt. Mondjuk még mindig én jártam rosszabbul a veszett kutyájával, aki mostanság elég sűrűn úgy förmed rám, ahogyan még a nevelőapám se, ha olykor rossz fát tettem a tűzre. Ami bizonyára örökletes, az az, hogy önmagunkat is képesek vagyunk olyan szituációba keverni, amibe könnyen belehalhatunk vagy kerülhetünk olyan kínos helyzetbe, mint most Rowan, aki rádöbbenve mit mondott, hamar magyarázkodásba kezdett, pedig igazából ő sem volt benne biztos.
- M-mi? - vágott hirtelen értetlen fejet, de hamar leesett neki, hogy ő kotkodálta el. - J-ja nem! Mármint... persze... egyszer szeretnék. De az nem most lesz... Majd később... sokkal később... egy messzi-messzi univerzumban, ahol Lambert nem töri el az orrom, ha felhozom. - mert, hogy a gyűrű, mint fogalom, náluk már-már tabu téma emiatt, amint Rowan sok esetben jót nevet, szórakozik, de azért, ott van benne az a frusztráltság, hogy már pedig egyszer le fog térdelni. Én nem abban az undorító, perverz értelemben, ami miatt eddig térdelt. Mondjuk sokat nem csevegnek, azok után, hogy kiderül, Ewald lehet nagy veszélyben van. Értitek... Ewald! Nem én! Mintha minimum kinézné belőlem bárki is, hogy mondjuk sárba nyomom a fejét, vagy állon vágom... pff... mindegy, hagyjuk. Nem sértődtem meg! Az meg, hogy a végére még öribarik is lettek ezek itt ketten, miközben én itt milliókat költöttem Wang kalandjaira, fuh, mindegy, nem érdekel. Nem fogok ilyesmin idegeskedni, főleg, mert épp attól a fura hokis maszkos őrülttől menekülök, és őszintén szólva nem épp a legjobb búvó helyett megtalálva.
Rowan Ewald után is rohanna, amíg gondolta Wang kint őrködik, de minek után meglátja a távolról közeledő autókat, megtorpan és bár vet még egy pillantást a mauzóleum bejárata felé, életében talán először dönt helyesen. Feltételezi, hogy fegyvertelen vagyok, és hogy Ewald a kinézete ellenére is jobb erőben van, tehát szimplán képes lesz még egy kő darabbal agyonverni, ha nagyon akar, amibe meg én köszönöm, de nem szeretnék belegondolni. Azt is tudta, hogyha utána rohan, magára hagyva Wangot, nem fog elbírni azzal a 3-4 telis kocsival, ami érkezik. Ha pedig legyőzik, utánuk fognak jönni és ketten az embereim ellen nem biztos, hogy sokra mennek. Pláne, hogy Rowannél csak kábító lövedék van. Arról nem is beszélve, hogy a látszat ellenére, főleg az elmúlt pár percben újfent jó barátnak tekinti a beképzelt exét, és ha ez még mindig nem volna elég. Ha Wang meghal, nem lesz, akivel örökbefogadja Lolát. Mármint olyan, ahol ismerősnél lesz és biztosan jókezekben. Retteg, hogy megbánja a döntését, de most próbál az eszére hallgatni, így végül Wang mellé áll.
- Ahh... tudtam, hogy be kellene melegítenem... Régi szép idők... - sóhajtotta elmosolyodva Wangra nézve, miközben kibiztosította a puskáját, ahogy a kocsik jó pár méterre tőlük leparkoltak. Azért picit izgult, mert jó ideje nem pattogott már, és bár a gyakorlatból talán még nem jött ki, most nincs senki, csak ők ketten, nagyjából 20 ember ellen, akik fel vannak fegyverkezve, többjükön golyóálló mellény is volt, és ahogy kiszálltak is biztos látszódott rajtuk, hogy nem kis makikról, hanem jórészt gorillákról van szó. El is indultak feléjük, Rowan pedig nagy levegőt vett, de egy percig sem torpant meg. Csakhogy nem csupán a mennyiség lesz kihívás, hanem a minőség, ugyanis az egyik hátsó kocsiból még kiszállt egy ismerős arc, aki nem tudta meg állni, hogy ne üljön lassan széles vigyor a képére, amint meglátta Wangot. Bevallom büszke vagyok magamra, ahogy elhatároztam és sikeresen végig is vittem a rövid tervem, miszerint kukacon térdelem. Mondjuk vissza már nem szívesen kapnám, de senki ne mondja, hogy nem érdemelte meg. Ráadásul kellő időm is volt, hogy úgy rohanjak be, hogy ne lőjjön utánam. Mondjuk lehet nem is akart, de nem is szerettem volna kideríteni. Ellenben abban azért reménykedtem, hogy lesz valami alagút vagy lépcső, amin felsietve kijutok egy másik oldalon, deee... de nem. Szóval maradt a poros, sötét hely és az egyik sarokban lévő oszlop. Nem hörgött vagy ilyesmi, de ahányszor  megszólalt, mindig elfogta a gyomrom a görcs és próbáltam halkan lélegezni, nehogy meghalljon vagy ilyesmi. Viszont minél közelebb ér a hangjából ítélve, annál jobban reszketek, mert addig is féltem tőle, amíg meg nem ütött, de most, hogy még azt is tudom miféléket kaphatok tőle... na meg a hullák közt?! Képes lenne rá, ez kétségtelen. El is gondolkodom, vajon mennyi esély van rá, hogy nem talál meg, vagy nem időben, és hogy esetleg túléljem a dolgot, mert oké, most mond ezt, meg azt, de az előbb majdnem többször is kinyírt. Na és a kutyakaki?!
- Jól van! Jól van! Csak ne lőjj! - lépek ki óvatoskodva, lassan feltartott kezekkel, és ha van rá még mód, hogy távolabb tartsam, úgy a terem közepén lévő sírhely mögé lépek. - Maradj ott! - figyelmeztetem, mondjuk egy kisegér bátorságával, de könnyebb úgy tárgyalni bármiről is, hogy legalább egy kőtömb van köztünk. Max körülötte kergetőzünk.
- Először is! Neked orvosra van szükséged. Nem csak a sérüléseid miatt, de a zárlatos elméd miatt is. És ezt nem sértésnek szánom. - szögezem le talán egy picit flegmán, de a távolság könnyít a helyzetemen.
- Másodszor pedig! Hihetetlen, hogy képes voltál ide hívni őket valahogy! Még Wangot is! Lehet, hogy kicsit elvetemült vagyok, de tuti, hogy nem olyan szörnyű, hogy hárman kelljetek hozzá! Szégyelld magad Ewald! Én itt megetettelek, kedves voltam veled, jó munkalehetőséget nyújtok, erre így hálálod meg?! - mondtam meg a magamét, mégha tudom is, hogy ez nem a munkáról szólt, hanem végig csak az elfogásomról és az örökbefogadásról.
- Ítélkezhetsz felettem, mert jobban élek, mint ti, de! - emelem fel mutató ujjam jelentőség teljesen. - Miért gondolod, hogy jobb lesz Lolának így? Hm? Talán biztosítani tudjátok, amire szüksége van? És sebtapaszt tesztek a lelkiproblémáira, amit évekig okoztak neki a felelőtlen szülei? Vagy téged igazából nem is érdekel, csupán parancsot teljesítesz, mert... Rowan azt mondta? Akkor ez most mi? Mégis a köcsög főnököd, aki veled végzi el a munka mocskos részét? - tárom szét kezeim, olyasmivel próbálkozva, amivel eddig azt hiszem még soha. Sunyi megoldás? Az. De Rowan sem szégyellt ilyen dolgokat alkalmazni ellenem, biztosra veszem.
- Ezért vagytok együtt? Ő megcsinálja a kakit, te meg rendbe hozod, ha akarod, ha nem? Szerinted ez így jó? Ennek így kell működnie? Én azt olvastam, hogy a párkapcsolatban egyenlő felek vagyunk.

Sea of shit

Step aside, get in line

Hiába kiabálok, egyelőre csak a nyirkos, mohás falakról verődik vissza a hangom, de az övét nem hallom. Remek, most komolyan itt fogunk kergetőzni, mint egy Scooby Doo részben? Ő egyik oszlop mögé fut, én a másik mögé, aztán egyik sírhelybe bújik, én meg a másikba, csak hogy rájöjjünk, mindketten rossz irányba haladunk? Rohadtul fogy a türelmem, ráadásul hiába nem vagyok beszari nyúl, ettől az egész helytől borsódzik a hátam. Hideg van, és a nyakamat teszem rá, ha beengednének ide egy szellemvadász csapatot, még azok is sikítva menekülnének a láthatatlan hadseregtől, ami rájuk várna. Szóval nem, nincsen kedvem Kiannel bújócskázni, miközben odakint tudja a farkam, hogy mi történik. Aggódok Vörösért, és talán még az exéért is, mert ha felfordulna, hetekig nézhetném Rowan lógó orrát, meg hát, ha eltekintek a hisztériámtól, tényleg ide jöttek, hogy kisegítsenek, amiért hálásnak kellene lennem. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy már is el van nézve nekik, és nem fogok napokig duzzogni miatta.
- Jézusom, gyere már elő – sóhajtok bele a csöndbe kiábrándultan, miközben egy nagyobb tócsa vízbe cuppan a bakancsom szaros talpa. Hála a magasságosnak végül rájön, hogy túl sokáig amúgy se tudna itt elbújni előlem, és tudja mit? Az előbbi kis térdelgetése miatt én se bánom, ha tisztes távolból tárgyalunk. - Te is! - puffogok vissza, nehogy azt érezze, hogy van hatalma felettem. Tulajdonképpen rengeteg lenne, ha igazán rohadék lenne, de ezt a részét nem tervezem kivárni a napnak. Helyette szusszanok egy mélyet, amint monológba kezd, elszisszentve egy „anyádat” az orrom alatt, amikor közli, hogy zárlatos az elmém. Oké, mondjon újat, de azért mégse. Fogja be, kizárólag azt akarom hallani, hogy rendben, Ewald, te nyertél, add ide a sáros mobilomat, hogy felhívhassam az embereimet. Ám nincsen ilyen szerencsém, és a feltételezését hallva megkockáztatom, itt nem csak nekem sült ki az agyam.
- Úgy nézek én ki, mint akinek ide kellett hívnia bárkit is?! Maguktól jöttek, zsenikém! - a nagy csöndben – viszonylagos, hisz kintről valami kibaszott techno dübörög még mindig - és hullaszagú helyen kezdett az imént lecsillapodni az elmém, viszont most újfent rákiabálok, mert kényes ponton ért. - Ó, ne kezd itt a lelkiismeret-furdalás csinálást, kölyök lopó! Nem tudom, ki hívott rám meg Lolára fegyveres barmokat! - vitatkozok vele, bár én is hülye vagyok, hogy beleállok egyáltalán a kerepelésbe ahelyett, hogy fapofával követelném tovább, amit akarok. De óvatlanul belesétálok a csapdába, ő meg tovább szövegel olyan feltételezéseket és meglátásokat vágva a fejemhez, amelyek… Faszomat is, egy pillanatra elbizonytalanítanak.
- F-fogd be! - kapok észhez, minek után túlzottan sokáig meredtem rá összevont szemöldökökkel. - Először is nem azért köpök rád, mert gazdag vagy, szarok magasról a pénzedre! Hanem mert egy gyereket ráncigálsz a kedvedre csak azért, hogy odabassz Rowannek! - vitatkozok vele, megtalálva a képletes egyensúlyomat a képletes, fekete mocsárban. - Másrészt az ő lánya, nem a tiéd. Bár tudod, te dilinyós, két lábon járó fertőtlenítő reklám, ha nem baszakodásból csinálnád, amit csinálsz, egyetértenék veled. Biztosan jobb helye lenne nálad, de nincs – vetem az arcába, dacára annak, hogy valahol még mindig zavar az, amit mondott. Mármint tényleg így lenne? Tényleg kedvére ugráltat Vörös? Végtére az elejétől kezdve elleneztem az egész Lola felkeresést, ugyanakkor ha nem tesszük, sose jövünk rá, hogy egy pedofil állat környékezte meg. A család meg család, és Rowan számomra a minden. Még ha ugráltatna is, a kedvére pattognék, mert ő az egyetlen, aki számít nekem. Az meg mindig is egyértelmű volt, hogy a mi párkapcsolatunk minden, csak nem normális. Szóval jah, ha az kell ahhoz, hogy együtt maradjunk, hogy takarítsam utána a szart, akkor takarítani fogom utána a szart. Tudom, hogy ő is megtenné értem, cseszd meg érzéssel, Kian. (Más kérdés, hogy ekkor még fingom sincs arról, hogy mi fog rám várni nem sokkal később a munkahelyemen). - Tök mindegy, fogd a kurva telefonodat, és kezdetnek hívd vissza az embereidet – a fegyveremet elteszem, a mobilt pedig megemelem, ahogy közelebb lépdelek hozzá, hogy a kettőnket elválasztó kőtömbre tehessem a vackot. Nem tudom, mit remélek tőle, talán egy józan pillanatot, ami néha engem és Vörit is megkörnyékez szökő évente egyszer.
- Tedd meg, és sértetlenül elsétálhatsz. Lola ügyét pedig az alku szerint rendezzük le. Vagy választhatod a nehezebb utat, és addig verlek, amíg fel nem adod. Dönts, és semmi mellé szövegelés, mert nem fogok jót állni magamért – nézek rá szkeptikusan, megemelve az egyik szemöldökömet, mialatt keresztbe fonom a karjaimat a sajgó mellkasom előtt. Egek, ide légzsák, oda biztonság, ezt napokig érezni fogom. A szédülésről nem is beszélve, amitől néha-néha kénytelen vagyok kilépni oldalra, meg vissza.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Rowan csak bízhatott benne, hogy Wang ezúttal nem lesz olyan finomkodó az ellenfeleikkel, mert most nem magukról van szó, hanem Ewaldról. Kian parancsa pedig elég egyértelmű volt, amibe egy túlélő sem tartozott bele. Morcogott is valamit az orra alatt, mikor ott döbbent csak rá igazából, hogy Wang tényleg kábító lövedéket adott neki.
- Remélem ló nyugtató van bennünk, mert egy kettőnek lehet az is kevés lesz. - sóhajtja, ahogy kiszállnak a gorillák és mögöttük Nate is, aki szokásához híven, noha talán kicsit "alul van öltözve", azért páncél és egyéb finomságok ígyis voltak rajta. Csak sejthette, hogy a balhé Wanghoz is elér, de mivel alapvetően egy Kian által elmondott felfegyverkezett, golyóálló mellényes, ex kommandósról volt szó, arra is készült főleg.
- Picsába... - vett egy kissé ideges, de mély levegőt Rowan, mert tudta, hogy ez bizony kemény menet lesz, és bár hibáztathatná miatta Lolát, végülis ő az apja, ő az egyedüli rossz ebben a történetben. Aztán, mint a legtöbb akció filmben, itt is elkezdődött a harc, ahogy a gyalogosok neki iramodtak a két jófiúnak, néhány hátul maradtak, hogyha szabaddá válnak a célpontok, lelőhessék őket, Nate pedig ráérősen indult meg Wang felé. Rowan jobbára próbálta kihasználni a puska előnyét, de mivel a szer nem hatott azonnal, idővel felhagyott vele és helyette hozta a stílusát, azt a kevert Wangtól tanult, Lamberttől látott és cirkuszban is sokat alkalmazott stílust. Nem volt olyan elegáns talán, mint Wang mellett, de azért nem kellett félteni.
Nate végig mosolyogva közelített Wang felé, addigra fárasztotta magát, ellenben a másikkal. Volt a pisztoly táskájában pisztoly, lezárva, de úgy volt vele, hogy Wang se használ pisztolyt, így hát úgy fair, ha ő sem teszi. A gyorsasággal éppenséggel neki sem okozott gondot, éppen ezért számított is rá, hogy Wang az alacsonyságát fogja használni, ezért sem okozott problémát elkapnia először a lábát, mégha a másikkal sikerült is megrúgnia, csak az alkarját, mert számított rá, hogyha először nem sikerül, biztosít magának egy másik rúgást. Legutóbb sem tett másként.
- Látom hiányoztam... Remélem mutatsz majd valami újat is. Ne könnyítsd meg a dolgunk, mert még cipelnünk sem kell majd a hulláitok. Elásunk itt a temetőben bennetek... - mosolyodott el, mert noha megingott egyensúlya az előbb el nem esett, mivel számított rá, hogy Wang ismét 90%-ban rúgni fog, illetve mindig a fejét vagy nyakát célozza.
- Ez így túúúl könnyű... - felelte mosolygósan bajsza alatt, ahogy Wang végül felhagyott a rugdalózással, mert noha a kivédése sem volt kellemes, különösebben nem okozott neki sérülést Wang. - Mi lesz veled, ha Halloweenkor megtámad téged a fejnélküli lovas? - nevetett. - Szedd már össze magad. Különben a szemed láttára kivégzem ki a barátaid. - fenyegette meg a végére komolyan, miközben ő is felvette a harci állást, mert ezúttal nem csak állni akarta a rúgásokat, ütéseket, de támadni is. Először ugyan ő is a fejét célozta meg öklével, de mindig számított rá, hogy kivédi Wang, így a következő pillanatban, már ellenkező térdével vett lendületet, hogy térdével bordáira mérjen rúgást. Ha sikerült, végül csak azért is behúzott neki, ha nem, továbbra is figyelt, hogy védekezni és támadni is tudjon. Ha Wang nem, akkor ő támadott újfent, ezúttal főleg olyan fogásokkal, hogy ki tudja gáncsolni. Ha esetleg fordítva történt meg, sem maradt a földön sokáig, ha csak nem tudta úgy elkapni Wang lábát, hogy kicsavarva a földre tudja őt is kényszeríteni.
- Egész végig, csak rád és a véredre éheztem a börtönben. Most már nem megyek úgy el, hogy nem kapom meg, amit akarok. - felelte Nate, bár eddig sanszos, hogy egyikük sem tudott a másikon komoly sérülést okozni. Rowan pedig egyenlőre nem tudott segíteni, mert jobban lekötötte a maradék még őt támadó ember. Sosem szerettem a Halloweent, és őszintén szólva a többi gyerekkel sem igazán találtam meg a közös hangot, mert jobbára otthon voltam, magán tanárok vettek körbe és csak szülőkkel mentem bármerre is. De ez a pillanat, ahogy próbáltam láthatatlan lenni a sarokban az oszlop mögött, és imádkozni, hogy legyen rosszabb a látása, mint az enyém, hogy ne vegye észre a kilógó cipőm vagy ilyesmi, eszembe juttatta, ahogy a nevelő szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy öltözzek be és menjek cukorkát szedni. Nem tetszett az ötlet, de ahogy beszéltek róla jó mókának tűnt - természetesen azzal a gondolattal, hogy felnőtt kíséretet kapok - ráadásul megengedték, hogy a begyűjtött édességet is magam osszam be. Kényelmes, praktikus és számomra kedvelt jelmezt választottam. Így lettem tisztaság ellenőr, aminek az egyenruhája jobban hasonlított a rendőrihez, mint egy takarítóéhoz. Viszont a gyerekek az utcán valahogy nem szimpatizáltak velem, én pedig még csak megnevezni sem tudtam egyik elkövetőt sem, mert nem ismertem őket, hiába voltunk szomszédok. A telefonom egyből elvették, végig kergettek az utcán vizes lufikkal és cukros papírral  dobálva, míg be nem kergettek egy kiadó, üres házba. Annyiféle ocsmánysággal rágalmaztak és bántottak a kergetésem alatt, hogy máig nem sikerült például rájönnöm, hogy a vörös haj, a szeplők és a fehér bőr, miért számít undorítónak. Az meg, hogy rühellték a tisztaságot... teljesen érthetetlen volt a számomra az indokuk, de legalább gyorsabb voltam, így időben sikerült felrohannom a padlásra és felhúznom magam után a létrát, mielőtt rám találhattak volna. De máig élénken él bennem, ahogy föl-alá mászkálva kiabálták, hogy "Gyere már elő!", "Ne menekülj!". Én meg ott kuporogtam és imádkoztam, hogy mielőbb elmenjenek, de még így is csak reggel mertem előjönni. Mai napig utálom a kölyköket, főleg a neveletlen, érzéketlen kis szörnyetegeket, mint amilyen a családom még élő tagjai.
De idővel beláttam, hogy örökké nem fogom tudni húzni az időt, és ki tudja mikor jönnek még le is megkeresni. Az önként előlépésemmel meg talán kevésbé húzom fel az Ördögöt. De hogy közelebb nem engedem az biztos. A szüleim gyakran mondogatták, hogy Lucifer valaha angyal volt, szép, de attól még lebukott és romlottságát mai napig a külseje mögé rejti. Na már most van egy olyan sanda gyanúm, hogy sikerült kereszteznem az útját, de igyekszem legalább a tisztes távolságot tartani. Másrészt pedig kihasználni a mostani kicsit sem stabil állapotát. Mármint nem fizikailag, mert mögötte a kijárat és kizárt, hogy ki tudnám úgy kerülni, hogy ne tudna legalább egy kézzel utánam nyúlni, de talán mentálisan kicsit összezavarhatom. Legalább gyakorlok.
- Jah, hát milyen érdekes, hogy az én embereim előtt érkeztek... Biztos a véletlen. - bicegek neki hitetlenkedően lapos pillantásokkal.
- Nem vagyok kölyök lopó! - trappoltam egyet hisztisen, de még az állkapcsom is belesajdult. Jaj istenem, ez meddig fog még fájni. Óvatosan oda is nyúlnék, de még a kezem közeledése is fájdalommal jár. - Ó, hát jó, de ezt csak is magadnak köszönheted, mert fegyvert fogtál rám és bántottál. - vonom meg vállam könnyelműen, mert nem én kezdtem, szóval emiatt nincs lelkiismeret furdalásom. De minden egyes mondatnál érzem, hogy feszül a seb is az alsó ajkamon, amit szintén az ütése okozott. Ahh, ez is biztos befog dagadni... Idejét éreztem kicsit próbára tenni labilisságát, ami... nos... nem tagadom, meglepő módon, azért valahol mintha működött volna. Legalábbis erre következtettem a reakciójából, és az első bizonytalan szavából. Jöhet egy színpadias szemforgatás, mintha amúgy ne volna tökre igaza, de szeretném bizonytalanságban tartani. Vagy legalábbis eljátszani a gondolattal, hogy sikerülhet. Azt viszont el kell ismernem, úgy tudja cifrázni a gúnyolásom, hogy néha még nekem is idő kell, míg rájövök, hogy nem épp egy komoly témát boncolgatunk, hanem, csak engem utál. Mert hát... fertőtlenítő reklám?! Kinek jutna ilyesmi az eszébe? Meg... ez most tényleg csúfolás akart lenni?
- Pff, akkor tudod mit? Vedd úgy, mintha nem bosszúból tenném. Úgy se látogatnátok, le se tojnátok, ahogy eddig se. - vetem oda sértődötten, és ha kicsit sűrűbbeket is pislogok, az azért van, mert a szag, amivel összekent, még mindig gyilkos, és komolyan érzem, hogy lassan belső vérzést kapok ettől a mocsoktól rajtam, ami lassan meg is szárad, arról nem is beszélve, hogy átázott tőle a ruhácskám, és emiatt simán még meg is fázhatok! De meglepő módon nem csak a kutyakaki szagát érzem a levegőben, hanem a zavart is felőle. Oké, Kian, ezt most el ne szúrd. Noha azért tartom a távolságot annyira, mintha minimum át tudna sétálni a kőtömbön is, így ahányat ő előre lép, én annyit hátra, és féloldalt fordulva figyelem, ahogy leteszi a telefont. Amit végül odalépkedve óvatosan magamhoz is veszek, de végig rajta tartva a szemem.
- Na persze... Mintha nem zavarna bárkit is, hogy csicskáztatják és még pénzt sem kapsz érte. Azt hittem manapság nem szokás rabszolgákat tartani... - jegyzem meg halkabban, de azért úgy, hogy hallja, miközben megpróbálom bekapcsolni a telefont és fél szemmel azért el-el sandítok felé, ha megelégelné a dolgot és nekem akarna esni. Legalább a telefont hozzá vághatom.
- Sértetlenül?! - akadok ki azért ezen a ponton kissé, miközben arcomra mutatok. - Szerinted ez sértetlen?! - vágom oda hisztisen, egészen addig míg be nem fejezi a mondatát, és értelmet nem nyer az első mondata. Egyből engedek a dologból érthető okokból kifolyólag. - Jó, hát ha így állunk... - vágok egy grimaszt felé, épp csak nyelvem nem nyújtom ki, de mondjuk megveretni magam nem akarnám. Hátat is fordítok neki, miközben többféle módszerre is próbálom bekapcsolni a kütyüt, ami most úgy döntött cserben hagy és inkább hagyja, hogy agyonverjen ez az isten verte pokoli teremtmény. Meg is kocogtatom kicsit oldalról, de érezni, hogy került bele ez is az is, mert zörög, lötyög.
- Baszki... - suttogom magam elé, miközben rájövök, hogy ez bizony nem fog működni, és ha most itt úgy felkapja a vizet, hogy se hall se lát, hiába mutogatom majd neki, hogy nem jó, képes lesz... ugh... megverni.
- N-nem működik, nem kapcsol be. - fordulok végül felé kezemben a kütyüvel, másikkal viszont egyből megálljt mutatok felé, mielőtt eszébe jutna közelebb jönni. - De maradj ott! Inkább odadobom, hogy lásd te is, ez nem az én hibám! - figyelmeztetem és el is dobom felé, hátha elkapja. Mondjuk teljesen mindegy, mert amint repülni kezd felé a telefon, én is neki ugrok, hogy fellökjem. Tudományosan megállapítottam, hogyha földre kerül ilyen állapotban még kevesebb eséllyel fog ellenkezni, vagy utánam jönni, meg hát mire még fel kel... ha fel kel. Szóval kihasználva azt az esetleges csöpp kis erőm, a földre taszítom és még én is rámászok, hogy elvegyem tőle a pisztolyát, ami lehet már nem működik, de egálban érezném magam, mivel, hogy neki még mindig ott vannak az izmocskái. Ha pedig ténylegesen sikerül a földre küldenem, még az is megfordul a fejemben, hogy a nagy büdös fenéket fogok majd még leállítani őket. Mert, hogy gyanúsan nem jött még érte Wang és Rowan, tehát már megy a harc. Ha túl is élik, én elrabolom Ewaldot, elviszem a labirintusba, ahol már én és csak is én leszek erőfölényben.

Sea of shit

Step aside, get in line

Eddig mondhatni képletesen fájt a fejem a sok visítozástól, amit az utóbbi fél, egy órában lejtett ez az istenverte Domestos, de most már határozott nyilallást érzek a szemeim mögött, ahogy körülbelül a falnak beszélek. Bár lehet, hogy a helyében én sem hinnék magamnak, sőt, jobban belegondolva fingom sincs, hogyan jött utánam az a két jómadár ilyen precíz időzítéssel. Ajánlom, hogy ne legyen lehallgatva a telefonom vagy dugott a zsebembe valami nyomkövetőt Rowan, mert különben beállhat az ikre mellé néhány pofonra. Összecsippentem a hüvelyk- és mutatóujjammal az orrnyergemet, aztán kissé morcosan megdörgölöm a szememet a tenyerem aljával, hogy az idő közben csordogáló véremet megint odébb utasítsam a látóteremből.
- Te vágtad előbb hozzám a szaros telefonodat – hunyorítok rá elégedetlenül, hiába tudom, hogy anélkül is megkapta volna a sárkupacot az arcába, amit ő bántalmazásnak értékelt. Mindenesetre süt róla, hogy igazából nem is érdeklik az indítékok vagy az okok, inkább csak az, hogy a kedve szerint végződjön a mai nap, és véletlenül se kelljen engednie az átgondolatlan bosszújából. Széthasad a fejem. Most tényleg bucira kell vernem valamiért, amit nem is akar? Mondjuk magam sem értem, hogy miért esik ez ennyire nehezemre, és miért adok neki ezer meg egy esélyt arra, hogy vérontás nélkül rendezzük le a problémáinkat. Bárkit gond nélkül képen szoktam tudni verni, sőt, Vörös fejét is átrendezem, ha arra van szükség, de ha erre a gyógyegérre ránézek, azt látom magam előtt, ahogy két ütés után szörnyet is hal. Persze lehet, hogy ezen a ponton inkább tart vissza a korábbi ütközés a mauzóleummal, mert hiába tombol még bennem az adrenalin és az idegesség, azért megérzem a következményeit.
- Vegyem úgy? - horkantok fel hitetlenül. - És ha becsukom a szememet, akkor a világ sem úszik a mocsokban, ugye? Meg te se látsz engem – vigyorodok el kétkedően, elvégre pont úgy hangzott ez a kijelentés, mintha egy kisgyerek szájából jött volna, aki még ott tart, hogy amit elképzel, az bizonyára úgy is van. - Ezek szerint te sokkal többet tudsz róla. Mi a véleményed a pedofil állatról, aki az államokon kívülre akarja szöktetni? - vonom meg az egyik szemöldökömet, kíváncsian arra, vajon van-e benne bármennyi törődés, vagy tényleg nem fűti más, minthogy kibasszon az Ördögömmel. Az eddigiek alapján eléggé az utóbbira hajlok tipp ügyileg, de talán képes meglepni. Csakhogy nem kizárólag én állítok neki csapdát a szövegelésemmel, hanem ő is megkísérel elbizonytalanítani Row kapcsán, ami bassza meg, egy pillanatra sikerül is neki. De ezzel az újabb hozzátoldásával el is űzi a kételyeimet, mert… Asszem össze fogom hányni magamat ettől a gondolatmenettől, azonban nyilvánvaló, hogy fingja sincs arról, milyen… szeretni valakit. Feltétlenül. Viszont ezt nem kötöm az orrára, egyrészt, mert tényleg közel lenne az a róka, másrészt majd pont egy random Vöri hasonmással fogok az érzelmeimről beszélni, harmadrészt pedig, mert bár eléggé beletrafált a kapcsolatunkba, nem fogom alátámasztani azt, ami köztünk van a kandúrommal.
Ehelyett visszaterelem mindkettőnk figyelmét a jelen helyzetre, és adok neki még egy esélyt arra, hogy visszacsinálja a balfaszságait. Kissé azért szórakoztat, ahogyan elhátrál tőlem, míg odasétálok visszaadni neki a telefonját. Felidézi a javítós napjaimat, amikor elég volt belépnem valamelyik közös helyiségbe, hogy a jelenlévők összefossák magukat. Ahh, régi szép idők.
- Jesszusom, ha ez neked sérülés, akkor nem akarod megtudni, mit nevezek én sérülésnek – morranok rá, mert kezd kihozni a sodromból megint a műhisztijével. Szerencsére komolyan veszi a fenyegetéseimet, és végre azt a kurva mobilt is magához veszi, de pötyögés majd utasítások helyett elfordul tőlem, hogy titokban motoszkáljon ott valamit. - Mi a faszt csinálsz…? - veszem elő a fenyítő és gyanakodó hangomat, mert ha most itt szétcseszi nekem a telefont, hogy véletlenül se kelljen engedelmeskednie, tényleg babapépet csinálok belőle.
- Na nem, ennyire nem nézhetsz hülyének. Mit csináltál azzal a szarral?! - lendülök felé idegesen, hogy alaposan megráncigálhassam, de még idejében állít meg, azelőtt, hogy elborult volna az agyam teljesen. Szkeptikus arckifejezéssel figyelem, amint felém reppen a telefon, amit meg is próbálok elkapni, ám addig már nem jutok, mert észreveszem, hogy az elmosódott pacákkal teli háttérből nekem ront. Arra már nincsen időm, hogy felkészüljek vagy kellően felszívva magamat ellenálljak, szóval szégyen vagy sem, de eltaknyolok vele együtt, rá a hátamra. A baromarcú viszont ahelyett, hogy elmenekülne, még rám mászik – és most nem akarok arra gondolni, mennyire hasonlít a jelenet azokhoz, amiket khmm Row-val szoktunk művelni –, hogy megint a pisztolyom felé nyúlkáljon.
- Kinyírlak! - üvöltök rá mérgesen, megragadva a karjainál fogva, noha egykettőre gondolok egyet, és az egyik kezemmel lekapom róla a szemüvegét, amit elhajítok lehetőleg minél messzebbre. Fingom sincs, hogy dísznek hordja-e vagy tényleg vaksi, de ha ez utóbbi, akkor legalább ezzel is megnehezítem a dolgát. Hogy közben sikerül-e megszereznie a fegyveremet, nem tudom, ám nem is azzal foglalkozok, hogy nézelődjek és felmérjem a terepet, hanem, hogy kellő lendületet véve fordítsak egyet magunkon. És ha aztán mégis a stukkerem csövével néznék szemközt? Elkapom a kezét, és érzéssel az alkarjába harapok. Máskülönben megússza egy újabb jobb egyenessel a sáros képén. - Nem kérem még egyszer! – morgok rá egy habzó szájú, veszett kutya módjára, feltéve, ha nem köt épp le jobban, hogy a bőrét marcangoljam.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •

Nate alapvetően türelmes embert, sőt a börtönben Alaistar is láthatta mennyire nyugodtan viseli még a legőrületesebb dolgokat is. Nos, tény, ami tény, megedződött Cale mellett, én pedig örültem, hogy balul sültek el dolgai akkor, mert más különben nem került volna börtönbe. Ha pedig nem csukják le itt, nem jön vissza hozzám. Ugyanis kénytelen, ha pénzt akar. Nem mondom, hogy megbízható alak, mert nem az, de Ewaldnak jobban ismerem és tudom, hogy nála a pénz az úr.
- Hát az nem lesz nehéz... - csóválta fejét félmosolyra húzva ajkait, mert ha más nem, max a szokásához híven sunyiskodni fog, hogy elérje célját. Nem fogja megölni Wangot, de azt akarja, hogy küzdjön rendesen. Wang ugyan ügyes trükköket tudott, de mivel, hogy kiszámíthatóak voltak lépései abból a szemszögből mit támad, Natenek nem okozott gondot kivédeni őket. Még a hátra esése közben felrúgta magát, s mikor sikerült elkapnia a lábát, azzal a szándékkal, hogy fordítson egyet bokáján, mégha ez nem is sikerült neki, már akkor számított rá, hogy Wang megint rúgással a fejét fogja célozni. Simán kivédte, méghozzá annyival, hogy pusztán oldalra hajtotta a fejét.
- Nekem így is jó... Ha kifárasztod magad... De ez a fejre célzás nagyon kiszámítható... Komolyan nem tanultál semmi újat ez időtájt? Szomorú... - sóhajtotta csalódottan.
- Még is minek, ha te sem vagy képes kicsit felrázni magad? Kezdessz untatni... Nézhetek majd másik hibbant után... - húzta el száját Nate, mert egy dolog, hogy nem jutnak egyről a kettőre, de megint másik, hogy már szórakoztatónak sem találja az egészet. A kése megszerzésére csak szemeit forgatta. S bár azt hitte, majd pont ellene fogja használni, csalódottságára inkább átpasszolta Rowannek. Sőt mi több, még a figyelmét is inkább neki szánta, hogy segíthessen neki. Na ezt viszont Nate sem szerette. Kipattintotta hát pisztolytáskáját, kivette a pisztolyát és miközben éppen földre küldött egy embert Wang, ő fülön lőtte. Szándékosan nem karon, lábon, vagy fejbe. Figyelmeztető lövés volt, amiért figyelmen kívül hagyta. Aztán el is tette.
- Ha már lopsz, legalább a felelőséget vállald... - nézett rá unottan, miközben végre valahára Wang is visszasétált hozzá. - Legközelebb a fejedre fogok célozni, ha tovább állsz... - figyelmeztette. Viszont Rowan azért örült a segítségnek, mert a kocsmai bunyokhoz és az utcai verekedésekhez szokott, így meggyűlt a baja a gorillákkal, akiket végül Wang levert. Azt gondolta, most majd biztos új dologgal jön, de nem, és amellett, hogy kivédte fejét támadó lépéseit, kezdett kicsit morcossá válni. Nate azt is megtanulta már, hogy Wang mostanában főleg a látványra megy rá, ami a leginkább idegesítette, így amíg felugrott ellenfele, számítva rá, hogy már megint fej magasságban fog hadonászni lábaival, szimplán tett pár lépést hátra és néztem, ahogy a nála jóval alacsonyabb pörög a levegőben.
- Látom inkább balettra kezdtél járni... De most akkor haroclunk vagy mi lesz? - tárta szét karjait. Még azt is fejébe vette, hogy amíg itt Wang piruettezik, kikapja a pisztolyát és hasba lövi a lassan maradékot is leverőt Rowant. Viszont a harc közben sikerült lefognia Wangnak és bár nem érte nagy ütés a fejét, elég sunyi volt hozzá, hogy mikor bordáit vette célba, kikapta másik oldaláról a kést és fogat fogért stílusban markolatig felszúrta neki két bordája közé, majd kihúzva félre lökte, hogy mindketten elhátrálhassanak. Ő is a bordájára fogott, de közben az figyelte, hogy kezd vérezni Wang. Mindeközben odalent sem volt olyan rózsás a helyzet... ahh... bárcsak rózsa illat terjengett volna bent a kaki, sár és pince szag helyett.
- Hát... tudod, van erre az a mondás... L'Oréal, mert megérdemled. - vontam meg a vállam, mert az még igazán apróság volt, ahhoz képest, amit ő művelt eddig. Megérdemelte volna egy jó nagy pofont is, olyan csattanósat, hangosat, egész tenyereset, olyat, amit sajnos én nem tudok produkálni.
- Haha, viccelődj csak! Én adtam egy jó opciót, te meg itt hisztizel, hogy ez sem jó, meg az sem jó. Aztán a végén úgyis csak ugyanott leszel, ahol eddig. Egy pocsolyában toporogsz majd! És ne várd, hogy ezek után kifizessem a próba napod! - toppantok még egyet dühömbe, de jah, asszem kezdek ráérezni a dühöngésre. A pedofilos rövid és igen tömör történetét hallgatva hunyorogva hallgattam, még karba is tettem a kezem, majd a végén vállat vontam megszólalva.
- Pff, azt is én béreltem fel, remélve, hogy így nem kell vele külön foglalkoznom... - felelem félvállról, de amint meglátom arcán az első morci jeleket, egyből tisztázom magam kezeim magam elé téve, kisebb pánikban. - Hülye vagy?! Csak vicceltem! Vicceltem! Semmit nem tudtam róla! - védekeztem, így utólag pedig nem is tudom mi ütött belém, mikor így is egy hajszálon múlik az életem. Csak menő akartam lenni. De lehet azt nem itt és most kéne. Ha nem törte ki a nyakam, komolyra és persze még mindig parásan válaszoltam rá.
- Egy hatalmas nagy birtokom van, oda egy elmebajos ember nem teheti be a lábát. Te most kivétel voltál, de majd jobban odafigyelek. És azt gondolom odabent kapnak annyi támogatást a kis kreténekre, hogy legalább odafigyeljenek rájuk. Szóval biztos észrevették volna, mielőtt ez bekövetkezhetett volna. - magyarázkodtam, mert azt gondolom ez így simán megoldható. - De ha ez még mindig probléma, ahogy fogalmaztál, innentől úgyis az én gondnokságom alá kerül, ergo senki más úgy sem tehet vele semmit. Rajtam kívül. - teszem még hozzá, mert bevallom kicsit összezavart a ténnyel, hogy jelen időben beszélt róla, de ha tudják, eddig miért nem oldották meg? Megpróbáltam ugyan kicsit összezavarni és manipulálni, ami valahol még működött is kicsit, de nem annyira, hogy én itt amatőrként belemenjek, miközben az életem kockáztatom. Mert, hogy kezdek rájönni, hogy mik azok a mozdulatai, amiből tudni lehet, hogy megakar ütni. A fenyegetése viszont kellően hat rám, mint, hogy én tovább játszadozzam, látván, hogy van még benne szufla, ezért inkább beadom a derekam. Végülis ez még nem vereség. És csak a bőröm akarom menteni, ami persze most sem úgy sül el, ahogy kellene. Nem kis pánikba esek, mikor nem működik a teló, és ahelyett, hogy önkéntesen felrohanjak, izgulhatok, hogy elhiggye, mert, hogy mögötte a kijárat. Viszont a kiakadását látva már tudom, hogy most úgy szánja el magát az elverésemre, hogy közben nem is tettem keresztbe. Ami nem fair! Ezért döntöttem megint az egérút mellett.
Amikor puffanunk?! El se hiszem, hogy sikerült! Ha nem félnék, attól, hogy most löktem fel a pokol bukott angyalát, még vállon is veregetném magam, mert hát hű! Micsoda ketrec harcos vagyok, argg! Akkor már gondoltam megfejelem azzal a dolgot, hogy elveszem a pisztolyát, és legalább kicsit ki egyenlítődik a dolog. Mondjuk ilyen szemét húzásra, mint, amit művel, nem számítottam.
- M-mit művelsz?! Megőrültél! A szemüvegem!!!!! - kapok utána a homályba, de elég messze repül, hogy még a foltját se lássam. Tudtam, hogy kontaktlencsére kéne váltanom, de aaaaaa!
- Te ostoba!!!! - morogtam rá, és mivel sötét is volt és a szemeim sem funkcionáltak jól - ami egyébként zavart annyira, hogyha nem fogta volna a karom, simán ösztönből elkezdem dörzsölni - elkezdtem taperászni, mert ilyen fény viszonyok mellett, csak azt láttam, hogy fekete mellény van rajta, mindenféle dologgal, amit csak ki lehet tapizni. Ezt nem hiszem el!!!! Persze ellenkezek, és csapkodom amennyire megy, akár félkézzel is, de a semmiből jövő ütés nem csak elhallgattat, de el is veszi a kedvem a képének csapkodásától. Nyöszörögve szorítom össze szemeim, miközben próbálom emlékeztetni magam arra a pszichológiai trükkre, hogyha nem figyelek oda, nem is fáj annyira, de... ez... kurvára fáj! Lassú és igen gyenge próbálkozással próbáltam lábaim fel húzni, és lenyomni, mintha kiakarnék mászni alóla, de őszintén szólva jelenleg csak csillagok táncikáltak a fejem körül. De mostmár legalább értem miért káromkodnak annyit az emberek, mikor verekednek. Akkor esik csak le, hogy nem a barlang hűvös cseppjét éreztem magamon, hanem a... nyálááát... Kész, ennyi, nem bírom! Még is hol élt eddig ez a csávó, a Dzsungel könyvében?!
- De nem jó a telefooon! - kezdek el bőgni, mert ekkora homályban szinte látom, ahogy a pokol háromfejű kutyája vicsorog le rám és alig várja, hogy megegyen. - Szólok nekiik, csak ne bááánts mááár! - sírok, egyik alkarom a szemeim elé helyezve, másikkal meg tologatva el tőlem a mellkasát.

Sea of shit

Step aside, get in line

Egy pillanatra zavarodottá válik az arcom, mármint mi? Kifizette volna a kamu próbanapomat? Rohadtul nem tudok eligazodni ezen az aktakukac kinézetű vörösön, de asszem nem is akarok – mondjuk faszomat, a pénzt azt elfogadtam volna... Helyette megpróbálom kipuhatolni a hozzáállását Lolával kapcsolatban, ám arra nem számítok, hogy ez az idióta nekiáll viccelődni az egész pedofil dologgal. Elsötétedik az arcom, efelől nincsen kétségem, mert ha valamivel nem cicózok, az a gyerekmolesztáló patkányok és azok, akik szemet hunynak felettük. Csakhogy gyorsan kijavítja magát, bár a magyarázkodása így sem nyugtat meg. Nem, ebből nem lesz béketárgyalás, legfeljebb olyan, ahol addig püfölöm, amíg meg nem békél a sorsával, vagyis, hogy farkát behúzva fog visszavonulót fújni.
- Rajtad kívül? Remélem nem arra célzol, aminek hangzik, mert akkor felejts el bármilyen alkut, itt helyben kiloccsantom az agyadat – fújtatok rá felpaprikázottan, de talán nem Row lányának a megrontásáról beszélt ez a sült bolond, hanem szokás szerint úgy jártatja a képét, hogy fingja sincs, mit karattyol. Nekem viszont van, és nem is átallom használni ellene. - Ne aggódj, már nem probléma. Mi úgy intézzük el a problémákat, amelyek a lányunkat érintik, hogy kinyírjuk őket. Ez a probléma szerintem darabjaiban hever különféle építkezéseken – mosolyodok el bájosan, és ha lett is volna eddig bármiféle fenntartásom azzal szemben, hogy kifingattattuk Sergejt a nagybátyámmal – nem volt –, most végkép nem bánom a döntésünket. Legyen csak éle annak, amivel fenyegetem.
Azonban úgy fest, nem ijesztettem rá eléggé – vagy éppen, hogy túlzottan beszarattam –, mert momentumokkal később nekem támad, mindkettőnket a koszos, vizes, jéghideg és repedezett kőpadlóra küldve. Hát ezt komolyan el se hiszem, még hányszor futjuk végig ugyanazokat a köröket?! Arggg, hát esküszöm szétszedem, kezdve a szemüvegével, ami remélhetőleg taktikai hátrányba juttatja. Hogy nem játszok tisztán? Mondjon bárki valami újat, és egyébként is, aki képes volt tökön térdelni, az szenvedjen csak.
- Mi a faszt taperolsz?! - kiabálom le viszont a fejét, amikor megérzem mindenfelé is tapicskolni. Mármint sejtem, hogy megint a fegyveremre fáj a foga, de kezd kifejezetten bizarrá válni a helyzet, és hiába néz ki úgy, mint Vöri, attól még Rowon kívül nem viselem jól, ha más nyúlkapiszkál, főleg kényes területeken. Sebtében fordítok is magunkon, mert nincs az a kurva élet, hogy hagyjam rajtam terpeszkedni, aztán behúzok neki egyet, hátha visszazökken az agyába az értelem, és sokadjára is rájön, hogy nincs nyerő pozícióban.
- Leszarom! - morranok rá, bár, ahogy hirtelen elkezd… most komolyan sír? Ne, ne már. Ó baszdmeg, megint a szomorú Rowan fej, ez így rohadtul övön aluli. - Ne bőgj már… - szólalok meg elbizonytalanodva, átkozva azt az énemet, amelyik mindent félredobva a kezéből és lökve az útjából sietne az elszontyolodott vöröskéje megbékítésére. Nyilván az eszem tudja, hogy ez itt Kian, akinek az agya legalább annyira el van baszva, mint a miénk, csak máshogyan, de attól még a szívem összeszorul. Pontosan addig, amíg kintről meg nem hallom a lövéseket. És akkor eszembe jut, hogy egy valódibb, számomra fontosabb és értékesebb Vörösnek szüksége lehet rám, én meg itt bohóckodok a lökött fivérével. - Gyerünk, akkor csináld is! - elengedem, amíg felkecmergek róla, aztán a feltámadó szédülésemmel küzdve őt is felrángatom a felsőjénél fogva. - Csak semmi trükközés, mert ez alkalommal nem foglak megkímélni – tudatom vele összeszorított fogakkal, majd fordítok rajta egyet, és bár alacsonyabb vagyok nála, gond nélkül taszigálom kifelé a grabancánál fogva, miközben ismét kézügybe helyezem a fegyveremet, és a hatás kedvéért a fejéhez fogom. Így löködöm ki az idő közben egészen besötétedett hadszíntérre, ami… wow, tényleg úgy néz ki, mintha kitört volna a harmadik világháború.
- Hé, seggfejek! A főnökötök pofázni akar! - kiáltom el magamat a mauzóleum ajtajából, ügyelve arra, hogy oldalról takarásban maradjak. Aztán sebtében végigfuttatom a pillantásomat a temetőn, Rowan után kutatva a torkomban dobogó szívvel, mert ha bármi baja esett, amíg én vajszívűsködtem a pöcsfejű testvérével, azt nem fogom megbocsájtani magamnak. Ezt a kurva technot meg nem akarja lekapcsolni végre valaki egyébként?!
- Hajrá, állítsd le őket. Aztán küldd el a bánatba a csatlósaidat. Utána elengedlek, majd hívsz taxit – mormogom a fülének. - Semmi ellenkezés, csináld, ahogyan mondtam - nyomom a tarkójához a pisztoly sáros és vizes csövét.

zene: Are You Ready for Me? xx credit: •