Az élet mostanában olyan súlyos problémákat gördít az utamba, amiket képtelen vagyok egyedül arrébb rúgni, és hogy úgy mondjam, rohadtul akadályoznak a tovább haladásban. Azt hittem, hogy a mexikóban átéltek után itt már buli lesz az élet mindazok ellenére, hogy számítottunk rá, nem lesz könnyű a beilleszkedés. New York volt az újrakezdés a csonka családunk számára. Talán pokolra jutok amiért ezt mondom, de az öreg Castillo halálával váltunk igazán függetlenné. Erre nesze! Amikor már azt hittem kezd révbe jönni ez az egész elbaszott őrület, amit életnek nevezünk, a főnököm bezárja a boltot. Egy nap alatt váltam munkanélküli, semmirekellő bevándorlóvá és egykévé is egyben. Huszonötéven keresztül volt egy húgom, erre egyik napról a másikra egy rohadt papír, ami az ő konok makacsságának köszönhetően előkerült valamelyik fiók mélyéről, hirtelen mindent megváltoztatott. Hibáztathatja élete végéig anyát érte, tökre nem megy semmire vele. Mondjuk azt nem bánnám, ha a helyzet abszurditása ellenére megpróbálná a pozitív oldalát megfogni ennek az egésznek. Hiszen ezek szerint nem köti vérrokonság Mexikó egyik legmocskosabb bűnözőjéhez. Akárhogy is, a problémáját nem fogja megoldani, ha nem áll szóba többé Mámával, és hozzám költözik. Nem a fürdőszobámat elárasztó női pipere szarságok jelentik a legnagyobb problémát. Inkább az, hogy... hogyan is fogalmazzak?! Hogy nem tudom nyugodtan végezni az újdonsült "munkámat". Mindamellett, hogy kényelmes, egész biztonságosnak tűnik, hogy az "ügyfeleimet" a lakásomon fogadom. De így mégis hogy?!
Az már biztos, hogy egyenlőre nincs jó döntés az ügyben. Ez a buli meg behalt. Szóval ideje pattanni.
-Fizetnék, amigo! - Intek a pultos felé, s miután elém tolja a számlát, kelletlen fintorral túrni kezdem a pénztárcámat. A nyugtán szereplő összeg mellé még némi borravalót is odatolok a srácnak, majd a vállamra dobom fekete bőrdzsekimet, fejemre húzom szürke pulóverem kapucniját, és zsebre dugott kézzel, lehajtott fejjel nekiindulok. Ezt a néhány megállót megtehetném valamelyik éjszakai járattal is, de inkább gyalogolok, bízva abban, hogy a hűvös levegő majd kicsit kijózanít. Nem is az alkohol az, ami tompítja az agyam, alig ittam valamit. Inkább a benne kavargó gondolatok. Talán ezért is kapcsolok későn, hogy épp egy kialakuló félben lévő zaftos bunyó kellős közepébe sétálok bele.
-Mierda! - Bukik ki belőlem fennhangon, és az üveg már csattan is valahol az alkaromon, amivel éppen hogy csak sikerült eltakarni az arcom. Szerencsétlen srác valószínűleg nem nekem szánta, de a célpont gyorsabban elhajolt, mint én...
-Ez meg mégis mi a lónak a fasza?! - Felháborodásomat mi sem tükrözhetné jobban, mint ökölbe szorult kezeim, s a cseppet sem higgadt mozdulat amivel a cigimet az aszfaltba döngölöm.
-Fiúk, ekkora felhajtás egy szál cigiért? - Rosszallóan megcsóválom a fejem, mire az egyik izomagy dübörögve elindul felém, koszos ujjaival belekapaszkodik a pulóverem nyakába, és legalább öt centivel elemel a földtől. Volt már részem pár balhéban, és az exemnek hála tanultam némi önvédelmet, de azért ez durva. Mintha a Feláldozhatókból forgatnánk egy jelenetet. A normális, elvárt reakció most nyilván az lenne, ha tele pakolnám a nadrágom, de a nemrég benyakalt tequila mennyiség elhiteti velem, hogy én vagyok Popei, így gusztusosan szemen csulázom a fickót, aki hátra hőkölve, forrásnak indult agyvízzel törölgetni kezdi a szemét. Minden adott, hogy egérutat nyerjek, de a lelkiismeretem nem engedi, így ameddig a csávó azzal van elfoglalva, hogy hogy kaparja ki a nyálamat a szeméből, én kihasználom az alkalmat. Öklöm célirányosan lendül a képe irányába, és mivel rutinos balhés vagyok, tudom hol fáj a legjobban. Képzeletben elégedetten vállon veregetem magam, látva ahogy a benga megszédülve elterül a földön. Ezek után már minden adott arra, hogy kicsit elpicsázzam emberünket. Épp csak arra van időm, hogy feltűrjem pulcsim ujjait, a kabátom valahol az aszfalton landol, én meg a szénné tetovált bivalyon, akinek a képére pillanatok alatt Joker vigyort varázsolok az ökleimmel. Teljesen elöntötte a szar az agyamat, annyira azért mégse, hogy ne legyek képes kontrollálni az indulataimat az öklömmel együtt. Nem áll szándékomban kinyírni a tagot. A háttérben azért hallok némi dulakodást, tompa pofonok zaját. Mintha egy Bud Spencer, Terence Hill filmbe csöppentem volna.
-Puta madre! - Lihegem vérszemet kapva az alattam fekvő csávó képébe, aki a saját vérében gurgulászva magyarázni kezd valamit. Csak akkor esik le, hogy mit is krákog, amikor a többiek is visszavesznek az iramból. Az egyik tag lerángat a Jetiről, kábé fél kézzel hajítva be valahova a kukák közé, majd felnyalábolják tisztelt vezérüket a járdáról, és bukdácsolva elindulnak. Ekkor hallom meg a közelgő rendőr szirénák hangját. Fájdalmasan hunyorítok, s takarom el alkarommal az arcomat a vakító fények elől.
-Azt... a kurva... - Minden mindegy alapon hanyatlok vissza az alumínium kuka rengeteg közé, és ha az üveggel dobálózó srác még itt van valahol, egy véres köpés, majd szájtörlés után felé fordítom a fejem.
-Egybe vagy? -