Mikor beléptem a kávézó ajtaján már akkor megtetszett nekem a minimalista, elegáns stílus, amit képviselt. Nem unalmas, szép szürke árnyalatú falak, kékesszürke bútorok, zöld növények, melyek ízlésesen voltak kihelyezve. A falakon és a plafonon aranyszínű lámpák voltak, melyek kellemes ledfényt árasztottak. A falak egy része üvegből volt, díszes fémműves motívumokkal az üvegben.
Az asztalok alja barna talpazatú volt, kerek, fehér asztallappal, két párnázott, szürkés huzatú karosszékkel, a közelben páfránnyal. A falak mentén egy-egy kanapé is volt, melyeken lehetett időzni.
Az órámra néztem. Késtem egy-két percet, de így illet, hiszen a férfi, akivel randim volt így már itt volt és nem én érkeztem előre. Pont így terveztem. Miközben közeledtem, már akkor igyekeztem őt felmérni, hogy ne akkor kelljen nagyon méregetnem, mikor már egymással szemben fogunk ülni. Már a megjelenése is imponáló volt. Jól fésült haj, rövid szakáll, mely szintén ápolt volt és mind e-mellé egy kellemes bespoke öltönyt viselt, ami elég jó pont volt nálam. Az összkép eddig tökéletes volt, majd mikor elértem az asztalt ő felállt és kaptam tőle két puszit, amit viszonoztam is. Orientális, fás parfümöt viselt, melynek egyből megismertem a márkáját. Tom Ford. Jól passzolt az én tavaszias, virágos Chanel parfümömhöz, ami pedig a mosolyát illette gyönyörű fehér, ápolt fogai voltak és még arra is ügyelt, hogy leheletfrissítő sprayt használjon. Már ezen a ponton kissé gyanakodni kezdtem, hogy mi lehet vele a baki, ha már most ennyire tökéletesnek látom? Olyan nincs, hogy még a személyisége és az élete is tökéletes legyen, a tapasztalataim azt súgták, valaminek lennie kell benne, ami kiábrándító lesz, ha nem is annyira, hogy faképnél akarjam hagyni.
- Szia! Friedrich vagyok. Örülök, hogy végre személyesen is láthatlak. Életben sokkal gyönyörűbb vagy! - mosolygott bájosan, ami akár még a lábamról is levett volna, ha nem lett volna már részem benne párszor. Nem ő az egyetlen szépfiú, aki már felolvasta nekem a teljes bóklexikont. De meg kell hagyni, jól csinálja és a külseje is kellően megnyerővé teszi.
- Szia! Audrey - mosolyogtam. - Köszönöm, te sem panaszkodhatsz. A német Adonisszal fogok randizni ma - ültem le élénk vidámsággal, hiszen az esélyt meg kell adni és ha tényleg csak apróbb hibái lesznek, akkor még főnyeremény is lehet a többi nálam próbálkozó kockahasú, GQ modell utánzatú gyökér mellett.
A pincérnél rendeltünk is magunknak kávét és süteményt is. Az én kedvencem a Flat White volt, süteménynek pedig egy karamellás fahéjas kockát kértem.
- És mondd csak, mit dolgozol? - kérdezte. - Mesélted, hogy valami múzeumban dolgozol.
- Igen. A Metropolitan Múzeumban vagyok tárlatvezető. De mellette művészetkritikus vagyok és művészeti vlogger - mosolyogtam és megszívtam a szívószálat, hiszen nem kortyonként szerettem volna inni a kávét.
- Ooo. Nagyon szép - mosolygott vissza rám, miközben a tiramusjába vájt a villával. - Én mérnök vagyok - felelte, noha ezt én ki is néztem belőle. Ez a kockás bespoke öltöny az ő köreikben igazán divatos. Üzletember fel nem vesz ilyet. - Egy elektronikai eszközöket gyártó cégnél dolgozom. Én csinálom a terveket a komputerekhez.
- Ejha, ez nagyon izgalmas - kulcsoltam össze ujjaim és kicsit felkönyököltem. - Akkor te ilyen kocka vagy? - kérdeztem pimasz vigyorral. Remélem nem...
- Nem, dehogy - nevetett. - Normális életet élek.
- Akkor jó. Nem venném jó néven, ha kiderülne, hogy egész nap a GTA és a LOL megy a számítógépeden - nevettem el magam.
- Jaj, dehogy, távol áll tőlem - vigyorgott.
- Akkor megnyugodtam.
- Nem szereted a kockákat? - kérdezett vissza.
- Félre ne érts, nincs bajom velük, de nem az én világom. Utálnám, ha a pasim egész nap a gép előtt ülne és nem élne. Én életre való nő vagyok, szeretem a pezsgést, a pörgést, az életet és szeretek tevékenykedni, élni és eljárni. Ezt nem lehet egy olyan sráccal, akinek az az élete, hogy szörnyeket püföljön egy fantázia világban.
- Ez teljesen érthető. A szüleid is ilyen beállítottságúak?
- Az egész család, igen.
- Ők is a városban élnek?
- Nem, ők kinn élnek Ausztráliában. Eredetileg én is csak az egyetem miatt jöttem Amerikába, de itt maradtam végül, mert megtetszett a város és az itteni légkör.
- Jó döntést hoztál. Ez a város az olyanoknak való, mint te. Mindig pezseg, nyüzsög, céltudatos és megvan benne az elegancia, a báj és a szépség, amik vonzóvá teszik... - mosolygott rám, mire kicsit sikerült elpirulnom.
- Hát... köszönöm szépen... - mosolyogtam vissza és megigazgattam a hajam. Talán most tényleg nem fogtam mellé.
   

Hazudnék, ha azt mondanám mindenem, amim van, azért megdolgoztam. Szeretném azt mondani, de nem tehetem. Hangosan soha nem mondanám ki, de mindenem, amim van azt a szüleimnek és a férjemnek köszönhetem. Soha semmiért nem dolgoztam meg és ha őszinte akarok lenni magamhoz, a jövőben sem szeretnék. Persze úgy áll a helyzet most még, hogy nem is kell. Igaz, dolgozni dolgozom a múzeumban és mint kritikus, de az igazából nem veszi el sok időm és energiám. El nem tudnám képzelni az életemet holmi takarítónőként, vagy kasszásként. Semmi bajom ezekkel az emberekkel, hiszen kellenek, de nem élném az életüket. Nem az én világom.
Megkértem a férjem, hogy míg öltözök, addig álljon ki a kocsimmal. Nem, mintha nem tudnék vezetni, de sosem szerettem a parkolással, vagy éppen a garázsból való kiállással bíbelődni, mert mindig attól féltem, hogy kárt teszek a kocsiba. Karcolások, sérülések, stb. Tudtam vezetni, de voltak még gondjaim a manőverezéseket illetően és hacsak tehettem, nem én vezettem, de most legnagyobb sajnálatomra ő sem feltétlen ért rá engem fuvarozni, szóval a magam ura kellett legyek, de ennyit megtehet.
Mivel nem szerettem volna a kihívó öltözködésem miatt még egy összetűzést az igazgatónővel, így visszafogottan öltöztem ma fel. Nem, mintha nem tudnám egy vitában megvédeni a saját érveim, igazam, de mégis csak a munkahelyemről volt szó és a főnökömről, márpedig jó állásom volt, nem szerettem volna magam kirúgatni azért, mert nem bírok a nyelvemmel, vagy épp a ruhatárammal. Ma igyekeztem nem látványosabb lenni, mint a kiállítás, bár szerintem teljesen mindegy milyen ruha van rajtam, ígyis-úgyis szebb és jobb látványosság vagyok a tárlatnál.
Kimentem a kocsimhoz és átöleltem a férjem derekát, majd kis pipiskedés után ajkaira csókoltam és a mellkasának hajtottam a fejem.
- Kis cuki vagy. Köszönöm - mosolyogtam hálásan, amiért volt olyan rendes, hogy kiállt a kocsival. Nem tudtam mennyire féltheti ezt az autót, hisz ő vette nekem, noha egyelőre még nem tettem soha nagyobb kárt kocsiban. Persze régebben volt, hogy karcolódott a karosszéria, sérült a tükör, vagy padkáztam egyet, de azóta már sokat fejlődtem. Mégse várhatja el tőlem, hogy buszozzak, vagy taxizzak, ha már van egy kocsim. Magamhoz képest már jól vezetek.
Elégedett sóhaj hagyta el ajkaim, ahogy simogatásával kényeztetett és az igazat megvallva nem sok kedvem lett elindulni dolgozni, hanem itthon akartam maradni. Nem is értettem ki találta ki a munkát és miért. Annyira nem lehettem pofátlan, hogy eltartassam magam, csak kellett nekem is egy állás és ez a tárlatvezetői munka pont nekem való volt, noha a kritikusi és a vlogger dolgokat jobban szerettem csinálni, kellett egy tisztességes, bejelentett állás is, ha nem akartam magam után fizetni mindent.
Talán ő még szívesen el is tartana, de nem lehetek annyira pofátlan, hogy elvárjam, hogy kitartson, pedig lenne rá bőven kerete. Franc. Most kéne őt fognom és visszarángatnom a hálóba, bezárkózni és egymással tölteni az egész napot. Nem akarok elmenni. Legalábbis nem nélküle. Ki találta ki a munkát?
Szám húzva húzódtam el tőle és tettem be táskám az anyósülésre, majd egy búcsú csókot követően beültem a volán mögé. Lassú, kimért mozdulatokkal hajtottam ki az útra és indultam meg a múzeumba, ahol rövidesen elmúlt a reggeli depresszióm, ahogy beindult a munka. Persze még mindig szívesebben lennék a férjem karjaiban a tágas ágyon, a jó meleg szobában, a kellemesen meleg ölelésében, de a munkára kellett koncentrálnom, noha a gondolataim olykor elkalandoztak.
Félre értés ne essék, nincs bajom sem a múzeummal, sem a tárlattal, hiszen a művészetit végeztem, szerettem, de sokkal jobban szerettem az otthonom és annak kényelmét, ahogy a férjem társaságát is jobban kedveltem, mint a képeket és a szobrokat. Bármennyire is szerettem a munkám, az otthonom és a párom jobban és vágytam a hazamenetelre, de csak míg el nem kezdtem belelendülni a munkába.
Nincs bajom az igazgatónővel sem, de néha kissé kukacoskodó és sok mindent túl stresszel. Talán nincs minden rendben a házasságában? Vagy csak ennyire kényes a múzeumot és az alkalmazottakat érintő dolgokra? Néha nem tudok rajta eligazodni, noha legnagyobb meglepetésemre az utóbbi időkben egész szépen kijövök vele és kezdtem azt hinni a végén még barátnők leszünk.
   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Kifejezetten tetszett ahogy megoldottad a karaktered jellemzését, nem egy hétköznapi megoldás és tényleg nagyszerűen szemléltetted a hölgyet, sikerült egy kis betekintést adnod arra, hogy milyen is ő. Meg hát arra is, hogy mit szeret, vagy éppen mit nem szeret. Audrey pedig egy nagyon magabiztos és egyben előretörekvő nőnek tűnik, aki mindenképpen tudja, hogy mit akar és a végletekig képes is lenne elmenni annak érdekében, hogy megszerezze amit szeretne. Szerintem ez egy nagyon jó tulajdonság és remélhetőleg a továbbiakban is meg fogja ezt tartani.
És hé, hát szépen be is jött neki az élet! Lett egy csodás, törődő, gazdag férje, jó munkája, kocsija, habsolhatja az életet, csak kevesek ilyen szerencsések. Általában a nők életében valami mindig hiányzik... vagy a törődés, vagy a pénz, vagy a jó munka. Ritka, hogy mindhárom klappol. Szóval igencsak szerencsésnek tarthatja magát, aztán reméljük, hogy ez így is marad majd, mert hát azt is tudjuk, hogy egyszer minden végetér...  
Mindenesetre nem húzom tovább a drága idődet, elfogadlak, hogy aztán minél több időt tölthess a férjeddel és minél többször megkérhesd, hogy álljon ki neked a garázsból. Imádtam a lapod, szóval irány a játéktér!

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!