Nagyon nehéz napok vannak mögöttem és másra sem vágyom csak arra, hogy vissza tudjak rázódni sikeresen a mindennapi kerékvágásba. Séta az utcán, munka és fotózások, bármi amit nem tudtam csinálni az elmúlt időszakban, mert agorafóbiám lett. Vajon ez a fóbia rögtön el fog múlni amint elkapják a tettest? Remélem igen, mert nem jó érzés már bezárva lenni, hiába tudom, hogy lényegében én zártam be magamat a félelmemmel. A saját elmém börtönében motoszkálok.
Épp egy jó erős kávét főzök mikor meghallom a csengőt, kíváncsian nyitok ajtót, mert ha jól emlékszem akkor nincs senkivel találkozom, de abban a pillanatban felcsillan a szemem amikor Aubrey-t pillantom meg. Mindig örömmel tölt el, ha láthatom őt, mellette teljes mértékben biztonságban érzem magamat, nála jobb embert nem is kívánhatnék magam mellé. Magamba szívom az illatát amikor megölel és egyre inkább izgatottabb leszek amikor látom az őszinte vigyorát. Amikor pedig közli a hírt velem amiért jön, egyenesen kitudnék ugorni a bőrömből. Ha ez igaz és tényleg elkapták a merénylőt akkor vége a bezártságnak, a félelemnek és a lidérces álmoknak, szavakba nem tudom foglalni, hogy mennyire feldobta a napomat ez a hír.
Mielőtt elindultunk volna be az őrsre, gyorsan átöltözöm, hogy ne itthoni melegítő ruciba menjek be a városba. Ha Aubrey-val vagyok akkor nem félek kimozdulni, nincs bennem félelem vagy pánikroham, ha megpillantom az embereket. Csak remélni tudom, hogy az életem ezek után ténylegesen vissza tud térni a régi kerékvágásba és élhetem újra az életem ahogyan eddig, és dolgozhatok önfeledten. Élvezhetem a fotózásokat és a bemutatókat, mert már nagyon hiányzik ez a kettő.
Bár a tudat kicsit megrémít, hogy újra látnom kell a férfit, de megnyugtat annak a tudata, hogy rengeteg rendőr lesz ott, és nyilván nem fogják hagyni, hogy ismét elkövessen valamit ellenem. Nem tudom mennyi időm lesz beszélni vele, miután elmentünk a kihallgatóba, de nagyon szeretném tudni, hogy miért tette ezt velem, amit tett. Nem is ismer ezáltal pedig nem is ártottam neki, vagy csupán csak a féltékenység vezérelte, mert több pénzem van az átlagnál? Mert ha igen, abba bele se gondol, hogy én ezért a pénzért keményen megdolgozok mindennap? Nem olyan egyszerű egy modell élete, mint azt sokan elsőre hiszik, szigorú szabályok vannak amiket nyilván be kell tartani, ha az ember sikeres karriert akar építeni magának.
Lelkileg nagyon megterhelő volt ez az időszak és a mai szembesítés is, de a szívemről egy szikla zuhan le amikor tudatosul bennem, hogy végre vége ennek a szar korszaknak.
Nem foglalkozok a kollégáival csak megölelem Aubreyt amikor kijön hozzám és egy gondterhelt sóhaj hagyja el a számat.
- El se hiszem, hogy vége. Hogy újra merek majd dolgozni és kimenni az utcára. – csak reménykedni tudok benne, hogy ezáltal az agorafóbiám is megszűnt létezni.