❝ Az affektus, az erős vágy, a hatalom szenvedélyei, a szerelem, a bosszú, a bírvágy: a moralisták ezeket mind ki akarják oltani, kitépni, "megtisztítani" tőlük a lelket. A logika a következő: a vágyak gyakorta okoznak nagy szerencsétlenséget, bajt, következésképpen gonoszak és elvetendők. Az embernek meg kell szabadulnia tőlük: különben sohasem lesz belőle jó ember... Ez ugyanaz a logika, mint az, hogy: "ha fáj egy végtagod, vágd le".
A börtön. Nos, nem volt kellemes. Nem csak azért, mert nem az én világom volt az a fapadosnál is gyengébb légkör, ami ott volt, hanem a társaság sem tetszett. Nate még elment, de voltak nála rosszabbak is. Egy ideig tudtam korlátok közé zárni az indulataim, de nem sokáig. Egyre több balhém lett. Egy rabot megvakítottam, egyet megfojtottam egy törölközővel, egynek pedig álmában eltörtem a gégéjét. Jó párszor én is megjártam és volt, amikor csak az őrök közbenjárásával maradtam életben, így igen hamar el lettem zárva egy sötét lyukba az alagsorban, ahonnan csak nagy nehézségek árán eresztettek ki újra a többi rab közé, de folyamatosan szemmel voltam tartva. Idejét sem tudtam már mióta lehettem a börtönben, de már nagyon ki akartam volna szabadulni, viszont ez a börtön olyan volt, mint egy koporsó, amit leszögeltek. Barátkozni és szervezkedni? Nem tudtam. Arra itt nekem nem volt lehetőségem. Utáltak és én is utáltam itt mindenkit. Legszívesebben mindenkit megöltem volna és hamarosan lett egy újabb balhém is, amikor az egyik rab azt hitte én leszek az új ribanca, így bepórábálkozott a folyosón. Dühödten vágódtam neki és könyököltem bele a torkába, majd ujjaimmal kiszúrtam a szemeit. - Látom itt senki sem tanul! - hőbörögtem, mire két másik rab nekem esett és a vakegér is új erőre kapott, de az őrök szétkaptak minket és én is kaptam tőlük. - Már megint balhézol:! Nem votl elég a múltkori?!
Közben odakinn egy rabszállító autó kanyarodott rá a börtönre. Új szállítmány érkezett a sittesekből, majd a kocsi le is parkolt. Átnézték a papírokat, majd mutatta a személyzet, hogy tolasson a bejárat elé. A sofőr így is tett, közben nyitották a bejáratot, hogy majd a rabokat be tudják kísérni. A sofőr és a kísérője kiszálltak, majd pisztolyt rántottak és lelőtték a börtön személyzetének tagjait, akiket eléjük küldtek. Ez már nem az a brigád volt, ami elindult a rendőrségről. Hogy velük mi történt? Valahol útközben elhaláloztak és átvették a helyüket. Gyilkosság történt. A két férfi kinyitotta a rabszállító rakterét, ahol a sitteseket szokták őrizni, onnan pedig jó erőben lévő, izmos, de nem túlzottan gorilla alkatú férfiak trappoltak ki. Tizen voltak. Golyó álló mellényt viseltek, golyóálló arcpajzsot, kezükben géppisztoly volt és kesztyű fedte ujjaikat. Volt rajtuk szemüveg is, az egyik lencsén célkereszt volt. Rohamléptekben indultak befelé az épületbe mindannyian és mindenkit lelőttek, aki a börtön dolgozója volt. A rabokat életben hagyták, de a fegyvőröket, takarítókat megölték. Volt köztük valaki, aki utolsóként sétált. Ő lehetett a főnök, mert nem volt rajta semmi védőruha, ami megvédte volna a lövésekkel szemben, és ő csak akkor lépett a folyosóra, vagy a terembe, miután az emberei megtisztították a terepet. Fekete öltönyszerű maskara volt rajta, tollakkal díszített vállappal. Fél szeme volt. Legalábbis egyik szeme látszólag vak, sérült szem volt, pedig csak kontaktlencsét viselt, de valójában igazán jól látott vele. Fegyvere viszont volt. Egy kése és egy pisztolya volt, de nem a kezében, hanem az övén. Önfeled, elegáns léptekkel követte a csapatát, a zsoldosait. A férfi Cale Braxton volt. Hogy honnan tudta meg, hogy itt van Nate? Megvannak a forrásai. Hamarosan el is jutottak a terembe, ahol Nate volt, de addigra már riadót fújtak az egész börtönben, ám ez őket nem zavarta. A zsoldosok lelőttek minden őrt, majd félre álltak Cale útjából, aki úgy emelgette kezeit és integetett, mintha ő maga lenne a Dalai Láma, akit istenként imád a nép. Szélesen vigyorgott és még meg is hajolt. - A köszönő leveleket a postacímemre kérem, vagy e-mailben, az ajándékokat pedig házhoz kérem! - vigyorgott, majd Nate felé nézett. Meglepettséget színelelt. - Ó NAHÁT! Szent vattacukor! - kapott arcához örömtelien, miközben az emberei a terepet kémlelték, hogy időben lőhessenek, ha baj van. - Tegyenek turmixgépbe, dobjanak rám epret és hívjanak vaniliás shakenek, ha ez itt nem Nate! - vigyorgott. - Hát nem a legjobbkor jöttem? Mit keresel te itt? - kérdezte vidáman, mégis szemrehányóan. - Te itt nyaralsz, miközben én otthon várlak a kedvenc vacsoráddal?! Hát illik ilyet? Odalépett és ha hagyta, át is ölelte. - Na ki akar hazamenni? Kezeket fel! - nézett körbe a rabokon.
Amiatt egy percig sem aggódtam, hogy kifogok jutni többedmagammal. Csak alaposan el kellett tervezni. Mert ha megszököm, nem fogok egyből elutazni, mintha minden meg lenne oldva, mert rohadtul nincs megoldva semmi. Cale hazudott, mikor azt mondta és bizonygatta, hogy Roman halott. És ami azt illeti, Shane is él, bár vele nem kell igazán megküzdeni, mert kétlem, hogy tud harcolni. Elég csak simán meglepnem, megölnöm és kész. Roman viszont más tészta. Ő küzdeni fog, neki a gyűlölet is adrenalint ad, és elszánt, mégha hülye is. Ráadásul vannak társai, akik bevédik. Megkockáztatom még az exe is megjelenne, akkor pedig lehet bajba kerülnék. Ja, nem, nem az itteni kis sovány egérre gondolok, aki mai csinálja itt a balhét. Lehetne itt csend és nyugalom, de mint egy hiperaktív figyelemzavaros gyerek, úgy teszi veszi magát. Nem is kerestem a társaságát, mert mint ahogy már neki is kifejtettem, az őrültekkel nincs bajom, de a bohócokat ki nem állhatom. Éppen békében meditáltam a rácsok mögött, figyelmen kívül hagyva a kellemetlen zajokat, behatásokat, mikor kitört a balhé. Megint. Nem, engem békén hagytak az itteniek, hangoskodnom sem kellett, hiszen ők is tudják, hogy a csendes is épp olyan veszélyes tud lenni. De Alastair most sem bírt nyugton maradni. Szinte biztos voltam benne, hogy a szökés napján is csak a baj lesz vele, talán jobb lenne kiiktatni. Ezért volt szükség a meditációra, hogy kitisztuljon az elmém, elengedjem a felgyülemlő stresszt, érzéseket, melyek befolyásolnának és arra összpontosítottam, ami most épp fontos. Aztán felzavart a riasztó rendszer fület sértő hangja. Lassan ki is nyitottam a szemeim, és türelmesen vártam. Hallottam a kiabálásokat, utasításokat, hogy föl-alá rohangálnak az őrök, sikoltozások és még lövöldözés is volt. Mivel épp szabadfoglalkozás volt, nem voltak zárva a cellák, de kár lett volna egyből pattogni és kimászkálni. Még a végén eltalál egy golyó. Előbb fel kellene térképezni a helyzetet, és még akár előnyömre is kovácsolni. Ahogy lassan felkeltem a helyemről és kicsit előrébb sétáltam, feltűnt, hogy a cellák előtt alig rohangálnak, azok is rabok, ami már csak azért is fura, mert az őrök riasztáskor őket is lelőhetik, ha úgy ítélik meg, de egy sem tűnt sértettnek. Oké, ez mondjuk fura. Mondanám, hogy valaki belülről szított valamit, hogy szökés legyen belőle, de túl sok fegyver hangja dördült el, túl jó minőségűek. Enyhén oldalra biccentett fejjel hallgatóztam, hogy a háttér zajok mellett kiszűrjem a lényegeset is. Fél mosolyra is húzódtak ajkaim, ahogy a szerintem túl drága, de nagyon is ismerős márkájú cipő talpának, már-már ritmusos kopogását lehetett hallani. Cale. Hátul összekulcsolva kezeim, mint egy magasrangú katona úgy vártam érkeztét, de igyekeztem rendezni mosolyom. Örültem neki, de ezt nem kell tudnia. Mert haragszom még rá. Viszont ettől függetlenül hiányzott. Mire megjelent már komoly arccal néztem rá, enyhe sértődöttséget mímelve, amit valóban éreztem is, de annyira nem, hogy ténylegesen kimutassam felé, így lényegében őszinte, és mégis színlelt mimika volt. Nehéz volt megállni, hogy ne adjam be derekam és kezdjek el mosolyogni a hülye poénjain, de egy ideig még ment. - Még mindig haragszom. - jelentem ki el halovány, enyhén fölényes mosollyal, lassan karba téve kezeim. Egészen addig legalábbis, míg közelebb nem lép ölelési szándékával, mert akkor leengedem őket és oldalra döntve fejem hagyom, hogy megöleljen. De amint megérzem illatát, inkább bőréét, mint mondjuk parfümjét vagy kölnijét, tovább húzódik mosolyom és végül én is átölelem. Majd mivel más dolga volt, el is engedtem, ellenben kihúztam övéből a pisztolyt, mert hiába ölhette meg most az őröket, attól még vannak hibbant rabok és a rendőrség is bármikor ránk szabadulhat, szóval nekem is kell pisztoly. - Azt hittem válogatós vagy. - jegyzem meg, mikor önként jelentkezők után néz. Azért persze szemügyre veszem szemeimmel, mikor épp nem rám figyel. Tudom, hogy nálam valamivel nagyobb étvággyal rendelkezik, de még annál is több babusgatásra vágyik, így érthető, hogy feltételezem, hogyha én épp nem vagyok ott, akkor kielégíti magát mással. Szar volna, ha így volna, de valahol megérteném, másrészt inkább tudjak róla, ha valamelyik klónom épp az előbb nyamogott a nyakán. Mondjuk az most épp sértetlennek tűnik, de nem mindig szívják ki a nyakát az embernek.
where: prison when: autumn why: Just because.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
❝ Az affektus, az erős vágy, a hatalom szenvedélyei, a szerelem, a bosszú, a bírvágy: a moralisták ezeket mind ki akarják oltani, kitépni, "megtisztítani" tőlük a lelket. A logika a következő: a vágyak gyakorta okoznak nagy szerencsétlenséget, bajt, következésképpen gonoszak és elvetendők. Az embernek meg kell szabadulnia tőlük: különben sohasem lesz belőle jó ember... Ez ugyanaz a logika, mint az, hogy: "ha fáj egy végtagod, vágd le".
Cale Braxton feltűnő jelenség volt. Nem csak a börtönben, hanem mindenhol, ahol megjelent, főleg, mikor rajta volt az egyedi tervezésű jelmeze. Oldalt szinte kopaszra nyírt, felül tüskésre, hegyesre zselézett, mégis elegánsan hátrafésült haja, "fél szeme" és bizarr mosolyója mellett maga az öltözete is kissé para volt, hiába tűnt elsőre valami gótikus cuccnak, ami ma már divatja múlt lehetett. Az összkép volt a lényeg. Nade mennyit is kóstált a gönc, amit viselt? Hidd el, nem akarod tudni. De hát ő megtehette, volt rá keret. Cale mindig is nagyon profi volt abban, hogyan szerezzen nagyon rövid idő alatt nagyon sok pénzt, főleg, mert bár őrült volt, nagyon jól értett a kapcsolati hálók kiépítéséhez és mások kihasználásához. Mondhatná az ember, hogy túlárazott szarok voltak, de Calet hozzám hasonlóan meg lehetett kenni drága dolgokkal. Főleg ruhákkal. Csak a cipője voltk özel nyolcszáz dollár, amit egy olasz cipész készített neki jutányos áron igen csak drága, ritka anyagokból, így a léptek hangja is egyedi volt, pláne, hogy Cale ritmikus léptei azonnal felismerhetőek voltak. Nem sok embernek van olyan nyugodt, önfeledt, magabiztos, mégis kellemes ritmusú járása, mint neki. Főleg nem egy börtönben. Mikor meglátta Natet azonnal tudta, hogy minden arcára kiült érzelem csupán álca volt. Mindketten szerettek színészkedni, csak épp különböző okokból. Cal csupán viccből, míg Nate inkább a valós érzelmeit szerette volna palástolni, de őrült pasija sokszor átlátott rajta. Igaz, Cale sok emberen elég hamar átlát. Érdekes, nem? Hogy lehet egy őrült ennyire intelligens is egyben? Mert Cale a maga módján intelligens is volt. Persze egy idő után Nate is beadta a derekát, így már Cale is jobbkedvűen ölelgette őt, hogy a fickó már nem nagyon ellenkezett érzelmileg sem. Még akkor sem, ha haragudott. Mert abban Cale sem kételkedett, hogy haragszik rá. És persze már Nate is átölelte hibbant, de amúgy egész menő pasiját. Ha láttam volna, biztos irigykedtem volna most, de nem voltam ott. Nem zavarta, hogy elvette a pisztolyát, úgy volt vele váljék egészségére, úgysem bántaná vele. Ha meg mégis, majd újjászületik. Bár ha meglőné sem lőné meg halálosan, csak nevelő célzattal, az meg amúgy sem zavarta, hiszen nem érezt fájdalmat és gyorsan fel szokott épülni. Nate is jól tudta, feleslegesen bántaná, csak röhögne rajta. - Ugyan - nevett megjegyzésén. - Nem szexpartnert keresek, arra itt vagy te - bökte meg hasát. - Inkább toborzok. Sose tudni mikor jönnek jól a szövetségesek, nem? Ha már vagyok olyan rendes, hogy nem csak téged, de másokat is kiviszek innen, akkor legalább legyenek az adósaim. Nameg talán jó csatlós is lehet belőlük. Amúgyis, te nem akarsz saját bűnző bandát, vagy társulni az enyémbe, amit szeretnék építgetni? Oda tagok is kellenek, vagy mik. Összeszedünk pár kemény legényt itt és odakinn hasznosítsuk őket. Kinek ne érné meg, nem? - nevetett. - Gondolom ők szívesen tesznek nekem... nekünk szívességet, ha már kijutnak innen általam - felelte rá jellemzően egyből arra gondolva, kit hogy lehetne kihasználni. Nem is ő lenne, ha nem a saját hasznát nézné. De hát Nate is ilyen, nem?
Előtte sem aggódtam, hogy balhé volt, a legtöbb itteni mégha veszélyesnek is bizonyult, csak erőszakos volt. Én képzett. Szóval még ha menni is kellett volna is meglógtam volna. Egyszer hibáztam, mert túlságosan egy felé figyeltem, de többet nem fordul elő. De minek után kiderült, hogy csak Cale az, még annyira sem érdekelt mi történt, mint előtte. S még ha egy ideig húztam is az időt, mert tudja csak meg, hogy haragszom még rá, végül visszaöleltem. Még is csak Cale... A pisztolyát elvettem, mert azért jó, ha az van. A megjegyzését viszont már nem vettem olyan jó néven. Nem azért mert aggódnék, hogy idegenekkel dugott. Az nem is érdekelne, lévén, hogy én meg itt voltam. De az már zavarna, ha addig is Romannal vagy Shaneel mulatta az idejét. Mégha Roman elvileg halott is, amire különösebb bizonyíték nincs. - Ühüm... - néztem rá sokatmondóan laposakat a hasbökés ellenére is, de végül ráhagytam. Ahogy az intézkedését is, mert én közben szépen kikerültem, s mivel, hogy a halott őröknek már nem igazán van szüksége dolgokra, ezért leguggoltam a legközelebbihez és lenyúltam a cigis dobozát, meg az öngyújtóját. - Ha te mondod... - addigra már egy meggyújtandó szállal az ajkaim közt. Én nem innen válogatnék, de én nem ő vagyok, szóval beleszólni sem fogok. - Nem. - felelem az első slukk után, miközben a falnak dőlök és onnan figyelem. Persze ez nem igaz. Akarok majd saját bandát, de mint már korábban is jeleztem felé, válogatós vagyok. Nem az itteniekből lesz majd megbízható csapat. Társulni meg... Szeretem, de hibbant azért én sem vagyok. - Aham... - szívom tovább a szálat, miközben hallgatom az ökörségeit. - Gondolni szép dolog... Gondolom nekem nem hoztál ilyen csini ruhát, mint, amilyen nekik van. - bökök a kutyái felé. El is felejtettem Alie létezését, pedig biztos golyót repítettem volna belé, amiért ma nem bírta befogni a száját. És ha már itt tartunk... az orrát is. Se baj, Cale, de akkor én is keresek valami normálisabb göncöt. Szóval útnak is indulok az épület azon részébe, ahol az elkobzott ruhák is vannak.
where: prison when: autumn why: Just because.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
❝ Az affektus, az erős vágy, a hatalom szenvedélyei, a szerelem, a bosszú, a bírvágy: a moralisták ezeket mind ki akarják oltani, kitépni, "megtisztítani" tőlük a lelket. A logika a következő: a vágyak gyakorta okoznak nagy szerencsétlenséget, bajt, következésképpen gonoszak és elvetendők. Az embernek meg kell szabadulnia tőlük: különben sohasem lesz belőle jó ember... Ez ugyanaz a logika, mint az, hogy: "ha fáj egy végtagod, vágd le".
Nem tudni pontosan, hogy Cale mennyire hűséges típus. Elmondható, hogy minden hasonmással megvolt a maga előélete. Shane volt a legelső szerelme és párja, utána jött a ShaneNate, majd végül Roman bukkant fel az életében. Az elmondató, hogy Nate volt számára az igazi. Dr. Websterrel nem volt hosszú élete, hiszen a doktor igen hamar megváltozott az autóbaleset után, így jött Nate az életébe, Romannel pedig nem volt lehetősége különösebb komoly viszont kialakítani. Az igaz, hogy Nate Cale számára a nagy szerelem, de míg ő nem volt, az őrült cirkuszos igen is próbálta magát vigasztalni hol Romannel, hol Shannel, akivel éppen sikerült, de most, hogy Nate újra felbukkant az életében, erre nem is gondolt, noha Nate a féltékenysége miatt ebben kételkedett. Jogosan, hiszen, ha valaki egyszer megtette, megteheti újra, amíg ő itt a börtönben raboskodott. A feltételezés jogos, de Cale hűséges volt és nem lépett félre, várt Natere, majd mikor sokáig nem jött a keresésére indult és most megtalálta. Cale tartotta magát. Nate válogatós volt, Cale nem. Cale nem volt különösebben válogatós abban, hogy épp kiket használ ki, kiket fizet és kiket küld előre golyófogónak. Számára ezek az emberek csak bábuk voltak, akiket kedve szerint rángat dróton és amíg engedelmeskednek, addig fizeti őket, aztán... ha meghalnak, nem fogja érdekelni őt. De arra is volt már példa, hogy Cale megölte a saját embereit. Vagy, mert hibáztak, vagy szimplán csak mókából. Nate is tudhatta jól, hogy Calenek nincsenek tartós emberei, éppen ezért nem is áll érdekében, hogy drága, minőségi munkaerőt alkalmazzon. Nem érdekelte a megbízhatóság, csak a kihasználhatóság és hogy ne kelljen túl drágán megfizetni őket. Még Nate élete is néha kétséges. Jusson csak eszünkbe, hogy Cale milyen könnyen, lelkifurdalás és rossz szájíz nélkül lőtte meg Natet, mikor azt hitte Kian oldalán áll és ellene szövetkezik. Cale bárkit megtámad bármikor, ha elgurul a gyógyszere. Ha még a szerelmét is ilyen könnyen megtámadja, az embereit gondolkodás nélkül meg is öli. Akkor meg nem mindegy kik azok? Cale ajkai lebiggyedtek, mikor Nate nemet mondott, de sejtette, hogy nem azért mondott nemet, mert így is gondolja, de ez most nem zavarta. Talán Nate jó döntést hozott. Nem érdemes Calel társulni. Egyrészt, nem egy életbiztosítás. Cale számára az emberi élet csupán játék volt, amit kiolthat. Másrészt Cale céljai néha mások számára érthetetlenek voltak, vagy épp túl spirituálisak, vagy annyira gátlástalanok, hogy abban nem sokan vennének részt. Vagy épp értelmetlenek. Calet nem csupán a pénz érdekelte és nem is csak a hatalom, hanem volt egy vallási mozgatórugója is. Calenek életcélja volt, küldetése, hiszen ő magát a Leviathán megtestesülésének tartotta. Szinte lehetetlen volt kiigazodni azon a kusza világon, ami az ő fejében élt, főleg, hogy az emlékei és a gondolatai sűrűn változnak. Nem volt túl kiszámítható, sem beszámítható, hiszen a személyisége elég képlékeny volt és sűrűn változott. Voltak állandó jellemvonásai, állandó érdekei, de sok dologban napról napra változott és ritkán beszélt kétszer ugyanúgy. Figyelte, amint Nate távozott. Utána akart menni, de inkább négy emberével más felé ment. Elment megkeresni az irodákat, hogy rávegye az ottaniakat, hogy szedjék ki, vagy kapcsolják ki a sokkolókat, de... de végül egyszerűbb volt lemészárolni mindenkit és egyszerűen saját kezűleg inaktiválni a rendszert. Aztán majd ha már nem lesznek a börtönben odakinn megoldják a ketyere eltávolítását. - Add csak ide egy kicsit! - intett Cale a fegyver után, majd szétlőtte vele a számítógépeket, meg biztonsági rendszereket. - Így ni. Ezt már nem kapcsolják vissza egy ideig - nevetett.
És én? Mikor lépeket hallottam behúzódtam egy másik folyosóra, onnan pedig a mosodába. Jó lett volna tudni mi ez a felfordulás. Vajon mi történt? Mi volt az a sok lövöldözés és hangzavar? Mi történt? Csak nem az őrök öltek meg rabokat? Nem. Ez valami más volt. A mosógépekhez siettem, majd elbújtam az egyik gép mellé, hogy ott meghúzzam magam arra az esetre, ha az a valaki ide is benyitna. Nem féltem, csak óvatos voltam. Szerencsére vérnyomokat sem hagytam magam után, mert nem tudtak olyan erősen helyben hagyni, időben jöttek az őrök, majd azok is elmentek, mikor riadót fújtak. Nem tudhattam mi történt, nem tudhattam mi történik, kik lőttek, miért. Nem akartam pórul járni, így kezdetben most vigyáztam magamra. Ha bőrtönlázadás van, vagy valaki szöktetést csinál, akkor nekem is van esélyem megszökni.
Bíztam benne, hogy tisztán és összehajtva fogom meglelni a ruháim, de ha mégse, akkor találok a méretemben olyasmit, ami még tetszik is. Bár jobb szeretem a kommandós kinézetű, mindennel is felszerelt egyenruhákat. Odafelé felé, közben eldobtam az elszívott csikket, és rágyújtottam még egyre. Idebent nem igazán van alkalmunk erre, így most élek a lehetőséggel. Közben azzal idegesítettem magam, hogy Cale a jelenlétem nélkül, mielőtt idejött volna, biztos megkereste valamelyiket, hogy megdugassa magát. Kiszámíthatatlansága miatt gyakrabban gondolom hűtlennek, mint sem hűségesnek. Aztán lehet, hogy tévedek... lehet, hogy nagyot tévedek. Próbára kéne tennem... A szárnyban, ahol jártam már nem igazán voltak... Mármint halottak persze igen, de mozgás nem volt, de tetszett a csend. A mosodába sétáltam, az volt egyenlőre a legközelebb, mint a raktár és gondoltam szétnézek. Ha nem muszáj nem kerülök nagyokat. Óvatosan benyitottam, fegyverem feltartva és kibiztosítva, majd miután láthatóan senki sem akart nekem esni, leengedtem a pisztolyt és becsukva magam mögött az ajtót indultam el előbb a szennyes kocsik mellett, keresve, merre lehetnek a már frissen kimosott kupacok. Ha nem lett volna cigi a számban, még fütyültem is volna. S ha Alastair nem bújik elő önszántából, a közelében mászkálás alatt is kiszúrom, az egyetlen mozgó valamit a szemem sarkából, mégha az egyik cipő orr is. A síri csendben lévő apró neszekről nem is beszélve, mintha a légzése. A mosoda visszhangzik minden kis szartól, és a saját zajaim felismerem. Azt nem tudtam biztosan, hogy ő az, mert mindenkin ugyanaz a gönc volt, de nem érdekelt ki az. Nem mentem a közelébe. Ha bujkál, tegye azt. Menet közben egy csippanás a lábamnál hívta fel a figyelmem rá, hogy Cale Cat elintézte ezt a problémát is. - Ügyes fiú... - motyogtam magam elé, ahogy elértem az illatosabb ruha kupacot, amik végre nem rab ruhák voltak. - Lemerném fogadni, hogy a dagadékok egyből lerohamozták a konyhát... - szólalok meg annak, aki a gépek mellett bujkál. - Elképesztő, hogy ahelyett, hogy szökni próbálnának, inkább zabálnak... - csóválom fejem, mert lássuk be, sok élő, embernek alig hívható mocsokban nincs meg az elemi ösztön a túlélésre. Cale Cat is hasonló, csak ő legalább jól néz ki. Közben válogatom a ruhákat, persze kezemben a pisztollyal, de nincs útban. - Na? Ez milyen? - fordulok meg, ha nem jött volna elő, és lépett mondjuk egyik felemre, mert akkor nyilván felé fordulok. Szóval, ha végre előbújt, felé fordulok, hogy magam előtt tartva a sárga kockás inget, kikérjem a véleményét. Mondjuk nem tudom, mennyire adnék egy bohóc véleményére, de adjunk egy esélyt. Mondjuk, ha volna köztük fekete bőrdzseki, akkor nem problémáznék annyit, mert faszomnak sincs kedve favágónak öltözni, de nem igazán van túl nagy választék.
where: prison when: autumn why: Just because.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
❝ Az affektus, az erős vágy, a hatalom szenvedélyei, a szerelem, a bosszú, a bírvágy: a moralisták ezeket mind ki akarják oltani, kitépni, "megtisztítani" tőlük a lelket. A logika a következő: a vágyak gyakorta okoznak nagy szerencsétlenséget, bajt, következésképpen gonoszak és elvetendők. Az embernek meg kell szabadulnia tőlük: különben sohasem lesz belőle jó ember... Ez ugyanaz a logika, mint az, hogy: "ha fáj egy végtagod, vágd le".
Nate. Ő volt az. Nem bántott, nem esett nekem, aminek ugyan örültem, azért nem vártam volna, hogy ilyen kedélyesen beszél majd nekem. Láttam a kezében a nívós, bordó mintás pisztolyt, amit tuti nem innen szerzett. Annyira már ismertem a bűntetésvégrehajtást, hogy ilyen pisztolyra nem áldoznak, szóval csak kintről szerezhette. Pontosabban valaki behozta neki, nyilván az, aki miatt a lövöldözés is volt. Vajon ki lehetett az? - Igen. Igazad van - mondtam, majd előjöttem. Kár volt bujkálni. Viszont azért résen voltam, hiszen nem tudhattam mikor akar megtámadni. Megölni, vagy rám lőni, esetleg megütni. Nem voltunk barátok és kinézem belőle, hogy sunyin megpróbál majd megtámadni. - Szerintem ez nem a te színed. És nem is a te stílusod - feleltem neki, miközben azt néztem mikor fordul felém a pisztoly csöve. Nem szerettem céltábla lenni. Én is hallottam a csippanást, szóval tudtam, szabad lehetek, de addig nem akartam menni, amíg ő itt volt. Még képes és hátba lő, amikor távozni akarok. Csak utána.
Mindeközben Cale elvette a felé nyújtott bluetoothos hangszórót, összekapcsolta mobiljával, zenét indított rajta és Nate keresésére indult, de már csak egy katonája követte, a többiek a rabokkal voltak elfoglalva, hogy őket kiszabadítsák. Illetve... mutassák nekik merre van a szabadság. Amúgysem volt már túl nagy szükség rájuk idebenn, hiszen alig maradhattak túlélők, akik gondot okozhatnának nekik. Miközben Natet kereste, akaratlanul is elkezdte dudorászni és dalolászni a kis dalocskát, amit hallgatott. - "Oh no harbor won't you buy valley show Take me want to talking revolution No havea won cheese have lay show Diviphon de have worry star Shooby dooby doo shooby dooby doo durul Shooby dooby doo shooby dooby doo durul" Miközben közeledett, már akkor hallhattuk a zenét. Fel is kaptam a fejem a furcsa country-Jazz keverékre, ami itt a börtönben igen csak szokatlan volt. - Mi ez? - kérdeztem, bár inkább úgy lett volna helyes, hogy ki ez? És ekkor betoppant Cale és a kis kutyája. Az ex cirkuszos végigmért, majd Natehez fordult. - Hé Nate cicám. Képzeld! - levette a katonáról az arcpajzsot. - Hoztam neked is egyet katonai göncből - forgatta meg az arcpajzsot, de láthatóan nem volt nála másik szett a ruhából. - Szerintem pont a méreted! - mondta, mire a katona felé pislogott, hogy miről beszél. Amint ez megtörtént már kapta is elő a kést és a szemén keresztül tolta fel a koponyájába egy igen csak gyors mozdulattal. Ez nem volt meglepő tőle, hiszen bűvész és artista volt eredetileg, ami megkövetelte a gyors mozdulatok elvégzését. A reflexei és a mozdulatai félelmetesen gyorsak tudtak lenni. A fickó összeesett, majd arrébb rugdosta, hogy a vére a padlóösszefolyóba folyjon, mert úgy legalább nem fog a ruha is vértócsában ázni és ha Nate fel akarná venni, valamelyest tiszta lesz. Ha meg nem... akkor is buli volt. Jót nevetve csapta össze tenyereit, de a jelenet még engem is megnevettetett. Natehez lépett, majd átkarolta válla felett. - Ki az új cimborád, tigrisem? - vigyorgott.
No, nézzenek oda, a kis mindenlében kanál bohóc hapsiból csendes, engedelmes kis harlekin lett. Nem mosolyogtam, mert nem szórakoztatott, hogy így betojik egy pisztoly láttán, vagy attól, hogy nálam a pisztoly, de attól még érdekelt mit gondol az ingről, amit félre is dobok száj húzva, ahogy közli a tényt, amit én is hasonlóképp látok. - Picsába... - fordultam vissza és tovább kotorásztam, míg nem találtam egy igazán jó felsőt. Nem magamnak... neki. Na erre még én is elvigyorodtam. - Ó... te... jóóó... ég...! Na ez tuti jól áll rajtad, vedd csak fel! - dobtam oda neki a kék supermanes felsőt, aztán visszafordultam keresgélni. Csak akkor álltam meg egy pillanatra, mikor meghallottam a zenét. Nesze, megint elszabadult... Mosolyogva, fejem csóválva folytattam a munkát, de alsó ruházaton kívül nem igazán bukkantam nekem tetszőre. Nem, akkor sem fogok apucinak öltözni. - Zene. - válaszoltam, bár gondolom, hogy nem erre gondolt, de minek áruljam el, ha úgy is kiderül. Mert kifog. Közben hátra pillantottam rá. - Na? Felvetted már? De még épp csak meggyőződhettem róla, mikor belépett Cale Cat, ahhoz képest ahányan jöttek, elég szegényes testőrséggel. A palival ellentétben én tudtam mire akar kilyukadni, ezért nem is keresgéltem tovább, és reméltem, hogy megoldja úgy, hogy nem vérezi össze. Nekem az is jó, ha pucérra vetkőzik és úgy kapom meg. - Hogy te mi mindenre nem gondolsz... - mosolyodom el bajszom alatt valamelyest hálásan, és minek után a test már a földön, én ismét felnéztem rá. Pár centivel magasabb volt, de ez alig észrevehető, és különösebben nem zavar. Viszont mikor átkarolta a vállam, azért odahajoltam és adtam neki egy rövid, lassú csókot ajkaira, de aztán ki is bújtam válla alól és elkezdtem vetkőzni. - Cimborám? Neeem... ő Roman ex bohóca, aki állítja, hogy megölte őt, de tudod... nehéz ezeket elhinni. - feleltem és letéve a pisztolyt Cale mögé a mosógépre, azért kerítettem egy boxert, mert azért másét biztos nem veszem fel. - Ebből is látszik, hogy milyen jó, hogy engem választottál. Ő biztos mindenkivel összebújt volna melletted... Már ő is bánja, igaz, kis csillag? - pillantok Aliera öltözködés közben. - Sikerült kiválogatnod, akit akarsz? - kérdeztem közben és igen, meglepő, de tényleg pont a méretem volt. A maszk nem kellett, engem csak a katonai ruha érdekelt. - Egyébként van egy meglepim a számodra, csak... az a baj, hogy még azelőtt elkaptak, hogy megszerezhettem volna, de hát ami késik nem múlik... - pattintottam be a csatokat és öveket is a szerkón, aztán felnéztem felvette e már a pólót Alie. Mert ha igen, biztosan újfent elmosolyodtam végig nézve rajta. Ismerős, nemde? - Milyen kis helyes vagy benne... Ha nem vette fel, úgy nyilván ez meg se történt.
where: prison when: autumn why: Just because.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
❝ Az affektus, az erős vágy, a hatalom szenvedélyei, a szerelem, a bosszú, a bírvágy: a moralisták ezeket mind ki akarják oltani, kitépni, "megtisztítani" tőlük a lelket. A logika a következő: a vágyak gyakorta okoznak nagy szerencsétlenséget, bajt, következésképpen gonoszak és elvetendők. Az embernek meg kell szabadulnia tőlük: különben sohasem lesz belőle jó ember... Ez ugyanaz a logika, mint az, hogy: "ha fáj egy végtagod, vágd le".
Átvettem és lenéztem a kezemben tartott ingre, majd rápillantottam. Alapvetően nevetségesnek gondoltam, nem is éreztem a stílusomnak a lila öltöny után, de a narancssárga ingnél még mindig jobb volt. Levettem az inget és felhúztam a pólót, de ha már ott voltam, egy nadrágot is néztem hozzá, mert a kék supermanos póló hülyén nézett ki a rabnadrággal és találtam egy napszemüveget is, amit felpróbáltam. Tükör sajnos nem volt hozzá. Igaz, úgy éreztem magam, mint valami kocka egyetemista, de a rab ruhánál még mindig szebb és jobb, nomeg így legalább Nate sem érzi azt, hogy szembe megyek vele. Nem akartam balhét. Fegyverrel még annyi eséllyel sem indulok ellene, mint fegyver nélkül. Hamarosan felcsendült a zene is, bár Nate nem adott normális választ a kérdésemre, pedig tudtam, ő tudja mi folyik itt. - Nem mondod? Azt hittem madárcsicsergés - morogtam, noha valakinek az is zene... - Fel, fel - feleltem neki, hisz már átöltöztem, de aztán megjött a furcsa pasas is azzal a rövid életű katonával, akinek a vére nemsokára már a padlóösszefolyóba csorgott bele. Feltoltam a napszemüveget, majd elismerő pillantással néztem rá. - Az szép volt! - sóhajtottam. Mikor még csókolódzni is elkezdtek kissé féltékeny lettem, hiszen ez én is lehetnék Romannel. Bár szerencsétlen fickó már a múlté. Nem tudom ennek örülök. Úgy éreztem nem, Haragudtam Romanre, de valahol belül éreztem a hiányát és vágyakoztam utána, bár igyekeztem ezt az érzést elnyomni, hiszen ártott nekem és már úgyis meghalt. Kár ezen gondolkodnom és kár érzéseket táplálnom. Meglepetten pillantottam Nate felé, amint még az alsógatyát is ledobta. Hát... ebben is Romanre hasonlít. Nem éppen szégyellős. Újabb meglepetés, de most Cale számára. Felém fordult és elkacagta magát. Igaz, értett Nate apró kis jelzéséből. Még mindig nem bocsátotta meg, hogy akkor hazudott neki Roman haláláról. Valamilyen szinten már Cale is bánja, de akkor jó ötletnek tűnt számára. - Nahát, tényleg? - pillantott felém vigyorogva, mire én bólogattam. A fene, hogy pont ezzel az őrülttel kavar ez a pasas is. Mondjuk én sem vagyok jobb... - Ooo. De hiszen én mindig tudtam, hogy jól döntök - ölelte át és csókolgatta arcát, majd felém pillantott, várva, hogy válaszoljak Nate kérdésére, viszont elég hallgatag lettem és látszott rajtam, hogy egyszerre lettem mérges és megkeseredett. - Igaz... - motyogtam, de nem hatott őszítének, ám ez Calet cseppet sem érdekelte. - Ki, persze - bólogatott Cale. - Akkor kiket vigyünk? - kérdezte az egyik zsoldos. - Nem mindegy? A főnök azt mondta vigyünk, akit gondolunk, neki mindegy. Tudod, hogy nem válogat, csak legyen keze-lába és legyen engedelmes. Úgyse lesznek hosszú életűek. - Nehéz volt dönteni, hisz sokuk szimpatikus munkaerő volt, de végül sikerült döntenem a legjobbak felől, akik aztán hosszú távon is jó szolgálatot tehetnek nekünk - mondta, noha azt még Cale sem hitte, hogy Nate elhiszi neki. De olyan jól hangzott... A cirkuszos figyelte, amint szerelme felveszi a neki szánt új ruhát, de megjegyzésére azért még nála is lefagyott a windows, amint próbálta értelmezni. Vagyis nincs meglepetés, csak lesz majd valamikor. A figyelem újra rám terelődött, de én addigra már sértetten és duzzogva álltam karba tett kezekkel. Még a bók sem igazán tudott meghatni, amit amúgy is sértésnek éltem meg. Ezt Cale nem igazán értette, így Natehez fordult. - Ennek meg mi baja? Mit duzzog itt, mint egy kölyök, aki nem akarja megenni a brokkolit? - pillogott. - Na mindegy is. Ha gondolod, mehetünk. Vagy van még dolgod itt?
Már érkeztemkor is furán csendes kis nyuszi lett belőle, de mikor Cale megjelent, mintha lassan már jobb szeretett volna láthatatlan lenni. Vagy, mint amikor a nyomi kis gyerek, véletlen beragad az osztályba két másik menővel. Amíg Cale a ruhával "bajlódott", kis csillag meg félve felkuncogott rajta, én őt figyeltem az új ruhájában. Szerintem illet hozzá. Aztán visszapillantottam Calere és kapott egy köszi csókot, ha már ennyit fáradozott a ruha miatt, amit el is kezdtem végül felvenni. Szégyenlős? Nem, az tényleg nem vagyok. Nincs miért szégyenkeznem, plusz alapból is hülyeségnek találom ezt az egészet. Mintha nem láttunk volna már pucér embereket. Nincs nagy különbség, max valakire kevésbé jó nézni. Közben röviden és tömören bemutattam őket egymásnak és míg öltöztem, azt is elárultam, amit a kis csillagról megtudtam. Azaz, hogy egy hűtlen szar volt az exe... éppenséggel az, aki annyira védett Cale Cat. Pff, hihetetlen... De azért az ölelés és a csókok jólestek, meg hát hülye lettem volna nem kiélvezni. Én is átkaroltam derekánál, kezeim a fenekére vezetve, és oldalt fordítva arcom, halk kuncogás közepette élvezte az arcomra kapott puszikat. Jó, talán az előző hétben nem kefélt félre, vagy csak túl nagy az étvágya. Nem mintha ellenemre, bárhol, bármikor összefeküdni vele, de talán most van fontosabb dolgunk is. Kérdőn pillantottam Aliera, a választ várva Cale öleléséből. De csak a válasza erejéig, aztán visszanéztem a páromra, mert jó volna már tovább állni, mielőtt jönnének a nagykutyák. - Egyre jobban hazudsz... - mosolyodtam el arcát simogatva. Alie duzzogását viszont igazán én sem tudtam hova tenni. Mármint felnőtt, értelmes indokot nem találtam rá, bár kezdtem élvezni, amilyen fejeket vág. Pedig még bókot is kapott. Ez sem elég neki... Cale kérdésére aztán ismét a kis supermenre néztem, ahogy épp csak fel nem fújta az arcát. - Aah... hát nem egyértelmű? - léptem oda lassan hozzá és finoman megpaskoltam borostás képét. - Hiányzik neki Hemlock... Ugye? - kérdeztem tőle, mintha egy kis babához beszélnék, még az ajkam is lebiggyesztettem. - Azért legalább tili-tolival segített elütni az időt, igaz? Ajajj, hát sajnos, hamarosan már csak én leszek... De azért ne szomorkodj... Cicás bácsi még lehet belőled... - nevettem el magam a hajába kócolva, aztán Cale felé fordultam. - Nem, nincsen. Menjünk. - bólintottam oda neki, és figyeltem ahogy előre megy, én meg közben eltettem a pisztolyát is, aztán visszaléptem Carverhez és egyik kezem a tarkójára simítottam, hogy a szemeibe nézhessek. - Már bánod, hogy nem vonyítottál, mi? - vigyorodom el, másik a nadrágja szegélyébe nyúlva, hogy közelebb ránthassam magamhoz. - Miért nem mosolyogsz? Hol az a dalolászós kis pacsirta? - kérdem halkabban, s mivel, hogy amúgy sem vagyunk egymástól messze, és úgy hallom odakint Cale is lefoglalja magát, szarakodás nélkül tolom a nyelvem a szájába, de időt se hagyva rá, hogy akár megharaphasson vagy viszonozhassa a csókot, aztán eleresztem, ellépek tőle és ellenőrizve magam, elindulok kifelé. Csupán az ajtóban állok meg és nézek vissza rá. - Na mi van, kis csillag? Inkább maradsz? - vigyorgom, és tovább megyek, hogy Cale mellé csapódhassak.
where: prison when: autumn why: Just because.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
❝ Az affektus, az erős vágy, a hatalom szenvedélyei, a szerelem, a bosszú, a bírvágy: a moralisták ezeket mind ki akarják oltani, kitépni, "megtisztítani" tőlük a lelket. A logika a következő: a vágyak gyakorta okoznak nagy szerencsétlenséget, bajt, következésképpen gonoszak és elvetendők. Az embernek meg kell szabadulnia tőlük: különben sohasem lesz belőle jó ember... Ez ugyanaz a logika, mint az, hogy: "ha fáj egy végtagod, vágd le".
Cale Braxton veszélyes fickó volt, ezt én is tudtam. Elég nagy híre volt a rendőrség körében jó pár éve már. Hirdhedt volt Amerikában. Erős volt és beszámíthatatlan, pedig nem volt mindig ilyen jó kondiban. Sok rendőr és nyomozó még emlékszik rá, hogy a kezdetekben még ő sem volt ilyen erős, de az évek során edzett magán, hogy fizikailag is fel tudja venni a harcot ellenfeleivel. Ma már nem sokan kérnének tőle egy jobbhorgot, bár még mindig vannak nála is erősebbek. Ám senki ne higjye, hogy Braxton sokat verekszik. Nem. Cale nem attól veszélyes, hogy mára már szép a bicepsze, sokkal inkább azért jelent veszélyt, mert sunyi és jól felszerelt. Mindig van nála fegyver és rejtett dolgok. Sose tudni mit rejt a ruhája, mert lehet az ujjain az egyik gyűrű elektroshockot ad, vagy ki tudja mikor lő savat az ingujjából, vagy ereszt mérgesgázt a kesztyűi ujjain át. Sose tudni mikor ugrik elő kés a cipője orrából, vagy hogy ha van nála sétapálca éppen milyen és mennyi fegyver van benne, mert lehet a sétapálca vége sokkoló, a fejéből lőszer tör ki, vagy épp ha kettőbe veszi két tőr lesz belőle. Cale rendkívül kiismerhetetlen volt, mert sose tudhatta az ember hányadán áll vele. Attól, hogy egyik pillanatban kedves és nyugodt, az nem készpénz. Cale bármikor robbanhat és akkor nem gondolkozik éppen kit öl meg, amiért valaki megsértette. Ráadásul gyors volt és mozgékony, ha akartam volna sem tudtam volna elfutni, mert hallottam hírét, hogy volt, aki megpróbált elmenekülni, de ő beérte, majd elé ugrott és elvágta a torkát. Cale akrobata volt, cirkuszban élte le az életét. Olyan trükköket tudott, amiket én sosem tudnék megtanulni. Ha belegondoltam, hogy a cirkuszi akrobaták milyen ugrásokra és mutatványokra voltak képesek, látom, hogy Cale számára szinte rutinos játék lenne, hogy a fejem felett szaltózva állja el az utam. Még én is tudtam, hogy ez a fickó veszélyes. Veszélyesebb, mint Nate, mert Nate még képes tisztán és józanul gondolkodni, felmérni a helyzetét és nem öl csak úgy meg, de ez a fickó képes és legyilkol, mert rosszul fogalmaztam. Nem éltem régóta a városban, de már hozzám is eljutott a híre. Kirázott a hideg a vigyorától. Nem is értettem, hogy ez a Nate pasas mit szerethet ezen az alakon. Talán csak félelemből, vagy kényszerből van vele. Nem lehet igaz, hogy Nate nem fél attól, hogy ez az őrült egy este álmában megöli. Bárki, akinek volt némi józana esze méterekre kerülte ezt az alakot. Mit tud Cale, ami miatt vele van? Mit adhat neki Cale, mivel tarthatja sakkban? Már-már dühös voltam, sőt, féltékeny, hogy ez az őrült látszólag ilyen boldog lehet Natel, aki Roman kiköpött mása volt. Irigy voltam és féltékeny, dühös és keserű, bár ebből nem sok minden látszott rajtam. Neki miért lehet, ha nekem nem? Ő miért kaphatja meg Natet, ha én nem kaphatom meg Romant? Nem tetszett a boldogságuk. Én nem értettem, hogy mire céloz azzal, hogy hamarosan már csak ő lesz, de Cale tudta: Dr. Webster napjai meg vannak számlálva. Ez persze neki nem nagyon tetszett, de nem akarhatta elkövetni azt a hibát, amit a múltkor, hogy megvédte a jó öreg dokit. Legutóbb megtette és Nate el is hagyta egy rövid időre és ezt mégegyszer nem akarja. Ha választani kéne, hogy Shane vagy Nate, akkor Nate. Úgy volt, hogy mennek. Cale el is indult és valószínűleg tovább is ment, de Nate még visszatért hozzám valamiért... Kipirulva, de még mindig rossz szájízzel néztem rá, tettei is szavai dühössé tettek, de csak belsőmben fortyogtam. Kezeim hátam mögé tettem, hogy ne lássa, amint ökölbe szorulnak. Nate még időben csapódott Calehez, aki már szinte ott is hagyta, én pedig miután már nem látott engem belemarkoltam az szennyeskosár széleibe és kishíjján elfogott a sírás, de meg tudtam fékezni magam. A bánatot és a sértettséget rövidesen újra gyűlölet váltotta fel és dühömben eltörtem a szenyeskosár olcsó műanyag anyagát. Kezemben maradt egy tőrszerű műanyag darab, amivel utánuk akartam menni, de végül nem tettem, mert azzal öngyilkosságot követtem volna el, így inkább a saját tenyerembe szúrtam sebet vágva a tenyerembe. - Ezért még megdöglesz... - szűrtem fogaim között, miközben a szemeimen át a lilának látszó véremet figyeltem. A testem már szépen helyre jött, nyoma sem volt a kiütéseknek, vagy a foltoknak, de a szemeimen át még mindig mintha lila lencséken át néztem volna a világot.
Nyugisabb napra számítottam reggel, de nem panaszkodom. Gyors és hatékony volt a szöktetés, ráadásul Cale is kiszórakozhatta magát, és én is örülök, hogy látom, függetlenül, hogy haragszom rá. Majd elmúlik. Vagy nem, és óvatosabb leszek. A kicsi csillag végül nem tartott velünk, meg is értem. Én sem szívesen lennék gyertya tartó és nézném, ahogy egy Cale klónt dugnának előttem. De attól még vághatott volna jó képet, legalább a nyelves csókhoz. Mert többet ilyet se fog kapni... Szóval végül nélküle keltünk útnak, és természetesen én voltam a sofőr. Biztonságosabb, régen is vezettem, szeretek is vezetni és legalább arra megyünk, amerre én akarok. Cale Cat ugyan említette, hogy a cirkuszba menne haza, de azt már akkor sem tartottam jó ötletnek. Persze nincs ellenemre, ha minden kötél szakad, de nekem más terveim voltak. S egyenlőre a rendőrség miatt sem kell aggódnunk. - Még mielőtt haza mennénk, be kell ugranunk ide-oda, akad még néhány dolog, amit el kell intéznem, de nyugi, gyors leszek... - mosolygok rá, függetlenül, hogy hátul, vagy mellettem ül. Ha nem volt ellenvetése, akkor városon belül, először Roman lakása előtt parkoltam le. - Maradj csak. Mindjárt jövök... - paskoltam meg lábát, s ha nem jött, úgy értelemszerűen gyorsabban lejártam a kört. Senki még csak gyanút sem fogott, mivel azt hitték én vagyok Roman. Így derült ki például, hogy a szomszéd nő, etette a macskáját, míg távol voltam... Azt se tudtam, hogy van macskája. A zár feltörését pedig azzal magyaráztam, hogy elveszett a kulcsom, szóval nem aggódtam, hogy ránk hívnák a rendőrséget. Még ki is nyitották nekem, mert volt pótkulcs. A macsek meg egyből dorombolva suhant a lábamhoz dörgölőzni, de néhány kör után azért ő rájött, hogy itt valami nem stimm. A szomszédok odébb álltak, én pedig finoman odébb rúgva a macskát az útból bementem. Ami először szemet szúrt a padlón lévő szemét és hányás, meg vér... Tipikus. Aztán a hálóba mentem kutakodni. Nem kellett sok minden, a katonai zsebembe bőven elfértek, így nagyjából 10 perc alatt már indultam is kifelé. A macska persze jött utánam, rá sicceltem, de úgy tűnt nem szívesen marad egyedül a lakásban. Talán fél a gazdi szellemétől. - Jól van, te kurva dög... - forgatom meg szemeim a hasa alá nyúlva és elindulok lefelé sietősen. Aztán beülve a kormány elé, oda is dobtam Cale Catnek. - Roman cica. Pont olyan flegma fejet tud vágni, mint az is... De megengedem, hogy megtartsd, mert ha épp dolgozom, vagy vadászok, addig lesz veled valaki. - felelem, miközben újfent beindítom a kocsit, míg a cica, ha csak Cale nem tervezett mást vele és nem fogta a karjaiban, egy ideig a vállán lévő tollakkal játszott, néha óhatatlanul is fejét Cale arcához dörgölve, majd fogta magát és elhelyezkedett az ölében. - Lehet ő maga az... Csak hiányzol neki... - vigyorogtam, aztán el is indultam. A következő állomás már Cale Catnek is ismerős lehetett, de ott is marasztaltam a kocsiban, mert nem akartam, hogy feljöjjön és Shane holmijait tapizza. Még a gondolatától is rosszul vagyok. Szóval felmentem, és betörtem. Ott senki nem járkált, szóval ez volt kézenfekvőbb. Nála sokat nem kellett keresgélni. Mióta felszívódott, minden érintetlen, és ott van, ahol akkor is volt, mikor rá vadásztam. Szóval felkaptam egy lezárt doboznyi dolgot, és levittem. Ez még annyi idő sem volt, mint Roman lakása. - Jó, most már mehetünk haza... - mosolygom és újfent elindítom a kocsit, hogy útnak induljunk. Nem, nem a cirkusz felé. Hanem kifelé a város széléhez, ahol anno is lakott Cale. Én emlékszem rá, arra a lila, bordó házra, és a fura dolgokra odabent. Arra is, hogy milyen morcos volt, és hogy szétlőtte a kocsim. És arra, hogy megerőszakoltam. Mondjuk fura mód, mostmár nehezebben tudnám elképzelni, bár nem sokkal magasabb és termetesebb, ráadásul szerintem előbb elverném, mint ő engem, de akkor sem tennék már vele ilyesmit. Mikor megérkezünk, leállítom a kocsit a ház előtt és rámosolygok. - Itthon vagyunk, drágám. - sóhajtok. Jelenleg sem lakik benne senki, drága dolog. De ki van rakva egy tábla, hogy eladó. Mondjuk engem nem zavar, hogy előbb befoglaljuk és szerintem őt sem. Víz és villany is van bent. Ha nem problémázott, én a magam részéről kiszálltam és a holmikkal együtt, vele az oldalán bementem. Rend volt és tisztaság, de minden a régi. - Majd rendelünk házhoz kaját, vagy elküldöd bevásárolni a kutyáid, de szerintem ez jó kis hely. Sok szép és kevésbé szép emlék őrzője... - mosolygom, letéve a konyha asztalra a dobozt.
where: prison when: autumn why: Just because.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Kezdőlap
