Amiatt egy percig sem aggódtam, hogy kifogok jutni többedmagammal. Csak alaposan el kellett tervezni. Mert ha megszököm, nem fogok egyből elutazni, mintha minden meg lenne oldva, mert rohadtul nincs megoldva semmi. Cale hazudott, mikor azt mondta és bizonygatta, hogy Roman halott. És ami azt illeti, Shane is él, bár vele nem kell igazán megküzdeni, mert kétlem, hogy tud harcolni. Elég csak simán meglepnem, megölnöm és kész. Roman viszont más tészta. Ő küzdeni fog, neki a gyűlölet is adrenalint ad, és elszánt, mégha hülye is. Ráadásul vannak társai, akik bevédik. Megkockáztatom még az exe is megjelenne, akkor pedig lehet bajba kerülnék. Ja, nem, nem az itteni kis sovány egérre gondolok, aki mai csinálja itt a balhét. Lehetne itt csend és nyugalom, de mint egy hiperaktív figyelemzavaros gyerek, úgy teszi veszi magát. Nem is kerestem a társaságát, mert mint ahogy már neki is kifejtettem, az őrültekkel nincs bajom, de a bohócokat ki nem állhatom.
Éppen békében meditáltam a rácsok mögött, figyelmen kívül hagyva a kellemetlen zajokat, behatásokat, mikor kitört a balhé. Megint. Nem, engem békén hagytak az itteniek, hangoskodnom sem kellett, hiszen ők is tudják, hogy a csendes is épp olyan veszélyes tud lenni. De Alastair most sem bírt nyugton maradni. Szinte biztos voltam benne, hogy a szökés napján is csak a baj lesz vele, talán jobb lenne kiiktatni. Ezért volt szükség a meditációra, hogy kitisztuljon az elmém, elengedjem a felgyülemlő stresszt, érzéseket, melyek befolyásolnának és arra összpontosítottam, ami most épp fontos. Aztán felzavart a riasztó rendszer fület sértő hangja. Lassan ki is nyitottam a szemeim, és türelmesen vártam. Hallottam a kiabálásokat, utasításokat, hogy föl-alá rohangálnak az őrök, sikoltozások és még lövöldözés is volt. Mivel épp szabadfoglalkozás volt, nem voltak zárva a cellák, de kár lett volna egyből pattogni és kimászkálni. Még a végén eltalál egy golyó. Előbb fel kellene térképezni a helyzetet, és még akár előnyömre is kovácsolni. Ahogy lassan felkeltem a helyemről és kicsit előrébb sétáltam, feltűnt, hogy a cellák előtt alig rohangálnak, azok is rabok, ami már csak azért is fura, mert az őrök riasztáskor őket is lelőhetik, ha úgy ítélik meg, de egy sem tűnt sértettnek. Oké, ez mondjuk fura. Mondanám, hogy valaki belülről szított valamit, hogy szökés legyen belőle, de túl sok fegyver hangja dördült el, túl jó minőségűek. Enyhén oldalra biccentett fejjel hallgatóztam, hogy a háttér zajok mellett kiszűrjem a lényegeset is. Fél mosolyra is húzódtak ajkaim, ahogy a szerintem túl drága, de nagyon is ismerős márkájú cipő talpának, már-már ritmusos kopogását lehetett hallani. Cale. Hátul összekulcsolva kezeim, mint egy magasrangú katona úgy vártam érkeztét, de igyekeztem rendezni mosolyom. Örültem neki, de ezt nem kell tudnia. Mert haragszom még rá. Viszont ettől függetlenül hiányzott. Mire megjelent már komoly arccal néztem rá, enyhe sértődöttséget mímelve, amit valóban éreztem is, de annyira nem, hogy ténylegesen kimutassam felé, így lényegében őszinte, és mégis színlelt mimika volt. Nehéz volt megállni, hogy ne adjam be derekam és kezdjek el mosolyogni a hülye poénjain, de egy ideig még ment.
- Még mindig haragszom. - jelentem ki el halovány, enyhén fölényes mosollyal, lassan karba téve kezeim. Egészen addig legalábbis, míg közelebb nem lép ölelési szándékával, mert akkor leengedem őket és oldalra döntve fejem hagyom, hogy megöleljen. De amint megérzem illatát, inkább bőréét, mint mondjuk parfümjét vagy kölnijét, tovább húzódik mosolyom és végül én is átölelem. Majd mivel más dolga volt, el is engedtem, ellenben kihúztam övéből a pisztolyt, mert hiába ölhette meg most az őröket, attól még vannak hibbant rabok és a rendőrség is bármikor ránk szabadulhat, szóval nekem is kell pisztoly.
- Azt hittem válogatós vagy. - jegyzem meg, mikor önként jelentkezők után néz. Azért persze szemügyre veszem szemeimmel, mikor épp nem rám figyel. Tudom, hogy nálam valamivel nagyobb étvággyal rendelkezik, de még annál is több babusgatásra vágyik, így érthető, hogy feltételezem, hogyha én épp nem vagyok ott, akkor kielégíti magát mással. Szar volna, ha így volna, de valahol megérteném, másrészt inkább tudjak róla, ha valamelyik klónom épp az előbb nyamogott a nyakán. Mondjuk az most épp sértetlennek tűnik, de nem mindig szívják ki a nyakát az embernek.