Jasper teljes mértékben elégedett volt a mai nappal annak ellenére, hogy volt az a kávés fiaskó otthon, amikor még mondhatni félálomban volt. Meg volt győződve arról, hogy nem sót rakott a kávéba, az íze mégis olyan volt; de úgy volt vele, hogy majd a campusra menet vesz valahol egy másikat, attól talán kellőképp felébred.
Így is történt, aztán annyira felébredt, hogy az Alkotmányjog órán egyből kiszúrta a lányt, aki borsot tör az orra alá; hülye lett volna nem élni az adandó lehetőséggel, így hát ki is szabott neki egy jó kis házi feladatot. A lány mosolya nem volt őszinte, Jasperé annál inkább. Élvezte a bosszú édes ízét. Édes volt, mint a kávéja, amit a sarki kávézóban vett. Bearanyozta az egész napját, de leginkább annak örült, hogy utána már nem találkozott a lánnyal; legalábbis úgy gondolta, estig talán nem is kell majd egy légtérben tartózkodni vele, s ez eléggé jó érzéssel töltötte el a férfit.
Délután szürke felhők gyülekeztek az égen, ám ez nem igazán zavarta Jaspert. Volt esernyője, de a viharos szélben semmi értelme nem volt használni, így hát a táskája mélyén pihent annak ellenére, hogy az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntenék a szél pedig úgy tombolt, mintha maga a Katrina hurrikán söpörne végig a városon.
Nem sokkal a ház előtt megpillantotta Seraphinet, amint hasonló problémákkal küszködve igyekszik túlélni a hazautat és minél előbb tető alá kerülni. Amikor pillantásuk találkozott, Jasper meg volt győződve arról, hogy a lány már megint kieszelt valamit. Látta az arcán, hogy készül valamire. Mire az ajtóhoz ért, a lánynak nyoma sem volt – eléggé örült ennek tulajdonképpen, legalább nem kellett megosztani vele a liftet.
Néhány pillanat múlva már be is lépett a lakásba. Csuromvizesen, mintha most mászott volna ki egy tóból, ahová ruhástól beleesett. Abban bízott csak, hogy a táskájában lapuló dolgozatok nem áztak el, ugyanis hazahozott némi munkát arra az esetre, ha este nem tudna elaludni.
Nagyot sóhajtott, majd ledobta a táskáját a földre, levette a cipőjét és a kabátját is gondosan felakasztotta a fogasra. Csöpögött ugyan belőlük a víz, de majd kirakja később az erkélyre, ha elvonul a vihar – gondolta. Alig jutott bentebb két lépést a lakásban, Seraphine máris ott termett előtte, fehérneműben, akárcsak az első találkozás alkalmával.
- Mindenképp – felelte szarkazmustól csöpögő hangon az első, lélegzetvételnyi szünetben, amikor a lány szemlátomást a további kérdéseit fogalmazta meg éppen a fejében. Jasper igencsak szeretett volna bentebb jutni a lakásban, nem számított erre, hogy ilyen támadás éri azonnal, amint hazaér.
A kérdések csak záporoztak és záporoztak, tulajdonképp arra sem emlékezett már, hogy melyik volt az első. – Látom, hogy szíven ütött a dolog. Sajnálom – mondta közönyösen. – Ja, nem – tette hozzá kisvártatva gúnnyal fűszerezve szavait, és egy mosolyt villantott a lányra, majd otthagyta.
Vagyis csak szerette volna, mert az megint ott termett előtte és már olyan szinten belemászott az intim szférájába, hogy igencsak zavaró volt. Hátrálni akart, de nem tudott. Lepillantott rá, a barna őzike szemek villámokat szórtak feléje, lehet nem ártana úgy tenni, mintha megijedne, de valahogy nem sikerült. Egyik pillanatról a másikra megérezte a lány illatát, amelyet még az eső sem tudott lemosni róla. Nyelt egy nagyot, majd felelt a kérdésre.
- Menj el az irodámhoz és nézd meg az ajtaján, oda van írva – felelte majdnem suttogva, majd elvigyorodott. Felettébb mulattatta a helyzet, valahogy nem tudta komolyan venni a lány fenyegetését egy pillanatig sem.  – De előre figyelmeztetlek gépelve kérem, nem pedig kézzel írva, azt el sem olvasom – kacsintott a lányra. – Végeztünk, Seraphina? – kérdezte, majd hátrább lépett két lépést. – Örülnék, ha kicsit jobban felöltöznél… - tette hozzá mellékesen, majd a szobája irányába indult, s levette magáról az ingét, ami neki is teljesen vizes volt.

Amikor a liftet várta, már akkor tudta, hogy semmi jóra nem számíthat otthon. Néhány pillanatig elmerengett azon, hogy vajon meddig bírja elviselni ezt a nőszemélyt hosszútávon. A szerződés sajnos köti mindkettejüket, de ha nagyon akarja, Jasper meg tudná támadni, hiszen jócskán tele van jogi hézagokkal, viszont ahhoz végképp nem volt kedve, hogy új lakást keressen magának, ezt egészen kezdte megkedvelni.
Belépett a lakásba és borítékolni tudta volna, hogy mire számíthat. Olyan ledér volt ez a lány, hogy ilyet még nem látott. Nem tartotta magát prűdnek, sőt; ugyanakkor nem volt túl hétköznapi dolog az sem, hogy a lány fehérneműben járt-kelt előtte bármikor, ha neki úgy tetszett. Szerzett már ezzel jópár kellemesen kellemetlen pillanatot Jaspernek, hiszen eléggé nehezére esett figyelmen kívül hagynia a lány fedetlen testét. Azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy kezd hozzászokni a látványhoz; nem úgy, hogy közömbös iránta vagy ilyesmi, mármint nyilván egyetlen férfi sem tudna közömbös lenni egy bugyiban és melltartóban szaladgáló nő iránt, így hát ő is csak férfiként viselkedett, de azért tudta tartani a határt. Nem nézte feltűnően, de nyitva volt a szeme, nyilván látott dolgokat, és nagyjából ennyi.
És most is ez történt, ráadásul a nő haja is vizes volt, ahogy a kint zuhogó eső eláztatta, akárcsak az övét. Alig tudott néhány lépést tenni, mikor belépett a lakásba, Seraphine azonnal ott termett és körbetáncolta, mint a napsugár, csak ne lett volna annyira dühös. Jasper fáradt volt a játszmákhoz. Sóhajtott egy nagyot.
- Nyilván a telefon miatt kaptad a feladatot, mi másért? – forgatta meg a szemeit. A rágalmazó szavak tökéletesen leperegtek róla, csak rosszallóan csóválta a fejét és igyekezett a szobája felé haladni, ám a lány csak nem hagyta békén. Szinte biztos volt benne, hogy élvezi ezt az oda-vissza játékot közöttük. Jasper is remekül szórakozott egyébként, de ő csak úgy diszkréten, a maga módján. Bár lehetséges, hogy Seraphine és ő nem ugyanazért lelkesedtek, de az már lényegtelen volt. – Most mit vársz? Számonkérsz egy olyan dolog miatt, amihez semmi közöd. Ha nem én lennék a tanárod, akkor mennél a tanszékre és püfölnéd a tanár ajtaját, hogy mégis mit képzelt, hogy büntetőfeladatot mert adni neked? – szegezte a lánynak a kérdést. Talán ilyen hosszú mondatot iskolán kívül még sosem hallott a lány Jasper szájából, pedig képes volt ám ilyenekre is. Hiába volt határtalannak tűnő türelme, Seraphine tökéletesen kihasználta azt, s olykor már azt érezte a férfi, hogy egyre inkább fogytán van a türelmének. Maga sem értette, hogyan lehet ilyen, hiszen korábban sosem történt ilyen vele. – Persze, hogy imádom, nem látszik? – felelte gúnyosan. Tulajdonképp sosem gondolt bele ebbe, hogy miként érez, ha nők futkosnak utána, szerinte olyan még nem igazán fordult elő vele, legalábbis nem vett észre ilyesmit.
Nagyon szerette volna levenni a szétázott ingét, de ő nem igazán akart itt a lakás közepén vetkőzésbe kezdeni, de Seraphine csak nem hagyta békén. Mosolyogva nézett utána, és közben ezernyi kérdés zárporozott Jasperre ismét. Végképp fel sem tudta fogni, hogy miről is van szó. – Aha – hagyta rá, mikor már bent járt a szobájában, s vette le az esőáztatta ruházatot. Jól esett megszabadulni tőle, egészen már fázott tőle.
Ott rontotta el a dolgot, hogy nem zárta be az ajtaját, így a lány megint ott termett mellette. Rosszallón csóválta a fejét és vigyorgott közben, egyszerűen képtelenség, hogy ezt műveli ez a lány. Kereste a szavakat, hogyan vágjon vissza neki, de semmi nem jutott eszébe, úgyhogy csak megmasszírozta a halántékát majd egy sóhaj szökött ki ajkai között.
Kezdte azt érezni, hogy tűrőképessége határához közeledik; Seraphine rettenetesen pimasz volt, ráadásul ott ült az ágyán egy majdnem meztelen nő, és erre kellett valamit lépnie.
- Nincs privát konzultáció. Gyere fogadóórára, ha beszélni akarsz velem a tárgyammal kapcsolatban – felelte vigyorogva. – Nem érdekel, miket hordasz itt össze. Gépelve kértem, és kész – tette hozzá, majd kivett egy pólót a szekrényből és gyorsan felvette. Jól esett, hogy ismét van rajta ruha, kissé frusztrálta, míg meztelen volt a felsőteste.
Vajon minden alkalommal ez lesz, ha feladatot merészel adni Seraphine-nek? Jó, hogy arra nem kérte meg, hogy írja meg helyette… Mellkasa előtt összefonta karjait, s közben hallgatta a lányt, akivel kapcsolatban nem tudott dűlőre jutni. Nem értette végképp, hogy mi a célja ezzel az egésszel. Ráadásul néha olyan erotikusan szólalt meg, hogy el is kezdett aggódni, hogy vajon melyik pillanatban készül lerángatni róla a nadrágot. Jasper természetesen semmi ilyesmit nem szeretett volna. Úgy kattogtak a fejében a fogaskerekek, hogy talán hallani is lehetett. – Nem fogsz csalódást okozni, ebben biztos vagyok. – Pozitív megerősítés, talán az majd működik. De nem… kevésnek bizonyult, legalábbis egyelőre.
Seraphine mindent is meg akart bosszulni. Jasper kezdte egyre inkább azt érezni, hogy ő nagyon nem ügyes az ilyen játszmákban. Ő csak vacsorázni szeretne meg aludni. Esetleg néhány dologzatot kijavítani.
- Értelek – jegyezte meg a Seraphinas felszólalásra vigyorogva. Azért elégedett volt magával, hogy ez bejött, tudta nagyon jól, hogy Seraphine a lány neve. Ez a színjáték, ami kísérte a kérdéseket na meg a nővérke jelmezes megjegyzést már kezdett kicsit sok lenni Jaspernek. Nyelt is egy nagyot, ahogyan az agya elkezdett mocskos kis játékot játszani vele, de igyekezett két lábbal a földön maradni. A férfinek, aki alapjáraton türelmes, csodák csodájára létezik olyasvalaki a földön, aki képes próbára tenni a türelmét. – Nem kell aggódnod értem, tökéletesen jól érzem magam, bár tény és való, hogy jobban érezném magam, ha végre FELÖLTÖZNÉL – higgadtan beszélt, az utolsó szót nyomatékosítva, nem kiabálva vagy erőszakosan; de egyenesen a lány arcába, mindössze néhány centiméter távolság volt csak közöttük, annyira közel hajolt hozzá, hogy idegesítő legyen az a közelség. Bízott benne, hogy most már békén hagyja majd Seraphine.
Gyengéden megfogta mindkét csuklójánál, s elkezdte kivezetni a szobájából, mivel semmi keresnivalója nem volt itt. Nem szerette, ha bejött ide, ő sem járt be a lányhoz, nem érdekelte, milyen dolgai vannak. A közös helyiségeket meg muszáj volt megosztani, de a szoba az magánterületnek számított Jasper szemében. – Menj inkább és írd a házidat, kislány! – tette hozzá, majd ha már kiért a lány, jól bezárta az ajtót.

Ott visszhangzott a kérdés Jasper fejében: „tényleg ilyennek gondolsz?” Eltűnődött a válaszon néhány, majdnem örökkévalóságig tartó pillanatig, ám végül arra jutott, hogy gőze sincs a válaszról. Nyilván, indulatból mondta az imént, amit mondott a lánynak, azonban maga nem tudta eldönteni, hogy milyennek gondolja őt úgy igazán. Idegesítő, pimasz, nagypofájú, gyönyörű, utálatos, szexi, ledér, makacs, rendetlen, bosszantó és még számos hasonló, többnyire negatív jelző jutott eszébe a lánnyal kapcsolatban; ám valamiért egy-két másfajta tulajdonság is beférkőzött a rossz tulajdonságok listájába, de ezeket inkább nem is akarta tudomásul venni, csak úgy hirtelen eszébe jutottak, amikor átgondolta a kérdést.
Azért egészen elégedett volt magával, mert szemlátomást kibillentette a lányt az iménti kérdésével. Le kell törni a szarvát olykor, különben rövid időn belül az idegeire fog menni, ezt nagyon jól tudta Jasper, csak az eszközei voltak limitáltak, legalábbis nem akart akármilyen módszerrel élni ebből a célból, azért ártani nem szeretett volna a lánynak, bármennyire is nem kedvelte őt – legalábbis ő így gondolta.
Maga sem értette, hogy mi francért ácsorog még mindig az előszobában és vitatkozik a csajjal, aki egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy nem az övé az utolsó szó. Igen, az a nyelvnyújtás még nagyon kellett, de Jasper tényleg nem foglalkozott többet a témával, fáradt volt és fázott a vizes ruhájában.
Amint a szobájába ért, gyorsan le is cserélte, de az idegesítő szúnyog oda is követte őt. Bizonyára minden férfi álma az lenne, hogy egy dögös, hiányos öltözékű nő ott ücsörögjön az ágyán és közben vele flörtöljön, mint ahogyan ezt Seraphine is tette ezekben a percekben, de Jasper még véletlen sem akart semmi ilyesmire gondolni; igyekezett valami teljesen másra irányítani a figyelmét, például arra, hogy a felső gomb leszakadt az ingéről és valahogyan vissza kellene varrnia, de ő sosem volt nagy mestere az ilyesminek, ám valahogyan mégis muszáj megoldania.
Vigyorogva ingatta a fejét a lány szavai hallatán, egyszerűen képtelenség volt, hogy ez vele történjen; mit ártott ő a világnak, hogy így veri őt a sors? – Nem mintha most nem ezt csinálnád… - jegyezte meg válaszként megvillantva a mosolyát is a lányra. Igen, már legalább tíz perce itthon volt és nem hagyta nyugton a lány, remek, hogy önként jelentkezett a feladatra.
- Tök mindegy, csak el bírjam olvasni – fogta a fejét, miközben kiejtette a szavakat. Lerágott csont már az egész házi dolgozat téma, de még mindig ott tartottak. Ráadásul Jasper hiába közölte, hogy fogadóórán beszéljenek a témáról, Seraphine csak nem hagyta békén. – Ha még van kérdésed, gyere el fogadóórára, de most már hagyj ezzel békén, légy szíves – zárta le végül a témát. Legalábbis remélte, hogy ennyi volt; lassan tényleg ott tartott, hogy inkább megírja azt a dolgozatot a lány helyett, csak ne lógjon már rajta.
Egyre inkább kezdte feszélyezve érezni magát a lánnyal, mert az végképp nem akarta abbahagyni a flörtölést. Jaspernek igazán sok erőre volt szüksége, hogy ne akarja visszapasszolni a magas labdákat; nem akart, nem mert ilyen játszmákba kezdeni a lánnyal, mert tudta, hogy annak rossz vége lehet, tehát igyekezett közömbösen viselkedni – legalábbis azt gondolta, hogy teljes mértékben sikerül neki.
Felnevetett, mikor Seraphine tanár úrnak szólította. Egyszerűen képtelenség volt az egész. – Hogyne, meg ingyen ölelés – felelte, ám megbánta, hogy kicsúszott a száján, elég lett volna egy bólintás vagy valami.
Remélte, hogy végre pontot tehet a mondat végére, s felszólította a lányt arra, hogy végre öltözzön fel. Persze ezt sem úszta meg egy „oké” vagy bármi hasonló válasszal. Nyelt egy nagyot, majd ugyanolyan közelről, ahogy már korábban is voltak, felelt a pimasz megállapításra. - Én? Dehogyis… - Óh, dehogynem, de igyekezett nem jelét mutatni ennek, ám férfi lévén eléggé nehéz dolga volt ilyen szempontból. – Nem mindegy neked? – kérdezett vissza választ nem várva. A lány közelsége kissé megijesztette, pedig nem félt ő a nőktől, de valahogy ez most olyan veszélyesnek tűnt; jobbnak látta hát, ha jól kitessékeli a szobájából még mielőtt késő lenne. Terve sikeres volt, a telefonját is odaadta a lánynak majd kattant a zár és végre megnyugodott.
Háttal az ajtónak dőlt egy pillanatig, majd megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot. Nem érdekelte, hogy mit szövegelt odakint a lány, egyedül akart lenni a gondolataival, s ki akarta űzni a fejéből a nem odavalókat. Odament az ágyához és eldőlt, mint egy zsák; bele a puha matracba. Akár el is tudna aludni így egyik pillanatról a másikra… ám elsiklott a figyelme a takarón hagyott vízfolton, amelyet a lány okozott, míg az ágyán ült, és valami hűvöset érzett a nadrágja szárán, ahogy az anyag a vízáztatta takaróval érintkezett. Kész agyrém, hogy ez vele történik. Azért remélni merte, hogy ebből nem lesz rendszer, mivel nyugodt életre vágyik, ahhoz még Jaspernek sem volt idegrendszere, hogy ilyen játszmákkal szembesüljön minden egyes nap, amikor hazaér munka után.
Így feküdt az ágyán néhány percig, mikor meghallotta, hogy Seraphine hívja vacsorázni. Szüksége volt erre a kis időre egyedül, hogy rendezze a gondolatait. Gyorsan átöltözött otthoni ruhába, majd kiment a konyhába, ahol kis híján kővé dermedt: megpillantotta a lányt, amint az ő köntösében tett-vett a vacsorával. Meg hallotta, hogy mondott is valamit, ám az agyáig nem jutott el a szöveg jelentése; nem tudott egyszerre több dologra figyelni.
- Feszegeted a határokat, Seraphine – közölte a lánnyal komoly hangon. A másik tudhatta, hogy a köntösről van szó, de Jasper kezdte felkészíteni magát arra, hogy ebből is szópárbaj lesz. Megpillantotta a kitálalt spagettit a két tányéron, és rájött, hogy iszonyatosan éhes. Leült az asztalhoz, megfogta a villát, s a lányra pillantott – Neked is – felelte, majd egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy itt valami nem stimmel. Nem tetszett neki az a pimasz mosoly, ami Seraphine arcán villant felé.
Szó nélkül egy laza mozdulattal az asztalra dobta a villát, s felállt a székről. Odament a pulthoz, és elvett egy édes, piros almát, majd a pultnak nekidőlve beleharapott. Tudta nagyon jól, hogy ettől még éhesebb lesz később, de az biztos, hogy ő ezt a vacsorát most inkább kihagyja. Közben le nem vette a szemét a lányról. Próbálta kitalálni, hogy mi jár abban az okos fejében, de végképp semmi ötlete nem volt.

Amíg volt néhány, Seraphine-mentes pillanata, Jasper megpróbált eltöprengeni azon, hogy mi a bánatot lehetne kezdeni ezzel az egész helyzettel, ami közöttük van a lakótársával. Soha az életben nem lakott még együtt senkivel, de nem hitte volna, hogy ennyire nehéz lehet. Ha előre tudja, hogy ez vár rá, az első percben széttépte volna a lány szerződését, amikor az első találkozáskor jött hozzá és az orra előtt lobogtatta, hogy itt bizony már ketten laknak. Na tessék, már a múlton is elkezdett rágódni, pedig sosem volt az a fajta. Sosem kattogott azon, hogy a dolgok miért és miért úgy történtek ahogy, könnyedén túllépett rajtuk, de ezt a Seraphine-ügyet nehezen tudta mire vélni.
- Hát ezt nem hiszem el – ingatta meg a fejét zavartan mosolyogva. Remélte, hogy most már végre egyedül lehet a szobájában, eléggé vágyott már arra, hogy egyedül legyen. Inkább meg is szakította a szemkontaktust, az ártatlan mosoly mögött bizonyára gonoszság lakozott, más már végképp nem jutott a férfi eszébe. Ez boszorkányság a javából. – Akkor ezt már mással is kipróbáltad és most én vagyok a szenvedő alany? Igazán megkímélhettél volna – forgatta meg a szemeit majd pedig a tekintete megakadt a lány ajkán, amint megnyalta azt. Amilyen gyorsan csak képes volt rá, elemelte róla a pillantását s vett egy mély levegőt, és igyekezett minél előbb véget vetni ennek ez egésznek. – Pedig elhiheted, hogy végképp nem a kedvemre való, ami most történik. - Szerette volna megfogni a nőt és kirakni a szobájából, de akkor hozzá kellett volna érnie a majdnem meztelen testéhez és azt azért nem merte bejátszani. Nem mintha Jaspernek ez ellenére lett volna, de szinte biztos volt benne, hogy egy hatalmas pofon csattant volna az arcán azt meg inkább nem akarta kockáztatni.
Úgy érezte, hogy itt és most ér véget a türelme. Seraphine az utolsó idegszálain táncolt, Jasper érezte, hogy egyre jobban rezeg a léc, de tudta, hogy ez az egész csak a lány kisded játéka, de hogy mindez a nyomorult esszé miatt lenne, azt nem hitte volna. Az ölelős kérdésre nem válaszolt inkább, hanem csak a fejét ingatta miközben zavartan vigyorgott s közben a nőt figyelte. A következő pillanatban szemtelenül közel kerültek egymáshoz, ám ezúttal a Jasper hibájából, Seraphine-nek a szeme se rebbent, hogy zavarná egyáltalán, sőt, igyekezett kihasználni kettejük közelségét – Jasper tökéletes öngólt rúgott ezzel, de most már kár volt ezen bánkódni. – De legyen mindegy. – Teljesen felháborította Jaspert, hogy pimasz módon még az arcát is érintette a lány, lehet mondani, hogy minden határt is átlépett… bezzeg ha ez fordítva történt volna, akkor ő lenne a bunkó férfi, akinek csak az kell. – Nekem tökéletesen mindegy – duruzsolta a közöttük levő kicsiny távolságba. Nagyon, de nagyon közel volt ahhoz, hogy elszakadjon a cérna, de ő egy úriember és erősnek kellett lennie – ez a mantra, csakhogy volt egy pont, amin túl úgy tűnik, hogy nem akart működni. Nem segített, hogy Seraphine hiányos öltözetben állt előtte, csuromvizes hajjal. Nagyon szerette volna, ha nem egy modell alkatú nőről lett volna szó, de sajnos Jasper legnagyobb szerencsétlenségére Seraphine egészen dögös volt, bárki bármit is mondott, meg hát a vak is láthatta, hogy nem egy taszító jelenség volt a lány.
A kérdés hallatán kikerekedett a szeme. Na most kellene leállni, mert rossz vége lehet – gondolta. Egészen azt kezdte érezni, hogy kiszáradt a szája, így hát óvatosan megnedvesítette ajkait a nyelvével, még mielőtt bármit mondhatott volna, ám a lány továbbfűzte a gondolatot hála az égnek. – Ja, kösz, majd talán később… ha megszáradt, tudod, most nedves… Biztosan nagyon ügyes lehetsz… ühüm… – mormogta a lány arcába, miközben igyekezett ignorálni annak a pimasz mosolyát. – De nagyon sajnálom, hogy menned kell most… - majd szépen kitessékelte a másikat a szobából még mielőtt bármi olyat tett volna, amit később megbánhat.
Egyre inkább azt érezte, hogy jól esne egy hideg zuhany, de lehet, hogy inkább ki kellene mennie az erkélyre és az eső hátha lehűtené a kedélyeit, melyeket a pimasz lakótársa inkább több, mint kevesebb sikerrel felkorbácsolt. Fogalma sem volt arról, hogy mi lesz ezek után… sürgősen szereznie kellene egy nőt, aki a barátnője lehetne mondjuk, és akkor hátha békén hagyná Seraphine. Igen, ez egészen jó ötletnek tűnt. Kár, hogy baromira semmi kedve a randi appokkal szenvedni. Mindig is úgy volt vele, hogy majd szembejön vele az igazi. Így, hogy megszületett a fejében ez a gondolat, már egészen derűsnek látta a jövőt. Csak egy barátnő kell és majd leszáll róla a lakótársa; szinte biztos a siker – gondolta.
Lassú léptekkel ment ki vacsorázni, egy fokkal legalább jobban érezte magát, meg eléggé éhes is volt. Először nem figyelt a nőre, de amint megakadt a szeme az ismerős köntösön, az álla nagyjából a földig zuhant. A tudat, hogy a nő meztelen testére felvette az ő köntösét mondhatni teljesen kiborította, ám ennek igyekezett semmilyen jelét sem adni. – Jó meglátás, bár eddig is tudtam – na mindegy.
Nem hitte el, hogy ugyanonnan folytatódik minden, mint tíz perccel ezelőtt. Akkor most már mindig ez lesz? Osztani fogják egymást mert a csaj nem bír magával? Lehet megkéri majd Keegant, hogy költözzön át hozzá egy rövid időre; kiskorú jelenlétében csak nem csinálná ezt Seraphine… Úgy volt vele, hogy erre az egészre sürgősen megoldást kell találnia, mert komolyan aggódott, hogy mi lesz a vége ennek a határtalan kacérkodásnak és pimaszságnak, ami feléje irányult, ráadásul folyamatosan ott lebegett a szeme előtt az, hogy ő bizony a lány tanára és még elég sokáig az is lesz. – Mindig van valami bajom, szokj hozzá – dörmögte, majd odament az asztalhoz, hogy leüljön a székre. Kicsit úgy érezte, hogy a kést forgatja benne a nő. Remélni merte, hogy ezek után nem fogja visszaakasztani a fogasra a köntöst, hanem az a minimum, hogy beteszi a mosógépbe, és szépen kimossa mielőtt visszaadná neki. Majd a lány szavait követően ez a naiv gondolat könnyedén tova is szállt. – Csak szeretnéd. Ott van neked a selyem akármi kis izéd… vedd csak fel azt, az enyémet kérem vissza! – nézett rá bosszúsan. Szikrákat szórtak a szemei, most igazán haragudott Seraphine-ra, amiért így szórakozik vele, meg a köntösével.
Tudta, hogy valami nem klappol a vacsorával, érezte. Ahogy a reggeli kávéja is sós volt ahelyett, hogy édes lett volna… annyira meg biztosan nem volt álmos, hogy összetévessze a cukortartót a sótartóval. A nő mosolya árulkodó volt, jobbnak látta hát kihagyni a mai vacsorát. Lehet, hogy hashajtót rakott bele neki, vagy túl csípősre csinálta, hogy egész este tejet igyon. Akadt néhány szcenárió, amelyeket kinézett a lányból. Jó lesz neki az alma – gondolta. Legalább egészséges meg ilyenek. Nem mintha Jasper ilyesmikkel annyira törődött volna – nyilván, odafigyelt arra, hogy mit eszik, de nem volt jellemző, hogy az egészség jegyében kihagyjon egy várva-várt vacsorát.
Ahogyan erre számított is, Seraphine nem volt ettől túlságosan elragadtatva, sőt, úgy érezte, hogy ölni tudna a pillantásával és már megint Jasper volt ennek a kereszttüzében. Ez a mai igazán nem az ő napja volt, ez már mostanra kinyilváníthatjuk. A lány odajött elé a tányérral a kezében, majd közölte vele a lehetséges opciókat. Japser rezzenéstelen arccal hallgatta Seraphine mondandóját s nézte végig ahogyan belekóstol a tésztába, majd beleharapott egy jó nagyot az almába. Nos igen, jól mondta, hogy attól tartott, hogy valami csíny van megint a háttérben. Az utolsó mondatára inkább nem is reflektált, kezdett megint az utolsó idegszálán táncolni a nő. Elvette a tányért, de nem ült vissza az asztalhoz. Letette a félig megevett almát a pultra, majd mielőtt a szájához emelte volna az első falatot, rákérdezett.
- Akkor most már mindig ez lesz? Hogy szívatsz agyba-főbe? Hm? –  Mintha ez a világon a legjobb vacsoratéma lenne. – Ne mondd, hogy nem azt csinálod, látom, hogy mit művelsz… nem vagyok idióta… - tette hozzá, majd végül beadta a derekát, mivel az éhség nagy úr volt, és elkezdte belapátolni a vacsoráját ott, a pult mellett állva.

Eléggé hihetetlenül hangzott, amit Seraphine állított, hogy Jasper az első, akivel ezt műveli. Túlságosan nagy gyakorlatra vallott, amit csinált, úgyhogy nyilván nem veszi be ezt a dumát, nem mintha számított volna bármit is. Ugyanakkor továbbra sem értette, hogy mi a fene hozza elő ezt az egészet a lányból, hiszen gyakorlatilag alig ismerték egymást. Az a néhány nap, amit együtt töltöttek már a lakásban nem volt elegendő arra, hogy túlságosan jól megismerjék egymást, Jaspernek tökéletesen megfelelt így is, amúgy sem akart lakótársat, jól elvolt a maga kis világában, feltéve, ha hagyták persze.
Egy pillanatig elgondolkodott azon, hogy vajon azt várja a lány, hogy leteperje őt? Ennyire nem tűnt könnyűvérűnek, de végül is, ha abból indult ki, hogy az esetek nagy részében kizárólag fehérnemű volt az öltözéke, végül is belefért valamennyire. Próbálta győzködni magát, hogy biztosan nem, ugyanakkor más magyarázatot nem talált erre az egészre, ami történt vele. Nem engedte, hogy bármilyen piszkos gondolat elborítsa az elméjét, hiszen a lány még mindig a tanítványa volt.
Annyira veszélyesen közel volt hozzá a nő ebben a néhány másodpercben, hogy ha véletlenül nincs észnél, akkor akár baj is történhetett volna, de próbált két lábbal a talajon állni. Nagyon nehezen bírta elviselni azt a játékot, amit ők ketten űztek - a Jasper hibájából ezúttal -, de sajnos kénytelen volt beismerni, hogy valamennyire azért élvezte ezt a huzavonát kettejük között. – Azt mindjárt gondoltam, hogy téged nem zavar – mosolyodott el; néhány másodpercig nézte a lány arcát olyan ijesztően közelről, mint még soha. Nem fűzte tovább a gondolatot, így is épp eléggé belebonyolódtak már. Igyekezett visszarángatni magát a valóságba, s kirakta Seraphinet a szobából, még mielőtt bármi meggondolatlanságot tenne.
Bízott benne, hogy a vacsora nyugodtabban fog telni, hiszen egész jó ötletek jutottak eszébe, hogy miként tudja majd Seraphinet távol tartani magától. Kicsoszogott a konyhába, s mikor meglátta a lányon a köntöst, tovaszállt a jókedve.
Valahogy nem tudta elképzelni, hogy ha kirakja a többezer darabos Lego Roxfortot, akkor jobb kedve lenne, pedig alapvetően imádott ilyesmivel foglalkozni, neki ez volt a szórakozás; ám úgy gondolta, hogy a Seraphine-problémát nem fogja tudni kiűzni a fejéből, mivel a lány folyamatosan jelen volt az életében.
- Te hozod ki belőlem, mivel az én köntösömet viseled – dörmögte újfent. Nagyon aranyosnak tűnne a lakótársa, ha nem épp megint valami aljas kis játszmát játszana Jasperrel, de kezdett átlátni a szitán. Úgy érezte, hogy bármit mond, arra a lánynak mindig volt valami frappáns válasza, amivel visszatámadhatott s ez kezdte igencsak aggasztani Jaspert. – Én nem akarlak látni semmiben… - felelte, majd kisvártatva rájött, hogy ezek a szavak is könnyedén kifordíthatóak, ha valaki nagyon akarná – Úgy értem, hogy téged nem akarlak látni, úgy egyáltalán – tette hozzá, még egy kézmozdulattal is  nyomatékosította azt, majd leült. – Nem fogom szépen kérni. Ez az enyém – mutatott a köntösre. – Én sem veszem el a te dolgaidat – mondta, majd lezártnak tekintette a témát. Persze, ha mindez nem velük történne, akkor egy olyan dolog lenne, ami beleférhet egy férfi és egy nő között, de még mindig ők voltak, Seraphine és Jasper, akik azzal, hogy egy fedél alatt élnek, már jócskán túllőttek a célon, nem kellettek még ehhez különféle játszmák és olyan gondolatok, amelyek végképp nem voltak helyénvalóak. Például az, hogy a nő épp a meztelen testén viseli a férfi köntösét, eléggé ilyen gondolatnak számított.
Túl szép lett volna, ha a vacsora simán megy. Az alma biztosan nem mérgezett – habár erre is volt már példa ugye… -, de végül meggyőzte őt a lány, hogy ehető az ő főztje is. De akkor meg végképp nem értette, hogy miért mosolygott Jasperre… valahol van valami trükk, de túlságosan is éhes volt ahhoz, hogy ezen agyaljon. Bedobta a kérdést, amelyet már egy ideje meg akart kérdezni, de sosem volt rá alkalmas pillanat, ám a mostani vacsora már eléggé feltette az i-re a pontot, úgyhogy nem tudta magában tartani tovább. Legnagyobb csalódására semmilyen értelmes választ nem kapott rá, végül is gondolhatta volna, hiszen Seraphine-t kérdezte, ő huzigálja a macska bajuszát, miért is számított arra, hogy rendesen megválaszolja az egyébként teljesen értelmetlen kérdést.
Majd egy kis ideig csend telepedett a konyhára, míg mindketten az evéssel foglalatoskodtak, majd a lány még egy gondolatot hozzátett az iméntihez, ami kifejezetten meglepte Jaspert. Mármint, nem az lepte meg, amit mondott, hiszen tudta magáról, hogy ő egy okos férfi, hiszen jogi doktor meg minden ilyesmi – tehát valamilyen szempontból biztosan annak számított. Az lepte meg inkább, hogy a nő ezt el is mondta neki. – Hmm… - felelte mondhatni, bár csak nyugtázta igazából. Közben le sem vette a szemét Seraphine-ról. Ott, a pult mellett állva tökéletesen látta minden mozdulatát, ártatlannak tűnő mosolyát, vagy akár huncut pillantását. – Szerintem te meg egy nagyon ravasz nő vagy – tette hozzá, ha már így állást foglalt az egyik, akkor a másik sem maradjon ki. Nem számolt a következményekkel, csak kimondta, amit gondolt.
Majd néhány pillanat múlva Seraphine fogta magát, s felpattant az asztaltól, mintha ő tényleg nem értené, mi a baja Jaspernek a köntössel kapcsolatban… pedig nem olyan bonyolult dolog ám. – Mit nem lehet ezen érteni? – dobta vissza a kérdést azonnal, miután végignézte a lány műsorát a törölközővel meg a félig kioldódott köntössel. Micsoda szerencse – legalábbis Seraphine-nak -, hogy Jasp nem látott semmit, bármennyire is mutatni akarta a köntöse, hogy mi rejtőzik alatta. Arra pont elég volt ez a kis jelenet, hogy beindítsa a férfi fantáziáját. Lerakta a tányért, vett egy jó mély levegőt, hátha kitisztul az agya, ám nem kevésnek érezte, így levett egy poharat a pohártartóról s engedett magának egy pohár hideg vizet, és megitta. Ettől egy kicsit jobban érezte magát. A tányérral a kezében leült az asztalhoz, nem tudta, hogy a lakótársa visszatér-e még vagy már nem. Kérészéletű volt ez a néhány pillanat, amit a boldog magányban tölthetett, mivel lakótársa újfent felbukkant, s legnagyobb meglepetésére normális öltözék volt rajta. – Nincs – nyugtázta, s elégedett mosoly jelent meg az arcán. – Örülök, hogy átért az üzenet, még ha késve is – jegyezte meg, s tovább lapátolta a tésztáját, miközben a nőt figyelte. Tényleg úgy tűnt, hogy dühös, legalábbis eltűnt az arcáról az iménti pimasz mosoly. Kicsit azt érezte a férfi, hogy mondania kellene valamit, de nem jutott semmi az eszébe. Olyan furcsán kínosnak érezte ezt a kettejük közt uralkodó csendet. De végül Seraphine vetett véget ennek. Tücskökről magyarázott, Jasper ennek még a puszta gondolatára is elfintorodott először, nem akart jobban belemenni a témába, mivel még volt étel a tányérján, aztán úgy volt vele, hogy biztosan észrevette volna, ha valami furcsa dolog bújna meg a tészta között. – Te őrült egy csaj vagy – ingatta meg a fejét rosszallóan, s szája szegletében egy halvány mosoly bujkált. Komolyan gondolta, tényleg elvetemült a nő, ez nem kétség. Különben miért piszkálná őt folyton? – Kösz az őszinte szavakat, az utolsó szóig így igaz – mosolyodott el egyetértőn, mialatt le sem vette a szemét a lányról. Elismerte, hogy borzalmas szakács volt, meg szerette a másik főztjét is, ez tény. A többi dologra vonatkozóan nem foglalt állást, de ha felfelé kerekítettük a dolgokat, akkor tűnhetett igaznak az egész állítás. Akkor ezek szerint nem kedvelte a lányt annyira… Azt viszont utálta, ahogyan játszadozott vele. Lenyelte az utolsó falatot is a tésztából, majd hátradőlt a székben. – Akkor, ha szerinted én nem igazán kedvellek, akkor te sem engem, jól gondolom? Legalábbis ezek a játszmák erre engednek következtetni – mondta teljesen közömbösen.
Azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a másnapi étel többnyire tanácstalan volt. – Mi lenne, ha rendelnénk pizzát? Nem halsz bele, ha néha rendelt kaját eszel… Meg amúgy sincs itthon semmi – mondta, hiszen jól tudta, hogy kong a hűtő, a tej is épp reggel fogyott el, amit a kávéjához önteni szokott, a vacsorán kívül nem volt túl sok minden benne, úgyhogy előtte vásárolni kellene, de Jasper azt nagyon nem szeretett. – Elmehetünk valamikor bevásárolni – mondta nagyjából világfájdalommal az arcán.

Jasper kezdte úgy érezni, hogy vélhetően alacsonyabban van az ingerküszöbe, mint Seraphine-nak. Vagyis lassan azt sem tudta már, hogy mit gondoljon, csak azt tudta biztosan, hogy felettébb bosszantja ez a köntös-ügy. Látta a lány arcán, hogy végképp nem érzi a dolog súlyosságát.
- Tény. Mondjuk legközelebb kérj meg és beadom az ajtón, vagy akármi… - ez a gondolat a fejében jobban hangzott, kimondva már kevésbé, sőt, megint olyan öngól érzése támadt, mint negyedórával ezelőtt a szobájában. – Értelek – forgatta meg a szemeit a válasz hallatán, ami valljuk be azért eléggé erős volt, nem lehetett vitába szállni vele.
Látta a lány arcán, hogy hiába javította ki saját magát, mégis átment a téves üzenet, de annyi baj legyen, azon csodálkozott volna, ha nem talál rajta fogást valahogyan. Azért az eléggé kiakasztó volt, hogy Seraphine minden esetben úgy kiforgatta Jasper gondosan megfogalmazott szavait, mintha világéletében ezt csinálta volna. – Én is sajnálom, elhiheted – dörmögte, majd a tésztájával kezdett volna foglalkozni, ha a nő nem szövi tovább a gondolatot. Nyilván beszélt még, nem volt ennyi elég neki. – Légy szíves, mindenképp szeretném, ha ott ülnél – sóhajtotta, ám nyilván az ellenkezőjét gondolta. – Ennyire szeretnéd, ha máskor is megbüntetnélek? – vigyorodott el, miközben le sem vette a lányról a pillantását. - Nem ez jött le abból a műsorból, amit itt rendeztél nekem fél órája… de szíves örömest, ha megint mobilozol az órámon, vagy bármi olyat teszel, amivel kiérdemled – mosolygott elégedetten. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ez a párbeszéd a lakótársa és közötte zajlik. Mit ártott a világnak, hogy ezzel a nővel veri a sors? Vajon ma hányszor kérdezte már meg ezt saját magától? – lényegtelen is volt, úgysem tudta volna rá a választ. – Akkor elkérhetted volna… vagy szólsz, hogy „bocs, elvettem, mert nem volt más…”, érted már? – dobta vissza a kérdést, ám tudta jól, hogy süket fülekre talál, mert látta a lány szemében azt a pimasz csillogást, ami jellemezte őt nagyjából mióta hazaért, és tudta jól, hogy direkt húzza az agyát. Semmi más magyarázat nem létezik erre az egészre, mivel ő, Jasper azért egy eléggé rendes meg normális pasi volt, tehát végképp nem értette, mivel érdemelte ki ezt az extra figyelmet, amelyet Seraphine-től kapott. Végképp nem tudta kiverni a fejéből annak a gondolatát, hogy a köntös alatt a lány meztelen teste rejtőzik, és az a köntös az övé… ezek után hogyan tekintsen majd ugyanúgy erre a ruhadarabra? – Kár, pedig nem ez volt a célom – biggyesztette le az ajkait egy pillanatra. Jasper tud bókolni, ha akar. Persze, előfordulhatott vele, hogy úgy bókolt, hogy észre sem vette, hogy azt teszi, de ilyen eléggé ritkán fordult elő vele. Most igazából meg akarta volna sérteni a lányt, de látszólag túlságosan enyhe kifejezést alkalmazott arra, hogy mennyire nem kedveli, talán jobban át kellett volna gondolnia és valami sértőbbet mondani, de ez volt a legtöbb, ami jelen helyzetben tellett tőle.
Szerette volna, ha a nap további része zökkenőmentesebben zajlik, de hogy még a vacsora ilyen adok-kapok legyen, arra végképp nem volt szüksége. Fáradt és éhes volt, ráadásul az étel vagy mérgezett, vagy nem, hát ez végképp nem szegény Jasper napja volt. Elviharzott a lány, miközben okozott a férfinak néhány kellemetlenül kellemes pillanatot azzal, hogy villantott magából valamennyit; persze arra okvetlenül szükség volt, így is már épp elég baja volt. És akkor még gyerekesnek is nevezte őt, de ez végképp lepergett róla, mivel a fantáziája rabul ejtette őt néhány pillanatra s továbbgondolt olyan dolgokat, amelyeket nagyon nem kellett volna. Azt remélte hát, hogy valahogyan ki tudja űzni a fejéből ezeket a gondolatokat, de nagyon nehéz volt. A hideg víz jól esett neki, de arra gondolt, hogy lehet inkább az egész fejét kellene a csap alá tartani s megnyitni a hideg vizet, az talán működne. De mindegy, úgyis nemsokára zuhanyozni megy, majd a hideg zuhany észhez téríti – gondolta. A Seraphine szobájának ajtaját bámulta, hogy vajon visszajön-e még, s hamarosan így is történt. Látta azonnal, hogy a lány arcán harag vagy esetleg csalódottság jelei vannak, ám még mindig nem értette, hogy Jasper miért gyerekes. Annyira egyszerű volt ez a köntös-probléma; ám úgy tűnt, nem ugyanazt jelentette egyiknek és a másiknak. Nem értett már semmit. – Én gyerekes? – szaladt a szemöldöke egészen a homloka közepéig; végképp nem volt több ép gondolata a téma kapcsán, úgyhogy csakis az lehetett a magyarázat, hogy más az ingerküszöbük. Nem firtatta tovább a dolgot, legalább addig sem piszkálta őt Seraphine – gondolta.
A csend nem tartott túl sokáig közöttük. Szemlátomást a negatív érzések mintha elillanni látszódtak volna a lány arcáról, de lehetséges csak a szokatlan megjegyzés miatt volt, amelyet Jasper tett rá -maga sem értette, hogy miért. – Én? – kérdezett vissza csodálkozva újfent. – Pedig a puszta létezésemen kívül semmi mást nem teszek, Seraphine – felelte tárgyilagosan, ugyanakkor valahol legbelül befészkelte a fejébe magát egy gondolat, de egyelőre nem akart foglalkozni vele. Az, hogy ő bármit is kihoz a nőből meglepő dolog volt számára, mivel tényleg semmi olyan nem tett szerinte, amivel bármit is kiválhatott volna bárkiből. Nem megszokott szavak voltak ezek, hirtelen nem is tudott mit mondani rá Jasper. Majd a szobájában átgondolja. De bizonyára csak annyi, hogy annyira nem kedvelte őt a lány, hogy mindenképp keresztbe akart neki tenni – vagy így vagy úgy. A házi dolgozat indított el közöttük egy lavinát, amely úgy tűnt, hogy nem akar megállni és maga alá temeti mindkettejüket, de vajon meddig tart még ez a huzavona kettejük között?
De már ha már ilyen őszinteségi roham tört rájuk, akkor miért is ne lehetne tisztázni, hogy ki hogy áll a másikkal, ugye? A közös jövő érdekében talán jó volt tudni, ki hogy viszonyul a másikhoz, hogy legalább valamennyire képesek lesznek elviselni egymást vagy bontsanak inkább szerződést? – Hm, csak néha? Ez kedves – állapította meg, s szája szegletében egy halvány mosoly bujkált. Akkor olyan ez, mint az oviban, hogy aki kedveli a másikat direkt piszkálja, mert szüksége van a másik figyelmére? Jasper elhessegette ezt a gondolatot, mivel nem gyerekek voltak már – függetlenül a Seraphine korábbi megjegyzésétől, amit Jasperre aggatott percekkel korábban.
- Oh igen, rendkívül unalmas lenne az életem, ha nem lennél a részese, de sajnos ki kell ábrándítsalak, én boldog voltam azzal az életemmel is – felelte egy kicsit gúnyosan, majd sóhajtott egyet. – Mai? – nevetett fel. – Mióta beléptem azon az ajtón és találkoztunk, folyamatosan tartanak a játszmák – tette hozzá. De tény, hogy a maihoz hasonló még eddig nem igazán volt, a lány átlépett nála egy határt, ami már igencsak veszélyes, és a legnagyobb baj az, hogy kettejük közül Jasper az, akinek ügyelnie kell arra, hogy ne lépje át, mert az ő állása a tét. – Igen, pont olyanok ezek, mintha csak úgy véletlenül megtörténnének – jegyezte meg továbbra is gúnyos éllel a hangjában. – Azt ne mondd, hogy te nem tehetsz semmiről, és az én hibám, hogy ezek a játszmák vannak – nevetett fel jóízűen. Maga sem tudta, hogy mit gondoljon már erről az egészről közöttük, de érezte, hogy nem lesz egyszerű élet a lánnyal, ha minden nap vár rá valami… vagy talán egyszer majd csak összecsiszolódnak – gondolta.
Maga sem értette, hogy miért ül még mindig itt az asztalnál, hiszen már befejezte a vacsoráját. Figyelte a nő mozdulatait, arcának játékát, hogy milyen ravasz arckifejezést képes magára ölteni vagy akár teljesen ártatlan szemekkel is képes volt Jasperre pillantani olykor. Teljesen összezavarta ezekkel a dolgokkal a férfit. A másnapi vacsora gondolata azonban kibillentette őt, így kénytelen volt előrukkolni valami ötlettel, amiben végképp nem volt jó amúgy, de Jasperre jellemző az, hogy nem túl kreatív a konyhában. – Most is együtt ettünk és most sem kedvellek – jegyezte meg tárgyilagosan, talán még a vállát is megvonta egy kicsit. – Film? – kérdezett vissza egyből, s még a szemöldöke is a homloka közepéig szaladt egyből. Jó ég, ő nem akart közös programot a lánnyal, egyszerűen csak egy vacsorát és kész. – Ja, amúgy van pár jó hely, majd csak találunk olyat, ami neked is megfelel – tette hozzá. De a további napokra muszáj lesz majd valami vacsorát készíteni, így a vásárlást nem ússzák meg semmiképp sem; Jasper segítőkész férfi volt, egy pillanatig sem várta el a lánytól, hogy egyedül oldja meg a dolgokat, úgyhogy azt túlzás lenne állítani, hogy örömmel, de nem vetette el annak ötletét, hogy együtt oldják meg a beszerzést valamikor a közeljövőben.
- Ne is álmodj arról, hogy ruhát venni valaha is elkísérlek – forgatta meg a szemeit -, de nem szeretek boltba járni, és kész. Csomó ember van ott, pont arra nincs szükségem még a suli után… de te nő vagy, gondolom, te imádsz vásárolni – nem kérdezte, megállapította. Ezt ilyen tipikus női tulajdonságnak gondolta. Sosem értette, hogy mit imádnak azon a nők, hogy random dolgokat vesznek egy csomó pénzért, ráadásul a nagy részére még csak szükségük sem volt. – Oké, holnap előbb végzek, és hajlandó vagyok feláldozni a délutánomat, ha megfelel – másik napot nem ajánlott fel, ha mégsem lenne jó a lánynak, akkor kénytelenek lesznek valamit kitalálni. Nem akart erre a témára több időt vesztegetni, meg úgy az időt húzni, úgyhogy felállt a székről majd megfogta a tányérokat és az evőeszközöket is – szabad? – kérdezte Seraphinetól, majd elindult velük a mosogató irányába, hogy elmosogassa őket.

Jaspernek rá kellett jönnie, hogy néha jobb, ha inkább csendben marad. Leginkább akkor, ha Seraphine-nal társalog, különben olyan meggondolatlan szavak hagyhatják el a száját, amelyeknek jobb lenne, ha inkább a fejében maradnának. Ilyen volt a segítség felajánlása is a fürdőszobában. A lány egy kissé másképp értelmezte a dolgot, vagy nem is nagyon értette Jasper, mindenesetre azt érezte, mintha egy barlangban lenne és épp ráomlott volna az egész. A másik úgy ráöntötte hirtelen a rengeteg szót, hogy azt sem tudta elsőre, hogy mit mondjon. Nagyokat pislogott és járatta az agyát. Mire majdnem megfogalmazódott a fejében valami válasz-féle, Seraphine folytatta, majd jól megforgatta a láthatatlan, de igencsak éles és hegyes kést Jasperben, még inkább beindítva a férfi fantáziáját, ami már köszönte szépen, teljesen jól elvolt az eddig történt és látott dolgokkal. – Jó, akkor öhm… legalább úgy intézd ezeket, hogy szólj – jobb felelet nem jutott az egészbe, kicsit elborította az agyát már minden is. Jogász professzori munkakörben tetszelgett, ám néha mégis cserbenhagyták a szavak. Nem is tudta nézni a lányt, egy ideig meredt maga elé, majd mikor az hümmentett egyet a semmiből, rápillantott, de mivel nem tudta mire vélni, csendben maradt inkább és a vacsorájával foglakozott meg az elkalandozó gondolataival. Nem tehetett róla, élénk volt a fantáziája és férfiként erős képzelőerővel bírni egy ilyen szituációban igencsak hátránynak számított.
Szerette volna kicsit érzékeltetni, hogy nem teljesen pozitív érzelmekkel tölti őt el az, hogy van lakótársa, de bántani sem akarta azért a lányt. Vagy hát, maga sem tudta, mivel a mai incidens a hazaérkezés után a dolgozat miatt eléggé érdekesen alakult, amire nem különösebben vágyik napi szinten. Addig-meddig filózott a megfelelő szóhasználaton, hogy még bóknak is tűnhetett, amit mondott, pedig azt végképp nem akarta. Seraphine reakciója erre viszont olyan volt, amitől egy kissé megdöbbent. Nyilván nem a háromszáz éves Ramírez profot emlegette a lány, tehát a szóbanforgó szívdöglesztő tanár csakis ő lehet. Áh, bolond beszéd ez is, mint az eddigiek, nyilvánvalóan csak húzni akarta őt a lány, de Jasper átlátott a szitán – vagy nem. – Rendben, alig várom, hogy jövő héten az első padban lássalak – ennyit válaszolt csupán, jobbnak látta nem mindenre reflektálni, megütötte már a bokáját vele éppen elégszer. Szája szegletében ott bujkált a mosoly. – Igen, az valóban bosszantó tud lenni – értett egyet a nővel, s tudta nagyon jól, hogy az rá, Jasperre céloz. – A házirend amúgy ott van a teremben, ha nem vagy tisztában vele, olvasd el a következő órára. Mobilozni tilos – rántott egyet a vállain, mintha ez egy rajta kívülálló dolog lenne, s igazából az is volt. Más kérdés, hogy a büntetést ki miképp szabta ki. De nyilvánvalóan jól esett azt a beadandót bejelentenie az egész évfolyam füle hallatára, le sem tudta volna tagadni.
A köntös pedig már csak az i-n volt a pont… Amint visszatért a lány, jól ráborított mindent a férfira. Nem számított ezekre a szavakra, de könnyen lehet, hogy indulatból jöttek. Jasper újfent nagyokat pislogott a nagy barna szemeivel, kereste a válaszhoz a megfelelő szavakat. Megvakarta a fejét, hogy attól majd hátha könnyebben eszébe jut valami normális mondat. Milyen nyíltan kimondta már a lány ezt a tinédzseres dolgot, fenn is akadt ezen egy pillanatig, de gyorsan túllépett rajta. – Igen, szeretek egyedül lenni… ha nem rémlik, egyedül akartam kivenni a lakást is – kereste a szavakat, szinte biztos volt abban, hogy Sera ezt is ki fogja forgatni. – Miééért?  - kérdezett vissza hitetlenkedve, majdhogynem nagybetűkkel írva, kikerekedett szemekkel. – Talán csak gondolj abba bele, hogy a meztelen testedre fölveszed az én köntösömet… férfi vagyok, rémlik? - fogta a fejét már a végén, el is emelte a pillantását a lányról. Az már végképp nem érdekelte, hogy kielégítő volt-e a válasza, innentől kezdve nem óhajtott hozzátenni egyebet. Jasp gondolhatta volna, hogy Seraphine sokkal lazábban áll mindenhez, mint ő, így vélhetően számára ez nem számított olyan ördöngös dolognak, mint neki, így számított arra, hogy majd jól a képébe fog röhögni a lány, de úgy volt vele, hogy őszintén kérdezte a dolgot, ó pedig őszintén felelt.
Így, hogy őszinteségi rohama támadt mindkettőnek azért kicsit komolyabb hangvételt kezdtek megütni. – Hm felhasználod a szavaimat, ügyes – mutatott rá a frappáns válaszra a lány részéről. – De miért gond ez neked? Nem muszáj kedvelnünk egymást… nagyon különbözünk szerintem és mint látod, én a tanárod vagyok és kész. Nem tudok semmi más lenni… - felelte, s maga is meglepődött azon, hogy ezt így a lány arcába vágta. Nem tudta igazán, hogy mire célzott, milyen kapcsolatot akart volna Jasperrel, de nyilván tanár-diák nem fog együtt bulizni járni meg moziba, így hát nagyjából annyi volt a dolguk, hogy megtűrjék egymást és kész – legalábbis Jaspernek ennyi volt a célja. – Vagy mit szeretnél, mi legyek? – tette hozzá még a kérdést egy kicsit később, de maga sem tudta, minek, hiszen teljesen feleslegs. Állta a lány pillantását, de fogalma sem volt arról, milyen választ vár erre a kérdésre. Olyan abszurd az egész helyzet, nem is tudja már, hogyan jött ez elő.
- Azzal, amelynek nem voltál része. Én csak egy unalmas jogász pasi vagyok aki tökéletesen elvan a saját kis dolgaival, nem véletlenül akartam egyedül ezt a lakást… - felelte, bár nem volt biztos benne, hogy a lány erre a válaszra várt. – Hát igen, ebben egyetértünk, hogy egyikőnk sem akarta a másikat – mosolyodott el s bólogatott, mikor a lány az első találkozásukat elmegette fel. – Igen, biztosan véletlen volt a mai – nevetett fel kivillantva a hófehér, tökéletesen álló fogait. Persze, nem az egyetemen történtek okozták Seraphine felháborodását, azért ennyire nem volt vak Jasper sem. – Ééén?! – szaladt fel a szemöldöke hirtelen, mikor meghallotta a lány szavait. Már megint be akarta mártani őt, Jaspert is, pedig tényleg csak a szenvedő alany volt, mióta belépett az ajtón délután. – Mit tettem, hogy játszmázol velem?
Kezdte egyre inkább azt érezni, hogy jobb lenne visszamenni a szobájába, mert ezekből a beszélgetésekből ő nem jön ki jól. Seraphine úgy forgatta a szavakat, olyan tökéletesen bánt velük, hogy nem csoda hát, ha az ügyvédi pályát választotta. Sokra fogja vinni a tárgyalóteremben, ebben Jasper szinte biztos volt, pedig valóban, nagyon sok mindent nem tudott még a lányról. Azt viszont igen, hogy a szavakkal remekül bánt – ellenben vele, aki nem véletlenül maradt inkább az alma mater falai között. – Mennék is már, de nem hagysz békén – sóhajtott, majd előredőlt a székben, hogy felálljon, mivel arra készült, hogy hamarosan leszedje az asztalt. Szerette rendben tartani a konyhát. – Nem is ajánlom – méregette a lányt szúrós pillantásokkal, mikor belegondolt, hogy ők ketten filmet fognak nézni. Na az is biztosan rendkívül izgalmas lesz, mire megegyeznek, hogy melyik film legyen. Lehet okosabb lenne már azt is előre megbeszélni, mert mire dűlőre jutnak, ki fog hűlni a pizzájuk is. – Horrort meg romantikus borzalmakat biztosan nem nézek veled, de valami sci-fi vagy thriller jöhet akár – tette hozzá, amikor eszébe jutott a holnap kihűlő pizza, és véletlen sem akarta azt kockáztatni, hogy hidegen kellejen enni majd.
A bevásárlás pedig extrán jó közös programnak ígérkezett – ja nem -, de olyan dolog volt, amin muszáj volt túlesni olykor, s Jasper nem szerette volna a lányra hagyni ezt a feladatot. – Mindegy, majd meglátjuk – felelte, s leszedte a terítéket az asztalról, hogy tisztára mossa az edényeket. Egy pillanatra összerezzent, mikor Seraphine megérintette, de nem szólt érte. Elvette tőle a tűzhelyen pihenő főzőedényeket is, és végül elégedetten indult ki a konyhából, ám még egy kérdés megállította. – Ja, bocs. Öhm… - hirtelen át kellett gondolnia egy olyan dolgot, amire több időre lett volna szüksége, de jobbnak látta, ha inkább rábólint. Túlélhető, talán. – Oké, mindjárt kiviszem, köszönöm – mondta, s kicsoszogott a konyhából a szobája irányába.

A tegnapi vita vagy játszma vagy nevezzük bárminek is alkalmával Jasper direkt nem mondta meg Seraphine-nak a fogadóórája időpontját, kíváncsi volt, hogy valóban el akar-e menni hozzá, vagy csak húzni akarta az agyát, ahogyan azt állandóan tette vele. Délután kettő és három között nyitva állt az ajtaja, bárki bemehetett hozzá, akinek kérdése volt a tárgyaival kapcsolatban.
- Rendben, Miss Wood, akkor találkozunk majd az órán! Kérem, küldje be a soron következő diákot – köszönt el Miss Woodtól, aki konkrétan tátott szájjal ülte végig a konzultációt Jasperrel és olykor azt sem tudta, hogy épp hol van, olyannyira lenyűgözte a látvány… na meg a sok ismeretanyag persze, ami miatt felvette az Alkotmányjogot. Jasper úgy gondolta, hogy nagyon fura némelyik diákja, ám kénytelen volt ezeket a fogadóórákat tartani, hiszen a diákoknak olykor szükségük volt a tanáruk segítségére bármiről egyeztetni vele kizárólag ilyenkor lehetett.
Fél másodperccel később, mikor az ajtó feltárult, megpillantotta a lányt, aki mostanság oly sok borsot tört az orra alá. Elmosolyodott, majd megszólalt. – Látom, Miss Murphy, sikeresen megtalálta az irodámat, miben segíthetek?

Elmosolyodott s ingatni kezdte a fejét, amolyan „nem hiszem el, hogy itt tartunk” módon. – Nincs mit. Ha nem elég a házi dolgozat, hanem még felelni is szeretnél nálam, akkor örömmel kikérdezem – válaszolta, miközben tényleg az járt az agyában, hogy mindez valóban vele történik? Leginkább azt nem hitte el, hogy ezt a lányt idesodorta az élet és mióta itt van, konkrétan vége lett a békés hétköznapjainak, mert mindennap van valami és nyüzsgés van körülötte. Ráadásul ez az ártatlan hang, hogyan a lány megszólalt, teljesen kizökkentette Jaspert, tudta nagyon jól, hogy megint játszma van. Bár nem tapasztalt túlságosan, azért már volt szerencséje ehhez a hangvételhez. Meg ahhoz, amikor olyan ravaszul szólalt meg… meg amikor dorombolt. Nem tudta mindet felidézni, de lassan ott tartott, hogy nem tudta megítélni, hogy mikor nincs játszma.
Úgy tűnt, hogy amíg ők együtt élnek, Jaspernek eléggé nehéz lesz, hogy egyedül legyen, legalábbis szinte biztos volt benne, hogy Seraphine ott lesz és piszkálni fogja mindig valamivel. Hiszen épp elég csak arra gondolni, hogy azzal is piszkálja folyton, ha bezárkózik a szobájába. – Tény, de én jobban szeretek egyedül lenni. - Ez a köntös-dolog is olyan volt, hogy talán nem direkt tette a lány – de, Jasper tudta nagyon jól, hogy direkt -, mégis olyan volt, hogy egyiknek teljesen természetes, a másik meg a falat kaparta tőle. És az eddigiek alapján Jasper szokott lenni az, aki a falat kaparja. Szemlátomást Seraphine bele sem gondolt a Jasp helyzetébe, mikor leemelte a köntöst a fogasról. – Tekintve, hogy mi? – kérdezett vissza azonnal, miközben felvonta a szemöldökét. Igencsak érdekelte, hogy mi lett volna a mondat befejezése, amit a lány inkább megtartott magának. Rendkívül idegesítő volt, amikor ezt csinálta, ezt sem kedvelte a lányban, és elég gyakran tett így, hogy a mondat második felét inkább elharapta.
Szélesen elvigyorodott, sejtette valahol legbelül, hogy a nő kiakad a válaszon. – Sajnálom – ám látszott a fején meg a vigyorán, hogy végképp nem sajnálta, neki teljesen megfelelt az élet úgy, hogy ő kiszámítható volt, a rejtélyes dolgokat meghagyta a nőknek, meg azoknak, akik jobban ráértek, mint ő. – Azt ne mondd, hogy ez egy rossz érv, hiszen igaz – vonta meg a vállát, s mosollyá szelídült közben a vigyor is. Azonban tény, hogy ettől jobb érvet nem talált hirtelen. A lány arcát figyelte majd az őzike szempárba kapaszkodtak az övéi, majd eszébe jutott egy kérdés, maga sem tudta, honnan; amire nyilván olyan választ kapott, amilyet utált. – Oké, a lakótársad vagyok. Ezen kívül mit tehetnék még, hogy annak tarts? – dobta vissza a kérdést, hiszen tényleg lövése sem volt a dologról, hogy Sera mit várt tőle. -  Amúgy Seraphine, ezekkel az elharapott mondatokkal rendkívül idegesítesz – tette hozzá morogva. Úgy érezte, muszáj volt ennek hangot adnia, mert ha valamit nem akar elmondani, akkor bele se kezdjen inkább.
Mióta Seraphine átöltözött, komolyabbnak tűnt, tehát ez is azt mutatta, hogy az, hogy fel van öltözve kifejezetten jó hatással volt rá. De ezt Jasper azért mégsem fogja mondani neki, ám megállapította magában. Hiányos öltözékben vannak a játszmák, amikkel ki lehetett kergetni a világból.
- Mi többre vágyjak? Vegyelek feleségül, vagy mi? – nevetett fel most már tényleg, bele sem gondolva, hogy mit mondott. Látta, hogy a lány teljesen komoly ábrázattal ült előtte, tehát biztosan nem poénból dobta be a kérdést, ám Jasper nem értette a mögöttes tartalmat. Ő egy rém egyszerű pasi volt, nem tudott a sorok között olvasni.  Abszurd volt az egész helyzet, úgy érezte. Meg azt is érezte, hogy annyit beszélt most, mint máskor egész nap; kellőképp kimerítőnek élte meg. – Rendben – nyugtázta, hogy okos férfi, de a sorok közt még mindig nem tudott olvasni, úgyhogy nem sokra ment az eszével. Rafináltnak kellett volna lennie, vagy valami ilyesminek, de az végképp nem volt; az ilyen tulajdonságokat a nők kapták általában.
A gúnyos bocsánatkérésre már inkább nem mondott semmit, hanem tényleg fogta magát és ment tovább a konyhai romokat eltakarítani. – Dirty dancinget majd a barátnőiddel nézz, velem tuti nem – jelentette ki, miközben már pakolászott. – Jó, nézhetünk mesét – felelte, bár nem tudta elkpzelni magukat, hogy Szilajt esetleg Aladdint néznek együtt, de végül is az esélyt meg lehet neki adni – gondolta. – Oké, hogy tök fiatal vagy, de azért csak tudod, hogy miről szól az Oroszlánkirály, meg ezek… - mondta, de rá sem pillantott a lányra. – De te is írhatsz valami cetlire, aztán megnézem én is, te nagyobb eséllyel írsz olyat, amit én nem ismerek – javasolta, majd mikor végzett a konyhával, és megbeszélték a mosást, elment a szobájába, hogy végre egyedül lehessen. – Jó éjt – felelte.

Másnap egy kissé későn ébredt, így majdnem elkésett az órájáról, de ehhez az is hozzájárult, hogy otthon olyan dolgokkal szembesült, amelyekkel még soha. Amikor álmosan kicsoszogott a szobájából, megpillantotta a tiszta, kivasalt inget a pulton, amelyen ott volt a visszavarrt gomb, s nem sokkal arrébb észrevette a reggelit, amelyet a lány készített ki neki és az üzeneteket is elolvasta. Mosolyogva tette le a papírokat az asztalra, és azon tűnődött, hogy miért törődik vele ez a lány, hiszen nem is érdemli meg, Jasper néha olyan gorombán szólt hozzá, hogy kész csoda, hogy egyáltalán kommunikált vele. Nagyon tudta bosszantani Seraphine és a játszmák, de olykor tényleg rendkívül figyelmes és kedves lány volt, ám ezt még véletlenül sem akarta bevallani magának. Számára ő az idegesítő csaj volt, és kész.
Csak remélni merte, hogy nem keresi fel a fogadóórán, gondolta, hogy úgysem megy el megnézni, hogy mikor lesz, ám mikor Wood kicsattogott az ajtaján, a legnagyobb meglepetésére Seraphine lépett be szobájába, és azonnal pimaszkodni kezdett. Jasper nem tudta vigyor nélkül fogadni őt; azzal győzködte magát, hogy ide is csak azért jön biztosan, hogy piszkálja őt és ne hagyjon neki egyetlen nyugodt percet sem.
Amikor az ajtó bezárult s a lány feléje közeledett, óvatosan végignézte őt és a hiányos öltözetét és szeretett volna valahogyan belekötni, de jobbnak látta inkább nem ezzel húzni az időt, hanem a tantárggyal kellett foglalkozni. Megjegyezte magának azonban, hogy milyen szép lábai vannak, de ez ugye végképp nem tartozott a témához, így elhessegettte azt.
- Igen, rossz kislány volt, remekül mondja – mosolyodott el pimaszul, majd folytatta. – Wow, meddig fogalmazta ezt a mondatot? – kérdezte, bár nem várt rá választ. Sóhajtott egyet, majd folytatta: - Talán ha figyelne az órákon és nem mobilozna, illetve megírja nekem a dolgozatot, amit kértem, akkor lehet, hogy közelebb kerülne a szívemhez. De ahhoz, hogy a legjobb osztályzatot adhassam, eléggé sok mindent meg kell tennie, Miss Murphy. – Nem is értette a kérdést nagyon, hiszen teljesen érthető volt, hogy mi a feladat, egy tanár pedig azokat a diákokat kedvelte mindig is, akik figyeltek az órán és jó érdemjegyeket kaptak a félévi vizsgákon.
Végignézte, ahogyan a lány a hajával babrált, eléggé nehezen tudta levenni róla a szemét; nehezére esett bevallani, de tetszett neki az összkép, csak nem pont ide való volt, főleg nem egy fogadóórára, de ezt inkább nem is gondolta tovább.
- Nem értem, miről beszél – felelte s lazán hátradőlt a székében, az egyik kezébe egy tollat fogott és azzal szórakozott amolyan pótcselekvés gyanánt. Abban viszont igaza volt Seraphine-nak, hogy Wood rendkívül furcsán festett, mikor kikecmergett az ajtón, de Jasper lelkiismerete tiszta volt, nem tett semmit.
- Köszönöm a reggelit, meg az inget – váltott témát, bár nagyon nem kellett volna, hiszen ki tudja, mennyien várakoztak még odakint. – Persze ez nem azt jelenti, hogy megajánlott jegyet adok Alkotmányból – jelentette ki, mert rendkívül gyanúsnak találta, hogy ennyire kedves volt vele a lány, biztos volt benne, hogy van valami hátsó szándék a részéről. – Nos, ki vele, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen extrán kedves voltál velem? – kérdezte gyanakodva, s hirtelen fel sem tűnt neki, hogy magázásból tegeződésbe váltott.

Jasper maga sem hitte volna, hogy egy kellemes vacsora azt jelenti a lakótársával - akit már olyan szinten pimasznak tartott, hogy az egyenesen felháborító volt -, hogy arról folyik a diskurzus, hogy vetkőzős póker-szerű legyen-e a feleltetés vagy sem. A leginkább megdöbbentő az volt, hogy szerinte a lány nem ivott alkoholt – legalábbis nem érezte rajta, mikor a szobájában oly közel beszéltek egymáshoz -, így hát kénytelen volt elfogadni azt, hogy Seraphine alapjáraton egy ravasz és kiállhatatlan nő, aki csak játszadozik vele.
Persze olykor Jasper is belement a játszmába, miért is ne, de úgy érezte, hogy ő végképp nem jó ebben, meg mindig is az egyenes beszéd híve volt, úgyhogy leginkább az működött neki, ha szépen csendben maradt, ám nem mindig sikerült ez neki.
- Tétje? – kérdezett vissza csodálkozva, s magasra szaladt a jobb szemöldöke is hirtelen. – Ha jó választ adsz, nem buktatlak meg, ha rosszat, akkor meg igen. Deeee, mivel a házirendről beszélünk, így mondjuk inkább azt, hogy ha rosszul tudod, akkor négyezer-ötszáz szó lesz az Alkotmány beadandód, ha meg jól, akkor háromezer-hétszáz. Na, jó így? – Jasper a realitás talaján akart maradni, bár az, hogy kikérdezi a lánytól a házirendet, már az is eléggé elrugaszkodott gondolatnak számított, de ő vetette fel a dolgot, így járt.
Akkor most már mindig ez lesz? Sosem fognak egymással normálisan beszélgetni, mint két átlagos ember? Végül is Seraphineból kinézte, hogy alapvetően egy kacérkodó nő, meg is volt hozzá minden eszköze, bizonyára tudta is megfelelően használni azokat bármilyen körülmény között – ezt már Jasper is jócskán megtapasztalta.
A köntös-téma meg kezdte már kellőképp bosszantani, mert úgy érezte, hogy nem jutnak egyről a kettőre. A lány csak köntörfalazott meg rejtélyesen beszélt, és Jasper nem mindig tudta ezeket a kódolt női mondatokat lefordítani magának, az elharapott mondatokon meg aztán végképp ki tudott akadni. Egy rövid ideig gondolkozott a válaszon csak, közben le sem vette a szemét a szemben ülőről. – Hogyne, ebben igazad van – kénytelen volt igazat adni a lánynak, bármennyire is fájt neki. – Azonban nem vagyok a pasid, hogy felvedd a ruháimat… - Ez volt a legjobb érv, amit fel tudott hozni a nő ellen, de ha erre is talál ellenérvet, akkor kész, nincs több ütőkártyája ellene. – Egyébként nem tudom, van-e barátod, de nem is érdekel, viszont eléggé rossz néven venném, ha az én barátnőm random férfiak ruháit venné magára – tette hozzá még mellékesen. Nem gondolta, hogy lenne párja a lánynak, mivel nem látott itt még senkit, mióta együtt laknak, de nem is figyelte igazából, úgyhogy azt hozhatott fel, akit csak akart, Jasper nem tudott volna róla úgysem.
Úgy tűnt, Jaspernek jobban kellett volna igyekeznie, hogy lakótársabb lakótárs legyen, mert Seraphine-nek így nem felelt meg. – Nincs kifogásom. Rohadt sokat dolgozom és nincs időm bandázni meg nem tudom, miket szoktál csinálni, de nekem ez így megfelelt. – Kénytelen volt elismerni magában, hogy valóban az ők közös titkuk volt az, hogy együtt élnek, az egyetemen vélhetően ezt sem nézték volna jó szemmel, de mivel Jaspert ilyesmi eddig még sosem érintette, nem is volt túlságosan tájékozott a témában. – Nézd, én nem vagyok egy bulizós meg program csinálós pasas, ha hazaérek, örülök, ha bedőlök az ágyamba vagy még lehet, hogy akkor is dogákat javítok, vagy akármi, tök unalmas vagyok, elhiheted – győzködte a lányt, hogy higgye el, nekik sokkal jobb egymás nélkül ám nem tudta, hogy mennyire ért célt ezzel a szöveggel. Ritka volt az, amikor nem felszedni szeretett volna egy nőt, hanem távoltartani magától; még sosem fordult vele ilyen elő, úgyhogy nem volt túlságosan gyakorlott.
- Nincs – rázta meg a fejét, és így is gondolta. Hátha ezzel besértődik a lány és otthagyja, de túlságosan kitartó és szemtelen volt, úgyhogy Jasper el tudta képzelni, hogy ezek a szavak csak úgy simán leperegtek a nőről. Seraphine következő megjegyzését egyszerűen csak elengedte a füle mellett, vagyis nem teljesen, mert a szemeit megforgatta egy kicsit, de nem mondott semmit. Egyébként, nem gyűlölte a lányt, csak néhány dolog idegesítette vele kapcsolatban, az azért nem ugyanaz. Vagy nem utálta annyira, csak kicsit. Ha bosszantotta, mint most is, az eléggé rossz volt szerinte.
A nő mosolya egyszerűen kiakasztó volt a férfi számára, úgy tűnt, hogy Seraphine-nak ezek a témák teljesen hétköznapiak.
Azonban a következő pillanatban jobbnak látta, ha véget vet a dolgoknak, kezdett túl személyessé válni a beszélgetés, sőt már jócskán az volt így is. A mosoly lehervadt az arcáról, a lány szavai hallatán szinte felcsattant. – Na, oké, ne elemezgessünk engem, hogy van-e önbizalmam – nyilván volt neki szerinte -, meg egyébként is ez pusztán egy szófordulat, de magad is tökéletesen tudod ezt. Téma lezárva – közölte, s mogorván pillantott a lányra, akinek az arcán továbbra is ott virított a kacér mosoly, ráadásul még kacsintott is egyet. Jasper nem tudta kezelni az ilyen helyzeteket, nem szokott hozzá, hogy a lakótársa, aki egy dögös nő, folyamatosan flörtöljön vele, főleg úgy, hogy ott virít a feje fölött egy hatalmas STOP tábla.
Jobbnak látta inkább, ha a romok eltakarításával foglalatoskodik, addig sem kell Seraphine lélekbelátó pillantásával találkoznia.
- Négy év van közöttünk, ha nem buktál a suliban és zseni sem vagy – közölte, amelyből akkor a lány könnyedén kiszámolhatta, hogy hány éves a férfi. – Oké – felelte, de részletekbe nem bocsátkozott. Mivel Seraphine tudta a nevét, így könnyedén megtalálhatta Jaspert a közösségi média szerteágazó világában.

Japser most kevésbé volt harapós, mint ahogyan otthon elég gyakran szokott lenni, mivel még nem volt annyira fáradt, mint késő délután szokott lenni, úgyhogy egészen kellemes társaságnak bizonyulhatott, ha valaki társalogni szeretett volna vele, ezt bizonyára Seraphine is észrevehette.
- Például azzal, ha megírja a beadandókat meg a féléves vizsgát kitűnőre, na azzal eléggé be tudná lopni magát a szívembe – közölte, pedig tudta, hogy a lány teljesen más szemszögből közelítette meg a témát, ahogyan arról a hangsúlya is árulkodott, ám Jasper igyekezett az ignorálni. Ugyanakkor nem volt vak – jelenleg legnagyobb bánatára -, és végignézte Seraphine kis műsorát a füzettel és a tollal, de nem mondott semmit. – Úgy csinál, mintha még sosem adott volna le beadandót Alkotmányból… ha nincsenek meg ezek az információk, akkor nézze meg a neten. Következő kérdés? – igyekezett túllépni azokon a kérdéseken, amelyekhez az ő személyes jelenléte nem szükséges. És persze igyekezett ignorálni a flörtöt is, bár igencsak nehezére esett.
A tollal szórakozott, amelyet az imént vett kézbe, de egy idő után megunta és csak összekulcsolta az ujjait, s kezeit az asztalon pihentette.
Szemöldöke magasra szaladt a lány megjegyzése hallatán.
- Miért, milyen hatással vagyok? – kérdezte értetlenül. Tényleg nem értette, hogy jön ez most ide, meg miért kellene neki hatással lennie tanárként a nőkre. A lány arcát figyelte, bárcsak le tudott volna olvasni róla bármit is azon kívül, hogy gondolkodik, mit is mondjon.
- Ezt most honnan a fenéből szeded? – fakadt ki a lány szavain, amint a külsejére és a jó tanulmányi eredménye közötti kapcsolatra célzott. Majd tovább hallgatta a záporozó mondatokat, s igyekezett felfogni, és összekapcsolni a kérdésével. De végül csak kibökte Seraphine, hogy miért is volt kedves Jasperrel, legalábbis úgy gondolta, hogy ott van elrejtve a válasz is a monológ végén.
Kereste a szavakat, hogy mit is mondhatna erre. Persze kölyökként nyilván csúfolták Casperrel, a szellemgyerekkel, és első ránézésre úgy tűnt, hogy Seraphine is erre akart utalni a rajzzal, de nem akarta ezt felhánytorgatni neki. – Szóval egy szellem vagyok? – kérdezett vissza a lány szemeibe nézve. – Pedig nagyon is élek, mint láthatod – tette hozzá, s végigmutatott saját magán – már amennyire ez lehetséges ülő pozícióban. – Hm, sosem gondolkoztam ezen – jelentette ki elgondolkodva, s kicsit megvonta a vállát. – Elsősorban a bosszantó és pimasz énedet mutatod felém, úgyhogy a többit nem igazán tudom, milyen – felelte egy kis idő múlva. Végképp nem tudott mit kezdeni ezzel a témával, sosem beszélgetett ilyesmikről, általában csak sodródni szokott, kibeszélni semmit sem. Erre vélhetően olyan válasz érkezik majd, hogy akkor ismerjék meg egymást, vagy valami hasonlóra számított, de ennyire előre nem igazán gondolkodott. – Szó sincs ilyesmiről – füllentette, miután megszakította a szemkontaktust s hirtelen a kezét kezdte nézni, mert mintha azon látott volna valami rendkívül érdekes dolgot.

Jasper rosszallóan megingatta a fejét. Mi mást is várt a lánytól, bár még mindig nem értette, hogy pontosan mit akar tőle és miért így. Pontosabban maga sem tudta igazából, hogy miként is definiálhatná ezt az egészet. Azt viszont tudta nagyon jól, hogy ha belemegy a játszmába Seraphine-nal, akkor rossz vége lesz, úgyhogy jobbnak látta nem belemenni.
- Én vagyok a tanár, az én szabályaim szerint játszunk – közölte mindenféle, felé irányzott flörtölős szöveg ellenére. – Nincs vetkőzős játék – zárta rövidre ellenvetést nem tűrően. Olykor ki lehetett billenteni Jaspert, de igyekezett ellenállni, ezt már egészen jól megtanulta a munkája során, hiszen a nők eléggé hajlamosak bevetni olyan eszközöket, amelyek nem teljesen szabályosak.
Úgy érezte, ha bármi ilyen játékba belemegy, azzal csak magának ártana, úgyhogy jobbnak látta, ha minden ilyesmit hárít. Persze, így biztosan meglesz a véleménye a lánynak róla, hogy ő egy unalmas alak, de talán ez tűnt így a legjobb megoldásnak. Meg amúgy sem volt egy izgalmas pasi, ez tény.
A köntös-sztorinak pedig úgy tűnt, hogy sosem lesz vége, azonban egyre jobban az látszódott, hogy már nemcsak arról szól ez a beszélgetés. Jasper nem értette, hogy mit nem ért a lány a problémán, pedig annyira egyszerű volt az egész. Kezdte azt gondolni, hogy tudta ő nagyon is jól, csak az agyát húzta; más magyarázat aligha létezett erre az adok-kapok-ra.
- Nem aggódom ilyesmi miatt, az én lelkiismeretem tiszta – jelentette ki határozottan a szemtelen kérdésre válaszolva. – Nem érdekel, akkor is rajtad volt és az enyém, és igen, lehet, hogy nem voltál teljesen meztelen – legalábbis az elején -, de az is pont elég… - Nem eresztették egymás pillantását, ám ekkor Jasper eljutott arra a pontra, hogy feladja a harcot, mert a lány végképp nem akarta megérteni a problémát, úgyhogy lemondóan sóhajtott egy nagyot és lezártnak tekintette a témát a maga részéről.
Nehéz este volt ez, még sosem kellett ennyit beszélnie Seraphine-nal, ráadásul ahelyett, hogy olyasmivel kezdték volna az ismerkedést, hogy ki honnan jött vagy milyen az időjárás odakint, kellőképp belecsöppentek valaminek a kellős közepébe, ahonnan Jasper menekülni szeretett volna a saját érdekében, de Seraphine valamilyen láthatatlan erővel nem engedte őt. Azonban ez a láthatatlan erő mintha azt akarta volna, hogy ne akarjon menekülni, ám ő mégis azt akart, semmi más nem számított.
Elege volt abból, hogy Seraphine olyan pimasz módon szegezett neki, Jaspernek személyes kérdéseket és végképp zavarba sem jött tőlük. Olybá tűnt, mintha egész életében ezt tette volna. De bizonyára ő mindenkivel ilyen, remekül látszódott, hogy megvan a gyakorlata, s egy-egy kérdésnél a szeme sem rebbent, csak kimondta, amit akart, nem számított neki, hogy Jaspert azzal zavarba hozhatja vagy sem. A férfi igyekezett higgadt maradni, de volt olyan pont, amikor azt érezte, hogy sok. Nagyon ritkán érte el ezt a szintet eddigi élete során, ám egy este alatt Seraphine-nal többször is sikerült – ez meglehetősen bosszantotta őt, mert azért bízott benne, hogy egy olyan lakótársa lesz, aki mellett nyugodt lehet az élete, ám ez nem így tűnt egyelőre.
Amint a szobája irányába ment, rezegni kezdett a telefonja a zsebében. A főképernyőn a lány neve díszelgett. Megnyitotta az üzenetet, s elvigyorodott a kép láttán – tudta nagyon jól, hogy a lány saját magára gondol, látta az egyetemi névsorban a teljes nevét. Válaszként küldött neki egy like jelet. Ebbe csak nem fog belekötni.

Jasper eléggé kíváncsi volt, hogy a fogadóóra most normális hangvételben és témákról fog zajlani, vagy hasonló szintre emelkedik, mint a tegnap estéjük. Itt eléggé nehéz helyzetben voltak, mivel ha bármi informális dologról kezdtek beszélni, és bárki meghallotta, az gyanús lehetett, úgyhogy Jasper ezt próbálta szem előtt tartani, ám lehet, hogy nem mindig sikerült neki.
- A vizsga nehéz – mosolygott. Gonosz mosoly volt ez, mert tényleg rohadt nehéz feladatsor volt összeállítva, direkt olyan, hogy a rendelkezésre álló idő kevés legyen arra, hogy minden feladatot be tudjanak fejezni; tehát nagyjából képtelenség volt kitűnőre vizsgázni Alkotmányjogból, ám ezt csak azok tudhatták, akik már túlvoltak a tárgyon, esetleg újra felvették. – Nem is tudja, hogy mennyi – mosolygott, de már nem gonosz módon. Látta nagyon jól, hogy Seraphine arcán újra megjelent a tegnap esti pimaszság, most már azonnal fel tudta ismerni.
Jasper egy kissé aggódott, hogy játszmába kezd a lány, mivel az végképp nem egy fogadóórára való, sőt, még csak a campuson sem tűrt el ilyesmit – legalábbis az eszével úgy gondolta, hogy majd így lesz.
- Egy pillanatig sem hittem, hogy el fogsz jönni, úgyhogy vedd úgy, hogy büszke vagyok rád – vigyorgott a lányra; csak a buksisimi maradt el nagyjából. Tetszett neki, hogy a másik bosszankodik a kitérő válasz miatt, de ez tényleg olyan kérdés volt, amire a válasz már meg van adva a megfelelő helyen. Mivel szakmai kérdés eddig nem merült fel, így nyilván kikerülte a válaszadást.
Végignézte, amint a lány mérgelődve leteszi a füzetet és a tollat az asztalára. Talán most először fordult elő az, hogy ő bosszantotta valamivel a másikat úgy igazán, habár a köntös-téma is először így alakult, aztán tessék, mi lett belőle… Jasper nagyon remélte, hogy itt nem fognak ilyen témákba bonyolódni – Seraphinet egy kicsit is ismerve ez egy naiv gondolat volt a részéről.
A következő pillanatban kezeit továbbra is az asztalon tartva előre hajolt a lány felé, mivel az megint elkezdte a befejezetlen mondatos fogást alkalmazni, amivel Jaspert ki lehetett kergetni a világból. Okos nő volt, aki feltalálta ezt, tökéltesen lehetetett vele bosszantani a férfiakat.
- Akkor mi? – nézett rá szúrós szemmel a férfi. Állta a lány pillantását, egyszerűen képtelenség volt nem az őzike szemekbe nézni. Látta, hogy újfent gonosz gondolatok járnak a lány fejében és vélhetően nem fogja elmondani őket, és inkább a frászt akarja majd Jasperre hozni; azonban, hogy miként, arra nem volt semmilyen ötlete. Bízott benne, hogy valami olyasmi lesz a válasz, hogy „akkor nem főz neki vacsorát este” vagy valami hasonló. – Nekem nincsen semmilyen dilim, tök normális vagyok – közölte tényként, majd visszadőlt a székébe, amint a kedélyek csillapodni látszódtak.
A lányhoz hasonlóan ő is sóhajtott egy nagyot – kicsit várta már, hogy vége legyen ennek a huzavonának -, majd felelt az első értelmes kérdésre. – E-mailben teljesen jó. Védem a környezetet, meg ilyenek… - felelte, s még hozzábiggyesztette a második mondatot is, mivel tisztán emlékezett, hogy tegnap este Seraphine beszólt neki a mosás okán.
És akkor itt jött el a pillanat, amikor is el kellett volna köszönniük egymástól és átadni a kilincset Harriett Mackenzie-nek, aki égett a vágytól, hogy feltegyen egy kérdést Jaspernek, amely nem hagyta nyugodni az előző óra óta, s úgy érezte, nem tud várni a következőig. Ám nem így történt. Sőt, lehetséges, hogy Harriettnek már nem is lesz ideje arra, hogy feltegye a kérdését, mivel legnagyobb bánatára a diáktársa igencsak lefoglalta a tanár urat.
Jasper először felvonta a szemöldökét a meglepettségtől, majd nagyokat pislogott, hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon. Köpni-nyelni nem tudott; Seraphine oly könnyedén közölte vele azt, hogy mennyire odáig vannak érte a nők és hogy ő mennyire vonzó. Persze, mivel már volt barátnője korábban, így némi sejtése volt arról, hogy a másik nem számára valamennyire vonzó lehet, de nem igazán foglalkozott a témával jobban; úgy vélte, hogy semmivel sem másabb, mint a többi férfi. Nem tudott mást, teljesen reflexből jött, hogy elvigyorodott, és a lányra pillantott, aki lehetséges, hogy egy kicsit zavarban volt, de Jasper ezt nem tudta teljesen megítélni, mivel épp a saját gondolatai kötötték le.
- Hű – bökte ki végül egy kis idő múlva, s továbbra is vigyorgott még. Igen, azzal a mosollyal valószínűleg, amelyet a lány említett az imént. – És te is így gondolod? Neked is okoztam már olyan álmot? – tette fel a kérdéseket teljesen átgondolatlanul. Teljesen lényegtelen volt egyébként, hogy Seraphine miként vélekedik a témáról, hiszen a STOP tábla még a feje fölött villogott most is.
Kellett azért néhány pillanat, hogy összeszedje magát és továbblépjen.
- Oké-oké, nem feltételeztem rólad semmi ilyesmit, nyugi. Szerintem okos nő vagy – felelte, s remélte, hogy ezzel a válasszal majd csillapodnak a kedélyek. Nem ilyen szempontból értette az iméntit, hanem inkább a közöttük levő informális kapcsolatra utalt. Fél pillanattal később jött csak rá, hogy ez már majdnem bók volt, azt pedig végképp nem akarta, hogy ilyen vizekre evezzenek.
- Azt akarod, hogy nyissak feléd? Akkor nem fogsz piszkálni már és nem játszmázol velem, ha nyitok? – kérdezett vissza, habár halványlila gőze sem volt arról, hogy miként fog ő nyitni, mivel ilyen jellegű problémába még soha életében nem ütközött. Mindenki olyan jól eltűrte olyannak, amilyen. Van néhány barátja, velük is csak kialakultak a dolgok valahogyan… - Amúgy, ma is elmegyek veled vásárolni… ez nem jó? – kérdezett újfent, miközben járatta az agyát a mikéntek listáját átpörgetve. – Nem láttam – dörmögte. Talán nem meglepő a lánynak, hogy ez a film kimaradt neki, sőt a könyvet sem olvasta – Jaspert nem kötötték le az ilyen tini sztorik, ha már vámpírtörténet, akkor Anne Rice könyveit jobban preferálta, ám ez végképp nem tartozott a témához.
Azt mondják, hogy jó társaságban gyorsan röppen az idő; szegény Harriett Mackenzie-nek már csak öt perce maradt, hogy feltegye a kérdését Jaspernek.
Seraphine kérdése végképp kiverte a biztosítékot Jaspernél. – Az istenért, miért kérdezel ilyeneket? – csattant fel. Elege volt már nagyon, hiszen igazából nem tudott értelmes válaszokat adni ezekre a kérdésekre meg nem is akart igazából. – Semmiről nincs szó… nem menekülök – felállt a székéből és odament a mögötte levő ablakhoz és kinézett rajta. – Nem tudom mit mondjak, oké? Egyszerűen nem tudok semmit! – közölte, de nem kiabált és dühös sem volt. Vagy ha dühös is volt, akkor leginkább saját magára. Odasétált az asztal elejéhez és kissé neki dőlt, közben Seraphine-t figyelte. – Én ilyen vagyok, és kész. Sajnálom, ha nem felelek meg így neked… - mondta higgadtan, majd végül hozzátette: - de igyekszem.

Jaspernél betelt a pohár, elege volt a témából. Hiába volt az, hogy ő állított valamit, Seraphine-nak mindenképp ellent kellett mondania, nem fogadta el a másik álláspontját. A férfi jobbnak látta inkább nem is kommentálni az elhangzottakat, csak hitetlenül megingatta a fejét és elmosolyodott, de nem szólt egy szót sem. Úgy gondolta, felesleges a szócsatát folytatni a lánnyal, mivel se eleje se vége és még mindig ott volt a STOP tábla, amiről úgy gondolta, hogy egyre nagyobbá válik, vagy csak a színei lettek élénkebbek? Mindenesetre Jasper számára tökéletesen látható volt, és emlékeztette arra, hogy mit nem szabad tennie, hiszen egyetlen botlás és vége mindennek.
Úgy gondolta, hogy enged a húzásnak és belement abba, hogy valamilyen közösségi platform révén kommunikáljanak egymással ezután, hiszen Jasper jómaga is használta azokat a barátaival, kollégáival. Abban bízott csak, hogy nem fogja megbánni a döntését, és nem az lesz, hogy Seraphine ott sem fogja békén hagyni.

A túlzó megjegyzésre elmosolyodott, ám volt némi reális alapja a feltételezésnek, mivel az egyik legnehezebb tárgy volt az Alkotmányjog az összes között. Jasper egyébként nem számított szigorú tanárnak, leginkább azért, mert fiatalabb korából adódóan könnyebben szót értett a diákokkal és még túlságosan közeli volt számára az emlék, amikor ő maga is szívott ezzel a tárggyal. Nevethetjük stérbernek is akár, de neki hibátlanul sikerült a vizsgája anno, talán innen is jött neki, hogy később többek között ezzel is szeretne majd foglalkozni a többi tárgy mellett.
- Még a feltételezés is sértő, hogy ilyesmit kinéz belőlem, Murphy kisasszony – még sosem szólította így a lányt, de eléggé mulatságosnak hangzott kimondva. Ugyanakkor – a változatosság kedvéért - bosszantani kezdte, hogy Seraphine következetesen elhagyta a hivatalos stílust, amit a tanárok felé kellene tanúsítani. Jasper kezdte úgy érezni, hogy megint egy játszma kezdetén állt és nem szabadult. – Örömömre szolgál, hogy általam csodásabb lett a napja, Miss Murphy – a lány nevét kissé határozottabban ejtette ki, ezáltal is jelezve számára, hogy örülne, ha továbbra is megmaradna a tanár-diák közt használatos stílus, mivel végképp nem akarta, hogy bárki fültanúja legyen annak, hogy ők iskolán kívülről is ismerték egymást. Habár jómaga is hajlamos volt elhagyni a magázó szavakat, mert automatikusan az informális forma jött, mivel Seraphine irányába ezt alkalmazta legtöbbet még akkor is, ha nem kommunikáltak túlságosan sokat egymással.
Az elharapott mondat pedig az őrületbe kergette, s ezt a lány is tökéletesen tudta; direkt csinálta ezt, teljesen világos volt, az volt a célja, hogy kiakassza Jaspert annak ellenére, hogy most a férfi egy tanár volt, akinek számos másik diákkal is kellene még rajta kívül beszélnie meg még órát tartani, úgyhogy végképp nem volt szerencsés húzás most őt felbosszantani. Amúgy sem volt egy egyszerű dolog ez, ám Seraphine-nak játszi könnyedséggel ment ez is.
Ráadásul így, hogy közelebb hajolt az asztalon keresztül, a lány is így tett, s olyan közel kerültek egymáshoz, hogy a kezével a férfi állát simította, miközben hozzá intézte a fenyegető szavakat.
- Most nagyon megfélemlítettél – suttogta Jasper, s elmosolyodott, maga sem gondolta komolyan az egészet, amit hallott a nő szájából, konkrétan elképzelhetetlen volt számára, látva, hogy eddig milyen volt a lány. De persze nem ismerte minden oldalát, lehet, hogy volt neki egy gonosz boszorkány énje is, ezt nem tudhatta, meg nem is akarta megtapasztalni. De igazából, minden nőnek van egy olyan énje, bármennyire is próbálják tagadni. – Kíváncsian várom – tette hozzá, majd hátradőlt újfent, amint a lány elvette a kezét. Ez volt a harmadik alkalom, hogy megérintették egymást. Maga sem tudta, hogy miért tartja ezt így számon.
Jasper arra gondolt, hogy nekik kettejüknek talán az a sorsuk, hogy egymást az őrületbe kergessék, legalábbis másra nem tudott gondolni. Úgy tűnt, hogy nagyjából öt perc leforgása alatt tökéletesen el tudnak jutni erre a szintre és nyilvánvalóban játszmába is kezdenek egymással. Jasper nem akart játszmát, de valahogy mindig úgy hozta a helyzet, hogy nyakig belekerült, hiába tiltakozott ellene – na jó, nem kell ám félteni őt sem, hiszen van, amikor önként és dalolva vesz részt ezekben annak ellenére, hogy utálja az egészet.
- Ha te mondod, biztos úgy van – hagyta rá mosolyogva, s megvonta a vállát is. Sosem gondolt még abba bele, hogy van-e neki bármilyen dilije, de vélhetően nem is nagyon fogja tudni, majd a diákok jönnek rá erre idővel.
A szemközt ülő lányt figyelte egy ideig, aki szinte sugárzott a nevetéstől, amelyet Jasper – komolynak szánt – szavai idéztek elő benne az imént. Nem látta eddig még ilyennek, ez is egy új arca volt neki és határozottan jól állt neki a boldogság – állapította meg magában a férfi.
Majd elkövették azt a hibát, hogy egyikőjük sem állt fel és zárta le a találkozót – leginkább Seraphine-nak kellett volna, amikor megkapott minden választ a feleslegesnek tűnő kérdéseire, ám maradtak mindketten egymással szemben ülve. Úgy tűnt, hogy a másodpercek ólomlábakon járnak, nem pedig suhannak, ahogyan az lenni szokott. Mindig ilyen nehezen telik az idő, ha olyan helyzetben vagyunk, ahonnan menekülni szeretnénk, és Jasper pontosan így érezte magát, ám igyekezett nem jelét adni ennek. Lehetséges, hogy némi zavar láthatóvá vált az arcán, mivel a lány egy olyan dologgal szembesítette, amiről eddig csak halvány elképzelése volt. Furcsa dolog ez, hogy így kell megtudnia valamit, ami évek óta az élete része. Ráadásul pont ettől a lánytól, akivel egy fedél alatt lakott és akinek a játszma az élete.
A mosoly egy automatikus reakció volt az elhangzottakra, de leginkább megdöbbent. De azt azért nehezen gondolta volna saját magáról, hogy annyira idióta legyen, mint amennyire ebben a pillanatban volt. Nyilvánvalóan adták magukat a kérdések, melyeket a lánynak tett fel, ám végképp nem gondolta át, hogy mennyire veszélyes vizekre eveznek ezáltal.
Látta Seraphine arcán a pillanatnyi zavart, amely átsuhant rajta a másodperc törtrésze alatt, talán ő sem számított arra, hogy a túlságosan direkt megnyilvánulása ilyen következményekkel fog járni. Vélhetően nem nézte ki Jasperből, hogy visszakérdez – Jasper sem saját magából, úgyhogy ez vélhetően valami pillanatnyi elmezavar lehetett nála, vagy ki tudja…
Figyelte a nő mozdulatait, ahogyan az asztalra támaszkodott majd feléje emelte az egyik kezét, hogy megérintse az arcát. Jasper kissé előrehajolt ismét, hogy elérje őt. Négy, ez már a negyedik volt. A férfinak halványlila gőze sem volt arról, hogy mit tegyen ebben a helyzetben azon kívül, hogy komollyá vált arca állta a lány gyengéd érintését. Nem tudta eldönteni, hogy ez most miféle játszma, eléggé tartott attól, hogy túlságosan messzire mentek és hogy az állása fogja bánni, ha bárki benyit azon a rohadt ajtón… A lány dorombolva intézte hozzá a szavakat, szinte simogatta őt velük. Egy pillanatban talán szerette volna elhinni, hogy tényleg valós mindez, ám az agyával nagyon is jól tudta, hogy ez is egy játszma része.
Nyelt egy nagyot az egyik józan pillanatában, ajkain lassan végigvezette a nyelvét, majd megpróbált valami értelmeset kinyögni.
- Kérdéssel nem felelünk kérdésre – jelentette ki halkan, lassan kimondva a szavakat; rendkívül frappáns módon. Nem tudott felelni a lány kérdéseire igazából. Nyilván eszébe jutott már, főleg a tegnapi köntösös incidens eléggé kiakasztotta őt több szempontból is, de megálljt parancsolt magának, hiszen ott a STOP tábla a suli miatt, meg mégiscsak a lakótársa… - De igazából szerintem már tudom, hogy mi a válasz – suttogta, majd egy pillanat alatt hátradőlt a székben újfent és mintha csak egy csettintésre történt volna az egész, a varázs tovaillant.
Természetesen ott motoszkált még benne, hogy már megint milyen helyzetbe került a lánnyal és tudta nagyon jól, hogy ennek rossz vége is lehet. Szükség volt néhány pillanatra, hogy tisztábban lássanak, s visszatérjenek a normális beszélgetéshez, de ez kicsit nehézkesen ment.
Harriett Mackenziet közben már a fene ette meg odakinn az ajtó túloldalán, nagyon izgult, hogy nem fog tudni bejutni imádott tanárához, hogy néhány szót váltson vele. Hiba volt előre engednie Seraphinet, nem gondolta volna, hogy ennyire sokat fog bent időzni, nem volt jellemző, hogy ennyire sokáig volt bent bárki is. Mindössze néhány perc volt már csak, kezdte úgy érezni, hogy ez ma nem fog összejönni neki, egyre csalódottabb lett.
Jasper pedig ott tartott, hogy végképp nem tudta, mire számítson Seraphinetól ezután. Bevillant az agyába, hogy ő a préda a lány pedig a vad, aki el akarja ejteni a másikat, kicsit tényleg így érezte magát a tegnapi és a mai játszmák után. A férfi azonban úgy gondolta, hogy erős tud maradni, meg igyekszik nem indokot adni arra, hogy a lány játszmába kezdjen vele. Ez legalábbis fejben remekül hangzott ám a gyakorlat teljesen mást mutatott. A visszakézből passzolt labdák, amelyek teljesen átgondolatlanok voltak, eléggé nem fértek bele ebbe a keretbe, s Jasper olykor beleesett ebbe a hibába, amelyet egyértelműen Seraphine idézett elő benne – legalábbis más értelmes válasza nem volt arra a kérdésre, hogy mi, esetleg ki okozza ezt nála, hogy ennyire meggondolatlan?
- Ez nem sok jóval kecsegtet – állapította hát meg mosolyogva, s zavartan megvakarta a fejét. Nehéz volt elhinni azt, hogy ezek csak úgy megtörténnek, ám ha eszébe jutott az, amit az imént gondolt a kiváltó okkal kapcsolatban, egy kissé könnyebb igaznak vélni a lány állítását. Talán mindkettejükben ugyanaz dolgozott, és egymásból hozták ki ezeket a dolgokat.
A közös vásárlás ezután a beszélgetés után rendkívül izgalmas programnak ígérkezett, Jasper egyébként is a háta közepére kívánta, hát még így, hogy most ilyen beszélgetésen esnek túl a lánnyal… jobban örült volna ennek este és akkor elmenekülhetett volna a szobájába, ha túl sok lenne, de itt most csapdába esett.
Ráadásul olyan témák ütötték fel a fejüket, amelyekben végképp nem volt jó. Hirtelen reakciója talán megijesztette a lányt, de sem felkészülve nem volt erre, sem pedig türelme nem volt már igazából. Seraphine újfent elérte nála, hogy elveszítse azt. Tudta nagyon jól, hogy ő, Jasper nem egy társasági lény, ám a tegnapi beszélgetés szöget ütött a fejébe és rájött, hogy nyitottabbnak kell lennie. Talán, ha ezt valamiképp a lány tudtára hozta volna, akkor nem lett volna ez, ami épp történt vele.
Öt, ötödjére érintették egymást. Engedte, hogy Seraphine keze az övét fogja, ám ő nem viszonozta a kézfogást, csak engedte, hogy a lány azt tegyen, amit szeretne. Csendben, az asztal szélénék támaszkodva hallgatta a másik szavait, aki úgy tűnt, hogy rájött közben, hogy mi van a háttérben, főleg úgy, hogy Jasper a tudtára adta, hogy igyekszik megfelelő lakótárs lenni – függetlenül attól, hogy gőze sem volt, hogyan csinálja. De hangzatos szavak voltak ezek, talán Serat is legnyugtatták kicsit.
A következő pillanatban a némi hezitálást követően gyengéden megszorította a lány kezét, viszonozva az érintést, mikor az épp el akarta húzni az övét. Hat. – Hé, nem akarom, hogy visszafogd magad, szeretném, ha önmagad lennél velem – jelentette ki határozottan, s így is gondolta. Ha az ember a saját otthonában nem önmaga, az már rég rossz. – Tudom, nekem is az – mosolyodott el halványan. Nem mondott egyebet, figyelemmel kísérte, ahogy a lány összeszedte a holmiját és az ajtó irányába indult.
- Mindenképp – felelte röviden, s ellökte magát az asztaltól, hogy ismét leüljön a székbe, ha majd bejön a következő diák, de nem tudta, hogy egyáltalán van-e még idő arra, hogy más is bejöjjön. Seraphine még visszalépett mellé, hogy az arcára egy puszit adjon, s bocsánatot kérjen tőle. Hét.
Szeretett volna még mondani valamit a lánynak, de nem jutott eszébe semmi, így hát csak nézte, ahogyan kilép az ajtón, az pedig tompa hanggal bezáródik mögötte. Nem volt túl sok ideje arra, hogy rendezze a gondolatait, mivel az óra ötvenkilencedik percében betoppant Harriett, aki már alig várta, hogy találkozzon Jasperrel.

Jaspernek volt egy olyan előérzete, amely nem hagyta nyugodni, ám a józan esze azt súgta neki, hogy kár aggódni, úgysem lesz semmi – na nem pont így történt. Az, hogy Seraphine eljött a fogadóórára máris aggodalomra adott okot leginkább a tegnap este történtek miatt. Szó ne érje a ház elejét, azért egészen normális hangulatban indultak neki a beszélgetésnek, egy külső szemlélő akár még el is hihette, hogy ők valóban csak egy tanár és egy diáklány, ám eljött egy pont, amikor az álca megszűnt létezni és tökéletesen megmutatkozott, hogy kik is ők valójában.
Képtelenség még maga a gondolat is, hogy azalatt a rövid idő alatt, amíg egy diák bejön a tanárral váltani néhány szót olyan dolgok is történhetnek, amelyekre nem is számítanánk; hiszen amíg egyik bent van, a többi kint várakozik, reménykedve abban, hogy ők is sorra kerülnek. Seraphine sem tartózkodott bent sokáig, ám az a néhány perc, amit Jasperrel töltött, teljesen olyannak tűnt, mintha egy egész nap lenne.
Az, hogy Seraphine szembesítette őt valamivel, teljesen más vizekre terelte a beszélgetést és tökéletesen maguk mögött hagyták az alkotmányjog világát, helyette – a változatosság kedvéért – egy újabb játszmába kezdtek. Egyre inkább úgy tűnhet, hogy ezek a kisded játékok azok, amelyek éltetik őket, hiszen mindketten nagyon jól tudják, hogy teljességgel helytelen, amit tesznek és ahogyan teszik, ám mégis képtelenek megálljt parancsolni. Jasper lehetőség szerint kimaradna ezekből ám valahogy mégis mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy benne marad nyakig és onnan már esélytelen kiszabadulni. Ilyen volt ez a szexi tanár téma is, ami igazából egy kellőképp kínos téma, de akár le lehetett volna tudni három mondattal – persze akkor mindketten zavarba jöttek volna egy rövid ideig, de aztán könnyedén túl lehetett volna lépni rajta – persze az, aki nem részese ennek, könnyen beszél. Ezzel szemben Seraphine és Jasper egy kissé túlbonyolították. Jasper nem is értette, hogy a fenébe jutott eszébe a visszakérdés, hogy a lány is így gondolja-e és szokott-e vele álmodni. Persze, imponáló lehetne számára, hogy az a dögös nő, aki történetesen a lakótársa, titkon róla álmodozik, mialatt a mellette levő szobában próbálna a tanulásra koncentrálni. De Jasper nem ilyen férfi volt, aki elhitte az ilyesmit, pedig lehetett volna, mivel lett volna mire büszkének lenni, ha néha tükörbe nézett volna, de erre eléggé ritkán került sor. Nála a fésülködés is általában kimerült abban, hogy lustán beletúrt a rakoncátlan tincsekbe, és kész.
Egy kissé meglepte az, hogy Seraphine felült az asztalára, kezdte azt érezni, hogy a legnagyobb félelme és a leghőbb vágya egyszerre válnak valóra, de nem szólt semmit, egyszerűen csak sodródott az árral. Hagyta, hogy hadd vezessék az ösztönei, így hajolt közelebb, hogy a lány keze érinthesse őt egy rövid ideig. Seraphine egészen közel hajolt ahogy dorombolta a szavakat, illata szinte azonnal Jasper orrába szökött, de jól ismerte már ezt az illatot, hiszen otthon is szokta érezni. Szerette volna megérteni, hogy mire is megy ki a játék, de ezek a pillanatok nem olyanok voltak, amikor józanul tudott gondolkodni. Úgy érezte, hogy nem sok választja el attól, hogy elkövessen egy hatalmas hibát, de mindig is úgy tartotta, hogy ő egy erős férfi, úgyhogy ezúttal is ezt igyekezett mantrázni, hogy nem engedhet a csábító szavaknak és a gyengéd érintésnek. Egyébként is játszma volt az egész és Seraphine biztosan remekül szórakozott azon, hogy miként tudja Jaspert az ujjai köré csavarni. Az őzike szemek foglyul ejtették teljesen, ha akart volna sem tudott volna szabadulni. Ám egyszer csak lentebb vándorolt a pillantása a lány ajkaira, miközben az hozzá intézte a szavait, majd ismét a szemébe nézett, mielőtt felelt volna.
- Örömmel – súgta majdnem a lány ajkaira, de próbált ügyelni arra, hogy véletlenül se csábuljon el, ám mondhatni fizikai fájdalommal járt számára mindez; hiszen férfiből volt és ha egy nő ilyet tesz, mint amit Seraphine most, annak bizony eléggé nehéz ellenállni. Soha nem volt még ilyen helyzetben, és nyilván pont itt, az iskola falain belül kellett, hogy átéljen ilyesmit. Sejtette nagyon jól, hogy mire megy ki a játék, de valahogy mégis azt érezte, hogy itt most megketten nehezített terepen vannak. Eléggé nehezen tudta azt feltételezni a lányról, hogy kikezdene a tanárokkal, ám most teljesen úgy tűnt, hogy rutinosan tette, amit tett.
Jasper egy józan pillanatában megelégelte a játékot az Éden kígyójával, majd hátradőlt a székben és vége lett a varázsltnak. Igazán büszke volt magára, hogy képes volt ez meglépni, nem pedig engedett még tovább a lány csábítóan doromboló szavainak. Tudta nagyon jól, hogy észnél kell lennie.
Szemlátomást Seraphine sem feltétlen erre számított, mert úgy tűnt, hogy az ő arcán is zavarodottság uralkodott, amint kitisztult a feje az imént – majdnem – történtek után. Jasper szíve szerint most mindkettejüktől megkérdezte volna, hogy „ez most mire volt jó?”, de tudta, hogy ha hangot ad ennek, akkor soha nem mennek haza innen, mert akkor már olyan szinten bele fognak gabalyodni az egészbe, hogy egy életen át foglyok lesznek.
Jasper egy kissé aggódott, hogy ha most ilyen ingoványos területre tévedtek, akkor ezek után már egyre gyakrabban lesznek ilyenek közöttük. Otthon nem is feltétlenül bánta volna – hiszen el tud menekülni a szobája jótékony védelmébe -, de itt teljességgel védtelennek érezte magát, akárcsak egy utcára kitaszított kutya. Muszáj volt minden lépésére figyelni, mert egy botlás és vége lehet.
De a hullámvasút csak folytatódott. Olyan érzés volt, mintha soha nem akarna végetérni.
Hiába az volt a munkája Jaspernek, hogy a szavakkal megfelelően bánjon, nem ment ez neki minden körülmény között. Például ezúttal sem, amikor valami olyat kellett volna mondani Seraphine-nak, amitől nem bizonytalanodik el annyira, hogy menekülőre fogja. Kihúzta a kezét a gyengéd szorításból, úgy tűnt, hogy innen már nincs vissza. A lány szavai a szívéig hatoltak, igaza volt. Jasper rendszeresen kiakadt miatta, de egyszerűen nem talált észszerű magyarázatot erre. Ő akarta volna a tornádót, de ezt képtelen volt elmondani neki.
Ehelyett végül csak biztosította a lányt arról, hogy jelentkezik, ha majd odaér a találkozóra délután.

Jaspernek egy tízes skálán nagyjából nulla kedve volt most ehhez a bevásárláshoz, de mivel megígérte a lánynak, hogy segít, a közöttük lezajlott dolgok hiába hagytak nyomot bennük, az ígéretet meg kellett tartani és kész. Megbeszélhették volna, hogy együtt mennek az egyetemről, de a legutóbbi elválás nem sikerült túlságosan jóra, így csak küldött neki egy üzenetet, amikor már a közelben járt. Ezernyi gondolat cikázott a fejében, egyszerűen képtelen volt nem arra gondolni, ami közöttük történt, pedig rengeteg dologban volt még része a nap hátralevő részében, mégis az a néhány perc annyira hatalmába kerítette, hogy nehezére esett másra koncentrálni.
Megpillantotta az út túloldalán a lányt azzal a férfival, akinek segíteni szokott. Hirtelen nem jutott eszébe a neve, de tudja jól, hogy a tegnapi tésztát is neki adta volna, ha Jasper nem hajlandó megenni. Nem értette, hogy miért teszi mindezt a lány, még sosem beszéltek ilyesmiről… Az önzetlenség miatt teszi csupán, vagy lenne bármi köze ahhoz a férfihoz? Talán majd egyszer megkérdezi Seraphine-től, ha épp nem valami mosolyszünet-szerűség lesz közöttük, hanem normális kerékvágásban lesznek a dolgaik. Lesz vajon ilyen?
Végignézte, ahogyan könnyed léptekkel suhan az úton egyenesen a bolt ajtaja irányába, miközben a telefonján pötyögött valamit. Épp neki. Jasper kivette a zsebéből a telefont és a főképernyőn elolvasta az üzenetet, de nem válaszolt rá, hanem sietősebbre fogta a lépteit és igyekezett utolérni a lányt. Habár egy pillanatra elveszítette a tömegben, nem volt nehéz rátalálni.
- Megvagy – mosolygott rá, mikor utolérte a zöldséges részlegen. Próbálta maga mögött hagyni a történteket legalább egy rövid ideig, és igyekezett úgy viselkedni, mint egy férfi, aki a lakótársával megy bevásárolni. – Veszünk almát? – intézte a kérdést a lányhoz, majd a kezében levő kosárért nyúlt, hogy elvegye tőle, elvégre ő jött cipekedni. – Egyébként nem írtunk össze semmit, vagy te igen? – maga sem értette, hogy mi van, de mintha egy kicsit megeredt volna a nyelve, vagy csak próbálta tompítani a közöttük uralkodó feszültséget.