Milyen is vagyok én? Ez egy elég nehéz és összetett kérdés, na meg személyfüggő is. Mindig attól függ a válasz, hogy épp kit is kérdeznek rólam. Ha apámat, a megszállott filmrendezőt kérdeznék, akkor azt mondaná, hogy sehol nem vagyok az ő iszonyat magas elvárásaihoz képest. De hogy is érhetne fel bárki is ahhoz a képhez, amit apám létrehozott, aztán a bátyámmal együtt szinte folyamatosan a család orra alá tolják, hogy hogy is kell élni? Pontosabban hogy kell úgy élni, hogy tökéletesek legyünk, nehogy szégyent hozzunk a családunk, főleg apám nevére? Hát nem tudom, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem is akarom megtudni. Amikor apám megtudta, hogy nem vagyok hajlandó követni a családi hagyományt és eszem ágában sincs filmekkel foglalkozni, akkor gyakorlatilag őrjöngött a dühtől, majd közölte, hogy rendben van, de akkor nem vagyok többé a fia. Hát, annyira nem is nagyon bánom, hogy nem kell folyamatosan jópofiznom. Vagyis... most már csak múltidő. A kötelezettségek is, meg apám is, hiszen már lassan tíz éve nincs köztünk. Azt mondta, hogy túlságosan komolyan veszem magam, és túl nagy az igazságérzetem. Én valahogy nem érzem, hogy túl nagy lenne az igazságérzetem, viszont az tény, hogy komolyan veszem a dolgokat, és kiállok magamért, na meg az igazságért, bármelyik oldalon, bárhol is legyen az. Megtanultam, hogy nem feltétlenül azzal van a gond, akire mindenki azt mondja, hogy problémás, csak meg kell tanulni más szemmel nézni a dolgokat, embereket.
Ha anyát kérdeznék, akkor nagy valószínűséggel azt mondaná, hogy egy önfejű, makacs, nagyszájú, mégis hatalmas szívvel rendelkező srác vagyok, aki mindent megtesz a hozzá közelállókért. Nagyjából egyet is értek vele, bár a makacsság helyett inkább azt mondanám, hogy egész jó érdekérvényesítő képességgel rendelkezem, és nem is félek bevetni azt, ha szükséges. A bátyám, bár nem igazán kedveljük egymást, lévén ő volt apám kis kedvence, mégis beismerte nem is olyan rég, hogy anyának igaza van velem kapcsolatban, de azt is hozzátette, hogy bosszantó vagyok, na meg munkamániás. Szerintem ez nem igaz, mármint a bosszantó része. A munkamániással viszont nem tudok vitatkozni, még akkor sem, ha én nem munkamániának, sokkal inkább elhivatottságnak élem meg, hogy gyakorlatilag szinte folyamatosan a rendőrségen vagyok és valamelyik ügy fölött görnyedek. De ezzel nincs is semmi baj, nem igaz? Na ugye!
Természet - és állatbarát vagyok, szeretek túrázni, olyankor jóval könnyebb kiszellőztetni a fejemet, mint bármikor máskor. Otthon pedig van egy labradorom, aki jelenleg a legjobb barát szerepét tölti be az életemben. Ha épp nem dolgozom vagy a természetben bóklászok, esetleg anyával vagy a bátyámmal töltöm az időt, akkor szeretek olvasni, zenét hallgatni, de ha van hozzá társaságom, akkor egy jó filmre vagy sorozatra sem mondok nemet.

1994. február 14én születtem Los Angelesben, azon belül is Hollywoodban. Menő, mi? Mint valami igazi tündérmese, gondolhatnák, ha csak ennyi információ állna rendelkezésre az egész életemről. Ennyi alapján tényleg azt lehetne hinni, hogy az életem ténylegesen egy valóra vált álom, egy valóra vált tündérmese. A családunk jómódú, apám filmrendező, anya színésznő, a bátyám apám nyomdokaiban lépked, én pedig... én pedig szó szerint Hollywoodban, a csillagok között láttam meg a napvilágot, hiszen anya elmondása alapján az egyik film forgatásának szünetében indult be nála a szülés, a vártnál jóval korábban, és már nem volt idő kórházba menni. Apám ezt is elég sokáig a fejemhez vágta, hogy már születésem óta csak a gond van, volt velem, és sosem voltam képes, avagy hajlandó azt és úgy tenni a dolgokat, ahogy azt kellene. Sosem értettem, hogy ezzel mit is akar mondani, abba nekem semmi beleszólásom nem volt, hogy mikor szülessek meg. Jöttem és kész. Rosszul esett, hogy azért hibáztat amiről nem is tehetek, ugyanakkor próbálok mindenkinek megbocsátani és a pozitívumokat nézni, bármennyire is nehéz néha. Mióta az eszemet tudom így működök, és ilyen téren nem tervezek változtatni a dolgokon.
Amint már mondtam a családom a filmiparban próbált elhelyezkedni, és többé-kevésbé sikerült is neki, emiatt pedig gyakorlatilag az egész gyerekkoromat és a fiatalkorom egy részét is itt töltöttem, ami miatt a szüleim néha még reménykedtek is, hogy mégiscsak követem a példájukat.
Erre azonban viszonylag hamar rácáfoltam, amikor a középiskolai szerelmemet, Kaylát elrabolták. Akkor nagyon magamba fordultam, és hetekig csak az iskolába voltam hajlandó elmenni, de oda is csak azért, mert muszáj volt. Magamat hibáztattam azért, mert nem vigyáztam Rá eléggé, pedig tényleg mindent megtettem volna érte és neki... és mégis, néhány percig nem vagyok mellette és elrabolják. Legjobb tudomásom szerint nem találták meg, én pedig bár lassan, de beletörődtem, hogy nem lehetünk egymás mellett, és továbbléptem. Azt azonban nem mondhatom, hogy nyom nélkül sikerült, mert ez az incidens meghatározta az életem további alakulását. Eldöntöttem, hogy jelentkezek az NYU közbiztonsági szakára, ami szerencsére sikerült is, ezután pedig csatlakoztam a rendőrséghez azzal a céllal és elhatározással, hogy a lehető legtöbb embert meg akarok menteni... minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne járjanak úgy, mint szegény Kayla. Tudom, hogy nem tudok mindenhol ott lenni és mindenkit is megvédeni, de próbálkozni lehet, nem igaz? Abból még semmi baj nem lesz.
Azt hiszem életem egyik legjobb döntése volt amikor rendőrnek álltam. Nem mindig könnyű, de minden megvan benne, ami nekem fontos, így aztán egy pillanatra sem bántam meg, hogy nem gondolkoztam el azon, hogy esetleg mégis csatlakozom a családomhoz Hollywoodban. Nem bántam meg... ez igaz. Pontosabban igaz volt ez egészen néhány hónappal ezelőttig. Nem sokkal azután, hogy végeztem az egyetemen ráállítottak egy ügyre, természetesen egy nagyobb csapat egyik tagjaként Ebben az ügyben egy híres modellt, Kendra Chemblart akarták eltenni láb alól, nekünk pedig egyrészt meg kellene védeni őt, másrészt természetesen meg kellene tudnunk, hogy ki is az illető, na és persze hogy miért is akart ilyen szörnyűséget elkövetni, hogy elveszi valaki életét. Pláne akkor, ha a lehetséges áldozat semmi rosszat nem követett el. Márpedig nem tudok róla, hogy Kendra bármi rosszat elkövetett volna... a papírok és a beszélgetéseink alapján egész biztosan nem ez a kép rajzolódik ki róla. Már az első találkozásnál jó benyomást tett rám és megtetszett, de tisztában vagyok vele, hogy ezt meg kell tartanom magamnak. Nem mutathatom ki, hogy mit érzek, hiszen ártana az ügynek, nekem pedig azt kell szem előtt tartanom. Igazság szerint így sem panaszkodhatom, főleg az utóbbi időben, hiszen egyre többet beszélünk a nyomozás kapcsán, néha pedig más is szóba kerül, de igyekszem visszaterelni a témákat a nyomozáshoz, még akkor is, ha ez esetleg nekem sem tetszik. Szeretnék vele több időt tölteni úgy, hogy nem a munka van előtérben, de még mindig nem lehetséges... legálisan egész biztosan nem, én pedig nem szeretném átlépni a határokat és kijátszani a rendszert. Úgy érzem, hogy én sem vagyok közömbös neki, de egyikünk sem hozza fel a témát, egyelőre tehát egy helyben topogunk... nem tudom, így marad - e, jelenleg gondolni se nagyon merek változásra. Nem szabad ilyeneken gondolkozni, mert akkor nem halad a nyomozás, nekem pedig tennem kell a munkámat. Akárhogy is lesz, legalább így is mellette lehetek és megvédhetem, de azért tény, hogy kíváncsi vagyok a végkifejletre, na meg arra, hogy mi is várna kettőnkre, ha esetleg mégis nyitnánk. Nyitnék, mert csak a saját nevemben beszélhetek ugyebár.... de egyelőre úgy se. Egyelőre marad a nyomozás és a szolgálat, amit, bár néha fárasztó, tényleg szeretek. Úgyhogy nincs más hátra, mint előre: Williams nyomozó szolgálatra jelentkezik!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem könnyű egy olyan családba bele születni, ahol sokkal nagyobbak az elvárások, mint a tisztelet egymás iránt, sajnos nagyon sok gyerek annak az áldozatául esik, hogy elhiszik, hogy kevesebbet érnek bárki másnál csak azért, mert nem sikeül megugraniuk azt az ugródeszkát, amit a saját családja folyamatosan elé rak. Te viszont nagyon ügyesen a sarkadra álltál, és merted követni az álmaidat, ami igazán dícséretre méltó, még akkor is, ha egy tragédia vezetett el erre az útra. Nagyon fontos az, hogy egy olyan hivatást választottál, amelyikben jól érzed magad, és nem mások elvárásainak megfelelően lették valaki olyan, aki nem szerettél volna. Nem is igazán tudnálak bele képzelni a filmiparba, szerintem rendőrnek lenni sokkal menőbb.  Az igaz, hogy nem tudod az egész világot megmenteni, sajnos ahhoz egymagad kevés vagy, de legalább vigyázhatsz azokra, akik fontosak számodra, hogy a múltad ne ismételje meg önmagát. Nehéz lehet úgy a kis védenced közelében lenni, hogy érzéseid vannak iránta, és a munkád miatt nem mersz hozzá közeledni, de ha el fogadsz tőlem egy tanácsot, akkor beszélj vele mindenképp, hiszen egyszer élünk! Ráadásul nincs lehetetlen csak tehetetlen! Szóval vedd csak nyugodtan a kezedbe az irányítást, mert ha nehezen is, de lehet a munkát a magánélettel párosítani, szerintem megérné kockáztatni.  
Színt és rangot majd egy admin fog adni neked, de addig is érezd jól magad! Azt hiszem valaki már nagyon vár rád!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!