Kelletlenül indulok útnak, minek után kiderült, nem elég a vásárolt ajándék az esküvőre. A virág, noha múló szépség, mégis fontos értékekkel rendelkezik egy ilyen eseményen. Kértem ugyan anyát, hogy, mint nagyobb szakértelemmel rendelkező, tartson velem, hogy együtt válasszunk valami szépet a nagy eseményre, de természetesen dolga volt. Ha kihívásokkal nézek szemben - nem nagyokkal, csak picikkel - valahogy mindig mindenki elfoglalttá válik. Barátokat ilyesmire nem kérek, más pedig szóba sem jöhet, szóval némi duzzogást követően szállok buszra és füleimben zenével, ábrándozó tekintettel az ablak üvegnek dőlve figyelem az elsuhanó világot.
Nincs pontos cím, mert sosem gondoltam volna, hogy szükség lesz rá, így csak találomra nyomok rá a leszállást jelző zöld gombra, majd baktatok le a következő megállónál, hogy leejtve magam elé a deszkám, négy keréken folytassam utam, és keressem a megfelelő üzletet. 5 perccel később már azért kicsit kétségbe esem, mert a sokadik kanyar után sem virágüzletbe botlom, és őszintén szólva nem hittem, hogy ez ennyire nehéz lesz. Alsó ajkam harapdálva nézek szét egy ponton túl, vajon nincs e véletlen az út másik felén egy aprócska - nagyobbra nincs is szükség - virágosbolt, de még így is szelnem kellett egy kicsit az utcákat, mire távolról végre sikerült kiszúrni az üzlet előtt sorakozó szépen gondozott virágokat.
Szinte centire pontosan gurulok eléjük a deszkával, addigra már majdnem, hogy hangtalan, miközben magasságomból adódóan úgy hajtom le buksim, mint egy bokrokat majszoló zsiráf. Oké, hát íme, itt vagyunk. Most már csak azt kellene kitalálnom, hogy mit is akarok. Manapság nem csak rózsacsokrok tündökölnek a vizes virágtartókban, de kifejezetten sokféle alkalomra akadnak már aranyosabbnál aranyosabb, szebbnél szebbek. Viszont hiába lehetne most bőségzavarom, egyszerűen csak tanácstalan vagyok, mert egyikre se merném azt mondani, hogy igen, ez jó lesz. Ha már veszek valamit, pláne ajándékba, szeretem úgy megválasztani, hogy valamelyest személyes legyen, és érezzem, hogy nem csak elvettem és kifizettem, de ahogy anyu mondta, meglátom benne az értéket, és mikor már napok telnek el, és a sok csokor közül arra néznek, mosolyogva emlékezni fognak arra is, ki adta.
Aranyosak ezek a plüssös csokrok, bár a ballagás nem éppen esküvő. Azon pedig bonbon van? Akaratlan is mosoly kúszik arcomra a látottaktól, de a váratlan érintése vállamon, kizökkent és mosoly nélkül, kíváncsian pillogok magam mögé, meg is fordulva, mikor nyilvánvalóvá válik, hogy nem egy madárka szállt a vállamra. A váratlan idegen személye, először értetlenkedéssel tölt el, de kérdése nyomán, megnyugtatom magam, hogy nem a kigúnyolásom a cél, hiszen ő eladó. Lassan el is mosolyodok, s hozzá hasonlóan, bár valamivel derűsebb tekintettel pirulok el hangyányit, ahogy tarkóm vakarászva próbálok oda se figyelni arra a kissé meleg és kelletlen érzésre, hogy olyasmibe tenyereltem, ami egyáltalán nem az én stílusom, és most még ráadásul szükségem is van az útmutatásra. Furcsán megnyugtató, hogy semmiféle ellenszenvet nem érzek irányomban általa. Se a kinézetem, se az itt lévő célom illetően. Még is olyasfajta zavarban érzem magam, hogy pótcselekvésként a még egyik lábam alatt pihenő deszkám kezdem éppen csak ide-oda tologatni. Ő is megszeppentnek tűnik, amiképp én parányit képes vagyok megemberelni magam.
- Én... hát... - kezdem, de mosolyog még zavartabb vigyorrá válik, ahogy el is kuncogom magam. - Esküvőre keresek öhm... ajándék csokrot? - csipkedem fülcimpán, miközben egyre bizonytalanabb vigyorra váltok, mert már magam sem tudom, hogy minek is kellene nevezni. Volt egyáltalán neve? Ha nem volnék ennyire zavarban, és nem kellene azon izgulnom, hogy mindenféle bugyutaságot össze nem hadoválok, biztosan azon töprengenék a háttérből figyelve, hogy milyen önfeledt mosolya volt. Olyasfajta, aminél az ember nem érzi feszengve magát, nem fél, és nem feltételezi, hogy a másik rosszat akar. Még ha minden bizonnyal miattam is fagyott le. Ennek tudatában pedig nehézkessé válik a folyamatos szemkontaktust.Meg van azaz érzés, mikor próbálsz úgy tenni, mintha a fő célod érdekelne a kezdetektől fogva, s közben mégis megfog valami a másikban, ami folyamatosan próbálja elterelni a gondolataid azért, amiért tulajdonképpen ide jöttél? Jól áll neki ez a felső, de nem merem egy pillanatnál tovább figyelni a felső ruházatát. Biztos szívesen járja századszorra is újra ugyanazokat a köröket a parkban egy jó beszélgetés és egy kis kürtös kalács mellett. Én is szeretem, főleg a fahéjasat. Öhm... miről is volt szó?