Röviden egy vicces és laza srác, aki még okos is. Ha belép egy szobába, azonnal megtölti azt élettel és nevetéssel. Olyan srác, akinek mindig van egy poén a tarsolyában, és akinek a mosolya annyira ragályos, hogy még a legkomorabb hangulatot is képes feloldani. A társaság középpontja, de nem az a típus, aki erőlteti magát, hanem akit az emberek önként körülvesznek, mert mellette mindenki jól érzi magát. Barátságot komolyan veszi, mindig lehet rá számítani, és kész kiállni mindenki mellett, aki fontos számára.

Edzésen viszont teljesen más, komoly oldalát mutatja. Harcművészetet gyerekkora óta űzi, így megtanulta a kitartást és a kontrollt, ami türelmesebbé tette. Ha célt tűz ki maga elé, mindent megtesz annak eléréséért. Amikor nem épp edzésen van, szívesen mesél a barátainak a legújabb sportélményeiről, és humorosan dramatizálja a vicces kudarcokat. Sosem veszi túl komolyan magát, és a hibáiból is képes poént csinálni.

A Cunnigham család harmadik gyermekeként láttam meg a napvilágot Philadelphia-ban. Rajtam kívül még két nővérem van, elég nagy korkülönbséggel köztünk. Ennek ellenére mindkét tesómmal jóban vagyunk, de mégis a fiatalabbik nővéremmel vagyunk szorosabb kapcsolatban.

Elég hiperaktiv gyerek voltam, így a szüleim úgy döntöttek, hogy beiratnak Taekwon-dozni, hogy a túlzott energiámat levezessem. Mivel még kicsi voltam, így nem vettem komolyan és az edzők sem úgy bántak velünk, mint a tinédzserekkel vagy a felnőttekkel. Azért nekünk kicsiknek is kellett gyakorlatokat csinálni, de inkább volt szórakoztató az egész, mint egy kemény edzés. Sok játékos feladatot kaptunk, mint például akadálypályákon futkározni, párnákba rúgni, vagy egymással versenyezni gyorsaságban. Persze voltak olyan gyakorlatok is, amelyek a fegyelmet, a koncentrációt fejlesztették, de ezek is inkább játékos formában zajlottak, hogy ne veszítsük el az érdeklődésünket. A mozgás és a társaság nagyon élvezetes volt, így szinte észre sem vettem, hogy közben a fizikai képességeim is fejlődtek. Bár nem lettem világbajnok, a Taekwon-do segített abban, hogy fegyelmezettebbé és kitartóbbá váljak, miközben jól szórakoztam.

Gyerekkoromban a másik szenvedélyem a sport mellett a szerelgetés volt. Mindent szétszedtem, amit találtam a házban, majd össze is raktam őket. Igaz, utána már nem működtek, valószínűleg valamit kihagytam vagy máshova raktam, mint volt. Ahogy idősődtem úgy vettem újra elő ezeket, hogy működőre javitsam, ami néhány dolognál működött, némelyiknek meg örökre búcsút kellett vennünk, annyira tönkre tettem. Mivel nagyon szerettem apró elektronikai kütyüket bütykölni, így a szüleim karácsonyra megleptek egy elektronikai készlettel. Úgy gondolták, hogy legalább addig sem a működő tárgyakat teszem tönkre. Ebből a készletből tanultam meg az elektronika részleteit és alapjait. Minden délután, iskola után, valamit szereltem, és közben programokat írtam hozzá, hogy működjön. Apám számára nem volt kérdés, hogy szerelő legyek felnőttként. Nem érdekelte, hogy villanyszerelő vagy autószerelő leszek, mert látta a szemeimben azt a lelkesedést és imádatot, amit akkor érzett, amikor bemutattam neki a saját magam által készített kütyüket.

A fiatalabbik nővérem 8 évvel idősebb nálam, így nagyon sokat tudott segíteni a tanulmányaimban. Amikor a szüleim nem értek rá, akkor ő kérdezte ki az anyagot és magyarázta el, amit nem értettem. Így kialakult köztünk egy szorosabb kapcsolat. Igaz ezt már az idősebbik nővéremről nem mondhatom el, aki 10 évvel idősebb nálam. Ő már akkor élte a tinédzser éveit, így nem foglalkozott már velem annyit, mikor már a fiúk voltak az előtérben.

Az általános iskolát Philadelphia-ban végeztem, ahol két jó barátommal együtt minden hülyeségben benne voltunk. Imádtam minden percét, bár ezt anyámról nem mondhatom el - ő valószínűleg kevésbé élvezte a telefonhívásokat, amikben értesítették arról, milyen csínyt követtünk el éppen. Sajnos a középiskolát már csak elkezdeni tudtam ott. Amikor a szüleim bejelentették, hogy New York-ba költözünk, mert apám ott kapott egy jobban fizető állást, nem volt kérdés, hogy el kell fogadnunk az ajánlatot. Ráadásul a fiatalabbik nővérem is New York-ban kezdte az orvosi egyetemet. Bár szomorú voltam, hiszen ez azt jelentette, hogy új iskolába kellett járnom és el kellett hagynom a barátaimat, nem volt más választásom, mennem kellett. Azért is sajnáltam, mert az edzéseket sem tudtam itt folytatni, át kellett iratkoznom a new york-iba.

Az új iskolában nem éreztem magam kívülállóként, nagyon hamar beilleszkedtem, ami számomra is meglepő volt, hisz Philadelphia-ban mindig lehetett érezni a feszült légkört, amikor egy új gyerek érkezett az osztályba. Ebben a középiskolában kezdtem el igazán érdeklődni a lányok után. Így kezdtem el randizni és találtam meg az első szerelmet is, ami bár nem tartott túl sokáig, mégis nagyon sok mindent megtapasztaltam és rendkívüli élményeket nyújtott. Ugyanitt találkoztam össze három haverommal, akikkel ugyanaz volt az érdeklődési körünk, így könnyen megtaláltuk a közös szót. Az edzések mellett, volt még egy kis időm, hogy elkezdjünk egy közös projektet, amin leginkább az iskola után dolgoztunk. Egy robotot kezdtünk el építeni, amivel a célunk az volt, hogy megértse a felhasználó által kiadott parancsokat és azok alapján mozogjon, illetve biztosítson információkat. Nem egy egyszerű feladatot választottunk, de lefoglalt minket és fenn tartotta az érdeklődésünket. Ezt a projektet tovább vittük akkor is mikor már végeztünk a középiskolával és mindenki más-más egyetemre ment. Igaz, most már elég lassan és nehézkesen halad a fejlesztés, mert mindenkinek megvan már a saját élete, a tanulás, gyakornoki munka és persze a csajok. A csajok miatt szorult kicsit hátrébb a harcművészet, de így mint két danos fekete öves, nem számított annyira, hogyha nem vagyok ott minden edzési napon. Ilyenkor általában otthon gyakoroltam és edzettem, hogy ne essek ki az ütemből.

A külön projektek és az egyetemnek köszönhetően sikeresen bekerültem egy gyakornoki pozicióra az egyik reptérre, ahol a rendszermérnököknek segítem a munkájukat. Leginkább a gyakorlati óráimat itt töltöm, így azokat is sikeresen letudom és nem kell stresszelnem, hogy honnan lesznek meg a kreditek hozzá.

A komolyabb kapcsolat engem is megtalált, mikor összejöttem az egyik évfolyam társammal, akivel másfél éve vagyunk együtt. A suliban szólt, hogy szeretne velem beszélni az órák után a helyi kávézóban. Az a közös helyünk, mindig odamegyünk randizni. Egész nap alig vártam, hogy találkozzak vele, így elég lassan telt számomra az idő. Viszont, ahogy végeztem, már mentem is a kávézóhoz, ahol már ő is ott volt, mert neki hamarabb van vége az óráknak, mint nekem. Egy forró csókot nyomok az ajkaira, egyszerűen imádom, milyen édesek. Ahogy az arcát nézem, csillognak a szemeim. Bele vagyok zúgva és úgy érzem, hogy megtaláltam azt a nőt, aki kell nekem. Mint a villám úgy csapott belém a szakítás, mert erre tényleg nem számítottam. Elsőnek nem is fogtam fel, hogy mit mond, mintha minden lelassult volna körülöttem és minden elhalkult volna. Még azt is éreztem, hogy megállt a szívem egy dobbanásra. A kérdést sem tudtam feltenni, hogy miért, olyan hamar állt fel és sétált ki a kávézóból. Meg se várta, hogy felocsúdjak a meglepetésből vagy bármit is reagáljak rá. Sosem gondoltam volna, hogy a mostani volt az utolsó csókunk.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Imádom az egyszerű, de mégis nagyszerűségét a karakterednek. Azt hogy csupán egy huszonkét éves suhancról van szó, de mégis megannyi apróság veszi körül, ahogy bemutattad apránként az életének fontosabb lépéseit, amikkel mind-mind egyre jobban színezted ki őt. Aaron mindenképpen egy nagyon átlagos, de mégis hihetetlenül jófej srácnak tűnik így első ránézésre. Olyasvalakinek, akivel tényleg bárki szívesen barátkozna, szívesen lenne a közelében és hallgatná a humorát. Engem mindenképpen megfogott!
A lány miatt meg remélhetőleg nem fog túl sokáig szomorkodni, noha meg kell mondanom, hogy az a szakítás még engem is villámcsapásként ért, egyáltalán nem számítottam rá. Ugyanakkor fiatal még, bőven van ideje megtalálni az igazit, szóval ne tessék túl sokáig csüggedni!  
Na de nem is húzom akkor tovább a drága idődet, elfogadlak és egyben meg is ragadom annak lehetőségét, hogy sok sikert kívánjak neked itt New Yorkban, meg az iskolában, meg mindennel is! Aztán jólegyél!  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!