Cole & Rosemary it didn't start with the closet door did it?

-Hát kiskegyed egyedül jött? – kezdi hitetlenkedő felütéssel az idős férfi, mikor Rose végre némi bénázást követően feltolat a kocsibeállóra és kiszáll a sofőr oldalról. Kissé megszeppenve torpan meg, és zavartan tűri a füle mögé a copfjából kiszabadult tincset. A garázs bejáratánál csípőre tett kézzel álló úr lekapja a baseball sapkáját – olyan amit Rose is hord, sejti mindketten a benzinkúton vették, csak a sajátja még nem annyira viseletes -, és megtörve az eddigi pozícióját a fejét kezdi vakarni.
-Szép napot! Rosemary Sawyer vagyok, akivel beszélt telefonon. Igen…egyedül. Ez…ez talán probléma? – lép párat előre, kissé hunyorog a napfényben a sild ellenére is. New Yorkban ilyenkorra már hideg van, kabátot hordanak és nem kell a leégéstől tartaniuk, erre itt Phoenixben? Este és reggel hideg van, de napközben még tombol a harminc fok. Ez Roset kiakasztja és megviseli. És állandóan leég, ami miatt persze esténként még  jobban fázik. Lebarnulni képtelen, így a tegnapi vörös foltjait védeni próbálván egy nagyobb méretű női ing és egy farmernadrág van rajta. Számára ez már úgy is a lazaság netovábbja, hozzá még a sapka…kifejezetten kellemetlenül érzi magát, de bútort pakolni és nekiállni a rendberakásának sajnos nem megy kiskosztümben. A drága sportruháit pedig nem fogja beáldozni erre a munkára.
-Hát…nem mondanám problémának, csak azt hittem megkímélik a derekamat. – mosolyodik el szórakozottan az öreg, és visszacsapja a fejére a sapkát, majd int a nőnek, jöjjön csak, nyögve hajol le a garázsajtó félig felhúzott kapaszkodójáért, hogy teljesen kitárja. – Nem ért rá a kedvese? Vagy ez ilyen női szeszélyből vásárlás? – a köszönés viszonzását feleslegesnek tartja úgy tűnik, ez megütközteti újfent Rosey-t, egy pillanatra hitetlenkedő fejcsóválásra hunyja le a szemeit de elengedve a formalitásokat odalép a férfihoz, válaszolni nem tud, mert ahogy az lenni szokott máris csatol tovább az öreg, és csak mondja… -Tudja a megboldogult Hildám is csinált ilyeneket. Egyik nap pont ezzel a komóddal állított haza. Illetve már a házban várt vele, a mai napig nem tudom hogy hozta haza… vagy hogy vitte be a nappaliba. – simító, gyengéd mozdulatokkal igyekszik eltávolítani az említett darabról a port. – Ez lenne…
Apró, hálás mosoly után kezdi átnézni a fa hibáit, nem mintha nem venné meg egyébként is, de kíváncsi, s ezen indíttatásait újonnan valahogy képtelen visszafogni.
-Biztos nem tud szólni valakinek? – jön reménykedő puhatolózással Mr Pratt, és újra a sapkájával bíbelődik. Nála ez lehet a rossz szokás.
-Sajnálom, nincs senki…. Mármint nincs senkim. Párom… udvarlóm…izé…. – elhallgat inkább, mert zavarba jön a dadogástól, amit elművel. Mi ütött belé?!
-Esetleg az édesapja? Vagy egy testvér? Szívesen elrakom magának, nem kell a mai napon elvinnie.
- Nincs… és… ma szeretném elvinni, most lesz rá két napom, hogy nekilássak. Sajnálom. – egyenesedik fel, makacssága és izgatott buzgósága erősen harcol a bűntudattal és az empátiával amivel az idős férfit nézi. Valahol egy egészen picikét zavarja, hogy ha tudta a másik, hogy nem fog tudni segíteni a mozgatásában, ezt miért nem említette. Akkor bár szülei előtt nem akarta volna, hogy kitudódjon, de bérelt volna valakiket akik eljönnek a komódért. El akarja vinni. Fenébe is, ha kell beszenvedi egyedül, csak kellően hátra kell tolasson és….
-Ah, semmi baj, csak csak meg kellett próbáljam kedveském. A hátam már nem az igazi, de talán még elbírom ezt. Ha meghívhatom egy teára cserébe, miután bepakoltuk. Mit szól? Hilda szerint nálam jobban senki nem főz le szálas teát! – reménykedő kis kacérsággal mosolyodik el, hiányos fogazata kivillan, s máskor ez Roseban viszolygást keltene, megsajnálja a férfit, így apró nevetés után bólint. -Na, akkor álljon csak hátrébb, ne kelljen annyit cipelni ezt a böszme darabot…majd navigálom. -bizonyára azért ajánlja fel, mert látta hogy szerencsétlenkedi fel ide a kocsit Rose, de lenyeli a büszkesége dacos visszavágni akarását, inkább sebtében odakocog, és pár perc múlva kipirult arccal de jó helyen állítja le a kocsit. Hülye furgonok.
[…]
Bő fél óra még a rakodás után, mire el tud szabadulni Mr Prattől – illetve bocsánat, Thomastól – és az ő sztorijaitól Hildáról. Meg a családjáról. Meg arról mennyire hiányzik egy asszony a háznál…. És hogy a megrándult hátára kell majd vegyen kenőcsöt.
De elszabadul. És már a benzinkútnál jár, mikor a pénztárnál észreveszi, hogy a férfi rosszul adott neki vissza. Mélyet sóhajtva ül vissza a volán mögé, és lelkiismeretesen vezet vissza a házhoz, ami a város másik elhagyatott felén van. Míg neki a luxus és a jó kilátás miatt nincs sok szomszédja, addig Mr. Pratt háza mellett más miatt kihalt a szomszédság. Szomorú? Az. Most hogy jobban megismerte kicsit sajnálja a férfit. Ahogy azt is, mennyire udvariatlannak és igénytelennek gondolta az elején.
-Mr Pratt?! Thomas! – kiált fel, és csukja be a kocsiajtót, majd kocog fel a verandán a bejárati ajtóhoz. Próbál bekukucskálni de sehol senki. Hátulról azonban mintha zajt hallana. Feldőlt valami? – Mr Pratt…ah….izé Thomas. Rosszul tetszett visszaadni, és elhoztam a többletet amit…. – elhallgat, egyúttal meg is torpan, mikoris befordulva a garázs mögé egy férfit pillant meg, ahogy az ajtónál áll. -Mm elnézést… nem látta esetleg Thomast? Nemrég voltam itt, de vissza kellett jönnöm hozzá… - sétál közelebb, a kinézetéből ítélve akár még egy hasonlóan lepukkant szomszéd is lehet. Ezt gondolja egészen addig míg közelebb sétálva nem realizálja, hogy nem egy másik öregember az, hanem egy fiatalabb férfi. -Maga….keres valamit? – ostoba kérdés, de valahogy nem tetszik neki…a szituáció. Érzékei borzongásra késztetik, érzékeny bőrét libabőr futja el.