Álmatlan éjszakák következtek miután összefutottam az öcsémmel, és Cherryhez is újra közel kerültem. Nem tudtam, hogy ki mond igazat, és ki akar ellenem lenni. Már megkérdőjeleztem a saját létemet, és eszemet is. A személyes érintettség elhomályosította az ítélőképességemet, és nem tudtam, hogy mit jelent az, hogy szabadon engedtem az öcsémet, és annyi eszem sem volt, hogy megállítsam. A fegyvernek nem kellett volna visszatartania…ha már többször is farkasszemet néztem a halállal. Össze voltam zavarodva, és vagyok is. Ma már kétszer jártam a környéken, ahol utoljára láttuk, de semmi nyoma. Mégis hogyan gondolta azt, hogy többet nem fogom keresni, és annyiban hagyom a történteket? Megölt két embert, és rám is fegyvert fogott. A szüleimnek nem meséltem arról, hogy összefutottam a kisebbik csemetéjükkel, mert anyám rosszul lett volna, apa meg talán többet meg sem szólal. Mindenkire óriási nyomást gyakorol ez az ügy, és már átvette felettünk a hatalmat is. Nem tudom, hogy mit kellene kezdenem az előttem elterülő dokumentumhalmazzal. Cherry vallomását már huszadjára olvastam át, de nem jutottam előrébb. Minek drogozták be, és ki hiheti el, hogy nem magától vette be? Én tudom, hogy mi lesz ennek a következménye, és hamarosan elő fogják venni őt is…szerintem napok kérdése. Az arcom két oldalát érintem meg, és mélyeket lélegzek, mert már összefolynak előttem a betűk, és nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Az egyik mappát arrébb lököm, és a macskámra nézek, aki éhes szemekkel méreget.
- Jól van elfelejtettelek. – nem hiszem, hogy jóvátehetem Harcos előtt, de felemelkedem a kanapéról, és átbattyogok a konyhába, hogy keressek neki egy-két szelet felvágottat a hűtőben. Éppen, hogy kitárom az ajtót, az arcomat azonnal megcsapja a hideg levegő, és egy orrfacsaró bűz is.
- Uramisten… - majdnem elhányom magam, és a ludast keresem, de nem is kell sokat, mert ráakadok a tejes dobozra. Úgy fogom meg, mint egy hullát, és lépek rá a kuka oldalára, hogy felnyíljon a fedele. Nem kell sokat várnom, és meg is lesz az eredménye. Hahó, ez aztán nem semmi. Hány napja nem vittem le a szemetet? Anya ki lenne borulva, ha most látná a lakásomat, és ezt a szemétdombot, amit felhalmoztam. Az asztal mellett üres pizzás doboz, egy két sörös üveg a földön…meg néhány macskaszőr is. Már éppen kivenném a kaját, mikor a macskám a bejárati ajtóhoz rohan, és hangos nyávogásba nem kezd. Mi ez? A hangzavarra kimegyek én is, de itt sötét van, azonban valaki nagyon be akar jutni. A picsába…a stukkerem a hálóban, így a seprűt szerzem meg…még jó, hogy nem takarításra. Az illető hamar belibben, én meg gondolkodni sem tudok. Automatikusan váltok át zsarura, és indulok meg felé, de amint kidől előttem a nappaliban, már minden világossá válik. Éppen csak, hogy felkapcsolom a villanyt, és az öcsémet látom meg a földön.
- A picsába… - szólalok meg halkan, és eldobva a seprűt egyből ott termek. Az egyik állólámpát rántotta magával, de szerencsére nem esett rá. Hanyatt fordítom, és megpofozom az arcát. A sérüléseket keresem rajta, de nem is kell sok. Felhúzom a pólóját…mindenhol kék és lila, meg véres.
- Wyatt… - szólalok meg újra, de még mindig sokkban vagyok.

Szerintem nem ártana egy kicsit lottóznom, vagy valami, mert a szerencsémben nem kételkedhetek, és az is eléggé hajmeresztő, hogy az öcsém szinte besétál az ajtómon. Nem éppen a szó szoros értelmében, de beesik, és eleinte azt sem tudom, hogy mit tegyek. Néhány perccel ezelőtt még az volt a bajom, hogy egy betörő az, és le kell terítenem, de muszáj átváltanom a nagy testvérré, mert szörnyen néz ki. Egy bizonytalan lépés megtétele után esik össze a nappali közepén, és annyi lélekjelenlétem még van, hogy odarohanjak. Nem hall, elvesztette az eszméletét. Kitapintom a pulzusát, nem olyan vészes, de nem venném a szívemre, ha most dobná fel a talpát, ráadásul nem vagyok a legjobb egészségügyis. Az újraélesztés megy, kötelező dolog a szakmában, de ha mélyebb sérülései is akadnak, mert a sejtésem tuti be fog igazolódni. Felhúzom a pólóját, és meglesem a kék és lila véraláfutásokat az oldalán, és a hátán is. A bordái közül kettő-három el is törhetett, a száján vér szivárog ki, és ott van még az arca. Ej Wyatt, mi a picsát műveltél már megint? Magamban káromkodom, mikor megütöm az arcát, de csak finoman, hogy észhez térjen. Hosszú percek telnek el, mire valami életjelet ad úgy rendesen, de abban a minutumban fel is ül. Kicsit eltávolodom tőle, és védekezően tartom fel mindkét kezemet, hogy ne vegye úgy, hogy én támadtam rá.
- Én vagyok az…és ez most nem hallucináció. – magamat is győzködnöm kell, hogy bizony ez egy újabb nem várt találkozó. Owen most nincs a közelben, abban már nem lehetek biztos, hogy az öcsém egyedül érkezett-e, vagy egy egész kartell van a nyomában. A pillantásomat eleinte kerüli, de a köhögés után kénytelen rám nézni, különben én fogok odamenni, és az álla alá nyúlva arra kényszeríteni, hogy a szemeimbe mélyedjen.
- Én festek szörnyen? Hahó, de nem velem bántak el, hanem veled. – utalok az állapotára. Lehetséges, hogy nem vagyok még száz százalékos a legutóbbi találkozónk óta, de ez nem jelenti azt, hogy ne edzettem volna a testemet. Készültem lelkiekben a visszavágásra, de nem ilyen hamar, ahol több eséllyel maradok a nyeregben, mint ő. Nem értem őt, mert úgy nézelődik, mint aki kelepcébe került, és valamit nagyon kutat, de lövésem sincs, hogy mit.
- Minden okés Wyatt? Nem akarsz valamit mondani? – érdeklődve hajolok előre, de megint előtörik belőle a hülyébbik énje, én meg ismételten ott tartok, hogy csalódok benne.
- Köszi a tanácsot, de általában nem fogadom meg, amit mondasz…révén te vagy nagy szarban, és nem én. – komolyodom el, és most már korántsem tombol bennem a segíteni akarás, ha így áll hozzám. Hol van már a testvéri bizalom? A lendülete nagyobb, mint a valóságos egyensúlyérzéke, ezért az első falfelületnek szalad neki, és kerül a padlóra. Lassan állok fel, és közelítek felé, de ez a mosoly…legszívesebben bevernék neki egyet. A pisztolyt a fejemre szegezi, bennem meg megáll a levegő is. Összeszűkülnek az orrnyergeim, és egy kis farkasszemezés után könnyedén emelem fel a lábamat, és rúgom ki a kezéből. Nem tudom, hogy mi az, ami nagyobb bennem, de megragadom, és felemelve a falhoz passzírozom.
- Mit képzelsz öcskös? Megölnél…a saját lakásomban? Megőrültél? – üvöltök az arcába, és már egy ér is kidagad a homlokomon.

Szeretnék segíteni Wyattnek, de valamiért nem igazán hagyja. Mindenképpen meglepett, hogy itt találom, és nem is igazán akar magyarázatot adni arra, hogy mit keres itt. Hiába igyekszem a tudtára adni, hogy nem fogom bántani az ellenséges viselkedése nem lankad. Bárcsak úgy tekinthetnék rá, mint egy sima bűnözőre, de nem megy. Az öcsém, és bajban van, méghozzá nem is kicsiben. Az arcára van írva, hogy ő sem nagyon hiszi el, hogy itt van. A szája fel van repedve, ki tudja, hogy mennyi bordája törött el. Valaki nagyon cserbenhagyta, és szeretném tudni, hogy ki áll ennek az egésznek a hátterében, mert nagyon idegesít. Minek tűnt el, minek rendezte meg a halálát?
- Valaki megfenyegetett, Wyatt hallasz? Mi az isten történt? – kérdéseket teszek fel, de nincs magánál olyan mértékben, hogy ezekre kielégítő válaszokat adjon. Owen már biztosan leterítette volna, de én hezitálok. Nem akarok a rossz fiú lenni…talán éppen amiatt keresett fel engem, mert segítséget akar kérni, de nem tudja, hogyan tegye meg. Mi van, ha Cherrynek igaza van, és ő is áldozat, és valaki zsarolja? Akkor fordul át minden, mikor pisztolyt ragad, és rám irányítja. Sosem lesz ennek vége, ha állandóan meg akar ölni. Elszáll belőlem az együttérzés, és kilököm a kezéből, aztán a falhoz passzírozom az erőtlen testét.
- Bármit, amivel közelebb kerülünk a megoldáshoz. Nem ilyen vagy, miért csinálod ezt, miért jó ez neked Wyatt? – kérdezem meg most már halkabban, és a dühömet is visszaveszem.
- Taylor? Istenem…hát mikor fogod fel, hogy a te életed a tét, és nem érdekel a haverod. Megverték…mit csináltatok? – érdeklődöm újra, de engedek a szorításból is. Nem szeretném bántani, de ha megtámad, akkor nem hagy nekem másik lehetőséget rá. Nem kell sok, hogy végleg elveszítse az eszméletét. Nem bírok keménykedni vele, nekem is megszakad a szívem, hogy az öcsém lett a rossz. Nem lehet gyilkos, nem ölhetett embert. Felnyalábolom, és a vállamon áttéve szépen visszavándorlok a kanapéhoz, és lefektetem rá. Nem is kell sok idő, hogy a telefonért nyúljak. A vezetékest választanám, de rájövök, hogy lehet valaki lehallgat, éppen ezért a mobilomat kutatom fel, és tárcsázom Lenát. Két kicsörgés, és máris felveszi.
- Szia…légy szíves gyere át. Ne szólj senkinek, és hozz magaddal kötszereket. Igen…szükségem van rád. – bontom a vonalat, és odatelepedek az öcsémhez, hogy felmérjem a sérüléseit. Bízom benne annyira, hogy diszkréten kezelje ezt a helyzetet. Felhúzom a felsőjét, és beleharapok a számba. Ki tette ezt veled tesó? Meg fogom találni.

A mai esti utolsó vendégem után fáradtan sétálok a szűk folyosón vissza a szobámhoz. Menet közben kiveszem a fülbevalómat. Miután gondosan magamra zárom az ajtómat, az utam egyből a fürdőbe vezet, ahol egy vattakorong és némi lemosó segítségével megszabaduljak a korábban magamra kent vakolattól. A ruháimtól a zuhanytálcáig érve megszabadulok. Bő negyed óráig folyatom magamra a forró vizet, mire kilépek a vízsugár alól. A mai napi összes rám nem illő DNS-t lemosva, tisztán húzom magamra a hálóingemet. Az ágyamhoz visszatérve szépen szabályosan, mint egy zsák dőlök rá a paplanra. Épp a takaró alá kúszom be, mikor megcsörren a telefonom. A kijelzőre pillantva látom, hogy Aaron az. Azonnal felveszem.
- Igen? – szólok bele fáradtan a telefonba. Hangjából azonnal hallom, hogy komoly dolog miatt hív. – Történt valami? – teszem fel a jelenleg lehető leghülyébb kérdést, hiszen ha nem történt volna semmi, akkor nem hívott volna fel. Mielőtt még válaszolhatnék bármit is, rámrakja a telefont. Egy darabig csak pislogok magam elé, majd a készülékre. Mire kell neki kötszer? Megsérült? Mivel nyilvánvalóan nem tűr halasztást a dolog, erőt veszek magamon és felöltözök. Egy farmert és egy egyszerű ujjatlant veszek fel. Kötszert a kisujjamból sajnos nem tudok előhúzni, se a könyökömből, úgyhogy csak egyetlen megoldás jöhet szóba. Ami miatt nagy szarba kerülhetek, ha kiderül, de nincs más választásom. Az orvosi szoba felé veszem az irányt, ami Carlos irodája mellett van. A folyosó ezen részén Dante áll őrt éppen. Legalább akkora, mint egy kétajtós szekrény, de lehet még az is eltörpülne mellette. Nem futnék vele össze egy sötét sikátorban. Sietős léptekkel közelítem meg a férfit, aki mindeközben összevont szemöldökkel méreget.
- Dante, gáz van kint – kezdek bele, a tőlem telhető legnagyobb beleéléssel. – Problémás vendég, nem igazán bírnak vele. Kellenél.
- Alejandro-ék nem tudják lerendezni? – kérdezi a kezeit összefonva mellkasa előtt. Megcsóválom a fejem.
- Elég gázos a pasas – húzom el a számat. Némi nyomasztó csend után a férfi sóhajt egyet és elindul a bárhelyiség felé. Amint látótávolságon kívül került beosonok az orvosi szobába. Az üres szemetesből kikapom a zsákot, amibe a szekrényből kiválogatok néhány dolgot, ami jól jöhet: fertőtlenítő, géz, mullpólya, tű, cérna, lidocain és fecskendő. Pirulák közül is válogatok: veszek el fájdalomcsillapítót és nyugtatót a biztonság kedvéért. Igyekszem úgy elrendezni a szekrényben maradt dolgokat, hogy ne látszódjon a hiány. A folyosóra kikukucskálva látom, hogy Dante még nem ért vissza. Gyorsan becsukom magam mögött az ajtót és visszarohanok a szobámhoz. A zsákból a cuccokat átpakolom egy táskába – elég hülyén nézett volna ki, ha egy táskával a vállamon kezdek el mászkálni a folyosón, Dante még kérdőre is vont volna. Már éppen kész vagyok, amikor hangos kopogást hallok. Résnyire nyitom az ajtót. Dante az. Hirtelen megfagy bennem a vér, leizzadok és levegőt is elfelejtek venni. Most jön az a rész, hogy magyarázzam meg, mit is akartam elérni igazából, miért kamuztam, ja, amúgy meg rohadt nagy szarban vagyok emiatt. Ehelyett megnyugtatóan szól hozzám.
- Kidobtuk a pasast, Regina pedig valószínűleg megússza véraléfutás nélkül – közli, aztán hátat fordít és elmegy. Meg sem bírok mozdulni. El sem tudom hinni, hogy ekkora mázlim volt. Tényleg pont volt egy idióta a bárban. Szép lassan becsukom a szobám ajtaját. A sokkból észhez térve felkapom a táskámat, a zsebembe süllyesztem a mobilomat és a hátsó ajtó felé veszem az irányt. A sikátoron keresztül lépek le. Bő negyed óra múlva érek Aaron lakásához. Kopogni készülök, amikor látom, hogy a zár fel van feszegetve. Óvatosan tolom be az ajtót. Tartva attól, mire számítsak a következő pillanatban, lassan lépem át a küszöböt. A bejárat mellett felvisító macskától miniinfarktust kapok. Sosem voltak a szívem csücskei, mindig is inkább kutyás voltam.
- Aaron – szólítom meg a nappaliban lévő férfit. Egy pillanatra megtorpanva körülnézek. Pizzásdoboz, sörös üvegek és a drága macska szőrcsomói hevernek a földön. Összevont szemöldökkel nézek a lakás tulajdonosára. Hogy bír ilyen szemétdombon élni? Beljebb haladva értetlenül nézek a földön heverő lámpára, nem sokkal távolabb tőle pedig a szintén a földön heverő pisztolyra. A nappaliba érve pillantom meg, ami még a kuplerájnál is jobban megakaszt. – Mi az franc? – szegezem Aaron felé a kérdést, közben sietős léptekkel közelítek a kanapé felé. A táskámat ledobom a földre. Első dolgom a pulzus ellenőrzése. Nem a legerősebb, ami magyarázható a vérveszteséggel, de egyelőre messze van a halál kapujától. – Ugye tudod, hogy kórházba kéne vinned? – nézek fel Aaron-t keresve. Ennyi sérüléshez orvos kell. Szakszerű ellátás. Nem pedig én.

Én már nem értem, hogy mi történik körülöttem, csak abban vagyok biztos, hogy az öcsém bajba került, és megint rajtam van a sor, hogy megmentsem. Nem szándékozom egyelőre börtönbe vinni, pedig az lenne a helyes, ha megtenném, vagy legalább szólnék Owennek, hogy itt van. A barátom már nagyon sok mindent vállalt át, és eddig is kitartott mellettem, tehát nem lenne ildomos kikerülni őt, de valamiért mégsem akaródzik, hogy felhívjam őt. Wyatt meggondolatlan cselekedete miatt elbizonytalanodom, és elgondolkodom azon, hogy be kellene húznom neki egy jó nagyot, de mielőtt megtenném, előbb csak felemelem, és a falnak vetem. A szemében most nem látom azt a kábultságot, mely általában ellepi az agyát, ha valamit bevesz. Nem szeretem, ha drogozik, de itt már régen nem erről van szó. A drogok ellen harcolok, de ő eljátszotta a halálát, és nincs tovább. Pontot kell tennünk az ügy végére, és ha rajtam múlik, ezzel a lehetőséggel most élni fogok, mert talán még egy ilyen nem lesz. A rosszulléte nem csillapodik, valószínűleg csúnyán cserbenhagyták, de nem vagyok orvos, hogy ellássam, így marad az utolsó mentsváram…Lena. A telefonom után nyúlok, és röviden felvázolom neki, hogy mi a teendő. A cél egyértelmű, nem várok sokat, de jöjjön, különben be kell vinnem a kórházba, és onnan egyenesen tovább a központba. Kétségbeesetten keresek egy törölközőt, és felhajtva a pólóját, szépen ráfektetem, hogy a vérzést tamponáljam, de mint mondtam az elsősegély sem most volt, és megkoptak a tudásaim. Fél térdem a földön, a pulzusát ellenőrzöm, és azért imádkozom, hogy Lena feltalálja magát, különben végünk van. A percek csigalassúsággal telnek, a macskám a sarokban üldögél, mint egy úrfi, mikor léptek zaja szakítja meg ezt a feszült légkört. Azonnal felpattanok, és kitárom a bejáratot, legnagyobb megkönnyebbülésemre Lena az. Körülnézek a folyosón, de nem látok egyetlen gyanús árnyékot sem, így behúzom őt, és azután behúzom az ajtót, amennyire tudom ezt a feltört zár mellett.
- Lena… - meglepődik, tudom, hogy nem számított ekkora rendetlenségre, de most nem volt időm azzal foglalkozni, hogy rendet tegyek. Napok óta az ügyet átfogó iratokat bújom, és azon imádkozom, hogy megtaláljam a megoldást, de még mindig sötétségben tapogatózom. A fegyver, meg az összetört lámpa látványa sem segít, mert érzékelem a hangjából kihallatszó magyarázatvárást, de arra még nem most fog sor kerülni. A tekintetem kérlelően simogatja végig a lány arcát, aztán észreveszi az öcsémet is.
- Így esett be hozzám. Nem tudom, hogy mi baja van, megverték, aztán meg dulakodtunk, mert rám akart támadni. Lena nem vihetjük kórházba, mert akkor le kell csukatnom…az öcsémet. – fejezem be a mondatot, és jelentőségteljesen nézek a lányra, hogy érezze ennek most súlya van.
- Ha kell szerzünk orvost, de ha el tudod látni annyira, hogy ne vérezzen el, már az is nagy segítség. Bármi kell szólj, és megszerzem. – érintem meg a vállát, aztán Wyatt mellé térdelek, és kicsit felpofozom, hátha ezzel észhez tudom téríteni.

Nem pont így terveztem az estémet, vagy pontosabban az éjszakámat. Aaron telefonhívása meglepetésként ér, de a hangjából egyből érzem, hogy valami baj van. A hívás rövid, tömör és lényegretörő. Gondolkodhatnék, ki sérült meg – a legfőbb tippem, hogy ő –, de helyette összeszedem magam, az orvosi szobából kötszereket és gyógyszereket veszek el, ami miatt még később bajba kerülhetek, ha kiderül, de egyszerre csak egy dologgal foglalkozom. Minél hamarabb oda kell érnem Aaron lakására.
A brooklyn-i legénylakás meglehetősen felfordult állapotban fogad; a berendezések sincsenek maradéktalanul a helyükön – indokolatlan lámpa a földön –, a tisztaság sem jellemző, ellenben annak hiánya nagyon is. Megdöbbenve nézek végig a kanapén fekvő, eszméletlen fiún. Érhető, hogy nem akarja a saját öccsét még ennél is nagyobb bajba keverni. Aaron már így is sokat tett értem, ezért tartozom neki annyival, hogy segítek. Ha ez éppen az öccse összefoltozása, akkor abban segítek. A véleményem továbbra is az, hogy egy kórházban sokkal szakszerűbben el tudnák látni a sebeit, de akkor valószínűleg az öltések és a kötések mellé két fegyveres őrt is kapna ajándékba az ajtóba. Bólintok. Alaposabban szemügyre akarom venni a sérüléseit, hogy tudjam, mivel állok szemben, amikor hirtelen kicsit sem kedves hangnemben teszi fel Wyatt a kérdését. Tágra nyílt szemekkel hőkölök hátrébb, de mielőtt Aaron válaszolhatna, megteszem én azt helyette.
- Összefoltoználak, ha hagynád. Ezzel kapcsolatban pedig három lehetőség áll fent: vagy nyugton maradsz és hagyod, hogy segítsek; vagy kórházba mész, ahol nagy valószínűséggel egy csinos kis karpereccel kötnek ágyhoz, aztán sittre vágnak; a harmadik lehetőséged pedig az, hogy nem kérsz semmiféle segítségből, és itt vérzel el szépen lassan a bátyád kanapéján – magyarázom neki szigorú arccal. Nemrég még a világáról sem tudott, itt feküdt eszméletlenül, most pedig még ő van felháborodva. – Utóbbi kettővel nem jársz jól, úgyhogy javaslom, maradj nyugton. Ne nehezítsük meg egymás dolgát, mert jelenleg eltalálok olyan pontokat, hogy zsebkendőt kell majd kérned a könnyeid törölgetéséhez. Nem ajánlom, hogy ezt leteszteld. Ha nem megy, akkor beléd tömök annyi nyugtatót, hogy nem néhány perc fog kiesni, de legjobb esetben is csak holnap térsz magadhoz. Rendben? – fejezem be a kérdésemet már egy negédes mosollyal feltéve, tekintetemet egy pillanatra sem levéve a fiúról. Türelmes ember vagyok, megértem, ha valaki lázadó, de az éjszaka közepén ehhez nincs türelmem.
- Senki – válaszolom röviden. A táskámban kezdek kutakodni, amikor egy számomra teljesen értelmetlen kérdést tesz fel a bátyjának. Fél szemmel Aaron felé sandítok, hátha látok az arcán valami reakciót. Ő biztos érti, mit akar a testvére. Talán valami közös jel lehet, nem tudom. De nekem nem ezzel kell foglalkoznom. Wyatt fölé hajolok, hogy ha kell, akkor akarata ellenére is megvizsgálhassam a sérüléseit. Először a láthatóakat: az arcát szépen átrendezték, a szeménél felrepedt a bőr, több helyen vérzik. A keze is megsérült. A pólóját átvérezte, de alatta a kanapé is beszívta a vért.
- Vedd le a pólód – közlöm vele egyszerűen, majd a táskámból előveszek némi fertőtlenítőt, tűt, cérnát és gézt.

Választanom kellett, hogy hagyom-e elvérezni az öcsémet, vagy túllépek a kételyeimen, és segítséget hívok mellé, de úgy, hogy abból ne legyen rendőrség, és börtön se, különben én magam leszek az, aki rács mögé juttatja a testvérét, és a tények nem tennének boldoggá, sőt még bonyolítanák a dolgokat is. Lena maradt az utolsó esélyem, nem akartam, hogy mások is megtudják, hogy egy körözött személyt bújtatok a lakásomon. A telefonban a legszükségesebb adatokat mondtam el neki, jöjjön, mert itt kell lennie, és a magyarázatot majd megkapja később. Azon ügyködöm, miközben a barnaságot várom, hogy észhez térítsem a kisebbik felemet. Az események felgyorsulnak, amint megérkezik, és betessékelem a nappaliba. Nem mondanám, hogy a helyzet magaslatán állok, a kupleráj az egyik probléma, a másik, hogy majdnem ismételten összeverekedtünk, és elkapott a hév, hogy behúzzak egyet neki. Nem fogom megérteni, hogy miért kell rám támadnia, és azzal fenyegetőznie, hogy meg akar ölni, mikor én vagyok hazai terepen, és nem ő. Látom a barátomon, hogy megilletődik, de aztán túllép az első sokkon, meg a törött berendezési tárgyakon is.
- Megsérült, felkeresett. – foglalom össze röviden a történteket, és rásegítve az öcsém ébresztésére, egy kisebb pofont keverek le neki, de csakis a jó szándék vezet, ha nem is éppen ebben a formában. A szokásos köröket futjuk, ellenségesen lép fel még Lenával szemben is, nálam meg kezd elpattanni a húr.
- Mit keres itt? Ezt most komolyan kérdezed? – hallatszik a hangomból, hogy nem vagyok jókedvemben, és még egy szemrehányó kérdés, és nem az lesz a legnagyobb bajom, hogy megmentsem, hanem, hogy a puszta kezemmel fojtsam meg.
- Lena segíteni fog neked, ha már besétáltál azon az ajtón öcsém, és innen nem mész sehova, ma már biztosan nem. – higgye csak el, hogy nem viccelek, és erre még a társaságukban időző lány is megoldást ajánl, mert nem ijed be. Örülök neki, hogy Lena nem az a fajta lány, aki sírva fakad. Eleinte a kapcsolatunk nem így indult, de már edződött mellettem.
- Ne beszélj, tartalékold az energiáidat öcsikém. – sóhajtok egyet, és mikor megérdeklődi, hogy követték-e Lenát, akkor a feltört ajtóhoz megyek, és megpróbálom elfoglalni magam, amíg a választási lehetőségeit mérlegelni, azt már nem is akarom meghallani, mikor a pisztolyát kutatja lázasan.
- Jó helyen, és ma nem kapsz még egy fegyvert is a kezedbe. – amint lehet, a sajátomat magamhoz veszem, és úgy sétálok vissza közéjük, hogy nyomatékosítsam a lány szavait.
- Wyatt rajtad van a sor. Ha nem engeded, hogy ellássanak, akkor beviszlek, és le foglak tartóztatni. Nem fog érdekelni, hogy az öcsém vagy. Befoghatod a szádat végre, és megbízhatnál bennem, mert jobban tudom, hogy mi a védelem, mint te.  - morranok rá.
- Vetkőzz, ne kelljen nógatni. Esetleg vágjam le rólad a felsőt? – kérdezek rá, ha már ennyire elemében van.

Én is sokkal szívesebben tölteném most máshol az időmet, de Aaron sokat segített már, tartozom neki. Ha azt szeretné, hogy foltozzam össze az öccsét, akkor összefoltozom. Ennek az egyetlen akadálya jelen pillanatban Wyatt. A viselkedése nem azt mutatja, hogy segítségre lenne szüksége, sőt. A legkevésbé sincs ínyére, aminek hangot is ad. Általában hideg vérrel, megfontoltam szoktam kezelni a váratlan helyzeteket is, de most mielőtt még végiggondolhatnám, mi lenne az ésszerű reakció, kibukik belőlem, amit valójában gondolok. Úgy látszik, a befogadóközpont hajlamos feldolgozni az információt. Wyatt magát megadva emeli fel a kezét, de arca arról tesz tanúbizonyságot, hogy egy cseppet sem tetszik neki sem Aaron reakciója, sem az én hangnemem. De most ez pont nem érdekel. Sóhajtok, amikor végre hajlandó levenni a pólóját. Azon keresztül elég nehéz lenne szemügyre venni a sérüléseit, nemhogy még ellátni!
- Hogy te milyen nagylelkű vagy – szúrom oda Wyatt-nek, majd a már korábban elővett fertőtlenítőért nyúlok. Az arcán lévő sebekkel egyelőre nem foglalkozom, azok másodrendűek ahhoz a vérmennyiséghez képest, amennyi a pólóját átitatta. A kanapéra ülök mellé. Először az oldalát veszem szemügyre. Szúrt seb, de óriási mázlija van, mert nem úgy tűnik, hogy bármilyen fontosabb szervet eltaláltak volna. Ha úgy lenne, nem lenne ekkora a szája. A bordáján ékeskedő színes foltok sem kerülik el a figyelmemet. Lehet, hogy törés, de legalább zúzódás. Visszatérve a sebre, óvatosan lefertőtlenítem a környékét, közben lassan a fejemet csóválom. Hiába kötöm most be neki, ezt látnia kellene egy orvosnak. Lehet, hogy a kés, amivel megszúrták belül fertőzést okoz később, mert az esetleges szennyeződés nem tud kiürülni. A vérzés elállításánál én többet nem tudok tenni. Kibontom a csomagból a gézlapokat és egyet óvatosan Wyatt oldalára nyomok. Amikor felszisszen igyekszem finomabban csinálni, de muszáj elállítani a vérzést, ha a saját lábán szeretne innen kisétálni még. Amikor megítélésem szerint lecsillapodott a vérzés, előveszek egy másik gézlapot, aminek a széleit aztán leragasztom. A lapockájára siklik a tekintetem, amikor egy kis megálljt kér. Bólintok. A véres gézlapot összegyűröm és ledobom a padlóra. Lesz még belőle egy pár darab. Akarva akaratlanul is meghallom a szavakat, amiket Wyatt a bátyjához címez. Nem az én testvérem, de roppant mód felbosszant, amit mond. Fogalma sincs, mennyire szerencsés, hogy itt vannak egymásnak a bátyjával. Még ha ilyen a viszonyuk, akkor is. Életben vannak, ha nem is a legjobb formájukban, de élnek. A nővéremmel nekem sem volt felhőtlen a viszonyom. Éppen ellenkezőleg. Nem lehetett minket öt percre összezárni sem jóformán. Sokszor utáltam, gyűlöltem, azt kívántam, bárcsak megszűnne létezni. Aztán amikor meghalt, minden ilyen kívánságomat megbántam. Elég közhelyes, de tényleg akkor kezdi el értékelni az ember a dolgokat, amikor már elvesztette. Ha lehetne egy kívánságom, biztosan az lenne, hogy a nővérem legyen mellettem. Még akkor is, ha negyed óránként legalább egyszer egymás nyakának esnénk.
Miután visszaül, szótlanul folytatom, amit elkezdtem. A lapockáját vizslatom. Csúnya seb, a golyó a csontba fúródott. Nem látszik olyan mélynek, de félő, ha kiveszem a golyót és megpiszkálom a sebet, sokkal jobban fog vérezni. A fertőtlenítés után egy csipeszt elővéve a seb széléről leszedem a pólójából ottmaradt szövetdarabokat.
- Most meg ne mozdulj – szólalok meg halkan, ezután pedig a csipesszel lassan benyúlok a sebbe. Hamar megtalálom az oda nem illő fémes tárgyat, amit óvatosan kihúzok. Néhány pillanatig feszülten figyelem a fiú hátán a tátongó lyukat, de úgy látszik, nem Aaron kanapéján fog elvérezni, ami mindhármunknak kifejezetten kapóra jön. A csipeszt és a golyót lerakom a földre, ezután tűt és cérnát veszek elő és elkezdem összevarrni a sebet.

Borzalmasan feldühít az, ahogyan az öcsém beszél azzal az emberrel, aki éppen a segítségére lehetne. Lena nem érdemli meg, hogy ilyen bánásmódban legyen része, és össze is szorítom az öklömet, hogy ne mossak be a kisebb Bennettnek. Valahogyan nem ismeri a hála fogalmát, és oka kellett, hogy legyen, ha hozzám jött. Csúnyán cserbenhagyták, a szüleim már értesítették volna a hatóságokat. Anyának nagyon hiányzik Wyatt, éjszakákat sír át amiatt, hogy nem láthatja őt. Lassan az egész családunk bele fog roppanni ebbe az ügybe. A megjátszott halál, a két testvér civódása. Amennyiben az öcsém egy kicsit ismerne, akkor nem feltételezné rólam, hogy rászabadítom az embereimet. Lena az egyetlen, akiben jelenleg megbízom, hogy elássa. Nem véletlen, hogy idehoztam, és arra kértem, hogy tartsa a száját. Én is látom, amit látok, hallom is a sértéseit, de megpróbálok felülemelkedni rajta. A fegyvert nem fogom visszaadni neki, és nem érdekel jelenleg a haverja sem. Nekem az számít, hogy ő itt van, és bármennyire legyek elkeseredett, és dühös…örülök neki, hogy életben van. Az ellenkezését még csírájában elfojtom, végül beadja a derekát, és nekilát vetkőzni is, hogy a barnaság elássa a lapockáját, és az oldalán keletkezett  sérüléseket. El kell fordulnom, nem a látvány miatt, hanem, hogy így alakult az estém. Az orrnyergemet masszírozom meg, mélyeket lélegzek, hogy kontroll alatt tudjam tartani az érzéseimet. Lena jól tűri, hogy ilyen a kisebbik felem, már régebben futólag látta, akkoriban még drogosan, és néha ittasan került elő Wyatt, mostanra szintet lépett, és embereket öl, a kérdés az, hogy kinek a parancsára. Dühös vagyok, és tehetetlen. Nem értem, hogy mi történt vele, hogy az elmúlt hónapokban miképpen váltunk ellenségekké. Nem óhajtottam bántani őt, de már régen azokat a határokat feszegettük, ami nem volt jellemző egy normális testvéri kapcsolatra. A Cherry-s kérdés kapcsán nyelek egy nagyot, és villámló szemekkel fordulok vissza felé.
- Nem mindegy? Éli az életét, és kimarad ezekből a kavalkádokból. – erélyesebben felelek neki, mint szeretnék, de belül mardos a bűntudat. Lefeküdtem vele, és nem szabadott volna. Ismerem Wyatt-et, és tudom, hogy szerette.
- Találkoztál vele? – szegezem neki a kérdést, holott tudom, hogy kijátszotta a rendszert, és egyszer-kétszer ránézett, de nem akarom, hogy most az egyszer az én szemembe hazudjon. Wyatt felemelkedése a kanapéról a kis szünettel az utolsó pont az i-re. Hagyom, hogy elmenjen mellettem, de tanácstalan vagyok.
- Íme, az öcsém. Az elveszett lélek… - gesztikulálva mutatok a mosdó irányába, és ha végzett, és visszajön, akkor követem az ülőalkalmatossághoz. Lena folytatja a munkáját, én meg teszek egy kört körülöttük, majd a konyhába sietek, és a csapból töltök egy pohár hideg vizet. Az első fordulót én iszom meg, aztán kiöblítem, újratöltöm, és odaviszem a testvéremnek. A kezébe nyomom, aztán megpaskolom az arcát.
- Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy hiba volt életben maradnod, akkor saját kezűleg nyírlak ki. Wyatt az öcsém vagy. Nem hagylak cserben, értetted? – mélyedek a szemébe, aztán kiegyenesedem. Tudom, hogy meg fogom védeni, az életem árán is. Minden zavaros.

A kanapén csöndben ülve várom, hogy Wyatt visszajöjjön a fürdőszobából. Láthatóan nem tetszik neki, hogy ki akarom szedni a golyót. Érzem, ahogy kezeim alatt megfeszülnek az izmai. Érthető a fájdalma, hiszen egy lőtt sebről van szó, az ellátás sem a legszakszerűbb, de mégis jobb, mint a semmi. Egy pillanatra megállok, biztos, ami biztos. Látom a megfeszült állkapcsát. Nem áll szándékomban még több fájdalmat okozni neki, de muszáj kivennem a golyót. Igyekszem gyorsan dolgozni, minél rövidebb ideig piszkálni a sebet, hogy aztán gyorsan összevarrhassam. Néhány öltés elég a kis golyóütötte sebre. Leragasztom gézlappal, nehogy koszolódjon.
- Szívesen – válaszolom hasonlóan halkan. A korábbi hozzáállása után meglep, hogy egyáltalán megköszönte. Már éppen megkérném, hogy forduljon meg, hadd nézzem meg és kezeljem le a többi sebét is, amikor fogja magát és feláll. Mélyet sóhajtok, de nem szólok semmit. Értem a célzást, kivettem a golyót, összevarrtam, mehetek isten hírével. Figyelem, amint kimegy a konyhába, majd a kanapéról felállva Aaron felé fordulok.
- Figyelj rá, hogy legalább ma ne tegyen kárt magába. – Nem szeretném a címlapokon olvasni reggel, hogy huszonéves fiatal férfit találtak a sikátorban kivérezve. Jelentőségteljes pillantást vetek a férfira, hogy érezze, komolyan gondolom. A testvére, legyen akármilyen a viszonyuk. Ő az idősebb, és hiába állnak a törvény két ellenkező oldalán, vigyáznia kell rá. Vagy ez csak régen volt így, és én vagyok túl naiv? Az is lehet. – Ja, és takaríts ki. - Mielőtt még itthagyom ezt a két jómadarat, a fürdőszobába vezet utam, ahol jó alaposan, szappannal dörzsölve lemosom magamról a kisebbik Bennett minden csepp vérét. Figyelem a lefolyóba áradó vörösre festett vizet, ami eleinte élénk, később egyre halványabb. A mosdóra támaszkodva veszek néhány mély levegőt. Nem értem, miért gondolta azt Aaron, hogy erre én vagyok a legmegfelelőbb személy. Jó pár gyakorlaton részt vettem már, de... ennyi vért még nem láttam egyszerre. Megmosom az arcomat, gyorsan megtörlöm a kezemet, aztán összepakolom a cuccaimat. Miközben a táskámba süllyesztem a dolgaimat akarva, akaratlanul is meghallom, amit Wyatt a konyhában mond a testvérének. Egy pillanatra abbahagyom, amit csinálok. Aggódva nézek a másik helyiség irányába, de nem akarom megzavarni őket. Nem az én dolgom. De... megölni a testvérét? Ebbe belegondolni is borzalmas. Kiknek dolgozik? Miért csinálja egyáltalán? Ezek mind olyan dolgok, amiket nekik kell tisztázniuk egymással. Behúzom a táskámon a cipzárat, majd a földön heverő lámpát átlépve a kijárat felé megyek. Még egyszer visszanézek. Csak remélni tudom, hogy rendezik a soraikat, és nem lesz belőle komolyabb baj. Illetve... az már van. Csak ne fizessen túl nagy árat egyik se. A küszöböt átlépve lassan behúzom magam mögött az ajtót, a lépcsőházból kiérve pedig a sötét brooklyn-i utcákon a történteken és hallottakon rágódva sietek vissza a klubba.

Vannak napok, amikor azt kívánjuk, bárcsak minden a normális kerékvágásban működne. Az nem jó, hogy Wyatt megsérült, mégis belül éledezik bennem valami büszkeség, és remény, hogy hozzám fordult. Az öcsém, és nem felejtette el, hogy ezen a világon még van olyan ember, akire számíthat. Szeretem őt kis pisis korától kezdve. Az ellátása nem zajlik zökkenőmentesen, és akadnak pillanatok is, amikor kihoz a sodromból, de jól bánik vele Lena. Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha nem jön el. Kicsúszott volna az irányítás a kezemből, és talán feladom a harcot is a kisebb Bennett ellen. A golyó eltávolítása fájdalmas procedúra, de még vízzel is hozzásegítek. Otthoni körülmények között kell megoldanunk a bajt, és kiszedni belőle a befúródott darabot. A kivert kutya jót eszembe, amikor Lena ellen megy az öcsém. Bizalmatlan egy kicsit, de tudnia kell, hogy olyat nem hívok ide, aki ártana neki. A végén eljutunk arra a kommunikációs szintre is, hogy megköszönje neki, én meg csak bólintok. Feláll a kanapéról, és elindul kifelé, de előtte még odaszól hozzá.
- Természetesen ráérek. – többre egyelőre nem futja, mert nekem is ezernyi kérdés jár a fejemben, és muszáj rápillantom Lenára is, hogy vele minden rendben van-e. Nem tudom mire vélni, amit mond, de biztos lehet benne, hogy megpróbálom.
- Talán nem fog akkora kárt tenni magában, ha itt vagyok, ha mégis, akkor levágom a kezét. – nem túl humoros, de megszokhatta tőlem, hogy nem mindig kezelem jól a feszült helyzeteket. Ő is kimegy kezet mosni, nekem meg visszatér az öcsém, és ismételten megszemlélhetem, hogy mennyit változott az elmúlt hónapokban.
- Fogytál egy keveset. – mondom egy kis heccelésnek, de közben fülelek, hogy Lena mit csinál odabent a fürdőben. Nem tudom, hogy ezek után még be fog-e jönni, vagy rám hagyja a többit. A pillantásom az ismerős szempárba fúródik. A konyhában matat, a hűtőben túrja fel, de nem teszem szóvá neki. Megállok a konyhapultnak dőlve, és a két karomat a mellkasomat előtt teszem keresztbe. Nem is kell sok, hogy halljam, Lena búcsú nélkül távozik, így már biztosan kettesben maradunk.
- Igazán? – döntöm oldalra a fejemet, és kíváncsian fülelek, hogy miben nem volt őszinte, mert kezdhetnénk onnan, hogy miért játszotta el a halálát előttem, és anyáék előtt is.
- Miféle felhők ezek Bennett? Mondd el nekem végre, hogy mi a fasz történik a háttérben, mert nem vagyok gondolatolvasó. – nem sürgetem, már annak is örülök, hogy bevallotta, nem akar megölni.
- Valaki felbérelt Wyatt? Rossz társaságba keveredtél…és mi van Taylorral? – szerintem túl sok neki ez egyszerre, de ki tudja, hogy mikor lesz időm rá legközelebb.

Hát nem mondom, hogy nem játszódott már le a fejemben az, hogy miképpen fogok beszélgetni az öcsémmel, ha újra feltűnik az életemben, de arra a legkevésbé számítottam, hogy ezt a hűtőm társaságában fogjuk megtenni, miközben ő jól teletömködi a bendőjét, én meg arra várok, hogy végre mondjon valamit annyi hónap hallgatás után. Nem véletlen, hogy fegyvert fogott a fejemhez, hogy elmenekült a családjához, hogy őrült módon belekeverte magát egy gyilkosságba. Nem tudom megvédeni, amíg nem vagyok benne biztos, hogy ártatlan. Mindent meg lehet bocsájtani, de egy ártatlan srác életének a kioltása már nem az, amit, csak úgy elenged az ember. Összefonom a karomat a mellkasom előtt, és elhallgatok, hogy most ő beszéljen. Nem számítok rá, hogy beismerne bármit is, de úgy ömlik belőle a szó, hogy nekem is fel kell vennem a ritmust, hogy utolérjem az információk feldolgozásában.
- Hogy mi vagy a szememben? Mondd elmentél gondolatolvasónak is? Nem hiszem, hogy tudod mi játszódik le bennem, és miért éppen miattam akarod végigcsinálni? – emelkedik meg az egyik szemöldököm, amikor kinyög egy olyat nevet, amit nem kellene. Bármit megadtam volna, hogy ne legyen köze Lopezhez, de ez a legrosszabb, amit hallhattam tőle.
- Miért nem szóltál, hogy Lopez benne van? – ökölbe szorul a kezem, nem egy társam veszett már oda, de hogy még az öcsémet is bekebelezze, azt már nem engedhetem meg…de én is tudom, hogy elkéstem vele.
- Engem? Wyatt…Brooklyn legnagyobb faszfejével kellett üzletre kelned? – beletúrok idegesen a hajamba, és elfordulok tőle egy pillanatra, hogy tisztán tudjak gondolkodni.
- Összevertek? Örülj neki, hogy nem akasztott fel azonnal. Fogalmad sincs, hogy kivel húztál ujjat! Hol van most Taylor? – érdeklődöm, és összetalálkozik a pillantásunk. Neki az éhség egyenlő azzal, hogy tiszta. Most már sejtem, hogy az öcsém is kezd rájönni, hogy rossz emberbe kötött bele.
- Meg kellett ölnöd? – nem az első eset lenne már, hogy a halálomat akarja az a faszfej. Kicsit értetlenül bámulok a fiatalabb énemre, aki ismételten menekülőre fogná.
- Mégis hova mennél egy szál semmiben, összeverve nagyokos? – pillantok le rá, de megint jön a nagy vagyok, és egyedül is megoldom a bajomat. Megragad, nem tetszik, ha erőszakos.
- Tudod, hogy mikor kapod vissza…így nem. – megfogom, és tarkón vágom hátulról. – Vegyél vissza, és ülj le enni, ha minden igaz, akkor maradt egy kis whiskey-m is, és kitaláljuk, hogy mit kellene kezdenünk a barátoddal. Hozzám ne merj még egyszer érni, mert eltöröm a kezedet. – paskolom meg az arcát, és a székre mutatok. – Ülj le. – hangsúlyozom ki még egyszer.

Mindenre számítottam, de arra nem, hogy Lopeznek dolgozik. A név spontán kimondása is feldühít, mert nem akarok hallani róla, de akárhányszor megpróbálok másfelé nézni, akkor felbukkan a szemét, és ott csap vissza, ahol a legjobban fáj nekem. Az öcsém eljátszotta a halálát, aztán rám szegezte a pisztolyát, és csak azért, mert egy drogdíler…vagy éppen báró erre kérte? Mennyi pénzzel tartozhat neki, mi vitte rá, hogy ezt meglépje? A baleset, a holttest, és megannyi kérdés van még függőben, de azt is tudom, ha most letámadom Wyatt-et, akkor soha többet nem fog megbízni bennem. Nem véletlen, hogy felkeresett. Még működik a bizalom közöttünk, akkor is, ha törékeny. Nem mondok semmit, csak hallgatom, és őt figyelem. Lesoványodott, anya nem örülne neki, ha így látná. Én tudom, hogy mennyire össze volt törve, amikor eltemettük őt, és észre sem vette. Apa csendben szenvedett, nem bírta felfogni, hogy a legkisebb gyermeke egy balesetben lelte a halálát…aztán jött Owen, és felülírt mindent. Anyáék újraazonosították őt, és kiderült, hogy mást sirattunk hónapokon át. Él, és én nem tudom, hogy miképpen álljak hozzá.
- Igazán humoros vagy Wyatt, ha az életed a tét. Lopez nem kispályás, és ha tartozol neki, akkor nem fog megállni itt. Mi mindenre vett rá? Tudnom kell, mert ez már nemcsak Cherryről, és rólad szól, hanem rólam is. – sóhajtok fel, és egészen nyugodt vagyok, bár érzem, hogy ezzel koránt sincs vége a küzdelemnek.
- Hát akkor biztos. – nem firtatom, hogy nagyobb esélyét látom annak, hogy már a Hudsonon úszik valahol, mert nem akarok ráijeszteni az öcsémre, de tudnia kell, hogy akivel üzletet kötött, rosszabb az ördögnél is. Hirtelen elborul az agya, és menekülne, de résen vagyok, és ráparancsolok. Nekem ne mondja meg a lakásomban, hogy mit tegyek, és mit ne. Már nagyon fárasztó, hogy a fegyverrel bír csak önuralmat gyakorolni, mintha az a tárgy megvédhetné attól, hogy szétessen. Akkor magabiztos, ha van mihez nyúlnia. Leültetem, egye meg a húst, mert szüksége lesz az erejére, és még a whiskey-t is felajánlom.
- Nincs cigim, és nem is lesz. Tudod, nekem ilyenekre nincs szükségem. – az ivás sem szerepelt sokáig a listámon, de változtak a napok, és a tervek is. A két üres pohárral huppanok le mellé, és töltök előbb neki, aztán magamnak is, ha méltóztatik helyet foglalni, és nem állandóan cirkálni.
- Az életedre. – emelem a sajátomat, és lehúzom, hogy eléggé készen álljunk a tesós beszélgetésekre.
- Beszélgessünk Cherryről. Lenne miről. – hangsúlyozom ki, és megvárom, hogy rám nézzen.

Mindketten eljutunk oda a beszélgetésben, hogy elég nyilvánvaló legyen a tény, hogy Lopez veszélyes, és nem minden esetben lehet tudni, hogy mekkora tétben játszik. Nem kerülhetem ki a mondandója ezen részét, mert hozzátartozik az igazsághoz, ha közli velem, hogy mennyire van nyakig benne. Nem kell bemutatni a gaztevőt, de azt már nem ismerem, hogy az öcsémmel milyen kapcsolatot ápol, és mire vette rá az elmúlt hónapokban. Ki tudja, az is lehet, hogy a tartozás egy dolog, mi van, ha élet és halál tétre játszik, és úgy osztogatja a megbízásokat? Különben semmi értelme nem lenne annak, hogy Wyatt eljátszotta a halálát. Miért kellett nekünk azt hinni, hogy eltűnt?
- Aha, akkor miről? Megöltél valakit, és ez már nem simán egy drogbirtoklás. Ugye tudod, ha egyszer elkapunk, akkor nem lesz kegyelem? Feldobhatsz embereket, de akkor is évek..nagyon hosszú évek kérdése, hogy szabadulhatsz. – teszem mellé csendesebben. Még mindig nem döntöttem el, hogy mi lenne a helyes. Nem forgathatom vissza az időkerekét, de neki is meg kell értenie, hogy én sem vagyok az atyaúristen, aki megvédi mindentől, mondjuk az igazságszolgáltatástól. Menekülne, a szokásos köröket futjuk, ha nem akar beszélni valamiről. Megértem, hogy a társa bajban van, de ő sem néz ki a legjobban, és azzal nem segít neki, ha a vesztébe rohan. Ehhez jól átgondolt terv kell, de Wyatt-re sosem volt jellemző az összeszedettség. Rárivallok, hogy üljön le, addig kikészítek két poharat, meg a whiskey-t, mert még vannak nyitott kérdéseink, és ahhoz, hogy a bizalom ismételten működjön közöttünk, őszintének kell lennünk egymáshoz. Megvárom, hogy lehiggadjon, és csak utána térek rá a folytatásra. Az életére iszom, mert nagyon örülök neki, hogy nem kell mégsem siratnom egyelőre. Felhörpintem az első adagot, és máris utánatöltök, és kellő ráhagyással hozom szóba az exét.
- Nyugodj már le öcsém. – pillantok rá jelentőségteljesen, hogy vegyen vissza, mert nem leszünk jóban, ha így reagál rám. Nem bírok kinyögni már egy árva szót sem, mert megelőz a felelettel, és csendben kell maradnom. Mély levegőt veszek, el is fordítom róla a tekintetem, mert valóban csókolóztam vele, és nem is egyszer.
- Wyatt…fejezd be, megint nem vagy racionális. A gyereketekről van szó. Már előzőleg is mondtam, terhes volt…és elvetélt. Nem is érdekel ez? – nézek rá komolyan.

Nem könnyű a történtek fényében beszélgetni az öcsémmel, de meg kell tennünk, ha tiszta vizet akarunk önteni a pohárba. Én csak örülök, hogy életben van, és jelentenie kell valamit, hogy hozzám jött el, nem mástól kért segítséget. Lena kezei aranyat érnek, és ha nem is néz ki a legjobban, de már sokkal jobban fest, mint azelőtt. Az ivás egy olyan hobbi, amit sosem akartam. Mostanában viszont egyre többször nyúltam érte, néztem az üveg fenekére. A whiskey megteszi, én leülök az asztalhoz, és töltök magunkat. Cherry kényes téma lesz, de ha nem hozzuk fel, akkor sosem lépünk túl rajta. Nem akarom bevallani neki, hogy lefeküdte vele, hogy egy kicsit bele is habarodtam anno, mert mindkettőnknek rosszat tenne. Vannak olyan titkot, amiket a sírig cipelünk. A gyerekről viszont tudnia kell, én hallgatnám, de az ivást választja. Úgy nyeli az alkoholt, mintha az víz lenne, és én magam is meglepődöm, hogy hasonlóan kell eljárnom, mert nyelni is alig bírok. Felhörpintem az első adagot, és csak akkor nézek rá oldalasan, amikor rám néz. Őszintének hat, látom rajta, hogy szenved, és nem hagyja minden hidegen, de a vallomása nem kicsit meglep. Felnőtt volna az öcsém? Én nem tudok ellenkezni vele, mert valóban jobban jártunk, hogy nem született meg a gyermek, hanem elment. A kérdésére csak lehorgasztom a fejemet, és utána mélyedek bele a hasonló szempárba, mint az enyém.
- Nem vagy az. Nem szabadott volna világra jönnie, nem ilyen körülmények között. Ajándék lett volna, ha nem akkor fogan meg, ha nem távolodtok el, de ettől nem leszel rossz Wyatt, csak ember. – töltök magunknak még egy kört. – Azt hiszem felnőttél tesó, vagyis jó úton haladsz. – az előbbi kérdéskörökre nem fogok felelni, egyszerűen örülök neki, hogy itt van, és életben van. Anyáék is imádkoznak érte, én nem hiszek ilyesmiben, de attól még lehetséges, hogy van egy őrangyala, csak mi nem láttuk.