Az InterContinental New York Barclay egy négy csillagos New York-i mindig nyüzsgő hotel. Ebben a hotelben szállt meg Dr. Nial Nenninger holland sebészorvos, aki New York-i tartózkodása alatt vendégelőadó volt a NYU orvosi karán. Dr. Nenninger egy kiváló, elismert, de már kicsit kiöregedett szívsebész volt, aki leginkább előadásokkal és oktatásokkal foglalkozott már. Parkinson-kórja is volt, remegő kezekkel pedig nem műthetett és már a gyógyszerek sem úgy hatottak neki, ahogy régebben.
Özvegy volt, felesége évekkel ezelőtt meghalt egy metró balesetben, két fia pedig már évek óta önálló életet élnek külföldön. Apja nyomdokaiba lépve, mind a ketten orvosok lettek, bár közel sem olyan tehetségesek, mint Nial. Kisebbik fia, Loomis Németországban dolgozik onkológusként, míg Stefan Hollandiában maradt és az ottani kórházban dolgozik radiológusként és sebészként.
Dr. Nenninger két hetet tervezett maradni a városban, éppen tegnap telt le az első hét a NYU-n, ám valaki úgy döntött véget vet az elődadásoknak és Nial életének is. Senki el nem tudta képzelni, hogy kinek és miért állhatott érdekében a doktorral végezni. Az én feladatom lesz kideríteni új társammal, Valentineal.

A Flushing Meadows-Corona Park Queens egyik nagy látványossága volt. Egy nyilvános park, melynek több látványossága is volt, többek közt az úgynevezett Unisphere, mely egy földgömb volt, körülötte egy kis tóval, melybe szökőkutak voltak beépítve. Sajnos a tó vize most vörös volt a vértől, Dr. Nenninger teste pedig bőrig ázva hevert a vízben arccal lefelé.
Bemutattuk az igazolványaink a kordont őrző rendőröknek.
- Dr. Sinclair, gyilkosságiak. A társam, Valentine Armitage. Profilozó.
- Menjenek - intett át a szalagon, majd elsétáltunk a nyüzsgő rendőrök és orvosok, helyszínelők között. Kinn volt a New York Parks igazgatósága is, akik a parkot üzemeltették, ugyanis ez a park a Department of Parks and Recreation-hez tartozott üzemeltetésileg és gazdaságilag is.
- Üdvözlöm Dr. Greenberg - léptem oda a halottkémhez, de nem fogtam vele kezet, mert épp rajta volt a vinyl kesztyű is. Dolgozott. Azóta már kihalászták szerencsétlen orvost a vízből.
- Dr. Sinclair. Jobb reggelt - felelte.
Ugyan szemmel látható volt a halál oka, de a rend kedvéért megkérdeztem.
- Mi történt a jobb sorsa érdemessel?
- Lelőtték egy harminckilencessel. A golyó áthatolt a koponyáján, szinte azonnal meghalt. A becsléseim szerint három méterről lőhették le.
- Itt a vízben? - kérdeztem, hiszen ez a szituáció elég hülyén nézett ki. - Mit keresett volna a doki a vízben?
- Nem tudom. Ezt nem tudom megállapítani. A vér felhígult a vízben, így nem tudom ez lehetett-e a gyilkosság valódi helyszíne.
- Mikor ölték meg?
- Úgy két órája lehet hallott.
- Ezek szerint még a park nyitása előtt megölték. Most van fél nyolc, akkor ha minden igaz fél hatkor ölték meg. Vajon hogy jutottak be? A kapuk zárva szoktak lenni.
- És mit kerestek egyáltalán itt? Jobb dolguk nem volt? - hallottam egy ismerős hangot.
- Helló Julian - fogtam kezet a helyszínelővel.
- Sinclair. Csak nem új srác van melletted? - nézett Valentine felé.
- De. Ez az első napja - fordultam Vali felé. - Dr. Julian Hemlock. A helyszínelők egyike. Egy barátom - mondtam, noha a barát szó kicsit erős. Inkább jó és hasznos ismerős.
- Örvendek - mondta és kezet nyújtott, de leintettem.
- Tarthatod neki karácsonyig, nem olyan a fiú - mondtam és le is engedte a kezét. - Vannak kamerák?
- Vannak, igen, de mindegyiket tönkre vágták. Elvágták az áramellátást. Az egész parkban nincs áram.
- De van szünetmentes áramforrás - feleltem.
- De az sem működött. Lekapcsolták.
- Belső munka?
- Én úgy vélem. Akárki is tette, itteni alkalmazott lehetett. A zárakat nem törték fel és a tettes tudta mit-hol keressen.
Ismét a doki felé fordultam.
- Van egyéb sérülés?
- Nincs. Csak a lövés. Nem dulakodott, nem verekedett és úgy látom nem is hurcolták el sehonnan. A ruhája ugyan véres, de az egész víz is véres...
- Értem, szóval nem tud semmi hasznosat mondani.
- Nagyon sajnálom, hogy haszontalan vagyok önnek, felügyelő - felelte epésen.
- Itt ölték meg? - kérdeztem újra.
- Az egész ruhája véres a véres víztől. Még ha nem is itt ölték meg, csak becsomagolták és ide hozták, akkor sem tudnám megállapítani a vér mikor és hogy került a ruhára. A vízben színeződött el, vagy szállítás közben. Majd laborkörülmények közt megvizsgálják és megmondják ázás előtt, vagy ázás után került rá a vér.

   
   

Még egy hét sem telt el, és már is kaptunk egy gyilkossági ügyet. Azt gondoltam majd egy könnyebb üggyel kezdünk, noha tisztában voltam, hogy Dr. Sinclair gyilkossági nyomozó. Reménykedni attól még szabad. Különösen izgatott voltam, egyszerre pozitív és negatív értelemben, mert még is csak azért jöttem ide, hogy új munkámban kamatoztassam képességeim, ellenben Caspian most nem lesz ott velünk. Tudom, hogy innentől kezdve nem is lesz, de más hagyni, hogy csak a tudatom mélyén piszkáljon a gondolat, és végül élesben is átélni, mennyire stresszes idegenek közt lenni, egy idegen városban. Ráadásul... egy hangos városban.
Ragaszkodtam a járőr autóhoz, így, ha ő kizárólagosan a saját kocsijával volt hajlandó menni, külön érkeztünk. Nem vitáztam vele, és nem is követeltem, csupán közöltem, hogy én csak járőr kocsival vagyok hajlandó a helyszínre menni. Akárhogy is, végül elértünk a-ból b-be, ahol már javában folyt a helyszínelés. Nem zavart, hogy Dr. Sinclair beszélt helyettem, sőt jobbára mindig így volt, de tudtam, hogy Caspian sem örülne neki, ha nem állnék néha a sarkamra. De most még nem... Ahhoz nekem idő kell.
Nem néztem fel a kordon mellett álló kollégákra, csak jó magam is felmutattam a jelvényem, vagy ha most még csak egy nyakamban lógó igazolványom volt, akkor azt, és úgy léptem a helyszínre. De már közben felvettem én is egy kesztyűt, mert szükség lehet az alaposabb vizsgálat, noha én csak egy profilozó vagyok, éppenséggel a gyilkosé. Ha nem is szorosan, de végig a nyomozó mellett állva figyeltem az eseményeket, minél inkább kizárva a zavaró tényezőket. Mint a nyilvános terepet, az esetleges kíváncsiskodókat és persze a körülöttünk hemzsegő sok ismeretlen rendőrt. Csendben hallgattam őket és elemeztem a hallottakat, illetve figyeltem a holtesten lévő lehetséges és már meglévő sérüléseket.
A kérdésre adott válasz, pontosabban annak hiánya azért elgondolkodtatott, amire össze is vontam kissé szemöldökeim, de egyenlőre nem szóltam bele. A felénk intézett, idegentől való kérdésre viszont én is felkaptam a fejem és elpillantottam a becsatlakozó felé. Rá nem, csak felé. Aztán hallgattam őket is, bár rövid időre eltértek a gyilkossági témáról, amire finoman szám húztam, majd a bemutatásomra elpillantottam. Ahogy akkor is, mikor a kezét nyújtotta.
- Valentine Armitage. - mutatkoztam be én is, mellőzve az érintkezést és inkább a dokit és a néma elemzését figyelve, míg ők beszélgettek. Éreztem, hogy szólnom kellene, pláne, ahogy ismét összekapcsolódtak a beszélgetések, csak nehezen vettem rá magam. Nem akartam se udvariatlan lenni, hogy közbevágok, se felvágósnak, amiért én látok dolgokat, amiket a halottkémnek kellene, mégsem látja. Egy ideig a szám szélét rágom, őrlődöm, majd végül csak sikerül szóra nyitnom ajkaim.
- A-a hullafoltok alapján be lehet határolni, hogy állt-e a vízben, mikor lelőtték, a hőmérsékletét megmérve, és figyelembe véve a két órával ezelőtti időjárást, illet a halála óta eltelt időt. Ráadásul szintén a hullafoltokból az is megállapítható, hogy halála után elmozdították-e. A beivódás előtt a hullafoltok vándorolhatnak a holttest mozgatásakor. A halál után általában még emelkedik a hőmérséklet, majd utána óránként 1,6 Celsius-fokkal csökken. A víz hűvös, tehát, abban állva le kellett mennie a hőmérsékletének már akkor is, mikor élt. De megállapítható még abból is, hogy itt történt e az esett, hogy vérnyomokat keresünk. Még a letakarított részeken is lehet találni mikroszkopikus vérnyomokat. Aztán ott van még a használt golyó, aminek lennie kell valahol. A vér fröccsenésének nyomán túl pedig lehetne itt még a hullából származó dns minták, mint koponya, vér és hús maradványok, amelyek a lövéskor váltak le. Ezen dolgok megvizsgálásával még itt a helyszínen megmondható, hogy itt a szökőkútban ölték-e meg vagy sem. - feleltem, leginkább a doktornak, hiszen ez az ő feladata, és ő nem tudta mit kezdjen a helyzettel. - Ráadásul a doktor Parkinson-kórban szenvedett. Ami mozgását tekintve, igen csak problémás. Segítség nélkül azt gondolom nem is tudott volna sérülés nélkül bemászni a szökőkútba.

   Valentine szavai után nem tudtam eldönteni, hogy a halottkém most el akarja-e lógni a munkát és áthárítani a laborra - a boncolásra, vagy azért nem teljesített rendesen, vagy szimplán csak kezdő volt még és nem értette annyira a szakmát, mint egy rátermettebb, rutinos halottkém.
- Tisztességesen megvizsgáltuk a környezetét, az aszfalt nem mutatott ki semmit. Se vér, se szövet, se lőpor, se töltényhüvely - mondta Julian. - A vizet még nem állt módunkban megvizsgálni, de a száraz területeken semmi jel nem utal gyilkosságra. A kollégák körbejárták az egész parkot, de nem találtak semmit. Ha befejeztük a tó átvizsgálását is, akkor majd többet tudunk. Ha itt lőtték le, csak a vízben történhetett.
Miközben mi tovább beszélgettünk, a halottkém és egy helyszínelő összedugva fejük igyekeztek Valentine útba igazításának eleget tenni. Figyeltem, amint újra dolgozni kezdenek, majd kacsintottam Val felé.
- Szép munka - ismertem őt, majd a Park igazgatójához és annak feletteséhez mentem.
- A feltételezett gyilkosság ideje alatt tartózkodott bárki is a parkban? - kérdeztem. - Főleg az alkalmazottakra gondolok.
- Nem uram. A portás hat előtt pár perccel érkezett, nyitott, jöttek a további alkalmazottak...
- Mikor fedezték fel a holttestet?
- Fél hét körül. Addig az áramellátás megszűnésének okát kerestük és nem is nyitottunk ki.
- A szünetmentes táphoz kinek van hozzáférése? - kérdeztem.
- Hivatalosan csak az itt dolgozóknak, de a zár nem valami nagy szám - ismerte el fog húzva. - Egyszerű zár.
- Biztosan ezért is tudták hamar feltörni - tettem hozzá. Ezek szerint a legolcsóbb zárfésű is ki tudja nyitni.
- Nem olyan jó a költségvetés, mint hiszik. A zárakon spóroltunk, hogy minden mást tisztességesen fel tudjunk újítani. Még sose történt se betörés, se semmi. Életemben nem gondoltam volna, hogy itt egy holttestet találnak...
A helyzet most két esélyes volt. Vagy azért kapcsolták le a kamerákat, hogy ne lássuk a gyilkosságot, vagy azért, hogy ne lássuk, amint a testet kiteszik.
Visszamentem Valentine társaságába.
- Az gondolom a tettes azért ütötte ki a kamerákat, hogy ne lássuk, amikor kirakják a testet. Nem nehéz álcázni magunkat. Egy sapka, egy szemüveg, ballonkabát, esetleg maszk és nem ismernek ránk. A gyilkos nem vesződött volna ennyit a kamerákkal, egyszerűbb lett volna az álcázás. De megtette. Talán kocsival jött ide és félt, hogy az autó által felismerik, vagy esetleg annyira jellegzetes a külseje, vagy többen voltak itt és nem volt megfelelő álcájuk.
De lehet más oka is, amire elsőre nem gondolnánk. De szerintem nem itt ölték meg. Ez túl tiszta. Itt más van a háttérben. Talán olyan tette, aki itt dolgozik. Ezért is iktatta ki a kamerákat. A tápot talán már tegnap este le is kapcsolata, hogy arra már ne legyen ma gondja.
Kinek lehet útjában egy öreg, nyugdíjas orvos? - kérdeztem. Sok furcsa esettel találkoztam már, de ez érdekes. - Mit gondolsz, szemtanú volt valamiben? Látott egy gyilkosságot, vagy egy betörést? Egy autó feltörést? Miért kellett meghalnia egy egyszerű egyetemi vendégelőadónak? Még csak amerikai sem volt. Mi történt az alatt az egy hét alatt, amit itt töltött, hogy ez lett a sorsa?
- Nem itt halt meg! - szólt a halottkém.
- Ez biztos? - kérdeztem epésen.
- Biztos. Ráadásul nézze csak - mutatott a doki a hullára. Odaléptem, majd szemügyre vettem a pontot, amit mutatni akar.
- Mit kellene látnom?
A halottkém az áldozat fülébe mutatott.
- Nem is figyeltem fel rá eddig, de a kollégája... biztatására jobban szemügyre vettem az áldozatot. Mr. Andrews pedig talált valami érdekeset a tóban. Egy oszladozó váladékos vattát. Belenéztem Dr. Nenninger fülébe és friss műtét nyomai vannak benne.
Középfül fertőzése volt. A fül mögötti csecsnyúlvány üregrendszerében gyulladás keletkezett, meg kellett műteni. De friss. Ezt alighanem még ma hajnalban, vagy nagyon késő este műtötték. A sürgősségin.
- Ezek szerint a halála előtt műtéten esett át.
- Igen.
A kollégáimhoz fordultam, kivéve Tobyhoz.
- Kérdezzenek rá az összes New York-i kórháznál. Tudnom kell hol műtötték meg az áldozat fülét - szóltam, majd az új társamhoz fordultam. - Talán a kórház és a hotel közötti útszakaszon érte a halál.
   
   

Csak egy hosszas, halkat hümmentettem a dicséretre, mert nem érzem dicsőségnek, ellenben legalább elértem, hogy újra gondolják a dolgokat. Mindenesetre a gyilkosság kinyomozása folytatódott, én pedig ismét hallgatásba burkolóztam és elemeztem a hallottakat. Én csak feltételes módban fogalmaztam volna a nyomozó helyében, de ez részlet kérdés.
Hat előtt pár perccel? Kész, csoda, hogy így elkerülték egymást az elkövetőkkel, vagy elkövetővel. Én azért nem vetném el a portás gyanúsítását sem. Ha más nem, talán résztvevőjeként lehetett jelen. Még ha hangtompítót is használtak... két órája lehet halott. Az nem sok, pláne, ha egy gyilkosságról és annak nyomainak eltüntetéséról van szó. Dr. Sinclair nem alapos. Nem csak az kellene, hogy érdekelje, hogy mikor, hanem, hogy ki vagy kik találták meg. Feltételezem nem egyszerre mindenki. Ha a portás, kérdés, hogy miért várta meg míg megérkeznek az alkalmazottak és miért nem hívta egyből a rendőrséget? Ha az egyik alkalmazott, akkor mit csinált addig a portás. Közel szinte sehol fa, nagy bokor, messziről is látszik a vörös szökőkút, még ha benne lebegő test nem is. Szinte biztos, hogy a tettes vagy az egyik társa is az alkalmazottak közt lehet. Mégsem tűnt fel senkinek, hogy egy nem közülük való... Az emberek... furcsák.
- A legtöbb helyen a kamerák automatikusan rögzítenek és tárolnak. Még ha ki is kapcsolták, feltételezem, hogy a központ körül is akadtak kamerák, illetve azon belül. Vissza kellene nézni a felvételeket. Az is fontos lehet, hogy mikor kapcsolták le az áramot. Legalább tudnánk, hogy a gyilkos mennyi időt tölthetett el nagyjából a szökőkútnál. - sétálok mellette, kezeimet zsebre téve, mert még mindig frusztrál a sok idegen alak. Ki is húzom belőle a kis jegyzet füzetem és tollam, és elkezdem lejegyzetelni, amit eddig tudunk, amit még látok és fontos lehet, illetve, amit gondolok.
- Az orvosok manapság is jól keresnek. Tudásuk legtöbb esetben igen hasznos, és azt gondolom az idővel csak bölcsebbek és jobbak lesznek. Többé kevésbé... - teszem még hozzá a végén, mert nyilván nem mindenkire igaz. Akárkit nem kérnek fel előadásokra, és akárki nem marad orvosi szakmájába ilyen betegséggel.
- Nem tudom. Amit egyenlőre feltételezek a gyilkosról, hogy roppant mód hiú, mert a körülményesség ellenére, mégis azt akarta, hogy lássák, ezért hozta ide. De ugyanakkor hanyag, mert azt gondolom vihette volna feltűnőbb helyre is. - válaszolom, mielőtt megzavarnának minket, én pedig kíváncsian hallgatom a fejleményeket.
- A-a kórházat sem ártana megbüntetni. Ilyen műtét után, ilyen idős és beteg embert, ugyanis nem engedhetnek el a kórházból. Ha csak nem saját kérésre tette, akkor viszont sejtette, hogy mi vár rá. - szólaltam meg, ahogy tárgyalták a további lehetőségeket.

   Sejtettem mi járhat Valentine fejében, de a dolgok ezen részével egyelőre nem akartam foglalkozni. Korai lett volna gyanúsítani és kikezdeni az alkalmazottak és vádaskodni, hogy ki lehet sáros. Többek közt, mert a park majdnem közel négy négyzetkilométer. A gyilkos nem hülye. Ismerte a park nyitvatartását, be tudott jönni a hullával és ki is tudta tenni. Ha az áldozat valóban két órája halt meg, azaz hajnal fél hatkor az alkalmazottak meg hat óra előtt pár perccel kezdtek megérkezni, akkor valóban látniuk kellett volna a gyilkost. Jó esetben. De az is lehet a gyilkos hamarabb meglépett. Kábé húsz perce lehetett, negyed órája.
Viszont a park nagyon nagy. A tettes bárhol elrejtőzhetett a parkban az alkalmazottak elől, sőt, akár át is mászhatott egy távoli kerítésen.
Semmi bizonyítékunk, csak gyanúnk lehet mondjuk a portásra. Nem kezdhetem el vádolni. Még nem.
- Természetesen minden adatot a rendelkezésükre bocsátunk. Betelefonálok a szolgáltatóhoz és megmondom mikor ment el az áram - mondta a park igazgatója. - És, amint visszakapcsoljuk a szünetmentes áramkört, megnézem a kamerák felvételeit is, hogy mit rögzítettek - mondta Valnak.
Míg az igazgató a telefont intézte és tárgyalt a helyszínelőkkel az táp visszakapcsolásáról, mi Tobyval tovább álltunk és hallgattam az eddigi elképzeléseit.
- Tudja mit nem értek? Nekem az idő nem stimmel. A doktor azt mondta nem itt ölték meg. Ez így nem stimmel. A halál beálltának ideje öt óra harminc. A parkot hat óra előtt pár perccel nyitották. Tehát számoljunk mondjuk úgy, hogy öt óra ötven perckor már volt itt valaki. A portás. De a gyilkosnak még ide is kellett hoznia a testet, az is idő. Bejutni a kapun, elhozni a kútig. Ez nem állja meg a helyét. Mire idehozza a testet és bejut már ott van időben, hogy megérkezik a portás. És a portás nem látott semmit? Nem. Ez nem jó így. Vagy itt ölték meg, vagy a halál időpontja nem stimmel - csóváltam meg a fejem.
A doki felé fordultam.
- Doki! Egész biztos, hogy nem itt ölték meg?
- Igen. Ketten is megvizsgáltuk a testet és mind a ketten azt mondjuk nem itt halt meg.
- Akkor viszont a kórház nyakig benne van. Valamit beadtak neki, amitől a hullamerevség késett. Legalább egy órát csal a test, doki. A hullajelek, a hullamerevség. Az orvosa, aki műtötte valamit adott neki. Az is lehet nem tehet róla, az is lehet nem sáros, csak adott neki egy gyógyszert, amiről nem tudta mit okozhat, az is lehet szándékosan, de nem létezik, hogy fél hatkor ölték meg és senki nem tud semmit.
- Az is lehet, hogy hazudik a portás - vágott vissza.
- Nem lehet annyira hülye, hogy ilyenben hazudjon, még ha ő is a tettes! Ezt még ő maga se venné be!- vágtam oda.
- Kit nevez maga gyilkosnak?! - indult meg idegesen a portás, de lefogta őt két rendőr. - Mondja ezt még egyszer és magát verem agyon! Nem öltem meg senkit!
- Fejezze be! - szóltam a portásra. - Maga is! - néztem a dokira. - Vigyék a testet a boncolásra és alapos toxikológiát kérek. Tudni akarom mit kapott a halála előtt.
- Felügyelő - jött az igazgató. - Beszéltem a szolgáltatóval, hajnal négy óra negyvenkor ment el az áram, akkor vágták el a vezetéket.
- A kamerák?
- Jöjjenek, nézzék meg - mondta, majd mikor megnéztük a felvételeket be is igazolódott a gyanúm. A felvétel szerint egy ballonkabátot, kalapot és napszemüveget viselő férfi négy óra ötven perckor megjelenik a parkban. Egyedül. Elsétál a raktárig, ahol a szünetmentes táp van, kihúz egy kulcsot a kesztyűs kezével a zsebéből és kinyitja az ajtót, majd bemegy és lenyomja a tápot. Innentől a felvétel meg is szűnik.
- Volt kulcsa - mondtam. - Ez mit jelentsen? - kérdeztem az igazgatót. - Csak nem azt, hogy a tettes a park alkalmazottja?
- Senki nem tenne ilyet! - háborodott fel.
- Akkor mégis honnan volt kulcsa? A Kalapos hozta Csodaországból? Az az ember valahonnan szerzett kulcsot. Kiknek van oda kulcsa?
- Majdnem minden alkalmazottnak. Sose tudni kinek kell oda bejutna, ha zűr van.
- Csodás - sóhajtottam. - Ha nem is belső ember a gyilkos, valaki által kulcsot kapott a tettes. Azt pedig csak innen szerezhette - mondtam. Mondanám azt is, hívja össze az embereit, mert ha nem ő a tettes, akkor nincs meg a kulcsa, de biztos vagyok benne, hogy ennél alaposabb a tettes és másolt kulcsot használt.
- Az, hogy az áramot négy negyvenkor vágták el engem igazol. A halál beállta nem stimmel. Mindjárt jövök - mondtam Valinak, hogy várjon meg itt. Visszasétáltam a dokihoz. Nem akartam, hogy hallja miről beszélek vele.
- Ezt tényleg nem vette észre? - kérdeztem visszafogott hangon. Még mielőtt eljöttünk az őrsről a szolgálati kocsival küldtem neki egy üzenetet, hogy játssza meg a kezdőt, aki nem vesz észre elsőre mindent. Kíváncsi voltam Valentine milyen képességekkel rendelkezik és nem okozott csalódást. Szépen észre vette, amiket a dokinak kellett volna tudnia. Próbára tettem, tudni akartam mit tud felmutatni. Most pedig tudni akartam a doki csak színészkedett-e akkor is, amikor tévedett a halál beálltával.
- Tényleg nem vettem észre.
- Oh maga... - morogtam. - Címeres ökör. Hogy nem tűnt fel, hogy a hulla csal?!
- Maga is mondta, hogy...
- De én nem vagyok orvos, maga barom! Persze, hogy nem látom, nem vagyok orvos, azért van itt maga, mert magának van doktorija hullavizsgálásból, nem nekem. Üljön vissza az egyetemre, ha ennyire kezdő!
Épp időben értem vissza Tobyhoz, mert jöttek az új hírek.
- A Presbiterben műtötték meg a doktort. Hajnal háromkor engedték ki saját felelősségére. A kórházban úgy látták siet. Még szédült, amikor elment. Fel akarták tartóztatni, de hajthatatlan volt.
   
   

Leírtam azon dolgokat is, amikről az igazgató beszélt, s közben hallgattam a nyomozót is, noha szemöldök összevonva, félre biccentett fejjel álltam meg egy pillanatra, ahogy kizökkentett, amikor magázni kezdet. Ahogy azt sem értettem, miért nem veszi bele a lehetőségekbe, hogy a tettes vagy a társa is "dolgozó". Sok mindent megmagyarázna, ha kiderülne, hogy a portás keze is benne van a dologban. Vagy, hogy mikor jöttek az alkalmazottak, azok közt volt, vagy voltak, és mikor épp nem figyelt senki, bedobták a vízbe. Ezernyi lehetséges elképzelés van. Én kihallgatnám a szemtanúkat is. A kép még az én fejemben sem állt össze, távol vagyunk még a megfejtéstől, ráadásul én nem is igazán emiatt vagyok itt, de igyekszem segíteni. Az viszont meglep, amiként a kórházi orvosokról beszél.
- Beadott neki valamit, amiről nem tudta mit okozhat? Nem éppen ez az orvos szó definíciója. Hibákat véthetünk, de egy orvosnak tudnia kell, hogy amit használ az mire jó, és mire nem. Ahogyan azzal is tisztában kell lennie egy műtét előtt, hogy milyen kizáró tényezők lehetnek a betegnél. Bár én olyan szerről még nem hallottam, amivel ezt előidézhetik, csupán a hús feldolgozásnál lévő módszert ismerem. Viszont, ha beigazolódik, hogy az egyik orvos is hibázott, bűnrészességgel vádolhatják és több év börtönt kaphat, hisz hozzá segítette a gyilkost, akarva, akaratlanul is a doktor megöléséhez. - állapítottam meg, igaz, én sem tudhatok mindent, de ilyen fatális hibát nem hagyhatunk figyelmen kívül. Túl sokat ugyan nem filózhattam ezen, mert csak hamar kis híján verekedés tört ki. Én sem gondoltam másként, mint, hogy egy próbát akkor is megérne kihallgatni a portást, már csak azért is, mert ilyenkor, amúgy is ez a szokás. Megszeppenve pillogtam, hol ide, hol oda, ahogy ment a rövid szócsata. Nem sokkal utána, a kamera felvételeken látottak is kisebb vitába torkollottak. Sose szerettem, mikor egymásnak esnek az emberek, pláne, feleslegesen. Egyrészt előbbre nem jutunk vele, ellenben értékes perceket veszthetünk. Az sem volt világos, hogy miért mondja el a nyomozó azt is, amit én is láttam saját szememmel. Azt várja, hogy megdicsérjem? De hiszen csak a munkánkat végezzük...
Bólintottam, mikor elsétált, és bár valóban kellő távolságban voltak, így aligha hallhattam volna őket, tudok szájról olvasni... Már épp fordultam volna el, hogy folytassam a jegyzetelést, mikor ő visszasétált, és folytatódott a nyomozás újabb hírekkel.
- Nyilván tudták, hogy bántani akarják. Noha ilyen súlyos betegséggel azzal is tisztában kellett lennie, hogy nem fog tudni elfutni. A kórházban nagyobb biztonságban lett volna, ha csak meg nem fenyegették valamivel, ami miatt kénytelen volt elhagynia az épületet. - feleltem az új ismereteket követően. - Esetleg megnézhetnénk a kórházi felvételeket is. Beszélt e valakivel előtte vagy utána, hátha kiderül még valami...

   Nem arról volt szó, hogy nem vettem bele a lehetőségek számába, hogy a tettes, vagy annak lehetséges társa itten dolgozó, csupán csak nem akartam elhamarkodott döntéseket hozni. Talán Valentine ennek tekintetében túlságosan is hasonlított Killianre. Vele is voltak konfliktusaim pont abból kifolyólag, hogy nagyon sietett és egyből mindenkit felírt a gyanúsítottak listájára. Ebben a szakmában nem lehet kapkodni, nem lehet sietni, nem lehet azonnal vádaskodni. Ezt kevesen tudják, kevesen értik. Természetesen benne volt a pakliban, hogy valaki sáros, talán a portás, talán az igazgató, vagy egy karbantartó, de még nem lehettünk benne teljesen biztosak, csak feltételezhettük. Előbb meg kellett ismernünk őket és a történetüket és a helyszínelés részleteit és csak utána lehetett vádaskodni.
- Azt hiszem félre értett - mondtam Tobynak, mikor az orvosi dolgok kerültek szóba. - Én ezt arra értettem, hogy az orvosai nem feltétlen tudták, hogy meg akarják ölni. Akár az egyik gyógyszer is kiválthatott hasonló hatást, ezzel akaratlanul is a gyilkos kezére játszottak. Az orvosok nem feltétlen vannak benne, csak egy szerencsétlen véletlen. Öntudatlanul is a kezeléssel a gyilkost segítették.
Másrészről pedig lehet a gyógyszerész, aki Dr. Nenninger kezelésére összekészítette a gyógyszereket összejátszott a gyilkossal. Talán ő csempészett be valamit az áldozat gyógyszereibe.
Olybá tűnt beigazolódott Toby sejtése, hogy a tettes, vagy annak társa itt van a park dolgozói között. Nem akartam én ismételni őt, pusztán csak tényeket közöltem, amit ő is tett. Nem bántam, hogy igaza lett, sőt, még örültem is neki, hogy ennyire jók a meglátásai, jobban mondva az ösztönei. De ne felejtsük el, még csak a nyomozás elején jártunk. Még sok minden változhat, sok minden beigazolódhat. Még az ügy megoldásának közelében sem jártunk, csak a felszínt kapargattuk.
Aztán elmentem beszélni a halottkémmel, pontosabban jól lehordani, aztán visszatértem Tobyhoz.
- Úgy gondolja, hogy zsarolhatták? - kérdeztem, mert nem volt számomra teljesen érthető mit ért fenyegetés alatt. Az én fejemben ez úgy játszódott le, hogy valaki megzsarolta, hogy ezzel távozásra késztesse. De azt gondolom akár a kórházban is lehetett a gyilkos egyik embere, aki elől Dr. Nenninger menekülni akart. Az viszont már több kérdést is felvetne. Vajon hányan akartak végezni a doktorral? És miért? Miért akarták ennyire elhallgattatni?
- Dr. Nenninger hajnal háromkor elhagyja a kórházat, vélhetően négy óra harminckor pedig meghal. Ez azt jelenti, hogy a kórházból való távozás és a halál beállta között másfél óra telt el. Ezzel alighanem le lehet szűkíteni a kört, hogy megtudjuk mi volt a gyilkosság pontos helyszíne. Nem lesz könnyű, de megoldható.
Egyet értek. Menjünk el a kórházba és beszéljünk az orvosaival, illetve nézzük meg a kórház és annak környékének kamera felvételeit. Tudjuk meg mi történt az éjjel. A rendőrök addig felveszik az itteni alkalmazottak vallomásait - és szükség esetén még mi is vissza tudunk jönni, vagy fel tudjuk keresni az alkalmazottakat az otthonaikban, ha információ kell. Bár aligha tudnánk meg bármit is. Az én megérzésem az volt, hogy ha valaki sáros is itt, úgyse beszélne. A gyilkosnál, vagy annak társánál pedig másolt kulcs lehetett, tehát bárkit is kérnénk számon, a saját kulcsa mindenkinek meglenne. A kórházban viszont fontosabb információkat tudhatunk meg.
Arra viszont kíváncsi leszek kinek milyen alibije van az éjszakára.
Kimentünk a szolgálati kocsihoz és beültünk.
- Maga szerint mi értelme volt ennek? Ha nem itt ölték meg, akkor miért hozták ide? Úgy véli ez csak a figyelemfelkeltésről szólt? Én azért eljátszadoznék a gondolattal, hogy talán egy üzenet, vagy... fenyegetés. Talán az itteni egyik alkalmazottnak, vagy vezetőnek szánta.
De az is lehet csak valami művészlélek. Nem lenne példátlan - csóváltam a fejem, ahogy eszembe jutott Joseph, bár ő már nem jelenthet veszélyt senkire.
Beleléptem a gázba és elindultunk a kórház felé.
   
   

Nem vagyok orvos. Ám ebben az esetben érdekelne milyen szert használtak. - feleltem, még csak nem is érezvén, hogy esetleg rosszul értelmeztem valamit. A kíváncsiság nem bűn, sőt, előbbre visz dolgokat. Mindent. - Ha a kórházon belül történt a hiba, akkor is felelősségre kell vonni őket. Az, hogy valaki, aki nem ott dolgozik vagy kétes vélemények lengik körbe, hagyják, hogy gyógyszerekhez nyúljon, a kórház hibája. Nem hunyhatunk szemet a hibákon, hiszen, mint most is, kerülhet emberi életekbe. - pillantottam fel rá, talán az első találkozásunkkor most először. De csak két pislogás erejéig.
- Igen. - válaszoltam határozottan, hiszen logikusan egyenlőre ez tűnik a legesélyesebbnek. - A doktor tisztában volt a súlyos parkinson-kórjával, s hogy nincs olyan gyógyszer, ami segíthet neki annyira, hogy esetleg elfuthasson. A kórház még ha ki-be járást is engedélyez, még mindig nagyobb biztonságot nyújt, mint a nyílt utca. Ott ismerik, figyelnek rá. Ha viszont esetleg a családjával fenyegették, érthető, hogy mindent kockára tett. - magyaráztam el, miért így gondolom.
- Szűkíteni tudjuk, de ténylegesen megmondani a pontos helyett, csak alaposan vizsgálattal és több információval. Sok mindentől függ. Járművel vagy gyalog történt a haladás. Azonnal vagy civakodást követően. Beszélgettek e, ami esetleg perceket vehetett igénybe. De a kórházból kiindulva többet tudhatunk meg. - bólogattam egyet értően, ahogy elértük a kocsit és beültünk.
- Az üzenet és fenyegetés is egyfajta figyelemfelkeltés. - néztem kifele az ablakon. - Több ideje maradt volna, ha nem teszi közszemlére. Ha máskor és másként üzen. De az emberek kreatívak, pláne nyomás. - boncolgattam a témát, majd elgondolkodtam a nyomozó megállapításán is. - Talán. Ha ismerte a doktort, akinek az üzenetet szánta, máskülönben, miért ölnének meg egy orvost, egy egyszerű alkalmazott miatt? - teszem fel a kérdést, bár az ő meglátására is összevonom szemöldökeim.
- Művészlélek? - kérdek vissza értetlenkedve, mert amit én láttam, se művészi, se lelki nem volt. Hogy lehetne összekeverni a gyilkosságot a művészettel? Az egyik szép és értékes, míg a másik... teljesen az ellentéte.

   - Ez így van és el is fogjuk számoltatni a kétes orvosokat - bólintottam, aztán kis közjáték után el is dőlt, hogy a kórházba fogunk menni, miután már minden itten munkát elvégeztünk. Innen már a helyszínelők és a rendőrök fogják tovább vinni az ügyet. Begyűjtik a bizonyítékokat és felveszik a vallomásokat.
Hallgattam Valentine eszmefuttatását, ám az, amit mondott felvetett egy másik érdekes kérdést.
- És mi van, ha pont a kórházban volt a fenyegetés? - kérdeztem vissza. - Talán nem is zsarolták, hanem a kórházban történt valami, ami miatt menekülnie kellett. Talán fül-szemtanú volt valaminek, vagy volt a kórházban valaki, aki valamiért meg akarta ölni. Ez is logikus és érthető, élhető válasz lenne. Lehetséges, hogy biztonságban lett volna a kórházban, de nem minden esetben. Egy kórházban talán még könnyebben megölhetik, mint máshol. Gondolj csak bele. Egy injekció, egy rossz gyógyszer. A kórtermeket nem figyeli kamera, akárki beadhat neki akármit és meghal. Bizonyára azt hitte, hogy meg tud menekülni, ha elhagyja a kórházat, de nem így lett. De persze ez is csak egy feltételezés, lehet zsarolták és kicsalták a kórházból. Ez egy olyan kérdés, amire talán hamarosan választ is kaphatunk.
Beültünk a kocsiba, jómagam a kormány mögé.
- Igen, az biztos. Rengeteg a változó, rengeteg minden befolyásolja a tényeket. Ha visszaértünk az irodába, térképen minden lehetőséget megpróbálunk majd számba venni és eligazodni rajta. Talán ki tudunk silabizálni valamit. Meg fogjuk nézni a parkolói kamerákat is, azok is árulkodóak lehetnek. Talán követték, vagy beült valakinek a kocsijába - adtam gyújtást a mi kocsinkra és kigurultam a parkolóból.
Minden esetre érdekes volt hallgatni a fiú elméleteit, mert sok mindent másképp gondolt, mint, ahogy én valaha is gondoltam volna.
- Csak annak, akinek szánták - mondtam. - Akinek szánták, valóban figyelem felkeltés, de nem mindenki számára az. Csak az érintetteknek. Ezt szerintem mindenkinek szánták. A halottat tehették volna olyan helyre, hogy az lássa, akinek szánták, de a gyilkos közszemlére tette, mintha azt szerette volna, hogy a parkban mindenki lássa. Ez is árulkodó, nem? - pillantottam felé.
- Több ideje maradt volna, igen, de mi van, ha a doktor épp ide tartott, vagy a környékre? Mondjuk taxiba szállt. Gyorsan ideérhetett, vagy a környező épületek, utcák egyikébe. Az is lehet a zsarolója itt találkozott vele valahol.
Visszakérdezett ugyan, de tanácstalanul vontam meg a vállam.
- Fogalmam sincs. Dr. Nenninger nem volt helybéli. Holland volt. Nem itt élt, egy hete volt az országban. Én a magam részéről tartom azt, hogy a kórházban történt valami. Valamit látott, valamit hallott és el kellett menekülnie onnan. Nem tudom miként jön képbe a park, de választ fogunk rá kapni.
Olybá tűnt megjegyzésemmel komoly értetlenségre adtam okot, amin visszafogottan ugyan, de nevettem egy kicsit.
- Hosszú lenne elmagyarázni. Vannak elmebetegek, akik szeretnek alkotni és művészetnek nevezik. A halál művészete. Majd egyszer mesélek róla magának részletesen is, de nem most kéne kiesni a nyomozásból. Koncentráljunk most a munkánkra és majd utána.

Hamar elértük a kórházat, majd a recepción egy rövid beszélgetést követően megkerestük a fülsebészt, aki műtötte az áldozatot.
- Üdvözlöm, Dr. Randolph. Dr. Sinclair felügyelő és Valentine Armitage profilozók vagyunk az NYPD-től - mutattam fel a jelvényem, míg Toby a nyakba akasztós kártyáját. - Dr. Nenningerről szeretnénk kérdezni. Remélem alkalmas.
A sebész meglepettnek tűnt és zavartnak.
- Persze. Miért ne? Jöjjenek - intett az irodába. Csak ő volt benn és most már mi is. - Csak nem történt valami?
- Ami azt illeti igen. Mondja el kérem, mikor és milyen körülmények között távozott innen ma a páciens?
- Nem túl jó állapotban. Még friss volt a műtét és lehettek kockázatai súlyos szövődményeknek. Egy napot szerettük volna benn tartani, de a doktor hajthatatlan volt. Patáliát rendezett. Pedig szédült és a seb is friss volt.
- Mégis hagyták elmenni.
- Nem maradt - tárta ki karjait. - Perrel fenyegetett. Azt mondta joga van saját felelősségére távozni és azt megvonom tőle, beperel a betegjogok megsértéséért. El kellett engednünk. De én sem akartam. Az ápolók sem. Nenninger beteg is volt még ráadásul.
- Nem tudja mi lehetett a baja? Miért akart ilyen kétségbeesetten menekülni innen?
- Elképzelésem sincs.
- Járóképes volt?
- Ezt hogy érti?
- Csak feküdt, vagy sétált is a kórházon belül?
- Tudtommal végig a kórteremben volt.
- Voltak látogatói?
- Ami azt illeti igen. Nem sokkal a műtét után volt egy férfi. Azt hiszem Mitchelle Higgs volt a neve. Most, hogy így említi, nem sokkal Dr. Nenninger távozása előtt járt itt a kórházban.
- Le tudná írni, hogy nézett ki?
- Nem szükséges. A parkolói kamerák biztosan rögzítették. Jöjjenek, nézzék meg.
Így is tettünk. A kamera egy jól öltözött, középkorú férfit mutatott. Még ismertem is. A férfi a patológián dolgozott. A rendőrségi patológián. A neve stimmelt és láttuk az autóját is. A közelben parkolt.
- Nocsak-nocsak. Vajon Dr. Higgs mit akarhatott itt?
- Ismeri a férfit? - kérdezte a sebész.
- Van kérdése a doktorhoz? - néztem Tobyra. Nem voltunk kötelesek válaszolni a kérdésekre, amiket a sebész feltett. Még nem került szóba a műtét és a beadott gyógyszerek sem. Ha szeretné, rákérdezhet, ha nem, én teszem fel a további kérdéseket.
   
   

Bár sokan állítják, hogy Dr. Sinclair rászolgált jó - és rossz hírnevére -, hogy a különcsége nem merül ki a nárcizmusban, de alapos is, úgy vélem a mondata egyszerű üres ígéret. De talán még az sem, hisz nem nyomatékosította a mondatot és nem is tette hozzá, hogy ígérem. A kétes orvosok megbüntetése, pláne, ha netán ügyön kívülre esik, másodlagos. Ő pedig láthatóan most nem hajlandó mással foglalkozni, mint a gyilkossági üggyel. Nem zavar, ha nem tesz semmit - majd tesz más, vagy én - de az igen, hogy tesz egy kijelentést, amelynek tetszik vagy nem, később súlya lehet.
- A gyilkos az gyilkos. Ha elszánt és alapos, ráadásul gyakorlatias, bárhol megtudja ölni a célpontját. De nehezebb a dolga egy kórházban, mint a nyilvános utcán. Az egyenruhák és páciensek köpenyei, tehát a külsőségek, a beosztások, az idő és még sok egyebet számításba kell venni. Orvosi ellenőrzések, akár negyedóránként. Kamerák sok felé és az ápolók is gyakran mászkálnak fel alá. Egy össze szokott csapat, kiszúrhatja, ha valaki nem közéjük való, ha nem találja a helyét. Míg egy nyílt utcán jobbára mindenki a maga dolgával van elfoglalva, a civil öltözet nem különböztet meg senki senkitől. Az emberek... kevésbé figyelnek oda egymásra... Nem azt mondom, hogy teljesen elzárkózom a maga ötletétől, de ha egy kórházban mindenki teszi a dolgát,  vitatnám, hogy máshol, akár a nyílt utcán nagyobb biztonságban lenne. Ne az ön esetéből induljon ki. Az teljesen más. - vonom kétségbe mondandója egy részét, alátámasztva indokokkal.
- Igen, ez lehetséges. Sőt, több, mint valószínű. - bólogatok egyetértően a mellettünk elhaladó járműveket nézve, megszámolva magamban minden egyes taxit. Több, mint a fele az. - Ilyen állapotban gyalog, aligha jutott volna messzire. - teszem még hozzá, bár azt gondolom ez nyilvánvaló, de lehet csak nekem. Hogy mi célja is lehetett a holttestnek a szökőkútban, más véleményen voltunk, és bevallom nem értettem mire gondolhat a nyomozó, és összevont szemöldökkel hallgattam, miként próbál kijavítani, de végtére is arra jutottam, hogy esetlen próbálkozás volt, még sem tudom hová tenni, miért.
- Nem mindenkinek az? Egy nyilvános szökőkútban lebegő holttest magának nem figyelemfelkeltő? Lemennem mellette, annak tudatában is, hogyha esetleg nem magának szól? - próbálok célozni. Lehet, hogy név nem volt rajta, de már, hogy ne lenne ez figyelemfelkeltő. Nyilván, akkor is lépéseket tenne, ha még ő előtte bárki észrevenné, és esetleg a célzotthoz is eljutna az "üzenet".
- Talán. - felelem. - A gyilkos korán vitte oda, így a mindenki alatt maximum a portás és az ott dolgozókat érthetjük. Nyilván, ezzel ő is tisztában volt. - döntöttem fejem az üvegnek, mialatt tovább fejtegettük a lehetőségeket és azt hiszem értelmeztük újra bizonyos fogalmak definícióit.
- Taxiba? - kérdek vissza, bár alapvetően nem volna rossz, ha így történne. - Akkor érdemes volna felvenni a kapcsolatot a taxis társaságokkal is és megérdeklődni, hogy nem vitt-e e valaki a doktor a-ból b-be, és hogy esetleg mondott vagy tett e valami gyanúsat. - gondolom tovább hangosan.
Aztán mintha egy pillanat erejéig, jó voltából kitértünk volna az ő esetére is, noha hamar leintette a mesélést lehetőségét. Magával a történettel tisztában voltam. Én tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, ő miért nevezi ezeket az embereket, vagy a tetteiket művésznek vagy művészetnek.
A kórházban jobbára csendben követtem a nyomozót és hallgattam őt és a sebészt is. Számomra különös volt, hogy a beszélgetés alatt egyszer sem került szóba, hogy az illető, akiről most beszélgetünk meghalt. Vajon mit reagálhatott volna rá? Még csak nem is kérdezősködött, legalább is nem úgy tűnt, mint, aki nagyon tudni akarná. Talán azért mert tudja. Vagy mert nem is érdekli. Mindkét opció elég siralmas lenne. Én a magam részéről nem mentem volna be az irodába. A látogató neve - mégha valamelyest kollégának is számított - nekem semmit sem mondott. S bár az én memóriám is jó, meglepett, hogy sok dologban bizonytalan volt, ellenben egy teljesen idegen ember nevét még is tudta. Arról nem is beszélve, hogy mégis mióta tudják a sebészek kik és mik a látogatók. A sebész dolga nem a beteg megfigyelése, csupán a műtét sikeres végrehajtása, és maximum más dolgozókkal való ellenőrzése. Lehet csak én vagyok ilyen gyanakvó, mert Angliában ezek elég vészt kiáltó jelek, de nem tudok eltekinteni tőle.
- Nincs... - szuggeráltam az asztal egyik sarkát. A bizalom oda, innentől aligha tudnék úgy kérdezni, hogy nem gyanakodnék, ami pedig befolyásolná kérdéseim és további gondolataim. Hagytam, hogy a nyomozó vegye át a szót, majd egy ponton hirtelen felugrottam, és zavartan félre biccentett fejjel elnézést kértem, kikéredzkedve a mosdóba, majd sietősen ott is hagyva őket.  Oda se fordulva az ajtó felé, csuktam be magam mögött, és sandítottam körbe óvatosan. Érdekelt kit érdekelt a jelenlétünk annyira, hogy még mindig itt legyeskedjen az iroda környékén. Illetve ezen kívül még beszélni szerettem volna olyanokkal is, akik jobbára csak szem és fültanúi voltak az eseménynek, de nem féltik jól fizető állásuk annyira, hogy ferdítsenek vagy hazudjanak. Már pedig akad ilyen dolgozó. Elsősorban a pulthoz léptem és az egyik ottani nővért kérdeztem ki az eseményről, illetve arról, hogy itt van e az a takarító, karbantartó, aki, akkor volt, illetve azok az ápolók, akik a műtét előtt és után keresztezték valamilyen úton, módon a doktor úr útját. Nem volt mindenki jelen, de akadtak azért, így a mosdó elmaradt, és ami azt illeti, a beszélgetéseket követően, inkább már vissza sem mentem az irodába, ellenben kint a kocsinál megvártam a nyomozót.

   Meglepetten pillantottam Tobyra és rájöttem, hogy az Autizmusa miatt sokkal jobban kell pontosítanom, mert nem képes úgy értelmezni egyes mondatokat, ahogy kéne. Nem ért a "homályos" utalásokból, célzásokból és nem képes csak úgy a dolgok mögé látni, mint mondjuk Julian. Neki mindent alaposan és szó szerint el kell mondanom, hogy azt úgy értse, ahogy kéne.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy a gyilkos idegen. Épp arra céloztam, hogy egy ott dolgozó is lehet tettes. Egy orvos, egy ápoló. Nem egy magát orvosnak álcázó idegenre gondoltam. De az, hogy egy összeszokott csapat az sem jelent semmit. Ma már nem. Főleg nem egy átlag emberekből álló csoportban. Ha eddig nem is volt gyilkos az a valaki, könnyen azzá válhat. Bárkiből lehet gyilkos Toby, ezt jegyezze meg. Bárkiből-bármikor - mondtam és ez keserű szájízzel árasztott el. Én is azzá lettem. Teljesen mindegy miért és hogy, de az lettem és ezt sosem mosom le már magamról. Megöltem Őt. Cadet. És nem önvédelem volt, csak ezzel mostam magam. Bár lehet engem is megöltek volna a végén. Nem tudhatom. De nem csak az én példámból lehet kiindulni, mert számtalan történet van arról, hogy egy szerető házaspár egyik tagja egyszer csak valamiért elborul és gyilkos lesz. Vagy egy rendőr, aki visszaél jelvényével. Egy ápoló. Egy orvos. Egy tűzoltó, mentő ápoló, vagy csak egy hivatalnok, aki egyszer be sokkal. - Az orvosi és ápolói munka pörgős, stresszes, nem mindenki figyel oda annyira a környezetére, mint maga. Sokszor alig van idejük pihenni, egy-egy műtét után pedig akkora stressz van bennük, hogy alig tudnak lenyugodni. Nem fog nekik feltűnni, ha valaki kicsit furcsábban viselkedik, mint szokott. Főleg, ha csak rövid időről van szó. Egy tapasztalt orvos, egy rutinos ápoló könnyedén cselekedhet. Számtalan példa van a Halál Angyalára egyes kórházakban és a mai napig is csak sok-sok halott után lepleződnek le a hivatásukkal visszaélő orvosi-ápolói gyilkosok. Tiszteletre méltó és különleges az a képesség, ami magának van, de ez nem jár mindenkinek. Nem mindenki lát és érez úgy, mint maga. Maga kiszúrja, ha valaki kicsit stresszesebb, maga kiszúrja, ha valakinek máshogy áll a szeme, ha a nyakkendőjét megigazította a reggeli állásához képest, ha új mandzsettagombot helyezett be valaki, ha furcsán görbül a szája. De mások nem. Főleg nem azok, akik egész nap pörögnek és emberéleteken izgulnak, kávén élnek és túlóráznak, fáradtak, idegesek és már mennének haza aludni, vagy a családdal lenni. Éppen ezért tökéletes hely ez egy gyilkosnak, pláne, ha régóta a kórház tagja.
Ha pedig a mi gyilkosunk valóban profi és rutinos, vagy csak szimplán intelligens, aligha kockáztatná meg, hogy orvosnak, vagy ápolónak adja ki magát. Sokkal inkább gondolnám azt, hogy megfizet egy ott dolgozót, de önmaga nem megy oda. Nem kockáztatna. Nem vállalná a lebukás kockázatát. Én sem épülnék be nyomozóként olyan közegbe, ahol tudom, hogy nem tudnám megállni a helyem.

- Igen, gyalog nem. És a betegsége miatt aligha vezetett. De erre az áldozat is biztosan gondolt. Öreg róka volt már, tapasztalt. Biztosan tudta mit csinál. Szerintem Taxival ment el. A kórházak környékén amúgy is sok van belőlük - mondtam, ám igen hamar újra ütközött a véleményünk. Pontosabban a meglátásunk.
- Kétféle figyelemfelkeltés van. Van az objektív és van a célzott. Objektív figyelemfelkeltés az, amikor teszek valamit, hogy mindenki tudjon róla. Feladok egy hirdetést, kiteszek egy képet az internetre. Vagy a gyilkosok részéről, hogy a hullát jól látható helyen helyezze el, vagy egy fenyegető üzenetet olyan módon osszon meg, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson. Például beolvastatja a hírekbe, kiteszi a közösségi médiába, vagy elküldi egy újságnak. Ez az, ami mindenkinek szól.
A célzott figyelemfelkeltés az, amikor valami olyat teszünk, ami kimondottan valakinek, vagy valakiknek szól. Ilyenkor a gyilkos ott hagy valamit, ami feltűnik annak, akinek szánta. Ilyenkor mindig van egy megkülönböztető jelzés. Vagy olykor maga a módszer az.
Ebben az esetben biztosan a park dolgozóinak szánták. Ez nem a nyilvánosságnak szólt. Ha így lenne, akkor a Central Parkban tette volna ki, vagy a time squarre. Nagy forgalmú helyekre, ahol bármikor bárki felbukkanhat, ám ő mégis egy olyan parkot választott és olyan időpontot, ahol és amikor ő is nagyon jól tudta, hogy senki nem fordulhat meg csak az alkalmazottak és főleg a délelőttiek. Vendégek nem látják, emberek nem mennek majd el mellette, csak a reggeli dolgozók. Tudta jól, jön majd a rendőrség, a parkot lezárják, de az, akinek szánta, az tudni és látni fogja. És ez benne a szép.
Ez célzott figyelemfelkeltés volt, ez valakinek szánta a reggeli dolgozók közül. Ez nem hiúság, ez nem objektív tett volt. Ha az lett volna, egy forgalmas kereszteződésben találnak rá a halottra, ahol tényleg mindenki látja és el is mennek mellette és talán még el is gondolkodnak rajta, hogy ez velük is megtörténhet.

Abban viszont mind a ketten egyet értettünk, hogy a Taxi lenne a legszerencsésebb. Be is telefonáltam a rendőrségre az egyik kollégának.
- Jó napot Carver.
- Felügyelő. Miben segíthetek?
- Nézzen nekem utána egy apróságnak. Dr. Nial Nenninger. Tudja meg nekem kérem, hogy ma hajnal három és hat óra között utazott egy bármelyik taxis társaság autójában.
- A halott orvos?
- Igen.
- Meglesz. Még valami?
- Ha ez megvan tudja meg nekem, hogy milyen közös pontok lehetnek Dr. Nenninger és a Flushing Meadows-Corona Park és annak dolgozói között. Okkal került oda a hullája. És ha már itt tartunk, érdeklődje meg nekem nem-e tért be valahová. Kávézók, benzinkutak, bármi. Hátha látták valahol még a halála előtt.
- Pontosan mikor halt meg? - kérdezte, én pedig megakadtam ezen a ponton.
- Amíg a boncolás nem történik meg, addig vagy fél hatkor, vagy fél ötkor. Még nem bizonyított semmi...

A kórházban még váltottam néhány mondatot a fülsebésszel, addig Toby távol volt. Sőt, vissza sem jött. Kikértem a kamera felvételek másolatait, amiken igen, látszott, hogy Dr. Nenninger kocsiba ült. Majd lenyomozzák kinek az autója. Pontosabban helyben kimásoltuk egy pendrivera a felvételeket. Kitértünk a gyógyszerekre is és lemásolták nekem a kórlapot is, zárójelentést, mindent, amit kértem. Nagyon készségesek voltak.
- Mondja, ön honnan ismeri Dr. Mitchelle Higgst?
- Tessék? Micsoda kérdés ez, bemutatkozott. És jó a névmemóriám.
- Beszélgettek is?
- Nem sokat. Azt mondta régi barátja Dr. Nenningernek. Furcsa volt, hisz a doktor holland, de ki tudja. Talán Dr. Higgs sokat járt külföldre, vagy Dr. Nenninger járt sokat az országban. Nem tudom. De nem is foglalkoztatott. Az én dolgom az ellátása volt, a többivel nem foglalkoztam.
Miközben Toby ült az autóban egy távolabbi parkolóhelyen leparkolt egy fekete Opel Corsa, amiből Dr. Greenberg, a halottkém szállt ki, majd bement az épületbe. Amennyiben Toby nem ment utána és nem szólt róla nekem, kimentem a kocsihoz, ha szólt, akkor igyekeztem megtalálni az épületben.
Amennyiben Toby esetleg utána ment, láthatta, hogy beszél a recepción.
- Dr. Randolph Geigerhez jöttem.
- Sajnos a doktornak vendége van. Próbálja meg később.
- Megvárom. Mondja, Miss. Flower most itt van?
- Igen.
- És a helyén van?
- Nem tudom uram. Nézze meg a negyedik emeleten.
- Köszönöm.
A halottkém lifttel ment a negyedikre, hacsak valami közbe nem jött.
Az emeleten megkereste Emma Flowert, Dr. Randolph asszisztensét.
- Szia Flo. Hol van a doktor?
- Mit akar itt, Greenberg?
- Hívjon Nicknek. Randolphoz jöttem.
- Éppen beszélget.
- Na és kivel?
- Valami zsaru jött hozzá.
- Zsaru?
- Igen. De nem az én dolgom.
- Még lehet.
- Ugyan miért?
- Csak várd ki a végét. A rács mögé záratom a doktort is és téged is - mondta, de látta, hogy vannak páran körülöttük, így karon ragadta a nőt és félre húzta egy sarokba. - Lesz mit beszélnem Geigerrel. De ne félj. Tudom, hogy a doki jól keres. Hajlandó vagyok kussolni, ha fizettek nekem. Tudom mit művelt a doki a betege háta mögött. Nekem pénz kell, nektek pedig a börtön mentes élet. Mindenki nyer, nem?