A papír kupacok mögött ülve, pillantok az órámra, és még mindig van legalább három órám amíg itt végzek, bár ma a megzsokottnál is kevesebb kedvem van a munkához. Nem mintha nem szeretném, amit csinálok, csak már eleve rosszul indítottuk a napot. Mintha arra tett volna esküt ma minden itt dolgozó ember, hogy valamivel ki hozzon a sodromból, pedig egyébként hatalmas türelemmel rendelkezem. Legtöbbször barátként tekintek itt mindenkire, még a takarítókra is, nem vagyok olyan, aki bárki felett is érezné magát csak azért, mert nagyobb poziciót töltök be, de viszont van olyan, amit én is komolyan veszek, és néha muszáj szigorúnak is mutatkoznom egyes helyzetekben. Főleg azért, mert még nálam nagyobbak is vannak akik a múzeumért felelősek, bár a feladatok jelentős részét nekem kell intéznem. Én felelek a költségvetésekről, az alkalmazottak fizetéséről, rám hárul a papírmunka és még a különböző események szervezése is, valamint az iskolák ide tett látogotása miatt is mindig oda kell figyelnem, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Ma először az egyik takarító tört össze egy értékes tárgyat, ami miatt kénytelen voltam fel emelni a hangomat is, pedig ez igencsak ritka, de nem olyan egyszerű újra beszerezni az eltűnt vagy megrongálódott tárgyakat. Természetesen kicsidenként le lesz vonva a béréből, mert amúgy egy elég jelentős összegről is van szó. Nem szeretek senkivel ilyent csinálni, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire nehéz megélnie egy egyszerű átlag embernek, de más választásom nem nagyon akadt. Aztán néhány túrista fogadására is készültünk, ami jól is sikerülhetett volna, ha azok nem kezdenek fényképészkedni annak ellenére, hogy ki van téve a tábla, hogy tilos, nem beszélve az őrről, aki külön oda kéne figyeljen az ilyesmikre. Kiderült, hogy pénzt kapott azért cserébe, hogy szemet hunyjon afelett, én meg azt hittem, hogy eldobom az agyam, amikor ez kitudódott. Természetesen elbocsájtottam, hiszen nem tartom helyesnek, hogy könnyen lefizethető emberek őrködjenek ez ahely felett, ahol több milliárd dollárok vannak, ha összesítjük a tárgyak értékét. Így viszont még azzal is kell időt töltenem, hogy a lehető leghamarabb új embert keressek a helyébe. Mindent összesítve, persze, hogy el megy a kedvem úgy az egész naptól is. Amint megpittyen a telefonom, és észre veszem, hogy Gleeson írt, máris széles mosolyra húzódik a szám, az első jó dolog, ami ma történt velem, hogy a szerelmem gondol rám még munka közben is. Megnyitom a képet amit küldött, és az ajkamba harapok, majd elnevetem magam az üzenetén. Én is csinálok magamról egy fotót, hogy elküldhessem neki, bár jobban örülnék, ha együtt lennénk.

Egy mély sóhajjal rakom le a kezemből a telefont, hogy amíg a Gleeson válaszára várok, elvegyek egy újabb papírt, amit igyekszem jó alaposan át is olvasni, hogy aztán alá írhassam azt. Olyan, mintha sosem érne véget ez a nap. Egyiket a másik után firkantom alá végül, míg meg nem szólal a telefonom, ahol meglátva a Prue nevét a kijelzőn először fel sem akarom venni, mert még bennem van egy kicsit a harag, amit a múltkori viselkedése miatt érzek. Végül mégis válaszolok a hívására, de csak akkor mikor már másodjára hív. Biztosan fontos lehet, mert tudja, hogy dolgozni vagyok.
- Ellie drágám. Már nem kell attól félned, hogy Dan zaklatna. Meghalt. Öngyilkos lett. - a szavai mintha ostorcsapásként érnének, és még a fejemet is meg kell ráznom, hogy biztosan jól hallottam-e. Először azt gondolom, hogy a barátnőm csak poénkodik, de ahogyan egyre jobban beleélve magát a történetben meséli, hogy holtan találták a saját lakásában és minden jel arra utal, hogy saját magával végzett, elsápadok. Amint le tesszük a készüléket, ismét írok Gleesonnak.

Az üzenet elküldése után ezúttal nem teszem le a telefont a kezemből, csak reménykedek abban, hogy minél hamarabb vissza ír és értem is jön. Egy kicsit rossz érzés fogott el ez miatt, pedig semmi közöm nincs már Danhez. Amúgy is mindig mélyen érint ha valaki olyan hal meg, akit ismerek.       

Valami rossz érzés kerít a hatalmába amint le teszem a telefont, amit bár fel sem vettem volna a barátnőmnek. Már eleve rossz napom volt és most még csak ez hiányzott. Bár semmi közöm Dan-hez már, nem is akartam volna, hiszen megbánott és átvert, de azért mégsem kívántam volna soha a halálát. Hiszen fiatal volt. Hogyan jut eszébe bárkinek is véget vetni az életének? Sosem értettem, hogy valaki miért csinálna ilyent, de ez most nagyon elszomorít. Annyira, hogy szeretném is mára befejezni a munkát, hiszen most egyébként sem tudok arra koncentrálni. Gleeson az egyedüli, akire most szükségem van és akinek vágyok a társaságára. Ezért is írok neki gyorsan egy üzenetet, hogy a lehető leghamarabb értem jöjjön, mert hiába nem kéne ezt most a lelkemre vegyem, de valahogy mégis megérint. Szerencsére, hogy mint mindig, ebben is nagyon megértő, és csak még inkább vágyom az ölelésére. Nem válaszolok már az üzenetére, csak felállok a székemről és hamar össze pakolok mindent az asztalomon, ami nincs a helyén, majd folytatom a papírmunkát holnap, arra talán sikerül megfelelően megemésztenem mindent. Bár temetésre kell most majd menjünk. Vagyis fogalmam sincs, hogy az helyén való lenne-e. Elvégre olyan túl sok közöm azért nem is volt hozzá. De mivel ismertem - az mindegy, hogy mennyire -, úgy érzem, hogy mégis csak illendő lenne megjelennem.
Amint megpillantom Gleesont belépve az ajtón, máris valami megnyugvás érzés kerít a hatalmába, és úgy borulok a karjaiba, mintha már legalább évek óta nem találkoztunk volna. Most talán még nagyobb szükségem is van rá, mint valaha. Nem csak Dan miatt. Hanem úgy az egész napomért. Az, ami történt Dannel rádöbbentett arra, hogy milyen rövid is az életünk. Én azt hiszem, hogy nem bírnám elviselni, ha őt is elveszíteném. Főleg így.
- Annyit tudok, hogy meghalt. Túl sok gyógyszert vett be és még ivott is rá. Vagy valami ilyesmit magyarázott Prue. - még mindig szorosan bújok hozzá, átölelve őt, és nem is tudom, hogy miért zaklatott ez most így ennyire fel. Hiszen nap mint nap történnek ilyen és ehhez hasonló esetek. De Dan sosem tűnt olyannak, aki képes lenne ilyent tenni magával. Bár az igaz, hogy olyan nagyon azért nem volt alkalmam megismerni, hiszen amint megkapott már el is dobott magától. A Gleeson következő szavai azonban megdöbbentenek és elhúzódva tőle nézek rá. Nem haragosan, inkább kétségbeesve. Nem akarok én lenni ezért a felelős. Megrázom a fejem, és még egy könnycsepp is legördül az arcomon közben. - Ezt most úgy érted, hogy miattam is tehette? ma valamiért hívott, de nem vettem fel neki a telefont. Szerinted ő lehetett az? Gleeson... én ha ezt tudtam volna, válaszolok a hívására. - még a hajamba is túrok idegesen, és ha tehetném biztosan vissza forgatnám az időt. Bár ha még élne akkor sem adhatnék neki ennél többet. Nem is mennék vele találkozni, hiszen boldog vagyok Gleeson mellett. Bár talán, ha mondja, hogy ilyesmire készül, akkor lehet, hogy mégis bele mentem volna egy találkába vele. De csak azért, hogy lebeszélhessem róla.
- Nem. Nem kell a rendőrségre mennem. Remélem, hogy nem is fog kelleni oda menjek. Csak... menjünk haza, jó? - pillantok rá egy rövid ideig, majd be ülök a kocsiba és mélyeket sóhajtva dőlök hátra miközben még mindig a fülemben cseng az, amit Gleeson mondott. Lehet, hogy Dan nagyon megbánt mindent, és azért mert tudta, hogy mennyire boldog vagyok valaki más oldalán, véget vetehetett az életének? De hát ez ostobaság...- Szerinted be hívhatnak engem is? Hiszen felhívott... - nézek rá ismét kétégbeesetten, amint ő is be ül a kocsiba, és reménykedek abban, hogy megnyugtat majd valamivel. - Ugy te sosem fogsz elhagyni engem? - mert most már a legnagyobb félelmem az, hogy nélküle maradok. Ezt kár is lenne tagadnom.       

Látom rajta a megdöbbenést, ami nem is csoda, hiszen ez a hír nagyon váratlanul ért még engem is. Főleg így, hogy Prue szerint nagyon akart velem találkozni és az okát már sosem fogom megtudni. Bólintok, és a kétségbeesés egyre jobban urrá lesz rajtam a kérdése miatt. Vajon tényleg lehetek ezért én a felelős? Ma nagyon rosszkor hívott, egyáltalán nem volt alkalmas az időpont, de nyílván ha lett volna egy kis sejtésem is arra, hogy ilyesmit fog csinálni, akkor minden mást háttérbe szorítok. mert bokoli érzés a bűntudat, bennem pedig most az van. Még akkor is, ha pontosan nem lehet tudni, hogy mi is történténhetett. De persze, hogy magamra veszem. A barátnőm közli velem, hogy találkozni akar velem, ma fel is hív, és rá pár órára megtudom, hogy véget vetett a saját életének. Ez azért több, mint gyanús. Aztán eltöprengek azon, hogy mit tettem volna, ha szól a terveiről. Túl lelkiismeretes és érzékeny is vagyok ahhoz, hogy nem adtam volna be a derekam. Az pedig talán feszültséget szült volna köztem és Gleeson között. Bármit elviselek, de azt, hogy ő ne legyen az életem része többé, nem hiszem, hogy sikerülne.
- Nem találkoztam vele azóta, hogy átvert. Épp ezért nem is tudom, hogy mit akarhatott. Azt meg főleg nem értem, hogy hogyan csinálhatott ilyen ostobaságot. Ő mindig olyan boldog volt és az életet is szerette élni. - megtörlöm a könnyes szemeimet, és jól tudom, hogy mindez, amit itt elbeszélünk pusztán csak elméletek. A valóságba elég nehéz bele látni, de én ettől még pokolian érzem magam. Bárcsak meglehetne állapítani az öngyilkosoknál a tettük miértjét is. Csak azért, hogy megnyugtassam magam és a lelkiismeretem. Semmi másra azonban nem is vágyok csak arra, hogy haza érjek innen és magam mögött tudjam a mai napomban történt sok kellemetlenséget. Ilyen fáradtnak és meggyötörnek még sosem éreztem magam. A kocsiban ülve sem csillapodik bennem ez a furcsa érzés, és csak reménykedek, hogy nem rontom el a viselkedésemmel a Gleeson napját is. A rendőrséggel még sosem volt dolgom, és nem is igazán szeretném, hogy egy ilyesmi miatt kezdjenek a nyakamra járni. Rá mosolygok, de azért nagyon remélem, hogy mint ügyvéd sosem lesz rá szükségem.
- Na és ha kiderül, hogy nem öngyilkosság volt mégsem? Mi van akkor ha valaki más keze is benne van? Mi van ha kényszerítették arra, hogy ezt tegye? - rengetek kétely van még mindig a fejemben, mert olyan nehéz elhinnem még mindig ezt az egészet. Sosem tűnt olyannak, aki képes lenne kárt tennie magában. Vagy lehet, hogy csak ezzel akarom nyugtatni inkább saját magam, hogy véletlenül se lehessek ennek én az oka. Mert én szándékosan sosem tennék ilyesmit. Jelenleg Gleeson az egyedüli olyan ember, akire érzem, hogy támaszkodhatok és akire valóban szükségem van. Nem csak most, hanem mindig. Talán épp ezért is fut át a fejemen az, hogy egyszer talán véget érhet ez az álom, amiben vagyok. Mi lesz, ha felébredek és minden köddé válik?
- Én annyira szeretlek. - suttogom, miközben szemeim becsukova viszonzom a csókját. Egyszerűen elég nekem annyi, hogy ő itt van nekem. - Jól hangzik. Bár lehet, hogy holnap nem lesz rá alkalmunk, úgyhogy ma kell kiélveznünk egymsát. - mosolygok rá elhúzódva tőle, hogy tudjon rendesen az útra koncentálni. Mivel ma hamarabb el jöttem, valószínűleg holnap egy kicsitvel többet is kell majd bent maradnom a munkahelyemen, és hát az eredeti tervem az lett volna, hogy kicsit ki mozdulok a barátnőimmel is. Bár ezt azt hiszem, hogy elfelejtettem megemlíteni Gleesonnak. De most még inkább szükségem van arra, hpgy társaságba legyek, mert nem akarok többet azon rágódni, ami Dannel történt.
Amint haza érünk, a konyhában rá mosolygok a megdöbbent szakácsokra, akik valószínűleg nem számítottak ilyen hamar ránk, de nem szólalok meg csak a tekintetemmel követem Gleesont, csodálva őt azért, hogy ilyen nagyszerű ember. A tea mág egyszer olyan jól fog esni, mint amúgy, hiszen ezt a szerelmem csinálta. A szobánkban az ágyon ülve, kortyolok bele az italomba, miközben újra meg újra hálát adok az égnek, amiért ilyen nagyszerű embert terelt az utamba. Gleeson mellett úgy érzem, hogy semmi baj sem történhet.
- Azt hiszem, hogy nem szóltam neked, de holnap szeretnénk egy kicsit ki menni a lányokkal este. Prue valamit be akar jelenteni, és ragaszkodik ahhoz, hogy össze üljünk egy kicsit. - nem az engedélyére van szükségem, csak úgy érzem helyesnek, hogy ha szólok a terveimről. Mégis csak az ő házában élek és egy pár vagyunk. Ez így helyes. Bár nem tudom, hogy rajta kívül mi más tudná elterelni a gondolataimat a Dan hírtelen halála miatt.       

Egyszerűen nem értem, hogy Dan miért tette magával ezt, vagy egyáltalán bárki is mi miatt hoz ilyen tragikus döntést. Én úgy gondolom, hogy csak a gyáva ember képes megölni saját magát, mert a könnyebb utat választja a megfelelő megoldás helyett. Hiszen mindig minden helyzetből van kiút, csak meg kell azt találnunk. Bár így jobban bele gondolva, ha Gleeson és én valami miatt mégis úgy döntenénk, hogy szakítunk, akkor azt hiszem, hogy az én életemnek sem lenne már többé olyan értelme. Ez azért is rémiszt meg, mert korábban még soha senkit nem szerettem ennyire, mint őt, és azt hiszem, hogy csak akkor tudna ezen bármi is változatatni, ha valami olyasmit tenne, ami nekem nem fér bele egy kapcsolatba. Például a hűtlenség, vagy az, hogy kezet emeljen rám. De ezek miatt egyáltalán nem aggódok, hiszen nála jobb és megértőbb emberrel még soha életemben nem találkoztam. Az viszont, hogy Dan talán miattam kergethette magát a halálba, elborzaszt. Miért hívhatott vajon? Lehet, hogy segítséget akart kérni tőlem én meg a fene nagy sértődöttségem miatt jobbnak láttam, hogy nem veszem fel neki a telefont.
- De engem ma hívott valamiért. Aztán megölte magát. Bárcsak fel vettem volna neki a telefont. Ha tudom, hogy erre készül, esküszöm még találkozni is megyek vele, ha azt akarja. - nyílván ezeket csak a kétségbeesés mondatja velem, mert soha nem tennék olyasmit, amit Gleeson félre érthetne. Nem szokásom férfiakkal találkozgatni akkor, ha tudom, hogy van valaki az életemben. Annál sokkal fontosabb számomra a hűség és bizalom is. Ugyanakkor pontosan tudom azt is magamról, hogy mennyire naív és lelkiismeretes tudok lenni, ha valaki egy öngyilkossággal jönne, egészen biztos, hogy rohannék, hogy azt megakadályozzam. Mégis megfordul a fejemben az, hogy mi van akkor, ha valami más is lehet a dolog mögött. Persze én nem vagyok rendőr, nem is áll szándékomban nyomozósdit játszani, de azt lássuk be, hogy eléggé el van durvulva ez a világ, és semmi sem lehetetlen.
- Egyszer mesélt egy unokatestvéréről, akivel nagyon rossz kapcsolatban van. Állítólag az többször is megfenyegette Dant. De nem szeretnék ebbe bele menni, sem vádaskodni, mert elég veszélyes férfinek tűnt azokból, amiket Dan mesélt. Nem akarom meggyűjteni a bajomat. - amúgy sem az én dolgom kideríteni az igazságot. De azért mégis igyekszem másra fogni a Dan halálát, mint hogy azon kelljen lovagoljak, hogy miattam volt mindez. A Gleeson csókja, érintései és szavai valamennyire megnyugtatnak, és bár nehezemre esik, de elhúzódok tőle, hogy az útra tudjon figyelni inkább helyettem.
- Valóban. Minden rossz ellenére, legalább te mellettem leszel. Mit szólnál egy közös fürdéshez, majd nézhetnénk valami filmeket, a nap hátralévő részét az ágyban töltve? - hiszen mi másra vágyhatnék, mint a karjai közt lustálkodni egy kicsit és nem gondolni semmi másra csak arra, hogy mennyire boldogok vagyunk együtt.
A szobánkban ülve szorongatom a kezemben a meleg teámat, amit Gleeson maga csinált nekem, közben bele bele kortyolok, és eszembe jut, hogy még nem is szóltam a holnap esti programomról neki. Valahol azért mégis csak van köze ahhoz, hogy ki akarok egy kicsit mozdulni.
- Tudom. És ezért hálás is vagyok. - mosolygok rá, miközben közelebb hajolva hozzá adok egy puszit az arcára hálából. Annyira megértő velem. - Én már attól boldog vagyok, hogy te vagy nekem. - fűzöm azért hozzá, mert egy dolog, hogy szükségem van a barátnőimre, de Gleesont senki sem pótolhatja. Egyre inkább érzem úgy, hogy ő lett az életemben a legfontosabb személy. Értetlenül nézek rá, ahogyan ki veszi a bögrémet a kezemből, majd egy huncut vigyorral az arcomon hagyom, hogy ki bújtasson a felső öltözékeimből is. Be csukom egy pillanatra szemem, ahogyan egy puszit ad a vállamra, kiengedett hajam, a másik felemre vezetem, és amint megérzem lágy érintéseit a nyakamon és vállamon, jólesően sóhajtok fel, lehajtva fejem, és ismét becsukva szemeimet.
- Jajj, ez annyira jó érzés. - sóhajtom ismét, miközben élvezem az egész pillanatot, és segít is megfeledkezni minden másról. - Lehet, hogy szakmát kéne váltanod, és ügyvéd helyett masszőrnek állj. - kuncogok fel, bár természetesen nem gondolom komolyan. Nem biztos, hogy örülnék annak, ha más nőket is maszírozna.       

Egyik felem azt suttogja, hogy semmi közöm nincs ahhoz, ami Dannel történt, a saját választása volt ez, vagy épp valaki más bűne, de az enyém semmiképp.  Míg a másik lelkiismeretfurdallást kelt bennem, mert mi van akkor, ha mégis csak lehet közöm ahhoz, hogy Dan ilyen lépésre szánta el magát. Bár az utóbbinak semmi értelme nem lenne, hiszen meg volt a lehetősége, hogy  mellettem maradjon. Én vele is épp annyira komolyan terveztem, mint most Gleesonnal. Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy felesleges ezen kattognom, hiszen bármi is állhat a hátérben, nem tudok mit kezdeni a helyzettel, csak el kell fogadnom. Talán még segíteni sem tudtam volna, akkor sem ha fel veszem a telefont neki. Az pedig, hogy találkozgatnék vele csak azért, hogy ne ölje meg magát, elég nevetségesen is hangzik, nem is értem, hogy miért gondolok ilyesmikre. Gleeson az egyedüli férfi, akire szükségem van.
- Sajnálom, hogy ezzel terhellek. Butaságokat beszélek. De igazad van. Ami történt megtörtént. De... azért a temetésre el jössz velem? - nem sértődök meg azon sem, ha visszautasít, mert akkor majd megyek a barátnőimmel, bár az igaz, hogy jobban örülnék annak, ha a párom kísérne el. Akármennyire is megbántott Dan, attól úgy vélem, hogy egy utolsó tiszteletadás jár neki. Nem tudhatom azt sem biztosra, hogy az unokatestvérének lehet-e köze ahhoz, hogy már nem él, de valóban nem hiszem, hogy megérné ebbe jobban felefolynom. - Nem akarok bajt én sem senkivel. Amúgy sem ismerem azt az embert. Csak hallottam róla ezt azt. De nem akarok ezzel foglalkozni. Vagyis de... jó lenne kideríteni, hogy mi történt, de iagazd van. Ez nem rám tartozik egyáltalán. - tényleg nem szeretnék magunkra haragítani egy őrültet, jobb nekem ez a békés élet, amiben élek. Egyáltalán nem vágyok rossz emberekre. Így, hogy eltereljem a gondolataimat erről a sok mindenről vetem fel az ötltet is, hogy mi mindennel tudnánk tölteni a délutánunkat, ha már így alakultak a dolgok. A válaszába azonban bele pirulok egy kicsit, holott igaza van. Még sosem tudtunk úgy egymás mellé feküdni, hogy bármi másra koncentráljunk, mint az egymás kielégítése. Bár nem is bánnám. Mert annyira jó vele minden.
- Hm... szerintem bele fér egy kicsi más is a programunkba. - vigyorgok rá, mert biza azt sem bánnám, ha az egész délutánt azzal töltenénk el, hogy egymásnak kellő örömeket okozzunk. Még sosem éreztem egyetlen férfi mellett sem azt, hogy nem elég belőle. A Gleeson függője lettem és ezt nem is akarom titkolni.
Örülök, hogy nincs ellenére az, hogy a holnap estémet a barátnőimmel töltsem, és pontosan tudom azt is, hogy sosem lesz ebből problémánk. Nyílván azért, mert tudja, hogy bízhat bennem. Nem számít, hogy kivel és hová megyek, a szemeim csakit őt látják, és ezen nem is tervezek változtatni. A maszírozása nagyon jól esik, akaratom ellenére is épp úgy sóhajtok közben, mint aki ennél is többre vágyna, és jól esnek a korábban elhangzott szavai is. Semmi más nem számít csak az, hogy ennyire boldogok vagyunk egymás közelségében. Az, hogy lehetne masszőr persze igazán nem gondoltam komolyan, így mikor megszólal, mintha csak bele olvasott volna a fejembe, vissza pillantok felé. Még a gondolata sem tetszik, hogy mást is lásson ruha nélkül és még maszírozza is.
- Egyáltalán nem örülnék annak. Te csak engem maszírozhatsz! - szólalok is meg azonnal, és vissza fordulva jelenik meg egy elégedett vigyor az arcomon, ahogyan ismét tudatja velem, hogy számára nincs nálam tökéletesebb. Helyes. Mert ezt én is így gondolom. Számomra sem létezik más, csak ő. A csókjai azonban olyan hatalmas vágyat keltenek bennem ismét, ami miatt szinte kővé dermedek. Be csukom a szemeimet, a fejem időnként hátra vetve és máris kezdenek elő törni belőlem egyre mélyebb sóhajok. Pontosan tudja, hogy mi az, amivel le tud venni a lábamról, ismét elvarázsolva érzem magam. Amint megérzem, hogy a melltartóm kikapcsolódik, mozdítok egyet a karjaimon, hogy az le is csússzon rólam, majd egyik kezemmel hátra nyúlva ölelem át a nyakát.
- Nem is kell ellenállnod. - suttogom, majd egyik kezét megfogva, vezetem azt meztelen mellemre és dőlök neki közben, igyekezve nem arra gondolni, hogy az exem épp néhány órája halt meg. Nem vagyok én attól rossz ember, mert élvezem a saját életem, igaz?        

+18
Óriási erőt ad az, hogy Gleeson ilyen megértő velem, és nem tudok elég hálát adni az égnek azért, hogy éppen ő az, akit a páromnak nevezhetek. Mindenképp megérte ennyit várnom rá, és már tudom, hogy mindaz amiken keresztül mentem azért volt, hogy teljesen átadhassam most magam a boldogságnak, amit nagyon is megérdemlek. Bár nem látok előre a jövőbe, nem tudhatom, hogy az mit tartogat a számunkra, de valamiért egyre biztosabb vagyok abban, hogy ennél minden csak jobb és jobb lesz. A bennem lévő félelem egyre jobban elhalványul, és képes vagyok elhinni azt, hogy mindez, amit átélek mellette nap, mint nap az a valóság. Bár már a szobánkban vagyunk, mégis még mindig bennem van az, hogy Dan ilyen hírtelen eltávozott, és az igaz, hogy a maszírózás kellően ellazít, de az agyam egy része még mindig a volt párom körül forog, akihez nem fűznek érzelmek, nem is volt túl komoly az, ami köztünk volt, mégis elképesztően rossz érzés volt szembesülnöm a halálával. A jóleső érzéstől, amit az érintései okoznak rajtam, mélyeket sóhajtok, ami valószínűleg éppen elég is ahhoz, hogy a maszírózás át menjen csókokba és lány simogatásokba, ezzel pedig sikeresen felizgat engem is. A melltartóm pedig amint lekerül rólam, csak még jobban kívánom őt, és bár ösztönzöm arra, hogy tovább kényeztessen azzal, hogy kezét a mellemre irányítom, de a gondolataim még mindig Dan körül járnak, amit azért igyekszem nem kimutatni előtte. Eléggé kínos ez most amúgy is nekem. Miközben csókolgat és a melleimmel játszik, egyre szenvedélyesebbek lesznek a sóhajaim, bár én magam is érzem, hogy most annyira nem vagyok formámban. Ezt mégsem akarom kimutatni, nem szeretném el venni a kedvét, és azt sem akarom, hogy megharagudjon, így mélyeket lélegezve, türelmesen várom meg, amíg ő is le veti magáról a felső öltözéket, be csukom a szemeimet miközben újabb csókokkal halmoz, és a hátamon fekve, szinte epekedve nyúlok utána. Ahogyan a csókokkal egyre jobban halad végig a testemen, annál hangosabbakat nyögök én is, és hajába túrva bátorítom, hogy ne hagyja abba a kényeztetésem, mert bízok abban, hogy előbb vagy utóbb úgyis sikerülni fog ki vernem Dant a fejemből. Minden porcikám vágyik rá, a testem ezt egy lágy remegéssel érezteti vele, csupán csak az elmém az, ami nem bír teljesen erre koncentrálni. Ösztönösen emelem meg a testem, ahogyan a kezével a bugyimba férkőzik nem kevés örömet okozva vele, és ez az örömöm még inkább felfokozódik azzal, ahogyan a mellemet harapdálja és maszírózza.
- Én nagyon.... szeretlek. - zihálom levegő után kapkodva és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne hátráljak ebből most ki. Nem lehet. Az agyam a testemmel vitatkozik, ami nem kevés zavart okoz bennem. Végül csak körmeimet a vállába mélyesztve nyögök egy újabbat, mert minden ostoba gondolatom ellenére, nagyon is élvezem azt, amit csinál velem.         

+18
Minden létező módon igyekszem elterelni a gondolataimat Danről, próbálom felidézni magamban az első találkozásunkat Gleesonnal, az első együttlétünk, a boldog pillanatinkból szeretnék erőt meríteni, hogy teljesen át tudjam adni magam neki, de annyira bennem van a volt párom rejtélyes halála, hogy nem vagyok képes teljesen élvezni a Gleeson csókjait a testemen. Mintha kényszerként élném meg az élvezetet, ami igazából nagyon is jól esik, viszont valamiért mintha most mégsem ezt akarnám. Pontosan tudom, hogy ha szólnék, hogy hagyja abba, akkor megértene, de mégsem bírom ki nyitni a számat, mert nem akarom, hogy kiábránduljon belőlem. Egyáltalán nem helyénvaló az, hogy a halott exemre gondolok, miközben a párommal készülök arra, hogy egymáséi legyünk. Így megengedek egy újabb sóhajt magamnak, amit az élveztere is lehetne fogni akár, és minél lejjebb vándorol az ajkával a testemen, annál jobban érzem magamon a feszültséget is. Mikor le kerül rólam az utolsó ruhadarab is, aprókat szuszogva próbálok meg ellazulni egy kicsit, de olyan ez, mintha az agyam folyamatosan a testem ellen beszélne. Mégis hangosan nyögök fel ahogyan elérkezik nyelvével a legizgatóbb részemhez és egyik részem azt szeretné, ha nem is hagyná abba, míg a másik inkább azt, hogy fejezze ezt be. Képtelen vagyok normálisan gondolkodni, ami elég kellemetlen, mert nem szeretném tönkre tenni a csodálatos kapcsolaunkat, ami egyébként ezt most leszámítva, tökéletesen működik. A telefonom csörgése végül az, ami eltereli mindkettőnk figyelmét, és egy kicsit rosszul esik mikor Gleeson abba hagyja az ingerlésem, ugyanakkor meg is könnyebbülök miatta. Remegő testtel, mélyeket lélegezve figyelem, hogy Gleeson miként reagál és próbálom eldönteni, hogy válaszoljak-e a hívásra vagy se. Nem nagyon tudok leolvasni az arcáról semmit, így végül egy sajnálkozó pillantást vetve felé, emelkedek fel egy kicsit, hogy az éjjeli szekrényen lévő telefonomért nyúljak. A kijelzőn csak egy ismeretlen szám jelenik meg, de végül egy rövid hezitálás után mégis úgy döntök, hogy fel veszem a készüléket, mert talán fontos is lehet. Még bele sem kell szóljak, máris meghallom az ismeretlen férfi hangot a vonal túloldalán, aki nem véletlenül hívott engem valaki más helyett, hiszen még a  nevemet is tudja.
- Én vagyok. - szólalok meg végül, hogy a tudtára adjam, hogy azzal beszél, akivel szeretne, azonban a szavai teljességgel ledöbbentenek. Érzem, hogy az amúgy is fehér bőröm még sáppadtabb lesz, szabad kezemmel pedig megmarkolom az ágyon lévő terítőt is, miközben Gleeson tekintetét keresem. Soha életemben nem hallottam még ezt a nevet. - Csak mondjon egy címet és máris indulok. - ki húzódok az ágy szélére, és a fiókba nyúlok egy papírért és írószerért, hogy le tudjam írni a lediktált címet, mert minél hamarabb meg akarom tudni, hogy mit akar mondani és, hogy honnan ismer engem, meg Dant. - Fél óra múlva ott leszek. - és ezzel le is teszem a telefont, és felállva az ágyból nyúlok a szétszórt ruháim után. Azt sem tudom, hogy Gleesonnak mit kéne mondanom. Egyedül akarok arra a címre menni, nem szeretném ha velem akarna jönni.
- Akadt egy fontos elintéznivalóm, sajnálom. De ha vissza érek folytatjuk... - sajnálkozva pillantok rá, miközben sebesen próbálok a ruháimba bújni, és remélem, hogy nem fog túl sokat kérdezősködni. Muszáj megtudnom, hogy mit akar mondani aza  férfi.