Mosolyogva pillantok fel Emily felé, aki már kérdés nélkül hozza is a megszokott italomat. Nem először járok itt, valószínűleg nem is utoljára, így aztán már rendelést sem kell adni, mindenki tudja mit szeret Bianca. Mondjuk annyira nagy fejtörést nem is okoz emlékezni rá, igencsak egyszerű vagyok, mint ahogyan minden másban is. A megkapott itallal, helyet foglalok az egyik biliárd asztal mellett, hogy azt szemmel tudjam tartani, mielőtt valaki befoglalja. Egy nem túlzottan titkolt tervem az estére, hogy játszani fogunk. A hosszú hét után mindkettőnkre ráfér egy kis kikapcsolódás, ehhez kétség sem férhet. Az pedig csak egy plusz, hogy majd jó alaposan szétrúghatom valamiben, Nishi formás kis hátsóját, már ha egyszer az életben hajlandó lenne időben érkezni. Bár jól tudom, hogy én vagyok az aki mindig mindenhová tíz perccel előbb érkezik, aztán pedig panaszkodni kezd, mikor a másik pont időre ér ide, mégis minden alkalommal ezt csinálom. - Bianca? - Már éppen terveznék egy üzenetet küldeni a késésben lévő társaságomnak, mikor meghallom a nevem. A hang nem ismerős, így aztán érdeklődve fordulok a hatalmas izompityu felé. - Hát itt vagy! - Nagy örömmel és egyben olyan lendülettel ül le mellém, hogy szinte azonnal felkenődök a falra. - Mert pont engem kerestél? - Értetlenül nézek fel rá, miközben ő vigyorogva ragadja ki kezemből az italomat, hogy azt jól felhúzza, mintha az meg is illetné őt. Miért van olyan érzésem, hogy a megjelenése nem véletlen? - A kis kínai barátod vagy ki, azt mondta, hogy társaságra van szükséged. Én meg pont ráérek, szívesen szórakoztatlak el. - Így már mindent értek. Tehát Nishi, az egyáltalán nem kínai barátom, rohadtul felültetett és azt gondolta, majd én bukok az ilyen nagy mamlaszokra, akik még egy kínai meg indiai között sem tudnak különbséget tenni. Hát persze, hogy is ne. Ennyire szörnyű lennék, hogy mindenki csak pároztatni akar mostanában, akárcsak egy állatot? Megölöm Nishit, ezt most halál komolyan mondom. - Ááh! - Kezdek bele teljesen értelmesen, miközben már a menekvési útvonalaimat kezdem mérlegelni. - Megyek szerzek még italt. - Amire most nagyobb szükségem lenne, mint bármi másra, ám a fickó nem mozdul, csak megrázza a fejét és integetni kezd a pultosnak, mintha neki az is lenne a dolga, hogy körbeszaladgáljon mindenkit, nem pedig a pult mögött állni és kiszolgálni az embereket. Érdekes este lesz ez. - Hagyd csak, ki kell mennem a mosdóba is. - Teszem az újabb próbálkozást, amire a fickó még mindig nem kel fel, inkább csak átveti karját a vállamon és magához húz. Ennél több pedig nekem sem kell, megragadom a kis táskámat, majd annak társaságában, igencsak kecsesen húzódok el tőle, hogy aztán az asztal alatt bújjak ki és kezdjek el menekülni. Szemem sarkából már látom, hogy újdonsült barátom már nyomomban is van. - Megöllek. Megöllek! - Mondogatom magamban, miközben szinte már rohanva érkezek be a női mosdóba, aminek ajtaját végül csak becsapom, vagy inkább a fickó orrára csapom, ami ha mást nem is eredményez, de legalább annyit, hogy ne jöjjön be és csak az ajtó előtt várakozzon rám. Ő is tudja, hogy más lehetséges kijárat nincs. Pedig nem lenne rossz ötlet a hátsó kijáratot a mosdón keresztül megoldani, sok problémát megoldanának ezzel. Végül csak behúzódom az egyik fülkébe, aminek ajtaját a biztonság kedvéért be is zárok, aztán előkeresem a telefonomat is. - Megöllek Nishi! Told ide a képed de nagyon gyorsan, és tüntesd el ezt a hatszor hatos idegbeteg pacákot mielőtt rámtöri a mosdó ajtaját! - Küldöm is neki a kedvesnek egyáltalán nem mondható hangüzenetet. - Két perced van rá! Értetted? Kettő! - Teszem még hozzá, majd néhány mérges fejecskét is küldök utána, hogy még véletlenül se gonolja azt, viccelek. Mert nem, egyáltalán nem viccelek. Sőt!
Azzal a boldog tudattal sétált elfele a kocsmától hogy nagyon jót tett a lánynak. Egy olyan gyönyörű férfi miért is ne lett volna jó neki?! Még a képletét is megcsinálta és összevetette Bianca-éval, egyszerűen minden passzolt az ideális házassághoz! Alig várta már hogy az esküvőn elmondhassa a nagy beszédét majd végigmenjen a fél násznépen, akik éltethették volna nagylelkűségéért. Álmodozva nézett fel a csillagtalan New York-i éjszakába, pontosan egy olyan szerelmi történetet szeretett volna mint a lányé. Szinte látta lelki szemei előtt ahogy a magas, jóképű zsaru leszólította, közelebb lépett, elkápráztatta azokkal az izmokkal és a fenékkel… Ha egy vonásnyi meleg hajlam lett volna benne akkor ő repül rá. Nade nem lehetett mindenki mindig nagyon szerencsés. Ő neki a szegény, páratlan… Amint épp sajnáltatta volna magát, nameg azon gondolkozott hogy melyik barátnőjéhez ugorjon be egy ingyenes vacsorára, megzörrent a mobilja. Kíváncsian húzta elő és pillantott rá. Sajnos nem a tinderes alkalmazás kelt életre, helyette Bianca profilképe szemezett vele a képernyőről. Biztos volt benne hogy csak megakarja köszönni a nagylelkűségét. Ám amikor kinyitotta az üzenetet nem egészen az fogadta amire számított…
- Oh, Daniel egy nagyon kedves fiú! Megnéztem a házaitokat, pont összhangban vannak egymással! - egy kis napocskát meg holdat is tett mögé, ezzel is bizonyítva hogy miről beszél. Lehet Bianca megint nem értékelte volna az ezoterikus tudományok szépségét? Mindenesetre visszafordult, a fenyegetés túl komolynak tűnt ahhoz hogy ne vegye komolyan. Lehet eleve neki is oda kellett volna mennie? Végülis a kerítők is ott vannak az első alkalomnál. Azért annyira nem sietett, a két percet a másik sem gondolhatta komolyan. Főleg abban a városban nem.
Tíz perc múlva érkezett meg, azt remélte hogy addigra már elsimulnak a dolgok a két kis szerelmes madárka között. Azon is gondolkozott hogy lehet felesleges is volt visszatérnie, talán csak Daniel indított rosszul. Nade ilyen külsővel, hogy tehette volna meg? Hamar sikerült megtalálnia a férfit, aki a csajokat fikszírozta, észre sem véve hogy lassan megközelítette. Mindenesetre felhívta magára a figyelmet, továbbra sem volt az a szégyenlős fajta.
- Daniel! Mi újság? - mosolygott rá szélesen a könnyed köszönés után, a férfi szemeiben pedig… Csak pár perc után gyulladtak ki a felismerés lángjai. Milyen buta, milyen szép… Tökéletes. Száz költeményt is szerzett volna neki, ha rajta múlik a dolog.
- A barátnőd szerintem egy kettest tol odabent mert még mindig nem jött ki. Szerinted menjek be? - vonta fel a szemöldökét, meg sem fontolva a tényt hogy a női mosdóról van szó. Emiatt csak még jobban megszerette.
- Milyen figyelmes vagy! Egy kicsit félénk. Majd én megnézem… - ahogy ezt kimondta a másik már el is lépett mellőle. Ez egy kicsit megakasztotta, érdeklődve nézte merre is csavargott el az ő kis adonisza. Sajnos nagyon hamar sikerült kiszúrnia egy leánybúcsút tartó kis partit, amihez gondolkozás nélkül hozzá is csapódott, így hamar cserben hagyva a kis hármas csapatukat, nomeg a nagy tervet amivel előállt. Ez azért egy kicsit szomorúsággal töltötte el. Bár abban a pillanatban inkább az foglalta le hogy a másik jól érzi-e magát.
- Bianca! Minden rendben drágám? Daniel azt mondta hogy baj van a pocikáddal… Hozzak neked gyógyszert? - olyan volt mint egy aggódó anyuka, akit persze a tinédzserek utálnának is, viszont a nő tudhatta, ha kérte volna akkor kerít neki gyógyszert, mindegy merre kell mennie a városban. Bár volt egy olyan sejtése hogy voltaképp nincs is semmi baja és csak a drágát kerülné el. Felfoghatatlan, ő még a távolból való csodálatába is beleremegett, még ha közeledett is volna felé… Az már csak egy álom maradt.
Kezdőlap
Mosolyogva pillantok fel Emily felé, aki már kérdés nélkül hozza is a megszokott italomat. Nem először járok itt, valószínűleg nem is utoljára, így aztán már rendelést sem kell adni, mindenki tudja mit szeret Bianca. Mondjuk annyira nagy fejtörést nem is okoz emlékezni rá, igencsak egyszerű vagyok, mint ahogyan minden másban is. A megkapott itallal, helyet foglalok az egyik biliárd asztal mellett, hogy azt szemmel tudjam tartani, mielőtt valaki befoglalja. Egy nem túlzottan titkolt tervem az estére, hogy játszani fogunk. A hosszú hét után mindkettőnkre ráfér egy kis kikapcsolódás, ehhez kétség sem férhet. Az pedig csak egy plusz, hogy majd jó alaposan szétrúghatom valamiben, Nishi formás kis hátsóját, már ha egyszer az életben hajlandó lenne időben érkezni. Bár jól tudom, hogy én vagyok az aki mindig mindenhová tíz perccel előbb érkezik, aztán pedig panaszkodni kezd, mikor a másik pont időre ér ide, mégis minden alkalommal ezt csinálom. 
