"Are you trying to mock me or encourage me?"
Valentine alkatát tekintve, átlagos, se nem sportos, se nem vékony, nagyjából 180 centi, 76 kiló. Haja eredeti világosbarna, rövid, szemei szintén világosbarnák. Tetoválásai nincsenek, és látványos sebhelyei sem. Ruhás szekrényében nem látni se farmert, se mintás pólót, sőt pólót se sokat. Nem igazán követi a divatokat, de legközelebb talán a dark academia stílus jellemző rá.
Aspergeres. Az élet vele sosem könnyű. Még neki sem. Az asperger szindróma egyszerre áldás és átok, mivel meg vannak a maga előnyei és hátrányai is. Általános jellemzője az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a szegényes kommunikáció, gyenge kapcsolatteremtő készség, szemkontaktus kerülése, a szabályokhoz, a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, a feszült idegállapot és/vagy depresszió, az aprólékos beszéd, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a megtapadt gondolkodási sémák. Az ezzel élők nem tudják értelmezni a testbeszédet, a gesztusokat, vagy rendszeresen rosszul értelmezik azokat.
Lépést tartani a világgal sosem fog tudni, de igyekszik. Viselkedése pedig igen hamar ráébreszti az embert, hogy két dolog jöhet szóba ilyenkor: Megszoksz vagy megszöksz. Tekintve barátai számát, általában utóbbi.
Elkényeztetettnek tűnik, pedig nem az. Egyszerűen csak nehezen birkózik meg dolgokkal, vagy éppen képtelen magában tartani, ami lehet inkább illő volna. Ő nem eszik koszos villával - a fogai közt is csillognia kell -, sőt szemléltetés után vagy elmossa vagy látványosan kerüli még a rá való nézést is. Cassyn kívül nem hajlandó más után venni a chipszes zacskóból vagy más csomagolt ételből. Róla tudja biztosan, hogy kezet most, mielőtt ételhez nyúl. De üvegből például vele sem inna együtt. Nem OCD-s, egyszerűen csak taszítják ezek a dolgok. Magával is ritkán kivételez.
Nem ráz kezet. Legalábbis nem szívesen. Nem is ér hozzá másokhoz, ha nem muszáj és ő se szereti, ha hozzáérnek. Persze, ha épp idegösszeroppanást kap, azért segít a vigaszban, ha kicsit megölelgetik. Azt meg nyilván senki orrára nem fogja kötni - bár lehet nem is volna túl meglep -, hogy még szűz.
Túlbuzgósága sok fejfájást okozott és okozhat még neki és másoknak is. Ha valamit elhatároz, ha fejébe vesz dolgokat, akkor bizony addig nem áll le, míg végig nem csinálja. Ez egy hobbinál jól is jöhet, s talán a nyomozásoknál sem rossz tulajdonság, ha nem vinné túlzásba. De ha neki hajnali négykor jut eszébe valami apróság, akkor ő szépen fogja magát és akár pizsamában is, de elmegy, hogy azt megossza, azzal, akivel épp kell. Már ha a telefont nem veszi fel a másik. Ha ajtót sem nyit? Nem probléma. Toby tudja, hogy törjön fel zárakat.
Idegenek közt látványosan visszahúzódó, hiába követeli meg szakmája, hogy tudnia kell állni a sarat ezekben a helyzetekben is. Általában emiatt inkább csak társul valaki mellé, semmint, hogy egyedül dolgozzon. Jobb hallgatóság, de beleszól, ha kell.
Naplót ír. De erről maximum anyja tudott, mivel ő vette neki még gyerekkorában. A naplóban nem csak élményekről számol be, de mindent beleír - vagy rajzol - ami eszébe jut. Akadnak benne képek, száradt virágok, foltok és persze mellettük mindenféle megjegyzés.
Esős időben érzi jól magát. Házon belül és kívül is. Az otthonára emlékezteti, és azokra a pillanatokra, amikor még nyugalomban élt szüleivel.

"Sometimes people just need someone to believe in them."
Téli születésű és szereti is a havat. Nem zavarja, hogy kissé már túl idős hozzá, ha elég hó esik, mindig elfogja egy játékos, gyermeki érzés, ami miatt képtelen ellenállni a hóember építésnek, hóangyal csinálásnak és a havas játékoknak, noha a társas hógolyózást érthető módon kerüli.
Olvas szabadidejében. Nem csak hasznos, tanulmányi írásokat, de kifejezetten rajongója a Harry Potter című könyv sorozatnak is, melynek világa tökéletesen kizárja számára azt, amiben van. Kis korában ő is baglyot akart házi kedvencnek, és sokszor könyörgött szüleinek, hogy az akkori iskolája helyett, had mehessen inkább Roxfortba. A könyvek ma is ott sorakoznak könyves polcán, de ezen emlékeken már csak jót mosolyog.
Bak. Szorgalmas, dolgos, ambiciózus – ám a lelke mélyén egy útkereső. Kissé távolság tartó. Bonyolult lélek, sose higgyük, hogy teljesen kiismertük.
Instabil érzelmileg, ha már túlzottan is határait feszegeti, feszegetik. Hajlamos a düh- és pánikrohamokra is. Ezek általában csak ijesztőbbek, mint, amilyen veszélyesek, ám, ha épp egy ügy alatt jön rá a dühroham, és van nála pisztoly, vagy van vele valaki, akitől eltudja venni, magát semmiképp sem gátolja meg, hogy el is süsse.

"New York is considerably more interesting than I expected."
Almáspite. Szereti az édességet, de nem édesszájú, viszont az almáspitét imádja. Főleg, amit anyja és nagyanyja készített neki. Szülinapján is jobban örül, ha egy frissen sült pitén égnek a gyertyák, semmint, hogy egy habos-babos, túl mázas tortából kelljen ennie.
Retteg az elveszettségtől. Attól, hogy egyetlen egy ismerős arcot sem láthat, és mindenki elmegy mellette. Az egyedüllét létszükséglete, de a magány a rémálma.
Macska-barát. Bár alapvetően minden állatot szeret, lakásba előbb tud elképzelni egy macsekot, mint mondjuk egy kutyát. A kóbor állatok etetése sem áll messze tőle, bár tisztában van vele, hogy az nem éppen helyén való, mivel odaszoktathatja az állatokat magához.
Idegesíti a szemkontaktus, így, ha teheti kerüli is azt. Hiába mondják neki, hogy illetlenség. Még a kihallgatóteremben sem szokott a kihallgatott szemébe nézni.
Táskát mindig hord magánál. Méretes bőröndjét csak költözéskor, és esetleg, ha féltve érzi. A hátizsák nem a kedvence, általában válltáskákkal, aktatáskákkal járkál, de olykor a szükség törvényt bont.
Alszik, ha depressziós és nincs más, amivel segíthetne magán. Viszont ebből segítség nélkül általában nem tud kikecmeregni. Kell, hogy valaki szószerint kirángassa az ágyból. Van gyógyszere, mindig ki is váltja, csak szedni nem szedi. Amíg éltek a szülei meg volt a maguk rendszere, volt, aki vigyázott rá, hogy sose kerüljön mélyre, így viszont, hogy egyedül van már, nem tudja kontroll alatt tartani magát.
Gofrival kezdi a reggelt általában. Sütni, főzni nem igazán tud, de a fagyasztott gofrival teljesen elégedett, s bár ehetné változatosan is, mindig meg marad a klasszikus, tejszínhab, porcukor és valami kis gyümölcs mellett.
Elemzi az embereket magában és próbál alkotni róluk egy profilt. Nem csak a gyanúsítottakról, mindenkiről. Nem is igazán hobbi ez, mint inkább megrögzöttség, ami, ha kell, ha nem, van.

Ideje volt már maga mögött hagyni Angliát és azt a kellemes légkört, amihez olyannyira hozzászokott. Nehezen is viseli a változást, sőt már annak gondolatától is görcsbe rándul gyomra, de nincs mese. Menni kell. A változás óhatatlanul is nyakába szakadt, ha tetszik, ha nem, s bizony úgy érezte lassan bekebelezi. Kezdve szülei elhunytától, akikkel eddig egy házban éltek, boldogan, csendesen és a megszokott szabályokkal. Váratlan tragédia volt, szinte egy szempillantás, de megtörtént és onnantól minden meg változott. Nem csak a hivatalos iratok szerint, hanem a kiüresedett ház láttán is, ahol, míg éltek zene és jóízű kacagás fogadta haza, mellé finom édes illatok a konyhából. Azóta viszont a lassan tartós ételektől üresedő konyha szekrények, a színes, emlékektől még is már fakó családi fotók, büszke mosolyok és általános iskolás oklevelek, amikre olyan nagyon büszke volt mindenki, rossz érzéseket idéztek elő. Hiába öntözte anyja helyett megrögzötten virágait, úgy tűnt igaza volt, a víz nem elég, szeretetet pedig tőle nem kapnak. Az alagsor sem keltett már vidámságot senki arcára, ahogy felkattintva az öreg lámpát, néhány kósza pislantást követően bevilágította, nem csak a helyiséget, de a közepén pihenő vonatos makettet is. Az addig jókedvű, barátoknak hitt arcok sem jelentkeztek már. A temetést követően senki. Egy embert kivéve, de idővel neki is mennie kellett. A napi szomorú pillantások, és a halk, nem is igazán szemtől szembeni részvét nyilvánításoktól úgy érezte, hogy ez az eddig rá is nyitott világ, mintha szülei távoztával őt is kirekesztené. Valentine sosem volt jóban a valósággal, s mikor csak teheti könyvekbe bújva próbálja kicsit megszüntetni maga körül a sok nem kívánni való bajt, fejfájást, nyugtalanságot. El kellett hát jönnie...
Hogy miért pont New York? Szereti az esőt. Ha nem kellett volna időre mennie, még órákig el is állt volna a nyár hozta kellemes kis zuhé egyik pocsolyájában, kezében vaskos, nagy bőröndjével, amiben lényegében minden benne volt. Fogalmazzunk úgy, hogy az egész élete. Ám ahogy az is kész rejtély volt a külső szemlélődőknek, a bőrönd tartalma sem rejtett mást, csak titkokat, emlékeket. Szomorúakat és vidámakat. Számított a zajos város sok-sok kellemetlenségére, ami ellen volt is ellenszere. Két vezeték nélküli fülhallgató személyében, és egy kis minden zajt is elnyomó zenében. Ez volt talán az egyetlen dolog, ami által nem úgy nézett ki, mint, aki egy nagyanyánk porosodó őszi kollekciós, divat magazinjáról lépett volna ki. Sose volt oda a manapság is divatos ruhadarabokért. Jobbára olyat viselt, amit vagy varrtak neki, vagy megörökölte. Szerette ruháinak illatát. Még a mosószer sem tudta kivenni belőle az "otthon" illatát. Még nyáron is képes volt felvenni, hosszú szövet, bár mentségére szóljon nem igazán téli kabátját. Ha megkérdezték, azt vallotta, hogy fázós. Persze csak zavarában. Nem tudta volna kifejezni, hogy olyasfajta ragaszkodást érez iránta, ami egyben megnyugvást is ad számára, ha épp szüksége van rá. Sok pityergéstől, és pánikrohamtól mentette már meg a kabát, szóval mit árt egy kis izzadság, ha a lelkibékéje forog kockán olykor, nem?
A békés dallamokkal fülében már nem is tűnt olyan szörnyűnek a hely, ahová csöppent, s ahová szíve szerint el sem jött volna. Csakhogy rettegett volna egy teljesen új helyre költözni, mindenféle ismeretség nélkül. Ha értené, amit nem ért, tudná, hogy nem illő ennyire nyakába mászni egy barátnak. Pláne, ha rajta kívül nincs más. De jelenleg @Caspian E. Lincoln mobil száma van egyedül a telefonja naplójában. A szüleién kívül, de ők ugye már...
Cas neki olyan, mint egy megértő, és ténylegesen végtelenül türelmes bátyj. A szülei után ő volt az egyetlen, akinek adott morzsányi bizalmából, és ha isten ne adja volt is rá példa, akkor előtte is megnyílt. Tudja ő, hogy más, mint mindenki, és, hogy sosem lesz olyan, mint bárki. Zavarja is nagyon, de akármennyi is igyekszik - igyekezett eddig - nem tudta leplezni vagy megmásítani azt, aki. Pedig barátjával is ég és föld jellemük.
Kerülve mindenki tekintetét - nem készült mára idegenekkel való szocializálódásra - ült le a megbeszélt helyre, egy padra, s fektette ölébe bőröndjét, amire egy kissé még szégyenlős, bátortalan mosollyal hajtotta rá kezeit keresztbe, majd arra fejét. Izgult szegény. Pedig Caspian hamarosan érte jön, és elfuvarozza a most még idegen, de biztonságot nyújtó lakásába. Ráadásul megígérte, hogy segít is neki egy kis protekcióval bejutni a rendőrségre, mint nyomozó, avagy profilozó. Tudja, hogy ez hatalmas lelkiterror lesz a számára, még ha Cas ott is lesz vele néha, mégha esténként fel is hívhatja, hogy elmesélje neki az egész napját, de elege volt már odahaza a megzabolázatlan változásokból, az irányíthatatlan mindenségtől, ami után hiába nyúlt, mindig kifojt kezei közül. A depresszió pedig nem gyógyszer, s még csak nem is kezeli a többi tünetet. Tudja ő, hogy nem zárkózhat el a világtól, akkor sem, ha a világ sokszor teszi zsebre kezeit minden jó szó nélkül és fordít neki hátat. De anyja szerint, ha elég kitartó lesz, egy nap rá mosolyog majd valaki, aki majd segít neki meglátni azt a jót is, amiről ő még nem is tud...
Jelenleg pedig nem is nyújthat nagyobb megnyugvást kóbor lelkének, mint azaz előtte leparkoló autó, aminek lehúzódó ablaka mögül egy ismerős arcot láthat viszont. Széles mosoly kúszik arcára, s éppen csak nem sóhajt egy megkönnyebbültet, hogy végre lát valamit, valakit, aki legalább nem változott. Annyit nem.
- Cas.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Először is szeretném megjegyezni, hogy mennyire imádom a PB választásod, nagyon illik a karakteredhez.
Nem hiába mondják azt, hogy az ember akkor nő fel igazán, ha a szülei nélkül, teljesen magára marad. Bár Te egyenlőre nem tűnsz úgy, mint aki képes egymaga boldogulni a világban, de én bízok abban, hogy az új otthonod, meg testvérként szeretett barátod segítségével, sikerülni fog végre felnőnöd. Nem baj az, ha ilyen görcsösen ragaszkodsz a múltadhoz, mindenkinél másképp nyilvánul meg a gyász, és meghatározatlan ideig tart, viszont egy bizonyos idő eltelte után, nem túl egészséges ilyen görcsösen ragaszkodni ahhoz, ami már nincs. A szüleid egészen biztos, hogy büszkék lennének rád, amiért próbálkozol új életet építeni magadnak, én pedig szívből kívánom, hogy sikerüljön megtalálod és elfogadod önmagad.
Színt és rangot majd egy admin ad neked, de addig is érezd jól magad. Köszönöm, hogy olvashattalak

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!