Nem igazán vagyok mostanában a toppon, ami talán valahol érthető is. Ám ha másért nem is, de Laráért nagyon igyekszem magam hamar összekapni, hiszen neki szüksége van rám, szüksége van az anyjára, mint minden normális tíz évesnek. Persze minden igyekezetem ellenére is megesik néha, hogy az a bizonyos anya elfelejt fontos dolgokat, mint amilyen a heti bevásárlás is és a lányának aligha lenne már ma mit vacsorázni. Persze csak akkor, ha nem orvosolom ezt a problémát. És mivel nem állt szándékomban senkit sem éheztetni, természetesen munka után, első utam a bronxi bevásárlóközpont felé irányult. És bár mostanában igencsak feledékeny lettem, jobban jártam volna ha listát írok magamnak, ám mivel mindenből hiányt szenvedünk, így akár egyszerűen csak megveszek mindent?! Oké, attól, hogy kicsit szétszórt vagyok, az még nem jelenti azt, hogy teljesen megkattantam, szóval mikor azt mondom mindent, nem azt értem, hogy mindent. Asszem?

Végül már a bevásárlóközpontba érve jut eszembe, hogy elfelejtettem még Maya-t is megetetni, akit bár többnyire Lara miatt fogadtunk be, de mégis az utóbbi időben inkább nekem nyújtott nagyobb lelki segélyt. Egy fehér kis szőrcsomónak a fenekével az arcomban ébredni, igencsak terapeutikus hatása van rám, ez már egyszer biztos. Mindenesetre nem bántam meg őt, még akkor sem ha a kis szörnyeteg imád lopni és minden ehetőt el kell dugni, máskülönben kétnaponta járhatok bevásárló túrákra, hiszen az mindent eltüntetne. Még szerencse, hogy egyenlőre nem tud ajtót kinyitni. Na meg a hűtőt. Remélhetőleg soha nem is fogja megtanulni, különben nagy bajban leszünk. A gondolatmenetemből egy idegen fickó rángat ki. Az érintésére csak megtorpanok, már éppen vetettem is volna be egy kecses kézmozdulatot, amivel leseperhettem volna magamról az idegen kezeket, mikor megszólal. Csak értetlenül nézek rá.

- A mi...? - Fogalmam sincs mire véljem amit a fickó összehord it nekem. Körülnézek, hátha valahol megpillantok egy rejtett kamerát és kiderül, hogy ez mind valami műsor része, mert különben... Lehet nem én vagyok az egyetlen kattant személy ebben a bevásárlóközpontban. A férfinak mindenképpen nagyobb gondjai akadnak. - Chloe? - Miért lett hirtelen ilyen Déjà vu érzésem? Hiszen nem ő lenne az első ember aki ezzel viccelődik. mostmár tényleg ideje lenne megnéznem azt a sorozatot, hogy legalább tudjam kivel kevernek össze az emberek. - Azt hiszem összekever valakivel. Én nem vagyok Chloe, bár párszor megkaptam már, hogy hasonlítok rá. - Mondom, miközben megpróbálkozom kibújni a karja alól, bár alig bírom ki, hogy ne nevessem el magam. - Most ugye csak viccel? - Kérdezem végül és hálát adok az égnek, hogy nem épp ittam valamit, mikor az ördöggel való szexről kérdez.

- Oké, fogalmam sincs, hogy miről beszél vagy ki az a Tony. Ha valamilyen vallomást szeretne tenni, akkor jöjjön be holnap az őrsre és ott megteheti. Jelenleg viszont már szolgálaton kívül vagyok és tényleg nem tudom, hogy mit szeretne. Szóval hacsak nem szeretné, hogy letartóztassam, tartsa meg a kellő távolságot. - Nem érzem magam túlzottan biztonságban miközben idegen férfiak másznak bele az arcomba, a magánszférám már szinte sikoltozik, én pedig az ég világon semmit sem értek. Azt pedig én magam sem tudom, hogy most mentőt kellene rá hívnom, hogy vigyék valami idegosztályra, vagy inkább saját magamnak kellene cselekednem és letartóztatni őt... zaklatásért? Talán még nem tartunk ott, de ha tovább folytatja az agymenést, akkor még az is lehet, hogy fogunk. - Csak vásárolni szeretnék, mint ahogyan itt mindenki más. - Nyugtázom a dolgot, miközben oda is lépek a mellettünk lévő polchoz, hogy az első kezem ügyébe akadó dolgot megfogjam és demonstrálni kezdjem a szavaimat... Az ubikkal. Minden bizonnyal.

Még percekkel később is a kamerákat keresem, de a bevásárlóközpont biztonsági kameráin kívül aligha találni bármit is. Nem értem, hogy mi történik velem, vagy ezzel a férfival. Magam sem tudom eldönteni, hogy végülis most én kattantam meg, vagy ténylegesen neki vannak gondok a fejével. Talán egy kicsit mindkettő. A megszólalása, miszerint ő humorista, egy kicsivel javít a helyzetén, ám nekem nem tűnik úgy, mintha ez csupán "humor" lenne. A férfi a láthatatlan barátaihoz beszél, akárcsak Lara tette mikor ötéves volt. Amellett pedig olyasvalakinek gondol, aki szemmel láthatóan nem vagyok. Az lehet, hogy én is nyomozó vagyok és ez persze lerí rólam, ahogyan az is lehetséges, hogy hasonlítok a színésznőre, de ez még nem ad okot arra, hogy összehasonlítson egy nem létező személlyel. Nem teljesen tudom, hogy hogyan kellene reagálnom, vagy mit kellene mondanom neki, anélkül, hogy csak még több szempár szegeződne ránk és mégjobban zavarba jövök a helyzet kellemetlenségétől.

- Mi a fenéről hadovál itt nekem? - Egy pillanatra tényleg eszembe jut, hogy letartóztatom az ürgét, aztán magyarázkodhat az őrsön ha akar. De végül nem teszem meg mert nagy valószínűséggel nekem is magyarázkodnom kellene, hogy beviszek valakit egy képzelődés miatt. Vagy magam sem tudom, hogy mi akar ez lenni. Nem tűnik realisztikusnak ez az egész szituáció és fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele. Nem tudom, hogy szavait komolyan vehetem-e, vagy inkább csak figyelmen kívül kellene hagynom a kis vallomását, kétlem, hogy bizonyítékok után kellene kutakodnom most. - Ez egy bevásárlóközpont, nem egy színpad... Álljon fel! - Nézek le rá szúrós tekintettel, miközben igyekszem sugallni az emberek irányába, hogy ez semmiség, pánikra semmi ok, senki nem ölt meg senkit.

Végül megpróbálkozom a vásárlással foglalkozni és egyszerűen csak figyelmen kívül hagyni a férfit, ám ekkor sem hagy magamra. Továbbra is követ, én pedig korántsem érzem magam olyan lelkiállapotban, hogy nevetni, de akár csak mosolyogni is tudjak rajta. - Nem tudtam, hogy szükségem lenne segítségre... - Mondom egy kérdő tekintettel, majd hála a jó égnek, megszólal a telefonom. - Egy pillanat. - Mondom, majd a készüléket a kezembe fogva indulok el azzal, mindent hátrahagyva, hogy válaszoljak a hívásra és egyben el is meneküljek ebből a szürreális helyzetből. Valószínűleg mindkettőnk saját épségének jót fog tenni, ha elválnak az útjaink.