Nem voltam terapeuta, sem pszichológus, főleg nem párterapeuta, semmi ilyesmi. Én kutató orvos voltam és gyógyszerész, mégis mikor Dr. Sinclair felkeresett, esedezett nekem és az egekig magasztalt úgy döntöttem vállalom az ügyüket. Nem feltétlen azért, mert pitizett nekem, vagy mert a gatyáját is ráfizeti erre az alkalomra, hanem, mert Dr. Sinclair volt. A nyomozó, akit kiengedtek az elmegyógyintézetből és ismét dolgozhat a régi posztjában, miután elfogta a valódi tömeggyilkost, Josephet. Ez még nem is lett volna probléma, csakhogy több orvosi vizsgálat is ellene szólt. Attól, hogy nem ő volt az elkövető, még egy gyilkosságot rá tudtak bizonyítani és a pszichiátriai szakvélemények sem voltak túl fényesek.
A munkáját valóban kifogástalanul ellátta, de attól számomra még érdekes csemege volt, ahogy Dr. Grimwald is annak tűnt. Horatio a sok személyiségzavarral, mentális betegséggel és a gyilkossággal, az érdekes életútjával és társával. Igazából sokat foglalkoztam otthon a négy fal közt a Sinclair üggyel, ahogy a Brewster üggyel is, így némileg képben voltam.
Horatio kapott tőlem egy idő pontot, hogy jöjjenek el. Nem egy órára, többre. Nem érem be egy órával és nekik is kevés lenne, ha érdemben akarok foglalkozni velük. Egy óra semmire se elég, nekik pedig megoldás kell, míg nekem az, hogy személyesen is megismerjem őket és lehetőleg kapcsolatban maradjak velük a későbbiekben, hiszen Horatio jó alany lesz nekem. És ki tudja, talán még Killianből is lesz hasznom.
Dr. Brewstert is terveztem megkeresni, de még nem sikerült foglalkoznom a témával, ugyanis Dommiel elég sok időm elviszi, ahogy a munka is, ráadásul mindemellett még egyéb elfoglaltságaim is vannak. Ezt a napot is nehezen tudtam nekik megoldani, összehozni, szóval reméltem megéri egy ilyen üggyel foglalkoznom.
Persze jól esett az egómnak, ahogy Horatio könyörgött, hogy én vagyok az utolsó lehetősége, ha én sem segítek nekik a párkapcsolata tönkre fog menni, elveszíti a lányát és még lehetne sorolni miket mondott. Nekem pedig volt szívem igent mondani, főleg azok után, ahogy a képességeimet méltatta, mert bizony volt mit. Sokkal több mindent tettem le az asztalra már harminchét évesen, mint a legtöbb korombeli valaha is fel fog tudni mutatni a jövőben. Ez is csak az én képességeimet dicséri.
Dommielhez léptem, majd adtam neki némi pénzt.
- Nemsokára vendégeim jönnek és sokáig nem fogok tudni itt lenni veled. Menj, egyél valamit, nézz meg egy filmet a moziban, vagy, amit csak szeretnél - mosolyogtam, majd egy puszit is adtam neki. - Érezd jól magad, majd hívlak, ha elmentek a páciensek - vigyorogtam, majd útjára is engedtem. Azzal a harminc dolcsival ellesz egy ideig.
Miután Domi elment jól érezni magát a recepcióra mentem, hogy ott várakozzak a páciensekre, akik a terápia lehetősége érdekében kerestek fel engem.

Úton hozzám...
- Szerintem remekül választottam - szólt Horatio. - Sokan elvállaltak volna minket, hisz azért elég nagy név vagyok a szakmában - hazudta Horatio. Nem akartak vele foglalkozni a valamire való nívós terapeuták. Márpedig Horatio számára fontos volt, hogy nívós pszichológusok között válogasson. Valami kezdő, neve nincs terapeuta biztos vállalta volna jó pénzért, de sokan elhajtották. - Már csak a karrieremre való tekintettel is, de szívesen segítettek volna a kapcsolatunkon, de én megtaláltam a legjobbat. Dr. Nolan Amerika egyik leghíresebb szaktekintélye - mosolygott és ez legalább igaz volt.
- A Belmont Universityn végzett gyógyszerészként és a Johns Hopkins University pszichiátria szakán doktorált pszichiáterként. Rendszeresen jár a Harvardra meghívott előadóként, évente többször is megfordul az Oxford egyetemen is és a Princeton egyetemen is, mint vendég előadó, vagy épp valami orvosi dolog miatt. Tagja az Amerikai Pszichiátriai Egyesületnek és rendszeres szerzője az American Journal of Psychiatry akadémiai folyóiratnak.
Számtalan sikeres kísérlete és fejlesztése volt már az orvostudományban, szakértője a mentális betegségeknek, személyiségzavaroknak, a szorongásos állapotoknak és más egyéb pszichiátriai jelenségeknek. Rengeteg olyan gyógyszert fejlesztett ki és sok olyan terápiát dolgozott ki, amikkel több reménytelennek hitt beteget, állapotot tudott kezelni - ismertette érdemeimet, de ez talán még nem is az összes volt. Mert volt bőven.
- Ha valaki, akkor ő biztos tud nekünk segíteni. A mi problémánk olyan gyermeteg, hogy játszva megoldja a gondjainkat - mosolygott és szép lassan beállt az intézményem parkolójába. Magabiztos volt.

Már az ablakból láttam őket közeledni, így, mikor átlépték a bejárati ajtó küszöbét elindultam feléjük. Az ablakokon besütő fények egy rövid ideig megcsillantak szemüvegemen, ami kissé félelmetes hatást kelthettek, mint a thriller filmekben, de mosolyom elég barátságos lehetett.
- Örvendek - álltam meg, mikor beértek ők is. Kezet nyújtottam nekik, majd ha megtörtént a kézfogás, leengedtem karjaim. - Dr. Sebastian Nolan vagyok, az önök orvosa. Örülök a találkozásnak. Kérem, kövessenek. Van egy szabad iroda, ahol beszélgethetünk - mondtam, majd elindultunk az iroda részleg felé.
- Időnk, mint a tenger. De egy valamihez ragaszkodom: Szeretném külön-külön is meghallgatni magukat. Kezdjük mondjuk magával, Dr. Grimwald. Elsőnek mesélje el nekem ön, mi a gond az önök kapcsolatában, életében, utána pedig ön is, Dr. Sinclair. Addig, ha gondolja, menjen el az étkezőbe és a cég számlájára igyon egy kávét, egyen valamit, addig beszélek a párjával. Ha ő vele végeztem, majd jön ön is és az úr megy fogyasztani. Ha pedig meghallgattam magukat egyesével, akkor bejönnek mindketten és ütköztetjük a "vallomásokat" és elkezdjük megoldani a gondjaikat.
Horatio bólintott, bár láthatóan nem tetszett neki, hogy egyelőre pamlagon lesz és ki tudja Killiantől miket fogok hallani. De nem akart kötözködni, mert tudta, nincs más esélye, mint rám hagyatkozni.
- Jane, drágám, kísérje el Dr. Sinclairt az étkezőbe. Ha végeztünk, majd szólok, hogy segítsen neki visszatalálni - szóltam az egyik ápolónak, majd, ha Killiannek sem volt ellenére, bementünk az irodába.

   

Egy percig sem tartom igazságosnak, hogy idáig jutottunk. Tudom, hogy az elválás temérdek rossz érzéssel és fájdalommal jár, de nem példátlan dolog, és sokszor jobb így. Nem tudhatjuk. Egyikünk sem tudhatja előre, de bízhatunk a legjobbakban. Horatio vagy csak megjátssza a második esély valódi örömét vagy tényleg hisz benne, ugyanakkor, ha róla van szó, ha neki kell tennie érte - mármint nem csak orvost keresnie, hanem hosszútávban gondolkodnia - ellenszegül és akadékoskodik. Persze, mondhatjuk, hogy én is ugyanezt teszem, de a mérleg rosszabbik is nehezebbik oldala felé billen, akárhogy is nézzük. Igen, félek tőle, féltem Baileyt, miközben ő tudatosan vagy tudatalatt, de folyamatosan manipulálni próbál minket. Én orvos vagyok, átlátok rajta, de Bailey a szárnyai alatt nőtt fel, ráadásul "problémája" miatt szinte kiköpött Horatio, annyi különbséggel, hogy remélhetőleg vér még nem tapadt a kezéhez és könnyebben mutatja ki érzéseit. Még... Sarokba szorítottak és ez cseppet sem jó. Több bizalmat adnék, ha biztosan tudnám, hogy Horatio eljárna orvoshoz - de gyakran ám - és szedné a felírt gyógyszereket, mielőtt megint hallucinálna vagy olyasmi tévképzetei volnának... igazából mindegy is, elég nagy baj az is, ha vannak. A nárcizmusával nem tudok mit kezdeni, legalább is az nem okozna gondot, ha nem volnának mellette ezek a problémák.

Noha túl sok idő még nem telt el, Dommiel, akár egy menhelyről szedett kutyus, hamar megszokta új helyét, pláne, hogy jobb bánásmódban volt része, mint mondjuk az első pár nap. Teljesen új dolgokkal kellett szembesülnie. Minden más, megváltozott. Eddig egy félrelökött, úgymond elviselt matrica gyerek volt, akit egy hatalmas pénz kupac fallal próbálta távoltartani maguktól a szülők, mellőzve a nevelést, a gondoskodást és igazából mindent. Most pedig nincsen pénz halom, ellenben a szabályokkal, de kap szeretetet, amit például a szüleitől sohasem. Fura módon jobban élvezi a mostani felállást, bár mivel mindig is egy kóbor kutya volt, azt még olykor nehezményezi, hogy nem mehet akármikor, akárhova. Éppen a délutáni alvással küzdött - amit ugyan, csak kisgyerekeknél szokás bevezetni, mivel Dommiel energia szintje így is nagy volt, amin még rontott is az energia italokkal és kávékkal, melyek mostmár nincsenek, így a néhány órás csendes pihenő alatt ilyenkor tud regenerálódni a gyógyszerek mellett a szervezete - mikor betoppant apuci. Szerintem ha Horatio tudta volna ezt, biztosan el sem jött volna ide. Nem ellenkezett, sőt még örült is Dom, hogy végre kezdhet magával valamit, bár annak már kevésbé örült, hogy akad fontosabb dolga is Sebnek, mint ő. Nem mintha mellette ne dolgozna a férfi. De azért mosolyogva elfogadta a pénzt és igen, a puszinak is örült, ami más esetben biztos elég bizarr látvány volna.
- Hurrá! Mozi! - éljenzett és már ment is kifelé a szobából, bár első körben az étkezőbe, mivel, hogy neki "rokoni szál" lévén ingyen járt a hami. Na meg így ugye könnyebben csempészték bele a gyógyszereket az ételébe.

Meglepően jókedvű volt Horatio, s talán bizakodó. Velem ellentétben. Bailey előtt persze több kedvvel álltam a dologhoz, mert úgy tűnt neki most ennyi is elég volt és már is jobb kedvvel ébredt reggel és örült a közös reggelinek, mégha nem is volt meg a régebbi feelingje. Kifele bámultam az ablakon, és bár szeretem a napos időt, most jobban örültem volna egy kis esőnek. Ahh, talán kezdenem kéne valamit magammal... mert lassan tényleg depressziós leszek.
- Igen, ezt mondtad Joseph esetében is. - jegyzem meg halkan, akaratlan is szurkálódva. Miért ilyen optimista? Mit gondol mi lesz a végkimenetel? Az orvos is erősködni fog a gyógyszerek mellett. Ő meg majd itt is behisztizik? A nárcisztikussága nem ismer határokat, viszont olykor igen csak erős kontrasztok érzek benne. Mindketten tudjuk, hogy még a legamatőrebb orvosok is hátat fordíthattak neki. Név ide vagy oda. Az eset óta ugyanis, hiába tisztázódtak a dolgok, az emberekben is megmaradtak a rossz hírek, Cade, a pletykák és így még mindig elég kétes a hírneve. Halántékom masszíroztam, ahogy belekezdett az ismeretlen doktor fényezésébe. Vagy ő téved és komplett idióta az illető, vagy ma is heves ellenkezések közepette fogja elhagyni az intézményt, hogy mekkora egy idióta az illető. Közben pedig azon is elgondolkodtam hogyan tovább. Mármint jelenleg eléggé megtorpantunk, de az életnek mennie kell tovább. Bailey megérzi, ha feszengünk, ezért lassan - legalább a látszat kedvéért - vissza kell térnünk a régi dolgokhoz. Közös programok, együtt evés, beszélgetés stb.
- Igen. Így vagy úgy. - értek vele egyet, mert az bizonyos, hogy a beszélgetés végén, talán már az első alkalommal is eldől, hogy mi lesz a vége.
Én kevesebb örömmel arcomon léptem be Horatio oldalán, még is csak probléma gyanánt vagyunk itt, s bár maga az épület szép volt, bevallom, a fickót megpillantva már kevésbé voltam elragadtatva. Nem szokásom az előítéletesség, de a megérzéseim jók szoktak lenni, és bizony most elégrosszakat súgnak felől. Kezet fogtunk, majd jött a bemutatkozás, és hála égnek a kertelés nélküli bevezetés a mai "programba". Egyből szét is lettünk választva, így én követtem Nolant.
- Őszintén szólva nem volnának problémáink, ha Horatio hajlandó volna a kompromisszumokra, és nem még rá is kontrázna az elvárásaival. Azt gondolom más a helyemben is hasonlóan tenne és gondolkodna... - szólalok meg, miután becsukom magam mögött az ajtót, vagy ő tesz így. Nem szeretem fölöslegesen húzni az időt, így ha már az első öt percben is megtudjuk tárgyalni a problémákat, miért ne? Végül körbenézve hol tudnék leülni a kanapé mellett döntöttem.
- Ha megkereste magát, maga pedig tényleg olyan nagy szaktekintély, minden bizonnyal utána nézett bizonyos dolgoknak, lekért aktákat, orvosi kórlapokat, amikhez engedélye van. Tudnia kell, hogy Horationak problémái vannak. Mentális problémái, amik nem egyszerűen veszélyt jelentenek magára és másokra, hanem egyszer már tragédiába is torkollott. - tisztázom, majd még hozzá teszem. - Gyógyszert pedig nem szed. És ez a problémám. - szögezem le, majd akaratlan is elbizonytalanodom mindenek előtt, így nem tudom magamba tartani kíváncsiságom, s ha netán hazudna is ráfogok jönni. - Nem fizette le magát, ugye? Hogy neki adjon igazat.

Míg mi az iroda kényelmében társalogtunk a problémákról, Dommiel is beért az étkezőbe. Eredetileg az új barátnőjével akart menni, ám mivel a lány most épp a női gondok kínjait éli meg és éppenséggel ilyenkor még Domhoz sincs kedve, kénytelen volt egyedül mennie. Pedig Dom igen csak rosszul viseli a magányt. Dommiel szerencséjére és Horatio balszerencséjére viszont csak sikerül keresztezniük egymást útját, ahogy a srác egy gyümölcs zselét majszolva kiszúrja a fickót, és egyből oda is lép.
- Szia-mia, Lucas. Megismersz? - vigyorogta a nyomozó mellé lépve. - Hát te mit keresel itt? Csak nem begolyóztál? Jó lenne, ha szobatársak lennénk, de szerintem apu úgy se engedi, hogy más a szobámba költözzön. Nekem királyi lakosztályom van itt. - mosolyogta büszkén.

   Nem kerülte el a figyelmem, hogy Killian rögtön azzal kezdte, hogy a párját elkezdte bűnösnek kihozni, míg ő az ártatlan, aki ebben az egész kapcsolatban áldozat. Horatio az, aki diktátor, erőszakos, merev, kompromisszum képtelen, mentálisan beteg, veszélyes, aki nem szedi a gyógyszereit.
Nem voltam kezdő, természetesen mindennek alaposan utána jártam, ismertem már a nyomozás részleteit, Horatio kórlapját, szakvéleményeket és minden mást is. De akkor sem volt helyén való, amit Killian tett. És pontosan tudtam az okát, hogy miért teszi, így megejtettem egy mosolyt is, miközben leültünk. Nem vágtam a szavába, hiszen nekem minden információ fontos volt, ami itt elhangzik. Figyelmesen néztem őt minden apró jelre figyelve, ami elárulja őt.
Killian nagyon szerette volna elkerülni azt, hogy komolyabb terápia vegye kezdetét. El akarta kerülni, hogy hosszan meg kelljen nekem nyílnia, részletekbe menően, szerette volna lerövidíteni a velem való kommunikációt és azt, hogy miután beszéltem a felügyelővel össze kelljen ülnünk hármasban egy vitákat szülő beszélgetésre, aminek ki tudja mi lesz a vége. Talán én sejtem.
- Nézze, Dr. Grimwald, én azért vagyok itt, hogy terápiát tartsak, nem azért, hogy ön megmondja nekem mit kell tennem. Ön most burkoltan, óvatosan manipulálva arra kér engem, hogy hagyjam jóvá Dr. Sinclair korábbi pszichiátriai szakvéleményeit és egyszerűen csak javasoljak neki egy gyógyszeres terápiát, amit úgy sem fog szedni az ön elmondásai alapján, aminek úgyis az lenne a vége, hogy ön azt fogja javasolni, hogy kórházi körülmények között kezdjük őt kezelni, és ha már rászokott a gyógyszerre és szedi rendszeresen, akkor engedjük ki őt a társadalomba. Kár is tagadnia, ön jelenleg egy áldozati szerepben tündököl, amit az ujjai is és a testén lévő sebek, illetve a fogyása is elárul.
A fogai és a nyelve épek, ellenben az ujjait a nikotin már néhol sárgára színezte. Ez azt jelenti, hogy ön régebben nem dohányzott erősen, viszont az utóbbi időkben rászokott. A stressz, az idegeskedés, az állandó feszültség lehet az oka. Mostanában, az utóbbi hetekben, hónapokban szokhatott rá jobban, mialatt a párkapcsolata megromlott.
A sebekből ítélve nem rég autóbaleset érte, ami szintén a stresszes élete vonzata lehet. Talán a megromlott családi viszonyok, illetve a kialvatlanság, amit a szemei is tükröznek. Imitt-amott véreresek és sötét foltok vannak a szemei alatt, vagyis az esti pihenés nem épp pihentető, napközben pedig rendszeresen idegeskedik. Már nem képes kellően koncentrálni az élete lényeges szakaszaiban sem, a családja pedig egyre kevésbé tud együtt működni. Gondolom a lányukat is megviseli, ami otthon zajlik. Hiszen ezért vannak itt nálam.
Azt is látom, hogy nemrégiben fogyott. A ruhái szépek, elegánsak, nincsenek agyon mosva, de már nem passzolnak tökéletesen az ön testére, pedig láthatóan korábban méret pontos volt. Ha ez régebben történt volna, már vett volna újakat, viszont ez a fogyás nemrég ment végbe. Kezd fizikailag is és mentálisan is rámenni idegileg.
A keze remeg, talán a nikotin hiánytól, mert szeretne rágyújtani, de valószínűbb azért, mert stresszes, hogy mi lesz ennek az alkalomnak a vége. Ön nem bízik bennem, amit a lefizetéssel kapcsolatos kérdése is alátámasztott, ahogy abban sem bízik, hogy a párja képes lehet a változásra. Önök már hánykolódnak egy ideje, de mind a ketten képtelenek a változásra, pedig lett volna alkalmuk egyezségre jutni. Ön nem enged, szerintem azért, mert korábban a kapcsolatukban mindig ön volt az, aki meghunyászkodott és behódolt. A párja nárcisztikus, nem csoda, ha ön mindig el volt nyomva és ő diktált, maga pedig ezt megunta. Az pedig, amit Dr. Sinclair tett nem olyan rég, az minden határon túlment és ön már nem csak bízni nem képes benne, most már a legkevésbé sem lesz hajlandó behódolni neki. Talán itt sem lennének, ha nem lenne a kislányuk. De most is a férje irányítja és manipulálja, hiszen eljött ide. De csak a lányuk boldogsága miatt, igazam van?
Ön, amióta itt van csak a párja negatív tulajdonságait, problémáit emelte ki nekem, míg ön saját magát egy áldozati szerepben tünteti fel, ami arra utal, hogy vagy nem is szeretne változásokat a kapcsolatába, hanem megválni szeretne a párjától, vagy önben is van nárcisztikus vonás, ezért beszél így. Ez a rejtett nárcizmus jele.
Csakhogy a teste nem hazudik. A pislogása árulkodó. Innen látom, hogy jóval sűrűbben pislog, mint egy átlagos élethelyzetben illő lenne. Erről nem ön tehet, hanem az idegrendszere üzen nekem, mégpedig azt, hogy önnek nyomasztó itt lennie és frusztrált attól, amit tőlem hall. Erős érzelmi megterhelés alatt áll. A pupillái pedig kitágultak, ami félreérthetetlen jele annak, hogy az agy igazolja a beszélő partnerének szavait.
Ha látnám a kezeit, amik most nincsenek az asztalon biztos azt látnám, hogy az ujjai dobverő módjára kocogtatják az ön térdét, a lábfeje pedig az ajtó felé áll menekülő útvonalat jelezve önnek. Pedig ha most elmegy, azzal nem csak a párját veszti el, hanem a lánya szeretetét és bizalmát is. Gondolom nem szeretné, ha minden, amije van, a családja és a boldogsága egyszerre omlana össze maga körül.
Illő lenne kiemelnie nekem a párja pozitív tulajdonságait is, hiszen valamiért annak idején biztosan összejöttek, még ha most a párja meg is változott. Az is érdekes, hogy ön pontosan tudatában van annak, hogy a párja beteg. Akkor is beteg volt, amikor összekötötték az életüket, mégis, most minden erejével azon van, hogy meneküljön mellőle. Minden bizonnyal a gyilkosság miatt. Fél mellette, ami érthető, de ön a legkevésbé sem tesz azért, hogy mentse a kapcsolatát. Dr. Sinclair legalább tett annyit, hogy felkeresett engem. Láthatóan ő többet tesz a kapcsolatukért, míg maga a földbe dugja a fejét és próbál láthatatlan maradni.
Ahogy magára nézek, az ajkai rándulásai szégyent és önsanyargatást üzennek felém. Ön egy bizonyos szintű önmarcangolást él át, miközben elhiteti magával, hogy helyesen cselekszik, amikor lemond a párjáról, pedig tudja, hogy azzal mindent a szakadékba lök, amit eddig felépített maga körül. De van önben félelem is. Ezt onnan látom, hogy a gégéjénél megrándulnak az idegek és az izmok, ahogy a szembogaránál is befeszülnek az izmok. Ha most kezet fognánk, lehet síkosnak érezném a tenyerét. Fél, hiszen nem látja szépnek a jövőt. Mondja, mit lát, Dr. Grimwald? Amikor a párja eltűnik maga mellől. Talán azért, mert nem sikerült a terápiám. Vagy mert ön úgy döntött nem akarja végigcsinálni? Vagy, ha Dr. Sinclair bekerül a kórházba, hogy kezeljék a betegségeit? Vagy, ha egyszerűen csak szakítanak?
Akkor talán a lányát is elveszti. Milyen érzés? Félelmetes, ugye? Egyedül maradni. Mindenki nélkül, aki szereti. De úgy tudom vannak kutyái, túlzottan egyedül nem lesz, de ők még sem az emberi szerettei. Gondolom már megszokta, hogy a párja és a lánya ott vannak. Volt egy megszokott életük. Éppen ezért olyan félelmetes és szomorú az, hogy most minden megváltozott.
De ön mégis keresi a könnyű kiutat. Ön máris elébe ment az én terápiámnak és azt szeretné, ha az ön elvárásai szerint kezelném a helyzetét. Kerüli a társalgást, kerüli a közös megbeszélést és azt, hogy meg kelljen nyílnia, hogy hármasban is le kelljen ülnünk. Nem az idős sajnálja, hisz abból önöknek bőven van, hanem inkább fél a párjától és annak reakcióitól. Talán tudat alatt már látja a kirohanásait és a dühöngését, a heves tiltakozásokat és úgy érzi reménytelen lenne bármit is tennem, hiszen ő úgyis elutasít mindent. Szomorú, hogy ön már annyira lemondott róla, hogy esélyt sem akar adni neki. Ön már nagyon bezárta előtte az ajtót és úgy hiszi, már csak a gyógyszerek és a kórházi kezelések jelenthetnek megoldást. De vajon valóban ez áll a háttérben? Nem. Én nem ezt látom. A maga szemeiben csillogó félelem és elzárkózás, a kezeiben és a nyakán feszülő idegek inkább azt sugallják, hogy szeretné, ha bezáratnám a párját. Ha nem is fogja hangosan kimondani, de a lelke mélyén ezt szeretné. Visszaküldeni őt a pszichiátriára, mert az lenne a könnyebbik út. Ön nem szeretné, ha magának kellene kimondania, hogy vége, hiszen a lánya képtelen lenne elfogadni, magát okolná, amiért tönkre ment a családja és a másik apja elhagyta. Ezt nem szeretné. Viszont ön már nem szeretne egy légtérben tartózkodni a párjával, ezért keresi a megoldást, miként tudna tőle megszabadulni. Fél tőle és a lányát is félti, nehezen viseli a jelenlétét, még akkor is, ha a lelke mélyén szereti. Ön két legyet akar ütni egy csapásra. Ha Horatio vissza kerül a pszichiátriára, akkor nem ön mondta ki a válást. Tud hivatkozni az orvosára és a lánya nem önt fogja okolni az apja elvesztéséért, maga pedig megszabadult a párjától, mondván, ott jó helye lesz, az orvosok majd segítenek rajta. Nem mondom, hogy nem kell neki orvosi kezelés, de magának vannak hátsó szándékai is. Mondja, volt valami, amiben nem volt igazam?

Horatio kíváncsi volt, vajon miként halad a beszélgetés a doki és Killian között, de jelen helyzetben nem volt módja megtudni és ez így volt rendjén. Pont ez volt a tervem, hogy ő ne legyen a környéken zavarni, bár arra nem számítottam, hogy Dommiel pont bele fog botlani. Pont azért is szerettem volna, ha elmegy, hogy ne találkozzon a dilis detektívvel, de hát Seby tervez, Domi végez.
Sok mindenre számított volna, csak épp a fiú társaságára nem, ám már pusztán a hangjától is kirázta a hideg, annyira irritálta őt Dommiel. De valamiért nem érezte magát meglepve, hogy egy ilyen helyen látja őt. Bízott benne, hogy egyszer egy pszichiáter kezei között végzi a fiú.
- Önnel ellentétben én épp elméjű vagyok. Csupán csak egy kis iránymutatásra van szüksége a páromnak, de ennyi. Dr. Nolan kezelésbe veszi és helyre teszi. Gondolom a doktornak van annyi esze, hogy lássa, Killiannel vannak a gondok és nem velem és ha kijön tőle, új szemmel fogja nézni az életünket. Ő is be fogja látni, hogy eddig rosszul látta a helyzetet és még bocsánatot is fog kérni tőlem.

   

Így utólag belegondolva nem is értem, miért azzal kezdte, aki elsődlegesen a segítségét kérte. De hát orvosa válogatja ugye, én ezért nem is vállaltam volna pár terápiákat. Sokkal bonyolultabb, mert rövid idő alatt egyszerre két ember személyiségét és életét kell megismerni, és lehetőleg a legjobb döntést hozni. Nem pedig azt, amit ők így eldöntöttek. Egyik szemöldököm felvonva hallgattam, miután lehetőleg röviden és tömören elmondtam neki a problémám. Részletekbe nem is bonyolódtam, nem, hogy követelésekbe vagy burkolt... manipulálásba? Úgy érzem a doktor úr félreértett, szándékosan vagy anélkül, de ez lényegtelen is. Arról nem is beszélve, hogy a párterápia helyett egy személyem analizálásába kezd. Ezt azok az emberek teszik, akik dominánsabbnak vélik a másikat és megijednek, így gondolván ezzel a módszerrel apróbbá tehetik. Vagy éppenséggel megsértődnek valamin, és ezzel kompenzálják. Na már most, isten lássa lelkem, se szarkasztikus, se flegma nem voltam, és távol álljon tőlem, hogy manipuláljam, hiszen azért vagyunk itt, hogy meghallgasson minket, aztán összegezze a dolgokat és elmondja végül mire jutott. Talán a neurológiai dolgokhoz ért valamicskét, de a pszichológiai órákon aligha figyelt oda. És most komolyan jó képet kellene vágnom ehhez? Bántani próbál, és megjósolt megérzéseim alapján, valamilyen szinten még is csak Horatio pártját fogja, noha elvileg nem kapott érte több pénzt, hogy ezt tegye. Ez azt jelenti, hogy nem a pénz hajtja, pusztán alkalmatlan a pár terápiára. Megkérdezném, hogy volt e már példa rá, hogy hasonló terápiát tartson, de tartok tőle, nemleges választ kapnék, abban az esetben pedig biztos udvarias keretek közt hagynám itt. A kanapén ülve pillogtam rá egy ideig, de hagyva, had beszéljen, majd mikor ténylegesen a végére ért, elismerő bólogatásba kezdtem, s közben még csücsörítettem is hozzá. Alapvetően eddig elég rossz kedvem volt, de az amatőr próbálkozása azért okozott egy kis jókedvet.
- Wáó! - bólogatok még mindig elismerően. - Minden elismerésem, de tényleg. Viszont gondolom okkal működtet labort, semmint magán pszichiátriai klinikát. Javasolnám, hogy ezen ne is változtasson, mert ugyan az orvosi meglátásai, főleg a biológiai dolgokat érintőlegesen elképesztően jók, a megfigyelése nem igazán üti meg a jó mércéjét. Nem azt mondom, hogy én jobb vagyok, és mai napig emelem kalapom Dr. Brewster előtt is, amilyen elképesztő módon kebelezte be a jobbnál jobb nyomozókat és FBI-osokat, de a pszichoanalízise engem illetően, borzasztóan mellé ment. Nem is igazán az a legkellemetlenebb, hogy ezek szerint alaposan felkészült belőlünk, hanem, hogy gyógyszerészként, és tudomásában, hogy Horatio embert ölt, még is úgy adja elő a dolgokat, mintha ellenezné egy skizofrén gyilkos gyógyszeres kezelését. De javítson ki, ha tévedek. - emelem egyik kezem, majd folytatom tovább, ha nincs mondanivalója.
- Először is, kérem bocsásson meg, ha valamivel megbántottam, esetleg fenyegetően léptem fel, mert távol áll tőlem ez a fajta viselkedés. Sosem voltam agresszív, és szerintem alapvetően képtelen is lennék rá. Már attól rosszul vagyok, ha pisztolyt kell fognom, pedig volt már rá példa, hogy megvédjem a családom. - nem emelem ki, hogy Horatiot, mert lényegtelen. Ő is a családunk része.
- Maga odakint megkért rá, hogy beszéljek a problémáinkról, a gondjaimról. Ennek pedig eleget is tettem, maga még is úgy vette ki... ki tudja miért... szavaimból, mintha követelőztem volna. A gondjainkat mégis mióta képezik a "jó tulajdonságok"? Feleltem, és most mégis mintha hibáztam volna vele. A jó orvos tudja, hogy mindegy hány páciense vagy, jó benyomással kell fordulnia hozzá, s nem csak keltenie azt, ez fontos. Ha ellenséges, vagy túlzottan negatív, pláne, ha tegyük fel, hogy igaza van, egy alapból is elzárkózó személlyel, mit gondol mi fog történni? - biccentem oldalra fejem kérdőn. Ha válaszol, vagy reagál, azt illően megvárom, ha nem, így vagy úgy, de folytatom a mondandóm. A rólunk alkotott képe remekül tükrözi, hogy se párja, se gyerek, éppenséggel senkije és semmilye nincs. Az ember akkor döbben rá, milyen érzés aggódni valakiért, harcolni érte, ha már ott van. Ha igazán szereti.
- Egy szóval sem mondtam, hogy diliházba akarom záratni. Csupán, hogy az volna a normális, ha szedné a gyógyszereit, hogy ne beszélgessen olyasvalakkikel, akik ott sincsenek, pláne ne gyilkosságokról, illetve, hogy a gyógyszer mellett, javíthassunk még a gondjain és járjon el pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Bár Joseph Brewsterről kiderült, hogy egy pszichopata kannibál, anno Horatio optimistán járt el hozzá, még ha csak néhány alkalom erejéig is. Azóta, ha jól tudom, pánikrohama sem volt. Lehet, hogy egy szörnyeteg az a fickó, de elért valamit. Erre pedig még én is irigykedem kicsit. - noha ezentúl is elért valami egészen mást, ami miatt viszont gyűlölöm is egyben.
- Azt javasolja, hogyha valaki beteg, ne vegyen be rá gyógyszert? Letette ön az esküt? - és talán most először vagyok kissé sértő, mert ezt vettem ki szavaiból. De bocsánatot kérek, ha értelmezi nekem, mit érthettem félre. Ha Horatio nem ölt volna embert sem örülnék, hogy magában beszélget... vitatkozik, de nem érezném ennyire sürgetőnek a dolgot. Viszont megölt valakit, kivégezte és még ki is állította. Ez itt a nagy probléma.
- Igen, látja ebben egyetértünk. A lányunk különleges nevelést kapott, és megszokta, hogy mindketten ott vagyunk neki. Mármint a házban. Feltételezem, ha külön költöznénk is ugyanúgy támogatná Horatio is. Ő azonban nem adott más választási lehetőséget, és így a lányunk sem. Őszintén szólva nem hiszem, hogy sikerült érne el. Horatio pedig nem egy igazán megalkuvó ember, eddig legalább is nem nagyon volt rá példa, ha csak apróságokban is. Félreérti a jelzéseket. Szomorú vagyok, igen, de nem vagyok ideges a végkimenetelt illetően, hiszen bárhogy is nézem a dolog két esélyes. Ha Horatio hajlandó ezen apróságokra, újra boldog család lehetünk. Ha nem, én már tegnap meggyászoltam a családunk, mikor kiderült, hogy elakar költözni. Persze nem ő mondta el, hanem a lányunk derítette ki. - forgatom szemeim, mielőtt ismét védelmébe venné Horatiot, mert azért nem úgy van az, ahogyan a doki elképzeli. - Hogy ki mit tett a kapcsolatunkért? Úgy ítélkezik felettünk, hogy azt gondolom ezekről mit sem tud. Ha igen, borzasztóan rosszul ítéli meg a helyzetünk. Ha Bailey nem lép közbe, Horatio szép csendben vesz egy lakást és elköltözik, én pedig bár pocsékul érezném magam egy ideig, beletörődnék, mert hetek óta már csak kínlódtunk egymás mellett. Ő ezt tette volna. El se jutottunk volna idáig. A lányunk szorított minket sarokba. A gyerekek köztudottan jól értenek az érzelmi manipulációhoz. - csóválom fejem, mert azt hiszem Bailey még párszor élni fog ezzel a lehetőségével. - Én annyit tettem hozzá, hogy belementem. Adtam egy új esélyt, és el jöttem ide is, nem vontam ki magam belőle. Azt hiszem, ez bőven ér annyi áldozatot, mint, hogy Horatio felhívjon valakit, hogy segítsen. - vonok vállat, mert itt most nem pont róla van szó. Bárki lehetett volna.
- Maga engem pszichoanalizál egy párterápián, ami abszurd, de elfogadom, mert sok kezdő pszichológus így méri fel a terepet. - s nem egyébként a többi dolog, amit már korábban megállapítottam.
- Igen, nos többet dohányzom, és igen, a stressz miatt, mert jelenleg nem azt érzem, hogy Horatio alszik mellettem, hanem egy gyilkos, aki hangokat hall és ha úgy érezné, újra megtenné. Talán éppen velem, ha azok a fránya hangok ezt súgják neki. - bólogatok, majd ismételten félre biccent fejjel, húzom el a szám. - Miért tesz úgy, mintha találgatna? Hiszen nyilvánvaló, hogy ezekről tudnia kell. Igen, egyébként, autóbaleset volt. S mi meglepő, emiatt a gond miatt. Horatioval nem tudunk dűlőre jutni, de félreértés ne essék, én nem azért vagyok itt, hogy meggyőzőn arról, hogy nincs igazam, hanem hogy őt győzzem meg arról, hogy milyen lehetőségei vannak. Azért mentem a fának, mert a lányom megszökött, amiért az egyik apja titokban elakart szökni, míg a másik ennek tudatában nem volt hajlandó mit tenni. Késő is volt, és mivel példa még nem volt ilyesmire, igen, ideges voltam. Gondolom magának még nem volt gyerek, hogy tudja, milyen halálra aggódni magunk, ha a kicsi mondjuk hirtelen nem úgy viselkedik, ahogy addig. - csóválom fejem, mert lerí róla, hogy gőze sincs a gyerekekről.
- A kezem egyébként azért remeg, mert ma reggel rendes kávét főztem, mert Horatio azt szereti jobban, a zöld, matcha helyette, amihez én meg hozzá szoktam, így kicsivel másabb volt a koffein bevitel. De ha magának így könnyebb, spongyát rá, fogja a stressz. - legyintek, mert másról sem beszél, hogy ebből látja, hogy stresszes vagyok, meg abból. Arra még nem jött rá, hogyha egészséges volnék, itt sem lennék? Horatio meg a jó megítélő képességeim... Már csak ezért is megérdemelné, hogy gumiszobába zárják...
- Azt mondja maga talán bízik bennem? Vagy a lányomban? Vagy akárkiben, akit fél perce ismer? És nem aktákból, de még az is kevés volna... - ingattam meg mosolyogva mutató ujjam felé. - És igen, kételkedem valós céljaiban, amit remekül alá támaszt az is, hogy válasz helyett, inkább terel. Nem baj, Horationak jó a fizetése, én pedig ebben az esetben nem vagyok megalkuvó, szóval gond egy szál se. - mosolygom.
- Az idegrendszerem valóban tropa, de a pislogás és az esetleges pupilla problémákat még mindig okozhatná ugye a kávé is, noha sokkalta inkább a döbbenet jele, mert azt gondolom kicsit többet vállalt magára, mint szeretett volna. Nekem eszemben sem jutna még műteni is a főállásom mellett, pedig biztos konyítanék hozzá. - célozgatok finoman, hogy neki sem kéne mindenbe belefognia, mert én orvosként átlátok rajta, látom a hibáit, de egy segítségre szoruló, naiv ember mindent elhinne neki. Többet árt, mint segít.
- Látja ebben is téved. Szó sincs meghunyászkodásról, a kapcsolatunk elején is kompromisszumokat kötöttünk. Hozzám költözött, amit helyeseltem is, mert szeretjük egymást, de a kutyákról nem voltam hajlandó lemondani. Cserébe ő elviselte őket. - sóhajtok végül egy mélyet, mert milliónyi dologról beszélhetnék még, ám egy olyan embernek, aki az életben csak is magáért él, magáért felelős, mit sem ér. Ez nem az ő hibája - gondolom én - ez csupán egy különbség köztünk.
- Nem. Nem Horatio manipulál, hanem a lányunk kényszerít minket erre a döntésre. És igen, mindent érte teszünk. Mert mint említettem, ha Bailey nem hozza fel Horatio sunyi kis trükkjét, valószínűleg akkor derült volna már csak ki, mikor eltűnt volna a cuccaival. Se ő, se én nem akartunk már menteni semmit sem. A menekülés ugyanis nem egy hős tett a kapcsolat megmentésért. Vagy maga talán így gondolja ezt? - kérdek vissza kíváncsian. Cáfoljon csak meg, és mit fog az elmondani róla?
- Azt egy percig sem tagadom, hogy lehetnek nárcisztikus vonásaim, bár távolról sem annyi, mint Horatioban, vagy önben. Viszont ismételten téved, Dr. Nolan. Ön megkért valamire, én pedig arra feleltem. A pozitívumok nem képezik a problémát, így arról nem is ejtek szót. Ha tudni akar valamit, helyes orvosként, kérem kérdezzen rá tisztán. Ne tőlem várja, hogy olvassak a gondolataiban, mert a világ pontosan az ilyen elképzelések miatt csúszott ennyire félre. Egy percig sem követelem, hogy tegye, amit szerintem kellene, ami Horatio kórlapjára van írva. Ne tegye. - vonom meg a vállam, elkomolyodva, hátra dőlve és keresztbe téve a lábaim, azokra téve kezeim. - De engem nem tud meggyőzni az ellenkezőjéről. Ellenben meginog a hitem abban, hogy ő kezelteti e egyáltalán azon betegeit, akik mondjuk hangokat hallanak. Mert úgy érzem, elfogult a skizofrénekkel szemben. Ami vagy arra utal, hogy ön is az, vagy arra, hogy az építő jellem helyett, valójában nagyon is romboló. Ha pedig így van, azért olyan végtelenül nyugodt, azért olyan üres a tekintete, és azért nem rándul egyetlen arc vonása sem, érzelmek nélkül, mert maga egy pszichopata. Már csak az a kérdés, hogy valóban ártó-e vagy szimplán az átlagosak közé sorolható-e. - nézek rá már inkább komolyabban, mint kioktatóan. Aztán persze tovább hallgatom, de ahogy eddig, úgy most sem szorongva vagy félve, sőt mi több, már a szomorúság is kezd kiveszni belőlem, mert idővel elfogadjuk, ami van, amin nem tudunk változtatni. Megrázom fejem.
- Nem megyek sehová. Belementem, tehát végig is csinálom, amíg Horatio is mutat felé hajlandóságot. Engem nem a terápia köt ide, hanem ő. Amíg pedig nem kezd el toporzékolva kirohanni, itt maradok. - kulcsolom össze ujjaim, mert láthatóan mindez a beszélgetés nem merül ki másban csak a negatívumoktól hemzsegő pszichoanalízisben és Horatio védelmezésében. Feltételezéseim szerint, ez majd mikor helyet cserélünk már egészen másként lesz. Én leszek a bűnbak. Ha pedig egyetértően bólintanak egymásnak, ismételten azt tudom mondani, hogy nincs miről beszélnünk. Nem Dr. Nolannak kell együtt élnie vele, és nem én nyújtom a kezem a pénzért. Ő kért újabb esélyt, én pedig megadtam. Ha az orvos őt igazolja, ha Horatio inkább egy halott emberrel akar társalogni, legyen. De akkor mennie kell. Sebastian nem volt ott, mikor először dolgoztunk együtt. Ahogy akkor sem, mikor heves viták után végül egyikünk bocsánatot kért. És bizony akkor sem, mikor Horatio világa beszűkült, ahogy légcsövei sem akartak elég oxigént szolgáltatni a számára. Én voltam ott. Én láttam mi zajlik le benne. Én segítettem neki és ismerhettem meg egy teljesen másik oldalát, amit onnantól egyre inkább. És az, akit a tengerparton láttam, egyáltalán nem hasonlított arra, akit én megismertem.
- Nos, igen. Szégyent és önsanyargatást érzek. - vallom be, félre húzva kissé szám, ahogy lepillantok cipőmre, majd vissza rá, mert ez idáig ő sem félt sértő dolgokkal illetni, noha ez egy orvostól abszolút nem helyén való. - Szégyellem, hogy kollégámnak kell tekintsem a szakmában, mert láthatóan nem ért az emberekhez. És valóban, most majd napokig önsanyargatom magam, mert ennek tudatában hagyom majd, hogy mindezt tovább folytassa, mert épp elég a bajom, hogy most még más százak gondjait is nekem kelljen megoldanom. Josephet is időbe telt elcsípni, pedig végig ott volt az orrunk előtt. S bár egy elítélt bűnöző, nagyobb szaktekintélynek találom, mint, amennyire áradozott magáról Horatio. Csak éppen emberként nem tudok tekinteni egykori kollégámra. A tömeg mészárlás nálam túl megy minden határon. De persze... meg lehet tényleg csak túl nárcisztikus vagyok. - vonok aprón vállat. Nem érzek bűntudatot, mert megérdemelte, hogy ezt tisztázzuk. Nem kell kezelnie, megvonhatja tőlem a terápiát és persze reflektálhat is rá. Én itt jelenleg egy páciens vagyok. Nagyobb terem van arról beszélni és úgy, ahogy szeretnék.
- Vagy mert úgy döntök...? Kérem... ezt hívják manipulálásnak. Én is orvos vagyok. Kerülje az effajta amatőr próbálkozásokat. - húzom a szám, mert azért kicsit fáj, hogy azt hiszi nem látok át rajta. - A családom a boldogságom. - szögezem le, de minek, hiszen fogalma sincs róla, mit értek ezalatt.
- Kiemelem, de ugyanígy illő volna előre leszögeznie, mit akar hallani. - hordom le finoman, újfent kiemelve egy hibáját, ami a pszichológiát illeti. - Semmi érdekes nincs ebben. Tisztában voltam vele, mikor megismertem, hogy nárcisztikus, és annak is tudatában voltam, hogy pánikrohamai vannak. Ennyi. De mindezek mellett tudtam szeretni és elfogadni, mégha akadtak is vitáink. Maga nem figyel rám? A gyilkossággal van a baj, s hogy azóta olyanokkal beszélget, akik nincsenek. Ugye nem kell példákat felhoznom, kikre volt ez jellemző? - mert kezd bosszantóvá válni, hogy a végén még engem hoz ki rossznak. De mondom, nekem mindegy. Az én lelkiismeretem tiszta marad, bármiként is döntsön Horatio a végén.
- Akkor rosszul látja, doktor, talán ideje volna lencsét cserélnie. Maga próbál amatőr módon manipulálni. Egy jó orvos sosem beszél úgy, mintha a páciense már is eldöntött valamit. Nem beszél a gondolatai helyett, mert azzal is csak befolyásolná. Maga akarja, hogy ezt be tudja beszélni nekem, és neki is. Hogy végre elmondhassa, hogy igaza volt. Csak, hogy a terápiák célja, nem a doktor mellkasának veregetése, hanem a segítség nyújtás. Tudja, egy egyszerű vizsgálattal kimutatható, hogy ki pszichopata. Volt már olyan vizsgálaton? Tisztában van vele, hogy az elfojtott gondjait, mások problémáin át próbálja az áldozatba "fecskendezni"? Komolyan azt gondolja, hogyha Horationak ad igazat, ha megerősíti abban, hogy helytelen volna szednie a gyógyszereit, és eljárnia pszichológushoz, akkor sokkal jobb volna minden? Hogy maga ezzel helyesen cselekedett? Mondogassa csak magának, de akkor kérem vegye le a falról a diplomáit. - bökök el a fal felé.
- Ó, hát szinte alig a 90%-ban, de első próbálkozásnak nem is olyan rossz... De azért ne is merüljön bele nagyon. - "ismerem el" képességeit, majd kíváncsian pillogok rá. - Szeretne még csevegni valamiről, vagy jöhet Horatio?

   Ha Killian esetleg azt hihette félre értettem őt, vagy bakiztam, vagy csak dominálni akarok, nagyon tévedett. Tévedésről itt szó sincs, minden mondatom tudatosan hangozz el. Nem értettem félre, nem akartam dominánsabbnak tűnni, nem tippelgettem és nem is voltam kezdő, vagy alkalmatlan a munkámra. Mindent, amit mondtam, azt tudatosan tettem. Manipulálni akartam és sikerült. Killian mit sem sejt és a kezemre játszik.
Minden orvosnak és minden pszichopatának meg van a maga módszere, hogyan irányítson embereket, hogyan jusson hozzá információkhoz és miként hozza ki minden helyzetből a legkedvezőbbet, a legtöbbet. Nekem is meg voltak a módszereim. Hogy alkalmatlannak hitt a párterápiára? Üsse kő. Nem is akartam megfelelni. Nem az volt a célom, hanem a személyes játékom, ami a tervek szerint haladt előre.
Mellé ment a pszichoanalízis? Az lehet. De ő most a kezemre játszik. Olybá tűnik mit sem sejt a mögöttes céljaimról. Mindent tudok és látok, viszont szándékosan beszéltem úgy, hogy a helyes megfigyeléseket és következtetéseket kevertem a látszólag téves, tippelésnek látszó helytelen megfigyelésekkel és következetesekkel, hiszen így tudok a legkönnyebben információkat kiszedni belőle a lehető legrövidebb idő alatt.
- Nem bántott meg és nem éreztem fenyegetőnek - feleltem neki, mert ez így is volt. Ha valaki nem jelent rám veszélyt, az Killian. Még viccnek is rossz. - Az én meglátásom az, Dr. Grimwald, hogy ha szeretünk valakit, akkor, ha kimondjuk a hibáit, mindig rakunk mellé egy jó tulajdonságot is, amivel kompenzálunk. Pl.: "Horatio embert ölt, de velünk mindig nagyon rendes volt. Biztos nem tenné meg velünk is, de félek, másokkal igen." Vagy: "Horatio ellenkezik a gyógyszeres kezelést illően, vannak gondjai, de családon belül sosem éreztette velünk, hogy bántani akarna minket, vagy ne érezne irántunk szeretetet. Mert érzem, szeret minket, csak fél a kezelésektől."
De nem csak az önök kapcsolatában van így, hanem másokkal szemben is. Pl.: "Lestar sose viszi ki a szemetet és mindig sáros cipővel jön be, de mosás után segít teregetni és esténként a vacsora után mindig elmosogat."
Hiszen minden emberben van pro és kontra. Hiába látjuk mások negatív tulajdonságait, tudjuk a pozitívakat is. Látnunk kell. Az ember általában a szerettei védelmére kel, akár tudat alatt is. De maga nem tette. Érzéketlenül közölte velem Horatio töménytelen negatív jellemvonását, de meg sem próbálta a védelmébe venni, hogy tudatosítsa bennem, hogy egyébként nem olyan rossz ember, megvan a maga jó oldala is, a maga előnyei is. Csupán csak furcsa volt, hogy nem tette.
Mint mikor behívnak egy szülőt az iskolába és mondja a tanár, hogy "Az ön lányuk bukásra áll kémiából és fizikából. Ezekre a tantárgyakra nem tanul. Látjuk, hogy jól viselkedik, tisztelettudó és segítőkész, a magatartása jó és más tantárgyakból jól áll, de ezekre rá kéne még feküdnie. Kérem, figyeljenek rá, hogy ezekre is tanuljon." A tanárok is igyekeznek megtartani az egyensúlyt, amikor kiemelik egy diák rossz vonásait. Nem így van?
Ezek szerint vagy túlzottan elhomályosítsák az ön róla alkotott képét a sok negatív, rossz dolog, élmény, tulajdonság, vagy már nem szereti igazán, így nem is érdekli a párja jó oldala, vagy túlzottan szó szerint vette a szavaimat. De mondjuk, hogy elhiszem önnek, hogy csak túlzottan komolyan vette, amit kértem és tényleg csak azt hitte, csak a gondokat kell nekem elmondania.
Legalábbis ez volt az én szubjektív véleményem és az eddigi emberi tapasztalataim ezt igazolták. Igaz, vannak kivételek. Mindig vannak. Talán Killian az egyik, de szerintem csak a mélységes csalódás és bizalomvesztés miatt és persze a meggyengült érzelmi kötelék miatt, az érzelmi szál sérülése miatt beszélt így róla.
- Dr. Grimwald, gyógyszerész vagyok és most magam ellen is beszélek kicsit, mikor azt mondom, nem kell mindig gyógyszer. Vannak olyan esetek, amikor magától megoldódnak a gondok. Láttam, Dr. Sinclair orvosi kartonját és tudom, miket adott neki, Dr. Brewster. Nem kizárt, hogy a valós dózisok nem egyeznek meg a hivatalos dózisokkal és nem kizárt, hogy kapott mellé olyan gyógyszereket is, amiket nem tüntetett fel az orvosi jelentéseken. Sőt, gyanítom, így is van. Nem minden hivatalos, ami le van írva. Szerintem nem. A párja gondjai minden bizonnyal a gyógyszerekből fakadnak, amiket kapott. Előbb-utóbb, ha kitisztul a vére és a szervei újra elkezdenek normálisan működni, hatóanyagoktól mentesen, minden vissza fog állni a régi kerékvágásba és a hallucinációi is elmúlnak. Ha szeretné, csinálhatunk a párjának egy vérátmosást, hogy a folyamatot meggyorsítsuk.
Ami a narcizmust illeti és a többi mentális gondját, nem mondom, hogy nem kell gyógyszer. Nagyon jó készítmények vannak, amik jó eséllyel visszaszoríthatják Horatio tüneteit, pontosabban tompíthatják. Én nem vagyok ellene. Nem kéne félre értenie - feleltem őszintén, ebben nem hazudva neki. Az más kérdés, hogy korábban, mikor még azzal is megvádoltam, hogy ő diliházba akarja küldeni. Hogy azt komolyan gondoltam-e, vagy csak manipulálni akartam vele, az legyen az én titkom. Neki éreznie kell a lelkében, mi az igazság.
Persze attól még sértőnek találtam a modorát, amit kapni is fog némi büntetést, ha eljön az ideje. És hamarosan el fog jönni.
Aztán persze lett némi egyetértés, de mondjuk nyilvánvaló volt, hogy abban mindenképp igazat ad nekem, én pedig lelkesen, szorgosan hallgattam őt mit mesél nekem magáról, Horatioról, a lányukról, az életükről és arról, miként kerültek ebbe az élethelyzetbe, mint pl.: a költözés, vagy a lányuk érzelmi manipulációja.
- Igen, igaza van. Látja. A párja lépéseket tett, ön pedig támogatóan állt hozzá. Független, vagy épp a körülményektől függően. de de beállt mellé. És ez a fontos - mosolyogtam. - Ezek a legfontosabb első lépések.
Igen, Killian jól látta. Pszichonalizáltam, hogy felmérjem a terepet és remekül működik. Killian pont a kezemre játszik. De nem voltam kezdő. Igaz, pszichológus sem, mivel gyógyszerész és pszichiáter voltam, noha leginkább a gyógyszerészettel foglalkoztam, mert azt szerettem jobban és ahhoz értettem is jobban, de láthatóan a pszichológiához is, hiszen Killiant az orránál fogva vezetem.
Találgatni? Nem. Nem találgattam és nem is tudtam róla. Horatio nem beszélt sem a dohányzásról, sem az autóbalesetről. Igazából nem volt túl bő beszédű ilyen téren és gondolom úgy vélte ezek haszontalan információk lennének nekem. Mellék vágánynak érezhette.
- Téved. Nekem is van. Van egy huszonéves fiam - feleltem, noha azt nem kellett tudnia, hogy milyen módon. Van és kész. Nem a vér szerinti fiam, és nem is olyan régen került hozzám, de elfogadtam a fiamnak és bőven van okom nekem is aggódnia miatta. Talán több is, mint más szülőknek a sajátjuk miatt, mivel Domi speciális eset. Noha a kezeim alatt megváltozott a korábbi énjéhez képest, nincs most úgy gond vele, azért résen kellett lennem nekem is, hiszen még mindig nem nevezhető hétköznapi srácnak.
Aztán jött is a nap legfontosabb információja. A figyelmet a remegő kezére tereltem, amire jött is egy válasz. Persze, elismerte, hogy stresszes, még a stressz indokait is felsorolta, de mindemellett lehangozott egy nagyon fontos információ is. Kávé. A kávétól remeg a keze, ami egyet jelent azzal, hogy magas a vérnyomása és a pulzusa. Egy kávé hatása akár négy órán át is tarthat, tehát még jócskán dolgozik a szervezetében. Dr. Grimwald maga választotta meg, miként tegyem el az útból úgy, hogy még feltűnést se keltsek vele. Érzelmi reakciót nem adok rá, hiszen nem akarom elárulni magam.
Lenézően fintorogtam, mikor szóba hozta, hogy kételkedik bennem, illetve túlvállaltam magam. Nem barátom, pontosan tudom, hogy mit vállaltam és te adtad a kezembe a fegyvert. Barátom, ha tudnád, hogy sokkal intelligensebb és veszélyesebb vagyok, mint azt te most hiszed. Nézz le nyugodtan, bírálj és hidd azt, hogy buta vagyok és hozzá nem értő, de nemsokára itt fogsz fetrengeni előttem. Talán haldokolva is.
Felálltam, majd kinyitottam a mögöttem lévő szekrényt, amiben növényi szárítmányok, örlemények és olajok voltak.
- Remélem nem bánja, hogy kicsit illatosítok az irodában - mondtam, de persze a hangomból érződött, hogy nem vártam rá választ. Kitettem az olaj diffúziós készüléket az asztalra, majd három olajat vettem elő. Nem volt rá írva mi van bennük, de a fiolák kupakjának színéről és mintájáról felismertem a tartalmukat. Az első fiolában árnika olaj volt, a másodikban csikófark olaj, a harmadikban pedig ginzeng olaj volt. Ezekből töltöttem a párologtatóba, majd bekapcsoltam.
A maradék üveget visszatettem a szekrénybe, majd kivettem két szárítmányt is.
- Mondja, iszik egy teát? - kérdeztem, de Killian nemet mondott, így egyedül kellett innom. Forraltam vizet vízforralóval, majd tettem némi szárítmányt egy csészébe és leforráztam, miközben a párologtatóból kissé kesernyés, szántóföldes illat szállt fel. Egyszerre lehetett érezni a zöld táj illatát és valami kesernyés mellékízt.
- Nem, a menekülés nem egy hőstett - feleltem, hisz ez így volt. Visszaültem a csészével, miután becsuktam a szekrény ajtaját.
Killian nem tévedett sokat. Valóban volt nárcisztikus jellemvonásom, ahogy pszichopata is voltam, ahogy a disszociatív személyiségzavar sem állt tőlem távol, de az új fejlesztésű gyógyszerem elég hatékonyan segít kezelni a tudathasadásom és lassan, de biztosan el is fog múlni. Lehet érzelmileg jóformán üres voltam, de nem teljesen. Nekem is volt valamennyi érzésem. Továbbá Killian abban is téved, hogy csak magammal foglalkozom. Ez nem így volt. Törődtem Dommiellel is és voltak felé érzéseim is, ahogy feleltem a cégemért és minden alkalmazottamért is. Ahogy azokért az emberekért is, akik részesei voltak az illegális ügyeimnek is. Lehet azokért az emberekért nem éreztem semmit, de foglalkoztam velük. Hiszen, ha én bukok, ők is. Ha ők buknak, én is. Érdekünkben állt törődni, foglalkozni egymással, ha mind talpon akarunk maradni.
Mikor a szégyen került szóba, ő pedig úgy beszélt rólam, ahogy szinte fájt a fülem a sértésétől. De már nem sokáig, ugyanis a párologtató lassan kezdte kifejteni a hatását. Killian ostoba volt. A növényi olajok ugyanis erős vérnyomásnövelők voltak. Mind a három növényt az alacsony vérnyomás kezelésére szokták használni. Killian vérnyomása már amúgy is magas volt a koffeintől, az olajokban lévő hatóanyagok pedig már inhalálás útján tetézni is kezdték. Biztosra mentem az adagolást illetően, így bőven tettem oda olajat, hogy ha esetleg mégse kávézott volna, akkor is legyen erős hatása.
A magas vérnyomás és a magas pulzus bizony kellemetlen, Killian pedig lassan meg fogja tapasztalni milyen érzés is az, amikor rakéta módjára lő ki a vérnyomása és lefordul a székről. Kihúztam a fiókot, majd egy fiolát vettem elő, amin nem volt felirat, csak a fiola formája árulkodott nekem, noha neki nem. Glicerin-trinitrát volt, angina ellen, magas vérnyomás kezelésére. Levettem a kupakját, majd beleöntöttem a teába.
- Ízesítő. Mint a stevia - mosolyogtam, majd megittam a teámat, majd végig hallgattam, nem vágtam közbe. Hátradőltem és figyeltem miként jelentkeznek a magas vérnyomás tünetei Killianen, majd szépen elkezdtem válaszolgatni neki.
- Nem, kérem. Én profin manipulálok, aminek ékes bizonyítéka, hogy megkaptam minden kérdésre a válaszom, maga pedig nemsokára lefordul a székéből - mondtam mosolyogva. - Tudja Killian, nem azért engedtem meg, hogy ide jöjjenek, hogy segítsek. És nem is pártolom Horatiot. Nem kelek a védelmére, maga félre értett engem. Ahogy érzelmi gondjaim sincsenek, így nincs mit másokba fecskendeznem - nevettem szolidan. - Hisz érzelmeim sem sok vannak.
Tudja, hadd meséljek el valamit önnek. Teljesen tudatosan cselekedtem. Amiket az ön fejéhez vágtam, mind tudatosak voltak. Az én módszerem az, hogy egyszerre mondok igazságokat és valótlanságokat. Ez volt a legkönnyebb módja, hogy a leghamarabb válaszokat kapjak a kérdéseimre. Maga úgy válaszolt, hogy nem is tudta, hogy kérdezek, mert ezek burkolt kérdések voltak. Ön itt közel tíz perc alatt kiteregette nekem a magánéletét és az érzéseit, a szenvedélyeit és a félelmeit is. Megismertem a lelki világát, a párját, a lányát, az eddigi életük egy töredékét, ami által megismertem a személyiségét is. Amikor a fiziológiai tüneteiről beszéltem, tudatosan füllentettem. Csak tudni akartam van-e betegsége. Mert ha nem parkinzon kórja van és nem is a stressztől remeg a keze, akkor a vérnyomása és a pulzusa áll a háttérben - kulcsoltam össze ujjaim. - Minden arra ment ki, hogy ön kitárulkozzon nekem és az indulatai, a belső késztetése rá is vették. Nem tudta visszafogni magát, hogy megnyíljon és feleljen a fel sem tett kérdéseimre. Hajtotta a büszkesége, az igazságérzete és a szakmaisága. Ha most fáj a feje, lüktet, szédül és nyom a mellkasa, akkor jól érzi. Mondja, mennyire izzad? Dobog már a szive? Hogy van a látása? Csak nem homályos? - kuncogtam. - A párologtatóban árnika, csikófark és ginzeng olaj van. Maga folyamatosan lélegezte be a növényi hatóanyagokat, amik lerakódtak a légcsövében és a tüdejében, ahonnan felszívódtak, többek közt a nyálkahártyában is. De jogos a kérdés, hogy én miért nem érzem magam rosszul. Mert én tudtam mit csinálok. Egy kis fiola nitromint ellensúlyozza a növények hatását. Az erős vérnyomáscsökkentő és a vérnyomásserkentő párlat kioltja egymást. Ellenben önnel. Bár lehet hazudott nekem a kávéról, de bőven van akkora a dózis, hogy kifejtse a hatását. Ha szerencséje van, nem kap sem agyvérzést, sem szívrohamot, de lesz annyira rosszul, hogy innen nem sétál ki a saját lábán. De ne féljen, jó orvosaim vannak és szép szobáim.
És ne aggódjon. Horatio biztos kezekben lesz, miután maga már nem lesz az utunkban - pillogtam rá. - A lencséimnek pedig semmi bajuk. És ne izguljon, megbocsátom, hogy csúnyán beszélt velem.

   

Horatio meg az a fene nagy "jó" megérzései... Már az első lépcsőfokoknál tudtam, hogy halott ügy az egész, bár akkor még inkább amiatt hittem ezt, mert Horatio nem képes engedni az elvárásaimnak. Nem is értettem, miért gondolja, hogy egy labor tulajdonos, aki mellette talán ért egy kicsit a pszichológiához, jobb, mint egy kifejezetten erre szakosodott. Nos, mint kiderült ebben is nekem volt igazam. Horatio megint csak veszélyt jelentett ránk nézve.
Mikor a "párterápia" cím szó alatt még szét is választottak minket, erősödött a gyanúm. Nem példátlan, hogy ilyen formában is elbeszélgetésre kerül sor, de azt általában egy iroda falai közt beszélik meg diszkréten és persze nem ilyen elkapkodva. Ha akadékoskodtam volna, és - így utólag már biztosan - az életünket megmentve, akkor sosem derült volna fény rá, hogy ez megint egy zsák utca és hallgathatnám Horatiot, hogy esélyt sem adtam neki. Még is hülye voltam, hogy belementem. Nem voltam ellenséges, csupán zavart a feltételes kolléga rossz módszere. Mint kiderült nem is véletlenül. Ellenben ő végig ellenséges volt, így idővel nem tudtam én sem másként hozzáállni.
Zavaró és egyben furcsa is volt, hogy egy beszélgetés kellős közepén kezdett el teázgatni és illóolajokkal babrálni. S Horatioval ellentétben az én megérzéseim tényleg jók. Gőzöm sem volt pontosan mire készül, de az eddigi megállapításaim szerint jobb az óvatosság, ezért észrevétlen a zsebembe nyúltam, míg ő babrált a dolgaival, és kezembe vettem a telefont. Max, ha szemet szúr neki, megmondom, hogy le van némítva, most mégis keres valaki. De nem veszem elő. Az mondjuk meglep, hogy van egy fia, bár azt teljesen kizártnak tartom, hogy valódi rokonságban lennének. Épp elég árulkodó jel van rajta, ami erre utal. Már akkor tudtam, hogy bajban vagyok, mikor "teljesen váratlan" az illatozás után éreztem, hogy kicsit hevesebben ver a szívem. Ettől függetlenül nem estem kétségbe.
Manapság az orvosok közül kerül ki a legtöbb pszichopata, de nálam még mindig Joseph viszi a pálmát. Nem örülök neki, hogy húzta az időt, másrészt viszont legalább szépen kifejtette miről is szól ez az egész. Ez a bíróságon majd még jól fog jönni. Már akkor elkezdtem a Carotis masszázst, mikor előjött a valós terveivel. Ügyes húzás az illóolaj, de azért nem egy zsenialitás.
- Ez nem manipuláció. Ezeket a dolgokat bárkinek elmondtam volna... még a szomszédnak is, ha megkérdezte volna mi történt. Jobb, ha tisztában vannak vele néhányan. Ellenben elég szomorú, hogy csak ily módon tud beszélgetni bárkivel is. Okosnak hiszi magát, orvosként még sincs tisztában bizonyos "házi" módszerekkel. Se baj, azért kösz, hogy így kitárulkozott, legalább nem lesz akkora huza-vona az ügy, mint Brewsteré. Szerintem nyugodtan igya meg a teáját is, mert a rendőrség úgy is hamarosan itt lesz... - kelek fel, s bár igen, valóban szédülök kicsit, a masszás igazán jótékony hatással van a hirtelen fellépő kellemetlenségekre. Innentől meg pusztán annyi a dolgom, hogy tiszta levegőre megyek. Fel is kelek, és szépen kisétálok. Még akkor is gyorsabb vagyok, ha épp kicsit szédülök, mert mire ő kimászik az asztala mögül, én az ajtó mellett voltam eddig is a kanapén. Közben - mert Horatioval ellentétben én nem vagyok szörnyeteg - őt is felhívom, hogy szóljak neki, én távozom, és ha jót akar magának ő is, mert az illeti az imént vallotta be, hogy gőze sincs a pszichológiáról. Persze húzhatja a száját, és kakaskodhat, hogy már pedig ő marad, akkor pedig fájhat a feje, mikor épp megpróbálja a doki őt is megkínozni, s közben kiérnek a rendőrök. Nem... nem várok tőle semmi olyat, hogy "Sajnálom, igazad volt." vagy, hogy "Tévedtem, ne haragudj.". De egy szava sem lehet, mert én megadtam neki az esélyt. Igazából, amint kiléptem, megcsapva a friss levegő, jobban is voltam. De útközben azért még engedtem vizet az egyik adagolóból. Az csak nincs megmérgezve. Ha oda is jön egy ápoló. Nem írtam alá semmit, nem kezelésre jöttem és nem kötelezően, így nem tarthatnak itt. Mindenesetre, a vallomása hamarosan nyilvánossá válik.