Sebastian & Kazimir

You again?!

Dany rosszul viselte, hogy hamar eljöttünk a múzeumból és a doktortól is konkrétan elmenekültem. Egyértelműen megsértődött rám és elkezdett duzzogni, nem hagyva, hogy esti mesét olvassak neki és egyedül próbálja a könyveket elolvasni. És hiába tud pár szót, a jelenlegi könyvét már nem élvezi annyira, mert semmi új nincs benne. Ki kellett találnom valamit. Már lassan egy hete járom New York könyves boltjait, egy természeti könyvért kutatva, amit Dany el tudna olvasni. De a legtöbb könyv vagy túl gyerekes, vagy túl nehéz lenne neki megérteni. Üres kézzel meg nem akarok haza menni, mert hiába én vagyok a felnőt, igen is zavar, hogy Dany haragszik rám és rám se hajlandó nézni. Megszakad a szívem csak, ha rágondolok. Azt meg nem várom el tőle, mint a legtöbb szülő, hogy “túl teszi magát rajta. Hadd hisztizze ki magát.” Dany értelmes és igen is haragot tud tartani, főleg, ha nem látja az értelmet mögötte. El se merem képzelni mi lesz, ha majd nagyobb lesz. Nem szeretném, ha magányos legyen, de tudom a gyerekek, mint ő jobban szeretnek egyedül lenni. A bébiszitterünk is meg mondta, hogy az esetek többségében Dany el van magában. Időnként kiül az ablakba engem várva, de neki a bébiszitter csak arra kell, hogy a mikrót tudja használni.
A könyvesboltban ácsorgok, pontosabban a fejemet fogva, mert egyáltalán nem tudom, mit is keresek. Azt tudom, hogy valami tudományos könyvet, de mit? A gyerek könyvek ebben a témában, már meg vannak otthon. A nem gyerekkönyvek meg olyan szavakkal vannak tele, amit azt se tudom eszik e, vagy isszák. Ha én, felnőttként nem értem, akkor egy hatévestől, hogy várhatom el?! Jó... nincs érettségim. Ez tény. De egy darab papír nem dönti el mennyire vagy okos. Igen i jó tanuló voltam a suliban, és egyetemre is mehettem volna....tudnék...
Ahogy próbálok értelmet lehelni a könyvekbe, a fejem máshová is elvándorol. Mit főzzek, majd vacsorára? Sosincs tervem mit főzzek és ez kezd frusztrálni. Nem szeretném, ha Dany mindig ugyan azt enné és a tudásom véges. Talán keresnem kéne egy szakácskönyvet is....

Seby & Kaz

Hello again

Valahogy éreztem, hogy a legutóbbi találkozásom Kazzal nem múlt el nyom nélkül. Nem csak bennem hagyhatott nyomot és emlékeket, hanem Kazimirban és Dannyben is kavarhattam fel érzelmeket. De főleg Kazban. Láttam rajta, hogy akkor és ott felkavartam és talán ez hatással lehetett rá. Nem keresett, de nem is tudott volna, hisz nem adtam neki egy névjegykártyát sem, de talán gondolt rám.
Éppen egy helyi könyvesboltban nézelődtem, amikor egy távolabbi szekrénysor takarásából kiszúrtam őt, most Danny nélkül. Nem akartam magamra felhívni a figyelmet, mindig ügyeltem rá, hogy takarásban legyek, de persze majd lecsapok ha eljön a megfelelő alkalom. Addig hadd keresgéljen, én már megtaláltam azokat az orvosi könyveket, amik nekem kellenek, szóval én már meg voltam, de addig nem akartam a kasszához menni, amíg nem csaptam le rá.
Mikor közelebb jött, nekem pedig lehetőségem lett mögé kerülni ráköszöntem.
- Hát újra találkozunk? - kérdeztem mosolyogva, majd lehetőséget sem adva neki, hogy megforduljon átöleltem karjaimmal, ügyelve rá, hogy a kezeit a testéhez szorítsam. Nem fájdalmasan, de elég erősen, hogy ne tudjon mozogni. A fejeléstől nem féltem, voltam elég magas, hogy ne tudjon kényelmesen megfejelni, meg a fejem amúgyis a feje mellé ejtettem és puszit nyomtam a nyakára.
- Szia, Kaz. "Rég" nem láttalak már. Hogy érzed magad? Hogy van a kis srác? - mosolyogtam.
Elengedtem, majd a falnak nyomtam és megfogtam kezeit, amiket összekulcsolt ujjakkal szegeztem a feje mellé, én pedig közel hajoltam hozzá. - Elhiszed, ha azt mondom, hiányoztál? Milyen könyveket keresel? Nem tűntél olyan srácnak, aki sűrűn olvasna. Kellemes meglepetés, hogy itt találkozunk újra - mosolyogtam. - De hátha én tudok neked segíteni, ha még nem döntöttél. Elég sok jó könyvet ismerek. Csak nem a srácokkal kapcsolatos olvasmányt keresel? Abban lehet én is tudok segíteni, ha érdekel mi a jó - vigyorogtam némiképp kívánatosan. - De ha az orvosi dolgok nyűgöztek le, akkor abban is hatékonyan a segítségedre lehetek. Tudod, orvos vagyok. Ezúttal szeretnék több időt veled tölteni - pillogtam szemeibe kérlelően a lencsék mögüll. Tán még aranyosan is.

Sebastian & Kazimir

WTF is wrong with you?!

Megfagy a vér a testemben, ahogy felismerem a hangot mögöttem. Mielőtt bármit is tudnék tenni a doktor hátulról átölel, hogy ne tudjak mozogni. Érzem, ahogy a testem megfeszül és a tarkóm hozzá ér a mellkasához. Nem azt mondom, hogy védtelen vagyok. Nem ez az első alkalom, hogy valaki így fog, de ott mások voltak az indíttatások. Munka közben így lefogva lenni nem ritka és igen, megtanultam kijutni az ilyen helyzetekből. De nem hiszem, hogy jó ötlet lenni egy orvost a bolt kellős közepén a földre dobni és agyon taposni. Meg kell őriznem a hideg vérem....
De ez egyből mehet is ki az ablakon, mikor a doktor a falhoz nyom és a kezeinket összeteszi. Mi a faszt csinálsz ember?! Miért csinálod ezt?! A bolt kellős közepén vagyunk! Nyilvánosan! Még jó, hogy nem kursz meg itt helyben mindenki szeme láttára! És belekezd a monológjába! Hát persze baszki, majd pont téged foglak megkérni segítségért, miközben úgy viselkedsz, mintha egy tini szerelmi drámában lennénk. Há még mit nem!
Kicsúsztatom a kezem az övéből és nem erősen ellökőm magamtól, hogy visszanyerjem a mozgásterem.
- Áh.....Csak...benéztem. - nyögőm ki végül és gyors megpróbálok eliszkolni. Pedig let volna még mit nézegetnem. Legalább egy kicseszett szakácskönyvet feltudtam volna venni. És nem, most nem fog érdekelni az illem és hogy jó fiú vagyok e. Nem! Már így is kicseszett ijesztő, hogy ez a pasas hajlandó tapizni egy másik férfit, akivel összesen 20 percet beszélt, ha nem többet! Ki csinál ilyet? Melyik józan ember lenne hajlandó konkrétan ölelkezni és a kezét fogni egy vad idegennel, akit csak egyszer látott egész életében?! Nem egy kicseszett szerelmi dráma sorozatban vagyunk! Az élet nem így működik! Hogy a francba nem verték még pofán? Ha ezt egy motorossal meg merné tenné, már nem lenne gerince.....se foga....se épp csontja.

Seby & Kaz

Hello again  

Kicsit megszeppentem, ahogy ellökött, de ez legyen a legkevesebb. Valahol megértettem őt és szórakoztatott is a dolog, bár annyira nem örültem neki. Hát képes engem elutasítani? Engem? Vagy csak még bátortalan kicsikét? Miért? Nálam jobbal úgysem fogja soha összehozni a sors.
Mikor el akart iszkolni kissé kétségbeesetten elmartam a kezét és visszahúztam, majd behúztam magammal két sor könyvespolc közé, majd a polcnak nyomtam.
- Hé, most meg hová futnál? Kazi... - mosolyogtam rá. - Ne menekülj, nem akarlak én bántani. Én jó fiú vagyok, oké? Nem akarlak sem bántani, sem más módon ártani neked, értesz engem? - kuncogtam. - De tetszel nekem. Tán én nem tetszem neked? - kérdeztem félszeg mosollyal. - Tudom, hogy alig ismerjük egymást, de elképesztően vonzódom hozzád. És nem hazudok. Nagyon szép fiú vagy és kedvelem a személyiséged. Adnál nekem egy esélyt? - kérdeztem még mindig fogva egyik kezét, másikkal pedig a polcnak nyomtam, bár nem annyira erősen, hogy ne okozzak neki fájdalmat, vagy ne érezze azt, hogy ártani akarok neki.
Elengedtem kezét, elővettem a zsebemből egy doboz cigit, ajkaimmal kihúztam belőle egy szálat, majd meggyújtottam és a gyújtót is eltettem. Az első slukk után a plafon felé fújtam a füstöt, de ügyeltem rá, hogy Kaz ne akarjon újra meglépni. Nem akartam elengedni őt.
- Miért lettél ilyen csendes? - kérdeztem, mivel szavaim láthatóan belé fojtották a szót. Ujjaim közé vettem a cigit, majd lelógattam kezem és homlokom mosolyogva homlokának döntöttem. - Nem tudod mit mondj? Mondd azt, hogy adsz nekem egy esélyt - tettem szabad kezem arcára és hüvelykujjammal megsimogattam. - Nincs mit vesztened, igaz? Mondjuk egy randival. Tudom, hogy nem bánnád meg, hogy eljössz velem.

Sebastian & Kazimir

. . .

Menekülésem nem lett gyümölcsöző. Alig tettem egy lépést, megéreztem a kezét a csuklómon és ahogy elránt. A szívemet már a torkomban éreztem, ahogy hirtelen a nyitott tér eltűnik a szemem elől és egy zártabb tér váltja fel. A hátam neki nyomódik egy könyvespolcnak a szemeim meg a földre voltak szegezve. Nem éreztem ennyire kicsinek magam már 6 éve. De ez valahogy mégis.....más. De miért? Hogy tud más lenni? Miért nem feszül meg a testem, mikor hozzám ér? Miért érződik a pánikom másképp? Miért más az ő érintése a nőével szemben?
Csak akkor néztem vissza rá, mikor megint megszólalt. Meg akartam szólalni, de nem tudtam. Hiába váltak szét az ajkaim valahogy nem tudtam megszólalni. Főleg azután nem, miután közölte velem, hogy tetszek neki. Nőktől már hallottam ezt az eddigi húsz évem során. De nem férfitól. És ez most...hirtelen ért. Leakarom söpörni a kommentjét, hogy ez nem számít és ez is csak egy süket duma, mint a többi. De...minél jobban a szemét nézem. Annál nehezebb összekaparnom bármiféle önbecsülésemet.
Mikor a homloka az enyémhez ér akkor végre lett elég erőm, hogy elnézzek róla. Az ajkaim összezárultak, mintha nem akarnék megszólalni, míg szemeim a földet, eseten ként a polcokat fürkészték. Nem akartam rá nézni. Nem akartam ennyire kicsinek érezni magam. A kezét megérezve az arcomon belém szorul a levegő, hirtelen elfelejtve, hogyan kell lélegezni. Ajkaim megremegnek, ahogy a kisujja neki simul a nyakamnak. Még én magam is érzem a szívem lüktetését, mintha egy versenyló galoppozna.
Megint szólni akarok, kerülve a tekintetét, de így sem jön ki semmi. Mintha víz alatt lennék, el nem érve a felszínt.
- T-Túl....korai.... - suttogom a levegőbe. Testemet jobban hozzá nyomom a mögöttem lévő polchoz, mintha el akarok süllyedni benne csak, hogy kikerüljek a szituációból.  

Seby & Kaz

Hello again  

Minden porcikájában éreztem, hogy mennyire idegen neki a helyzet, hogy mennyire zavarban van, mennyire kényes pontot értem, de nem érdekelt, sőt, élveztem, hogy ilyen hatással voltam rá. Hogy ennyire... elpuhult és ennyire olvadós lett. Édes fiú volt és biztos voltam benne, egyszer meg tudom őt nyerni magamnak, még, ha most ellenzi is és korainak tartja. Korainak. De nem mondott nemet, nem utasított el, csak időt kért, amit meg tudok neki adni.
- Rendben. Akkor adok neked időt. Ez a legkevesebb - mosolyogtam engedékenyen és adtam neki egy kis teret. Meglepetésemre nem akart elmenekülni, így én is kicsit meglágyultam. - Nem akartalak megijeszteni - simogattam meg arcát mosolyogva. - Sajnálom, ha támadásnak érezted, ahogy felléptem. Nem akartam. Túlságosan rád másztam, nem kellett volna. Bocsáss meg - sóhajtottam, majd tenyerem kezébe simítottam és megfogtam azt. - De örülök, hogy itt maradtál velem ezek után is. Ez jól esik - mosolyogtam ismét, majd kiléptem a polcok közül és húztam őt is magammal.
- Gyere, mesélj csak, milyen könyveket szeretnél? Nézzünk körül, hátha találunk valamit, amit el tudsz vinni. Ha szeretnéd, ki is fizetem őket neked, ez a legkevesebb, ha már úgy viselkedtem, ahogy. Szóval? Milyen könyvek kellenek? - engedtem el a kezét és ha megmondta mit szeretne venni, akkor segítettem neki néhány jó könyvet kikeresni és a kosarába rakni az ő választásai alapján. Én csak javaslatokat tettem miket érdemes vennie.
- Ha szeretnéd, majd egyszer átmegyek és főzök neked. Sőt, ha gondolod egyszer főzhetünk közösen. Nem vagyok egy mester szakács én sem, de hátha tudunk egymásnak mutatni pár új receptet. Én általában valami étteremből, vagy vendéglőből veszem a kaját, de olykor főzök a fiamnak, ha olyan kedvem van és elég időm is van. Bár nem nagy igényű... - legalábbis étel terén nem.

Sebastian & Kazimir

Lets try it again

Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor nem reagált negatívan a kérésemre. Nem lett agresszív, nem kiabált és nem is tűnt, hogy magára vette volna. Akaratlanul is vettem egy mély levegőt, mintha visszatartottam volna a közelségétől. Ahogy visszakaptam a teremet a testem hirtelen ellazult és úgy éreztem szédülök. Kicsit szánalmas....én, egy bérgyilkos így reagálni egy férfira, akit csak alig egy órája ismerek... Apám biztosan a sírjában forog. Hat éve űzőm a szakmát egyedül. És mégis időnként úgy érzem magma, mint egy tinédzser lány. Talán, mert meglettem lopva a gyermekkoromtól. Az iskolától. A normális élettől. Igen... Apám szeretett. De a családi üzletet még jobban.
Alig vettem észre a kezét az arcomon, az ujját, ami végig simít a bőrömön. Túlságosan próbáltam értelmezni a gondolataimat és az érzéseimet, hogy csak akkor eszméltem fel, mikor már a kezemet fogta és ismét húzott magával. Mikor megállt pislogtam párat, őt nézve, majd leszegeztem tekintetemet és szabad kezemmel elkezdtem masszírozni a nyakam hátulját.  
- Nos....öhm....Igazából....Dany-nek akartam egy új könyvet. - válaszolok végül a kérdésére. - Egy kicsit....megharagudott rám a múzeumos esett miatt... - vallottam be, mint egy megszeppent kisgyerek, kissé vörös arccal. Míg a tekintetem lent van, akaratlanul is a kezünkre vándorol a tekintetem. Úgy látszik, mintha szorítaná a kezem, de valójában sokkal inkább tűnik annak, hogy csak elég maga biztosan fogja, nehogy elengedjem.
- Nem igazán találok neki egy természettudományos könyvet. Vagy túl gyerekes vagy komplex, amiket eddig találtam. - fejezem be a mondandómat. Bár nem tudom, hogy fog reagálni, a tényre, miszerint még az öcsém is az ő pártján van. És még n gondoltam, hogy az öcsém nem szereti az idegeneket. Habár engem is meglepett, mennyire hajlandó volt interaktív lenni Sebastian-nal. Talán előbb kellett volna esélyt adnom neki...
- Van egy fiad? - nézek fel rá, miután elejti ezt a kis információt. Dany miatt túl frusztrált voltam, hogy utána nézzek Sebastian-nak és információt gyűjtsek róla.

Seby & Kaz

Hello again  

- Akarod mondani, amiért csak úgy faképnél hagytál engem minden szó és indok nélkül? Megértem őt, nekem sem esett jól, de elfogadtam - mosolyogtam, de ez a mosoly nem volt teljesen őszinte. - De a lényeg, hogy most már minden rendben és majd én segítek kiválasztani a megfelelő könyvet, hogy szent legyen a béke. Sőt, még dedikálom is, hogy megnyugodjon - feleltem és én is a kezeinkre pillantottam, ahogyan ő is, de nem akartam még elengedni.
- Hát igen, ez az egyik nagy kérdés. Nem sok köztes van, de van pár kedvező lehetőség könyvek terén is, amikkel lehet mit kezdeni. Csak tudni kell mit és hol keresünk. Segítek - vezettem őt a megfelelő polchoz és válogatni kezdtem.
- Csak a nevelt fiam, nem vér szerinti. De igen, van. Most 24 éves - válaszoltam, majd kisvártatva folytattam. - De sok gond van vele. Csajozik, balhézik és zűrt kavar. Tipikus fiatal, de attól még szeretem őt. Mondanám, hogy neveletlen, de inkább csak betegnek mondanám. De rajta vagyok a kezelésén, viszont néha kicsúszik az irányítás a kezeim közül - sóhajtottam kissé gondterhelten.
Ismét a kezeinkre néztem, majd elengedtem és átadtam neki a könyve(ke)t és ha kérte, akkor alá is írtam Dannynek.
Miután minden könyvet összeszedtünk kikísértem őt a boltból, ahol ha gyalog volt megálltam vele.
- Sietsz, vagy velem töltenél még egy kis időt? - kérdeztem, bár, ami ezek után történt elég zavarba ejtő volt. Még számomra is. Megjelent néhány csaj, akik Kaz körül kezdtek legyeskedni, ő pedig úgy vonult a takarásomba, mintha izzó vasvillákkal akarták volna megkínozni. Volt egy gyanúm mi lehet a háttérben, de nem mondtam ki hangosan, csak fejben gondolkodtam, de közben megfogtam Kaz kezét és félre vonultam vele.
Egy eldugottabb utcában a falhoz állítottam és csípőjére tettem kezeim. Kis mosollyal, de elgondolkodva néztem szemeibe és próbáltam megfejteni őt.
- Nocsak, ennyire ijesztőek voltak azok a lányok? - kuncogtam.

Sebastian & Kazimir

Lets try it again

Az arcom fellángol, mikor kijavít és azt mondja, hogy faképnél hagytam. Ami igaz is, de nem ilyen egyszerű. Ki ne borulna ki, ha egy idegen elkezdené tapizni őt, miközben egy gyerek van nála? De mindegy is...
Hagyom, hogy végig vezessen a polcok között és segítsen könyvet választani. Mikor végre választottunk könyvet és a kezemben tartottam akkor egy kis mosoly is volt az arcomon. Boldog voltam és ez a szemeimen is látszott. Úgy éreztem kicsit vissza került a kezembe az irányítás és visszatér a rutinom Dany-vel. Megint olvashatok neki lefekvés előtt és levihetem a játszótérre anélkül, hogy Dany haragudna rám és ignorálna.
Mikor a fiáról kezdett el beszélni rá néztem, már kevésbé feszengve, mintha egy barát mellett lennék.
- Huh...a fiad idősebb nálam... - néztem rá. - Te hány éves is vagy? - döntöttem oldalra a fejem. Most már kíváncsi voltam. Még, ha nem is a vérszerinti fia a legtöbben nem szoktak egy tinédzsert örökbefogadni harmincöt alatt. De ez nem igazán az én dolgom. Ahogy az ő dolga sem Dany. Úgy tűnik valamilyen szinten mindketten apák vagyunk.
Miután megvettem a könyvet Dany-nak és egy szakácskönyvet, amiben találtam pár érdekes receptet, amit kiakarok próbálni, hagytam Sebastian-nak, hogy kikísérjen. Igaz autóval vagyok, de szerintem illetlenség lenne ilyen gyorsan eliszkolnom. Meglepettségemre Seb meg is kérdezte akarok e egy kis időt még vele tölteni. Az arcom kipirosodott egy picit, mikor feltette a kérdését és kicsi haboztam.
- Nos... - próbáltam válaszolni neki, de meghallottam egy pár női hangot. Megfordulva kettő velem egykorú nőt pillantottam meg, akik a szavaikból gondolva azért is jöttek hozzánk, mert két jóképű pasasok vagyunk és csevegni akartak velünk.
Ahogy a lányok alakja berögződött a lélegzetem megakadt a torkomban és megint verni kezdett hevesen a szívem. Nem, nem azért, mert jól néztek ki. Habár az egyik lány megragadta tekintetem. Hosszú szőke haja volt. És a stílusa...kísértetiesen emlékeztetett valakire...Mikor felém nyúlt, hogy flörtölés képen megcírógassa a karom akaratlanul is elléptem és Seb mögé bújtam. Próbáltam mély lélegzeteket venni, de nem ment. Ösztönösen megragadtam Seb kezét és rászorítottam menedékért, míg a másik kezemmel a könyvet szorítottam a mellkasomhoz.
Nem igazán tudom mi történt ezután, nem is figyeltem. Már egy másik utcában voltunk, mikor én még küszködtem a lélegzésemmel. Megérezve Seb kezeit a csípőmön kicsit megijesztett és meg is ugrott a testem tőle, de nem húzódtam el. A semmibe bámulva próbáltam mély levegőt venni. Egyik kezemmel megfogtam Seb kezét, ami a csípőmön volt, de nem toltam el. Csak megszorítottam.

Seby & Kaz

Hello again  

- Mennyinek nézek ki? - ignoráltam a tényleges választ remélve, hogy nem lesz tahó és böki ki, hogy negyven plusszosnak néz. - 37 - feleltem őszintén függetlenül attól, hogy megpróbálta-e megtippelni a korom. Tudtam, hogy ő kis fiatalka, de már nem volt gyerek, szóval nem kimondottan tiltott gyümölcs nekem.
Már minden könyvet megvettünk, ami kellett nekünk, így elhagytuk az üzletet és már javában azon voltam, hogy kis időt még velem töltsön, amikor váratlan dolog történt. Alapból nem értettem mit akartak tőlünk a lányok, mert bár igaz, Kaz korosztálya voltak, láthatták volna, hogy elfoglaltak vagyunk. Alapvetően már éppen féltékenységi rohamot kaptam volna, ha Kaz nem futamodott volna meg ki tudja miért. Pedig láttam, hogy az egyiket szemre valónak találta. Szégyen, mikor itt vagyok neki én.
Mikor Kaz mögém bújt, én fogtam őt és elvittem a nők közeléből is és a kíváncsi tekintetek elől is egyben, hogy ismét csak én legyek a figyelem középpontjában. Nameg megóvjam őt a sátáni nőktől.
Szokásomhoz jó híven falnak állítottam és csípőjére tettem kezeim, noha makacsul hallgatott, nem akart felelni kérdésemre. Ki tudja miért?
Kedves mosollyal, majd barátságos vigyorral szemeztem vele, míg végül egyik kezem mutató ujját felfelé végighúztam hasán, mellkasán, majd arcára simítottam tenyerem.
- Nagyon aranyos vagy - bókoltam őszintén. - Ne izgasd magad - mondtam előre, majd tarkójára simított és már hajoltam is rá ajkaira. Amennyiben nem szabotálta a helyzetet, akkor tarkóját simogatva csókoltam meg és ha tehettem, kicsit el is nyújtottam, míg másik kezemmel kezére fogtam és feje mellé nyomtam a falnak.
- Eljössz velem ebédelni? Nem feltétlen ma. Majd valamikor. Amikor ráérsz és késznek érzed magad rá. Nem siettetlek. - igaz, a csókkal talán kicsit siettünk, de férfi legyen a talpán, aki ellent tudott volna állni neki ebben a helyzetben.
Tenyerem mellkasára helyeztem és homlokom homlokának döntve szemeztem vele. Már, ha ez mind meg tudott történni...

Sebastian & Kazimir

Wel...

Elvörösödtem, mikor megkérdezte mennyinek gondoltam. Nem igazán tudtam erre mi a “jó” válasz. Egy kicsit haboztam és hebegtem.
- T-Talán...Harmincöt és negyven között?... - próbáltam egy viszonylag elfogható választ adni, remélve, hogy nem sértem meg. Meg is lepődtem, mikor azt mondta, harminchét éves. Akkor nem lőttem annyira mellé.

A gyerekkori emlékeimtől sosem tudtam menekülni. És sajnos mindenre emlékszem. Az érintésére. A könnyeimre. A hangomra, ahogy nyolcévesen arra kérem, hogy ne tegye és hogy megijeszt. Félek. És valószínűleg mindig is félni fogok. Sosem tudtam úgy rá nézni egy nőre, hogy ne őt látnám magam előtt, vagy ne félnék attól, hogy ugyan azok a szándékai. Szánalmas, tudom....férfi létemre félni a nőktől. Pedig tudom, hogy erősebb vagyok és letudnám lökni őket magamról. De mégis... nem megy. Nem lelem örömöm a dolgokban és a nő halála óta sosem gondoltam a szexre. Számomra bevésődött, hogy az egy fájdalmas és megalázó dolog. Tudom, hogy én vagyok a baj és rosszul gondolom. De orvoshoz sem mehetek, mert akkor a munkámról is ki kéne tálalnom.

A falnak szegezve nem igazán figyeltem a dolgokra, túl elfoglalt voltam, hogy normálisan tudjak lélegezni. De ez nem jelenti azt, hogy a testem nem fog reagálni az érintésekre. Mikor Seb ujja megérintette a hasam a testem beleremegett, de nem taszította el. Egészen addig, amig el nem érte az arcomat. Mielőtt feltudtam volna fogni a helyzetet már éreztem Seb ajkait az enyémeken. A szemeim kitágultak a meglepettségtől, mivel nem számítottam erre. Az előbbi szituáció miatt az idegeim még mindig aktívak voltak, de már jobb. Egy pillanatra behunytam a szemem és egy kis könnycsepp lecsúszott az arcomon. Mikor ajkaink elváltak akkor kicsit lihegtem levegőért. Egy kicsit már nyugodtabb voltam, habár még pár könnycsepp még veszélyesen közel volt ahhoz, hogy elhagyják a szemeim. Kissé szégyelltem is magam, hogy így reagálok a helyzetre. A kérdésére vettem pár levegőt és rápillantottam. Ajkaim elváltak, hogy tudjak beszélni, de még nem jöttek ki szavak.