Seraphine már tegnap se éreztem valami jól magát, de különösebben nem kezdett aggódni. Naivan azt gondolta, hogy biztosan csak kimerült és mellé kicsit megfázott, hiszen amilyen változékony volt az időjárás nem is lenne meglepő. Reggelente már van, hogy fázik az ember, de délután pedig melege van, mert a nap újra kisütött és akkor még ott vannak a váratlanul lecsapó zivatarok is, amik néha őt is elkapták. Esélyesen, ha valaki Jaspert is megkérdezné, akkor azt mondaná, hogy azért, mert sose bír normálisan felöltözni, pedig ez nem volt igaz, legalábbis szerinte.
Este egészen korán lefeküdt, ami nem nagyon volt rá jellemző, de remélte, hogy így talán megelőzheti azt, hogy a kelleténél jobban megkínozza őt a megfázás. Ennek köszönhetően a lakótársa estéje egészen békésen alakulhatott, mert nem válaszolt a korábbi üzenetekre és nem zargatta random kvízekkel se, pedig ezek már egészen az életük részévé váltak ama bizonyos csókot követően, vagyis az elmúlt 2 hét alatt. Meglepően sose volt nagyobb szünet a beszélgetéseikben, ha hirtelen abba is maradt, akkor mindig valamelyikük bedobott valamit, aminek köszönhetően újraindult és szép lassan egyre inkább megismerték a másikat. Megesett, hogy Sera fejében megfordult, hogy inkább Mr Grumpy Cat nevet kellene használnia Jasperre, mert eléggé a férfihoz nőtt az az emoji, de végül maradt az eredetinél, amit még a csók előtti estén adott neki.
Reggel szokásához híven hajnalban kelt, hiába köhögött és már be is dugult az orra, akkor is elment futni, de most nem jutott olyan messzire mint szokott. Hamarabb elfáradt és egyre rosszabbul is érezte magát, így végül visszafordult, de még akkor se kezdett igazán aggódni, amikor a pékségben is mondták neki, hogy nem fest valami jól. Hiába érezte magát gyengébbnek, akkor is elkészítette Jasper számára a reggelit és becsomagolta az ebédet is egy újabb üzenet kíséretében. Zuhanyzást követően hiába tűnt hívogatónak az ágya, még is bement az egyetemre, ahol viszont az állapota tovább romlott. Az órát is alig bírta végigülni, legszívesebben ledőlt volna a padra és aludt volna, meg begyűjtött volna jó pár kabátot, mert egyre inkább fázni kezdett.
Kereste Jaspert az irodánál, hogy a mai időpontot lemondja, de nem találta, így végül inkább hazaindult és közben üzenetet küldött a férfinak is, hogy nem fog menni, mert úgy érezte, ha tovább marad, akkor biztosan az egyetem falain belül fog összeesni, vagy hányni, esetleg mind a kettő. Hazafelé is többször leült egy-egy padra, mert egyre gyengébbnek érezte magát. Egyszer még aggódva egy idős néni is odament hozzá, hogy megtudakolja jól van-e, mire persze azt felelte, hogy igen, de valójában nem volt. Tegnaphoz képest úgy érezte, mintha 140% romlott volna az állapota. Alig kapott levegőt az orrdugulás miatt, a torokfájása is egyre kínzóbbá vált és a köhögés is egyre durvábban hangzott. Az se segített a helyzetén, hogy lassan úgy érezte magát, mintha télvíz idején egy szál bikiniben rohangálna az utcán, vagyis egyre inkább fázott és mellé szédülni is kezdett. Maga se tudta igazán, hogy miként sikerült, de végül épségben hazaért és a kanapéig elmászva végül kidőlt. Eleinte még egészen jól ment neki az, hogy válaszoljon Jasper üzeneteire, de ahogy egyre inkább rosszabbul lett, úgy váltak az üzenetek is egyre zavarosabbá, egyre több elgépelés volt benne, már nem csak az ékezetek hiánya volt szembetűnő, így hamarosan hangüzenetekkel próbálkozott. Ebben az állapotban az se ment neki annyira könnyedén és nem is minden rémlett neki, hogy mit is hozott a férfi tudomására, de talán ez volt a szerencséje, viszont Jasper képes volt még így is kiakasztani őt, ami csak még inkább leszívta az energiaszintjét. Mintha csak a férfi tényleg nem vette volna komolyan, hogy mennyire is ramatyul van, Seranak ilyen érzése támadt. Pedig általában egész jól viselte a betegségeket, akkor volt gond, ha a láz is gyötörni kezdte. Ritkán esett meg, de olyankor minden porcikája fájt és teljesen erőtlenné vált.
A csizmája ott hevert a kanapé mellett, pedig ő is utálta a kinti cipővel összejárkálni a lakást, de esélyesen, ha az ajtóban próbálkozik megválni tőle, akkor eldőlt volna, mint egy krumpliszsák. Egy ideig a kabátja melegét élvezte Jasper plédje alatt, de amikor véletlen rábukkant a férfi pulóverére, akkor a kabátnak mennie kellett és a férfi ruhájába belebújt és még a kapucnit is a fejére húzta. Jasper illata még inkább beborította, még ha nem is olyan erősen érezte az orrdugulás miatt, de akkor is megnyugtatta őt. Újra bebugyolálta magát a plédbe, de továbbra is úgy érezte, hogy meg fog fagyni, hiába a pléd és a pulóver, mert a teste lángolt. Idővel pedig a hangüzenetek is elmaradtak, mert bealudt. A telefonját a kezében fogva magához öltelte, apróra húzta magát minden fájdalom ellenére is a kanapén.

credit

A csók, aminek meg se lett volna szabad történnie volt a legújabb bonyodalom Seraphine életében, pedig már így is sok minden darabokra hullott körülötte, de még se tudta feledni. Néha ébren és álmaiban is kísérte őt az, ami közte és Jasper között történt. Úgy érezte, mintha elhúzták volna előtte a mézesmadzagot, aztán egyszerűen pofára ejtették volna, pedig ő többre vágyott és újra meg akarta ízlelni, újra érezni akarta azon érzéseket, amik Jasper gyengéd érintése nyomán keltek életre. Máskor viszont bármit megtett volna azért, hogy el tudja zárni a férfi által életre keltett érzéseket, gondolatokat, vagy az emlékfoszlányokat, de egyszerűen képtelen volt rá. Ez pedig még inkább nehezebbé tette az együttélést, de próbált arra törekedni, hogy az olykor kicsit kínosabb pillanatok ellenére is minden gördülékeny maradjon közöttük. Igyekezett önmaga lenni, de azért nem is túlzottan. A véletlen egymásnak koccanások, a másik közelsége, vagy amikor a kezük összeért, mert ugyanazért nyúltak kicsit nehezebbé tette az egészet, ahogyan a közösfilmezés is szinte rutinszerűvé vált, ami eleinte fura volt és továbbra is gyakran a másikon felejtette közben a pillantását, de valahogy még is természetesnek hatott. Mintha csak mind a ketten tudták volna a bennük zajló érzések ellenére is, hogy jelenleg ez minden, ami kijárhat nekik. Pedig talán ennek is inkább a tilos oszlopban kellett volna helyet kapnia, de még se tudtak lemondani róla.
Várta a mai találkozót, hiszen fogalma se volt arról, hogy ez vajon miként alakulhat, mert lehet a játszmák részben kicsit visszafogottabbá váltak az elmúlt hetek alatt, de nem maradtak abba, csak egyszerűen formát váltottak és most már a chates beszélgetéseinkben jelentek meg. Néha ugyan szóban is megmutatkozott, de olyan mértékű játék, ami a csók előtt volt közöttük nem ütötte fel a fejét, mert igyekezett a tornádót viharrá csendesíteni, de maga se tudta azt, hogy meddig lesz erre képes. Kicsit félt attól, hogy mi lesz akkor, ha az irányítás kicsúszik a kezei közül és a tornádó elszabadul. Akkor vajon képes lesz mindent még inkább felforgatni, mindent még inkább pusztításba dönt, vagy inkább felszabadítani fogja őket? S most azt se tehette meg, mint odahaza, hogy végül nem fog bekopogni az ajtón, - mert néha otthon ott állt Jasper ajtaja előtt, a keze megállt a levegőben, majd visszahullott maga mellé és egyszerűen elsétált-, ott az egyetemen nem futamodhatott meg, szüksége volt tanácsra, információkra az előtte álló verseny miatt, amire Ramírez professzor benevezte.
Nem igazán tudta, hogy mihez kellene kezdenie, hiszen úgy tűnt Jasper nem veszi őt komolyan és azt se akarta, hogy miatta essen kútba a férfi szórakozása, hiszen kettőjük közül inkább Sera volt az, aki eljárt néha kikapcsolódni, mintsem a férfi. Természetesen Sera oldalát fúrta a kíváncsiság, hogy vajon kivel tervezett programot, de szerencsére annyira kába volt, hogy nem tudott mindenféle szövevényes eszmefuttatásba kezdeni. Miközben az üzeneteket felváltották a hangüzenetek egyre inkább rájött arra is, hogy nem hogy patikába nem fog tudni elmászni, de valójában a szobájáig se, még négykézláb se. Talán tényleg fel kellene hívnia a megfelelő telefonszámot, hátha kiküldenek valakit, vagy felhívhatná őt. Alyssa biztosan átjönne, hogy gondoskodjon róla, hiszen még is csak az édesanyjáról van szó, aki mindig vigyázott rá, de még mindig nem tudta feledni a nő árulását és úgy érezte, hogy egyáltalán nem ismeri azt a személyt, aki felnevelte. Hogy volt képes eltitkolni előle, hogy van egy féltestvére? Volt egy nővére, akit magára hagyott, miközben ő mindent megkapott az édesanyjától. A világ legcsodálatosabb nőjének tartotta, de abban a pillanatban minden szertefoszlott, amikor az igazság kibukott. Makacssága odáig vezette őt, hogy inkább hagyta volna, hogy a dínók sorsára jusson, mintsem üzenjen az anyukájának és eme gondolatok közepette álomba is szenderült.
Amikor a férfi a homlokához ért, akkor alvás közben öntudatlanul elmosolyodott, mintha csak még ebben az állapotban is érezte volna azt, hogy ki is simította tenyerét a homlokára, de nem ébredt fel. Még akkor se, amikor Jasper beszélni kezdett, továbbra is békésen aludt, mintha csak még ahhoz is túl gyenge lenne, hogy kinyissa a szemét, viszont néha még is mintha csak mosoly játszott volna arcán, mint aki olyanról álmodik, ami nagyon is boldoggá teszi őt. A mosoly csak még inkább kivehetőbbé vált, amikor homlokon csókolta őt és nem sokkal később kicsit Sera is megmozdult. Köhögések közepette próbált még inkább összegömbölyödni és még jobban magára próbálta húzni a férfi plédjét, miközben a szemét próbálta kinyitni. Eleinte kicsit homályosan látott és mondhatni csak résnyire nyitotta a szemét, mintha csak a szobában uralkodó fény zavarná őt.
- Jasper? – hangja egészen erőtlenül csendült. – Még mindig álmodom? – motyogta az újabb kérdést, hiszen tényleg azt hitte, hogy csak a képzelete játszik vele és ezért gondolja azt, hogy itt van a férfi. Abba meg hirtelen nem gondolt bele, hogy egy ártatlannak tűnő kérdéssel tök simán elárulta azt, hogy szokott a férfival álmodni. Egyik kezét óvatosan kinyújtotta a másik felé, miközben fájdalmas grimasz ült ki arcára, mert jelenleg minden apró mozdulat fájdalommal járt. Újra vacogni kezdett, de akkor is megpróbálkozott azzal, hogy megérintse Jasper arcát és amikor a másik nem illant el, akkor egy nagyon picikét elmosolyodott. – Tényleg itt vagy. – inkább hathatott úgy, hogy ezt magában próbálja tudatosítani, mintsem a férfinak szánná. Benedvesítette az ajkát, mert úgy érezte, hogy kiszáradt és közben újabb köhögésroham gyötörni kezdte, amit igyekezett a tenyerével „tompítani”. Bágyadtan fürkészte a másikat és a kezét újra visszacsúsztatta a pléd alá, mintha csak ezen múlna az, hogy kevésbé fázzon, pedig valójában nem így volt. – Ne haragudj… - kezdett bele, de hirtelen maga se tudta miként is akarta folytatni, mert az agya egyszerűen alig működött. – Itt voltak és olyan jó melegnek tűntek, az illatuk meg olyan, mint neked, így kicsit olyan, mintha te ölelnél…. – motyogta újabb köhögések és torokköszörülések közepette, miközben egyre jobban fázott, és ahogy egy szó elhagyta a száját, úgy tova is röppent, így a fejében nem is igazán állt össze, hogy mit is hozott a férfi tudtára, mert túlzottan kába volt. Ha Jasper a gyógyszer(ek) felé terelte a beszélgetést, akkor Sera a segítségét kérte, hogy fel tudjon ülni, amíg beveszi mindazt, ami a férfi szerint hasznára válhat.

credit

Vannak dolgok, amiket nem mondunk ki, még akkor se, ha az őszinteséget pártoljuk és próbáljuk azzal nyugtatgatni magunkat, hogy mivel nem adunk hangot az érzéseinket és gondolatainkat, így hazuggá se válunk, meg nem is füllentünk. Sera ebbe ringatta magát, hiszen sok mindennek nem adott hangot a történtek után, csak a felszín alatt emésztette magát, miközben igyekezett mindent visszatuszkolni egy olyan kis ládikóba, aminek a létezéséről egészen addig nem tudott, míg a férfi csókja meg nem babonázta és az érintései nyomán életre nem keltette azon érzéseket, amiket azóta se tudott feledni. Tisztán rémlett neki, hogy Jasper mit mondott, de még se teljesen tudta elfogadni az okot. Bár valószínűleg tényleg igaz, hogy csak a könyvek lapjain és a széles nagyvásznon mutat jól az, amikor az emberek mindent kockára tesznek a vágyaikért, szerelmért. A valóság nem ilyen, az nem egy tündérmese, még ha mostanában túl sok mesét is néztek együtt.  Emlékezett még arra is, hogy a szobájába menet miként állt meg a férfi ajtaja előtt, miként tette rá a kezét és döntötte neki a homlokát, hogy aztán eltűnjön pár percre a saját szobájában, mígnem a bejárati ajtó hangosan becsapódott mögötte. Nem számított az, hogy késő volt és az amúgy se veszélytelen város éjszaka még veszélyesebbé válik, egyszerűen úgy érezte, hogy futnia kell és azóta ez az érzés nem szűnt meg. Gyakran már nem csak reggel szelte a közeli utcákat, tévedt a közeli parkba, hanem egyre többször vacsora előtt, vagy utána jó pár órával is elment. Ahogy azon az estén szüksége volt arra, hogy a végkimerültségig fusson, úgy részben ez továbbra is tartott. Úgy gondolta, ha eléggé fáradt, akkor az ágyban heverészve kevésbé fogják kísérteni az emlékek, vagy a csalfa gondolatok, meg talán ez is segített neki abban, hogy kicsit kordában tudja tartani a tornádót és csak egy szimpla viharrá változzon. Maga se igazán tudta és nem is volt biztos abban, hogy megtalálta a megfelelő módszert. Mintha csak egy láthatatlan démont idéztek volna meg azon az estén, aminek feltett szándéka volt, hogy időről időre újra megbolygasson mindent.
Ott a kanapén feküdve, Jasper illatában elrejtőzve viszont minden még nehezebbé vált. Jelenleg nem igazán tudta uralni a gondolatait, ahogyan a szavait se, mintha csak a láz úgy hatott volna rá, mint egy igazságszérum. S részben így is volt, mert annyira gyengévé vált, hogy az agya és a szája, illetve az ujjai közötti gát egyszerűen megszűnt létezni, ami talán a tornádó ismételt elszabadulását jelentette, vagy még annál is rosszabbat, tekintve hogy gyakran tudatában se volt annak, hogy mit is közölt a férfival. De legalább jelenleg nem is aggódott amiatt, hogy miként kezd szép lassan újra megkavarodni a vízfelszín, vagy egy-egy megnyilvánulásának mi is lehet a következménye. Minthogyha végre a rejtegetett gondolatai és érzései rájöttek volna arra, hogy most utat törhetnek maguknak és nem kell többé rejtőzniük.
Jasper örülhetett, mert egy idő után Sera se zavarta őt mindenféle hülyeséggel a hangüzenetek formájában, aminek úgy 99%-ra nem is emlékezett. A gondolatai között elveszve végül álomba szenderült. A szervezetének szüksége volt a pihenésre, talán részben pontosan ez is okozta a vesztét, hogy túlhajtotta magát az elmúlt hetek leforgása alatt, így kimerült és ezért tudta ennyire ledönteni őt a lábáról ez a nyavalya, amit elkapott.
Fogalma se volt arról, hogy vajon mennyi ideig lehetett kiütve, amikor is a férfi ébresztgetni kezdte. Eleinte alig látott valamit, miközben továbbra hidegrázástól szenvedett. Tényleg azt hitte, hogy csak hallucinál. Még az álom és a valóság közötti vékonyka peremen járt, amikor a férfi kérdése elérte őt. – Néha szoktam. – félálomban még könnyebben utat talált magának az igazság, még ha suttogva is felelt.
A keze a férfi arcára tévedt, amit gyengéden megcirógatott és az, hogy a férfi itt volt melegséggel töltötte el a szívét és pár ritmus erejéig újra furán vert, mert hiába hatott apró tettnek, Sera úgy érezte, hogy ez azt jelenti, hogy fontos a másiknak és törődik vele. Pedig talán nem kellene vagy nem lenne szabad, de akkor se tudta elűzni ezt az érzést. Amikor egy újabb erőteljesebb köhögőroham tört rá, akkor elhúzta a kezét és szája elé tette. Még a mellkasa is belefájdult a köhögésbe, de igyekezett nem jelét adni.
Sera haloványan elmosolyodott, amikor a férfi azt mondta, hogy nem gond. Kicsit még ebben az állapotban is aggódott, hogy Jasper ki fog akadni és esélyesen, ha nem lett volna ennyire beszámíthatatlan állapotban, akkor a helyett amit mondott, azt mondta volna „Nem bosszantásból vette fel, hanem mert itt volt és szüksége volt rá”, azt pedig amit kimondott, megtartotta volna magának.
- Nem hiszem, maximum ha nem leszek jobban. – nem gyakran fordult meg orvosnál, ritka volt az, amikor beteg lett és még ritkábban került ennyire padlóra, mint most. Meg amúgy se rajongott a valóságban a dokikért, a sorozatok azért másabbak. Fájdalmas nyöszörgés közepette valami nevetésszerű keveredett újabb köhögéssel, majd lehunyta a szemét. – Ne csináld, ez rohadtul fáj. – motyogta az orra alatt és továbbra is eléggé gyenge volt a hangja, aztán elővett a takaró rejtekéből egy zsebit és megtörölte az orrát, mert nem tudta eldönteni, hogy Jaspert viccelt, vagy nem.  Ha a férfi tartotta őt, akkor hozzá simult, ha a kanapénak tudott támaszkodni, akkor ahhoz, miközben picit remegő kézzel vette el a poharat. Ivott pár kortyot, a gyógyszerekre pillantott. – Nem igazán, de van benne tájékoztató vagy a patikában nem mondtak semmit? – kérdőn pillantott a férfira, aztán a dobozok felé mutatott, hiszen gyakran rászoktak firkálni valamit, hogy mi is a javaslat. Végül elkérte a lázcsillapítót, mert azt mindenképpen be akarta venni. Ivott még pár kortyot, visszaadta a férfinak a poharat, hogy letegye. Pont időben sikerült megválnia a pohártól, mert hamarosan hatalmasat tűsszentet, mire újra megpróbálkozott az orrfújással is, de továbbra is alig kapott orron át levegőt. – Orrsprayt hoztál? – nézett lázas tekintettel a férfira és újra kezdett lecsukódni a szeme, mert a beszéd egészen kimerítette őt.  
- Az jó lenne. – úgy ölelte magához a plédet, mint Szméagol ragaszkodott a gyűrűhöz, vagyis valami ilyesmi rémlett neki, hogy arra a kis furi lényre ez volt a jellemző, de simán lehet tévedett ebben az állapotban. Miután  Jasper a karjaiba kapta, Sera hozzábújt és remélhetőleg a plédet is vitték magukkal. Az orrdugulás miatt nem volt tökéletes a szaglása, így kizárólag az emlékeinek köszönhetően volt képes felidézni a férfi illatát úgy, ahogyan tette a pulcsival és a pléddel is. – Olyan az illatod, mint eső után az erdőnek. Imádom azt az illatot, olyankor olyan szép az erdő és imádom az esőt is, gyerekként mindig táncolni akartam benne. – egyre halkabban beszélt, miközben szorosan bújt a férfihoz, kicsit még az arcát is a férfi nyakához fúrta, aki mindeközben könnyedén érezhette, hogy Sera eléggé vacogott a karjai között. Jasper pontosan tudhatta, hogy még mindig szeret az esőben táncolni, hiszen a büntetés napján is láthatta őt táncolni, mert Sera csak akkor hagyta abba, amikor megpillantotta őt, hogy aztán sietve a lakásukba menjen. Talán azóta is volt, hogy elkapta ezt a pillanatot egy-egy zivatar során.
Valóban igaza volt a férfinak, hogy Sera szobájában kisebb káosz uralkodott, de nem olyan mértékű, mint amire célzott. Tankönyvek, regények, jegyzetek és kis cetlik, mint amilyeneket ő is kapott az ebédje mellé sokfelé hevertek a szobában, de csak pár ruha volt széthagyva, amik a széken és az ablaknál lévő ülőpárkányon voltak megtalálhatóak, nem pedig a franciaágyon. Ha a férfi lefektette, akkor Sera bevackolta magát a hideg ágyba, aminek köszönhetően még inkább fázni kezdett.  Amikor Jasper távozni akart, akkor félig-meddig öntudatlanul nyúlt utána. – Maradj, kérlek… - jelenleg ennyire futotta tőle, de a szeme továbbra is csukva volt.

credit

Sose került még hasonló helyzetbe, mint Jasperrel, akinek köszönhetően olyan játékok keltek életre, mint még előtte soha. Szeretett játszadozni, borzolni a kedélyeket, ezt sose tagadná, de ilyen mértékben sose űzte, mint Jasperrel szemben tette, arról nem is beszélve, hogy egészen hamar felütötte a fejét közöttük és úgy tűnt, hogy igazán semmi se tud gátat szabni neki. A legváratlanabb pillanatokban kelt életre, minthogyha nem csak a másik közelsége, de a kisebb veszély is csak éltette volna ezeket a pillanatokat. Az a bizonyos este, nem csak a lelkükbe hozott változást, hanem az édesen kínzó játék is kicsit megváltozott, de nem szűnt meg, mert hiába is tettek úgy, mintha nem lenne kedvükre való, attól még nagyon is élvezték mind a ketten. Ez már nem csak az újdonság varázsáról szólt, hanem a felszín alatt megbúvó érzésekről is, amik másként nem tudtak teret nyerni, így eme játékokba elrejtőzve próbáltak kicsit megmutatkozni, de közben igazán továbbra se fedték fel magukat. S talán ez volt a legőrjítőbb az egészben, hiszen vajon meddig lesznek képesek féken tartani azt, aminek már kicsit teret engedtek és aminek köszönhetően már tagadni se tudták volna azt, hogy milyen gyengéd érzések fűzik egymáshoz őket.
Seranak egyre gyakrabban jutott eszébe egy kínai legenda, ami aztán idővel Japánban is elterjedt. A mítosz szerint az istenek egy emberek számára láthatatlan vörös fonallal kötik össze annak a nőnek és férfinak a kisujját, akik összetartoznak, kiknek az a végzete, hogy a jövőben összeházasodjanak. Úgy tartják, hogy ezt a fonalat nem lehet elvágni és elszakítani se. Nem tehetsz ellene semmit se, mert elszakíthatatlan és hiába láthatatlan az emberi szem számára a végzet vörös fonala, mert a lélek nagyon is érzi a jelenlétét, mondhatni születésük pillanatától kezdve létezik; idővel pedig egyre közelebb terel minket ahhoz, aki a másik végét fogja. Ez igaz lenne rájuk is? Ezért vonzza ennyire erősen őt Jasper? Ezért képtelen felejteni, eltemetni a történteket és kizárni a férfi által ébresztett érzéseit, mert a lelke érzi, hogy a megtalálta végre azt, akihez igazán tartozik? Maga se tudta igazán, de annyira elmerült benne, hogy egyszerűen képtelen volt szabadulni ettől a gondolattól, főleg, hogy teljesen váratlanul derengett fel az, amit évekkel ezelőtt olvasott ezzel kapcsolatban. Még egy régebbi kép is kikerült a szobájában lévő faliújságra, amit az egyik könyvéből halászott elő és néha azon kapta magát, hogy azt szemlélve elmerengett, mert próbálta megérteni azt, ami talán ésszel fel se lehet fogni, mert egyszerűen csak érezni kell a lelkünkben és a szívünkben.
Úgy érezte, mintha Jasper belesimulna az érintésébe, vágyna arra, hogy újra érezze a gyengéd érintését, viszont ebben az állapotban biztosra nem vette volna, hogy a férfi tényleg a fejét kicsit megbillentette, de még is kicsit elmosolyodott. Ebben a meghit pillanatban minden kábasága ellenére is eszébe jutott a sors piros fonalának legendája. Amilyen hirtelen felderengett neki, olyan hirtelen el is illant ugyanabban a pillanatban, ahogyan a meghit pillanatnak is vége szakadt egy köhögőroham miatt.
Sera megdörzsölte a szemét, majd láztól csillogó szempárral fürkészte a férfit és alig észrevehetően elmosolyodott.
- Ezt úgy mondod, mintha eddig ez nem lett volna nyilvánvaló. – nem tagadta, hogy eléggé makacs tud lenni, majd egy aprót sóhajtott. – Lehet igazad van. – nem akart vitatkozni, de amikor elindult haza, akkor még ő se sejtette azt, hogy ennyire szarul lesz. Remélte azt, hogy hamarosan kicsit jobban lesz, vagy legalábbis nem lesz ennyire pocsékul, de ezzel szemben egyre rosszabbul volt, vagy csak szimplán stagnált, de a javulásnak halvány jelét se érezte, pedig bármit megadott volna azért, hogy végre ne reszkessen úgy, mint a szélben ringatózó virágok.
- Nagyon cuki vagy. – esélyesen nem ez volt a megfelelő válasz arra vonatkozóan, amit a férfi mondott a gyógyszerekkel kapcsolatban, és hogy azon volt minden legyen, amire csak szüksége lehet, de akkor is ez volt az első gondolata, és ahogy ébredés óta, úgy most is egyszerűen kimondta azt, ami eszébe jutott. Ezekben a pillanatokban egészen nyitott könyvvé változott, kicsit kezdett úgy tűnni, hogy egyedül talán Jasperen múlik az, hogy melyik oldalra is lapoznak a könyvben, mert Sera nem tehetett ellene semmit se, ahogyan az ellen se, hogy a férfi elől gondosan rejtegetett érzések, gondolatok továbbra is rejtve maradjanak. Igen, azon érzések, amikről gyakran még saját maga se akart tudomást venni, mert néha ő is tagadni próbálta azt, hogy ennyire rövid idő alatt Jasp mennyire felforgatta a világát.
Hamarosan pedig már Jasper karjaiban volt, s míg legutóbb lefagyott és nem ölelte át a férfit, most szorosan bújt hozzá, fejét nyakához fúrva és hiába nem segített igazán az orrspray, akkor is az emlékeinek köszönhetően úgy hatott, mintha most is érezné a férfi bódító illatát.
- Ühüm, amikor büntetéssel ajándékoztál meg… - motyogta a lány és kicsit mocorogni kezdett a férfi karjában, még inkább hozzásimult, mert úgy érezte, hogy pontosan ott van, ahol lenni szeretne. Vágyott a férfi közelségére és ezen a betegség se igazán változtatott. Amikor a férfi karjaiban tartotta, akkor úgy érezte, hogy a világa helyre billent; nem érheti baj, biztonságban van és oltalmazó karok veszik körbe.
Félálomban kimondta újra azt, amit mélyen legbelül érzett. Amikor a férfi nem felelt egyből, akkor majdnem újra megszólalt, hogy inkább felejtse el, össze-visszabeszél ebben az állapotban, viszont mielőtt még bármit mondhatott volna Jasp válaszolt. Nem nyitotta ki a szemét, mert úgy érezte képtelen lenne rá, de a férfi válasza melegséget csempészet a lelkébe, de balszerencsére valami mást megidézett, aminek jobb lett volna, ha örökre titok marad. – Esélyesen te hibának gondolod azt, amit tettünk, de én nem, vagy ha az is, akkor életemben először újra és újra hibázni akarok. – egyre halkabban csendült a hangja, az utolsó szavakat talán nem is mondta ki, csak gondolta, miközben ásítást felváltotta a köhögés és közben egyre apróbbra gömbölyödött, mert szép lassan az álmok mezeje felé sodródott.  
Amikor a férfi visszatért a szobába, Sera félálomban volt, így hallotta a motoszkolást, hamarosan pedig a matrac kicsit besüllyedt a másik súlya alatt és pillanatok múlva Jasper erős karjai köréfonódtak, aminek köszönhetően picit ellazult. Szuszogásokon, köhögéseken és tüsszentéseken kívül egy darabig más zaj nem törte meg a beálló csendet. Hiába lett egyre nehezebb a szemhéja, mielőtt még igazán az álom magával rántotta volna megszólalt.
- Köszönöm, hogy vigyázol rám és gondoskodsz rólam. - egészen lassan és kicsit darabosan megmozdult, hogy puszit nyomjon a férfi arcára, egy ahhoz hasonlóan ártatlan puszit, aminek köszönhetően pár héttel ezelőtt talán életük egyik legveszedelmesebb játékát idézték meg. Aztán visszabújt a férfi ölelésébe, ha tudta, akkor a fejét a férfi mellkasára hajtotta és kezét is ott pihentette meg. Ásított egy nagyot és egyre halkabban megszólalt, érezhető volt, hogy hamarosan be fog aludni. – Sajnálom, hogy a mai terveid kudarcba fulladtak. Ne haragudj.– ha a férfi rövid időn belül mondott valamit, akkor még esélyesen hallotta, miközben végre tényleg elaludt. Még inkább a másikhoz bújt, mintha csak azt remélné, hogy a másik testhője melegen tarthatja őt és végre nem fog fázni. Nagyon fáradt és gyenge volt, szüksége volt a pihenésre.
Fogalma se volt arról, hogy mennyi ideje aludhatott, esélyesen csak pár órája. Sötétség borította a szobát, amikor magához tért. Igyekezett tompítani a köhögését, mert nem akarta a frászt se hozni a másikra, miközben a láz továbbra is kínozta.
- Jasper? – egészen halkan csendült a hangja, ha nem érkezett válasz, akkor gyengéden megsimogatta a mellkasát és újra nevén szólította. Úgy gondolta, hogy a férfi a saját oldala melletti éjjeliszekrényre pakolta gyógyszereket és az innivalót, mert úgy egyszerűbbnek hatott, tekintve hogy ő milyen állapotban is volt. Csöppet se érezte jobban magát, úgy érezte, hogy a láza semmit se javult, de talán nem is romlott, vagy igen? Jasper válaszát követően újra megszólalt. – Ideadnád az innivalót? – a férfi segítségével feljebb tornázta magát és az ágytámlának dőlt, nagyon lassan kortyolt párat, ha pedig a másik gyógyszert is adott neki, akkor minden szó nélkül bevette, közben pedig igyekezett magán tartani a plédet és takarót - bár utóbbi nem is rémlett, hogy mikor is került rá-, mert továbbra is nagyon fázott. Kicsit ivott még, majd a kezében lévő pohárra siklott a pillantása. – Ez nagyon ciki lesz, de segítenél kijutni a mosdóba? – láztól csillogó és bágyadt tekintettel pillantott a másikra, aztán lesütöttem a pillantását. Mielőtt a másik még esetleg kiakadhatott volna, sietve pontosított, hogy csak kijutásban kér segítséget, a többit megoldja egymaga, de muszáj volt kimennie, még mielőtt valamelyik erősebb tüsszentés vagy köhögés közben baleset történne. Ott süllyedne el szégyenében.   

credit

Vajon, ha nem lett volna ennyire kába és jobban uralta volna azt, hogy mit is hoz Jasper tudomására, akkor kimondta volna azt, hogy ő nem látja hibának a tettüket? Vagy inkább hallgatott volna és úgy tett volna, mintha teljesen elfogadta volna azt, hogy a férfi ennyire könnyedén az elvei mögé rejtőzött, vagy inkább a félelmei mögé? Sera néha ezen elmélkedett, hogy vajon melyik is erősebb ebben az esetben, de nem tudta volna megmondani. Úgy gondolta, hogy néha nagyon is vékony vonal választja el egymástól a kettőt, ezért is érezte azt, hogy ez nem csak elvekről szól, hanem talán a másik nem mer kockáztatni. Pedig néha muszáj kockáztatni, mert anélkül nem érhetjük el az álmainkat és sok mindenről lemaradhatunk, ő ebben hitt. Még viszonylag elég fiatalon megtanulta azt, hogy néha hiába kockáztatunk és teszünk azért, hogy teljesüljön az, amire vágyunk, attól még ugyanúgy összetörhet a szívünk. Az apja nem egyszer, hanem kétszer utasította el, hiszen 16 éves korában felkutatta. Még mindig emlékezett a férfi szavaira, elutasítására, ami akkoriban összetörte és az édesanyja oltalmazó karjai között lelt menedékre, aki csak akkor tudta meg, hogy mit is tett. Miután a szomorúsága csillapodni kezdett, rájött arra is, hogy még ha össze is tört, akkor is örült, hogy meglépte, mert így elengedte ezt az álmát és nem kergette tovább feleslegesen. Vagy ott volt az az eset is, amikor az egyik tanára rájött, hogy milyen pályára is készül és le akarta róla beszélni. Még mindig rémlett neki, hogy azt mondta neki „Ne akarjon okos is lenni, érje be azzal, hogy szép és csinos. Azzal többre viheti, mert ügyvédként nem fogják komolyan venni.” Meghátrálhatott volna, de nem tette. Kitartott és nem érdekli, hogy a külseje alapján ítélik meg, előszeretettel még okot is ad rá, de imádja látni a döbbenetet mások arcán, amikor rájönnek, hogy több rejlik a felszín alatt, mint azt a külső alapján gondolták.
Szóval elvek vagy félelmek? Talán mind a kettő, hiszen egyikük se tudhatta azt, hogy vajon mit is hozhatna magával az, ha jobban teret engednének az érzéseiknek. Az biztos, hogy mindent felforgatna, de jó vagy rossz értelemben? Ugyanakkor kétség se férhetett hozzá, hogy ebben a kialakult mondhatni várakozással teli időszakban is Jasperé volt és nem másé. Még bulik alkalmával se akart elveszni más férfiak érintésében vagy csókjában, mintha csak a férfi láthatatlanul is magához láncolta volna a megkérdezése nélkül. Arról viszont továbbra se volt fogalma, hogy vajon meddig lesz fenntartható ez az állapot, meddig fog a tornádó szunnyadni, mielőtt újra erőre kapna, hogy mindent elsodorjon, ami az útjába kerül. Igyekezett féken tartani, de néha még is érezte, hogy rezeg a léc és kivételesen ez kicsit még őt is megijesztette, de előbb vagy utóbb a mérlegnek is ki kell billennie valamelyik irányba. Ezt ő is nagyon jól tudta.
Amikor a férfi befeküdt mellé az ágyba és magához húzta, akkor elmosolyodott; ez volt az a momentum, ami picit az ébrenlét felé lökte, mintsem az álmok mezejére. A pusziba beleborzongott és melegség járta át. Elveszett az ölelésben és egy pillanatra azt kívánta, hogy bárcsak megállna az idő, mert hiába volt roppant szarul, akkor is érezte azt, hogy ezeknek a pillanatoknak ugyanaz lesz a sorsa, mint a csóknak, amint jobban kezd lenni. Meg fognak szűnni létezni, s csak a kínzó emlékek fognak vele maradni. Így kicsit ő is küzdött az ellen, hogy pillanatok alatt elaludjon, ki akarta élvezni, még ha csak ennyi is jutott nekik. Részben emiatt szólalt meg, hogy ébren tartsa magát, meg azért is, mert tényleg hálás volt azért, hogy Jasper ennyire vigyázott rá és ápolta, pedig nem lett volna kötelessége, hiszen hivatalosan ők csak lakótársak voltak, még ha mind a ketten jól is tudták azt, hogy annál többek, hiába is próbálják meg ezt tagadni.
Sera most se érezte veszélyesnek a pusziját, de legutóbb se, aztán még is mi lett belőle, így az ítélőképessége talán nem a legjobb minden esetben, pláne ha Jasperről van szó. Bár jeleneleg az is szerepet játszott, hogy úgy gondolta esélyesen még egy zombi is jobban nézhet ki nála. Úgy érezte, hogy biztosan borzalmasan néz ki és épeszű ember ebben az állapotban biztosan nem találná őt vonzónak, szépnek. Esélyesen lassan már Rudolfnak is állhatna az orra miatt, lehet nem ártana bekennie. Kivételesen viszont most nem csúszott ki meggondolatlanul semmi se a száján, egyszerűen nem felelt Jasp megnyilvánulására, mert nem akarta elrontani ezt a momentumot, hiszen ki tudja lesz-e még ilyen, hogy egymás ölelésében elveszve fogja őket elérni az álom. Ezek után talán nem is volt annyira meglepő, hogy Seraphine a férfival álmodott. Békés és boldog álom volt.
Órák egymást váltották, mígnem Sera fel nem ébredt és felkeltette Jaspert is. Muszáj volt innia, mert nem akart kiszáradni és talán kicsit a kiszáradt torkán is segíteni fog. Elmosolyodott, amikor Jasper alig, hogy felébredt, már is a kezét az arcára tette, majd pedig a homlokára. Aggódott érte, legalábbis a tette ezt sugallta, ahogyan az eddigi viselkedése is, amióta először felébresztette őt a kanapén.
A lámpafénye roppantmód zavarta Seraphine szemét, ami vékony vonallá szűkült és kicsit még a kezével is árnyékot vetett. Picivel hosszabb időre volt szüksége, mint a férfinak, hogy megszokja, de amint már nem zavarta annyira elvette a poharat és nagyon lassan ivott, mert a nyelés fájdalommal járt. Gondolataiból Jasper kérdése rángatta ki, mire felkapta a fejét és megingatta azt, de kicsit bele is szédült a mozdulatba. – Nem vagyok éhes. Kajára se bírok gondolni. –  egyáltalán nem hiányzott neki az, hogy bármi szilárdat is a szervezetébe juttasson. Sőt, úgy gondolta, ha enne valamit, akkor lehet tényleg végül hányna is, azt pedig nem akarta megkockáztatni, mert esélyesen Jasper se akarná közben a haját fogni. Anélkül is elég gondja volt már a férfinak vele, aki eddig egészen hősiesen helytállt, Sera így gondolta. Férfi tanácstalansága mosolyt csalt az arcára, de érthető volt, Sera volt az, aki intézte a kajákat, nem a másik. Esélyesen ha a férfin múlott volna, akkor lehet már rég leégett volna a konyhájuk, vagy sose lettek volna képesek kiűzni az égett kaja szagát és füstöt a lakásból. Igyekezett kicsit összeszedni magát és átgondolni, hogy mi is a helyzet. – Még talán akad egy kicsi abból, amit vittél ebédre – hirtelen azt se tudta már mit is csomagolt a férfinak és mit ettek tegnap. Tényleg nagyon szarul van. – Meg van egy kakaóscsiga reggelről és két kifli is. Felvágott, sajt és zöldség is akad a hűtőben, így tudsz azt enni, ha szeretnél. – ennek egy része a lány reggelije lett volna, amiből nem evett semmit se, de talán Jasp nem fogja levágni és nem fog kiakadni azért, mert Sera egyáltalán nem evett ma. Már reggel se igazán volt étvágya. Hangja egészen rekedtes volt, és néha köhögés miatt meg is akadt a beszédben, de idővel a mondat végére jutott. – Tényleg nem kérek semmit se, de köszönöm. – felelte, amikor a férfi a rendelést említette. Inkább ivott még pár kortyot. – Vagy még is, esetleg egy teát készítenél? – az újabb megnyilvánulásnak köszönhetően elmosolyodott és úgy nézett a másikra, hogy ez egyértelmű volt, hogy csak az ajtóig kell kísérnie. Mielőtt még szavakkal megnyugtathatta volna, azelőtt olyat mondott a férfi, aminek köszönhetően Sera eléggé meglepetté vált.
- Öhmm…- hirtelen azt se tudta erre mit feleljen, hiszen nem veszíthet semmit se, ha megpróbálják, vagy is de, még pedig az, hogy valami kisiklik közben. Megköszörülte a torkát és köhögött párat, aminek most örült, mert így egy kis időt nyert. – Megpróbálhatjuk, hátha segítene, de neked ez biztosan nem lenne gond? Nem akarom, hogy… - hirtelen nem lelte a megfelelő szót: kiakadjon? kényelmetlenné váljon? Mert egyértelmű volt, hogy Sera volt kettőjük közül a lazább, nem pedig Jasper, így érthető okokból akadtak kételyei az ötlettel kapcsolatban. Úgy érezte, hogy bárhogy is akarná befejezni a mondatot, az eléggé furán hatna, így inkább hallgatott és tanácstalanul pillantott a férfira, hiszen szavak nélkül is biztosan értette, hogy miért is nem fejezte be a modandóját.  
Amikor lekerült róla a takaró még inkább fázni kezdett, majd újra belesimult Jasper karjaiba, míg kivitte őt a fürdőhöz. Sietve kapaszkodott meg az ajtófélfában, amikor a lába újra talajt ért. Alig, hogy Jasper hangot adott az aggodalmának, ugyan továbbra is bágyadt és lázas tekintettel, de mosollyal az arcán pillantott rá Sera.
- Nagyon cuki vagy, amikor aggódsz. – újra kicsúszott az első gondolat a száján, de kivételesen sietve lesütötte a pillantását, majd hátraarcot csinált, hogy bekóvályogjon a fürdőbe. Az ajtót becsukta maga mögött és mindenbe megkapaszkodott, amiben csak tudott, mert úgy érezte, hogy a lábai bármelyik pillanatban kicsúszhatnak alóla. Véletlenül pár dolgot le is vert menet közben, mire megtorpant, de szerencsére nem folyt ki semmi se a földre és nem is tört össze. - Jól vagyok! - próbált kicsit hangosabban megszólalni, már amennyire tudott, mielőtt esetleg a másik aggódva toporogna az ajtóban a hangzavar hallatán. Azért várt pár pillanatott, mielőtt kihámozta volna magát a nadrágjából. Felöltözött, majd kézmosást követően megmosta az arcát is, hátha segít neki kevésbé kábának lenni, végül kinyitott az ajtót. – Kész vagyok, bejöhetsz. - visszacsoszogott a lehajtott fedelű wchez és leült rá, mert tényleg tartott attól, hogy hamarosan a kövezett fogja magához ölelni. Ha a férfi késlekedett, akkor eléggé nagy esély volt rá, hogy megint lenyúlta Jasper köntösét és magára terítette várakozás közben, mert eléggé fázott.
- Szóval ez a hűtőfürdő miként is működik? Mármint hogyan csináljuk? – láztól csillogó tekintettel fürkészte a másikat és legszívesebben Jasper ölelésébe fúrta volna magát, de nem mozdult meg. Eleinte csak hallgatta a férfit, majd amennyire ereje engedte, igyekezett kicsit a segítségére lenni, hogy minél előbb talán életük újabb legnagyobb hibáját meglépjék, hiszen akadtak még mindig kételyei, hogy vajon mennyire lesz jó ötlet együtt fürdőzni, ugyanakkor remélte azt is, hogy ez talán segíthet rajta. Kockáztatniuk kell.

credit

Miközben Seraphine ivott, néha kíváncsian fürkészte Jaspert, így nem kerülte el a figyelmét, hogy a férfi kicsit jobban szemügyre vette a szobáját. Kicsit hálát is adott magában, amiért tegnap részben összepakolt, mert jelenleg tényleg nem volt annyira nagy káosz a szobájában, de hazugság lenne azt állítani, hogy ez volt a megszokott, mert nem. Lett volna olyan nap, amikor nagyobb felfordulásnak lehetett volna szemtanúja a férfi, de még akkor se olyan mértékű lett volna, mint amire célzott, inkább a mostani és Jasper feltételezése közötti állapot volt a jellemző.  
Sera pillantása szintén a faliújságra tévedt, ahol különféle képek voltak, akadt olyan, ami a barátaival készült, az édesanyjával és a nagymamájaként szeretett szomszédnénivel. Akadt mellette még pár másabb kép is, mint a sors vörös fonaláról készült, vagy éppen pár idézetes kép is. Látta, hogy valamin megakadt a férfi pillantása, de nem kérdezett rá.
Hamarosan az evés felé terelődött a szó, amire Sera egyáltalán nem vágyott, de Jasper biztosan éhes lehetett és miután a férfi hasa egészen hangosan korgott egyet, ehhez már kétség se férhetett. A lány elmosolyodott és a fejével kicsit az ajtó felé biccentett, mintha csak azt akarta volna sugallni, hogy nyugodtan menjen enni.
- Engem a betegség fog kipusztítani, te meg az éhség miatt jutsz a dínók sorsára. Szép kis páros vagyunk. – próbálta kicsit elviccelni az egészet, de nevetés helyett újabb köhögőroham tört rá és hamarosan újabb kérdést intézett Jasperhez, mert egyre sürgetőbbnek érezte azt, hogy kijusson a mosdóba.
- Értem, majd talán később eszem valamit, de most tényleg nem kívánom, vagy csak szeretnéd fogni a hajamat, miközben kiadom magamból azt, amit ettem? – költőinek szánta a kérdést, de remélte, hogy ezzel leszerelheti a férfit és nem fogja erőltetni azt, hogy egyen. Elég volt csak kajára gondolnia és a gyomra bukfencezni kezdett, így jobbnak látta, ha egyelőre megpróbál kaja nélkül túlélni. A lényeg, hogy igyon, mert az fontos a láz miatt is, meg amúgy is.
Seraphine megforgatta a szemét és a takarót piszkálta.
- Pedig szerintem most eléggé egyértelmű volt, hogy miként fejeződne be a mondat, másrészről meg nem vagyok teljesen toppon, így elnézhetnéd, ha néha értelmetlen az, amit mondok, vagy nem fejezem be a mondatot. – teljesen higgadtan, rekedtesen csendült a lány hangja, majd sóhajtott. Jasper megnyilvánulásán elmosolyodott és bólintott. – Nekem is az a célom, de azt se akarom, hogy ez neked túlzottan kényelmetlen legyen, vagy megint kiakadj, mert esetleg az már túl menne egy határon. – egészen büszke volt magára, hogy sikerült megint egy épkézláb mondatot összeraknia, pedig úgy érezte, hogy egy hatalmas katyvasz uralkodik elméjében. Arról nem is beszélve, hogy ez talán sokkal diplomatikusabb felelet volt, mint az, amit elsőre akart mondani, amikor is elharapta a mondat befejezését.
Hamarosan már a fürdőben volt, ahol egy kisebb felfordulást okozott, de most nem törődött vele, meg nem is hajolgatott, hogy felvegye a földre esett tárgyakat. Nem akart fejre állni, meg úgy volt vele, hogy onnan már legalább nem eshetnek tovább. Ha útban lesznek, akkor majd Jasper felveszi. Kicsit hosszabb ideig időzött el egyedül, próbálta rendezni a gondolatait és rájönni arra, hogy mit is kellene tennie. Jobban akart lenni, ehhez kétség se férhetett, de vajon tényleg megéri kockáztatni miatta? Kisebb elmélkedést követően, amit csikorgó és csigalassú agytekervényekkel végzet el, végül arra jutott, hogy igen. Kockáztatniuk kell.
- Kár, hogy nem mindig vagy ennyire rendíthetetlen. – óvatlanul csúszott ki a száján, miközben Jasper azt ecsetelte, hogy mikor fogja orvoshoz vinni.  Megköszörülte a torkát, letépett egy kis vécépapírt, hogy kifújja az orrát. Rövid időre a férfin felejtette a pillantását, elmélázott és kis idő elteltével egészen meglepetten megszólalt. – Tényleg nagyon aggódsz és törődsz velem. – újabb rövidzárlatot kapott az agya és kellett félmásodperc, mire rájött arra, hogy ezt nem csak gondolta, hanem kis is mondta. Köhögés továbbra is gyötörte, de attól még kicsit zavarba jött és sietve fordította el a pillantását, mintha csak valami érdekeset látna az egyik csempén.
A férfi újabb megnyilvánulására sietve kapta fel a fejét és meglepetten pillantott a másikra. Majdnem kicsúszott egy oda nem illő megszólalás, de szerencsére pont akkor jött rá egy újabb köhögőroham, aminek mire vége lett addigra el is felejtette, hogy mit akart mondani. Egyik oldalt a füle mögé simította a haját és már éppen ki akarta volna fejezni az aggályait, miközben a férfi is lázasan gondolkozott és rájött egy aprócska hibára, hogy egyedül nem fog tudni ott megállni, ahhoz még mindig túlzottan erőtlen és gyenge volt, főleg most, hogy még kicsit egyedül is sétált. Úgy érezte, hogy részben felélte ezzel a rövid távval a tartalék energiáinak nagyrészét.
- Kivételesen esélyesen azt szeretnéd, ha nem értenék veled egyet, de igazad van. Egyedül nem fogok tudni megállni. – hangja óvatosan csendült, mintha csak félne valamitől és talán így is volt. Kicsit aggódott a férfi reakciója miatt, ha végre összerakja a képet, hogy az általa javasolt módszer mivel is fog járni. Ő ezért lepődött meg a szobában is, amikor a férfi megemlítette, de legalább most már Sera is tudta, hogy Jasp eddig nem igazán rakta össze a kirakós darabkáit, hogy ez azt jelenti, hogy közösen fognak „fürdeni”.
Sera szeme elkerekedett, amikor a férfiról lekerült a felsője és felfedte előtte az izmos felsőtestét. Igyekezett nem úgy bámulni, mint aki bármelyik pillanatban leeshet a vécéről, de eléggé nehezen ment az, hogy ne próbálja meg az emlékeibe vésni az elé táruló látványt. Tényleg agyára ment a betegség, más mentségre erre nem lehetett. Ártatlanul elmosolyodott, mintha tagadni próbálná, hogy minek köszönhetően bambult el és miből rángatta ki Jasper hangja.
- Rendben. - rekedve szólalt meg és kicsit habozott, majd végül kibújt a férfi pulóveréből. Összehajtotta és lerakta a mosógép tetejére, ami kartávolságon belül volt. Aztán újra habozott és elveszett a másik fürkésző pillantásában, maga se tudta pontosan azt, hogy mit is vél felfedezni benne. Hirtelen úgy érezte, mintha minden egészen ingoványossá vált volna.
Biztosan mindig kockáztatni kell?
Újra visszhangzott elméjében a kérdés, mire némán azt felelte, hogy igen.
- Nem vagy vicces! – valójában kicsit az volt, de akkor se vallotta volna be, főleg, hogy jelenleg nem igazán forgott úgy az agya, hogy valami frappánssal visszavághasson. -  Amúgy meg többet takar, mint a melltartó, szóval nincs igazad, vagy teszteljük kinek van igaza? – tettetett bosszúsággal forgatta meg a szemét és egészen büszke volt magára, hogy ennyire elcseszett állapotban végre sikerült egy ilyen megnyilvánulást előhalásznia. Amúgy meg lassan már az lenne fura, ha Jasper nem szólna be állandóan a ruháit illetően. Lehet eléggé kivágott és rövid, de szerinte azért nem annyira durva, mintha csak egy szál fehérneműben állna a férfi előtt. Kisebb szenvedés és egy majdnem baki után – amikor is bugyija is hangyányival lejjebb csúszott-, sikerült kihámoznia magát a nadrágjából, aztán a kezét nyújtotta a férfi felé, hogy felálljon és hamarosan már a kádban álltak mind a ketten.
Bármennyire is nem akart, a férfi érintésébe kicsit beleborzongott, hamarosan pedig libabőrőssé vált, ahogy a víz a testét érte. Az időmúlásával esélyesen már nem csak a libabőr tanúskodott a vízhőmérsékletéről. Sera igyekezett arra összpontosítani, hogy talpon tudjon maradni, ahelyett hogy arra gondolt volna, hogy közvetlenül előtte állt félmeztelenül Jasper. Még is a mellkasán végig gördülő vízcseppek idővel magára vonzották a lány tekintetét, mire nagyot nyelt, benedvesítette az ajkát, de nem mert Jasper arcára felpillantani, hogy ő vajon milyen állapotban is van. „Koncentrálj!” Mantrázta magában, de egyre nehezebben ment, ahogy egyre inkább gyöngébbé vált.
Remegő kézzel nyúlt a csaphoz, elengedve a férfit és kicsit állított a vízhőmérsékletén, amikor úgy érezte, hogy ideje változtatni rajta és talán kicsit remélte, hogy az újabb „hőfok” segíthet kitisztítani a fejét. Légy erős! Csak hirtelen már azt se tudta, hogy melyik módon kellene leginkább erősnek lennie, fejben és olyan téren, hogy ne tegyen ostobaságnak is beillő dolgot, vagy inkább olyan módon, hogy ne essen össze és ne a férfinak kelljen teljesen megtartania őt?  
A percek egymást váltották és idővel alig észrevehetően megremegett a lába is, mire sietve kapaszkodott meg Jasper karjaiban. Kicsit erősebben szorított rá, mint korábban, mert félt attól, hogy talán hamarosan a lábai azt mondják, hogy nem bírják tovább őt megtartani. Nem tudta, hogy a férfi mennyire tudná őt megtartani, ha az ereje túlzottan elhagyná őt, hiába is tartotta őt a derekánál fogva. Míg ő a gondolataiban volt elveszve, addig öntudatlanul a keze óvatosan egyre feljebb siklott a férfi karján és ő is kicsit közelebb lépett. Hamarosan a férfi nyaka köré fonta a kezét, a homlokát pedig mellkasának döntötte és ő is kicsit neki simult, mert muszáj volt megtámaszkodnia.  
A lázzal és a betegséggel szembeni harc egyre inkább kezdte kimeríteni, azóta hogy Jaspernek dőlt még egyszer változtatott a víz hőmérsékletén, de valójában a remélt gyorsan túllesznek ezen nem igazán valósult meg, sőt. A fejét elfordította, amikor köhögés tört rá, de továbbra is Jasperhez simult.
- Jasper? – idővel megtörte az esetleges csendet, mármint ha a férfi nem szólalt meg korábban. – Ne akadj ki nagyon, de talán jobb lenne, ha leülnénk. – hangja egészen halkan csendült, mert egyre inkább fáradtnak érezte magát és az se volt kizárt, hogy a férfi már rég rohadtul kiborult a kialakult szitu miatt. Sera keze Jasper mellkasára csúszott, majd megmaradt erejével gazdálkodva kicsit távolabb nyomta magát, hogy fel tudjon rá pillantani és kicsit megtámaszkodjon.– Nagyon gyengének érzem magam, de talán használ. – igyekezett hinni abban, hogy nem ok nélkül szenvednek mindketten, legalábbis Sera szenvedett, nagyon. Olyan könnyű lett volna újra bűnbe esni, főleg most, amikor arcuk megint egészen közel került, ahogy felpillantott a férfira, de nem tehette meg. Nem csak amiatt, hogy mennyire szarul volt, hanem a másik miatt se, viszont azt is tudta, ha leülnek, az talán még nehezebbé tehet mindent, hiszen az azt jelentené, hogy a férfi ölelésébe fog még inkább belesimulni, miközben a víz továbbra is simán rájuk tudna folyni.  

credit

Sera csak sokat sejtetően kicsit felvonta a szemöldökét, de szavakkal nem felelt, hiszen az elmúlt időszakban már sokszor áltatták magukat, így még eggyel több teljesen belefért, még ha nem is értette azt, hogy miért lenne gond Jasper számára, ha őszintén beismerné, hogy nem picit, hanem eléggé aggódik és vigyáz rá. Kétsége se volt afelől, hogy amit ő megtett érte az elmúlt órákban, azt nem sokan tették volna meg, arról nem is beszélve, hogy a férfinak még programja is lett volna, az pedig, hogy egyedül vagy mással, azt nem is tudta. De míg normál esetben esélyesen tovább szívta volna a vérét, vagy csak táncolt volna a férfi idegein, addig most nem tette. Túlzottan kimerült volt ahhoz, hogy frappáns válaszokkal elő tudjon állni, meg a gondolatait teljesen lekötötte az, hogy mi is vár rájuk, hiszen bőven akadtak kételyei azzal kapcsolatban, hogy mennyire is lesz jó ötlet ilyen módon megpróbálni csillapítani a lázát, de még is kecsegtetőbbnek hatott minden árnyoldalával együtt, mintsem egyből orvoshoz menjenek.
Aggódva fürkészte Jaspert, követte a kezének útját, ahogy hajába túrt és pillanatok alatt az egyik tincs újra a homlokába hullott. Tudta jól, hogy nem kellene ennyire fürkésznie a férfit, még is eszébe jutott, hogy milyen érzés is volt az, amikor a férfi hajába túrt és vágyott arra, hogy újra megtehesse, meg sóvárgott a férfi érintésére és csókjára is, még ha igyekezett úgy létezni az elmúlt két hétben, mintha nem így lenne.  S eme gondolatok távolra űzésében baromira nem segített az, amikor két pislogással később Jasper már félmeztelenül állt előtte. Kicsit hevesebben kezdett el verni a szíve és a mellkasa is gyorsabban emelkedett, mint szokott. Megköszörülte a torkát, amit simán be lehetett tudni a betegségének is. Most igazán megértette azon személyeket, akik mindenáron szobrokat akarnak tapogatni, meg régi oszlopokat, miközben régi romokat látogatnak meg, viszont hatalmas táblák ordítják az arcukba, hogy „DO NOT TOUCH” és mellé egy piros körben ott a kéz is, ami át van húzva piros vonallal. Most valahogy ő is azt érezte, hogy eme tiltó táblák kezdtek el vibrálni a fejében. Férfi felé akart nyúlni, megérinteni és felfedezni, miközben a fejében ott üvöltött, hogy nem szabad és ne is ábrándozzon ilyenről.
Muszáj volt minden erejét összeszednie, hogy végre kicsit visszanyerje a gondolatai felett az uralmat, mielőtt még a vágyak is túlzott teret kapnának. Szerencsére Jasper is még időben szólalt meg és igyekezett lefoglalnia magát a férfi pulcsijával, hogy megváljon tőle.Viszont szemmel láthatóan nem csak Seraphine számára kezdett picit nehezített tereppé válni a fürdőszoba, hanem Jasper számára is. Nem kerülte el a lány figyelmét, hogy a férfi miként is felejtette rajta a pillantását. Kicsit elmosolyodott és hazugság lenne azt állítani, hogy nem melengette a lelkét az, hogy vonzza a férfi tekintetét. Sokak pillantását vonzotta, de a többieké nem érdekelte, míg Jaspé nagyon is.
- Semmi gond. – még egy barátságos mosolyt is próbált arcára varázsolni, ami lehet kicsit a nyúzottsága miatt furára sikeredett.
- Esetleg kezdesz lázas lenni, hogy megdicséred a ruhámat? – felvonta a szemöldökét, kicsit oldalra billentette a fejét, miközben köhögéssel küzdött. Kíváncsian fürkészte a másikat, és mielőtt még lakatot tehetett volna a szájára újra megszólalt, pontosan annyira automatikusan, mint a jobb pillanataiban szokott. - Tudod a pillantásod kezd kicsit olyannak hatni, mint aki éppen most képzelt el felső nélkül. – egy egészen aprócska tornádó képes volt valahogy utat törni magának, ami miatt talán kicsit még feszültebbé vált a levegő, mint amilyennek már alapból is érződött. Nagy eséllyel tényleg Jasper tehetett arról, hogy néha ehhez hasonlóakat mondott és annyira játszadozott, hiszen tényleg ramatyul érezte magát, de a férfi pillantásának köszönhetően csak kicsit utat tört az igazi énje.
A férfi úgy tűnt, hogy „kényelembe” helyezte magát, legalábbis úgy dőlt neki a csapnak, miközben továbbra is a lányt a fürkészte, aki éppen próbált megszabadulni a kicsit passzentos nadrágjától, így nem volt annyira egyszerű művelet. – Élvezed a műsort? – esélyesen most mondanák azt sokan, hogy bölcsebb lett volna hallgatnia, de ez volt Jasp hatása, még betegen se tudott örökre eltemetve maradni a tornádó. Újra Jasperre emelte a pillantását, amikor végre sikerült megszabadulni a ruhájától és azt is a pulcsihoz tette.
Úgy érezte, hogy jobb lesz minél előbb túlesni a hűtőfürdésen, mintsem hosszú ideig húzzák az időt, mert lassan nem a láz miatt fog lángolni, hanem talán inkább a levegő kezdett el forrósodni a pillantások kereszttüzében.
- Rendben. – egészen halkan csendült Sera hangja, ahogy Jasper biztonságot jelentő karjai a dereka köré fonódtak, hogy megtartsa őt. Igyekezett nem elveszni a férfi felsőtestén végicsorgó vízcseppek látványában és próbálkozott, hogy nehogy ugyanúgy követni akarja a vízcseppek útját, mint az ablaknál ücsörögve szokta néha tenni az esőcseppekkel. Pár pillanatra még a szemét is lehunyta, hátha az segíthet rajta, miközben a víz rájuk folyt. De nem segített, ezernyi gondolat cikázott a fejében, amiknek esélyesen a többségének értelme se volt, a maradék meg olyan volt, amire nem szabadott volna gondolnia. Tényleg igyekezett erős lenni és nem megint elhozni a botlást, de az élet úgy gondolta, hogy akkor kicsit bekavar, mert Sera pillanatok alatt megingott és hiába szólalt meg Jasper, hiába tudta távol kellett volna maradnia, hallgatnia kellett volna a fejében megjelenő tiltó táblákra, akkor is az ösztön közelebb sodorta a férfihoz. Automatikusan kereste a biztonságot, mielőtt esetleg tényleg összecsuklana, mint egy madzagját vesztett marionett bábu. Nem csak Jasper szíve kezdett hevesebben verni, hanem az övé is, még is úgy simult a másikhoz, mintha ez annyira megszokott lenne, pedig nem az volt, de talán ez a nap részben erről szólt, hogy olyan emlékeket szerezzen, amik örökre kísérteni fogják és amik miatt még nehezebb lesz megmaradnia a másik közelében, vagy féken tartania a tornádót. Azt a tornádót, ami talán végre eldönthetné azt, hogy miként is végződjön a beálló várakozással teli időszak, mintha csak tényleg a vihar előtti „csend” telepedett volna rájuk az elmúlt hetek alatt. Seraphine észre se vette, hogy rövid ideig visszatartotta a levegőt, majd egy kisebb sóhaj bukott ki ajkai között, amikor Jasper a hajába temette az arcát. Kezét elhúzta és inkább a férfi dereka köré fonta, ha tudta és lehunyta a szemét. Rövid időre megengedte magának azt, hogy picit elvesszen a pillanatban és örökre elraktározza ezt, mert tudta nem fogja tudni feledni, ahogy a csókjukat se és a korábbi gyengéd érintéseit se.
Aztán végül a betegség vetett véget ennek a pillanatnak, mert egyre gyengébbnek kezdte érezni magát. A becézésen elmosolyodott. – Tetszik, soha senki se hívott még így. – nem gondolkozott, csak utat tört megint az első gondolata, majd amikor elég erőt gyűjtött, akkor mást is mondott még, meg picit eltolta magát Jaspertől, hogy fel tudjon nézni rá. Még akkor is, ha ez öreg hibának számított. Látni akarta a gesztenyebarna szempárt és a benne kavargó érzéseket. Jasper mosolyát látva kicsit hevesebben dobbant a szíve és annyira könnyű lett volna kicsit előre billenni és újra felidézni a csókot, mintha csak tesztelni akarná azt, hogy tényleg annyira varázslatos volt-e, mint az emlékeiben élt, de még se tette meg, csak némán fürkészte a másikat, miközben keze továbbra is a férfi mellkasán pihent. A kevésbé szalonképes gondolatai kezdtek ébredezni, de ahogy korábban is volt már rá példa, Jasper most is mondhatni tökéletesen időzítve törte meg a csendet, mire Sera picit zavarodottan pislogott párat, hiszen fejben nagyon-nagyon máshol kezdett járni.
- Rendben. – esélyesen bármennyire is próbálta elrejteni a hangjából a csalódottságot, nem teljesen sikerült neki, de nem állította meg a férfit, hiszen talán tényleg így jobb volt, még ha újra érezte azt a fura ürességet és ridegséget, mint azon az estén, amikor a férfi a kanapéra rakta az öléből. Hamarosan pedig már a kádban ült, miután Jasper segített neki és kicsit a zuhanyrózsán is állítani kellett, de most a vízhőmérsékletén nem változtatott.
- Nem fázom, még kicsit maradnék. – bár fogalma sem volt arról, hogy tényleg azért akar maradni, mert annyira jó lenne neki ez a fürdőzés, vagy csak egy kis időt akart nyerni ahhoz, hogy a lelkében és az elméjében ébredező tornádót megpróbálja újra visszazárni börtönébe, ahova ama este után zárta, miután végkimerültségig futott.
- Nyugodtan öltözz át, mielőtt még megfáznál. Annyi idő alatt még a vízbe se fogok belefulladni. – próbálta kicsit elviccelni a helyzetet, majd akár maradt a férfi, akár nem, idővel a kádszélére csúsztatta a kezét és a fejét ráhajtotta, miközben a többi testrészét továbbra is beborította a víz. Ha Jasper a kád mellé telepedett, akkor kinyitotta a szemét és őt fürkészte, majd egyik kezével megérintette az arcát és gyengéden megcirógatta. A borosta kicsit szúrta a tenyerét, de nem zavarta. El se tudta volna képzelni a férfit a borostája nélkül, annyira megszokta eme rövid idő alatt is. – Köszönök mindent. – hálásan csendült a lány hangja, végül elhúzta a kezét, mert nem akarta kísérteni jobban a sorsukat, vagy még inkább kínozni a másikat. Rövid időre lehunyta a szemét, aztán pár perccel később végül a csapért nyúlt és elzárta, mert elkezdett megint fázni, de ez most kicsit másabb volt, mint korábban.
- Azt hiszem, hogy ennyi elég volt. – mondta még mindig rekedtes hangon, majd megpróbálta kicsit feljebb tornázni magát, de nem igazán sikerült neki, így Jasper segítségére volt szüksége, hogy felálljon. – Nem akarlak kelleténél jobban kínozni, de ha nem gond megválnék a vizes felsőmtől. – Sera habozva és picit vacogva szólalt meg, miközben a törölközőjét nyújtotta felé Jasp. – Tartsd kicsit magasabbra a törölközőt, hogy kitakarjon, becsukhatod a szemedet is és szólok, ha kész vagyok. – remélte, hogy a férfi nem fog ellenkezni, de sok értelme nem lenne, ha így tekerné maga köré a törölközőt, mert pillanatok alatt átnedvesedne és nem akart még egy tüdőgyulladást is összeszedni. Ha a másik belement, akkor igyekezett a lehetőséghez mérten mihamarabb kibújni belőle, a ruha hangosan placcsant a kád alján csordogáló vízben, majd a melltartó is követte a felsőt, aztán egy pillanatra habozott. Kisebb harcot vívott önmagával, de végül a bugyija is követte a többi ruhadarabot, mert remélte a férfi nem fogja kiszúrni, hogy pontosan milyen ruhadarabok is landoltak a kádban. A falon lévő zuhanytartóban picit megkapaszkodott és a lábával próbálta picit megigazítai a ruhahalmot, hogy valamennyire elrejtse, hogy nem csak a felsője landolt a kádban. Spoiler: nem igazán sikerült neki.  Elvette a törölközőt és sietve maga köré tekerte. – Kész vagyok. – nagyot nyelt Sera és a törölközőt szorosan magához ölelte, hogy véletlen se most akarja elengedni magát. Megint ott volt az aggódás a tekintetében, miközben a másikat fürkészte. Amikor Jasper a saját köntösét adta neki, akkor eléggé megilletődött. Picit megint habozott és „Biztos vagy benne?” nézéssel fürkészte a másikat. Aztán elvette és belebújt, egyszer picit megbillent öltözés közben, akkor sietve kapaszkodott meg Jasper kezében, aztán szorosan összekötötte madzagjánál fogva a köntöst és hagyta, hogy a férfi újra a karjába kapja.
- Kicsit igen, vagy nem úgy tűnik? – érdeklődve csendült a hangja és elnyomott egy ásítást, miközben elveszett az őt fürkésző szempárban. Baszki, néha miért ennyire nehéz erősnek lenni? Jelenleg  megint úgy érezte, hogy minden megmaradt erejét arra kell összpontosítania, hogy nehogy megcsókolja a másikat és teret engedjen a megannyi gyönyört ígérő ajkaknak. Hatalmas erőre volt szüksége, hogy véget vessen a beálló újabb megbabonázó pillanatnak. Megköszörülte a torkát és megszólalt.– Talán jobb lenne, ha visszamennénk a szobába. – főleg, ha a férfi korábban nem öltözött volna át, nem akarta, hogy miatta még meg is fázzon. Mielőtt még elhagyták volna a fürdőszobát, a férfi pulcsiját magához vette. Ha Jasper nem szólalt meg, akkor rövid időre a szobában rájuk telepedett a csend. Sera a vizes haját kisimította az arcából, mert arra elfelejtett törölközőt csavarni.
- Szóval szükségem lenne ruhára, esetleg csukott szemmel irányítsalak, vagy inkább… - nem is tudta mi a másik opció, megpróbál ő eljutni a szekrényig, Jasp meg addig kimegy a szobából, vagy pedig ma lesz a szerencse napja, mert még egy pólóját is megnyeri a férfinak, a szárítón meg biztosan talál fehérneműt. Utóbbi még gondolatban is nagyon abszurdnak hatot Seraphine-nak, így bármennyire is utálta a másik a félbehagyott mondatokat, most képtelen volt megszólalni. S jelenleg még a köhögőrohamok se igazán mentették meg, ahogy igazán ásítások se, pedig tényleg fáradt volt, de egyértelmű volt, hogy vizes hajjal nem feküdhet le. Ez volt a második pont a képzeletbeli listán, amit még meg kell oldania.

credit

Alig, hogy meghallotta Jasper válaszát lefagyott, de nem csak a nadrággal való küzdelem maradt abba, hanem fejében is egy kisebb áramszünet lépett fel. Esélyesen nem csak ő, hanem a férfi sejtette azt,  hogy eléggé nagy valószínűséggel nem lenne ellenére, ha egyszer a másik vetkőztetni kezdené, de jelenleg semmi ilyen szóba se jöhetett, több okból se. A betegség csak az egyik volt a képzeletbeli listán, amit még pár pont követett. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg amúgy se volt igazán toppon, úgy érezte minden nagyon katyvaszos és továbbra is eléggé kába volt, ezért is volt meglepő, hogy néha képes volt értelmes dolgokat mondani, viszont most nem igazán tudott sziporkázni, nem tudott könnyedén szócsatákba keveredni, ha véletlen még is valami frappáns eszébe jutott, az csak is a véletlen műve lehetett. A véletlen alatt pedig termászetesen Jasper hatást kell érteni, mert a férfi csalta elő belőle a korábbi nagyon picikét tornádóhoz illő megnyilvánulásait. Szemmel láthatóan viszont Jasp nagyon is remekelt. Halovány mosollyal és láztól csillogó tekintettel pillantott a másikra. – Szerintem,  inkább te nem szeretnéd, hogy segítened kelljen… - a lány hangja higgadtan csendült, miután sikerült pár értelmes szót egymás mellé pakolnia és tényleg kezdte úgy érezni, hogy talán saját maguk alatt vágják a fát, mert a levegő is egyre inkább szikrázni kezdett és forróbbá vált. Egyre inkább kezdett kételkedni abban, hogy mennyire is jó ötlet az, amire készülnek.
A zuhanyzás egy darabig úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva, de aztán a dolgok kezdtek kisiklani, ahogyan egyre közelebb kerültek egymáshoz. Az a természetesség amivel elvesztek egymás ölelésében és annak köszönhetően, ahogyan egymáshoz simultak, nagyon is nehéz lett volna azt mondani rájuk, hogy csak lakótársak, mert egyértelmű volt, hogy többek. Az apró rezdüléseik túlzottan beszédesek voltak, hiszen még a vak is látta volna, hogy a férfi is vágyik rá, különben nem húzta volna kicsit közelebb magához, nem tartotta volna ilyen szorosan. S ne feledkezzünk meg arról se, hogy Jasper miként temette az arcát a lány hajába, hogy az illatának köszönhetően hasonlóan a múlt édes, de ugyanakkor kínzó emlékeit megidézze, mint Sera tette, miközben arcát a férfi mellkasába temette. A lány tenyere a férfi hátára simult, kapaszkodott belé, mintha csak attól félne, hogy pillanatok múlva a vízzel együtt el fog tűnni és rá fog ébredni arra, hogy ez csak egy újabb ábránd volt, nem pedig a valóság.  Kicsit úgy hatott az egész, mintha csak egyfelől ki akarták volna oltani a lelkükben tomboló tüzet, amit ugyanazon érzések tápláltak, de közben pedig önként dalolva hordták rá az újabb farönköket, mert képtelenek voltak arra, hogy a másik által ébresztett érzések nélkül tovább létezzenek. Seraphine nagyon is tudatában volt, hogy mit tesz a férfi, ez pedig egy kisebb reménnyel töltötte el, hogy egyszer talán Jasper képes lesz igazán kockáztatni, maga mögött hagyni a félelmeit és az elveit, hogy rájöjjenek arra, hogy miért is vonzzák egymást ennyire és mit tartogathat számukra a jövő. Nem kizárt, hogy túlzottan álmodozó volt ilyen téren, vagy csak szimplán balga, amiért mert kicsit reménykedni
mert ebben, de szüksége volt egy-egy kisebb kapaszkodóra, mert az segített neki abban, hogy kordában tudja tartani a benne lakozó tornádót, ami a férfi közelében gyakran túlzottan erőre kapott.
Elveszett pár pillanatig Jasper tekintetében és nemlegesen megrázta a fejét.
- Nem, te inkább életem legnagyobb talánya vagy… - megint sikerült olyat mondania, aminek biztosan nem adott volna hangot józanul, de talán az örökre rejtély marad, hogy még a láz beszélt-e belőle, vagy inkább csak Jasper közelségének köszönhetően kapott őszinteségi rohamot. Esélyesen utóbbi volt az erősebb, az előbbi meg abban segített, hogy ne létezzen gát az elméje és a szája között, így esélyese volt átgondolni azt, hogy megint mit hoz a másik tudomására.  
Míg egyedül marad, addig a fejét a kezére hajtotta a kád szélének simulva és elmerült a gondolataiban, hiszen ő is tisztában volt azzal, hogy egyre többször sodródnak a peremvidékre. Érezte mélyen legbelül, hogy ez az állapot örökké nem lesz fenntartható, mintha csak egy szunnyadó vulkán lappangana a felszín alatt, aminél nem lehet tudni azt, hogy mikor is fog kitörni, hogy mindent felperzseljen. Bármennyire is szerette volna tudni, hogy vajon a tűz felemésztené őket, vagy inkább felszabadítaná őket, egyszerűen nem tudta rá a választ. Csak azt tudta, hogy Jasperrel minden másabbnak hat és minden zűrzavarosabbnak érződik.
A férfi leült a kád mellé és rövid ideig egymást fürkészték, idővel Sera keze arcára siklott és gyengéden meg is simogatta, mire Jasper lehunyta a szemét, Sera pedig elmosolyodott és megint egy pillanatra egészen meghittnek hatott számára ez a pillanat. Láthatatlanul egy újabb emlékkép vésődött a lány szívébe, amit ha akart volna, akkor se tudott volna már kitörölni.
A lány picit felvonta a szemöldökökét, de bólintott, mert bízott a férfiban és tudta jól, hogy a férfi se annyira ostoba, hogy ennyire könnyedén önként dőljön a saját kardjába. Tudta jól, hogy a szakadék szélén táncolnak, ahol végül az egyikük ténylegesen a kísértés kígyójává fog változni, hogy magával rántsa a másikat a vágyak és a szenvedély hullámaiba. Néha tényleg azt gondolta, hogy a zuhanás elkerülhetetlen, maximum késleltetni tudják – de ezt nem osztotta meg a férfival -, ő sokkal inkább attól tartott, ha megtörténik a zuhanás, akkor az majd mit fog magával hozni. Számára azt tűnt ijesztőbbnek, mintsem az, hogy esetleg a fantáziájuk valósággá váljon.
Kisebb őrlődést követően végül minden ruhájától megvált, majd sietve csavarta maga köré a törölközőt, amikor pedig a férfi a neki adta a köntösét, akkor egészen meglepődött, hiszen legutóbb Jasper eléggé kiakadt miatta, amikor használta. Nem tehetett róla, most is kicsit megigazgatta a nyakrészt és arcát hozzádörzsölte, mert igazán puha volt, de míg jó pár héttel ezelőtt szívatásból tette, most reflexből cselekedett.
Menniük kellett volna, de mintha az idő megállt volna és az élet lelassult volna, ahogy a kád melletti kilépőn ácsorogtak egymás pillantásában elveszve. Vajon most is egyikük okosabb lesz, vagy a láthatatlanul ott kavargó kísértés szellője végre győzedelmeskedni fog? Jasper a lány rakoncátlan tincsiért nyúlt, mire Sera becsukta a szemét, a férfi keze alig észrevehetően érintette a lány bőrét, amibe beleborzongott és megengedte, hogy pár másodperc erejéig elvesszen az ébredező érzésékben. Amikor kinyitotta a szemét, addigra Jasper arca már közelebb volt hozzá, mintha csak közelebb hajolt volna. Annyira egyszerű lett volna hagynia azt, hogy megbotoljanak, de a józanság szellője elérte, így most Sera mentette meg magukat a zuhanástól azzal, hogy megszólalt és megtörte a varázslatos pillanatot. Minthogyha mindig amikor az egyikük már majdnem végérvényesen elgyengült volna, akkor a másik tért volna észhez, ezzel megakadályozva azt, hogy a bennünk tomboló érzések folyója mindent elmosson a medréből kilépve és magával sodorja őket.
Alig hogy Jasper újra a karjaiba kapta, újfent hozzásimult és a karját köré fonta, mintha csak kapaszkodna és attól tartana, hogy a másik leejtheti őt, pedig szó se volt erről. A férfi kérdése váratlanul érte őt és automatikusan kicsit megmozdult a férfi karjában, mintha csak zavarba jött volna, picit így is volt. – Talán nem véletlenül próbáltak meg figyelmeztetni a Halloween-i szörnyek, hogy egy veszedelmes boszorkány került a közeledbe, aki talán tiltott mágiát se fél bevetni ellened. – minden kábaság ellenére is kicsit játékosan csendült a hangja , megszeretgette egyik kezével a férfi arcát; természetesen az újságra gondolt. Fogalma sem volt arról, hogy a férfi végül elolvasta-e vagy nem. Viszont az, hogy ez beugrott neki és képes volt így fogalmazni azt mutatta, hogy talán nem hiába való volt a sorsuk kísértése, hanem tényleg kicsit használt neki a fürdőzés.– Magadra vess Jasp, amiért nem a boldog tudatlanságot választottad. – ha korábbival nem is, ezzel biztosan megerősítette a férfi gyanúját, pedig jelenleg tényleg nem akarta megidézni a kísértés szellőjét, ami újra ott táncolt körülöttük miközben a szobába tartottak. – Amúgy meg nem vagyok meztelen, van rajtam köntös. – a törölközőt talán direkt, de az is lehet, hogy nem direkt hagyta ki a felsorolásból. Ez talán egy kisebb tornádó volt újra a múltban elhangzottak okán, vagy csak szimplán nyelvbotlás volt az elméjében uralkodó kisebb kábaság miatt. Ki tudja, de azt biztosra lehetett venni, hogy újra a férfi csalta elő belőle eme szavakat.
Kicsit köhögött, miközben a másikat hallgatta, aztán kuncogni kezdett, mert igazán édes volt a férfi zavara, ahogy próbálta körülírni azt, hogy mire is gondol és igyekezett kerülni azt, hogy nyíltan kibökje.
- Biztosan a betegség lehet az oka, hogy nem igazán értem, hogy mire is gondolsz. Mit értesz a „furák” alatt? Gondolom nem arra célzol, mint amiben már láttál itthon vagy a magazin címlapján...  – kíváncsian és picit ártatlanul csendül a hangja, miközben megtámaszkodott az ágyon. Legszívesebben eldőlt volna, mert fáradt volt, viszont az elméje picit tisztult, de nem annyira, hogy a gát újra létrejöjjön és esetleg megakadályozza abban, hogy ne csípőből ossza meg a férfival az első gondolatait, mint eddig tette a betegség alatt. Esélyese se volt elmélkedni és átgondolni azt, hogy mit is fog mondani, mintha csak még mindig tartana az igazságszérum hatása.
A férfi egyszer csak kisétált és Sera egyedül maradt a gondolataival. Annyira könnyű lett volna eldőlnie az ágyon, de nem állt szándékában eláztatni az ágyát, bár ki tudja... Lehet akkor nem csak pulóvert, plédet, köntöst kapna kölcsönbe, hanem egy másik ágy egyik felét is. Tudta jól, hogy ez nyakatekert gondolat, de már fent se akadt, mert tisztában volt azzal, hogy még mindig eléggé kusza az elméje, így túl sok logikát ne reméljen.
Figyelte a nasikat, amiket lerakott Jasper és próbálta dekódolni, hogy mit is mondott a másik. Lassan összerakta a képet, aztán a férfi után fordult, aki megint magára hagyta. Aprót sóhajtott és vizes hajába túrt, köhögéssel karöltve ásított is egyet. Meglepetten pillantott a férfira, amikor mellette landolt az egyik pólója. Tényleg kezdett aggódni, hogy talán végre az ő láza csillapodik, addig a lakótársa meg kezd belázasodni, ezért ennyire előzékeny a ruháit illetően.
- Köszönöm. – óvatosan csendült a hangja és az ölébe rakta a felsőt, mielőtt még a másik meggondolhatná magát. – Kár, pedig ha jól rémlik egészen cuki a pókemberes. – ez most kivételesen tudatos ugratás volt a részéről, hiszen azt még egyszer ő rejtette el a többi kimosott holmi közé bosszantás gyanánt, pár másik figurással egyetemben. – Nyugi, nem is várnám el, viszont a keksszel nem fogsz jól lakni. – kicsit aggódva csendült a hangja, rosszallóan meg is ingatta a fejét. – Azt a széket told be félútra a szekrény és az ágy közé, - az íróasztalnál lévőre mutatott - , a többit megoldom egymagam, te pedig menj enni, mielőtt éhen halnál vagy összeesnél. Én nem tudlak a vállamra csapni és ágyba vinni. – csak miután kimondta, azután esett le neki, hogy picit félreérthetőre sikeredett az utolsó két szó, de nem javította ki magát. Ha a férfi eleget tett a kérésnek és magára hagyta, hogy kerítsen magának vacsorát, addig ő tett pár bizonytalan lépést a székig, amire aztán leült és kibújt a törölközőből, miután újrasikerült erőt gyűjtenie elment a szekrényhez. Kivett egy bugyit, melltartót nem keresett magának, majd a köntös takarásában belebújt és még egy kényelmes cicanadrágot is felvett, mielőtt Jaspernek bármilyen kifogása támadhatna. Becsukta a szekrényt, a törölközőt a székre terítette, aztán visszacsoszogott az ágyhoz. Kicsit kifulladt az elmúlt percekben, hiszen még mindig eléggé gyönge volt. Leült az ágy szélére, majd az ajtónak hátat fordítva kibújt a köntösből, ha esetleg a férfi valami miatt benézne, vagy betoppanna, akkor se kapjon sokkot, mert netalán félmeztelenül találja őt. Belebújt a férfi pólójába, amit aztán megigazított magán és haját egyelőre felfogta egy hajgumival. Elvette a férfi pulcsiját és abba is belebújt, de most nem húzta fel  cipzárt, mint korábban tette.
Az ágyon közelebb csúszott az éjjeliszekrényhez, hogy elvegye a teát és megízlelje. - Finom lett a tea. - minden rekedtség ellenére próbált úgy beszélni, hogy a másik is meghallja bárhol is volt. Maximum egy kifogása volt, hogy már csak langyos volt. Ha Jasper időközben előkerült, akkor megkérte, hogy a hajszárítót hozza be a fürdőből, kivéve akkor, ha esetleg magától is eszébe jutott.  - Ettél valamit? - ha nem a vacsorájával tért vissza a férfi, akkor még ezt a kérdést is megkapta, miközben Sera aggódva fürkészte. Nagyon remélte, hogy igen lesz rá a válasz, vagy Jasper továbbra is karnapot fog tartani, mert kiviteti magát a konyhapulthoz és még a végén ő fog szendvicset készíteni számára, még ha továbbra is émelyget ha kajára gondolt és mindennél jobban vágyott arra, hogy megint vízszintbe kerüljön.

credit

Tagadhatatlan volt a köztük lévő vonzalom és a megmagyarázhatatlan kötelék is, ami újra és újra közelebb sodorta őket. Bármennyire is próbálták a távolságot fenntartani, a szalag nem szakadt el, csak néha hagyott nekik egy kis távolságot, hogy aztán a legváratlanabb pillanatokban egymáshoz rántsa őket, ahogyan a fürdőben is történt. Az ott történteket látva esélyesen bárki levágta volna, hogy mi is a helyzet közöttük, hiszen az a gyengédség amivel ölelték egymást, beszédes volt, a levegő is izzott és szinte sercegett a köztük lévő „feszültségnek” köszönhetően, de ők még is továbbra is megjátszották a vakot, amint lehetőségük nyílt rá. Amikor már úgy tűnt, hogy többé semmi se állhat az útjába az érzéseinket, akkor mindig egyiküket a józanság szele magához ölelte és messzire űzte a csalfa, vágyakkal teli gondolatokat, hogy visszarángassa a valóságba. Abba az életbe, ahol aztán úgy tettek, mintha mi sem történt volna és semmi különleges nem lenne abban, ahogyan egymást fürkészték és elvesztek egymás ölelésében. Azt is lehetne mondani, hogy ezeknek a tagadásoknak köszönhetően, vagy csak a megjátszott vakságuknak köszönhetően a szőnyeg egyre inkább kezdett púposabbá válni, mert egyre több apró tettet, rezdülést, érzést és gondolatot söpörtek alá, minthogyha úgy a létezésüket egyszerűen semmisé tehetnék. Pedig nem így volt, mert a halom egyre csak nőtt és lassacskán már csak az volt a kérdés, hogy mikor jön el az a pillanat, hogy orra bukjanak benne és végül még is egymás karjaiban kössenek ki.
Sera nem tudta, hogy meddig tartható fent ez az állapot, de egyre többször jutott arra a következtetésre, hogy már nem sokáig. Előbb vagy utóbb valamelyik irányba ki fog lengeni az inga, és csak az a kérdés, hogy boldogságot vagy boldogtalanságot fog magával hozni, attól függően, hogy melyik irányba is sodródnak. Hinni akart abban, hogy az élet se annyira kegyetlen, hogy megajándékozza őket különféle meghit és vágyakkal teli, vágyakozó pillanattal, hogy aztán végül soha semmi se teljesüljön be. Előbb vagy utóbb az érzelmek szökőárja el fogja őket érni, amiből ki tudja, hogy miként is fognak kikeveredni. Ő jelenleg ebben hitt, vagy csak remélte. Jelenleg ez a két érzés túlzottan hasonlónak hatott számára.
Ahogy Jasper újra a karjaiban tartotta, Seraphine fejében átfutott, hogy mennyire könnyű lenne a korábban be nem váltott puszit még is valósággá tenni, de még se tette, ahogyan a kádban ücsörögve se, amikor keze Jasper arcára simult. Helyette inkább a férfi rezdüléseire koncentrált, amikor burkoltan az újságra terelte a beszélgetést, de nem sok mindent tudott leolvasni a férfi arcáról, így továbbra se tudta, hogy a másik végül miként is döntött. – Ühüm. – csak ennyivel felelt a lány, mert olykor tényleg így hívta a férfit a fejében és esélyesen, ha lett volna olyan, akinek mesélt volna róla, akkor is gyakran így emlegette volna, de jelenleg még Daisynek se mesélt az új lakótársáról vagy arról, hogy mibe keveredett az elmúlt picit több mint egy hónap alatt. Egy picit lefagyott, amikor rájött, hogy mennyire rövid ideje élnek együtt és még is mennyi minden történt velük, mintha legalább már hónapok óta boldogítanák őrjítenék meg a másikat.
- Miért, csak nem szárnyalni kezdett megint a fantáziád, mint legutóbb? – játékosan még kicsit meg is bökte a férfi halántékát, és ha Jasper rápillantott, akkor ártatlanul elmosolyodott. Rémlett még neki, hogy mit is mondott legutóbb a férfi, hogy miért bukott ki annyira, mert felvette a köntösét. Hamarosan viszont újra az ágyán ücsörgött és megint egyre furább vizekre evezett a beszélgetés. Seraphine úgy gondolta, hogy kivétesen erről nem ő tehetett. A férfi simán mondhatott volna annyit is, hogy nem fog a fehérneműs fiókba turkálni, meg úgy a szekrényben se, de helyette inkább megint nyakatekert körülírásokba kezdett. A lány pontosan értette, hogy miféle játékokra gondolhat a férfi, ezért is kuncogott, már amikor nem a köhögés gyötörte. Édesnek találta a férfit, hogy miként jött zavarba és úgy gondolta, hogy találó a másik "becenév", amit adott neki chates beszélgetésüknél.  
- Nézd a jó oldalát, talán ezt azt jelenti, hogy kezdek kicsit jobban lenni. – legalábbis igyekezett ebbe kapaszkodni és közben remélte azt is, hogy nem fog hamarosan megint olyan rosszul lenni, mint a fürdőzés előtt volt. A lány mosolyogva fürkészte, miközben az imádnivaló Grumpy cat újra megmutatta magát. Már majdnem tovább kínozta, mert kimondta volna azt, amit a férfi nem akart, de Jasper tökéletesen időzítette a távozását. Sera még mosolygott egy darabig és újra úgy érezte, mintha csak Jasper egy régi romantikus könyvből csöppent volna a modernkorba.
Hiába volt Seraphine egészen fáradt, hiába gyötörte még a láz, valahogy Jasper közelségének köszönhetően kicsit megtelt élettel, újra mosolygott minden fájdalma és nyúzottsága ellenére is. A köztük lévő adok-kapok pedig kezdte újra felütni a fejét, még ha nem is olyan mértékben, mint egészséges állapotukban szokott. – Nem tudtam, csak kockáztattam és talán kicsit bosszantani is akartalak velük, de akkor ezek szerint tetszettek? – lány kíváncsian fürkészte a férfit, miközben a vizes hajából még mindig csöpögött a víz és újabb köhögőroham tört rá, miközben kicsit kirázta a hideg is. Kezdett megint kicsit fázni.
Most a lányon volt a sor, hogy megforgassa a szemét és megingassa a fejét.
- Keksszel nem fogsz jól lakni. – aggódva csendült a hangja, hiába kezdett újra egyre fáradtabb lenni. Nem akarta, hogy miatta essen baja Jaspernek, vagy csak annyira elfeledkezzen magáról, mert vele törődik, hogy netalán rosszul lesz ő is. Tagadni se tudták volna azt, hogy igen is fontosak egymásnak és a lehetőségeikhez mérten próbálnak gondoskodni a másikról. S ha talán nem lettek volna ennyire makacsok és nem féltek volna igazán kockáztatni, akkor még inkább kibontakozott volna ez az énjük is.
Hamarosan már felöltözve ücsörgött az ágyon a teát kortyolgatva, ami jelenleg nagyon jól esett neki. Úgy érezte, hogy a torka is kicsit hálás a nedűért, hiszen a férfi rakott bele egy kis mézet és citromot is. Tökéletesen eltalálta az arányokat. A bögre fölött Jasperre pillantott, nem kerülte el a figyelmét, hogy rajta felejtette megint a pillantását és annyira szerette volna tudni, hogy mi jár a férfi fejében, de ahogy máskor, úgy most se kérdezett rá. Kicsit talán félt attól, ha valami csoda folytán Jasp elmondaná neki, hogy mit gondol, amikor így fürkészi, akkor a gát tényleg átszakadna és többé semmi se állíthatná meg a tornádót.
Lerakta a bögrét és hamarosan hajszárító landolt a kezei között. A férfi válaszát hallva felvonta kicsit a szemöldökét és elgondolkodott, főleg miután a férfi még a vállát is megrántotta.  – Ez nem hangzik valami meggyőzőnek. Pláne, hogy még mindig úgy falod a kekszet, mint egy éhes kisgyerek. – hangja kedvesen csendült és egy aprót sóhajtott. – Rendelj valamit magadnak, vagy ha segítesz kijutni a konyhába, akkor megpróbálhatok valami értelmes kaját összerakni neked. Nem azon fog múlni már, hogy elkapod-e tőlem ezt a nyavalyát vagy nem. Kicsi az esély arra is, hogy beleájuljak a kajába. – végül arrébb csúszott az ágyon és ahogy megpróbálta a konnektorból kirángatni a lámpát, megbillent és egy hangos koppanással adta a világ tudtára, hogy lefejelte az éjjeliszekrényt, mire egy fájdalmas nyögés hagyta el a száját. Fájdalmas grimasz közepette megdörzsölte a fájópontot és fújtatott egyet. Márcsak tényleg ez hiányzott a napjából. – Rendben, majd megpróbálom áttanulmányozni őket, ha marad még agysejtem. – kicsit fájdalomittas volt a hangja, de rohadtul hasogatni kezdett a feje. Közben bedugta a hajszárítót, majd felegyenesedett. – Ne füllents, ha jól rémlik, akkor éppen valami koncerten tombolnál. –  Sera felvonta kicsit a szemöldökét és sóhajtott, mert megint úgy érezte, hogy a férfi újra menekülni akar. Elnyomott egy újabb ásítást, két köhögés között. – Biztosan olyan jót írtam, mint amihez még sose volt szerencséd, de nem várhatna még egy napot? Tudod, talán agyrázkódásom lett és nem kellene továbbra se egyedül maradnom, vagy ki tudja, lehet visszatér a lázam... – persze, hogy burkolt célzás volt, de nem akarta azt mondani, hogy örülne, ha továbbra is maradna és elfoglalná az ágy másik felét, mint korábban tette. Este volt már, legalább ez a nap nem lehetne az övék? Még ha olyan nem is létezett, hogy ők.– Talán bepótolhatnánk a héten kimaradt mesét is. – bár nem kizárt, hogy kivételesen be fog aludni közben. -  Ne aggódj, nem fogok reklamálni, ha következő óráig nem kapom meg a kijavított beadandómat. – sietve feltartotta a kezét, hogy Jasp ne feleljen egyből, gondolja át és be is kapcsolta a hajszárítót, hogy esélye se legyen a másiknak megszólalni. Miközben a haját szárította, részben az ágytámlának dőlt, mert tényleg fáradt volt. 3-4 perc múlva kikapcsolta a készüléket hiába nem száradt még meg teljesen a haja és várakozóan Jasperre emelte a pillantását.
- Nos, mi hat vonzóbbnak, tovább kísérteni a sorsot – rátört a köhögés, majd kisebb fuldokolást követően sikerült újra megszólalnia. –, hogy továbbra se kapod el ezt a nyavalyát, vagy a munkád? – ahogyan nem uralta teljesen a szavait, úgy az arcára kiülő érzéseket se, így Jasper könnyedén le tudta olvasni azt, hogy Sera picit reménykedik, hogy maradni fog. – Neked kell ez? – megmozgatta a kezében lévő hajszárítót, ha nem kellett neki, akkor remélte, hogy most sikerül majd anélkül kihúznia konnektorból, hogy megint valamit lefejelne, mert jelenleg semmi kedve nem volt tovább vacakolni a hajával, ha kellett, akkor csak a lábával meglapogatta közvetlenül maga előtt a padlót, hogy Jasper oda üljön le és ő majd megszárítja neki, ha már úgy is nála volt a készülék.

credit

Seraphine sokat sejtetően elmosolyodott, mert elég volt meghallania Jasper visszakérdezését, hogy tudja elnyerte a férfi tetszését az általa választott boxerek. Ez pedig kisebb örömmel töltötte el, még ha azóta nem is akadt a keze ügyébe teregetéskor. Ki tudja, talán valami „különleges” alkalomra tartogatja, sose lehet tudni.
- Persze, mindjárt elzárom az aggódást, mint a nyitva felejtett csapott. – a lány megforgatta a szemét, hiszen Jasp se gondolhatta azt, hogy ez így működik. Lemondóan sóhajtott és beletúrt a nedves tincseibe. – Ja bocsi, de ez nem így működik. Ha valaki valamennyire fontossá válik, akkor aggódunk is, ez a kettő együtt jár. Így magadra vess, amiért elérted azt, hogy részben fontossá válj. – hangja ugyan kicsit rekedtessen csendült továbbra is, de teljesen higgadtan, hiszen mi értelme lett volna tagadni azt, hogy a férfi fontos számára? Semmi. A mai történések ezt eléggé egyértelművé tették, elég volt az öleléseikre gondolni, miként simult a férfi karjai közé, de legalább nem kezdett részletezésbe. Igyekezett egészen általánosságban fogalmazni, mert még magának se akarta igazán bevallani, vagy elfogadni azt, hogy a férfi miért is fontos számára, meg hogy egyre inkább „kedveli”. Bár még az utolsó szó is egészen gyenge kifejezés volt arra vonatkozóan, hogy mi is volt közöttük és mit próbáltak mind a ketten a saját maguk módján, más-más okból tagadni.
Rövid időre kicsit mind a ketten egyedül maradtak a gondolataikkal, mert a férfi kiment a konyhába, Sera pedig felöltözött. Vajon hasonló gondolatok kísértették őket néha, vagy teljesen másabb? Néha ezen is elmélkedett, de ahogy sok mindenre, úgy erre se igazán lelte a választ. Jasp rajta felejtette a pillantását, amit teaiszogatás közben még Seraphine el is kapott. Hirtelen úgy érezte, hogy kezd lángba borulni megint a teste, mert a férfi pillantása szinte felperzselte és mélyen szunnyadó vágy újra kezdte a szárnyait bontogatni, hiszen szép lassan egyértelművé vált számára Jasp arcára kiülő érzéseket.  S magát se értve egy pillanatra azt kívánta, hogy bárcsak a férfi megbotlana, a következőben pedig azt, hogy ne. Ez a kettőség néha a belsőjét szétfeszítette, de mindennek ellenére is ott lappangott egy kisebb félelem, hogy nehogy a férfi megbánja a tettét, mert az talán megsemmisítené a lányt. Ő nem bánta meg azt se, amit pár hete tettek és akkor úgy tűnt, hogy igazán a férfi se, egyszerűen csak azok a fránya elvek és szabályok voltak azok, amiknek köszönhetően egy gát felépült, ami a vágyakozással teli időszakban életre keltett érzelmeik tengerét próbálta elzárni, hogy még véletlenül se moshassa el őket. Pedig olykor úgy tűnt, hogy sikerült rést találni a biztosnak és ledönthetetlen tűnő gáton, de egyelőre még sem sikerült megrepesztenie annyira a gáta, hogy igazán átjutva rajta megmutassa az erejét és elsodorja őket.
Sera picit összezavarodottan fürkészte Jaspert, mert nem értette, hogy hirtelen mi történt. Elhúzta a száját, amikor „anyu” szó elhagyta a férfi száját. Aztán pedig megilletődötten vonta fel a szemöldökét amikor Jasper neki szegezte a kérdést. Próbálta visszajátszani azt, hogy mit is mondott, de nem igazán találta az okát, hogy most vajon mivel akaszthatta ki a férfit.
- Hazudnék, ha azt mondanám tisztában vagyok azzal, hogy most mivel akasztottalak ki. – óvatosan csendült hangja, miközben a csikorgó és a csigák által működtetett agytekervényei lázasan kattogtak, hogy megfejtse a megfejthetetlennek tűnőt. Szerinte semmi bántót nem mondott. -  Lehet te vagy túl érzékeny, vagy egyszerűbb bosszankodnod, mintsem netalán szembe néz a valódi érzéseiddel. – kisebb töprengést követően szólalt meg, de egészen lassan beszélt, mint aki minden egyes kiejtett szót megfontol. – A kisgyerek megnyilvánuláson akadtál ki? – tette fel végül a kérdést, majd lemondóan sóhajtott, ha a férfi megerősítette a gyanúját. – Nem állt szándékomban semmi rosszat se mondani, egyszerűen csak a kisgyerekek szokták így majszolni a kedvenc édességüket. Ez inkább aranyos, mintsem bántó. – legalábbis ő így látta, de ha a férfi továbbra is kiakasztónak találta, akkor felemelte megadóan a kezét és bocsánatot kért miatta. Tényleg nem szívatásból mondta, ahogy nem is bántásból, de a környéken ahol felnőtt, ott sok gyerek volt a szomszédságban, néha még ő is vigyázott rájuk. Ezért is ugrott be neki ez, hiszen csak annyi volt a különbség, hogy Jasper nem volt maszatos a csokis keksztől.  
- Pedig akkor tiéd lenne a lakás. – próbálta elviccelni, mert merőben újként hatott számára Jasper hangjában megbúvó aggódás és féltés. Igen, melegség járta át és a szíve is picit hevesebben dobbant, miközben a remény egy újabb szirmot hozott a lelkében. Mármint az elmúlt órákban is gondoskodott róla, egyértelmű volt, hogy aggódik érte, hiszen a pillantása beszédes volt, de korábban még sose hallotta őt ilyennek.  
Sera elmosolyodott, amikor azzal jött, hogy „jössz eggyel”.
- Ahh, szóval Chris Martintól raboltalak el? Ez igazán hízelgő, mert amúgy eléggé jó arc. – a lány hangja teljesen hétköznapian csendült, mintha semmi különleges nem lenne abban, hogy ő már találkozott a férfival és számára nem is volt, hiszen sok hírességgel találkozott az elmúlt évek alatt, amióta a karrierje elkezdett felfelé ívelni és a legjobb barátnője, Daisy is az.  Ha pedig a férfi elolvasta a cikket, akkor ő is rájöhetett arra, hogy Sera az ismertebb modellek közé tartozik, még ha egészen hétköznapi életet is próbált élni. Nem szállt a fejébe a siker. Mosolyt csalt az arcára a férfi nyelvbotlásnak beillő megnyilvánulása. – Még a végén kiderül, hogy Swiftie vagy. – vidáman csendült a hangja, majd bólintott. – Simán és igyekszem majd jól dönteni, hogy sikeres legyen a kiengesztelési kísérletem. – hiszen egy koncerten véletlen is egymásba tudnak botlani az emberek, így ha meg is látná valaki őket, az nem jelente semmit se. Másrészt meg az se kizárt, hogy kicsit emelni is tudná a tétet és backstage jegyet is tudna szerezni egy-két koncertre. Vajon azt Jasper élvezné, vagy nem örülne egy ilyen meglepetésnek?
Mind a ketten tudták, hogy nem lett agyrázkódása, de egyszerűbb volt ilyen mondva csinált indokba kapaszkodni, mintsem nyíltan bevallani azt, hogy élvezik egymás társaságát és szívesesen töltenének még el egy kis időt együtt. Esélyesen ők is pontosan abba a romkomba illenének be, amikor már mindenki levágta azt, hogy mi is a helyzet velük, kivéve őket, mert képtelenek ezt belátni és elfogadni, így úgy tesznek, mintha ők „CSAK” barátok vagy éppen lakótársak lennének.
- Hmmm, mivel győzhetnélek meg? – édesen elmosolyodott, mármint remélte, hogy sikerült úgy, mert akadtak kétségei, hiszen tényleg kicsit nyúzott és megviselt volt a betegség miatt. Meg továbbra se volt valami fényesen. Kicsit oldalra fordult és kíváncsian hallgatta a férfit miután mellé telepedett, picit meg is lepődött, hogy mennyire figyelmes és mit számításba nem vesz. - Cillian Murphy-n elaludni? Bár igaz a Peaky Blinders sorozatban még jobban nézett ki. – persze részben ugratta Jaspert, de még is annyira könnyedén utat törtek a szavak, hogy esélye se lett volna megtartania magának. Végül bólintott, hogy részéről rendben van, ha valahol megtalálják. Aztán hirtelen eszébe ötlött még valami. – Valld csak be, hogy valójában Florence Pugh miatt akarod megnézni. – bár fogalma sem volt arról, hogy Jasper mely színősznőkért is rajonghat, de azt tudta, hogy Florence eléggé nagy népszerűségnek örvend a férfiak körében. Kicsit közelebb hajolt a másikhoz és rekedtség ellenére is sikerült egy kis pimaszságot csempésznie a hangjába. – Milyen nagylelkű ajánlat. Lehet élni fogok vele, de előtte talán még Dirty Dancinggel foglak megkínozni. – játékosan a férfi orrára koppintott és kacsintott egyet, hiszen egyszer már szóba hozta a filmet és nem felejtette el a férfi mit mondott neki, végül elhúzodott.
Jasper előzékenysége melengette a lelkét, nagyon is jól esett neki az, amit csinált, mintha tényleg tartana attól, hogy Sera megint szerencsétlenkedne és esetleg lefejelhetne valamit, ha ő cseszekedne megint a kábelekkel, meg a konnektorral.
A férfi kérdése meglepte őt, ami ki is ült az arcára és hirtelen csak elkerekedett, döbbent pillantással fürkészte a másikat. Ennyire nyíltan semmi hasonló se hagyta el a férfi száját és nem is gondolta azt, hogy megtörténhet ez. Elveszett az őt fürkésző barna szempárban, benedvesítette az ajkát és habozott, mint aki nem tudja eldönteni, hogy őszinte legyen vagy játssza tovább a kisded tagadás játékukat.
- Nem tévedsz. – hangja egészen halkan csendült és közben végig a férfit fürkészte. – Talán nem is az a kérdés, hogy el fogunk-e bukni, mert szerintem igen, így inkább az a kérdés, hogy utána mi lesz. – esélyesen nem kellett volna belemennie ebbe a veszélyes játékba, de most Jasper közelsége kicsit megbabonázta és úgy érezte, egy láthatatlan dallam csalja elő belőle a szavakat és muszáj kimondania azt, ami már többször is megfordult a fejében. Mellkasa picit hevesebben emelkedett, amikor a férfi újra a tincsért nyúlt, kezdett olyannak hatni, mintha csak a kísértés szellője mindig ebben az alakban jelenne meg, hogy valahogy kezdetét vehesse újra az a veszélyes játék, ami egyre gyakrabban kezdte felütni a fejét. S míg máskor lehunyta a szemét, most nem tette meg. Elveszett a pillanat varázsában, a levegő pedig egyre inkább kezdett forróbbá válni a ki nem mondott vágyaknak köszönhetően, amik ott lebegtek körülöttük.
Seraphine kicsit lefagyott, amikor a férfi a füléhez hajolt. Nem hogy köhögni, de szinte levegőt is elfelejtett venni. A férfi lehelete a bőrét cirógatta és a férfi szája kicsit a lány fülét érintette, ez a hármas elegendő volt ahhoz, hogy belebizseregjen, a gondolatai pedig már majdnem szárnyra kaptak, de a varázslat abban a másodpercben tovareppent, hogy a férfi megszólalt. Hitetlenkedve pillantott a másikra, mert ennyire dilinósnak nem gondolta Jaspert.  
- Mekkora egy idióta vagy!! – felháborodottan csendült a lány hangja és próbált a férfi vállába bokszolni, vagy legalábbis utána nyúlni és kicsit „letámadni” őt, miközben Jasper kicsit hátrébb húzodott. Már amennyire tellett tőle ebben az állapotban, ha bohóckodás közben eldőltek, akkor se mozdult el, csak mosolyogva lepillantott a férfira, ha ülve maradtak, akkor a birkózásnak nehezen nevethető támadás közben részben Jasp ölében kötött ki. Mind a két esetben picit közelebb hajolt a férfihoz és meggondolatlanul szinte a férfi ajkaira suttogta a gondolatait. – Egyébként meg nem olyan régen, amikor megpillantottál a ruhádban, eléggé úgy festettél, mint aki éppen az utolsó megmaradt idegszálait kezdi elveszíteni. Még akkor is, ha talán szarabbul festek, mint egy zombi. – bosszantásnak szánt szavak voltak, de bőven lappangott benne igazság és nem kizárt, hogy eme szavak voltak azok is, amiknek köszönhetően akár újabb repedés keletkezhetett a gondosan felépített falaikon is. A lány szíve egyre erősebben dübörgött a mellkasában és figyelte Jaspert, majd pillantása egy pillanatra az ajkaira tévedt, pedig tudta jól, hogy nem csókolhatja meg, bármennyire is azt érezte, hogy egy láthatatlan madzag nem engedi azt, hogy távolabb húzódjon tőle. Ott tartotta őt, pedig tisztában volt vele, hogy arrébb kellene mozdulnia, hiszen nem szabadna ennyire vágynia a másikra és részben kicsit utálta is ezért magát, meg azért is, mert hagyta azt, hogy a férfi észrevétlenül is magához láncolja. Még mindig nem értette azt, hogy Jasper miként volt erre képes...

credit

Értetlenül pillantott a másikra a reakcióját hallva, mert nem értette, hogy megint mitől lett ennyire pokróc. – Te hülye vagy… - suttogva hagyta el a lány száját, miközben a másik hátát fürkészte, mert Jasper éppen kisétált a szobából. Esélyesen a férfi ezt nem is hallhatta, mert tényleg eléggé halkan hagyta el Sera száját, de ha meg még is, akkor se kért bocsánatot. Egy darabig még figyelte a férfi hűlt helyét és próbált rájönni arra, hogy megint mi baja lehet. Nem igazán tudta értelmezni az ilyen fajta hirtelen változásokat, nem értette miért lett megint Grumpy cat. Néha úgy érezte, hogy így próbál meg az érzelmei elől elmenekülni, vagy mintha arra hajtana, hogy egyszer úgy igazán Sera lelkébe gázolva pakolja a kerítésen kívülre. Néha egészen tanácstalan volt, de legalább nem vágott a férfihoz egy párnát.
- Aww hát persze a lakbér. – megforgatta a szemét és „Ez most komoly?” arckifejezéssel nézett a férfira. – Mintha nem élne a világban több milliárd ember, akik közül választhatnál magadnak másik lakótársat. – a lány hangja higgadtan csendült, de megint olyan érzése volt, hogy a férfi tökélyre fejlesztette a tagadással kapcsolatos játékukat. Általában Jasper ezt jobban csinálta, míg Sera inkább a kínzóan édes játékokban volt a jobb. Természetesen mind a ketten hatással voltak a másikra és kicsit ragadt rájuk a másik fortélyából, de tagadhatatlanul a saját kis játékaiknak voltak a királyai és királynői.
Ahogy Jasper, úgy Sera is kicsit felvonta a szemöldökét. – Onnan, hogy ismerem, mivel többször is találkoztam már vele. – a lány hangja lassan csendült, mint aki nem érti, hogy a másik mit nem értett korábban. – Partikon és rendezvényeken volt szerencsém megismerni többek között őt is. – próbált egészen hétköznapian fogalmazni, mert nem akarta túlzottan sokkolni a másikat, ha esetleg végre összerakná a fejében, hogy mi is a helyzet. Igen, elég sok rendezvényen és partin megfordult már Sera, amiket hírességeknek szerveztek és sikerült pár ismeretségeket is kötnie. A legjobb barátnőjét, Daisy-t is egy ilyen partin ismerte meg. – Szerintem sincs vele baj, csak meglepett. – kicsit megrántotta a vállát, hiszen ez is csak azt mutatta, hogy mennyire keveset tudnak a másikról, miközben az élet bizonyos területein egészen összeszokott párosnak hatottak, mellé pedig még ott volt egy hatalmas érzelmi katyvasz is, ami ezernyi bonyodalmat hordozott magával és még inkább összekuszálta az amúgy is eléggé fura szituációt. - Ha lenne lehetőséged találkozni vele, akkor akarnál? – ártatlannak tűnő kérdést szegezett a férfinak, pedig valójában a kicsit rozsdás agytekervényei igyekeztek gondolatokat szőni a jövőre vonatkozóan, majd a férfi csuklókára siklott a pillantása, mintha csak azt fürkészné, hogy akad-e barátságkarkötője.
Szarkasztikus válaszra csak egy fejingatással felelt Seraphine, de nem mondott semmit se. Részben csak szívni akarta a másik vérét, de megint túlzottan komolyan vette az egészet Jasper, ha pedig a lány tudta volna, hogy mi is fordult meg a másik fejében, akkor jóízűen elnevette volna magát. Másrészről meg szerinte Cilian igen is  helyes volt, ebben nem füllentett, de talán az is hozzájárult a vonzerejéhez, hogy egészen hétköznapinak hatott a viselkedése, mint mondjuk Henry Cavill-é. Amikor először látta utóbbit, totálisan lefagyott és alig akarta elhinni, hogy ott van tőle nem messze az egyik partin. Majdnem felsikított, mint a rajongok szoktak, hiszen ő is az volt és melyik nőnek ne okozott volna érdekes álmokat mindenki kedvenc Vajákja?
Ahelyett, hogy elkezdték volna előkészíteni a közös filmezéshez a dolgokat, inkább újra veszélyes partok felé eveztek, de kivételesen Jasp hibájából, amibe aztán megérkezett a következő hullám Seraphine formájában, mert felelt arra, amire esélyesen inkább nem kellett volna. Majd jött az újabb szellő hála Jaspernek, mintha csak a szírén bűveröjének képtelen lett volna ellenállni és önként hagyta volna, hogy magával rántsa a mélybe, mit sem törődve azzal, hogy milyen árat is fog fizetni érte. A varázslatos pillanat egészen addig tartott, míg a férfi el nem rontotta a megnyilvánulásával, ami persze nem maradt megtorlás nélkül. Meg se fordult a lány fejében, hogy pofont osszon ki érte, de az azért igen, hogy hozzá vágja a párnát. Végül a pillanat heve magával rántotta őket, hiszen Sera a betegség és minden gyöngeség ellenére is ellentámadásba lendült, aminek köszönhetően nevetésben törtek ki és egy óvatlan pillanatban újra a férfi ölében kötött ki. Egyszer esett meg velük, amikor a szenvedély csók formájában utat tört magának és úgy tűnt, ahogy akkor, úgy most is picit ébresztő hatású volt ez, mert a nevetés elhalt, csak a légzésük hangját lehetett hallani, meg talán a túlzottan hevesen dobbanó szívüket.
Újabb szellő érkezett azzal, hogy Sera újra hangot adott a gondolatainak, de mintha ez nem lett volna elegendő és a tornádó kicsit kezdte volna visszakövetelni a hatalmát, mert egyszerűen a férfi arcába is mondhatta volna, viszont inkább a férfi ajkaira suttogta, mint egy boszorkány, akinek feltett szándéka lenne, hogy ennek a férfinak a vesztét fogja okozni. Veszélyesen közel volt az arcuk egymáshoz, az orruk kicsit összeért és hiába volt szinte teljesen bedugulva Sera orra, attól még kicsit érezte a férfi illatát, ami az eső utáni erdő illatára emlékeztette, amely békésnek tűnik, megannyi titkot hordoz és élettel telinek hat.
A férfi érintésébe kicsit beleborzongott, pedig még nem is a bőrét érintette, csak ruhán keresztül siklott a derekára. Megbabonázta a gesztenye szempár, amiben a vágyörvényét vélte felfedezni, de még se tett semmit se, azon kívül hogy picit felvonta a szemöldökét és már azt hitte, hogy a férfi ezt is ennyiben hagyja, esetleg hamarosan megint újra elmenekül, de helyette Jasper újra megszólalt, mire meglepettség költözött a lány arcára. A férfi szavai simogatták a lelkét, szíve nagyot dobbant, mosolyra húzódott az ajka és most már nem csak a láz miatt csillogott a pillantása, hanem a boldogságtól is. Soha senkise mondott még hasonlót se neki, az pedig, hogy mennyire elvarázsolta mindaz, amit a férfi végre kimert mondani, azt könnyedén le is olvashatta az arcáról. Ahogy a férfi ajkai suttogás közben az övét érintették, egyre inkább elviselhetetlen erővel kerítette hatalmába a buja gondolatok és érzések kavalkádja, aminek köszönhetően egyre nehezebben tudta megállni, hogy ne csókolja meg a másikat. Az utolsó józan hangra próbált koncentrálni, miközben vágyakozóan fürkészte a férfit, keze Jasp arcára siklott és hüvelykujjával gyengéden megsimogatta borostával keretezett arcélet. Pimasz mosolyra görbült a szája a férfi utolsó megnyilvánulását hallva, miközben Jasper lehunyta a szemét, minthogyha csak így lenne képes egyedül már küzdeni az egész ellen. Sera viszont nem könnyítette meg a dolgát, miért is tette volna? Talán tényleg azért létezett, hogy őrültbe kergesse ezt a férfit, akinek az ölében jelenleg lovaglóülésben helyet foglalt. – Akkor kvittek vagyunk. – ez volt az igazság és ahogy korábban a férfi ajkai érintették az övét, úgy most az övé is súrolta a másikét miközben beszélt. Tagadhatatlanul ez volt az igazság, hogy őt is megőrjítette a férfi.
Alig, hogy a férfi szája rátalált az övére, viszonozta a csókot, s míg eleinte kicsit óvatos és gyengéd volt, pár szívdobbanásnyi idő elteltével egyre inkább szenvedélyesebbé vált, mintha csak nem létezne holnap. Benne volt minden felgyülemlett szenvedély, düh és be nem ismert érzelem, ami az elmúlt hetek leforgása alatt a lány megpróbált gondosan elzárni.  Jasp hiába vonta közelebb Serát, ő is kicsit közelebb simult hozzá, mintha lassan tényleg eggyé akarnának olvadni és ebben még a ruhák se állíthatnák meg őket. Egyik keze a férfi arcán pihent, a másikat a nyaka köré fonta és elveszett perzselő csókjukban. Még ha néha kicsit a betegség bele is zavart a történésekbe, mindig visszatalált az ezernyi gyönyört ígérő ajkakhoz. Érezni akarta a teste különféle pontjain a férfi száját, vágyott arra, hogy a férfi felfedezze őt, még ha őrültségnek is hatott tekintve, hogy milyen állapotban is volt a betegségnek köszönhetően.
Hiába jelentett szinte fizikai fájdalmat elszakadni a csókjuktól megtette és kicsit zihálva szólalt meg, hiszen a szíve őrült tempót diktált és kész csoda volt, hogy még nem szakad ki a helyéről. Keze újra Jasp arcára siklott, miközben ködös tekintettel fürkészte a másikat. Hiába sugallta Jasper minden egyes tette azt, hogy őrjítően vágyik rá, attól még nem feledte a férfi elveit és szavait, amit legutóbb mondott, aminek köszönhetően kisebb félelem költözött a lelkébe.
– Biztosan ezt akarod? – szinte fájt kiejtenie a szavakat és hangjában ott rezonált a félelem is, de az még inkább fájt volna neki, ha együtt alámerülnek a gyönyör tengerében és utána a férfi azt mondaná, hogy megbánta vagy hiba volt. Most még talán képes lett volna elviselni az elutasítást, hiába is érezte azt, hogy mindennél jobban csókolni és érintések által felfedezni akarja a másikat. Sóvárgott a férfi érintésére, arra hogy a szemében megbúvó vágyak életre keljenek és az íriszben megbúvó örvény által ígért gyönyört elhozza számára, miközben a férfiból áradó szenvedély és erő megsemmisíti.
Ha Jasp tettekkel, vagy akár szóval fejezte ki azt, hogy biztos ebben, vagy legalábbis akarja Serát, akkor  Seraphine vágytól túlfűtötten csókolta meg őt. Az idő múlásával a gyengéd simogatásokat felváltotta a kicsit már követelőzőnek mondható érintések, majd a lány keze egyre lejjebb siklott. S míg legutóbb a férfi pólóját illetően megakadt a mozzanatban, úgy most nem. Azon volt, hogy megszabadítsa a felsőjétől.  

credit

- Hogy is felejthetném el, amikor elég gyakran emlékeztetsz rá… - Seraphine továbbra is higgadt maradt, pedig egy kicsit bosszantotta őt a férfi és tényleg kezdett érni az, hogy megdobálja őt párnával. Jasper mondandójának első fele akár egy kisebb vallomásnak is beillett volna, mert minden pokróc stílus ellenére is kicsit kezdett úgy hatni, hogy igazán nem akar megszabadulni a lánytól. Csak szeret szavakkal dobálódzni, legalábbis Sera olykor tényleg így érezte, de inkább megtartotta magának a véleményét.
Jasper döbbenten feltett kérdésére, csak egy bólintással felelt, úgy érezte, hogy így talán mérsékelhető a sokkhatása, de simán lehet tévedett. Ezek szerint Jasp nem olvasta volna el a cikket, vagy csak nem igazán rakta össze a képet? Elmerengett ezen pár pillanatra, de a beszélgetés egészen hamar kirángatta őt abból az állapotból. Az információmorzsa kicsit újra gondolkodásra késztette, mígnem végül elmosolyodott és bólintott. – Igen, hallottalak már játszani. Először azt hittem, hogy csak valami feldolgozást hallgatsz, de aztán rájöttem, hogy te gitározol, amikor a legváratlanabb helyen abbamaradt a szám. – szerette hallgatni a férfi játékát, néhanapján megesett, hogy dúdolni kezdett mellé vagy táncra perdült, mert éppen a konyhában ténykedett. – Egyszer szívesen meghallgatnálak, mármint szemtől szemben és nem csak falon, zártajtón keresztül. – barátságosan csendült a hangja, kicsit reménykedően pillantott a férfira, mert fogalma se volt arról, hogy mi is a helyzet ilyen téren a lakótársával. Mármint mennyire szégyellős, hiszen akadnak olyanok, akik nem szívesen játszanak mások előtt. – Énekelni is szoktál, vagy csak gitározni? – érdeklődően fürkészte a másikat, mert ez egy újabb puzzle darab lett volna a ki tudja mennyi darabos képben, aminek köszönhetően kicsit jobban megismerhetné a férfit. – Talán igen, talán nem. Egyelőre legyen ez az én titkom, úgy érzem már így is sikerült kicsit sokkolnom téged. – játékosan a férfira kacsintott, hiszen néha az is elegendő tud lenni, ha ismersz valakit, aki ismeri az adott személyt. Egyelőre viszont nem akarta még jobban sokkolni Jaspert azzal, hogy nagyobb bepillantást engedne az élete eme szegletébe. Mindig is ügyelt arra, hogy a kettőt el tudja választani egymástól és igyekezett továbbra is teljesen hétköznapi életet élni, már amennyire tudott. Eleinte pokolian nehéz volt, amikor egyszer csak befutott a szakmában, majdnem feladta az egyetemet is, mert túlzottan követték és úgy érezte, hogy képtelen lesz az álmait elérni anélkül, hogy lemondana egy másikról. Kitartott és szerencsére mostanra kicsit javult a helyzet, könnyebben el tudott veszni a hétköznapi életben, már amikor nem ismerték fel az utcán, vagy a boltban.
Az események pedig felgyorsultak, vagy legalábbis az ingoványos talaj beomlani látszott egy bolondozásnak köszönhetően, ami újra a férfi ölébe sodorta a lányt. Mozdulnia kellett volna, de megbabonázta az őt fürkésző gesztenye szempár és képtelen volt a biztonságot jelentő ágyat választani a férfi érintése, fürkésző tekintete helyett, amik megannyi ismeretlen tényezőt foglaltak magukba. Abban a pillantásban saját magát látta, mintha csak egy tükörképbe nézett volna bele, a vágy ott örvénylett egy kisebb félelemmel vegyítve a rengeteg érzés között, de ezt a kettőt könnyedén ki tudta olvasni Sera, mert benne is pontosan ez a két érzés volt a legerősebb.
Vajon tényleg mindent megéri kockára tenni?
Újra ott morajlott elméjében a kérdés, de tudta jól, hogy igen, hiszen ha örökké biztonsági játékot játszunk, akkor sok jó dologról maradhatunk le, az élet elröppenhet mellettünk, vagy csak olyan embereket hagynánk elsétálni, akik a világunkat akár felrázhatnák és boldogsággal tölthetnék meg, vagy addig nem ismert érzésekkel. A pillanatok egymást váltották, ahogyan az események kavalkádjában egyre inkább kezdett megrepedezni a gondosan megépített gát, aminek egyre inkább neki feszült a szenvedélyből, álmokból és sóvárgásból létrehozott tenger. Szép lassan az ébredező tornádó néha kezdte megmutatni magát egy-egy elejtett szó vagy cselekedett formájában. Mintha csak tudatni akarta volna Jasperrel, hogy ott van még, nem tűnt el teljesen, még ha ezt is lehetett volna gondolni az elmúlt órák történéseiben. Egyszerűen csak még túlzottan gyönge volt, mint Seraphine is, de még is magával ragadta a pillanat, amikor megtörtek és férfi ajka az övére talált. S amit képtelenek voltak szavakba önteni, vagy éppen igazán maguknak is beismerni, azt egyre inkább elkezdték kifejezni tettekkel. A csókjuk is megannyi érzésről tanúskodott, hiszen eleinte gyengéd és óvatos volt, mintha csak ők se hinnék el azt, hogy ez a valóság, majd ahogy egyre inkább ráébredtek, hogy a megannyi álombeli kép igazzá vált, úgy vált egyre szenvedélyesebbé és egyszerűen hagyták, hogy a sok elfojtott érzés utat találjon magának, mit sem törődve azzal, hogy mennyi alkalommal is lebegett a lelki szemeik előtt a tiltó tábla különféle okokból. Abban a pillanatban nem számított semmi se, egyszerűen Seraphine nem hagyott teret a kételyeinek és a félelmeinek, csak hagyta azt, hogy a férfi elvarázsolja és megbabonázza őt, érezze minden porcikájával, amíg lehetősége van rá. Nem számított, hogy esetleg mit hozhat majd a hajnal, ha rájuk talál, vagy miként lesz ezek után, hiszen minden egyes érintéssel csak még inkább meg perzselte a lányt és észrevétlenül a férfi egyre inkább kezdte magához láncolni.
A betegség olykor ugyan belekontárkodott a pillanatukba, ami részben aggódalomra adott okot, de idővel még is visszataláltak egymáshoz, mintha csak a másik érintése, csókja nélkül képtelenek lennének létezni. Ugyan nem emiatt, de korábban Sera lelkébe láthatatlanul beivódott szavak újra felderengtek előtte és hiába próbálta, nem tudta elfeledni azt, amit a férfi legutóbb mondott, amikor picit hasonlóan foglalt helyet Jasper ölében.
Hatalmas kő zuhant le a lány szívéről, amint meghallotta Jasp válaszát. Elmosolyodott, ahogy az orrával az övét érintette. Már nem csak a láz miatt csillogott a lány tekintete, hanem a mérhetetlen boldogságtól is.
Ugyanannyira vágyakozóan csókolta őt a férfi, mint ő Jaspert. Senki nem őrjítette még meg ennyire, mint ahogyan ez a férfi tette és nem is értette az okát, hiszen alig ismerték a másikat. Sok mindent nem is rendes beszélgetésben tudtak meg a másikról, hanem a chaten elejtett információkból, de a kép mindig egy kicsit tisztábbá vált, egy hiányzó puzzle a helyére került és egyszer talán a teljes kép kirakásra fog kerülni, mert eme tettüknek köszönhetően minden meg fog változni. Többé már nem fognak tudni szőnyeg alá söpörni, falak mögé rejtőzni, mert az elrejtett érzések a felszínre törtek és egymás karjába sodorta őket.  
A felső ugyan lekerült Jasperről, de most nem ott folytatták mint előtte, hanem egymás pillantásában vesztek el. Sera tudta jól, hogy valami emészti a férfit, mire alig láthatóan bólintott, hogy mondja ki, mert a lelke legmélyén talán ő is érezte azt, hogy ugyanaz kísérti mind a kettőjüket. Valóban kicsit jobban lett a fürdőnek hála és esélyesen a láza picit lejjebb ment, de attól még roppantmód gyönge maradt, még ha Jasper közelségének köszönhetően, a vágyak folyójának a sodrásában és a pillanat hevében úgy is tűnt, hogy egy kicsit elevenebbé és élettel telibbé vált. Valóban így volt, de egyértelmű volt, hogy még mindig nincs valami fényesen.
Ahogy a férfi keze arcára siklott, belesimult és pár szívdobbanásnyi időre lehunyta a szemét, amikor viszont meghallotta a férfi által használt becenevet, akkor újra a pillantását a másikéba fúrta és tagadhatatlanul simogatta a lelkét az, ahogyan Jasp kiejtette a nevét.
Nem felelt egyből, pedig tudta jól, hogy mi is a válasz a feltett kérdésre, sőt, mind a ketten tudták. A legrosszabb az egészben az volt, hogy jelenleg hiába vágyott arra, hogy az ábrándok végre valósággá váljanak, attól még pontosan érezte, hogy nem így akarja. Nem számított az se, hogy mindennél jobban vágyott arra, hogy egymásra találjanak és végre teret engedjenek annak, amit igyekeztek elnyomni talán attól a pillanattól kezdve, hogy először megpillantották egymást. Vággyal teli sóhaj szakadt ki Sera mellkasából, ahogy a férfi nyakára tévedt csókjaival, mintha csak még inkább kísérteni akarná őt. Akkor se ellenkezett, amikor eldőltek és pár pillanatig még hallgatott, kicsit elveszett a férfi tettei által okozott boldogsághullámban, hiszen maga se tudta azt, hogy mikor lesz erre még lehetősége, vagy mit hoz magával a reggel, amikor az első napsugarak bőrüket fogja cirógatni.
- Soha nem volt még ennyire nehéz kiejtem azt a három betűt, mint most és te se könnyíted meg... – egészen halkan csendült a hangja, miközben fejét kicsit oldalra billentette, hogy a férfi jobban hozzáférjen a nyaka ívéhez. Ujjai elvesztek a férfi hajában. – Mindennél jobban vágyom erre, de nem ilyen gyöngén és betegen. Jobbat érdemelsz te is.  - hangja megremegett és hamarosan egy újabb köhögőroham tört rá, mintha csak a lány szavait akarta volna megerősíteni. – Jasp, ne haragudj. – s ha a férfi rápillantott, akkor bocsánatkérően és szomorúan nézett rá, miközben könnyedén kiolvashatta a pillantásából, hogy mindennél jobban vágyott rá Seraphine, szinte megőrjítette őt, de nem véletlenül merült fel mindkettőjükben a kétség és ideje volt talán beismerniük azt is, hogy még nem jött el annak az ideje. Nem kizárt, hogy a mostani helyzet csak azért született meg, hogy végre a falak leomoljanak és többé ne akarjanak elfutni az elől, ami kísértette őket és képtelenek elfeledni, elzárni igazán, majd egyszer el fog jönni a tökéletes pillanat ahhoz is, hogy a következő lépést is megtegyék.  
Ha tudta, akkor kicsit közelebb húzta magához Jaspert és megcsókolta, miután az ajkai felett egyetlen egy szót elsuttogott. – Köszönöm. – ebben minden benne volt, amit az elmúlt órákban érte tett a férfi, benne volt az elmúlt percek történései okán érzett érzések miatti köszönet, a leomlott falak okán érzett boldogság, ahogyan az is, hogy ennyire megértő és figyelmes volt vele. Biztos volt abban, hogy nem kis önuralomra lehetett szüksége a férfinak és ezért pedig még inkább csodálta őt.
Kellett egy kis idő, mire minden csillapodni látszott és úgy tűnt, hogy képesek kimászni a hirtelen rájuk szabadult érzelmek tornádójából. Igyekeztek visszatérni a kicsit békésebb vidékre, még ha a pillantásuk továbbra is beszédes maradt, miközben az éjszaka leple egyre inkább rájuk borult. A józanság részben újra visszatért, ami hozott még pár dolgot az estéjükbe, de idővel az álom is betoppant hozzájuk, hogy egymást ölelő karjaikban hozza el a békés, vagy legalábbis a boldog álmokat számukra.      

credit