Épphogy lerakta a telefont, a fiú már mellette termett. Nem lepődött meg, ismerte Kennyt, ezért csak egy szelíd mosollyal fordult felé, óvatosan körbenézve a stúdióban, ahol teljes nesztelenség honolt. Minden bizonnyal az emberek már távozhattak a helyszínről, tekintve, hogy Verena milyen hangsúllyal és erővel köszönt el a személyzettől, ez érthető is volt. A stílusa és a tartása tekintélyt parancsolt, nem sokan mertek ellenszegülni neki, de persze mindig léteztek kivételek. Az egyikük a csinos kis filmszínész volt, aki igencsak szerette huzigálni az oroszlán bajszát. Bármennyire szerette volna azt mutatni, hogy ez a fajta macska-egér játék átlép egy határt, az istenért sem tudta takarni, mennyire feltüzelte a szemtelenség, a pimasz tekintet, hiszen minden szó és minden nézés mögött látta, hogy a fiú képzeletben már a lábai között jár. Volt köztük egy megszokott dinamika. A korkülönbség miatt az idősebb nő könnyedén tudta irányítani a köztük lévő kommunikációt, szinte minden lépést előre kiszámított, figyelembe véve a már jól megszokott reakciókat. - Hogy van-e feladatom számodra? - kérdezett vissza, halkan nevetve, miközben egy kínzóan lassú lábmozdulattal egy lépéssel közelebb merészkedett a partneréhez. - Ma ezt a játékot szeretnéd játszani, édes? - nyalta végig ajkait, miközben tekintetét fürkészte a másiknak. Szerette ezt a fajta szexuális feszültséget, nem kellett tetszelegnie, bőven elég volt az az aura, az a kisugárzás, melyet puszta megjelenésével magából árasztott. A flört azonban még óvatos volt, ugyanis a vágynak egészen addig nem volt hajlandó utat engedni, amíg biztosra nem vette, hogy sehol sincsenek árgus szemek, akik arra vadásznak, hogy elkaphassák őt egy félreérthető pillanatban, melyet fegyverként tarthatnak a fejéhez. - Úgy tűnt, kifejezetten élvezted a fiatal alkalmazottak simogatásait - nyúlt előre vékony, puha ujjaival, melyeket végigvezetett Kenny felsőtestén. - Nem adok neked eleget? Nem kielégítő, amit tőlem kapsz? - kérdezgette őt gyermekded játékossággal. Színleltnek kellett mutatnia féltékenységét és kisajátítás iránti vágyát, hiszen nem fogadtak egymásnak hűséget, arra se tehetett volna megjegyzést, ha a srác a stúdió egyik árnyékoltabb sarkában dugta volna meg az egyiket, de önbecsülése még mindig a helyén volt, tudta mekkora érték is egy férfiszem számára, akár külseje, akár belseje elég lett volna, hogy megtartson valakit, így nem adott lejjebb. Az elve annyi volt, hogy a szemei előtt ne történjen olyasmi, amivel az tudatosulhatna benne, hogy nem ő az egyetlen, ugyanis nárcisztikusságából kiindulva a látszat elegendő volt arra, hogy úgy érezze, Kenny számára nem létezik más.
No one can steal your thunder,
when you are the fucking Storm.
★ foglalkozás ★ :
Vállalkozó, a VERENA cég tulajdonosa
★ play by ★ :
Charlize Theron
★ hozzászólások száma ★ :
44
Re: Forging an Alliance / Kenny & Verena
Vas. Okt. 13 2024, 11:09
Forging an Alliance
Verena & Kenny
Verena rezzenéstelen arccal figyelte a jelenetet, de én tudtam, hogy ez csak a felszín. Az apró jelekből olvastam, ahogy a kávéscsészéje fehéredő ujjai árulkodtak a valódi érzéseiről. Éppen ez volt az egyik dolog, ami miatt annyira izgalmas volt vele játszani. Bármennyire is próbálta palástolni a dühét, én mindig tudtam, mikor sikerül hatni rá. Ahogy felé fordultam, végigsimítva a csillogó bőrömön, éreztem, hogy még jobban felforr alatta a levegő. A fotós a munkájára koncentrált, de én már rég nem a képekre figyeltem. Inkább azon voltam, hogy Verena fejében játszhassak egy kicsit. Az apró jelek, a testbeszéd… ezek mind olyan dolgok voltak, amiket csak én értettem igazán. Azt hittem, még húzhatom egy kicsit a húrt, de aztán meghallottam a nevemet. Verena hangja csendesen tört át a teremben, de benne volt minden, amit mondani akart. A pillantása elég volt ahhoz, hogy tudjam, itt a határ. Ő nem olyan típus, aki sokat beszél, ha valamit el akar érni. Nem kell, hogy felemelje a hangját, vagy drámai gesztusokat tegyen. Elég, ha rám néz, és az üzenet egyértelmű: ideje visszafognom magam. Lehet sokan nagyképűnek tartanak, pedig nem vagyok elszállva magamtól csak tisztában vagyok az adottságaimmal. Nem akartam könnyen hagyni ezt, de tudtam, hogy most nem én vagyok nyeregben. Verena képes volt arra, hogy minden helyzetet irányítson, és ahogy lépett egyet felém, két határozott taps hangzott fel a teremben. Kimondta a végszót, amivel lezárta a napot. A fotós is megállt, és a többiek is azonnal munkához láttak, hogy összepakoljanak. Verena ezt nagyon jól csinálta. Ő tudta, mikor kell abbahagyni, és mikor kell lecsapni. A kezeim még olajosak voltak, és már készültek arra, hogy valaki odalépjen, hogy letörölje a testem, de én még mindig Verena szemeit kerestem. Ahogy a fotós közelebb lépett hozzá, hogy megpróbáljon még pár képet kérni, Verena rideg eleganciával utasította vissza. Nem volt benne semmi nyers, semmi direkt elutasítás. Csak annyi, hogy a világ legtermészetesebb módján szállt ki a beszélgetésből, mintha az illető kérése teljesen felesleges lett volna. Ez is része volt annak, amiért annyira vonzott. A magabiztossága, az a fajta uralkodó jelenlét, amit soha nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Miközben a lányok odajöttek, hogy lemossák az olajat a testemről, Verena már háttal volt nekem, telefonálva, valami más ügyön dolgozva. De még így is éreztem a jelenlétét. Ő mindig tudott több dologra figyelni egyszerre, és még ha nem is nézett rám, tudtam, hogy valahol a gondolatai egy része még mindig azon jár, amit az imént csináltam. Talán éppen azon gondolkozott, hogy mennyire fog visszavágni nekem a későbbiekben, vagy azon, hogy hogyan fordítsa ezt a helyzetet a maga javára. Engem persze ez nem zavart. Pont az ilyen kihívások miatt élveztem annyira vele lenni. Az, hogy soha nem tudtam teljesen irányítani, és hogy mindig megvolt az esélye annak, hogy ő fog győzni, tette annyira izgalmassá a kapcsolatunkat. Szerettem a versengést, a játékot, amiben egyikünk sem adta könnyen magát. Ahogy a stáb elkezdett szétoszlani, a teremben lassan elcsendesedett a zsongás. Én pedig ott álltam, tiszta bőrrel, ruháim félig szétszedve, és egy apró vigyorral az arcomon. Verena még mindig telefonált, de tudtam, hogy nem végeztünk. Ez csak egy pillanatnyi szünet volt a játszmánkban, és hamarosan újra kezdetét veszi a következő kör. Képtelen voltam elnyomni a kíváncsiságot, hogy mi lesz a következő lépése. A nap még messze nem ért véget, és bármennyire is uralta a helyzetet most, még volt esély arra, hogy én is visszavágjak. Persze, az ő játékszabályai szerint... de az soha nem zavart. Tudtam, hogy miért éri meg játszani. Lassan elkezdtem összeszedni a cuccaimat. Megvártam amíg befejezi a telefonálást majd ránéztem. - Szóval vége mára vagy van még valami feladatod a számomra? - kérdeztem, miközben egy enyhe mosoly jelent meg az arcomon. A kérdés szinte ártatlannak tűnt, de mi mindketten tudtuk, hogy nem az. Az ilyesmi mindig mögöttes tartalommal bír nálunk. Egyfajta kóstolgatás, mintha tesztelném, mennyit bír még a mai nap.
Nem volt elég, hogy idegen kezek fogdossák a lepedőharcosát, a srác is hamar észrevette mélyről fakadó féltékenységét, ezért úgy döntött, hogy az idegszálain kíván táncolni Verenának. A nő fogcsikorgatva, erősen szorítva kávéját figyelte a jelenetet, szinte ordított arckifejezéséből és testtartásából a düh, amit vissza kellett fognia a formális körülmények végett. Ez volt a hátulütője a titkos románcoknak, ha az ember taktikus volt és tényleg hatásosan rejtette a másikkal való történelmét, egy árva lélek sem sejthette, hogy átlép határokat vagy magára haragítja a kollekció tulajdonosát és készítőjét. A divat és a siker érdekében a becsületet fel kellett azonban áldozni, ugyanis Kenny rettentő jól mutatott a fotókon, melyeket elcsípett tekintete a fotográfus mögött elhelyezkedő TV képernyőjén keresztül, ahova azon nyomban kivetültek a fényképek. Komótosan a monitorhoz sétált, majd szakmai szemmel kezdte nézni a kész portrékat, néhányra rámutatva alkalmazottjainak. A leghosszadalmasabb meló a szűrés volt, így ha ezt már most eltudta kezdeni, annyival több időt nyert magának. - Kenny.. - pillantott a televízió mögül kibukkanva a srácra. A fehérneműs megjegyzés már túlzás volt, a körülöttük lézengő emberek is összesúgtak, nagyképűnek tartották a kölyköt a megjegyzései miatt. Tekintetével üzent partnerének, hogy átlép határokat és ideje visszakoznia, de nem várta meg, hogy eleget tegyenek a kérésének, innentől ő irányított. Márpedig ha Verena egyszer nyeregbe szállt, onnan senki sem tudta kilökni többé. - Na, elég is lesz mára - harsant fel közelebb lépve a fotóshoz, két visszhangzó tapssal indikálva az esemény végét. - Szerintem elkaptuk, amit el akartunk kapni - bólintott alkalmazottjai felé, szinte már búcsúzkodva tőlük, akik azonnal meg is indultak a fiú felé, hogy lemossák az olajat a testéről. - Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, további szép napot! - Asszonyom, nagyon szívesen csinálok még képeket. Mr. Forrester igazi őstehetség, kár lenne.. - sétált oda hozzá a fotós apró mosollyal. - Igen, igaza van, épp ezért tudtunk ilyen gyorsan végezni - vágott a szavába, ugyanis ha nem teszi még több időt veszteget el. - Köszönöm a munkáját, hálás vagyok - bólintott neki is, majd mielőtt a beszélgetés folytatódott volna faképnél hagyta a férfit, hogy az vegye a lapot - Egyet se féljen, az aulában megkapja a fizetségét, csak mondja a recepciósnak, hogy milyen ügyben volt itt - bökte még oda neki mosolyogva. Hatalmas pénzösszeget fizetett, de ez számára annyi volt, mint másnak egy kiló kenyér, a fenekét is kitörölhette volna vele, akkor se tűnt volna fel neki a hiánya. Tervei voltak a ma délutánra, ha már úgy hozta a sors, hogy egy helyen lehettek ketten, de előtte még el kellett intéznie pár dolgot, így arrébb sétált s telefonálásba kezdett, kipipálta feladatait, amíg a többiek összepakoltak.
No one can steal your thunder,
when you are the fucking Storm.
★ foglalkozás ★ :
Vállalkozó, a VERENA cég tulajdonosa
★ play by ★ :
Charlize Theron
★ hozzászólások száma ★ :
44
Re: Forging an Alliance / Kenny & Verena
Vas. Okt. 06 2024, 11:42
Forging an Alliance
Verena & Kenny
Ahogy elkezdtem kigombolni az ingemet, minden mozdulatot lassan és érzékien csináltam. Nem siettem, tudtam, hogy Verena figyel. Az a kis vigyor, ami kiült az arcára, elárulta, hogy pontosan azt kapja, amit vár. A fotós természetesen semmit nem vett észre abból, ami ténylegesen zajlott köztünk, ő csak a képekre koncentrált. De Verena… ő mindig látott többet, és élveztem, hogy játszhatok vele. Ahogy az ingem egyre lejjebb nyílt, egy pillanatra felé néztem, és láttam, hogy megvillan a szeme. Direkt tartottam a szemkontaktust, lassan végighúztam az ujjaimat a hasamon, és éreztem, hogy a levegő megváltozik köztünk. Nem kellett szavakkal kifejezni semmit, Verena pontosan értette, hogy ez a kis játék most neki szól. Ő sem tétlenkedett. Érezte, hogy ez a kis játék neki szól és nem hagyta, hogy csak én húzzam az ő agyát. Egy kis időre ugyan, de bepillantást engedett a lába közé. Az én tekintetem rögtön oda vándorolt a vörös csipkés bugyira. Teljesen elöntötte az agyam a köd, már ettől a kis mozdulattól is. Kívántam őt, azt akartam hogy rajtunk kívül ne legyen bent senki és végre egymásnak eshessünk. A tekintetemen látszódott, hogy mennyi vágyom rá. Az ajkamba kellett harapnom, hogy vissza tudjam fogni magam. - Ez az! Ez a szex, ami kell! - kiáltotta a fotós, amikor sikerült lefotóznia a vágyódásom. - Igen, ez szerintem is az volt - erősítettem meg, de ez inkább Verenának és a bugyijának szólt. Felé jeleztem, hogy tetszett és még többet akarok.
A fotós egy pillanatra megállt, majd bólogatva utasította a stáb egyik tagját, hogy hozzon olajat. Egy mosolyt rejtettem el, ahogy láttam, hogy Verena egyre feszültebben nézi a jelenetet. Talán nem szólt egy szót sem, de a teste nyelvén tudtam olvasni: a birtoklási vágy és a féltékenység finoman vibrált körülötte. Ahogy a stáb három tagja közelebb lépett az olajjal, éreztem, hogy Verena szeme szinte égeti a bőrömet. A sminket lányok, akik odajöttek, hogy bekenjenek, megálltak egy pillanatra, talán azért, mert a fotós türelmetlenül toporgott mögöttük, de valószínűbb, hogy Verena tekintete tette feszültté a helyzetet. Én viszont élveztem a helyzetet. Lassan simították végig a hasamat, az olaj szép lassan elterült a bőrömön, ahogy a kezeik dolgoztak. Élveztem a helyzetet és ezt ki is mutattam. A sminkes lányokat sem kellett félteni, ők is élvezték, mert elég sokáig elidőztek rajtam. Ha akartam volna, akkor őket is ágyba vihettem volna, de más kiszemeltem volt. Az inget segítettek levenni, hogy ne kenjék össze és hogy a teljes felsőtestem be tudják kenni. Mikor a lányok végeztek, hátrébb léptek, és a fotós visszatért a munkához. Én meg csak ott álltam, ing nélkül nadrágban, izmaim csillogva a fényben. Egy pillanatra hátrébb léptem, mintha csak pihennék, de valójában Verena felé fordultam. Egyetlen mozdulattal végigsimítottam a már olajos bőrömön, kihangsúlyozva a mozdulat lassúságát, mintha csak neki mutatnám meg, milyen hatással van rám. – Ugye, így már jobb? – kérdeztem, egy pillantással a fotós felé, hogy ne fogjon gyanút. De a kérdés valójában nem neki szólt, hanem Verenának. A tekintetünk összekapcsolódott, és abban a pillanatban tudtam, hogy most egy újabb kis játszmába kezdtünk. Jöhettek az újabb képek. A nadrágom szélét markoltam meg, kicsit lejjebb tolva azt és úgy pózoltam. Az izmaim igyekeztem végig feszesen tartani, hogy még jobb látványt nyújtsak. - Van esetleg Verenás fehérnemű kollekció is? Ha van, akkor annak is csinálhatunk pár képet.
Kenny igencsak sármosan nézett ki abban az öltönyben a hófehér ingjével együtt. A darabokat teljesen a testére szabták annak érdekében, hogy a fotókon a lehető legjobban mutathassanak rajta, a vonalvezetés és az árnyalatok is kedveztek, hogy előnyös oldalát kaphassák el fotókon. Bár az eddigi pozíciókban is szívdöglesztő volt, de talán csak saját élvezetére is úgy döntött, az eleganciát ideje megspékelni. Természetes volt, hogy a fotós követte az utasításait fiatal szeretőjével együtt, mely elégedettséggel töltötte el. Székében ülve keresztezte lábait s egy ravasz vigyorral figyelte, ahogy Kenny kínzó lassúsággal elkezdett játszani a gombjaival. Végignyalta felső ajkát, ahogy tekintetével egyre több fedetlen felületetet fedezhetett fel a srácon, szinte fejben már nosztalgiázva legutóbbi együttlétükön. Ezt szerette igazán benne, azt a fajta pimaszságot, amivel képes volt leolvasztani róla a bugyiját. Bár rengeteg ember mozgott körülöttük, a páros így is képes volt puszta tekintettel is kommunikálni. Annak érdekében, hogy a játék ne maradjon egyoldalú, Verena sem várt tovább, szemkontaktust tartva cserélte meg lábait, így pár másodpercre szabad belátást engedve fehérneműjére, mely vérvörös, épphogy csak takaró csipkével rejtette el legintimebb testrészét. Figyelve Kenny reakcióját tudta, hogy épp elég kegyetlen volt ezzel, így megspékelte az egész agyhúzást egy amolyan “nem történt semmi” modorral, szinte már túlzott unottsággal szürcsölgetve kávéját. - Nem, szépfiú, folytasd csak - szólalt meg pohara mögül mély és érdes hangon, melyre még a fotós is felkapta a fejét fél pillanatra. - Maga is folytassa, Kenny profi, minden pillanatát kapja lencsevégre - nézett rá határozottabb tekintettel, mire a férfi újból munkába kezdett hevesen bólogatva. Újra szövetségesére pillantott, ravasz vigyor ült ki az arcára, mint akit nem érdekel, mi is történik a teremben. A srác kérdésére a fotós újból felkapta a fejét, megszakítva az eddigi ténykedését, majd csettintésekkel jelzett a munkatársaknak, hogy kezdjék el bekenni a fiút annak érdekében, hogy a bőre jobban csilloghasson a képeken. Verena szinte forrt a dühtől, ahogy végignézte, hogy fiatal lányok ejtenek gyengéd mozdulatokat a színész testén. Szíve szerint az összeset letépte volna róla, bármennyire nem volt köztük kötöttség. Nem fogadtak hűséget egymásnak, ez azonban nem akadálya a féltékenységnek és a birtoklási vágynak. Amit nem lát az nem fáj neki, ezt viszont nagyon is látja. Tudta, hogy Kenny igazán élvezheti a forrongó látványát, így visszafogta magát s telefonjába temetkezett, hogy kizárja a zavaró tényezőket.
No one can steal your thunder,
when you are the fucking Storm.
★ foglalkozás ★ :
Vállalkozó, a VERENA cég tulajdonosa
★ play by ★ :
Charlize Theron
★ hozzászólások száma ★ :
44
Re: Forging an Alliance / Kenny & Verena
Szomb. Okt. 05 2024, 23:08
Forging an Alliance
Verena & Kenny
Az a díjátadó esténk Verena-val... Az az este tényleg megváltoztatta az életem. Nem mintha olyan régóta lettem volna a reflektorfényben, de azt hiszem, már akkor éreztem, hogy ez a világ, ahova kerültem, teljesen más szabályok szerint működik. Nem az számít, hogy ki vagy valójában, hanem az, amit mások látnak belőled. És Verena... Ő teljesen átlátja ezt. Ő tudja, hogyan kell navigálni ezen a terepen. Amikor először találkoztunk, fogalmam sem volt róla, hogy kivel van dolgom. Csak egy határozott, elegáns nő volt, aki meghívott egy italra, és akitől azonnal éreztem azt a vonzerőt, amit csak kevesek tudnak sugározni. De az este előrehaladtával egyre világosabb lett, hogy ő nem az a fajta nő, aki csak megnyerő megjelenésével akar hatást kelteni. Mögötte ott volt az éleselméjűség, az ambíció, és az a fáradhatatlan vágy, hogy előrébb jusson, bármi áron. És persze az a furcsa vonzalom, ami közöttünk alakult ki, nos, azt sem tudtam figyelmen kívül hagyni. Lehet, hogy kezdetben csak fizikai volt, valami egyszerű, kötelezettség nélküli dolog, de az évek során Verena és én valami sokkal mélyebbet találtunk egymásban. Szövetség volt ez, valami, ami mindkettőnk számára előnyös. A színészi karrierem miatt sokan felfigyeltek a külsőmre és egyre több felkérést kaptam modellügynökségektől is. Fotózásokra jártam és igyekeztem kihasználni a hírnévvel jött lehetőségeket. Ezért és Verena miatt is vállaltam el ezt a fotózást. A mai fotózáson is pontosan láttam, miért van rám szüksége. A fiatalok... Nekik én most a középpontban vagyok. A fotós utasításai szerint pózoltam, de amikor Verena utasítást adott neki, hogy vegyek le pár gombot az ingemen... Tudtam, mit akar. Nem kellett szavakkal kimondania. A szeme mindent elárult. A nők figyelmét akarja. Nem az eleganciáról van szó itt, hanem arról a kis pluszról, ami miatt az emberek újra és újra ránk néznek. Ami miatt emlékeznek ránk. Én persze belementem. Már megszoktam ezt a játékot. Ha szexet akar, akkor szexet fog kapni. Tudom, hogy ebben a világban mindenki valamit akar tőlem. A tehetség? Talán. A külső? Biztosan. A hírnév? Mindenképp. Az ember rájön, hogy itt senki sem akarja megismerni, hogy mi rejlik igazából a mosoly mögött, vagy hogy miért érzed azt a nyomást minden egyes nap. Nem számít, hogy néha úgy érzed, mintha magadra maradtál volna ebben a világban, amiben mindenki csak egy újabb darabot akar kihasítani belőled.
Ahogy Verena utasított, elkezdtem lassan kigombolni az ingemet. Lassan, szándékosan, mintha nem csak egy utasítást hajtanék végre, hanem valami több lenne a háttérben. Minden mozdulatnak megvolt a maga ritmusa, a maga célja. Az ujjaim először csak finoman a galléromhoz értek, majd a felső gombhoz. Kicsit lassítottam, hogy érezze a feszültséget. A fotós persze tovább kattogtatott, nem is sejtve, hogy a jelenet túlmutat azon, amit a kamerán keresztül lát. Ahogy a második gombot is lassan kioldottam, egy pillanatra felnéztem Verenára. A szemünk találkozott. Egyetlen pillantás volt, de benne volt minden. A játék, a feszültség, a kémia, amit már régóta éreztünk egymás iránt. Éreztem, hogy Verena szemei szinte égetnek, de közben még mindig tartotta magát. A fotósra pillantottam, aki folytatta a munkáját, elmerülve a feladatában, nem is sejtvén, hogy itt valami más is történik. Egy apró mosoly kúszott az arcomra. Élveztem a helyzetet. Tetszett, hogy játszhattam vele, hogy provokálhattam úgy, hogy közben senki más nem vett észre semmit. Az utolsó gomb után megálltam, még mindig Verena tekintetét keresve, mintha csak tőle várnám a következő utasítást. – Ennyi elég lesz, vagy menjek tovább? - kérdeztem rá, jelezve hogy ő irányít. Kihívó voltam, de közben ügyeltem rá, hogy a fotós ne vegyen észre semmit. Egy apró mozdulat, egy finom szavacska elég volt, hogy megint a táncunkba lépjünk. Lassan, nagyon lassan simítottam végig az ujjaimmal az izmos hasamon, mintha csak fel akarnám hívni rá a figyelmét. Nem volt szükség túlzásra, tudtam, hogy minden mozdulatot figyel. A levegő szinte vibrált köztünk, miközben a fotós folytatta a munkáját, de nem sejtett semmit. – Talán… – kezdtem halkan, egy pillanatra se szakítva meg a szemkontaktust Verenával. – Lehet, hogy be kéne kenni. Hogy jobban csillogjon. Jobban mutatna a képeken, nem?
Fontos, hogy az ember szövetségeket építsen egy olyan világban, ahol a siker és a hatalom érdekében a társadalom tagjai egymást nyomják a víz alá, nem törődve érzelmekkel, ide értve az empátiát, toleranciát, türelmet. Ezen a Földön senkit sem érdekel, ha rossz napod van, ha gyászolsz, ha fáradt vagy, ha csak egy reggel is úgy döntesz, hogy nem fogsz beletenni annyit a dolgokba, mint addig, arra fogsz eszmélni, hogy már nem vagy senki, csak egy a sok közül. Bár Verena bővelkedett az érdekkapcsolatokban, hisz munkájának javarészét az tette ki, hogy mások karrierjét építgesse tégláról téglára, voltak olyan ágazatok az üzleti szférában, ahol jelenleg még hiányt szenvedett olyan személyek terén, akik segíthették volna őt céljai elérése érdekében. A művészet, mint terület az üzletemberek számára szinte elérhetetlen, matematikai tudással mit sem ér itt senki, ahogy az sem elég, ha statisztikákat elemzünk. Ide más kell, amit úgy hívnak, hogy érzék, ez pedig olyasfajta dolog, ami vagy velünk születik, vagy szimplán nincs. Bár Verena csodálta a művészeteket a zenétől kezdve a színjátszáson át egészen a festészetig, de sajnos ő maga sem rendelkezett a tehetséggel, hogy szeme legyen megtalálni a csiszolatlan gyémántokat. Ennek érdekében, beismerve, hogy egyedül nem lesz képes megoldani a problémáját, minél hamarabb szövetségesekre kívánt találni, akik segíthetik és támogathatják őt a munkája során, szemlékhez csatlakoznának, kritikákat írnának, megosztanák személyes tapasztalataikat vele, így ő is tüzetesebben át tudja látni egy-egy színház, film, költészet, zene vagy festmény helyzetét és ami leginkább fontos, potenciálját. Minő szerencse, hogy fél évvel ezelőtt összefutott egy feltörekvő tehetséggel, név szerint Kenny Forresterrel, akit akkor kapott fel a sajtó, amikor egy igen híres sorozat főszerepét sikerült megkapnia. A sármos színész jó hamar magára szegezte a fiatal lányok tekinteteit, a magassága, az alakja, a barna szemei és a mimikái bármelyik nőnek felkeltenék a figyelmét, ezzel pedig Ms. Tolliver sem volt másképp. Bár puszta véletlenből találkoztak össze egy díjátadó alkalmával, melyet a VERENA cég is szponzorált, így természetesen főbb tisztségviselői meghívást kaptak az eseményre, de a páros már aznap este olyannyira összehangolódott, hogy a fiatal üzletasszony hazavihette magával az ifjú celebritást és kipróbálhatta, hogy a pasas vajon csak vásznon ennyire jól képzett lepedőharcos vagy valódi képességekkel is tud-e hencegni. Minden körülmény arra utal, hogy a válasz igen, hisz a páros azóta is gyakran összejár s habár kötöttségek nélküli szex mellett döntöttek, mély barátság és szövetség alakult ki kettejük között. Közös pontjaik révén jobban átlátják egymás helyzetét, hisz mind a kettejükön csámcsognak a magazinok, a legkisebb hibájukat is óriássá nagyítva. A héten folyt a legújabb ruhakollekció fotózása, mely kifejezetten a fiatalok ízlését kívánta elnyerni. Bár VERENA cégei mindig a vele egykorú, 30-as, 40-es személyeket választotta célközönségnek, jelenleg a legjobb stratégiának az bizonyult, ha a mostani generáció tagjait kaparintják meg, ugyanis az internetes vásárlások többségét ők hajtják végre, másrészt pedig bennük van a jövő. Ennek érdekében olyan modelleket kellett választania, akik nagyobb eséllyel influenszálják a kamaszokat, ide pedig tökéletes alanynak számított a nála 10 évvel fiatalabb srác is, akiért döglöttek a fogszabályzós kislányok, akik a párnájukkal gyakorolják életük első csókját. Kapcsolatuknak és Verena lepedő alatti képességeinek köszönhetően a fiú könnyedén belement a szívességbe, így a mai napon hosszú idő után formálisan futottak össze a stúdió falai között. Az üzletasszony fekete tűsarkút, öltönynadrágot és egy fehér inget viselt, kezében tartotta tűzforró kávéját, a másikkal karját keresztezte, miközben komolyan vizslatta a szeme elé táruló látványt. Az előtte elhelyezkedő fotós különböző pozíciókra utasította a fiút, aki készségesen eleget is tett a kéréseknek, melyeket elégedett mosollyal nyugtázott. Szerette, ha valaki engedelmes volt, végtére is, egy domináns személyt nem lehet megszelídíteni. - Gombolja ki az ingjét - szólt határozottan, zavarbaejtően végignézve a srácon, majd újabb vigyort engedett el. - Hadd örüljenek a kamaszok. - De hölgyem, ezek elegáns darabok, nem feltétlenül illik.. - motyogta előtte a fotós. - Dehogynem, kedves - szakította félbe mielőtt még befejezhette volna. - Az elegáns darabok dögös darabok. Ez a generáció nem kimért és szolid kinézetet akar magának. Azt akarják, hogy a ruháik ordítsák magukból azt a szót, hogy szex. Nekem szex kell. Érje el, hogy a fotók is ezt sikoltsák - emelte rá a tekintetét a szakállas férfire, mely azonnal heves bólogatásba kezdett, majd visszapillantott Kennyre, amolyan “tedd, amit mond” nézéssel.
Kezdőlap
