Sebastian & Kazimir

What are you doing at my house?!

Csak pár nap telt el a könyves eset óta. És mégis nem tudom kiverni a fejemből. Időnként akaratlanul is visszaemlékezek a mellékutcára. Mintha az ajkam zsibbadna és Sebastian ajkait még mindig magamon érezném. Kétségbe esetnek érzem magam. Nem tudom, hogy amit gondolok, érzek az helyes e. Elvégre, hiába élek egy viszonylag elfogadó országban, városban. Nem tudom, hogy a gondolataim, tán vágyaim helyesek e. Még csak azt se mondhatom, hogy ismerem, mert nem. Összesen kétszer találkoztam vele és már megtörtént....az. Nem tudom mi tévő legyek... Talán beszélnem kéne Lambert-el.
Dany-t már lefektettem és mélyen alszik. Ma szerencsére nem kell dolgoznom, így egy kicsit több időt tudtam tölteni vele. Hála Sebastian könyvének Dany megbocsájtott nekem és hagyja, hogy foglalkozzak vele duzzogás nélkül. Sebastian....
Mivel van időm, így kitakarítottam a lakást. A konyhát, a szobámat, a mosdót, a nappalit. Össze is gyűlt két szemeteszsák. Talán többször kéne takarítanom. Mivel a kuka az épület előtt van, így kénytelen voltam lemászni az emeletről és kimenni. A hideg szél megborzongatott, hiszen nem volt rajtam semmi, csak egy hosszú, kapucnis pulcsi. Egy rövidnadrág és a papucsom. Talán már ideje lenne eltenni a rövidnadrágokat és ősziesen öltözködni. Még az sem segít, hogy frissen van borotválva a lábam és érzékeny most a lábam. Csak tudnám miért mániám a borotválás. Jó, oké. Jól esik, hogy csupasz a lábam és megtudom simizni, de na. Ez sem igazán mondható normális férfi viselkedésnek. De nem tehetek ellene.... annyira jól tud esni főleg, mikor tiszta és friss ágyneműben alszom. Mondjuk Dany is kezdte észre venni és mikor szemtelen akar lenni akkor rácsap a vádlimra. Le kell szoktatnom erről, mielőtt elkezdi publikusan is ezt csinálni. A végén azt fogják gondolni erre nevelem.
Egy sóhajjal dobom ki a kettő zsákot a kukába. Reggel úgy is jönnek a kukások. Ahogy fordultam volna vissza éreztem, mintha valaki figyelne. Meg is torpanok a helyemen és körül nézek. Az utca másik oldalán észrevettem egy alakot. Nem tudtam kivenni ki az, vagy micsoda. Ilyenkor jó, hogy bérgyilkos vagyok. Ha már látom a veszélyt, nehéz meglepni. Ha elő is húz egy fegyvert, van ötletem miként növeljem a túlélésem esélyeit.

Kazimir & Sebastian

I was just on my way... and I saw you. So I stopped at your place.

Eltelt már pár nap azóta, hogy Kaz és én... pontosabban, hogy megcsókoltam őt és azóta nem találkoztunk. Nem, mintha nem tudtam volna őt megkeresni, ha nagyon akartam volna, de időt kért én pedig már amúgy is túl mohó voltam és többet vettem el, mint, ami amúgy járt volna. Nem akartam ennél is jobban elijeszteni, de lassan ideje lenne felkeresnem. Még meg kell tudnom hol lakik, hacsak nem futunk újra össze a véletlennek hála.
Éppen egy páciensemtől tartottam hazafelé, akinek gyors esti lelki segély kellett, mert nagyon súlyos depresszió jött rá és már öngyilkossági kényszerei voltak. Mire odaértem, már egy gyógyszeres tubust szorongatott, hogy véget vet a kínjainak. Szerencsére még nem szedte be, így időben értem oda, hogy megmentsem és adtam be neki a saját gyógyszereimből, amikkel csillapítani tudtam a depressziós rohamát. Elidőztem nála kicsit, majd mikor úgy ítéltem meg, hogy az estét átvészeli és holnap majd komolyabban foglalkozom vele elindultam haza.
A Chrysler zavartalanul szelte az utakat, mígnem a távolból meg nem láttam egy ismerős arcot a fényszórók fényében. Nocsak? Hiszen pont rá gondoltam! Vajon kit nézhet annyira? Mit látott? Mindegy, legalább itt van! Félre álltam és leparkoltam, majd a kocsiból kilépve mosolyogva léptem oda hozzá és öleltem át.
- Nocsak, ki van itt? - simogattam meg a hátát. - Szia. Pont rajtad gondolkodtam, erre milyen szépen bevonzottalak?! Hogy vagy? - mértem végig, így fel is tűntek a szépen ápolt, csupasz lábai is. Elég szép lábak voltak, nagyon is tetszettek.
Megfogtam kezeit és félre húztam a kocsihoz, hogy a motorháztetőnek nyomjam, majd ráültessem, összekulcsolt ujjaink magunk mellé engedem, én pedig lábaimmal lábainak dőlök és hozzá simulok felső testének, majd egyik lábát feljebb húztam és megsimogattam, közben két lába közé léptem, a simogatott lábat pedig combomhoz húztam.
- Milyen selymes kis lábad van - simogattam meg újra és kedvesen, jólesően rámosolyogtam, de egyik kezünk még össze volt kulcsolva. - Gondolkodtál már rajtunk? A randin.

Sebastian & Kazimir

Here we go again

Lehet csak kezdek paranóriás lenni. Az idegeim már hosszú ideje vannak a maxon hála Sebastian-nak. Mit kezdjek vele? Az őrületbe fog kergetni előbb, vagy utóbb. Először letapiz, mikor először találkoztunk, a következő alkalommal meg, meg is csókolt.... Én meg, mint egy hülye elsírtam magam. Jó, nem a csók miatt. Sokkal inkább a stressztől és a PTSD-től. Vagy, legalábbis úgy gondolom PTSD-m van. Nem vagyok orvos, hogy tudjam.
A kocsi zökkentett ki a gondolataimból, ahogy megáll mellettem. Gondolatban már fel is készültem a bajra, de mikor az ajtó kinyílt.....arra a gondra nem számítottam.
- Sebastian? - lepődőm meg és mielőtt bármi mást is tudtam volna tenni már a karjaiban voltam. Meglepően melegnek éreztem ölelését, de lehet a hűvös levegő miatt és mert kissé alul öltöztem. Nem, mintha kint akartam volna időzni, csak a szemetet akartam levinni. Akaratlanul is kicsit beledőltem az ölelésbe.
Mikor közli velem, hogy gondolt rám kissé elvörösödőm. Nem mondhatom meg neki, hogy én is. Akkor csak jobban felbátorodik és megint tapizni fog. Míg ölel átpillantok az utca másik oldalára, ahol láttam az alakot. Nincs ott....vagy aggódnom kéne, vagy csak kezdek paranóriás lenni....egyik sem lenne jó számomra. Még minimum 12 évig gondoskodnom kell Dany-ről. Nem mintha számolnám az éveket.
Mire észbe kaptam mér a kocsijához húzott és hirtelen a motorháztetőn találtam maga, elhagyva a papucsom.
- S-Sebastian?! M-Mit- nem tudtam befejezni a kérdésem, mert már kezében is volt a lábam és kezdtünk úgy kinézni, mint két túlfűtött tinédzser. Az arcom kivörösödött ahogy a lábamra néztem, majd rá. Mikor szóvá teszi a borotvált lábam úgy nézek ki, mint egy paradicsom és hebegni kezdek, próbálva valami épkézláb választ kicsiszolni. Én legalábbis nem találkoztam még olyan férfival, aki borotválja a lábát, így az első reakcióm mentegetőzni, magyarázkodni. Csak akkor hagytam abba, mikor rákérdezett a randira. Hirtelen el is csendesettem és ránéztem.
- Nos.... - néztem el. Az igazság z, hogy gondolkodni gondolkodtam, de nem jutottam válaszra. Ha nem találkoztunk volna most, akkor tudtam volna Lambert-el beszélni. Elvégre nincsenek barátaim, akikkel ezt kibeszélhetném, tanácsot kérhetnék. És ha bár ismerem Lambert-et, előbb verne pofán, mint hogy barátnak hívjon.

Kazimir & Sebastian

I was just on my way... and I saw you. So I stopped at your place.

Elsőre nem is gondoltam volna, hogy így fog tenni, de mikor beledőlt az ölelésembe, a karjaimba még jobban átjárt a kellemes melegség, amit az ölelésének érzése okozott nekem. Mert biza jól esően melengetett az érzés, hogy ölelkezem vele. Boldoggá tett.
Nem telt bele túl sok időbe, hogy a motorháztetőn kössünk ki, hála nekem, aztán már kaptam is az alkalmon, hogy kicsit a kezembe vegyem őt és ismét érinthessem őt, de ezúttal most már a csupasz bőrfelülete is kezem ügyébe kerülhetett. Már nem csak a kezeit és az arcát érezhettem, de a lábát is nadrág nélkül. Méghozzá a borotvált lábát.
Mentegetőzése csak még inkább megmosolyogtatott és csak még aranyosabbnak láttam tőle őt. Látszott rajta, hogy elképesztően zavarban van, amitől tényleg egy édes, ártatlan húsz éves fiúcska képét festette. Talán tényleg az is volt, én pedig megrontom, de nem érzek érte lelki furdalást és szerintem ő sem. Csak fél, de akarja. Akar engem.
- Sss... - simogattam combját. - Ne félj. Ne idegeskedj. Nincs semmi baj. Tetszik az érintésem? - kérdeztem, miközben a combján felfelé vándorló tenyerem kicsit a rövidnadrágja szára alá is besimít. - Jól esik, igaz? - kérdeztem, hiszen letagadni sem tudná, hogy legbelül élvezi, csak fél és bátortalan, de élvezi.
- Szóval igen? - kérdeztem mosolyogva. A nos és a viselkedése után én úgy vélem ad nekem egy esélyt. - Nagyon kis cukorfalat vagy, ugye tudod? - kuncogtam és lábáról tarkójára tettem a kezem, majd megcsókoltam.
- Kaz... szeretném, ha az enyém lennél. Légy az enyém - mondtam halkan a csók után, mintha nem szerettem volna, ha bárki más is hallja. - Csak az enyém - simítottam nyakára és finoman belemarkoltam a felsőjébe. - Randizz velem. Tudom, hogy nem bánnád meg - húztam magamhoz és derekánál átkarolva csókoltam meg újra, majd újra, míg végül szorosan átölelve hajtottam fejem a nyakához.
- Tényleg magányos vagy? - kérdeztem, hiszen anno ezt tagadta, de hátha most őszintébb lesz hozzám. - Mindig egyedül látlak. Nincsenek barátaid? - simogattam hátát. - Ne félj, nem szégyen ez. Mert nekem sincsenek. Nekem sincsenek barátaim, csak pácienseim. Az egyik ma majdnem megölte magát... Ilyenkor mindig azt hiszem én vagyok rossz orvos. Pedig mindig mindent megteszek mindenkiért... - sóhajtottam kissé gondterhelten.

Sebastian & Kazimir

No, you cant fuck me on the street

Ahogy a keze felvándorol a combomon a testem beleremeg és végig fut rajtam a hideg. Hiába érzem a testem hidegnek, az arcom lángol és a légzésem sem egyenletes. Megérezve az ujjait a nadrágom alatt gyorsan oda kapok, hogy megállítsam a kezét. Nem tudtam ránézni, nem bírtam. Mintha csak attól féltem volna, hogy ha a szemébe nézek akkor minden érzésem előjön és meglátja. Nem mintha már nem tudná. De mégsem tudtam a szemébe nézni.
Kérdésére megint csak nem tudtam válaszolni. Olyan kicsinek érzem magam mindig, mikor hozzám ér. Pedig nekem kéne a ragadozónak lennem. Én vagyok a bérgyilkos. És mégis...egy férfi csak így letudjon teperni és ilyen érzéseket kelteni bennem. Annyira összezavar, hogy nem tudom mi a jó és mi nem. Mi helyes és mi elöl kéne eltaszítanom magam. De szerencsére nem kellett megválaszolnom a kérdését. A csók most nem ért olyan váratlanul és most meg is éreztem a cigi ízét. Nem dohányzom, így kicsit fura volt és erős.
Csak akkor néztem rá, mikor azt kérte “legyek az öve”. És ez mit jelent? Hogy érted, hogy a tiéd? Miért nem tudunk csak egy normális kapcsolatban lenni, ahol viselkedhetek úgy, mint egy megszeppent prűd lány?!
Ezután persze megint megéreztem az ajkait az enyémen, de most közelebb is húzott magához. Mivel ilyen közel nem tudom megtartani magam ebben a szögben, ha nem tart meg ő akkor kénytelen leszek ráfeküdni a motorháztetőre.
Megint úgy érezve, hogy az idegeim kiakarnak ugrani a testemből, kezdem kényelmetlenül érezni magam. Egyszerre akarok elfutni és beleolvadni a kocsiba. Egyszerre akarok harcolni ellene és maradni. Egyszerre gondolok arra, hogy Dany egyedül van fönt, alszik és arra, hogy éppen most kurvázom ki magam egy olyan férfival, akivel egy hónapja sem ismerek. Pedig menne. Elvégre nem vagyok szűz, ezzel tisztában vagyok. Mégis egészen eddig problémáim voltak az “emeléssel”. Azaz nem volt probléma, hiszen nem voltak ilyen ingereim vagy vágyaim, hogy széttegyem a lábam. Mondjuk eddig nem is kellett széttennem a lábam, csak hagyni, hogy meg lovagoljanak. Ami nem volt nehéz a tizenkét éves énemnek.
Miközben kettészelve érzem magam csak a tenyereimben temettem arcomat ignorálva mi is történik körülöttem, ignorálva a tényt, hogy az utcán vagyunk, hogy ő itt van és érzem a kezét a testemen.

Kazimir & Sebastian

I was just on my way... and I saw you. So I stopped at your place.

Nem zavart, hogy leállította a kezem a mozdulatban, hiszen nem is akartam túl messzire menni vele. Még nem, főleg nem a nyílt utcán a kocsimon. Azért nem voltam annyira perverz, hogy itt helyben magamévá akarjam tenni. Többször is ajkaira tapadtam, csókoltam, mikor pedig szükséges volt, tartottam őt, hogy ne essen el. Voltam a támasza, hogy ne boruljon rá az autóra, bár az sem lett volna gond, hajoltam volna utána.
Ismét nagyon meggyötörhettem és talán kicsit meg is sajnáltam, ahogy tenyereibe temette arcát, így rövid ideig csak néztem őt, amint magatehetetlenül áll és próbál észhez térni, próbálja felfogni a helyzetet, majd pötyögni kezdett az eső, de az első pár csepp után erősen rá is kezdett.
- Gyere - tereltem be az autóba az eső elől. Én is beültem, majd bekapcsoltam kicsit a fűtést, hogy meg tudjon melegedni. - Csinálok neked egy kis fűtést - mondtam, aztán kipillantottam magam elé a szélvédőn és azon gondolkodtam vajon mi lehet az, ami miatt Kaz ennyire félénk és ennyire magába tud zuhanni. Persze volt egy egészséges szint, de olyan érzésem kezdett lenni, mintha egy molesztált fiatallal lenne dolgom. Szót se róla, aranyos volt és imádtam, de éreztem, hogy itt több van a háttérben, mint puszta lányos zavar.
Felé fordultam, majd vállára tettem a kezem és bájosan rámosolyogtam.
- Sajnálom. Kicsit messzire mentem, nem akartam - kértem elnézést, hiszen talán túl sok volt, amit tettem, noha nem bántam meg. Igazából nem bántam, nem sajnáltam. - Mindig elfelejtem milyen kis érzékeny lelked van. Csak olyan nehéz melletted megállni, hogy ne tegyem - nevettem kicsit. - Túlságosan vonzódom hozzád. Már a múzeumban megfogtál.
Bekapcsoltam az ablak törlőt, hogy szedje le az esőcseppeket, majd le is állítottam őket, hogy ne menjenek annyit.
- Mikor érsz rá? Elvinnélek vacsorázni... - sóhajtottam és megsimogattam a tarkómat. - Vagy mást szeretnél inkább? Kompromisszumkész vagyok.

Sebastian & Kazimir

Talkie talkie

Nem is éreztem meg az esőt elsőre, így picit kizökkentett, hogy beültetett a kocsiba. A kocsiban már levettem a kezeimet az arcomról, lassan. Pár pillanatra a kezeimet néztem, mire sikerül annyira lenyugodnom, hogy ne keljen gyerek módjára elbújnom a világ elől. Kissé szánalmas... Még mikor éppen fegyvert fognak rám, vagy azzal fenyegetnek, hogy megölnek, megvernek, megkínoznak. Sose reagáltam így. És mégis.....rá így reagálok. Nem tudom, hogy ez félelem e, vagy egészen más. Nem tudom, mi is az, amit érzek. Tudnom kéne, de nem. Undorodnom kéne az érintésétől és még sem. Mintha kisgyerek lennék, aki nem hajlandó megenni a zöldséget és lassan-lassan rájön, hogy nem is olyan rossz, nem fogja ártani őt.
- Áh! N-Nem! Én sajnálom....kicsit talán...túlreagáltam. - vallom be. Igazából nem tudom, miért reagáltam úgy, ahogy. Jó, van egy két sejtésem. De nem akarok róla beszélni. Még nem. Talán sosem fogok róla beszélni, ki tudja.  
Míg a gondolataimban voltam észre sem vettem, hogy megint a kezét nézem. Nem azért, mert félek, hogy hirtelen megemeli és bánt. Nem.... más volt bennem, csak nem tudtam mi. Nem tudnák rábökni, mit is érzek, mi jár a fejemben. Talán tényleg el kéne mennem orvoshoz. Még, ha apámról nem is fogok beszélni és a munkámról, a többiről talán beszélhetek. De tudom magamról, ha túlságosan is felstresszelem magam az időpontnál akkor fel fogok állni és lelépni. Nem tudom mit tegyek.
Mikor megkérdezte a randit akkor felnéztem. El is felejtettem, hogy szó volt erről.
- Am...Napközben általában ráérek, leginkább este dolgozom. És rugalmas is a beosztásom. - végül is nem hazudok. Bérgyilkosnak lenni igen is rugalmas. Még, ha nem is legális, vagy életbiztos.  
- Mit szólnál inkább egy kávéhoz? - teszem fel. Jó, talán megint nehéz velem, de bevallom nem láttam még két férfit együtt vacsorázni romantikus beállításban. És egy kávé közben még beszélgetni is tudunk. Publikusan. Mondjuk visszaemlékezve az ezelőtti alkalmakra, Seb nem szívbajos és simán leteper közönség előtt.

Kazimir & Sebastian

I was just on my way... and I saw you. So I stopped at your place.

Nem tudom mi történhetett Kazzal, de bocsánatot kért és azt mondta, csak túlreagálta. Ez érdekes volt, nem rá vallott, de betudtam annak, hogy végre észhez tért és rájött, hogy nem vagyok ellenség, hogy tényleg érzek iránta és vágyok rá és ő is rám. Felismerte saját érzéseit és azt, amit irántam érzett. Felismerte, hogy bizony az én érzéseim és az ő érzései azonosak, hogy amit teszek az jó és élvezi. Most ismerte be magának.
- Semmi baj - mosolyogtam kezét simogatva. - Jól esik, hogy ezt mondod... - néztem rá jókedvűen, majd megérintettem arcát és megsimogattam.
Láttam, amint kezem nézi, ami ismét csak növelte az önbizalmam és alátámasztotta a gondolataim, de nem mutattam igazán jelét, csak lélekben élveztem, hogy a kapcsolatom Kazzel lassan újra szintet lép és lassan már a randinkban is ki tudtunk egyezni.
- Rendben. Akkor mondjuk a holnap délutánt rám tudod szánni? Velem töltenél néhány órát? Meginnánk egy kávét, aztán csinálnánk valami programot is. Mit szólsz? - kérdeztem, majd mikor kiegyeztünk mosolyogva megcsókoltam és a lakása felé néztem. Telefonszámot cseréltünk és mondtam neki, hogy majd hívom és eljövök érte, majd útjára engedtem vissza, be a házba, én pedig távoztam. Nem tudtam nem mosolyogni és leplezni sem akartam a boldogságom, hogy sikerült Kazzel ilyen szép eredményeket elérnem. Végre adott nekem egy esélyt, végre belátta, hogy igen is lehet köztünk valami. Vagy csak én látok bele sokat? Nem, így kell, hogy legyen!!!
Még miután hazaértem is csak Kazimiren és a holnapi randinkon kattogtam és mindent igyekeztem megszervezni fejben, hogy holnap minden tökéletes legyen.