Bár korábban éveken át az MI6-nak dolgoztam, így bizonyos dolgokban már volt járatosságom. Nyilván nem volt nekem újdonság egy álhívás lebonyolítása, vagy hasonlók, mégis kikértem Dominic véleményét. Ennek fő oka az volt, hogy ez az ő nyomozása volt, nem az enyém, ő szabta a feltételeket, másrészről pedig neki volt rutinja ebbe. Az MI6 más világ volt, én pedig nem akartam átvenni az irányítást, szerettem volna kicsit meghúzni magam és az FBI feltételei szerint játszani, ők tudták ebben a helyzetben nekik mi a legmegfelelőbb.
Meghallgattam Domonicot, majd bólintottam neki.
- Rendben, mindent értek és meg is jegyeztem. Részemről kezdhetjük.
Mikor a kapott telefonnal a külön teremben voltam és megkaptam a jelet felhívtam Estebant, aki fel is vette. Ahogy kérték, kihangosítóról beszéltem. Kicsit újra ügynöknek éreztem magam, pedig ez már más időszak volt.
- Mr. Danvers? - kérdeztem.
- Igen. Mr. Lincoln? Sikerült megtalálnia Liamet?
- Igen, sikerült - feleltem. - Szeretnék találkozni önnel, ha most alkalmas. Átadnám önnek a képeket és a jelentésemet, maga pedig logikusan kifizet engem.
- Ez gyorsan ment. Jobban teljesített, mint vártam. Akkor mit szólna mondjuk, ha a Goethals Bridge-en találkoznánk? Pont a környéken vagyok - javasolta, én pedig Dominic felé pillantottam, aki rábólintott, bár én nem igazán értettem ez miért lehet jó Estebannak. Az ember azt hinni szívesebben intézné négy szem közt, mint nyílt terepen, de ez nekünk is jó így.
- Rendben, tökéletes. Össze készítem a mappát és akkor indulok.
- Milyen kocsival érkezik? -kérdezte, erre pedig nem voltam felkészülve. Dominic felé néztem, mert nem tudtam mehetek-e a saját kocsimmal, vagy ők akarnak nekem egy másik kocsit biztosítani.
- Miért fontos ez? - kérdeztem és közben mutattam Dominak, hogy írjon nekem egy autót, vagy bármit.
- Hát honnan fogom tudni, hogy ott van? Végig akarja gyalogolni az egész hidat, Caspian? Az autóról fogom tudni hol álljak meg.
- Mennyire igaz - nevettem, majd bemondtam neki azt, amit Dominic leírt. Igyekeztem teljesen természetesnek tűnni és úgy tűnt Esteban semmi gyanút nem is fogott. Vagy szimplán ő is szerepet játszott.
- Körülbelül mennyi idő, mire odaér?
- Valamivel több, háromnegyed óra szerintem. Forgalom függő, ilyenkor már nem könnyű a közlekedés.
- Akkor a hídon találkozunk. A Forest Ave felől érkezem - szólt, majd bontotta a vonalat. Ezek szerint Jerseyből fog jönni. Érdekes.
Dominic felé fordultam.
- Szívás lesz odajutni, ugye tudja? A legrosszabb közlekedési viszonyok vannak arra ilyenkor - sóhajtottam. Oké, jó, a feltételek adottak, minden úgy lesz, ahogy Dominic szeretné, de mire innen átevickélünk Staten Islandbe, Jersey szájába a hídra, meg fogunk őszülni. - Van sejtése miért pont ott akar találkozni? Pont az egyik legforgalmasabb hídon. Lehet abban reménykedik nyílt, forgalmas terepen nem támadják meg? Ezek szerint vadásznak rá? Vagy sejti, hogy lebukott?
   

caspian & dominic Life is full of surprises, isn't it?

A kezdeti rossz érzésem továbbra sem csillapodik, ellenben most már úgy érzem haladunk is valamerre és nem csak egy helyben toporgunk, megbotránkozva állva azelőtt a szörnyűség előtt ami az egyik kollégánkat érte. Nem szeretek megrekedve lenni. A halálom az, ha csak várunk és magunk sem tudjuk mire. Talán egy nyomra, egy hívásra vagy valami harmadik féltől érkező csodára amely majd megbökdös minket a helyes irányba. Én nem ilyen vagyok. Szeretek hatékony lenni és minél előbb meg alaposabban megoldani az ügyet annak legszerencsésebb kimenetele szerint. Ez olykor bonyolultabb folyamat, másszor kevésbé, de mindkettőnél ugyanúgy jellemző a nyomasztó érzés, amit egy embertársunk életének elvesztése okoz. Annak tudata pedig, hogy az elkövető még a tettei után szabadon jár s kel a városban csak még több olajat önt arra a szimbolikus tűzre, ami a türelmetlenségem katalizátorának is nevezhető. Szeretném hinni, hogy a tanúk listája nem kompromittálódott és hogy Humphrey hollétének megtalálása csak egyedi eset, hisz ennek ellenkezője olyan katasztrófához vezethet amire talán egyikünk sem áll készen. Bevallom fejben már ott járok, ahol a tanút biztonságos körülmények közé helyeztük, a tettes pedig bilincsben járul elénk az őrsre. Jobb ebben hinni, mint a megannyi rossz verzióban ami útközben felmerülhet. Most viszont nincsenek neveink - vagy ha vannak sem biztos, hogy valódiak - de ezekből kell kihoznunk a legtöbbet. Így amig Lincoln a rajzolónkkal dolgozik, addig én a kamerás felvételeket nézem át a technikusunk segítségével és a kapott telefonszám alapján próbálunk haladni. Valahol meg egy másik irányba Matias meg a csapatom éppen Humphreyt keresi nagy erőkkel még mielőtt az találna rá aki Scullionnal is végzett. És bár nem hiszek a véletlenekben, de talán megvan arra az esély, hogy a fickó aki felbérelte a magánnyomozót és a tettesünk nem egy és ugyanaz. Abból amit Arlo Humphreyról tudunk akár nem csak ez a két személy akarja holtan látni a férfit. Az ilyen ügyek esetében ahol a koronatanú is játszik sok ellenséggel kell számolnunk. Őket nem érdekli, hogy te a rosszkor, rossz helyen kifogásra hivatkozol. Ott voltál, láttál dolgokat és el kell varrni a szálakat. A jóhiszeműség és a második esély ezekben a helyzetekben egy percig sem játszik. Épp ezért nem meglepő, hogy aggaszt Humphrey holléte, mert versenyt futunk az idővel meg ki tudja még hány félkegyelművel, akik rá vadásznak amint kiderül, hogy a védőhálója már nincs többé.
A központból egyenesen Lincolnhoz sétálok vissza, aki Locke társaságában szedte össze az információkat. Úgy tűnik el is készülnek, én pedig átveszem a rajzot, hogy magam is felmérjem az ismeretlen arcvonásokat.
- Ne sajnálja. Így is sokat segített. Locke, ha kérhetem..? - visszanyújtom neki a rajzot és félszavakból is érti mire gondolok. A név hamisnak bizonyult és semmilyen pénzmozgás nem volt hozzá köthető, de ezzel szemben a kapott telefonszám igenis létezik. Jó néhány Esteban Danverst kidobott ugyan a rendszerünk, de azokból csak háromnak volt priusza és abból kettő még a környéken sem él. Aki pedig maradt, ő nem egyezik meg a kapott leírásnak. A rajz egy újabb próbálkozás a részünkről, de az eredményekre még várnunk kell, így tovább folytatjuk az eredeti tervvel. Lincoln egyből kérdésekkel bombáz, én pedig azon vagyok, hogy kielégítő választ is kapjon ezekre.
- Jól gondolja. - helyeselek, végül a folytatással sem váratom sokat. - Mivel a sajtó eddig nem neszelte meg a történteket, így van esélyünk arra, hogy az emberünk sem tud arról, hogy már valaki megelőzte őt. Ezt fogjuk kihasználni. - vezetem fel amit talán már korábban is elmondtam neki, de nem árt elismételni. - Most keresünk egy külön termet, maga felhívja és szóval tartja őt, hátha be tudjuk mérni honnan érkezik a hívás. Elmondja, hogy a kérését teljesítette és szeretne megbeszélni vele egy találkozót, ahol információt cserélhetnek. A helyszín választással engedje, hogy ő kezdeményezzen, mert ha maga szabja ezeket a feltételeket akkor gyanús lehet neki. A találkozó időpontja a telefonálástól számítva ne legyen kevesebb fél óránál. Ha mégis ezt hozza fel, találjon ki valami kifogást. Össze kell készítenie a mappát ehhez, ilyesmik. A lényeg, hogy az idősáv a mi feltételeinknek kedvezzen. - foglalom neki össze egyáltalán nem sietősen, hogy mindent legyen ideje elraktározni. - Végig itt leszek. A kihangosított hívás alatt és az átadás során is. Felkészült rá vagy kér még pár percet? Eszébe jut még valami amit ne mondtam volna el?  

   Mikor megérkezünk és találkozom a grafikussal kezet fogok vele és bemutatkozom.
- Caspian Lincoln magánnyomozó - mutatkoztam be. - Örvendek, Mr. Locke. Igyekszem mindent elég alaposan megosztani önnel, hogy a legpontosabb képet kapjuk az illetőről - mondtam, majd miután Dominic tovább állt mi is megkezdtük a munkát.
- Szögletes arca van, hasonló, mint Matt Smithnek, csak szebb ívekkel - mondtam és figyeltem, amint a gépen megjelentek a lehetőségek és igyekeztem segíteni a legpontosabb kiválasztását. - Az orra eléggé emlékeztetett Michael Keaton orrára, a szemei pedig olyanok voltak, mintha a nagyszülők közt lenne Ázsiai felmenő. Igen, ilyesmi - mutattam a legvonzóbb lehetőségre, majd kicsit segítettem megszerkeszteni, hogy tényleg olyasmi legyen, mint Estebané. - És sötétbarna. Keskeny szájú volt, kicsit fényes ajkú. Talán kente valamivel. A fülei William Shatner füleire emlékeztettek és volt benne egy visszafogott arany karika is. A jobb fülében volt, a balban nem.
A bőre napbarnított volt, a haja pedig fekete, de elől a frufru környékén voltak ősz tincsek is. Felül dús volt, hátra felé fésült, oldalt rövidre nyírt. Igen, így stimmel - bólintottam, mikor belőtte a képre a tökéletes frizurát, majd elmerültem a gondolataimba, hogy mivel segíthetném még őket. Elég átlagos fazonnak tűnt, nem jutott eszembe túl sok különös ismertető jel. - Nem volt sebhelyes és különösebb anyajegy és tetkó sem volt látható rajta, a maga nemében elég egyszerű figurának tűnt.
Ha voltak kérdései feleltem rájuk, de egyébként nem hiszem, hogy túl sok érdekes információval tudtam volna még szolgálni. Elég szépen ki tudtuk dolgozni a képet, de sajnos elég átlagos volt ahhoz, hogy túl sok érdekeset ne tudjak mondani. Tony Montanna jellegzetesebb lett volna elkövetőnek.
Mikor Dominic ismét visszatért felé fordultam.
- Mi megvagyunk. Kész a kép, de ez az arc nem túl egyedi. Sajnálom. Nem volt rajta semmi figyelemfelkeltő, semmi megragadó. Egyszerű arca volt - sóhajtottam. - Gondolom most jön az a rész, hogy megpróbáljuk felhívni, igaz? Mit mondjak neki? Ön szerint mi lenne az, ami nekünk is jól jön és őt is be lehet vele ugrasztani? Vagy improvizáljak valamit? Nem tudom mivel járnánk a legjobban és azt sem tudjuk mennyit tudhat a valóságról. De bízom abban, hogy elég rutinosak már az ilyen eljárásokban és van egy jól bevett szokás, ami be is szokott jönni - bólintottam. - Bár tudom, ebben a szakmában csak az biztos, ami benne van a legutolsó jelentésben az ügy megoldása után.
   

caspian & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Az elmúlt évek alatt volt dolgom sok elmebeteggel. A mi munkánkban ez nem meglepő, de az ember valahol mélyen reménykedik abban, hogy a világ egy ponton túl nem köpi ki magából az ilyen mocskokat. Álomszerű kívánság ez, ami sosem teljesül, hisz egy véget nem érő körforgásnak a részesei vagyunk. Mi elkapunk egyet, helyére meg kerül egy másik, a folyamat pedig kezdődik elölről. Ehhez érzelmi szinten képtelenség hozzászokni és mindenki a maga módján dolgozza fel az ügyekkel járó nehézségeket. Hallottam olyanról aki magában beszélgetéseket folytatott le a tettesekkel, hogy megértse azt mi motiválta őket. Szerinte azzal, hogy úgymond a bőrükbe bújik és elsajátítja a gondolkozásukat, könnyebben el is kapja őket. Az ügynök statisztikája szerint nem hülyeség amit mond, azonban az kérdéses, hogy tényleg épp ennek okán jutottak el a tettesig vagy az évek alatt megszerzett tudás vezette el őket. Ezért vallom azt, hogy mindenkinek megvan a maga módszere arra hogyan ne hülyüljön bele ebbe a munkába. Az enyém az, ha nem viszem haza az eseteket. Ha kilépek az iroda ajtaján már csak arra szabad koncentrálnom, ami a magánéletemre vonatkozik. Ez régen egyszerűbb volt. Gwendolyn legtöbbször már otthon várt mire én beértem a közös otthonunk ajtaján és volt, hogy reggelig beszélgettünk. Sosem a munkáról, csak ami bennünk zajlik. Nehézségekről amiken átsegíthetjük egymást, mint partnerek. Így egyszerűbb volt, ma viszont semmi sem maradt. Gwen eltűnésével a fojtogatóan üres lakásomba kapaszkodhatok ahol az elmém többé már nincs biztonságban. Amióta Wendy nincs, azóta a munka és a magánéletem közötti határok is elmosódtak.
Ez az eset is több szempontból felkavaró. Az elkövetési módszer, az àldozat kiléte és az eltűnt személy, aki versenyt fut az idővel akárcsak mi. Ő azért, hogy ne találják meg, mi meg pont azért, hogy előbb akadjunk rá mint azok akik holtan akarják látni őt. Az ilyen helyzetekben jól esne a feleségem egy-két nyugtató tanácsa, hogy mikor hazaérek és később a plafont bámulom, akkor ne azt játsszam le fejben, hogy mi van ha ő rá is így találok? Ha vele is ezt tették? Mert mára az ügyeim párhuzamot alkotnak egy lehetséges jövőképpel és az agyam úgy érzékeli, hogy mindenre fel kell készülnie.
A helyszínen már sokat nem tehetünk, így az ügy azon részére koncentrálok ami a magánnyomozót és engem érint. Talán az, hogy rosszkor volt, rossz helyen most nem hátráltatni, hanem segíteni fog minket. Bár eddig is többet tudtunk meg, mint nélküle, így bármennyire is kellemetlen érzés volt számára, addig nekünk nem hozott szerencsétlenséget a megfigyelőképessége.
A kocsiban ülve nagyjából beavatom őt a kérésembe, de a döntésbe nem fogom belekényszeríteni. Ha segít akkor megvan az esélye, hogy jobban haladunk, ellenkező esetben viszont más lehetőségekre kell támaszkodnunk. Szerencsére az eddigi segítőkész felfogása még mostanra sem hagyott alább.
- Igen, ez a terv. - felelek szűkszavúan és egyben összefoglalóan, de csak azért, mert megérkezünk az irodaépülethez. Ott magam kísérem be őt, majd át ahhoz a kollégához, aki papírra eleveníti majd 'Esteban' vonásait.
- Mr. Lincoln, ő itt Julio Locke és vele kell most összedolgoznia, hogy elkészüljön a fantomkép. Amint ezzel megvan, beavatom a többi részletbe. - osztom meg vele a folytatást, majd megvárom amíg a két férfi beszédbe elegyedik, én pedig addig a központba megyek át, ahol utána érdeklődöm, hogy történt bármiféle előrelépés az ügyben. A letöltött kamerás felvételek átnézése folyamatban van és Sandra szól közbe, hogy visszavezetve nem látott egyetlen személyt vagy autót ami azt jelezte volna, hogy megfigyelték az épületet. Megkérem őt, hogy tekerjen arra az időpontra ahol Humphrey megléphetett. A halottkém szerinti időponttal dolgozunk és közelebb hajolok Sandra mellett a monitorhoz, hogy a segítségére legyek.
- Ott.. - szólalok meg. - Visszatekerné egy keveset? - erősen koncentrálok nehogy eltévesszem azt az egy pontot, majd a felvételt leállítja amikor arra kérem. - Igen, ez Humphrey lesz. - jobban megnézem magamnak a felvételen szereplő alakot, aztán Sandra elindítja a videót. Humphreyt nem sokkal ezután egy alak követi, de a felvétel szöge nem megfelelő az arcfelismerő szoftverhez. Annyi biztos, hogy Humphrey életben volt amikor eltűnt a helyszínről és bárhogy is történt ezután a tettesünk az az alak lesz, aki őt is követte.
Ezután az egyik technikusunk azon dolgozik, hogy megnézi a közelben lévő kamerás felvételeket hátha ezzel le tudja követni Humphrey menekülési útvonalát, én pedig egy másikkal a Lincolntól kapott számmal foglalkozik. A legutóbbi használat szerint sikerül bemérnünk egy körülbelüli hatósugarat a tornyok segítségével, de ez még így túl nagy területet fed le és csak akkor tudhatunk pontosabb lokációt, ha Lincoln felhívja őt.
Az órámra tekintek, majd visszamegyek Locke irodájába, hogy ránézzek a magánnyomozóra.
- Hogy állnak? - érdeklődöm és csak remélem, hogy a fantomkép majd egy újabb nyomra vezet minket.

   Talán hasznosabb segítség lehettem volna és jobban átláttam volna én is a helyzetet, ha többet tudtam volna arról, mi történt pontosan. Én nem voltam tisztában a részletekkel, nem tudtam a dolgok előzményét, de nem is tudtam pontosan, vajon Reynolds ügynök adna-e nekem részletes felvilágosítást, ha rákérdeznék. Bár egy bizonyos szempontból belekeveredtem ebbe a nyomozásba, attól még nem volt jogosult kiadni nekem információkat folyamatban lévő nyomozásról. Úgy döntöttem egyelőre nem kérdezek rá semmire, talán magától is beavat majd kisebb-nagyobb részletekbe, ha pedig nem, akkor majd óvatosan puhatolódzom.
Az már kevésbé tetszett, hogy ez a Wesley fog a kocsimmal utánunk jönni, de még mindig jobb, mintha itt maradna és egyszer valamikor visszahoznak engem ide. Nyugodtabb a lelkiismeretem, ha az aktuális hatóság parkolójában fog pihenni, amíg én Dominckal és a többiekkel leszek munka ügyben. Beletörődtem, hogy nem én fogom vezetni, így átadtam a kulcsokat Wesleynek és még búcsúzóul megsimogattam a motorháztetőt. Épp csak nem beszéltem hozzá, hogy nem lesz semmi baj, sietek. Mégis csak egy majdnem négyszáz dolcsis kocsiról volt szó, amire úgy vigyáztam, mintha a gyermekem lett volna. Ráadásul ilyet már nem gyártanak.
Csatlakoztam a hivatásosokhoz és beültem az autóba a hátsó ülésre Dominic mellé, ő pedig tovább vitte a nemrég félbe hagyott beszélgetésünket, ám én ennek örültem, mert továbbra is szívesen segítettem a munkájukat. Én is szerettem volna a végére járni a dolgoknak. Tudni akartam ki vett palira, ki akart kihasználni és mi áll a dolgok hátterében. Biztosan komoly dolgok lehettek, ha ennyire szövevényes az ügy és még ölni és érdemes volt érte.
Egyedül a tudatlanságom zavart. Pontosabban a részleges tudatlanságom, hiszen végül is voltak információim, csak nem olyan sok, amivel érdemben is tudok kezdeni valamit. Kevés volt, amit tudtam, ez nem volt elég ahhoz, hogy összerakjak magamban bármilyen képet is az esetről. Igaz, ez nem az én ügyem volt, ez Dominic esete volt és az ő dolga volt megtalálni a tetteseket, én itt csak egy tanú voltam, félig-meddig egy asszisztens, de bíztam benne, idővel több teret is kaphatok és több információt. Apránként úgyis bizonyítok neki, hogy megéri nyíltan beszélnie velem, mert akkor többet tehetek le az asztalra. Meg vannak a képességeim, illetve az eszem, hogy jó segítője lehessek.
- Természetesen segítek, amiben csak tudok. Nekem is érdekem az igazság kiderítése - mondtam, de még nem tettem hozzá, hogy több információt szeretnék. Idővel talán magától is adni fog, ha én már letettem az asztalra valamit. Ismerem jól a rendőrség és az FBI viselkedését. Elsőnek mindig ők akarják megkapni, ami nekik kell. Előbb nekem kell eleget tennem az ő kéréseiknek, nekem kell adnom és ha ők célt értek, vagy megrekedtek, ha megkapták, amit akartak, akkor ők is adnak. Olyan ez, mint egy üzlet. A vevő sem ad pénzt addig, amíg le nem olvasta a kasszás a vonalkódot és nem adott blokkot az összegről. Ez kellemetlen és lassú folyamat, de nem volt jogom pattogni, ki kellett várnom a soromat.
Angol voltam, így volt bennem türelem és volt bennem kellő alázat is az elegancia mellett. Nem voltam forró vérű, nem pattogtam és kellően hűse, diplomatikusan kezeltem a helyzetet. Tudtam hol a helyem, ugyanakkor azt is tudtam, hogy arról a helyről mikor és hogyan tudok pozíciót ugrani. Olyan ez, mint a szamárlétra.
- Arra gondol, hogy tőrbe csaljuk Estebant azzal, hogy eljátsszuk neki, hogy sikeresen teljesítettem azt, amivel megbízott engem? - kérdeztem és próbáltam latolgatni az esélyeinket. Nem volt kizárt, hogy sikerülhet, ugyanakkor sem én, sem ők nem tudhattuk, hogy nem-e voltam megfigyelve. Ha ez az ügy kellően nagy horderejű, akkor könnyen lehet, hogy ez az Esteban már akkor rám állított valakit, amikor elváltak útjaink. Talán rajtam keresztül akart eljutni a védett személyhez, de úgy, hogy az, aki követett esetleg, az lerendezze, amivel Esteban megbízta őt. Nekem talán már a telefont sem venné fel. Lehet valaki végig figyelt engem, követett és most mindent tudnak, ami itt történt. Semmiben sem lehetünk biztosak. Főleg, hogy nem tudom mi lehetett megbízóm eredeti célja.
De még ha sikerül is elfogni Estebant, akkor is csak részben oldódik meg az eset, mivel nem tudni ki a gyilkos és azt sem, hol lehet most a tanú. Nem tudjuk a történtek kinek a számlájára írhatóak, ebben a történetben a megbízom csak egy kis pont, egy homályos folt. Biztosan tudhat dolgokat, de nem hiszem, hogy túl nagy szerepe lenne az összképben, abban, ami az ingatlanban történt.
Úgy vélem profi munka volt, kevés hátra hagyott nyommal, szóval cseppet sem lesz könnyű dolguk. De bízzunk legjobbakban, hinnem kellett Dominic és társai szakértelmében, több éves rutinjában és a magam képességeiben.
   

caspian & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Ez az egész sztori több sebből vérzik és minden napvilágra került információ csak még zavarosabbá teszi annak előzményeit, egyben pedig kibővíti a gyanúsítottak listáját. A helyszínen tartózkodva elméletek hada fertőzi meg elmémet, még ha tisztában is vagyok vele, hogy kimondásra csak a kész tények kerülhetnek. Sejtésem szerint egy bizonyos elmélet mindenkibe felmerült és mégsem kívánja senki sem nyíltan hangoztatni nehogy nagyobb kárt okozzon vele, mint hasznot. Scullion esetével együtt felmerülhet annak esélye is, hogy a tanúk listája kompromittálódott, ami nem kevés problémát okozhatna a továbbiakban, kezdve azzal, hogy ki volt a valós célpont? A rendőr csak a járulékos veszteség volt és Humphreyt akarták vagy épp ellenkezőleg? A józan eszem az első verzió felé húz, a bizonyítékok hiánya azonban egyelőre félrevezető. Kényes ügy ez és van egy olyan érzésem, hogy ez még nem annak a bizonyos jéghegynek a csúcsa.
A magánnyomozóval sikerül végül dűlőre jutnunk és a segítőkész viselkedése szinte már üdítő fejlemény ebben a nagy betűs káoszban. Amit tud azt megosztja velünk, a többi kibővítése pedig csak rajtunk áll. Időközben váltok egy telefonhívást a központban lévő embereinkkel, hogy a helyszínen szerzett információk alapján munkához tudjanak látni. Esteban Danvers neve feltehetőleg hamis, de az adott személyleírásokkal összevetve tesznek odabent egy próbát vele. Még egy kérdést felteszek a beszélgetőpartneremnek, mint az egyetlen szemtanúnak akiről tudunk, de a többi megkeresése Harris nyomozón és a csapatán múlik majd. Az ügy szenzitivitása és az, hogy több szálon is fut, arra kényszerít minket, hogy együtt dolgozzunk a nyomozóval. Nekem ez sosem okozott problémát, hisz Gwendolyn eltűnése után egyszer kértem a segítségüket, még ha a többségük melegebb éghajlatra is küldött volna utána. Ez viszont mindannyiuknak ugyanolyan személyes, így Harrisék csapata most a környéken keres szemtanúkat és lehetséges kamerákat, hátha valamit felvettek amiből tudjuk azonosítani az elkövetőt vagy esetleg Humphrey menekülési irányát. Ilyen esetekben az sem zárhatjuk ki, hogy az illető többször is a környéken járt és megfigyelte azt, hogy biztosra menjen a támadást illetően. Körülnézve viszont eléggé átlagos házak sorakoznak fel és mázlink lesz ha találunk olyat aki kamerával szerelte fel a lakását vagy videós kaputelefont szereltetett fel magának. Ami pedig a védett házban volt, azt az elkövető kiiktatta mielőtt bármi használhatót is rögzíthetett volna.
Caspian kérése szokatlannak hat számomra és én magam is az említett autóra irányítom tekintetemet.
- Nem haragszom meg, mert most velem fog utazni a hátsó ülésen. - jelentem ki amivel egyáltalán nem a sértettségét szeretném elérni. Egyszerű előírás ez, semmi több.
- Ami pedig az autóját illeti.. - körültekintek a helyszínen és az egyik tőlünk nem messze álló járőrnek intek, hogy legyen szíves csatlakozni hozzánk, majd mikor odaér, kezemet a tőlem alacsonyabb férfi vállára helyezem, közben pedig még egy lopott pillantást is vetek a névtáblájára. - Wesley rendőrtiszt nagyon szívesen utánunk hozza mindenféle karcolás nélkül. Nincs igazam? - fordulok a járőrhöz és a megerősítését várom, ám látom az arcán, hogy kell egy-két másodperc a felzárkózáshoz.
- Amennyiben így dönt, természetesen. - most már Caspiannak intézem szavaimat. - A másik lehetőség, hogy az autója marad, majd a közös munkánk végeztével visszahozzuk a helyszínre. Ez nem személyes és a magába vetett bizalmamhoz sincs köze. Az autónál megvárom. - fejemmel abba az irányba biccentek, amerre ezt követően én is elindulok, közben pedig fogadom a beérkező hívást a központból. Esteban neve - mint ahogyan az várható volt - zsákutcának bizonyult, Harrisék csapata viszont átküldött egy felvételt az egyik házhoz tartozó kaputelefonból származóan, de az elemzésre még várnunk kell, a semminél viszont már most több.
- Indulhatunk? - Wheaton sétál mellém, majd kíváncsian vonja fel szemöldökét. - Vagy várunk még valakit?
- A magánnyomozó is velünk jön. Beleegyezett, hogy ad a rajzolónknak egy részletesebb leírást Estebannal kapcsolatban. - válaszolok, majd az emlegetett férfi irányába fordulok, Matias viszont különösebben nem fűz ehhez semmilyen véleményt azon kívül, hogy Andre üzenetének tartalmát osztja meg velem ami arról szól, hogy megkapta Scullion aktív megbízásának aktáit.
Caspian végül a döntése után megérkezik hozzánk, majd már csak akkor szólalok meg, amikor mindannyian beszállunk, Matias pedig kikanyarodik az utcára az autóval.
- Mit gondol Mr. Lincoln, kibír még velünk egy kevés időt, hogy elkapjuk ezt a férfit? Mert ebben az esetben kihasználjuk a lépéselőnyünket, hogy nem tud a történtekről és a maga segítségével leszállítjuk neki a kért információt. Számíthatunk a további közreműködésére? - érdeklődöm tőle, mert a személyleírás egy dolog és ha még arcot is társítunk immáron az igazi névhez, az sem elegendő ahhoz, hogy lerohanjuk. Szükségünk van kézzelfogható bizonyítékokra vagy egy vallomásra tőle, mert csak így tudhatjuk meg honnan szerezte az információt a védett házhoz vezető címről.

   Elképesztően kényelmetlen volt a gondolat, hogy egy vélhetően bűnöző férfi bérelt fel. Sajnos ez volt a magánnyomozói lét egyik kellemetlensége. Sajnos, mi nem vagyunk védettek ilyen szempontból, noha szerencsére nem volt gyakori, hogy ilyesmi történjen. A leggyakoribb az, amikor valaki nevetséges, vagy épp személyes megbízásokkal keres meg minket, a rosszabbik lehetőség és szerencsére a ritkábbik is, hogy valaki törvényszegő keres meg minket.
Persze nem lehetünk biztosak benne, hogy a megbízóm, az a bizonyos Esteban egy bűnöző, de abban biztosak lehetünk, hogy nem az elveszettnek hitt fiát kerestette velem, szóval kizárásos alapon valami olyat szeretett volna a sikeres megbízás után, ami erősen törvénybe ütközik. Ezt bizonyítja az is, hogy hazudozott nekem összevissza.
Igyekeztem hát a lehető leghasznosabb segítség lenni Dominic számára és a lehető legtöbb és legrészletesebb információval szolgálni neki, hogy a hivatalos nyomozást is előre lendítsem vele. Átadtam a cetlit is, bár voltak kételyeim affelé, hogy a mi Estebanunk többször is elsüsse ezt a nevet. Legalábbis, ha profi volt, akkor mindig más nevet használt és kicsit módosított a külsején is. Legalábbis a ruházatán. Bár az is kérdéses volt, hogy egyáltalán milyen szerepe volt ebben a történetben és mennyire alvilági személy. Ha csak személyes elintézni valója van vele, akkor valószínűleg csak engem keresett, ha viszont az alvilághoz tartozott, akkor többször is adhatta már ki magát másnak, mint aki valóban, de akkor pedig sosem lövi el kétszer ugyanazt, csak egy adott körön belül. De legyen szerencséje Dominicnak és fülelje le.
Türelmesen vártam, amíg Dominic a saját kollégáival tárgyal, addig én is fejben kicsit igyekeztem rendezni a dolgokat, de elég hamar vissza is ért a következő kérdésének kíséretében, amire számítottam, így míg ő távolabb volt, ezt is igyekeztem felszínre hozni emlékezetemből, de sajnos nem jutottam semmire. Az utca csendes volt, nyugodt, forgalomtól mentes, nem is mászkáltak az emberek, szóval nemleges választ kellett adnom.
- Nem, egyedül csak a kollégájuk civil autója volt gyanús - mutattam az ominózus autó felé. - De ennyi... Senkit nem láttam a környéken - csóváltam a fejem.
- Természetesen, de ha nem haragszik meg a saját kocsimmal megyek - mutattam az 1983-as Rolls Royce comiche felé. - De maguk mögött leszek. Nem szeretnék visszataxizni ide, vagy visszahozatni magam, hogy a kocsit elvigyem innen. Gondolom ön is hiszi, hogy nincs okom sunyiba meglépni.
Persze nem csak kényelmi okokból nem hagytam volna itt a kocsim, hanem, mert biztos voltam benne, mire visszaérnék, már nem lenne ilyen kifogástalan állapotban.
Bólintottam kérésére, hogy nem fogok semmit sem kipletykálni, majd beültünk az autóinkba, hogy a célhelyre vezessünk.

   

caspian & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Nem túlzottan vagyok boldog azoktól az elméletektől amik a gondolataimat környékezték meg most az ügy kapcsán, de nem engedhettem meg magamnak azt, hogy eltereljék a figyelmemet a jelen körülményektől. Bármi is az igazság, nekem a tankönyvi előírás szerint kell cselekednem majd és nem a személyes ítéleteim szerint. Az odabent lévő rendőr és a családja csakis az igazságot érdemli és minden félrevezető teória csak időveszteség lenne az eltűnt tanúval szemben is.
Caspian szerepe az egészben eleinte nem az amit örömforrásként könyvelnék el, de a beszélgetésünk folyamata alatt nem látom annak jelét, hogy köze lett volna a történtekhez azon kívül, hogy rosszkor volt, rossz helyen. Igyekszik is minden kérdésemre válaszolni és minél összetettebben miután tudomásomra jut, hogy a tanút kereső férfi őt bízta meg a tartózkodási helyének előkerítésével. Az adott helyzetet figyelembe véve ugyan valaki már őt is megelőzte, de ettől még nem lökhetjük félre ezt a nyomot, hisz nem véletlenül hazudott a kilétéről sem. Erősen kétlem, hogy ennyit fáradt volna csak azért, hogy a végén szívélyes üdvözlésben részesítse. Így hát figyelemmel követem végig a magánnyomozó pontos észrevételeit kiemelve azokból közben azokat a részleteket amelyek megkönnyítik az azonosítást, de még így is muszáj lesz szűkítenünk a kört. A rajz és az adott leírás ebben bizonyára sokat segít majd.
- Köszönjük, ez rendkívül hasznos így. - felelem őszintén, majd átveszem tőle a cetlit amire a telefonszám van felvésve, de mielőtt ezzel bármit is kezdhetnék még a férfinek is válaszolok. - Feltehetőleg hamis, de nem zárhatjuk ki, hogy ezt az álnevet már máshol is használta valamilyen okból. - magyarázom meg a kételyeit, amik nem alaptalanok, de talán hasznunk attól még lehet belőle. Harris nyomozó és Wheaton is csatlakoznak hozzánk végül, így egy kis türelmet kérek a magánnyomozótól amíg egyeztetek velük. Harris elmondja, hogy a hátsó ajtó zárját megrongálták, így minden bizonnyal ott juthatott be a tettes és bár a ház ujjlenyomatoktól hemzseg, de csak Scullioné és a tanúé található meg, akit végül Arlo Humphrey néven azonosítottak. Mindkét férfit aggasztotta az elkövetési mód, mert a nyomok szerint az tettes megpróbálta a rendőrből kiszedni Humphrey hollétét, de végül nem járt sikerrel. Úgy vélem Humphrey elől szökhetett meg, ezért találta nyitva az első ajtót Lincoln. Bizonyára Scullionnal megbeszéltek egy másodlagos helyszínt arra az esetre, ha probléma akadna. Már csak az a kérdés, hogy a tanú mennyire tartja magát majd ehhez a megállapodáshoz.
A magam részéről én is beavatom a nyomozót és a társamat abba amit Lincolntól tudtam meg, így végül megosztjuk a feladatokat. Harris veszi át Scullion gyilkossági ügyét, Matias pedig a csapattal folytatja tovább Humphrey előkerítését és megpróbálja kideríteni miért került védelem alá, de mindannyian tájékoztatjuk egymást majd a fejleményekről. Én a magam részéről Esteban esetét vállalom el és már van is egy tervem a folytatáshoz, előtte azonban telefonálok még egyet. Első sorban a telefonszám miatt veszem fel a kapcsolatot az egyik technikusunkkal, hogy nézzen jobban utána, majd végül Harris nyomozóval beszélek az átmeneti hírzárlat miatt, mert nem kizárt, hogy a média emberei is nemsokára itt fognak hemzsegni a helyszín körül és nem lenne jó, ha bármi részlet kiderülne, amit ne akarnánk nyilvánosságra hozni. Se a nyomozás közben, sem pedig utána.
- Mr. Lincoln, még egy kérdés. Amikor megérkezett, látott valakit a ház környékén vagy egy éppen sietve távozó autót? - érdeklődöm tőle, hátha valamit még fel tud idézni az érkezése pillanatáról. Előfordul, hogy sokszor csak később, amikor már lecsillapodik bennünk az adrenalin okozta sokk, akkor jutnak eszünkbe olyan dolgok melyek első alkalommal elkerülték a figyelmünket.
A férfi válasza után a tekintetem Wheaton felé irányul, aki eközben indulásra int minket.
- Megtenné akkor, hogy befárad velünk a központba a rajz miatt? - érdeklődöm, majd lenézek a kezemben lévő telefonszámra is, ami esetében reménykedem, hogy elvezet minket valahova. Már csak az a kérdés, hogy az mennyire is lesz hasznos.
- A megbízója egyelőre még nem tud a történtekről és ha még tudomást is szerezne róla, akkor sem kötné össze azzal, amire megkérte. Maradjon is ez így, hisz ezzel előnnyel indulhatunk vele szembe és amennyire körül védte magát, minden plusz lépésre szükségünk is lesz. - osztom meg vele további gondolatmenetemet, mert nem gyanúsítjuk őt semmivel, így amint beszélt a rajzolóval bent sem tarthatjuk. Ezért is figyelmeztetem őt előre a hírzárlattal kapcsolatban.

   - Rendben, elnézést - emeltem fel kezeim megadóan. Valóban, nem volt helyén való a kérdés, főleg nem egy bűnügyi beszélgetés közepette, csak szemet szúrtak a jelek és nem tudtam magamban tartani. De most már igyekszem a lényegre koncentrálni.
Figyelmem a kérdésének szenteltem és igyekeztem a lehető legpontosabban felidézni magamban a férfi arcát, ruházatát, megjelenését, hangját, hogy a lehető legpontosabb képet tudjam neki visszaadni. Elég jó megfigyelő voltam, már csak a szakmámból adódóan is, a memóriámmal pedig sosem voltak gondok. Azzal pedig tisztában voltam, hogy minden apróság fontos. Nyomozó voltam, ezt nem kell külön kiemelni. Kicsit sértőnek éreztem, de lehet csak én voltam túl önérzetes.
- Körülbelül 185 centi magas lehetett, olyan fél fejjel lehetett magasabb nálam. Széles vállú, bár a zakója válltömései talán csaltak kicsit. Az biztos, hogy sokat sportol, az ruhán keresztül is látszott. A bőre napbarnított volt, vagyis szerintem a közel múltban lehetett nyaralni. Nemrég új karórát vett. Ezt abból láttam, hogy a csuklóján a barnulás nem volt egyenletes. Amikor nyaralni volt, egy nagyobb óra volt rajta, más kialakítás, melynek látszott a fehér körvonala, de a nyaralás után vett egy újat, de a bőre még nem barnult hozzá. Bőr szíjas, ha jól láttam, Patek Philippe.
Sebhelyeket nem láttam rajta, de a bal fülében volt egy arany karika. Nem rikítóan nagy, csak diszkrét. Tudja, ilyen van, csak nem látványosan. A körmei feketére voltak lakkozva. Nem értettem miért, hiszen férfi, de nem foglalkoztam vele különösebben. Itt Amerikában úgy veszem észre van pár női-férfi is - fogalmaztam óvatosan. Azért az angolok sokkal konzervatívabbak. Ott is van már néhány furcsa dolog, de azért nem megyünk egy szint alá.
- A haja fekete volt, de elől a frufru környékén már kezdett őszülni. Meg merném kockáztatni, hogy festette a haját és az ősz tincsek csak azért látszódtak már a haja tövénél, mert a festett rész elkezdett lenőni. Ezeken felül nem nagyon tudnék kiemelni semmit. Nem tűnt úgy, mintha kiemelkedne az amerikai férfiak nagy átlagából. De gondolkodom.
A hangja olyan volt, mint Jon Bon Jovi-nak - feleltem egy hasonlattal, hiszen így elég csak meghallgatnia egy Bon Jovi riportot, hogy tudja, miről beszélek.
- Persze, szívesen. Segítek elkészíteni a fantomképet, ez a legkevesebb. Amiben csak tudok, állok rendelkezésükre - válaszoltam készségesen.
- Készítenem kellett volna fotókat a házról, több szemszögből is. Dokumentálnom kellett volna a lakcímet, az autókat, rendszámokat és azt, hogy vélhetően hány személy tartózkodik az otthonában. Nekem kellett volna megkeresnem egy adott telefonszámon - mondtam és átnyújtottam a jegyzetlapot, amire saját kezűleg írtam fel a lediktált mobil számot. - Van lakcím is, bár gondolom hamis. A megbízói szerződésben meg kellett adnia a saját adatait. Megkaptam tőle a személyigazolványának adatait és a lakcímét is, de így utólag visszagondolva nem tudom valós adatok, valós okmányok voltak-e. Gondolom nem. Lemásolhatjuk őket és a másolatokat átadom önöknek, ha igénylik.

   

caspian & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Még a jelenlegi egységem előtt dolgoztam együtt egy ügynökkel, aki többször is egyszerűnek könyvelt el egy ügyet. A magam részéről én sosem tudtam volna ezt ennyire határozottan kijelenteni, mint ahogyan ő tette és nem is értettem hogyan veheti ezt ennyire könnyedén, még ha ő ezt talán másképpen is értelmezte. Semmi egyszerű nem volt abban a folyamatban ami egy gyilkossági ügy közben és után várt vagy amikor egy eltűnt személy minél előbbi megkeresése a cél, akinél nem tudni milyen helyzetbe keveredett vagy mennyi ideje maradt hátra - már ha életben volt. Ezek összességében még akkor is nyomasztóan csapódtak le az emberben, ha kevesebb időtartam alatt került rácsok mögé a tettes, de még akkor se tudtam volna a korábban említett jelzőt használni rá. Főleg nem úgy, hogy sosem tudhattad milyen esetet kapsz kézhez, ami akaratodon kívül is kiforgatja önmagából az egész világszemléleted. Időnként eszembe jut ez az egyszerű szó és egy részemet megnyugvással tölti el, amiért nem így tekintek arra ami a terepen vár majd kint.
A mai ügy egy azok közül ami személyesebben érint és csak annyira korbácsolja fel dühömet, ami még inkább motivál a megoldásában. Gwendolyn megkeresésének esetében sokszor súroltam ezt a határt és hittem abban, hogy a mélyebb kötődésem nem fogja befolyásolni a nyomozói munkámat. Belülről tapasztalva minden tettemet az előírtakhoz megfelelőnek találtam, de akik kívülről szemléltek már mást láttak, mint amit eladni próbáltam. Őket nem homályosította el az én fejemben létrejött ítélőképességem és legtöbbször szükségem volt arra, hogy valaki emlékeztessen arra mit is művelek. Most nem ennyire elfajult a személyes érintettségem, de ettől még kellemetlenséget hagynak bennem hátra Harris nyomozó szavai amikor felvázolja nekünk a pontos részleteket. Egy ilyen ügy nem csak a nyomozás szempontjából vet fel majd sok kérdést a továbbiakban, hanem a személyek miatt is, akik ennek a részesei voltak. A tanúvédelmi program rendkívül összetett és a részleteket csak szűk körben tudják annak érdekében, hogy nagyobb biztonságban tartsák a tárgyalásra váró kulcsfontosságú tanút. A nagy része bűnözőket foglal magába, akik szeretnék maguk mögött hagyni a jelenlegi életüket vagy enyhíteni a büntetésükön, de akadnak olyanok is, akik csak rosszkor voltak rossz helyen. Ebben a helyzetben viszont mindegyik védelemre szoruló személy ugyanazt a célt szolgálja. Az, hogy rájuk találtak nem jó jel és ennek ténye a jelenlévők felett kimondatlanul is ott kering. Egyrészről gondolhatunk arra, hogy valaki felismerte a tanút a szomszédságban. Hiába az új személyazonosság vagy az egészen más sztori, attól még nem kizárt, hogy ez megtörténik. Aztán ott van a másik eset amelyiket egyikünk gyomra sem akarja befogadni, mégpedig hogy valaki belső körből árulta el a hollétüket. Bármelyik is legyen az igazság, jelenleg úgy érzem mintha egy szakadék felett kifüggesztett kötélen egyensúlyoznék az elkerülhetetlen káosz felé és ez az ingatag szituáció cseppet sem okoz örömet. Ám mielőtt levonnánk ilyen hiányos információk után a következtetéseket, muszáj mélyebbre ásnunk és én is ezt teszem amikor megkörnyékezem az első tanúnkat amíg Matias Harris nyomozóval tart. Bevallom eléggé piszkálja a gyanakvásomat a magánnyomozó előzetes sztorija, de megadom neki a kezdeti szegényes bizalmat arra, hogy megmagyarázza hogyan is került ebbe a helyzetbe. A férfit ezután nem is kell sokáig győzködni, én meg odafigyelek minden részletre melyet megoszt velem. Esteban Danvers neve még ha ismeretlenként is könyvelném el a számomra, akkor se érne sokat, mivel a folytatásban kiderül, hogy az egész csak egy kamu volt annak érdekében, hogy rátaláljanak a tanúra. Forognak az agytekervényeim, mert ha Lincolnt felbérelték erre az ügyre, akkor "Estebant" valaki már megelőzte, aki a tanú eltűnésével még nem végzett a munkájával. Muszáj lesz őt megtalálnunk még azelőtt mielőtt a több oldalról érkező ellenségei akadnak rá, márpedig azokból úgy tűnik akad bőven.
- Maradjunk a tárgynál, ha lehet. - emelkedik meg a szemöldököm egy pillanatra a magánnyomozó kérdése miatt, hisz nem értem miért lenne releváns az ügy szempontjából honnan is kerültem idáig. Nem mellesleg amúgy sincs köze hozzá.
- Mit tud még elmondani erről az állítólagos Estebanról? Volt bármi ismertetőjegye, tetoválás, sebhely vagy bármi ami szemet szúrt magának a beszélgetésük során? - teszem fel neki első kérdéseimet, hisz a névvel meg a hamis sztorival csak egy újabb zsákutcába futnánk. Ő pedig mint magánnyomozó úgy gondolom odafigyel a részletekre. - Minden apróságnak tűnő dolog itt fontosnak számít. - fűzöm még hozzá felvezető érdeklődésemhez, majd még eközben eszembe jut valami. - Gondolja megfigyelte annyira, hogy tudna a későbbiekben személyleírást adni a rajzolónknak? - érdeklődöm mellékesen, de nem elhanyagolhatóan. Ha már van egy fantomképünk, azzal is előrébb vagyunk, mint most.
- Miben egyeztek meg egymással a megbízójával arra az esetre, ha megtalálja a férfit? Ő kereste volna vagy fordítva? - kérdezek rá egy újabb fontos tényezőre, de ezután átadom neki a szót a folytatás érdekében. Akár egy helyszínt beszéltek meg, akár adott neki egy elérhetőséget, mindkettővel tudunk kezdeni majd valamit. De sajnos azzal a lehetőséggel is számolnunk kell, hogy Lincoln már lebukott a megbízója előtt, így bármi is került közöttük lepaktálásra, az már többé nem érvényes.

   Azt gondolom a magánnyomozói életnek van számtalan előnye és hátránya is. Előnye, hogy sokkal kötetlenebb, szabadabb, mint a legtöbb hivatásos nyomozói állás, hátránya viszont az, hogy néha a leglehetetlenebb helyzetekbe keveredik a munkavállaló, vagy éppen átverés áldozata lesz. Én még nem sűrűn jártam pórul, de hallottam történeteket és Julian is tudna mesélni.
A jelenleg Lincoln's Eye néven megtalálható Staten Islandi iroda valamikor a barátomé, Dr. Julian Carteré volt, aki a házassága miatt adta fel magánnyomozói állását. Az irodát ma már én viszem tovább, az én nevemen van a cég, szóval teljesen magamévá tettem. Átneveztem, kicsit új arculatot adtam neki, meg minden.
A magam részéről ritkán vállaltam nyomozói munkát, megbízást, mivel főleg az újságírásnak éltem. A hivatásom, a fő állásom az újságírás volt, oknyomozóként pedig meg volt a saját nyomozni valóm, a saját céljaim, plusz a cikkek megírása is sok időt elvitt, így nem mindig tehettem meg, hogy az irodába betévedő összes kuncsaftnak elvállalom a megbízását. Az iroda csak 4 órát volt nyitva egy nap és erősen szelektáltam azt, hogy milyen megbízásokat fogadok el, ezzel tudtam minimalizálni annak lehetőségét, hogy mindenki velem akarja megkerestetni az eltűnt kutyáját és megfigyeltetni a hűtlennek hitt férjét.
Szerencsére néha értékes, érdekes megbízások is jöttek, többek közt a minap keresett meg egy magát Esteban Danversnek nevező férfi, aki azzal a céllal jött el hozzám, hogy találjam meg neki a féltestvérét. A férfiről hozott nekem egy képet is, ezzel alaposan megkönnyítve a munkámat, hiszen így legalább már tudom kit keressek. A képen szereplő férfi a megbízóm elmondása szerint egy Liam Danvers nevű férfi, aki anyai ágon volt a megbízóm testvére, noha mivel az eredeti apja elhagyta még kisgyermek korában, így az ő apja vette őt is a nevére, ami megmagyarázza azt is, miért nem látom köztük azt a jellemző hasonlóságot. Mert nem apai ágon testvérek, csak anyai ágon, az meg nem szokott túlzottan kiütközni egy fiú gyermeknél. Esteban elmondása szerint a féltestvére komoly bajba keveredhetett, amikor Jerseyből New Yorkba érkezett, ugyanis komoly pénzösszeggel tartozott egy drogdílernek. Liam kokainozott, de pénze az nem nagyon volt, így elég nagy adósságot halmozott fel. Azért jött New Yorkba, hogy pénzt kérjen az adóssága törlesztésére, de mielőtt még találkozhattak volna, Liam eltűnt. Esteban szerint a díler keze lehet a féltestvére eltűnésében.
Az ügy már csak azért is szimpatikus volt, mivel úgy tűnt ezzel a sztorival egy dílert is rács mögé juttathatok, ezzel meggyengítve kicsit a helyi droghálózatot. Valószínűleg a díler túl sokat nem fog köpni a többiekről, de hátha valamicskét mesél majd a rendőrségnek.
El is kezdtem nyomozni, de furcsa mód nem sokra jutottam Liam Danvers ügyével, ellenben hamarosan azt is megtudtam, hogy a férfi nem az, akinek Esteban leírta. Bár a neve valóban Liam Danvers volt, a férfi egy Manhattani kaszinó könyvelője volt, melynek a tulajdonosa nemrég eltűnt. Az más kérdés, hogy napokkal később megtalálták a megfojtott holttestét. Erről akkor nekem még nem volt tudomásom, én akkor még csak annyit tudtam, hogy az igazgatót nem látták már egy ideje. Azért ezen a ponton már kezdett körvonalazódni a fejemben, hogy Esteban nem az, akinek hazudta magát, így már csak azért is meg akartam találni a Liamet, hogy hátha ő felvilágosítást tud majd nekem adni a megbízómról és arról, miért hazudott és mit akarhatott tőle a magát Estebannak nevező férfi. Innentől fogva a megbízást semmisnek vettem, most már a saját ügyemnek tekintettem, hogy pontot tegyek az ügy végére, de nehezen jutottam el Danvershez, mivel nem a saját lakcímén tartózkodott, hanem egy Brookylni házban, amit egy Keath Brent nevű férfi adott ki albérletnek Liam számára. Persze nem hivatalosan, éppen ezért nem volt nyoma sehol. Feketén lakott ott, de akkor még nem tudtam, hogy védelem alatt állt, mivel a pasas civil autót használt, nehogy gyanút keltsen. És még azzal sem közvetlen a ház előtt parkolt, hanem távolabb.
Csengő semmi, kopogás semmi, lámpafények igen. Ekkor jött nekem valami belső baljós megérzés, hogy itt valami nincs teljesen rendben. Elsandítottam a furcsán félre parkolt autó felé. Egyes házak előtt parkolt autó, némelyek láthatóan az udvarukban álltak. Az ominózus kocsi épp egy olyan ház előtt állt, aminek a feljáróján már állt egy autó, ő pedig merőlegesen mellé parkolt fél kerékkel a járdán. Nekem ez gyanús volt. Lenyomtam a kilincset, az ajtó pedig kinyílt nekem.
- Mr. Danvers! - szóltam emelt hangon, de senki nem felelt, így beljebb mentem. A nappali tiszta volt, a háló tiszta volt, majd benéztem a fürdőszobába is, ahol talált-süllyedt. De szó szerint süllyedt, ugyanis a civil ruhás FBI ügynök mélyen egy kád víz alján feküdt. A kezeit és a lábait kábelkötegelővel összefogták, majd egy kád vízbe fektették megfulladni. A feje sebes volt, tehát leüthették előtte.
- És ezt most magyarázhatom meg én a rendőrségnek... - sóhajtottam, majd felhívtam a rendőrséget, bár éber maradtam, hisz nem tudhattam nem-e bújt el itt valahol a tettes és hallgatózik, illetve les rám valahonnan. Óvatosnak kellett lennem.

Percek leforgása alatt történt, hogy az utca úgy festett, mintha Ted Bundyt készültek volna elfogni. Egy járőr társaságában vártam a felsőbb hatóságok érkezésére, akik meg is érkeztek. Figyelemmel követtem őket, majd azt, amint Dominic felém veszi útját.
Se egy kézfogás, se egy jó napot, így én sem erőlködtem különösebben az illemen, ami britként azért szúrta a szemem, de itt most nem voltam abban a helyzetben, hogy kötekedjek ilyesmik miatt. Elengedtem. Már megszoktam, hogy Amerikában kicsit másak az emberek, mint az Egyesült Királyságban.
- Igen, én volnék. Caspian Lincoln - válaszoltam és kézfogásra nyújtott kezek nélkül. Neki kellett volna ezt a gesztust megadnia.
- Nos, minden egy Esteban Danvers nevű férfi megbízásával kezdődött - kezdtem bele a sztoriba és igyekeztem gyorsan letudni a jellegtelen részleteket. - Már akkor gyanús volt az eset, amikor rákérdeztem a határnál az őrségre, hogy igazoltattak-e a napokban egy Liam Danvers nevű férfit. Gondolom ön is tudja, hogy 78-as interstaten (államközi út) mindkét végén ellenőrizni szokták az autósokat a határőrök. De azt mondták ilyen nevű férfival nem találkoztak. Ez azt jelenti, hogy sem a megadott napon, sem előtte nem érkezett át a határon Mr. Danvers.
Ahogy komolyabban a körmére néztem, megtudtam, hogy kiről is van szó és hogy Esteban bizonyára átvert engem, így... - és végig meséltem neki a történetemet.
Mikor a végére értem, rágyújtottam egy szál cigire.
- Miért költözött el Californiából? - kérdeztem sandán nézve rá. Ritka volt, ha kaliforniaiak New York államba költöznek. Nem csak a távolság miatt, hanem azért is, mert merőben mások itt az időjárási viszonyok. De az angoloknak és különböző északi népeknek kedvez. - Bocsánat, nem az én dolgom. Nem kell válaszolnia - emeltem fel kezeim bocsánatkérően a cigit ujjaim közé fogva. - Csak hirtelen kiszaladt belőlem a kíváncsiság hatására...

   

caspian & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Ez is egy olyan nyomorult éjszaka volt amikor a plafon véget nem érő bámulása érdekesebbnek tűnt, mint amit a normális emberek alvásnak neveznek. Manapság egyre többször fordult ez elő, de mivel mindig akadt két-három nap amikor a szervezetemet végül elnyomta a fáradtság, így nem csináltam belőle nagy ügyet.
Ez egy ilyen nap. - magyarázhatnám.
De a napokból lassan egy hét lesz és ha az elmúlt hónapokat nézem, akkor az ezt taglaló statisztika egészen siralmas eredményeket mutat. El sem akarok játszani annak a gondolatával, hogy ez jobb lesz, mert amíg ebbe a házba maradok, ugyanazzal a mentalitással mint hetekkel ezelőtt, addig a következmények se maradnak el. Nem várhatom a változást amikor ismétlődésre állítva követem el ugyanazon hibákat.
Hajnali négyre aztán végleg feladom a próbálkozást és beérem azzal a néhány pihentető kieséssel amikor nekem kedvezett a szerencse.  
Andre pár perccel utánam érkezik az irodába és valami jó reggelt félét is elmormol az orra alatt, én meg köszönésképp megelem a kávés csészémet melyből lassan a harmadik adag is elfogy. Meg sem lepődik azon, hogy itt vagyok - még ha nem is helyesli - de a többi alkalommal ellentétben mégiscsak csatlakozik hozzám.
- Van fejlemény? - fejével a kezemben lévő mappa felé bök.
- Csak az Aisha Chapman ügy jelentését olvasom át.
- De hisz ő előkerült. - csodálkozva ül le most már az asztalom szélére. Elég idegörlő helyzet volt. A nő az esküvőjéről tűnt el és egy pincébe találtunk rá végül, ahova az exférje zárta őt miután nem tudta elviselni, hogy Aisha továbblépett. Igazi maratonfutás az idővel, ami ellenünk dolgozott. De Aisha életben volt, még ha ezek után hosszú út is áll majd előtte, hogy jobban legyen.
- Utólag elolvasni és felfogni a jó hírt egyszerűbb nekem, mint az adott pillanatban megélni. - fordulok Andre felé, majd összecsukom az aktát. Azokban a pillanatokban mindig egy perc önzőség erejéig csakis Gwen jár a fejemben. Ő is lehetett volna. Aztán elfog az az üresség ami szokott és végképp nem tudok a csapat örömében osztozni bármennyire is próbálok. A másnap azonban mindig tisztább kezdést nyújt nekem ahhoz, hogy részletről-részletre megéljem a lezárt ügy menetét és megkönnyebbülten fogadjam be az olvasottakat.
Andre nem véleményezi ezt, hisz tudja jól, hogy semmi olyasmit ne tudna már mondani, amit ne hallottam volna már ezerszer és ugyanennyi formában. Helyette biztató vállszorításba részesít és fogadja az épp beérkező csapat többi tagját is.
A késő délután folyamán újabb ügyet kapunk, de a körülményekkel kapcsolatban sok minden nem áll össze, így Matiassal együtt a hívás után nem sokkal ki is érkezünk a helyszínre. Az utcában nincs semmi kirívó azon kívül, hogy az egyik ház előtt járőrkocsik sorakoznak és rendőrségi szalag választja el a többi épülettől, bár a bámészkodókból ma sincs hiány. Az egyik nyomozó indul meg felénk, arcára pedig eltéveszthetetlen kifejést fest a szavak nélküli érdeklődés, így megválaszolom ki nem mondott kérdését.
- Reynolds különleges ügynök, ő pedig itt Wheaton. - mutatom be egyszerre kettőnket.
- Üdv, én Harris nyomozó vagyok. - biccent köszönésképp. - Ez az eset több szempontból is kényesnek ígérkezik, hisz az áldozat a jelvénye alapján egy szövetségi rendőr, Oliver Scullion. - kezd bele. - Az előzetes információk alapján Scullionnak aktív ügye volt épp. Egy koronatanú védelme miatt tartózkodott itt.
- És a tanú életben van? - kérdez rá Matias a nyilvánvalóra, bár a választ akár ki is lehetne következtetni. Mégsem azt kapjuk amire számítunk.
- Itt kezdődik a probléma. Nincs a házban és a magánkopó szerint nem is volt. - osztja meg velünk.
- Lincolnt merre találjuk? - kérdésem után már mutatja is az irányt, így Wheaton Harissel tart be a házba, hogy átbeszéljük a nyomozás további részleteit én pedig az említett fél felé vezetem lépteimet.
A korábbi hívás során egy férfi Caspian Lincoln néven mutatkozott be és magánnyomozóként, majd azt mondta, hogy talált egy holttestet az egyik házban, ennél többet viszont nem árult el. Névről számomra ismeretlen volt, de nem is számított amikor a magyarázata erre az egészre jobban érdekelt, mint az hogy milyen régre nyúlik vissza az ismeretségünk. Matias azonban sosem rajongott értük, ennek pedig egész úton töretlenül hangot is adott, így jobb ötletnek tartottam, ha nem ő kérdezi ki.
A magánnyomozóra az egyik járőr őrizetébe találok rá akinek intek is, hogy innen átveszem majd, így végül magunkra hagy minket.
- Mr. Lincoln? Reynolds különleges ügynök vagyok. Elmondaná mégis hogyan keveredett olyan helyzetbe ahol adott egy halott férfi és egy feltehetőleg eltűnt másik személy? - érdeklődöm, de ennél több részletet nem mondok neki. Sem arról amit Harris megosztott velünk, sem pedig az eltűnt tanúról. Bárhonnan is nézem, számomra már a jelenléte is elég gyanakvásra ad okot, így nem kívánom őt ennél több előnyben részesíteni, amíg ő maga nem adja meg az engem érdeklő válaszokat.