Hailee & Jamie

"Trust me, I'm way better than your internet search"

Kevéssé voltam ismerős abban a világban, amiben Dan felnőtt. Gyerekként persze én is fel voltam vonultatva az üzleti partnerek előtt a jótékonysági vacsorákon és különböző aukciókon, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is az a fajta társadalmi intrika, amire évekkel később csak szükséges rosszként tudok visszaemlékezni. Nem hibáztatom a szüleimet azért, mert részesei ennek a világnak és nem törekednek arra, hogy kiszabaduljanak azokból a társadalmi normákból, amelyek egyben korlátozzák is őket. Számukra mindaz, amiben a mindennapjaikat élik teljesen rendben van. Én ennél sokkal nehezebben vettem volna, ha Dannal együtt rendezvényekre kellett volna járnom itt New Yorkban, vagy úgy kellett volna csinálnom, mintha érdekelne és értenék az üzlethez, aminek kis - jelentéktelen - mértékben ugyan, de része voltam. Talán így is állásfoglalásnak lehetett tekinteni azt, ahogyan újra meg újra segítettem, orvost kívánó helyzetekben. Hogy ez pontosan hogyan érintett engem? Nos, nem volt annyi időm, hogy elgondolkozzam, vagy analizálni kezdjem az érzéseimet a témával kapcsolatban. Nem tudtam volna cserben hagyni sem Dant, sem bármelyik ismerősét, hiába nem volt közöttünk az a fajta elválaszthatatlanul szoros testvéri kapcsolat, amit másoktól irigyelhettünk volna.
Valahol úgy éreztem, hogy New York szerencsés város lehet számunkra, elvégre elég távol van Koreától, hogy kevesebb dolog korlátoljon bennünket - minden szempontból. Nem kellett minden szívességért várni valamit cserébe és kiszámítani, hogy melyik ismerősünk éppen mit akar tőlünk. Itt még abban is hittem, hogy jó életünk lehet. Azt soha nem tévesztettem szem elől, hogy mivel akarok foglalkozni a jövőben és hogy orvosként oda kell figyelnem a munkámra. Szerettem volna, ha Hailee azt gondolta volna rólam, hogy jól tette, amikor elfogadta az időpontot és ha nem kellemetlen érzésekkel távozna innen. Azzal kapcsolatban első körben nem tudtam volna neki semmit ígérni, hogy milyen tanácsokkal látom el a vizsgálatot követően.
- Higgye el, vannak sokkal kellemetlenebb dolgok, amikkel egy orvos találkozik. - A szám szélei ugyan kissé felfelé görbültek, de igenis visszafogtam magamat, hogy ne tűnjek vigyorgó vadalmának, amikor olyan témáról van szó, aminek kicsit sem kell viccesnek lennie. Mindig is abban hittem, hogy a nőknek sokkal több gyötrődést kell átélniük, pusztán azért mert nőnek születtek, ebben pedig nincsen semmi kinevetnivaló.
- Remek, ennek örülök. Nem kell kapkodni. - Aprót, de határozottat bólintottam, figyelve a mozdulatait. - Biztos rendben lesz így függőlegesben? - Egy pillanatig még késleltettem a mozdulást, megvártam a válaszát, s csak azt követően indultam a szoba másik végébe vízért.
- Nem túl hideg, de eredetileg hűtőben volt. - Mielőtt átnyújtottam volna neki, finoman meglazítottam a kupakot rajta, csak annyira, hogy még ne törjön meg a védőgyűrű. - Úgy hallottam, hogy ügyvédként dolgozik. Stresszes munka, igaz? - Nem terveztem beárulni a főnökeinek, inkább azért próbáltam ezt a témát feszegetni, hogy megtudjak néhány dolgot az életformájáról. Egy általános kivizsgáláson ez is fontos volt, főleg mert még nem ismertük egymást, így nem tudtam semmit a nőről.
- Tehát ismeri a praktikát. - Őszinte, széles mosoly terült el az arcomon, miközben Hailee arcára pillantottam. - És van egy öccse. Nekem is. - A tenyeremet a kezemben tartott tablet élére simítottam, s oda sem figyelve húztam végig a készülékön, pótcselekvésként. - Ha már a családnál vagyunk, van esetleg bármelyik rokonának szív- és érrendszeri problémája, magas vérnyomása, esetleg cukorbetegsége? - Mindkettőnket elég elfoglalt embereknek tartottam ahhoz, hogy ne akarjam húzni az idejét. Akármennyire szívesen beszélgettem volna vele tovább és érdeklődtem volna más iránt is a családja kórtörténetén kívül, most ez volt a feladatom. A korábbi tapasztalatokból ítélve pedig talán nem a kórházon belül kellene megismernem azokat a nőket, akiket később még jobban meg szeretnék ismerni.
A nyelvem hegyén volt egy 'rendben' az ő válaszára, de nem ismertük még egymást annyira, hogy hirtelen viccelődni akarjak vele, vagy hogy elvárjam, hogy szórakoztatónak tartson. Elvégre nem standup comedy-re jelentkezett, hanem egy kivizsgálásra.
- Eddig senki nem tartott még félelmetesnek, de igyekezni fogok. - Újabb jókedvű megjegyzéssel próbáltam oldani a hangulatot, ami mellé egy ugyanilyen hangulatú pillantás is társult. - Talán ez a legjobb pillanat arra is, hogy feltegyem a azokat kérdéseket, ami alapján eldöntheti, hogy utál-e, vagy sem. - Nem vettem le róla a szemeimet, ugyanis látni akartam a reakcióját. Tetszett a kisugárzása, a feloldódó hangulatából pedig arra mertem következtetni, hogy olyasvalaki, aki tud kezelni egy társalgást. De miért is volt ez meglepő, amikor tudtam, hogy egy fiatal, értelmes és intelligens nőről van szó? Az szimpla bónusz volt, hogy még a pillantásomat is vonzotta és nem akartam illedelmesen-túlzottan kerülni őt a tekintetemmel, mert nem érzékeltem, hogy kellemetlen lenne számára. Igazság szerint talán most értettem csak meg igazán, hogy a bátyám miért szeret annyira találkozni az ügyvéd barátjával.
- Hailee, megosztja velem a korát, a magasságát és a súlyát? Illetve azt, hogy szed-e valamilyen gyógyszert rendszeresen? - A korát az adatlapjából is kiolvashattam volna, de ilyesmin nem volt érdemes spórolni, elvégre rutin kérdésekről volt szó.
- Igen, tudom kiről van szó. - Ismeretségnek csak azért nem nevezném, mert egy futó találkozást én nem így definiálnék. De persze klasszikus értelemben véve igenis az ismerősöm volt. - Történt valami konkrét, amihez köthető a csökkent étvágy és a rossz alvás? - A válaszait amellett, hogy szorgalmasab jegyzeteltem, muszáj volt konkretizálni. Elvégre nem mindegy, hogy valamilyen ráhatás miatt történnek ezek a dolgok, vagy esetleg betegség az oka. - Van ismert allergiája? - Sokaknál felnőtt korban jelentek meg egészen extrém összetevőkre visszavezethető allergia fajták,  így ezt sem szabadott kizárni az egyenletből.
- Mit szól egy vérnyomásméréshez? Megnyugodott? - Kedves mosollyal pillantottam rá, remélve, hogy tényleg nem én leszek az, akitől fehér köpeny szindrómája lesz. Egy kicsikét talán bántotta volna az önérzetemet, ha megtörtént volna.

⋈ | 899 | öltözet

Minden alkalommal baromi kellemetlenül éreztem magam akkor, amikor úgy alakult az életem, hogy végül segítséget kellett kérnem. Az utóbbi időben kifejezetten nehéz volt felemelt fejjel járnom, mivel a környezetemben élő emberek nélkül valószínűleg nem csak én, de az öcsém is komoly bajba került volna. Mindez nem tett jót se az önbecsülésemnek, se az egészségemnek, ami miatt étkezéseket hagytam ki, a munkába temetkeztem, hogy legalább ott fel tudjak mutatni eredményeket, ezáltal sikereket élhessek át és legalább az öcsémnek egy boldogabb énemet tudjam mutatni. A legviccesebb a dologban, hogy hiába hajtom túl magam, ettől függetlenül Henrynek – gyakorlatilag hazudni – volt a legnehezebb az egészben. Nem kisfiú, de alapvetően mindig észrevette, ha valami nem úgy ment körülöttünk, ahogy annak kellett volna. Pont emiatt tudta, hogy nem eszek rendesen, nem szórakozom annyit a barátaimmal, amennyit szoktam. Erre még viszonylag könnyű volt ráfogni a munkát, mivel nem volt napi kontaktban a főnökeimmel, hogy ellenőrizni tudjon… Illetve azzal lettek volna komoly problémák, ha tényleg rászorulunk arra is, hogy ő tartson szemmel engem, nem pedig fordítva.
Dale szintén nem tűrte könnyen a helyzetet, állítása szerint nem is a papír pazarlással volt a problémája annak ellenére sem, hogy hiány van belőle és drágább lett. El tudtam neki hinni, hogy aggódik az orrvérzésem és az egészségem miatt és mivel összefogott Joannal ellenem, gyakorlatilag nem volt lehetőségem döntést hozni azzal kapcsolatban, hogy akarok-e kényszer szabadságot, amíg Dale egyik ismerősének a testvére megvizsgál. Meg sem fordult a fejemben, hogy szégyent hozzak rá azzal, hogy nem megyek el, amikor elintézték nekem az időpontot. Tisztában voltam azzal is, hogy nem fogom tudni örökké titkolni ezt az öcsém előtt, ezért szükséges ez a mai vizsgálat. Talán pont ez segít hozzá ahhoz, hogy olyan részletektől meg tudjam kímélni, ami miatt aggódhatna. Mindig azt akartam, hogy ő támaszkodjon rám, ne pedig fordítva, éppen ezért jöttem el egyedül most is.
Kifejezetten hálás voltam annak, hogy Dr. Seo elsősorban férfi – amiről amúgy is tudtam – és elég gyors volt, emiatt neki hála nem estem össze a betegek szeme láttára. Talán az lehet az egészben a leginkább aggasztó, hogy most is csak arra tudok gondolni, hogy mennyire festhettem szánalmasan.
- Rendben – nem volt kedvem még nagyobb hülyét csinálni magamból, ezért fekve maradtam és nem okoztam több fejfájást az orvosnak. Nyilvánvalóan neki is könnyebb a dolga, ha nem kezdek el ugrálni és újra összeesni. Soha nem szerettem másokban szándékosan vagy gondatlanságból kellemetlen benyomást hagyni, emiatt nyugton maradtam. Bármennyire tűnt kedvesnek az orvos, nem tettem volna próbára a türelmét.
- Én köszönöm, hogy nem tette kellemetlenné – magam sem tudta elképzelni, hogy még mindig szédültem, amiért össze vissza magyaráztam neki, de egyszerűen kicsúszott a számon a dolog. Hiába orvos, attól még férfi és pontosan tudom, hogy Hencit például az is elborzasztja, ha egyáltalán egy használt tamponnak vagy egészségügyi betétnek látja a létezését. Nem sokat számít, hogy az nem teljes csodájában van kiforgatva a szemei elé, hanem gondosan becsomagolva, neki az már sok. Emiatt biztos voltam benne, hogy Dr. Seonak sem a kedvenc témája ez, emiatt legalább túl voltunk a vizsgálathoz kapcsolódó legrosszabb kérdéseken.
- Jobban vagyok, igen – óvatosan fogtam rá az ágy szélére és először a lábaimat próbáltam meg magam alá húzni, mert talán az kevesebb szédülési eséllyel jár. Nem akartam ugráltatni a férfit, szóval alapvetően nem kértem tőle segítséget – És elfogadom a vizet, köszönöm.
Miután sikerült felülnöm, vettem pár mély levegőt és most először vettem jobban szemügyre Dr. Seo-t. Nem ismertem Dale barátját, de találkoztam már az ügyésszel, akivel jó kapcsolatot ápol, emiatt pedig valamiért volt egy olyan érzésem, hogy a mentorom ténylegesen csak a vonzó pasik társaságát keresi. Vagy talán úgy is fogalmazhatok, hogy azokét, akik az ő kategóriájába tartoznak. Ezzel pedig nem felszínesnek tituláltam, szimplán csak az ő esetében hatványozottan lehet igaz az, hogy a hasonló embereket vonzza be. Dr. Seo pedig bizalomgerjesztő külsővel rendelkezett. Ha ezt elmesélném Lolának vagy Lilahnak, akkor valószínűleg rögtön arra gondolnának mind a ketten, hogy a jóképű szót próbálom körülírni, ami nem lenne teljes mértékben hazugság.
- Majd kilopom az öcsém táskájából azt, amit az övébe rejtettem – halkan nevettem el magam és ráztam meg a fejem. Henci nem túl szorongó típus, valójában csak az én aggódásom és tévképzeteim szüleménye az, hogy egy-egy dolgozat előtt nem eszik jól – mikor nem eszik jól – vagy nem aludt eleget – mikor nem alszik eleget – ami miatt szüksége lehet erre. Sokkal inkább látom magam előtt azt, hogy az ájuldozó lányoknak osztogatja el, hátha elviszik randizni.
- Rendben – a bólintást követően ismt kínosan elnevettem magam – Jézusom, ígérem, hogy nem mondom ezt többet.
A kérdése nemhogy fehér köpeny szindrómát keltett volna bennem, sokkal inkább segített feloldódni, emiatt egy óvatos mosolyt még megengedtem magamnak a válaszom előtt.
- Eddig nem volt – csak egy sejtelmes pillantást vetettem a férfire majd folytattam – Majd meglátjuk, hogy ezután lesz-e.
Semmi olyat nem tett, amitől megtörténhetett volna ez velem, sőt alapvetően nagyon hálás voltam neki, amiért hajlandó volt összekanalazni, mielőtt a földön kötöttem volna ki.
- Igazából – magam sem tudtam, hogy miként kellene elkezdeni ezt az egészet – Gondolom ismeri Dale-t. Aggódott értem, mert többször vérzett az orrom és látta, hogy kihagyok étkezéseket. Valószínűleg csak kimerült vagyok és stresszes, mert nincs étvágyam és nem alszom túl jól.
Nem akartam belemenni abba, hogy pontosan mik történtek, mert valószínűleg őt se érdekelné ez az egész sztori, de a lényeg, hogy nagyjából tudtam, hogy mi a bajom, de nem mondhatom egy orvosnak azt, hogy csak a munkatársaimat akarom megnyugtatni, illetve a családom elől elsunnyogni az állapotomat.

Hailee & Jamie

"Trust me, I'm way better than your internet search"

Nem azért kezdtem el praktizálni, hogy az ismerőseim javára teljesítsek nekik kisebb-nagyobb szívességeket azzal, hogy előre engedem őket a sorban, vagy hogy a nap bármelyik pillanatában rendelkezésükre állok, mint aktuális orvos, aki bármilyen problémát megold. Az érzés, ami arra késztet, hogy minden adandó alkalommal segítsek mégis olyasmi, ami a hivatásomból adódik. Arra esküdtem fel, hogy emberi életeket tartom szem előtt és hogy a legfőbb tevékenységem a gyógyítás lesz, ami tehát ilyen formában meg is valósul, még ha az emberi életek egyenlősége nem is. Szó sincs arról, hogy más esetben kivételeznék, vagy bárki, aki betéved a sürgősségire kicsivel is kevesebbet jelentene. Sosem mondtam nemet Levinek, amikor betévedt hozzám és Dant sem tudtam visszautasítani, amikor segítségre volt szüksége. Sosem láttam még őt olyannak, mint amikor megkért rá, hogy menjek vele, de alapvetően nem is sok lehetőségem volt megismerni őt és azt, hogy milyenné válik az arckifejezése bizonyos helyzetekben.
Nem lett volna szívem nemet mondani most sem, amikor más dolog miatt kértek tőlem időpontot. Még csak nem is azért csinálom, mert várok cserébe valamit. Szimplán tudom, hogy több embert nyugtatok meg azzal - beleértve magamat -, ha kiderül, hogy van-e komoly baj. Vagy hogy egyáltalán mi a baj. Nem feltétlenül tudtam, hogy kire kellene számítanom, habár az a része tisztázva lett, hogy nem egy nyugdíjas évei közelében járó hölgyet kell várnom. Valószínűleg kellene, hogy jobban érdekeljen, hogy a bátyám miért olyan információkat oszt meg velem a baráti körébe tartozó férfiak munkatársaival kapcsolatban, mint hogy nagyon csinos nő, de azt hiszem nem a tisztem kérdezni.
Legalábbis nem Dant, annál inkább a nőt, aki Haileeként mutatkozik be és akinek kifejezetten tudok jelen pillanatban örülni, mert egyikünk sem váratja meg túlzottan a másikat. Ha valakinek bármit a rovására lehet írni, az valószínűleg én lennék. Felmerül bennem, hogy minél kellemesebb bánásmóddal kompenzáljam a dolgot, de az egész megy a süllyesztőbe, amikor kis híján előttem ájul el az újdonsült ismerősöm.
- Azért jobb biztosra menni. Nyugodtan maradjon így, amíg úgy érzi, hogy nem jelent problémát felülni. Akkor változtatok az ágy pozícióján is. - Ezt viszont nem terveztem megtenni még legalább néhány percig. Nem siettünk sehová, különösen azután, hogy kis híján elájult nekem Hailee.
Alig vettem magamhoz a táblagépemet, ahová az adatokat terveztem felvinni a megfelelő felületre, amikor meghallottam a halk szavakat, amelyek ezúttal furcsa mód mosolygásra késztettek. Ezt azzal próbáltam elnyomni, hogy lehajtottam a fejemet és igyekeztem kerülni a szemkontaktust. - Ezt jó tudni. - Lassan bólintottam, miközben rányomtam a megfelelő opcióra a kezemben tartott kütyün. - Szóba került volna, szóval ezeket már fel is jegyeztem. Köszönöm. - Ezen a ponton éreztem úgy, hogy már magabiztosan a nő szemeibe nézhetek. Családi kapcsolat ide vagy oda, úgy érzem bizonyítanom kell a hozzáértésemet, legyen szó bárkiről.
- Hogy érzi magát? Jobb egy kicsit? - Ha már az nem jelent problémát, hogy megtartsa a fejét, kifejezetten biztató fel, és merem feltételezni, hogy ez fokozatosan javulni fog, ha valóban csak egy kis megszédülésről van szó. - Esetleg nincs szüksége egy kis vízre? - Szívesen felajánlottam volna azt a bontatlan üveget, amivel én tértem vissza nemrég a rendelőbe. Egyszerűen nem volt rá időm, hogy oda pillantsak és bele is igyak, most pedig még hasznossá is válna, amiért valaki felbontja.
- Nálam most sajnos nincsen, de ha gyakran fordul elő ilyen, érdemes magánál hordani valamilyen szőlőcukor jellegű dolgot, hogy megelőzze az ájulást. Gyakran a vércukorszint a hibás érte, ami nyilván sok dolog következménye lehet... - Itt pedig nem is arra gondolok, hogy milyen betegségek eredménye lehet, hanem hogy szóba kerülhet a stresszhelyzet, a túlhajtás és az étkezések kihagyása is - mind-mind egy stresszes és komoly munkahely eredményei.
- Ha rendben van így, akkor elmondhatná mik a panaszai. - Akkor rendelkeznék egy kiindulási alappal a későbbiekre, ha netán komolyabb tesztet kellene rendelnem. - Vérnyomást pedig egy kicsit később mérünk. - Gondoltam érdemes erről informálnom őt, hogy tudja mire lehet számítani. - Nincs fehér köpeny szindrómája, igaz? - Megfordul a fejemben, hogy az sokat megmagyarázna a korábbi ájulásával kapcsolatban, de nem érzem azt, hogy helyes lenne a feltételezésem, ami sok szempontból nem gond. Pont így volt ez az első alkalommal is, amikor még csak arról tudtam, hogy valakit ki kellene vizsgálnom. Aztán a bátyám mesélt róla, hogy pontosan kiről van szó.

⋈ | 688 | öltözet

A magam részéről határozottan úgy gondoltam, hogy mivel egyetlen nő voltam a családban, rám hárult az a feladat, hogy édesapámat és az öcsémet terelgessem. Mivel bárki bármit mond, a nőket lehet a gyengébbik nemnek csúfolni, ettől függetlenül is mi vagyunk azok, akik minden hónapban megküzdenek a baromi rendszertelen menstruációval, illetve a mi szervezetünk van arra berendezkedve, hogy egy komplett bébi kifejlődjön bennünk, illetve azt képesek vagyunk kihordani is. Soha életemben nem kellett megküzdenem még a terhesség gondolatával se nagyon, mivel mindig odafigyeltem arra, hogy véletlenül se kerüljek abba a helyzetbe, hogy az abortuszon kelljen gondolkodnom. Viszont ettől függetlenül Henryt mondhatni baba kora óta nevelgetem, mivel én voltam az életében az egyetlen olyan női szál, amibe kapaszkodhatni tudott. Testvérek voltunk, és sosem szólított anyának, ettől függetlenül én magam megdöbbentő erőre kaptam minden alkalommal, amikor meg kellett őt védenem. Ugyanez volt igaz apára is, hiszen a sok munka miatt meg tudott betegedni, főzni pedig egyikük sem tud… Szóval lényegében nélkülem éhen haltak volna.
Ami a továbbiakat illeti… Egyértelmű volt innentől kezdve, hogy mivel alapvetően szerettem és gondoskodtam is másokról, a saját problémáimat képes voltam elfojtani. Nehezen raktam más nyakába a gondjaimat, szívesebben segítettem az embereken, illetve a Jonah-ék házában végzett munka, a többi lakóról való gondoskodás ideig-óráig el tudta terelni a saját gondolataimat a problémáimról, de csak egy bizonyos pontig ment ez. Most már azon a szinten voltam, hogy képtelen voltam a saját egészségemre figyelni, mivel a bírósági ügyek, a saját kis házam visszaszerzése, az mind-mind elég sok időt és energiát vett ki belőlem. Emellett nem nagyon volt időm odafigyelni az étkezésemre se, és a megfelelő pihenésre se. Ezt egy ideje Dale már észrevette, ami miatt el is parancsolt egy orvoshoz, és egész könnyen rá tudott venni a dologra. Szerintem már megérezte, hogy nagyon szeretném ügyesen zárni a gyakorlatom, és teljes értékű ügyvéddé válni, ezek után pedig az ő irodájuknál maradni. Joan még nem említett nekem hasonlót, de ettől függetlenül boldogan vállaltam volna a feladatot, ha arról lett volna szó… Dale pedig okosan arra hívta fel a figyelmem, hogy a jövőben gyengítheti a teljesítényemet is.
Szóval most itt vagyok, és kissé feszengve vártam az orvost. Valamennyire megnyugodtam, amikor egy korombéli férfit pillantottam meg, nem pedig egy idősebb fazont. Egyáltalán nem gondoltam azt, hogy mondjuk tapasztalatlan lenne, sokkal inkább megnyugtatott a helyzet, hogy nem egy apám korú dokinak kell arról beszámolnom, hogy mi a helyzet például a menstruációmmal, ha felmerül a kérdés.
- Szintúgy… - a kézfogás után pár mozdulattal simítottam hátra azokat a tincseket, amik időközben kiszabadultak az amúgy is kissé kuszán összefogott frizurámból. Mindig problémám volt vele, amikor frissen mostam meg a hajam, ez pedig most sem volt másképp… Sajnos.
Nem feltétlenül voltam felkészülve arra, hogy a lábaim pont most mondják majd fel a szolgálatot. Eddig a pillanatig nagyon erősen tartottam magam, alapvetően az életem folyamán sem gyakran ájultam el. Magam sem tudom, hogy pontosan mennyi időre voltam eszméletemnél, de arra tippeltem, hogy csak egy pillanatnyi szédülésről volt szó. Abban a pillanatban tértem magamhoz, amikor eltűnt a lábam alól a talaj, a fejem pedig a mellkasának ütközött. Érzékeltem, amikor lerakott a vizsgálóágyra, hogy felhúzta a lábaimat, de a szememet csak félig voltam képes kinyitni, amikor a nevemen szólított.
- Igen… Csak megszédültem – gondolom én. Nem ettem túl jól az utóbbi időben, ezért pedig elképzelhető volt, hogy a kihagyott reggeli miatt leesett a vércukorszintem. Az is lehet, hogy lényegében ezen a ponton mondta fel a testem a szolgálatot, mert az eddigi megpróbáltatások már kifogtak rajtam.
- Nem vagyok terhes – egészen halkan suttogtam a szavakat, és magam sem tudtam, hogy miért jegyeztem meg a dolgot, de fontosnak éreztem, hogy közöljem. A legtöbb orvos először erre kérdez rá a vizsgálatok előtt, én pedig úgy éreztem, hogy talán ezt érdemes lenne letisztázni – A menstruációm is rendben van, bár erre nem tudom mennyire volt kíváncsi… Nem olyan problémáról van szó.
Reméltem neki, hogy ennyiből hinni fog nekem, és nem megyünk bele a nemi életembe túlzottan, mert ezek a beszélgetések mindig kellemetlenek voltak még akkor is, ha egy orvosnak rá kellett kérdeznie ezekre a dolgokra.

Hailee & Jamie

"Trust me, I'm way better than your internet search"

Azzal, hogy orvossá váltam, nem pusztán az volt a célom, hogy olyan hivatással rendelkezzek, ami normál esetben büszkévé tenne egy szülőt. Senki nem kényszerítette rám, hogy a hajnalokig tartó tanulást és a nyolcvan órás munkaheteket válasszam, illetve annak a felelősségét, hogy emberi életek múlhatnak az én döntéseimen. Magam akartam ezt a hivatást és tudtam, hogy mit vállalok a doktori címmel.
Szeretem azt hinni, hogy jól döntöttem, hogy nem csak a saját személyes fejlődésemben volt fontos szerepe ennek az egésznek, hanem mások is úgy gondolják, hogy megérte. Úgy érzem, mióta New Yorkba költöztem, folyamatosan kapom azokat a visszajelzéseket, amelyekre már réges-rég szükségem lett volna. Nem várhatok semmit a férfitól, akit hivatalosan az apámnak nevezek, ezt a részét már jó ideje nem is igyekszem feszegetni, mert olyan érzéseket kelt bennem, amelyektől jobb híján igyekszem megszabadulni. Helyette ott van a bátyám, akinek szeretnék megfelelni és akinek a részéről bizonyos mértékig elismerésnek tekintem azt, hogy nem egy alkalommal kérte már orvosként a segítségem. Nem feltétlenül akarok belemenni abba, hogy első alkalommal mennyire meglepett maga a helyzet, amiben rám volt szükség, és hogy a munkáltatóm mit gondolt volna arról, hogy olyan embert látok el, akinek nincs biztosítása - ez volt az egyik olyan dolog, amit nagyon is nehezemre esett megszokni. Egy ember élete ugyanolyan fontos, függetlenül attól, hogy mennyit fizet a biztosításáért, vagy fizet-e egyáltalán. Rossz embernek gondolnám magamat, ha akkor és ott nem segítettem volna.
Akkor is így lenne ez, ha más esetben visszautasítanám a lehetőséget, hogy segítsek. Egyszer talán az a jóindulat, amit mások felé tanúsítok, megfizetődik, de nem várom el, hogy mindenki úgy álljon hozzám, mint ahogyan én fordított esetben. Ha már a lelkiismeretem tiszta, úgy érzem minden rendben van. Jelen esetben persze elgondolkodhatnék, hogy mennyire marad tiszta, ha valakit soron kívül fogadok, de Levivel is csináltam már hasonlót, így nem érzem akkora botlásnak a tényt, hogy amikor kilépek a rendelőből, egy konkrét személyt keresek a pillantásommal - akit hamar meg is találok.
- Jó napot! Dr. Seo. - Elfogadom a felém nyújtott kezét, miközben a szám sarka finoman felfelé kunkorodik. Tisztában vagyok vele, hogy egyeseknek traumatikus élmény lehet kórházban járni és mivel felnőtteknek nem osztogathatok úgy nyalókát, hogy ne tűnjön úgy, mintha hátsó szándékom lenne, legalább a kisugárzásommal igyekszem kellemesebbé tenni az élményt. A hajam színe már elvett ebből a varázsból, mivel jó ideje barnán viselem azt.
- Igen, így van. Örvendek, habár még inkább örülnék, ha nem ilyen körülmények között találkoznánk. - Nyilván, ki akar beteg lenni, vagy kórházban várakozni? Mi orvosok már megszoktuk, hogy sokszor alig látjuk a napot, helyette pedig fehér falak közé vagyunk zárva, de ha már a bátyám ismerősének egy ismerőséről van szó, jobb lenne nem úgy találkozni, mint orvos és páciens, legyen szó bárkiről, aki ebbe a kategóriába tartozik.
- Parancsoljon. - Befelé intek és kissé kintebb is húzódom, hogy nyugodt szívvel elférjen mellettem a rendelőbe befelé menet. Ez a mozdulat csak akkor tűnt igazán jó ötletnek, amikor realizálódott bennem, hogy a nő - Hailee - valószínűleg megszédülhetett, nekem pedig utána kellett kapnom. Az egyik kezem elölről csúszott a derekára, a másikkal pedig a hátát sikerült megtámasztanom, közben pedig arra is felfigyeltem, hogy a még várakozók között is volt olyan, aki felállt a helyéről, hogy segítsen. - Rendben lesz, köszönöm. Megtenné, hogy becsukja utánunk az ajtót? - Változtattam a tartásomon és azon, ahogyan a nőt a karjaimban tartottam, hogy meg tudjam emelni és csak odabent, a vizsgálóágyon rakjam le újra. Előbb a légzését, majd a pulzusát ellenőriztem, csak azután igazítottam az ágyat a megfelelő pozícióba ahhoz, hogy a lábai szívmagasságon felül legyenek. Még egyszer az órára pillantottam, aztán vissza a nő arcára. - Hailee? - Mivel a családnevét nem tudtam, kénytelen voltam így szólítani, valamivel hangosabban a szokásosnál. - Hall engem? - A következő lépésem az volt, hogy finoman megrázzam a vállát, de reménykedtem benne, hogy kapok valamiféle reakciót.

⋈ | 629 | öltözet

Dale számomra határozottan egy olyan embernek tűnt, aki már sok mindenen keresztül mehetett, ugyanis a legtöbb döntés előtt hideg fejjel és nyugodtan tudott állni. Ez képes volt az én egyébként néha túlzottan is erős érzelmeimet és hangulatváltozásaimat is lehűteni, mellette sokkal inkább éreztem magam biztonságban és első alkalommal kaptam magam mellé egy olyan ügyvédet, akire tényleg fel tudtam nézni és nem használt ki szimplán azért, mert nő vagyok. Most először éreztem azt, hogy tényleg jó helyen vagyok és fejlődni tudok a szakmámban.
Viszont a magánéletem már egyáltalán nem tűnt ennyire sikeresnek. Összességében a tény, hogy a vőlegényem megcsalt már önmagában elég nagy traumát okozott nálam, ezen pedig a további történések sem segítettek. Az egészben a legrosszabb mégis az volt, amikor el kellett hagynunk Lola lakását, és egy idegen férfi nyakára költöztünk azért, hogy ne jelentsünk veszélyt a nő számára se, illetve én magam is nyugodtan eltűnhessek, amíg jogi úton Dale segített ezt az egészet elsimítani.
Mondhatnám azt, hogy a férfiakba vetett hitem egy pillanatra sem törött meg, amikor mindezzel szembesültem, de akkor hazudnék. Ettől függetlenül előttem volt néhány pozitív példa, ami határozottan arra engedett következtetni, hogy inkább emberfüggő az, hogy ki milyen, és nem azon múlik, hogy milyen a neme az illetőnek. Elég sok számító kígyó is létezik, nem kellett volna a szomszédba mennem azért, hogy mindezzel tisztában legyek.
Mindenesetre határozottan kezdtem egyetérteni Dale-lel, ami az orrvérzésemet illette. Olyan gyakran jelentkezett, és a súlyomból is sikerült olyan mértékben leadnom, hogy mindenképpen érett már egy orvos meglátogatása. A szabadnapomon került elő az a cetli, amire felírta nekem egy barátja testvérének a nevét, aki ki tudna vizsgálni, vagy legalább azt elmondaná, hogy mit csináljak annak érdekében, hogy ne kelljen heti három alkalommal a fehér ingjeimből kimosni a vérfoltokat. Mivel Jonahnál is egyre gyakoribb volt ez a jelenség, egészen féltem attól, hogy nehezebb lesz titkolnom a dolgot előlük. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy most itt vagyok, és a soromra várok
Annak ellenére, hogy egy rezidensorvosról van szó, aki teljesen más területre fog specializálódni – nem jegyeztem meg hova, mert csak félig fogtam fel azokat az infókat, amiket az irodában mondott a férfiról nekem – nem volt okom arra, hogy ne bízzak meg benne. Így is örömmel töltött el az, hogy hajlandó volt mindennek ellenére is soron kívül fogadni engem, és nem is váratott meg túlzottan. Amikor kinyílt az ajtó, én is nagy reményekkel álltam fel, mivel páran még ültek a helyen. Bár bíztam benne, hogy a férfi tájékoztatást kapott arról, hogy egy fiatal nő jön ide – az pedig csak én voltam jelen helyzetben ebben a folyosón, ennek ellenére is úgy éreztem illendőnek, hogy rendesen üdvözöljem őt.
- Jó napot! – nem sokkal lehet nálam idősebb, és kifejezetten fiatalosnak, kedvesnek tűnt az arca. Ez engem éppen eléggé nyugtatott meg ahhoz, hogy összeszedjem a bátorságom és kezdeményezzek, így felé nyújtottam a kezemet – Én vagyok Hailee, akiről a testvére mesélhetett.
Legalábbis arra következtettem, hogy akkor közvetve vették fel Mr. – vagy Dr.? – Seo-val a kapcsolatot… Nem voltam benne biztos, de az ismeretségi kör az elég egyértelmű volt. Hamar letudtam vele ezeket a bemutatkozási köröket, aztán amint beinvitált a rendelőbe, én meg is indultam… Volna, viszont hirtelen megszédültem csupán egyetlen lépés után. A cipőm sarka hangosan koppant a kövön, én pedig próbáltam határozottan ellenállni a gravitáció vonzásának, miközben némi kapaszkodót kerestem a magam mellett.