Van, mikor eljön az a pont, hogy eleged van mindenből és mindenkiből. Mikor már azon is elgondolkozol, hogy hülyét csinálsz magadból és az elveidből és engedsz a kíváncsiságnak és a csábításnak és azt mondod: miért ne? Megkérdezhetném magamtól, hogy ugyan, normális vagyok-e, hogy éppen az exem lakására tartok, de valószínűleg azt a választ adnám magamnak, hogy nincs ebben semmi. Csak felmegyek és beszélgetünk kicsit, hogy a hosszú percek a pultban majd gyorsabban és könnyebben teljenek. Ennyi.
Persze egy részem tudja, hogy nem ez a fő indok, ami éppen a lábamat viszi Levi lakása felé. Az a helyzet, hogy mióta beszéltünk múltkor a meló után, nem tudtam kiverni ezt az egészet a fejemből. A jelenlegi helyzet pedig ami most fennáll Briannel, még inkább nem segít abban, hogy naphosszat gondolkodjak azon, hogy mennyivel más lenne a jelenlegi helyzet és felállás, ha hamarabb tudom a miérteket. Emellett pedig bármennyire is próbáltam, nem tudtam elmenni. Persze az is hozzátett a napomhoz, hogy anyám ismét elpapolta nekem, hogy nem kellene ennyire sűrűn mennem Ethanhöz a börtönbe és egyáltalán... Miért kell bemennem? Annyira elegem van már ebből is, hogy az egész a fülemen jön ki. Kicsit talán az ideg is segít abban, hogy amint befejeztem a melót a hotelben, nem haza indulok, hanem egy pezsgőt felnyalábolva Levihez még akkor is, ha kicsit kalkulálni kezdek, hogy tízes skálán ez mennyire rossz ötlet. Most pont azon a szinten vagyok, hogy szarok a világra és az épeszű gondolatokra...
A metró aluljáróból kiérve már érzem, hogy pár csepp eső éri a fejem tetejét és egy hangos dörgés meg is rezzent, úgyhogy elég gyorsan kezdem el szedni a lábaimat, mielőtt még utolér a vihar. Semmi kedvem rommá ázni, márpedig ebből egész biztos, hogy nem csak egy kis eső lesz.
Igazából mikor már majdnem ott járok a háznál, akkor jöttem rá, hogy nem kérdeztem meg Levit arról, hogy ugyanott lakik-e még, de gondolom igen, mivel a múltkor is tovább jött a metróval mint én, bár ez önmagában semmit nem jelent. A házhoz érve automatikusan pötyögöm be a kapu kódját, amire aztán nem történik semmi... Pedig meg merek esküdni, hogy ez a kód, de azóta lehet, hogy változtattak ezek szerint. Vagy csak elszaródott, mint már sokszor.
„Nem fogod elhinni, de itt vagyok...” – küldöm el az üzenetet neki egy képpel együtt a kezemben lévő pezsgősüvegről.
„A házkapuban... de nem nyílik ki... Beengedsz vagy meggondoltad magad?” – Biztos nem számít rám, ugyanis egy szóval sem írtam neki, hogy meg fogok jelenni nála, talán azért, mert még az utolsó pillanatban is próbáltam magam egy kicsit meggátolni. Ettől függetlenül egyszerre kívánom, hogy legyen itthon, illetve, hogy hátha akadt valami dolga. Nem vagyok épp határozott mostanában, ez tény és egyelőre magam sem tudom, melyik lenne a jobb verzió.
„Egyedül is kibonthatom a pezsgőt, bár csak az ökör iszik magában.” – próbálok rá még egyet és úgy vagyok vele, hogy várok még úgy három percet, ha nem reagál, akkor hazamegyek és elhitetem magammal, hogy ennek így kellett lennie...

to melody

what are we doing?

Enyhén vöröses szemekkel görnyedek félig a gitárom fölött áthajolva, hogy hieroglifákat megszégyenítő betűknek alig nevezhető írásjelekkel jegyezzem fel a kis fekete spirálfüzetbe a következő sort, amit valószínűleg holnap ki fogok húzni, mert ami félig beállva fantasztikus szófordulatnak tűnik az tisztán, egy jó nagy alvás után már aligha fogja kiváltani az agyamból ugyanazt a hatást. Mondjuk a fasz se tudja, lehet majd legalább segít egy kicsit elindulni, meg már egy fél vállveregetést megér, hogy legalább próbálkozok.
Mindent félrerakva szavazok meg magamnak egy kis szünetet, hogy kibonthassam a bort, amit Mel-nek emlegettem és már akkor tudtam, hogy egyedül fogom elfogyasztani. Már épp az ajtó felé tartok amikor meghallom a telefonom halk rezgését.
-Ki a faszom keres ilyenkor?--morgok, meg egyébként is a geciért nem lehetett ezt akkor amikor még konkrétan fél centire ültem attól a szartól. Hőbörgök ugyan, de mégis visszamegyek érte, hogy még azelőtt tudjam a híreket, mielőtt elkezdenék inni... elég ha félig beállva kell majd összeszednem valamelyik hülyét a városban, ha valamelyiknek segítség kell.
-Mi a picsa...-kerekednek el a szemeim az üzenet és a kép láttán, amik Melodytól érkeztek. Itt van. Azt a kurva élet. Igyekezve tépem fel a szekrényt, hiszen megadva a módját az estének egy szál boxeralsóban hédereltem eddig az ágyban, így magamra kell rángatnom egy fekete melegítőt és színes egyéniségemhez illően egy szintén fekete pólót.
"Megyek már baszod fel kellett öltöznöm. El ne menj!!!!!" írok egy gyors választ, a telefonomat zsebre vágva és már lépek is a cipőmbe, amit be se kötök, hogy minél előbb le tudjak futni a lakásból és ne az üres kapun koppanjak le. Miután végre lejutottam kissé kifulladva nyitom a nehézkes ajtót gomb nyomás után.
-Ahhoz képest, hogy nem is akartál jönni kurva türelmetlen voltál, hogy letoljam a képem..-jegyzem meg egy félmosollyal miközben ellépek az útjából, hogy be tudjon jönni a lépcsőházba.
-Megint elszarta magát ez a geci, két napja csak kulccsal lehet bejutni a gondnok meg baszik megcsinálni.-morgok miközben becsukom mögötte az ajtót.
-Na nyomás, vidd felfelé a seggedet.. ha a kódra emlékeztél, akkor arra is, hogy innen merre kell menni.-ha elindul én néhány lépéssel lemaradva követem felfelé. Kellene egy cigi, de majd inkább fent kimegyünk vagy megyek a tűzlépcsőre, nem itt a kapualjban szeretnék rágyújtani.
-Mi történt, hogy meggondoltad magad?-érdeklődök puszta kíváncsiságból, hiszen eszemben sincs panaszkodni.

Még kettő percet... Vagy lehet inkább elmegyek már most. Az a legegyszerűbb, nem? Sima ügy, nincs semmiféle bonyolítás, egyszerűen csak azt mondom, hogy félreküldtem az üzenetet. Mikor viszont lépnék kettőt a kaputól, visszapittyen a telefon, így rájövök, hogy már késő menekülni. Igazából nem is kell, mi elől kellene?
„Tik-tak, tik-tak” – írom vissza, aztán elkezdem tanulmányozni a nagy várakozásban a pezsgősüveg címkéjét. 11,5 % alkoholtartalom. Hm. Egész jól belőttem a közepét, mondjuk tény, hogy a pezsgő elég gyorsan a fejbe tud szállni, így remélem, hogy ezt elteszi ajándéknak és inkább a már napközben említett bor is megmaradt még és nem kortyolgatta el egyedül.
Kis idő múlva meg is jelenik a kapuban, a megjegyzésére pedig vállat vonok.
- Persze, mert mindjárt leszakad az ég – pillantok fel a vállam mögött, mielőtt bemennék a kapun. – Ha meg nem lettél volna itthon valami oknál fogva mégsem, a franc se akar totál elázni – magyarázom meg a türelmetlenségem okát egy kicsit másképp, mint ami igazából állt a háttérben, de azért ez is benne volt a pakliban. – Egyébként is, mit mászkálsz te ott fent meztelenül? – emelkedik meg a szemöldököm, ahogy aztán hunyorogva, félmosollyal pillantok rajta végig. Mondjuk mázli akkor, hogy nem tudtam bemenni, a végén egy szál semmiben nyitott volna ajtót, aztán az szép fogadtatás lett volna. Na jó, boxert azért csak kapott volna magára, de akkor se lennénk sokkal előrébb.
- Ja, hát ez ismerős, nálunk se dolgozik túl sokat... – Ilyenek ezek a gondnokok, soha semmi nem működik úgy, ahogyan kéne, ráadásul elérni sem lehet őket sosem. Ha mégis, akkor kitalálnak valamit, hogy éppen mi miatt nem tudják ellátni a feladataikat.
Elindulok felfelé, ahogy mondja is, tudom a járást, szinte mintha tegnap jártam volna itt utoljára, de legalábbis nem tűnik két évnek. Akkor viszont nem gondoltam, hogy valaha újra visszajövök majd. Hogy most mi lesz ennek a kimenetele, a jó ég se tudja és hogy jó ötlet-e, hát azt inkább ne firtassuk.
- Pf. Elegem volt a napból, aztán megbolygattad a fantáziám azzal a borral – válaszolok a kérdésre, mialatt szedem a lábaimat felfelé. – Meg hoztam egy üveg pezsgőt, ha már ünnepelni akartál – emelem meg a kezemben lévő üveget, ahogy hátrapillantok rá. – Meg szükségem volna a cipőmre, meg a szempilla fiszemfaszom se ártana... – jegyzem meg úgy mellékesen. – Nem, nem kezdek el újra táncolni, csak... kiakasztom a falra – teszem hozzá megelőzve a kérdését, mert egész biztos, hogy erre most ráharapna. Egyébként is ezek az indokok ilyen összegyűjtött okosságok, amikkel elő lehet állni. Amúgy meg tényleg jó lenne valahogy dűlőre jutni egymással, ha már minden második-harmadik napon közösen kell eltöltenünk jónéhány órát a pultban.
Fel is érünk lassan a lakáshoz, az ajtónál pedig előre engedem, hogy ő mehessen be előbb. Elég fura érzés újra itt lenni és ahogy belépek, automatikusan körüljár a tekintetem a lakáson, egyrészt felmérve, hogy a többiek itthon vannak-e, másrészt pedig mintha megvizsgálnám, mi változott az utolsó ittlétem óta. Hirtelen mintha újra megelevenednének az utolsó itt töltött perceim, tökéletesen emlékszem mindenre, nem úgy, mint ő, ezt említette is, hogy nem annyira rémlik neki minden.
- Haladsz a dalokkal vagy jó irányban haladsz, hogy mind a 42 rajongód elveszítsd? – kérdezem egy apró mosollyal, aztán le is dobom a táskám az ajtó mellé jószokásomhoz híven. Fura itt lenni. Azt még nem tudom, hogy pozitív vagy negatív érzés fog el, de első körben ez a legjobb szó rá. Fura.

to melody

what are we doing?

Válasz helyett már csak ennyit kap tőlem: ""
Azt is már csak akkor amikor már a lakást magam mögött hagyva sietek lefelé, hogy kinyithassam neki a kaput. Érdeklődve vonom fel a szemöldökeimet miközben Mel-t hallgatom.
-Szar kifogás sose rossz, mint mondják.-bólogatok elismerően.-Mind a tíz teljes perc, amit várakozással kellett töltened kurvára ijesztő lehetett.-teszem még hozzá egy lusta mosollyal a képemen, ami csak tovább szélesedik következő kérdése hallatán.
-Te csak ne fantáziálgass a meztelen testemről. Boxer volt rajtam. Otthon meg azt csinálok, amit akarok egyébként.-vállaimat megvonva zárom mögötte az ajtót, hogy mehessünk is fel, hogy megkezdhessük azt a pezsgőt, amit olyan lelkesen szorongat vagy a bort, ami még mindig a hűtőben várakozik szolgálatra készen.
-Zseniális. Akkor nem csak nekünk jutott egy ilyen faszkalap.-sóhajtok egyet miközben követem őt felfelé a lépcsőn. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kibaszott fura, hogy most pontosan úgy mászunk a lakás felé, mint két évvel ezelőtt. Kicsit bánom, hogy az elmúlt egy órában nem kezdtem el inni, akkor lehet, hogy most egy kicsit kevésbé próbálna egy nyomorult csomóba összehúzódni a gyomrom.
-Hát ha ezt tudom, hogy az alkoholizmus ennyire motivál, akkor nem törtem volna magam különösebben, csak küldtem volna egy képet az itthoni készletekről.-szerintem több pia van itthon, mint kaja.-Ügyes kislány.-bólogatok elismerően ahogy megemeli az üveget.
-Hát nem is tudom, baszd meg... tényleg számoltam azzal, hogy felveszem azt a cipőt a koncertre.-sóhajtok drámaian.-Faszom.. legyen.. legyen.. viheted... HA.. kapok egy rövid táncot.-alkudozok, bár szinte már érzem, hogy mennyire ki fogok kapni, hogy megint ezzel cseszegetem, hiszen gondolom nem véletlenül csapta egyből a mondandója végére, hogy nem használati célra szeretné visszakapni a cipőt.
-A parfümöt is viheted, bár nem tudom, hogy még ugyanazt használod-e.-hiszen pótoltam, amit összetörtem, mert tényleg azt hittem, hogy vissza fog majd jönni. Hát azt akkor nagyon benéztem.
Ahogy felérünk zárom is az ajtót és a kulcsomat csak lebaszom a szekrény tetejére, mint bármikor máskor miközben lerúgom a cipőmet.
-Nincsenek itthon.-szólok neki, amikor látványosan körbenéz bár lehet csak arra volt kíváncsi, hogy változott-e bármi. Nem sok. Legalábbis azt hiszem. Ha a többiek is a lakásban tartózkodnának valószínűleg el sem jutottam volna addig, hogy tényleg produktív legyek ma.
-Hát ez egy kurva jó kérdés. Elkezdtem írni, de egy kicsit be vagyok állva, úgyhogy a bánat se tudja, hogy összehoztam-e bármi használhatót. EGYÉBKÉNT 43. Nem akarok itt nagyon felvágósnak tűnni, de van egy új követőnk instán.-kacsintok rá. Egyébként a tököm se tudja, ezeket a faszságokat nem annyira bízzák rám, mert ha rajtam múlik úgy elfelejtem, mint a szart aztán sose lenne feltöltve oda semmi az ég világon. Elsétálok mellette, hogy a konyhát megcélozzam és kiveszem a hűtőből a bort, meg két sima poharat.
-Na gyere.-indulok meg a szobám felé. Nem akarok kicuccolni a nappaliból, hogy kicsit semlegesebb helyen legyünk meg szerintem onnantól kezdve, hogy átlépte a küszöböt már gyakorlatilag mindegy is hol tesszük le a seggüket.
A szobám a megszokottnál talán egy fokkal jobban rendben van, csak néhány pólóm van széthányva random helyeken. A poharakat lerakom egyelőre és csak felé fordulok.
-Bor vagy pezsgő kezd?-kérdezem megvonogatva a szemöldökeimet.

- Hát nézz az égre akkor. – Ez legalább egész biztos, hogy alátámasztja a kifogásomat, ugyanis tényleg mindjárt leszakad. – Vagy szerinted mégis mi állt a háttérben igazából? Hogy annyira hiányoztál, hogy alig bírtam már kivárni, hogy legyere? – emelkedik meg a szemöldököm, miközben kiszélesedő mosollyal ugratom egy kicsit. Néha, egy-egy szituációban már tényleg úgy néz ki, mintha nem is történt volna meg köztünk az a kurva csúnya elválás, sőt, sokszor mintha egyenesen visszacsöppennék a múltba.
- Hm. Az igaz, de én meg arról fantáziálok, amiről akarok – vágok vissza az ő szavaival. Egy kicsit azonban vissza is üt az egész, ugyanis teljesen jól emlékszem rá ruha nélkül, ami valóban könnyen betolakodik a fejembe, így egy kicsit észhez kell magam téríteni. Tényleg jól fog esni egy pohár bor, az majd talán segít ebben. Vagy csak ront rajta, ki tudja.
Elindulok felfelé és kicsit ugyan abszurd, hogy semmi nem változott itt, csupán a köztünk lévő kapcsolat. Igazából fogalmam sincs, hogy normális vagyok-e, hogy felmegyek hozzá, de sokkal inkább gondolom azt, hogy nem, mintsem azt, hogy ez elfogadhatónak számítson. Egy kicsit feszült is vagyok, de annál nem jobban, mint otthon lennék. Azt hiszem, hogy kezdem elérni azt a szintet, amikor már semmi kedvem nincs hazamenni és ez nagyon nincs jól.
- Önmagában a bor egyedül azért mégsem annyira vonzó – jegyzem meg. Értse, ahogy akarja. – Oké, úgy voltam vele, hogy ma tényleg egész kedves vagy, megpróbálhatunk ha nem is teljesen normálisan, de normálisabban viselkedni a mindennapokban egymással – adok neki egy szeletet legalább az igazságból. Azt hiszem, hamar kelleni fog egy szál cigi, hogy legalább egy kicsit lazítsak magamon.
- Nagyon rendes vagy, baszd meg – húzódnak az ajkaim halvány mosolyba, ahogy a szavába vágok, de nem tudom megállni, hogy ne úgy mondjam, ahogy ő tette. Tök érdekes, hogy néha úgy beszél velem, mintha a haverja lennék, néha meg vissza tud térni abba a hangnembe, amit akkor használt, mikor együtt voltunk. Nem azt mondom, hogy hímestojásként bánt velem és hogy óvakodni kell a csúnya beszédtől a jelenlétemben, de azért az esetek többségében a baszd meg-eket megtartotta a haverjainak. Ha mégsem, akkor előszeretettel használtam én is az ő irányába ezeket és az ilyen szokásokat nehéz levetkőzni, főleg, ha kimaradt egy kis idő és újonnan próbál az ember úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. Bocsánatot kért és én el is fogadtam, vagyis próbáltam túllendülni a dolgon és így már, hogy magyarázatot kaptam a miértekre, kicsit másként láttam a történteket.
- Drágább az egy cipőnél – pillanatok rá hátra. Igazából arról van szó, hogy ígérhetne fűt-fát, jelenleg akkor sem állnék neki táncolni. Egy ideje nem tettem és nem is akarom újra elkezdeni, mert ha egy kis falatot kapok belőle, talán nem fogom tudni újra abbahagyni. Ez az egész elég kényes dolog, mert tényleg rengeteg erő és akarat kellett ahhoz, hogy elengedjem.
- Nem leng körbe eléggé az illat? Vagy ha már körbe is lengene csak azt gondolnád, hogy beleivódott az orrodba két éve? – Ugyanazt használom, nem szoktam váltani, ha valami nagyon jól bevált már. Egyszer próbáltam, nagyjából két hét után rosszul lettem annak a parfümnek az illatától, úgyhogy többet nem is kísérleteztem.
Ahogy belépek és mondja, hogy nincsenek itthon a többiek, csak bólintok. Magyarázkodhatna aztán, hogy mégis mi a francot keresek én újra itt.
Az, hogy be van állva kicsit nem lep meg, bár ebből arra tudom következtetni, hogy nem számított rá, hogy jövök, bár ki tudja, hogy megért-e volna neki annyit, hogy tiszta maradjon a nap végére.
- Lehet, hogy én vagyok a negyvenharmadik – vallom be, habár nem tudom, hogy valójában hányadik lehetek, de bekövettem a bandát a délután folyamán, hogy figyelemmel kísérjem, mit művelnek. Igazából mindig szerettem a zenéjüket, de érthető módon az utóbbi időben abszolút nem néztem rá, merre és hogyan fejlődtek. Gondolom ő sem figyeli minden másnap, hány követőjük van és ez a megjegyzés is lehet csak vicc volt részéről, de nem bánom, ha tudja, hogy leskelődök én is kicsit.
- Fogalmam sincs, hogy józanon vagy beállva született a dalaitok többsége, de például a legutolsó elég ütős lett – ismerem el. Meghallgattam, nem egyszer, nem kétszer, de aztán harmadjára már úgy voltam vele a felénél, hogy jobb lesz kikapcsolni és mással foglalkozni. Túl sok emléket szabadított fel.
Mélyen szívom be a levegőt és elindulok utána a szobája felé kicsit olyan érzésekkel, mintha éppen besétálnék az oroszlán barlangjába. Ha a nappali rész nem indított el bennem kettős érzéseket eléggé, hát ez a közeg megteszi tisztességgel.
- Bor – vágom rá elég gyorsan és míg kitölti az italt, teszek egy kört a szobájában és egy pillanatra megtorpanok a gitár mellett és a mellé letett szövegek mellett. Hunyorogva próbálom kivenni a szépírásból, hogy vajon mire gondolt a költő. – Szerintem inkább azzal lesz a baj, hogy nem fogod tudni kiolvasni, mit írtál – mondom halkan nevetve, de nem adom fel és a kezembe véve a papírt próbálom kivenni a szavakat. – A város zaja elnyomja aaaa... mit? – hunyorgok, de aztán úgy döntök, hogy feladom a dolgot és inkább visszateszem a papírt oda, ahonnan elvettem, majd elsétálva a hangszer mellett, végighúzom az ujjaim a gitárhúrokon. Egyébként sem szép dolog mások dolgaiban turkálni, de a baj az, hogy a kíváncsiságom sokkal nagyobb annál, minthogy betartsam ezt a dolgot.
- Akkor téged nem zavar tényleg, hogy állandóan közösködnünk kell a pulton? Még mindig áll az ajánlat, hogy keresek más melót, tökre tiszteletben tartom, ha más kollegát szeretnél magad mellé. – Nem egyszerű a helyzetünk, na. És az egy dolog, hogy üzenetben mit írt, jobb, ha ezt szemtől szemben tisztázzuk egymással. Közben elveszem az egyik poharat és megállok vele szemben. Az már más kérdés, hogy hogyan fogjuk tudni kezelni és hogy melyikünk agya fog hamarabb eldurranni egy-egy szituáció kapcsán, egy idő után szerintem betelik a pohár, még akkor is, ha megpróbálunk felnőttként viselkedni...

to melody

what are we doing?

-Igen, pontosan.-bólogatok nagyokat, mintha semmi más reális magyarázat nem lenne a türelmetlenkedésére, mint az, hogy látni akart. Azzal, hogy most ennyire normálisan el tudunk lenni egymás közelében kibaszott még sebek kezdenek el gyógyulni a lelkemen. Kurva ronda végünk lett két évvel ezelőtt és hiába az egész az én fejemben történt én két évet úgy húztam le, hogy szent meggyőződésem volt, hogy megcsalt.
-Jó, ez is igaz.-na nem mintha engem zavarna, hogy ilyen formában jelenek meg a fejében, van emlékünk mindkettőnknek bőven arról, hogy mi is rejtőzik a másik ruhája alatt. Valahol azért éppen emiatt bőszen gyepálom saját magamat, hogy csak addig feszítettem a húrt, hogy végül itt kötött ki. Mondhatott volna ő is nemet. Mármint mondott is, nem is egyszer aztán most mégis együtt másszuk meg a lépcsőket a lakás felé. Tényleg igyekszem tiszteletben tartani azt, hogy kapcsolatban van, hiszen elvileg Brian sem tett semmit, amíg én képben voltam.
-Ja ez igaz, a normális nálunk úgyis relatív.-vonom meg a vállaimat, de tényleg jó lenne ezt az egészet valami baráti állapotba terelni, hiszen a legtöbb estén gyakorlatilag karnyújtásnyira leszünk egymástól az új beosztásnak köszönhetően. Egy egy alkalommal teljesen rendben volt, hogy egy kurva szó nélkül elkerülgettük egymást, de azért elég fos lenne folyamatosan így dolgozni.
Hirtelen kapom fel a tekintetem, amikor visszaszúrja az általam sokszor kötőszóként alkalmazott 'baszd meg' kifejezést és pontosan tudom miért teszi. Régen is mindig így rakott irányba, amikor megszaladt a stílusom. Most ezt kicsit kevésbé tudom hova tenni, hiszen már nem vagyunk együtt, úgyhogy nem kellene zokon vennie .
-Hát azt gondoltam.-nevetek egy kicsit. Gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával indultam, hogy kicsikarjak belőle egy táncot és azt hiszem jobb is így. Nem tudom miket tépne fel bennem, ha megint úgy látnám, szóval el is engedem innentől kezdve a dolgot. Jobb a békesség.
-Hát bocs, ma még nem szagoltak körbe.-forgatom meg a szemeimet, itt a lépcsőházban pedig sok minden érződik a levegőben, de a parfüm egy kicsit sem.
Durva visszhangja lenne a csapatban, hogy most megjelenik, így az időzítés egy laza estére ennél nem is lehetne alkalmasabb, hiszen így legalább nincs szemtanú a hülyeségünkre.
-Nem mondod? Azért a mell villantós, rajongói képeidet inkább a privát fiókomra küldd...-vigyorgok rá a fejemet rázva egy kicsit. Baszki. Ha tudom, hogy jön akkor nem szívok. Na jó de... csak akkor egy kicsivel felkészültebb lennék. Nem mintha az ő esetében ilyesmivel számolni kellene, de azért szívom egy kicsit a vérét. El ne felejtsem majd lecsekkolni holnap, hogy tényleg ott van-e a neve a követők között vagy csak szopatott.
-Hát öööö... szerintem erre te is tudod a választ. Az utolsót például csatak részegen raktuk össze.-főleg én, de ha jól emlékszem Virgil is kifejezetten az elemében volt. Red meg. Hát ő inkább szokásához híven kurvára nem szólt egy szót sem leginkább csak leokézta amikor kész voltunk vele... vagyis amikor két nappal később megtaláltuk az összegyűrt papírt a buli után a kanapé két párnája közé tuszkolva.
-Igenis.-bólintok már a szobámban az italválasztása után és ki is töltök magunknak belőle a két pohárba.
-Na igen. Azzal mindenképp lesz baj.-sóhajtok egyet. Nem is akarom tudni hány dal veszhetett oda azért mert elolvashatatlanul sikerült lekörmölnöm.
-Hmmm... nem tudom... igazából ez a városos rész se rémlik most.-mondom miközben a füzethez sétálok és vetek a papírra egy pillantást, hogy mi a tököm lehet az.
-Hát szerintem azt írtam, hogy  A város zaja elnyomja a lónak a faszát, úgyhogy szerintem OTT fogyott el a türelmem, hogy rímet keressek.-erőse kétlem, hogy bármi értelmeset összehoztam volna annak a sornak a végére, de majd holnap átolvasom. Amikor meghallom a gitáromat ránézek és odaadom neki a poharat.
-Egészség-koccintom az enyémet hozzá és iszok néhány kortyot mielőtt válaszolnék a kérdésére.
-Hagyjál már ezzel a faszsággal. Szerinted azért próbálok valami normális, baráti viszonyt kiépíteni, hogy aztán azt mondjam takarodj? Meg fogjuk oldani.-mint ahogyan eddig is túléltük. A szemeit figyelem néhány másodpercig mielőtt inkább ellépek tőle, hogy eszembe se jusson hozzáérni és az ablakhoz sétálok és rövid verekedés után fel tudom nyitni. Leülök az alacsony párkányra és a már odakészített dobozból egy szálat az ajkaim közzé illesztek, hogy rágyújthassak.
-Igazából semmi sincs kőbe vésve, nem? Ha nagyon fos lesz a helyzet majd akkor megoldjuk.-hiszen nem a lelkünket készülünk eladni az Ördögnek. Bármikor változtathatunk, ha tényleg nem leszünk képesek meglenni egymás mellett. Kattintom a gyújtómat és mélyet szívok a cigiből. Ebben most nincs fű. Nem merek ennél jobban is szétcsúszni mert baj lesz.

Nyilván ezt Lev sem hiszi el, amit állít, de végül vállat vonok, hát nyilvánvaló, hogy nem fogom neki bizonygatni tovább, hogy mi oka volt a türelmetlenkedésemnek odalent. A helyzet az, hogy tényleg nem tudom, hogy jó ötlet-e ez, hogy végül mégis eljöttem hozzá, de lássuk meg, mi történik, ha megpróbáljuk normális mederbe terelni közöttünk a dolgokat. Mégsem gyilkolhatjuk le egymást az Emperor pultjában.
A kis megjegyzésem, ahogy visszaszúrom neki azt a „baszd meg”-et látom a hirtelen felkapott fejéről, hogy kicsit meglepte, de nagyon is emlékszik rá, hogy nem szerettem én ezt a stílust, és... tulajdonképp hiába nem vagyunk együtt, ugyanúgy be fogok neki szólni, ha elszalad vele a ló ezzel kapcsolatban.
- Most komolyan meglepődtél ezen? – emelkedik meg a szemöldököm. – Van, ami nem változik, Levi – szélesedik ki a mosoly a számon. – Nem vagyok a legjobb haverod és... szerintem nem is leszek – biccentem oldalra a fejem, ahogy egy pár pillanatig elgondolkodom a dolgon. Szerintem mi sosem leszünk barátok, maximum jóban leszünk, na de hogy egy kapcsolat után azt tudjam mondani, hogy barátok maradtunk, ráadásul egy olyan kapcsolat után, ami elég mély nyomokat hagyott, hát ez eléggé elképzelhetetlen számomra. Mégis próbálok valamit tenni ezirányba, még akkor is, ha minden ötödik percben előjön az elmémben néhány emlékfoszlány, ami teljesen elborítja az agyam.
- Végtére is, megpróbáltad – nevetem el én is magam, de a tánc témakörét mindenféle irányból jobb lesz hagynunk.
Lassan mászom a lépcsőfokokat, miközben emlékeztet a parfümös dologra, ami még mindig mosolyt csal az arcomra. Szegény, mekkora szívás lehetett tényleg, mikor azt szétcsapta a falon... Jól kicseszett magával, meg kell hagyni.
- Még? – fordulok hátra egy pillanatra megtorpanva. – Egyébként nem is azt gondoltam, hogy most, de azért... a múltkor egész közel jöttél – köszörülöm meg a torkom, ahogy felrémlik nem is egy, hanem inkább két alkalom, mikor szerintem érezhette azt az illatot. Na, de mindegy, lehet, hogy elviszem azt a parfümöt...
A lakásba érve újra feljönnek az emlékek, hiába is próbálom őket elnyomni, elég sok időt töltöttem el itt azidő alatt, míg együtt voltunk, hisz szinte itt laktam. A szobájáról nem is beszélve. Huh, hát, elképzelhető, hogy nem gondoltam én át rendesen ezt, hogy betegyem ide a lábam...
- Aha, mert a másikat nem te kezeled, nem? Még illetéktelenek kezébe kerülnének a képek – heccelem. Nem mintha lennének ilyenek, de ezt nyilván ő is tudja. Nem az a csaj vagyok, aki ilyeneket küldözget, azt meghagyom inkább képernyőn kívülre.
Halkat hümmentek a tényekre, aztán mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Hát, akkor azt kell mondjam, sziporkáztok részegen – vallom be, mert tényleg jó lett az a dal, bárhogyan is készült és nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki ezt így gondolja. Amint belelesek a füzetbe, hiába is próbálnék rájönni, hogy pontosan mit vésett oda le...
- Ha az se rémlik, akkor tényleg bajok lesznek. Pedig az biztos, hogy a város zaja elnyomja a... valamit – hunyorítok tovább, de aztán elé is csúsztatom, amint odajön, hátha ő előrébb jut vele. Ám mikor kimondja a valószínűsíthető rímet, elnevetem magam. – Szerintem ez felkerül a Billboardra – jegyzem meg mosolyogva, amit vállon is veregetem egy kicsit Levit, aztán elveszem tőle az egyik poharat és az övéhez koccintom, mielőtt megemelném azt és bele is kortyolnék.
- Ez nem faszság, ez komoly – ráncolom össze a szemöldököm. – Túl sok napról van szó ahhoz, hogy faszság legyen – közlöm a tényeket, hiszen tényleg nem csak egy hétig kell túlélni. Nem szándékozom egyelőre váltani a pultozásról, mert ha megtenném, akkor csakis a tánc felé venném vissza az irányt, az pedig jelenleg teljesen képtelenségnek hat. – A barátom akarsz lenni? – pillantok fel rá én is, ahogy a tekintetem bele is kapaszkodik az övébe. Hát, ez elég abszurdnak hangzik és a gondolat rögtön egy halvány mosolyba is futtatja az ajkaimat, amint ellép előlem.
- Túl nagy baj nem lehet – jegyzem meg és figyelem, ahogy rágyújt. – Ha képes vagy túllendülni azon, hogy néha flörtölnek velem a pultban, nem lesz nagy gáz – És ha én is képes leszek azon túllépni, hogy vele is kikezdenek a nők, vagy éppen ő szemel ki valakit magának. Mondjuk ő annyiból előnyben van, hogy én, lévén kapcsolatban vagyok, nem annyira érdekelnek ezek az apró lelkesedések az irányomba, ellenben vele, aki elméletileg szingli életmódot él. Valahogy majdcsak megleszünk.
- Nem gondoltad, hogy feljövök? – biccentem oldalra a fejem, mielőtt én is odamegyek az ablakhoz, hogy rágyújtsak én is egy szál cigire, ha ezek szerint még mindig nem zavarja, ha csak nyitott ablaknál bagózunk itt. – Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy békét kell kötnünk egymással – veszem az ajkaim közé a cigit és meg is gyújtom azt. Ez a béke dolog kicsit viccesen hangozhat, de most tényleg valami hasonlóra készülök. – Két év telt el, én magyarázatot kaptam a miértekre, ami nyilván sokat lendít abban, hogy ezt le tudjam zárni magamban... Viszont azt remélem az eszedbe vésted, hogy nem csaltalak meg, Lev. A kapcsolatunk legrosszabb pillanataiban sem tettem volna meg – pillantok rá a tekintetét keresve, és ezt most teljesen őszintén mondom neki. Ezt muszáj tudnia. Szerettem őt, képtelen lettem volna megtenni, még akkor is, amikor egyre csak mart el maga mellől. Mondtam én neki aznap este, de meg sem hallotta. Mondtam neki az első közös munkanapunkon is mérgemben, de nem tudom, mennyire hitte el.  – Nem akarok erről hosszasan beszélni és a sebeket sem akarom feltépni, amit egymáson hagytunk, de ezt mindenképp akartam még, hogy tudd.