Levi mindig heves személyiség volt. Erősen éli meg az érzelmeit legyenek azok akár pozitívak akár negatívak. A társaságban ő volt az, aki a leghangosabban nevetett, de az is akinek elsőként járt el a keze amikor éppen elfogyott a türelme. A megfontoltság sosem volt kifejezetten az ő asztala annak ellenére, hogy kifejezetten intelligens. Mindig inkább bocsánatot kért, mint engedélyt és erre igen gyakran volt példa.
Néhány évvel korábbi személyiségéhez képest manapság jóval komorabb és zárkózottabb, ami annak köszönhető, hogy olyan belső harcokat vív meg, amikkel egyszerűen képtelen dűlőre jutni, így egyre hajlamosabbá vált arra, hogy megkeserítse a körülötte lévők életét. Sosem volt problémája azzal, hogy megnyíljon másoknak, beszélgetésbe elegyedjen, most mégis úgy érzi, hogy hallgatnia kell, ami szembe megy minden ösztönével. Temperamentumosabb és türelmetlenebb, mint valaha ezzel pedig egyre több feszültséget generál maga körül, amit igazából sosem szeretett. Ő általában a megoldás volt, most pedig ő maga vált a problémává. Érzi. Mégsem képes fékezni magát, hiszen minden egyes nappal csak távolabb sodródik önmagától ez pedig megfullasztja.
A zenén keresztül tudott mindig a legjobban kiteljesedni, de ez egyre terhesebbé vált a számára, pedig másra sem vágyik csak arra, hogy szárnyra keljen. Repülni akar, élni, tapasztalni, szórakozni, megtalálni azt amire kiskora óta vágyott, de csak szárnyaszegetten túlél.
Valahol még ott van a srác, aki a banda megalapítása óta mást sem tett csak álmodott, hajtott és dolgozott, hogy eljusson a napig, amikor már semmi nem áll az útjában. Jelenleg azonban saját maga elől takarja el a Napot és csak vakon tapogatózik egyre kétségbeesetten.

Lassan gomolyog ki a füst az ajkai közül miközben a fáradtságtól és a fűtől vöröslő szemeit lehunyva tartja ezzel is a belső nyugtalanságára koncentrálva, amitől a lába folyamatosan jár. Még ilyenkor is.. amikor a tűzlépcső korlátjára könyököl és várja a megkönnyebbülést, amit igazából hónapok óta nem tudott már megkaparintani. A hamu lustán hullik le az örökké nyüzsgő utca irányába, de ő inkább az ég felé pillant még a lemenő nap fényében is kissé hunyorogva. Az ég itt sosem volt olyan kék, narancssárga vagy éppen csillagokkal borított, mint otthon a farmon. Néha hiányolja a gyerekkorát őrző tájakat, ahol 14 évesen addig lovagolt, hogy a nyereg feltörte a fenekét, amit aztán csípett a tó hideg vize amibe a  partján álló fára kötött kötéllel lendültek be megfeledkezve minden kötelességről, ami egyébként haza várta volna őket. Red és Levi szinte testvérekként nőttek fel most mégis mintha mérföldek választották volna el őket néhány fal helyett. Mindez titkok miatt, amik már hónapok sőt egy részük évek óta nyomta a lelkét. Semmit sem kívánt jobban, mint azt, hogy megoszthassa a fájdalmát a legjobb barátjával.
-Jössz már?-a nyűgösen csengő hang rántja vissza a gondtalan napok emlékei közül.
-Ja! 1 perc!-válaszolja unottan a lánynak akinek már a nevére sem emlékszik miközben az utolsó slukkot is kiszívja a cigarettából mielőtt a fal mellett pihenő befőttes üvegbe ejtené a korláton elnyomott csikket.
A fű eltompítja, a szex elfárasztja az agyát. Ezzel próbálja gyógyítani magát a hétköznapokban, hiszen ő maga is érzi, hogy mennyire messzire sodródott már saját magától. Mégsem találja a visszautat sem a megoldást vagy azt amivel legalább huzamosabb ideig csillapíthatná a szorongását. Vannak napok amikor minden igyekezete ellenére hajnali kettőkor még mindig álmatlanul fekszik hiába piheg mellette a lehető legmélyebb álomban egy női test. Szépen lassan minden élvezet pusztán időtöltéssé vált és már semmi sem tudta igazán felvenni a harcot a lelkét horgonyként megkötő terhekkel.
Időről időre azon kapja magát, hogy ott ül a legjobb barátja mellett, aki sokszor közelebb állt hozzá, mint bármelyik családtagja mégsem bírja szóra nyitni a száját, hiszen tudja az ő lelkén is legalább akkora sebek tátonganak évek után is gyógyulatlanul, de talán egyre könnyebben viselve, így hallgat. Némaságba burkolózik amikor leginkább beszélnie kellene holott ő volt az, aki még akkor sem fogta be soha a száját amikor jobb lett volna hallgatnia.
Néha eszébe jut, hogy egyszerűen csak ki kellene mondania. "Anya beteg." Red megértené, sőt még többet is tenne. Támogatná Levit, de mérhetetlenül tart tőle, hogy ezzel csak újra felhívná a figyelmét a feloldatlan traumákra, hiszen Red már végigcsinálta ezt. Végignézte ahogyan a testvérét felemészti a betegség és annak ellenére hogy vállt vállnak vetve Levi mindvégig ott állt  most mégis igazságtalanságnak érezné, hogy ebbe a helyzetbe hozza a legjobb barátját. Közben pedig az idő csak telik, bármelyik lehetne az utolsó perc amit édesanyjával tölthetne, az otthoniak mégsem hívják. Hivatalosan ő erről nem is tud. A szülei titkolják a betegség kiújulását, de mégis hogyan konfrontálódhatna? Kivel veszekedjen? Kivel kiabáljon? Ő sem tudja, így inkább csak hallgat minden átkozott nappal távolabb sodródva mindenkitől aki valaha fontos volt a számára, miközben mást sem szeretne csak valakibe belekapaszkodni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A jellemedet olvasva felmerült bennem, hogy mi történhetett veled ami ennyire nagy hatással bírt ràd és megvàltoztatott. Amitől nem találod magadat, sem a motivációt amely hajtaná előre a jövődet. És bevallom tetszett ez a megoldás, hogy csak körülírtad min mész keresztül, de az okra csak a történeted végén derült fény.
Nehéz felfogni azt ami most veled történik. Joggal érzel minden dühöt, tehetetlenséget vagy azt, hogy lassan magadba zàrkózol. Ez egy olyan helyzet amelynél az sem segít, ha válaszokra lelsz a benned megfogalmazódott kérdésekre, mert nem teszik semmissé az egészet. Tőled viszont még annak az esélyét is elvették, hogy tőlük tudd meg az igazat. Ezek után nem csodálom, hogy az érzelmileg elzárkózás felé fordulsz és ezt tartod a legjobb megoldásnak. A magad módjàn segítesz azon ami érzelmileg egyszerre túl sok. Remélem azért lassan sikerül ebből engedned és megosztod másokkal is a benned zajló gondolatokat/érzéseket. Néha muszáj kiadni, mert különben csak felgyülemlik és még jobban megkeserít. Megérdemled, hogy valaki ott legyen melletted, de ahhoz neked is muszáj valakit beengedned a falak mögé.  
Tetszik ahogyan fogalmazol és köszönöm az élményt!  


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!