Klasszikus emberi példája azoknak, akik míg a munkájukban mindent kontroll alatt tartanak, addig a magánéletük felér egy kész káosszal, és hiába zsonglőrködik profi módon a darabjaival, más nyugodtabb életstílusúaknak ez ideig, óráig tűrhető cérnával – az exfelesége szavaival élve. A folyton változó műszakok, extra beugrók, estére hagyott, felhalmozódott papírmunka, plusz kutató- vagy terepmunka, második körös ellenőrzések az informátoroknál, csapatépítő ivászatok a szar napok után és azokból van bőségesen. Jól ellavírozik az időhiányában, a változó tényezők között, amikre ráfogja a rendszeres késéseit, azt miért felejtette el megnyomni a mosogatógép programindító gombját vagy a nagyobb jelentőséggel bíró dátumokat, például az évfordulókat, születésnapokat. Becsületére váljon minden másnap pótolja a köszöntéseket, ha kimentek a fejéből, és valamivel kárpótolja az embert. Mentségére szolgáljon, a szabadnapjain jó a memóriája a kiadós alvásnak köszönhetően, de amint belegondol az ember ez az évnek valójában mekkora hányadát teszi ki, lehet ez a mentség elszáll. Garanciát kevés dologra vállal, ígéretekbe, pedig tudatosan nem bocsátkozik még ezekre a napokra vonatkozó programok terén se, mert két kezén meg tudná számolni hányszor mondott nemet behívásra az évek során. Általános munkaholizmusban szenved, amihez nem segít hozzá annak a ténye, hogy nehezen utasít el másokat, ha szükségük van rá, kívánja bármennyire is a háta közepére esetleg az illetőt érte. Egy része valahol élvezi, örül a megkeresésnek, mert kinek az egoját ne cirógatná számítanak rá, adnak a tudására, a véleményére? Ezt a mondatot különféle megfogalmazásokban gyakran dörgöli szarkasztikus tónusban azoknak az orra alá, akik – nem mellesleg – nélküle is megoldhatták volna az adott problémájukat, az öccséé alá gyakran tette. Az esetek nyolcvan százalékában még ezekre sem mond nemet, helyette utólag szívja a fogát.

Nem tökéletes, sose állítaná az ellenkezőjét, de az élet egyes területein nagyon is előnyben van másokkal szemben, és ilyenkor szerintük gyakran előtérbe kerül az arroganciája, ami szerinte ugyan vitatható, csak szilárd önbizalomról van szó. A pontosításokra éppen ezért kíváncsi, szeret rávilágítani az általa ismert tényekre. Ha egy adott témában nem jártas viszont kifejezetten érdeklődő, jó kérdésekkel halmozza el társalgópartnerét, ami jellemző rá egy laza beszélgetés keretein belül is. Jó hallgatóságnak számít, mert a másikon hagyja a fókuszt, nem szokása magára terelni a szót vagy céltalanul hasonló tapasztalaton alapuló példákkal dobálózni, amiktől megreked a diskurzus folyama. Kvázi beszélteti partnerét, és ez az egyik kedvenc pszichológiai trükkje, hogy ne kelljen magáról ömlengenie. Elmondása szerint titkon utálja, míg az exe szerint egyszerű zárkózottságról van szó, és harapófogóval kell kihúzni belőle bizonyos dolgokat. Az igazság valahol félúton van, se nem A-ban, se nem B-ben, a válasz se nem fehér, se nem fekete, hanem komplex. Elég jól ismeri ezt a szürke territóriumot, mert ő sem válik rossz emberré attól elvétve kegyes hazugságokkal nyugtatja a kedélyeket vagy a bronx-i időszakában alkalmazott, olykor szükségszerűen kevésbé etikus módszerei miatt. Másokkal szemben ezért megbocsájtó, mindenkinek jár szerinte a második esély és a hozzá közelállóknak ennél jóval többet osztogat, mert jobban törődik velük annál ilyen könnyen elvágja őket, még akkor is, ha hátba szúrják.

A nikotinfüggőségével régóta viaskodik, hol leszokik, hol visszaszokik. A leghosszabb idő, amit a cigarettamentesen, csalás nélkül végigvitt két év volt, és élete egyik legstresszesebb periódusaként emlegeti azóta is. Nála nem működik a meditálás, a futás, a hideg vizes arcmosás, a zöld tea vagy egy pohár tömény elfogyasztása, az idegeit éppen annyira nem simítják ki, mint amikor valaki azzal a frappáns javaslattal él nyugodjon le, attól majd jobb lesz. Az elektromos cigaretta sem váltja ki, amire közel két hétnyi türelmét pazarolta az exe kérésére. Tudja mennyire káros szokásról van szó, cserébe az éves orvosi vizsgálatokat sose hagyja ki, és törekszik az egészségtudatos életmódra. Kitartóan, ha nem is szigorúan. A hét mindegyik napjának minden percébe nem fér bele odafigyeljen rá, de se ő, se a világ nem fog emiatt véget érni, így ezt is lerendezi egy vállvonással vagy egy laza humorizálással, mi szerint valamiben meg kell halnia, és inkább ezt választja, mint a magas vérnyomást. A munkájának köszönhetően így is, úgy is mindkettő kis esélyűnek tűnik, de egy cseppnyi daccal azért ragaszkodna hozzá az utóbbi esetében nem ért egyet a mérték meghatározásával, ha ezt az érvet választaná valaki a beszélgetésük során. A kitartásával nincsen baj más területeken, időpazarlással egyenértékűnek tartja azokat a kezdeményezéseket, amiket nem visznek el a célegyenesig, és hiába áll egy nap huszonnégy órából, gyakran kevésnek érzi – tehát minek vesztegesse azt, amiből nincs sok? A tiszteletét ezért könnyen veszíti el azok iránt, akik rendszeresen a kifogásokat szajkózzák ahelyett értelmet adnának a belefektetett energiájuknak, idejüknek, és még annál is könnyebben, ha más látja belőle kárát a saját szabadidejének beáldozásával. Nem azonnal, csak apránként épül le ezeknek az embereknek a renoméja.

A gondterheltségét, rossz kedvűségét gyakran palástolja mások elől, hogy ne kelljen olyan kérdések armadájára válaszolnia, amikre nem akar. A feleletével úgyis körültáncolná a kiváltó problémát a beismerése helyett, amíg a saját megítélése szerint egymaga is megbirkózik vele vagy egyszerűen szóra sem tartja érdemesnek az egészet, mert öt percnél tovább őt sem fogja feltartani. Se a férfiúi, se a nagytestvéri büszkesége nem engedi lehetőséget formáljon akárcsak egy kiskanálnyi sajnálatra is, egy nagyobb adag elviseléséről nem is beszélve. Mmh, tényleg kell hozzá az a korábban emlegetett harapófogó.

Egyébként, ha nagyon az agyadra megy csak nyomj le egy epret a torkán – allergiás rá.
Ha annyira mégse, azért vágj hozzá egy EPI pent.

Csörög a telefon.
Nyúlok, nagyban matatok az éjjeli szekrény felületén, amivel csak azt érem a még félig alvó állapotomban, hogy leverem a készüléket, és az hangos koppanással jelzi, jobb, ha összekapom magam a rám váró lehajoláshoz. Mély, kelletlen sóhaj előzi meg a mozdulatot. Se konkrétan felkelni, se lámpát oltani nincs kedvem, affinitásom. A kijelzőt se igazán figyelem, hogy megnézzem hány óra van vagy ellenőrizzem ki a hívó fél, és amint hunyorogva eltalálom a zöld gombot, már visszacsukott szemmel fordulok a hátamra, tisztán kivehető fáradtsággal szólalok meg.
– Mmh, igen? – az üdvözlést felváltó kérdés kinyögése közben megdörzsölöm az állkapcsomat, a fájdalomcsillapító hatása erősen múló van, az ébredést követően már most érzem a pulzáló lüktetést. Lehet egy jeges borogatást rárakok, ha már így alakult.
– Sajnálom ilyenkor hívlak Rhett, de nem akartam reggelig várni a megkereséseddel. – a hang tulajdonosát bemutatkozás nélkül is felismerem, viszont se a hangsúlya, se az óvatos megfogalmazás nem jellemző rá, ami felér egy kisebb ébresztővel, ezért mégis felülök, kinyomorgatom a maradék álmot a szemgödreimből. A képernyő fénye nem akarom kiégesse a retinámat, miközben megnézem mennyi az idő. Hajnali négy óra tizenkét perc.
– Mondjad. - elképzelésem sincs róla mit akarhat ebben az embertelen órában, közvetlenül az eltáv utáni első munkanapom megkezdése előtt, ami nem várhatott volna, míg beérek az őrsre. Oldalra hajolok, feloltom a kislámpát, van egy olyan érzésem hozzá kell szoktatnom a szemem a világossághoz, nem csupán ideiglenesen kell elviselnem azt.
– Az öcsédről van szó.

Nem vártam meg, amíg reggel kiérkeznek a nyomozók a lakásomra, egyenesen bementem annak ellenére jobbnak látták, ha otthon maradok. Mégis mi a franc? A telefonban nem mondott semmit B, semmilyen részlet nem hagyta el a száját, amit a főbűnügyi osztály külön kérésére tett meg, akik a nyomozást intézik, mint majdnem minden elhunyt rendőr esetében, akinek halálakor fennáll a szándékosság lehetősége. Semmit nem volt hajlandó megosztani a felsőbb utasításra, se azt mi történt, se azt hol, se azt mikor, és azt hitte csak úgy elfogadom az egészet kérdések nélkül? Ismerem az eljárás menetét, nem kellett bemutatnia, de a rohadt életbe is hogy várhatta el még órákig nyugton maradjak? Arról nem beszélve fordított esetben eszembe se jutna elhallgatni a körülményeket, szarnék a parancsra, úgyis csak figyelmeztetésben részesülnék érte, nem felfüggesztésben, és jogában állna arról tudnia mi történt a saját öccsével, ha már előre szólok azzal kapcsolatban mire számítson következőleg.
Alig aludtam, így a fáradtság és az ideg miatt folyton doboltam a lábammal, amíg a folyosón várakoztam a behívásomra, és az agyam igyekezett feldolgozni a dolgokat, de úgy igazán semmi nem akart beépülni az állományába. Szürreálisnak tűnt a hívás, a hír, a tény, hogy ott ültem az iroda előtt a kezembe nyomott kávéval, amiből egy kortyot nem ittam, nem utolsó sorban már rég kihűlt, és arra várok kikérdezzenek. Nem az azonosítása miatt hívtak be, hanem kérdéseket feltenni. Apámékat nem kerestem fel, fogalmam se volt mit mondjak nekik, és nem csak azért, mert régóta nem beszéltünk. Vagy mit mondjak a barátnőjének, bár ő volt az utolsó, aki eszembe jutott a pillanatban. Kezdtem belebonyolódni a gondolataim körforgásába, ha nem hívtam a szüleimet a hírrel, ők se kerestek, se azért informáljanak, kiboruljanak, se azért elmondják behívták őket identifikációra... nem, nem vissza az elejére. A rohadt fejfájás se segít. Az egyetlen logikus magyarázatot átugrottam a fontolóra vétele helyett, és már majdnem rágyújtottam odabent, ha nem lépett volna ki a nyomozás élére kinevezett férfi az ajtón, hogy behívjon.
Hol tartózkodtam az este tizennegy és éjfél között? Mikor értem haza? Egyenesen haza jöttem vagy tettem kitérőt? Mikor láttam utoljára Bruno-t? Verekedésbe bonyolódtam-e?
Pár kérdés elég volt ahhoz eljusson a tudatomig miért nem osztott meg B semmilyen információt velem, miért a szigor, mire kíváncsiak az asztal túlfelén ülők. Azt hiszik közöm van a halálához, gyanúsítottként kezelnek. Ha nem telt volna el kevesebb, mint négy óra azóta, hogy tudomást szereztem róla mostantól csak múlt időben beszélhetek a testvéremről, és nem így intézték volna a dolgokat, akkor lehet megfordult volna a fejemben egyszerűen igazodnak a protokollhoz, de a megvilágosodás elmaradt. A hangom kihallatszódott a folyosóra, talán az is, ahogy hirtelen felindulásból, magamból kifordulva rájuk borítottam az asztalt.

A tisztázásom idejére, három napra felfüggesztettek a munkavégzés alól, amit követően a parancsnok további hét nap kényszerszabadságra küldött, hogy véletlenül se férkőzhessek az ügy közelébe. A hosszúra nyúlt, neki köszönhető 'vakációm' után pont erre volt szükségem, hogy ismét semmit tevésre ítéljen.

Tegnap este szembesítettem vele eldugott drogot, a köteg pénzt találtam a szekrényének az aljában, amikor a frissítő festést előkészítéséhez kerestem a barkács cuccai közt a festőszalagot. Elfelejtette pontosan visszahúzni a helyére a falapot, a bútor alján lévő üreg szinte az arcomba integetett. Plusz korábban is feltűnt már a szokásosnál több készpénzt tart magánál, fizetésnél inkább azt választotta. Sose értettünk mindenben egyet, rendszeresen voltak vitáink, de egyik se harapózódott el tettlegességig. A múltra való tekintettel nem engedtem el olyan könnyen a témát, hiába nem akartam azt beigazolódjon a megérzésem, mi szerint pénzért cserébe olykor félrenéz, talán többet is csinál. A pár évvel ezelőtti eset elég volt, amikor szívességet kérve kihúztam a szarból, tisztára sikáltam a dolgokat, rohadtul nem akartam megismétlődjön a történelem. Látszólag flegmán reflektált a figyelmeztetésemre, kiröhögött, mikor óvva intettem, talán az alkohol miatt nem viselte olyan jól ahogy az orra alá dörgöltem még mindig felelőtlen kölyökként viselkedik, nem véletlen kezeli akként mindkét szülőnk. Egyik pillanatról a másikra lobbant be, a megfordulásomkor teljesen váratlanul ért a lendülő ökle, ami az államat vette célba. Következtében a vérem ízét is megéreztem a számban.
Az újabb próbálkozását nem hagytam annyiban, ha ezt az elsőt nem is viszonoztam, kíváncsi voltam az újabb provokálásra hogyan reagál, és nem kellett csalódnom bennem, teljesen elveszítette az irányítást, bedühödött. Ezt a pár perces, a kocsma mellékutcájában történő dulakodásunkat írta le néhány távozó szemtanú, és a személyleírásom, a benti kamerák visszakövetése alapján hitték azt a nyomozók közöm van az ügyhöz. Mikor elegem lett belőle egy gyomrossal zártam le a szituációt, hátrahagytam anélkül visszanéztem volna vagy megvártam volna, amíg visszavánszorog a szórakoztatóegységbe. Hallottam a földre rogyni, küszködni a belé rekedt levegővel, de kihúzta az utolsó gyufát a dobozból, és elérte, amit annyira akart, felnőttként tekintettem rá, aki majd feláll magától.

Nem tette meg.
Törött bordával, számtalan zúzódással a testén, az arcán, több késszúrással a mellkasában végezte. Elvérzett a helyszínen, és mire odaért a mentő már nem volt tapintható pulzusa.

Egy bő félórát a rendőrség parkolójában töltöttem, miután odabent végeztünk, és egy fél doboz cigit elszívtam, mire rá bírtam venni magam a telefon névjegyzékének megnyitásához. Ha másért nem is, azért hálás vagyok megvárták, amíg kijövök, megkérdezték ragaszkodom-e a szüleink, további hozzátartozók felkereséséhez vagy segítségnek bizonyulna, ha ők intéznék helyettem. Gondolkodás nélkül vágtam rá én akarom. Elsőként tudtam meg, jobb, ha tőlem tudják meg, mint valaki ismeretlentől a vonalban. A főbb részleteket a beszélgetés végén megosztották velem a nyomozók, a halálának idejét, az okát, ami egyelőre feltételezés, a hivatalos riportot még nem készítették el ennyi idő alatt a patológián, de a látottak alapján csak megerősítésre várnak. Több publikus információval egyelőre ők sem rendelkeznek, amit megoszthatnának a családdal.
A francba, még egy szálra szükségem van, mielőtt felhívnám apámat otthon tartózkodnak-e. Szemtől szembe akarom elmondani nekik mi történt, nem telefonon keresztül, mindhiába nem beszéltem velük több, mint fél éve. Biztos vagyok benne nem random támadásról volt szó, valamilyen kapcsolatnak lennie kell, és a szekrény aljában rémlik, hogy volt egy kisebb notesz is a sarokba feltolva, amit nem ellenőriztem. A kikérdezőimnek nem árultam el a kirobbanó verekedésünk valódi okát, csak egy részét, hogy kellően hihető legyen a válaszom. Ha akarom is, hogy megtalálják az elkövető(ke)t, azt nem akarom, hogy az emlékét ok nélkül bemocskolják, ha nincs összefüggés. Ha van, és kiderül... nem, nem akarok belegondolni, inkább Wade-t hívom elsőnek este ráér-e pár sörre, az öreget csak utána keresem fel.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon céltudatos és magabiztos személyt ismertem meg az írásodból. Akinek - mint mindenki másnak- megvannak a maga démonai és nehézségei de kitartásod kellő gyümölcsöt terem majd. Nem könnyű a bűnüldözés, megfelelni a folyton változó körülményeknek, valóban keménynek és határozottnak kell lenni ahhoz, hogy képes legyél helytállni.
Hiába a kitartást, a szilárd jellem, most már te is tudod, hogy elég egy kis hiba, hogy az egész életed megpecsételődjön. A kocsmában történtek sajnos egyaránt rányomták a bélyeget a magán életedben és a karrieredben egyaránt. Igazán érdekel, hogy hogyan fogod tisztázni magad, mi lesz a következő lépésed és hogyan lépsz túl a történteken.
Nagyon szépen megírt, tartalmas lapot olvashattam, nincs is más hátra, mint a foglalók kitöltése, aztán mehetsz is a játszani. Színt és rangot admin ad majd.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!