A véremben indiai vér csörgedezik, azonban én már itt, New Yorkban születtem. Gyerekként nagyon magányos voltam, az iskolákban nem szóltam senkihez, nem barátkoztam, mert tudtam, hogy mit gondolnak rólam a legtöbben. Sokszor ért szóbeli támadás a szüleim származása miatt, én azonban büszke vagyok arra, hogy nem vagyok tipikus amerikai. Valahogy ez adott lelki erőt mindenhez, s ez vezetett el engem a jog világáig, nemzetközi és emberi jogok voltak először az én világom, azonban hamarosan a vád oldalát képviseltem. A büntetőjog kicsit messze állt tőlem, számomra túl sok volt egy gyilkosság vagy bármilyen bántalmazási ügy. Mégis idekerültem. Az érzékenységem miatt először nagyon nehezen ment ez, de remek kollégákkal és nyomozókkal kerültem egy csapatba, ami könnyített mindenen. A kezdeti hányinger a fényképektől tovaszállt. Mindent bevetettem. Küzdeni akartam, hogy a legjobbak között legyek. Imádom, ahogy egy apró jegyzetből, jelentésekből és bizonyítékokból felépíthetünk egy terjedelmes ügyet... Igazságot szolgáltathatunk azoknak, kik megvédeni már nem tudják magukat. Személyes tragédiaként ér minden ügy, szívemen viselem őket, de igyekszem megtartani a kellő távolságot, ügyészi munkámra koncentrálni. Kitartóan küzdök minden ügyem során, mindent bevetek, a legsúlyosabb és legmélyebbre elásott titkok sem maradnak titkok, a legmocskosabbak is kiderülnek. Szeretetteljes, tisztelettudó, őszinte embernek neveltek a szüleim, ugyan nem hagyták, hogy kimaradjak egy-egy estére, hiszen apám felkutatta volna az egész várost, hogy rám találjon, és leszidjon. Szigorú, de mégis rendes és normális családban nevelkedtem. Nekem ez így teljesen megfelelt.



Az életem nincs csokival leöntve és nincsenek rajta színes cukorkák. Mégsem vagyok depressziós vagy idegbeteg állat. A tárgyalóteremben vagyok megint... Azon vagyok, hogy bűnösnek ítéljenek egy huszonéves férfit. Egy fiatal pincérnő volt az áldozat. A zsigereimben érzem, hogy ő tette. Ő ölte meg, de azt mondja, nem ő volt. Ő csak segíteni akart. Mint egy jó polgár. Persze. A nyomozók átadtak nekem mindent, amit lehetett. Minden bizonyíték rámutat, de ravasznak kell lennem, hogy a sok kérdésből kevesebb legyen, de olyanok, amikre nem tud választ adni, ezzel is túljárok az eszén. Amikor megláttam a gyilkos ügyvédjét hetekkel ezelőtt, tudtam, hogy nem lesz könnyű nekem.  Sokszor voltunk már egy teremben ahhoz, hogy tudjam, mennyire kell makacsnak és határozottnak lennem, hogy az esküdtszék valóban láthassa, ki is az, akinek bűnhődnie kell.
- Ügyésznő! Ön következik - hasított belém a hangjával a bíró úr.
- Köszönöm, bíró úr - biccentettem egyet, majd a vádlott felé mentem, és megálltam alig két méterre tőle. - Az áll a vallomásában, hogy elfutott segítséget kérni, miután meglátta a földön Beatrice-t... Én csak azt nem értem, hogy egy orvostanhallgató, akinek megvan már minden szükséges tudása ahhoz, hogy elsősegélyben részesítsen egy lőtt sérültet, miért rohan el anélkül, hogy megpróbált volna rajta segíteni? - komoly tekintettel néztem körül a teremben, és vártam a választ.
- Előtte ittam néhány pohár whisky-t, és csak elrohantam segítséget hívni - mondta ki szerényen, mégis olyan idegesítő volt a válasza, nem hagytam szó nélkül.
- Ott volt a telefonja, miért nem tárcsázta akkor a segélyhívót? - kérdeztem célzottan. - Miért hagyta meghalni? - vittem elé a lányról egy képet, ami nagyon úgy tűnik, felzaklatta őt, és előhozta belőle az arroganciát, a düht és azt, amiért itt vagyunk.
- Azért, mert megérdemelte. Nem szeretett már engem többé - dobálózott ezekkel a szavakkal, és ez okozta a vesztét.
- Nincs több kérdésem, bíró úr - vonultam vissza a helyemre, és már mosolyogva, hiszen nyert ügyünk van.
A tárgyalás véget ért. A papírokat és aktákat szedem össze az asztalról. Kipottyan egy fénykép a lányról, kit megöltek. Ahogy az ő szülei, barátai is szerették tudni az igazat, úgy én is szeretném tudni. Alig bírok másra gondolni, mint a férjemre. Mike igazán elképesztő férfi, átkozottul jófej és segítő jellem, mégis manipulatív tulajdonsága az, amire későn jön rá az ember. Beleestem ebbe a körbe én is, én sem vagyok tökéletes. Minden jel arra mutat, hogy segít egy bűnözőnek, vagy ő maga is az? Másoknak olyan könnyen adok jogi tanácsot ilyen furcsa megérzésekre, de magamnak nem tudok. Tanácstalan vagyok. Kellene valaki, akivel ezt megoszthatnám.