Az életem nincs csokival leöntve és nincsenek rajta színes cukorkák. Mégsem vagyok depressziós vagy idegbeteg állat.  A tárgyalóteremben vagyok megint... Azon vagyok, hogy bűnösnek ítéljenek egy huszonéves férfit. Egy fiatal pincérnő volt az áldozat. A zsigereimben érzem, hogy ő tette. Ő ölte meg, de azt mondja, nem ő volt. Ő csak segíteni akart. Mint egy jó polgár. Persze. A nyomozók átadtak nekem mindent, amit lehetett. Tanultam kriminalisztikát és viselkedéselemzést is, ugyan nem éveken át, csak néhány kurzus erejéig. Minden bizonyíték rámutat, de ravasznak kell lennem, hogy a sok kérdésből kevesebb legyen, de olyanok, amikre nem tud választ adni, ezzel is túljárok az eszén. Amikor megláttam a gyilkos ügyvédjét hetekkel ezelőtt, tudtam, hogy nem lesz könnyű nekem.  Sokszor voltunk már egy teremben ahhoz, hogy tudjam, mennyire kell makacsnak és határozottnak lennem, hogy az esküdtszék valóban láthassa, ki is az, akinek bűnhődnie kell.
- Ügyésznő! Ön következik - hasított belém a hangjával a bíró úr.
- Köszönöm, bíró úr - biccentettem egyet, majd a vádlott felé mentem, és megálltam alig két méterre tőle. - Az áll a vallomásában, hogy elfutott segítséget kérni, miután meglátta a földön Beatrice-t... Én csak azt nem értem, hogy egy orvostanhallgató, akinek megvan már minden szükséges tudása ahhoz, hogy elsősegélyben részesítsen egy lőtt sérültet, miért rohan el anélkül, hogy megpróbált volna rajta segíteni? - komoly tekintettel néztem körül a teremben, és vártam a választ.
- Előtte ittam néhány pohár whisky-t, és csak elrohantam segítséget hívni - mondta ki szerényen, mégis olyan idegesítő volt a válasza, nem hagytam szó nélkül.
- Ott volt a telefonja, miért nem tárcsázta akkor a segélyhívót? - kérdeztem célzottan. - Miért hagyta meghalni? - vittem elé a lányról egy képet, ami nagyon úgy tűnik, felzaklatta őt, és előhozta belőle az arroganciát, a düht és azt, amiért itt vagyunk.
- Azért, mert megérdemelte. Nem szeretett már engem többé - dobálózott ezekkel a szavakkal, és ez okozta a vesztét.
- Nincs több kérdésem, bíró úr - vonultam vissza a helyemre, és már mosolyogva, hiszen nyert ügyünk van.
Alig bírok másra gondolni, mint a férjemre... Paul igazán elképesztő férfi, átkozottul jófej és segítő jellem, mégis manipulatív tulajdonsága az, amire későn jön rá az ember. Beleestem ebbe a körbe én is, én sem vagyok tökéletes. Egy bűnöző, aki rohadt nagy szarban van. Van bizonyítékom rá, hogy ő különböző bűncselekményeket követett el, de fogalmam sincs, kinek mondhatnám ezt el. Szeretem mégis a férfit, a nő maradna csendben, míg az ügyész elítéltetné. Melyik a jó döntés? Kissé feszült vagyok mostanság, jól titkolom, bár egyesek elől biztosan nem fogom tudni. Legalábbis sokáig nem, főleg Hank elől nem. Ő az, aki szinte rá fog jönni. Hank jól ismer engem apámon keresztül, még kamaszként mutatott be apa, aki szintén zsaru volt.