Kérdés már csak az, mire kíváncsi az olvasó. Arra, ki volt alanyunk eleinte, vagy hogy, kivé vált a hosszú, megterhelő évek alatt. Ez a két, különbözőnek tűnő személyiség képes egyszerre dolgozni a férfiben, noha a múltjához köthetőt hajlamos annyival lezavarni, hogy „Kialudt már az a bizonyos láng.”. Senki sem tudja, pontosan mikor érett a nyughatatlan, oroszlánszívű kamasz egy higgadt, tanult felnőtté.  Napjainkban immáron egy határozott, éleslátású alaknak ismerhetjük, ki, noha sokkal inkább preferálja a termékeny csendet és helyezkedik el a megfigyelő, hallgató szerepében, megfelelő közösségen belül szívesen diskurál társaival, vagy éppen a számára szimpatikus emberekkel. Annyit viszont szükségesnek érzek leszögezni, hogy bármennyire is legyen a szavak embere, távol áll tőle a túlzott érzelemkinyilvánítás, így ha beszélgetésbe is elegyedik valakivel, ritkán akad olyan alkalom, hogy valójában képes lesz megnyílni partnere előtt. Eddigi élete során, mindössze három embernek volt hajlandó kitárulkozni, és meggyőződése, hogy ez a szám az évek során nem is fog növekedni. Ettől függetlenül egyáltalán nem lehet róla azt állítani, hogy rossz ember, hiszen alanyunk talán éppen az ellenkezője, még ha mindezt remekül palástolja is. Már csupán munkájából fakadóan is, de törődik környezetével, még ha nem is az általános, megszokott módon. Tapasztalt férfi, ki már igen sok mindent látott és megélt élete során, jót és rosszat egyaránt, ami minden kétséget kizárólag, rendkívül megformálta jellemét. Bizalmába férkőzni olyan talán, mint megmászni a Mount Everest-et. A világ egyik legnehezebb feladata, ám ha mégis sikerül, örök nyomot képes hagyni a hófödte hegytetőn.

Az óra percekkel ezelőtt ütött éjfélt. Alanyunk a kanapén ücsörög, szemeit a szoba egyetlen fényforrására, a szinte vakító képernyőre tapasztja. Olykor, mikor a fájdalom szinte már képes lenne darabokra törni koponyáját, sóhajtva kezdi halántékát masszírozni. Nem kevés munka áll még előtte, ezzel tisztában áll. Ettől függetlenül gondolatai mégis, egészen más vizeken eveznek. Ismert, ám mégis hátborzongató vizeken, melyet mások csupán múltként emlegetnek.
Korábban feltört belőle egy fiatalkori emlék, a többi pedig már adta magát. Először észre sem vette, ahogy lassan végigvezette gondolatait életútján. Kezdve, a szülei által alapított könyvkiadó céggel, egészen jelenéig. Ha a kezdetekben valaki mesélt volna neki jövőjéről, nem kétség, hogy válasza mindössze egy legyintés lett volna.
„Ne beszélj badarságokat, fiam.”
Még így, 44 évesen is elmereng időnként az általa ez idáig kitaposott úton. Megkérdőjelez bizonyos döntéseket, taktikai lépéseket. Minden annyira átlagos volt, egészen addig a napig, míg ki nem helyezték Angliába. Ha akkor tudta volna, miféle csapás vár rá odaát, nyomban elutasította volna az ajánlatot, persze akkori énje talán nem is lehetett volna boldogabb. Hiszen, egy mellé kiosztott írónő személyében megtalálta azt a nőt, ki galád módon elbitorolta szíve egészét. Szerette őt, és hitte, a másik fél is hasonlóan érez. Szerelmük bizonyítékaként szolgált később a kimondott „Igen.” és egy apró, tengerkék szempár, akinek tulajdonosánál szebb ajándékot nem is kívánhatott volna. Családapává érett, és tudta, közösen képesek lesznek megharcolni bármilyen akadállyal, amit az élet eléjük sodor. Felhőtlen boldogságából kifolyólag viszont nem érezte a közelgő viharfelhők jelenlétét.
..Noha a mennydörgések már talán a találkozás időpontjától fogva ott dübörögtek felette.
Egy évvel később maga a vihar is megérkezett. Egy olyan napot hozott el, melyet a férfi azóta is próbál kitörölni emlékei közül, mind eredménytelenül.
Minden egy ajánlattal kezdődött, melyet a feleség titkon már évek óta várt. Rhett édesapjának felkérése, hogy fia, megőrizve a hagyományokat, vegye át a helyét a vállalkozáson belül, és váljon vezetővé. Viszont a férfi válasza mindenkit megdöbbentett.
Túlságosan is boldog életet élt ahhoz, hogy mindezt felborítva visszautazzon szülőhelyére, ezáltal gyökeresen megváltoztatva családja és saját maga jövőjét. Nem volt számára kérdés, hogy nemet mond a kezdeményezésre.
Talán ezekben a napokban ért el hozzájuk a korábban megjósolt égzengés. Rendszeressé váltak a konfliktusok a házaspár között, noha a legtöbb okozója kizárólag egyikük volt. Egy csalódott nő, ki úgy érezte, feleslegesen tartott ki Rhett, pontosítva, jövőbeli ábrándjai mellett. Jólétben éltek, ám számára ez nem volt elég. Többet akart. Álmait viszont egy szempillantás alatt darabokra törte férje egyetlen mondata, melyet apja ajánlatára adott válaszként. Haragja megtestesüléseként született pedig a folytonos viszály kettejük között, mígnem a viharfelhő véglegesen is föléjük ért.
Mindössze foszlányok maradtak meg számára azokból az órákból. Csendes, téli éjszakáról beszélünk, mikor egy bizonyos lakás hálószobájában apró mozzanatokra lehet figyelmes az ember. Aprót szusszan az ágy, ahogy felemelkedik róla a súly. A másik oldalt lévő még nagyban az igazak álmát alussza. Az álomnak az ajtó csattanása vet véget, ahogy a férfi kipattanva az ágyból, az utcára rohanva, már csak annak lehetett szemtanúja, ahogy élete szerelme éppen berángatja zokogó gyermeküket az autóba, majd elhajt a messziségbe.
Nem találta azokban a percekben a szavakat. Mindössze állt odakint a hópelyhek fagyos ölelésében, a távolba meredve. Érezte, ahogy az általa felépített derűs világ apránként omlik össze benne. Az éjszaka viszont nem ért még véget.
„Friss hírek! Holtan találtak rá London utcáin egy hölgyre és 4 éves gyermekére. Az autó az árokba hajtott, az utasok azonnal életüket vesztették. További nyomozás folyik az ügyben. Ügyeljenek biztonságukra ezekben a hetekben, az utak rendkívül veszélyesek!"
..Napjainkban is képtelen visszahívni azokat az érzelmeket, melyek az akkori hetekben, hónapokban kavarogtak szereplőnkben. Egy dologra viszont tisztán emlékszik. Arra az édeskés nedűre, mellyel egyre szorosabb kapcsolatot kezdett ápolni. Olyannyira mérvadóvá vált kapcsolatuk, hogy társasági élete már-már teljesen elhalt megromlott magaviseletéből fakadóan.
Legnagyobb szerencséjére a családfő hamar reagált, így nyomban visszahívatta gyermekét Amerikába, és fogta a kezét az előtte álló hosszadalmas út során. Hónapok teltek el, mire alanyunk képes volt megszakítani az alkohollal kötött szoros barátságát, és újonnan fellángolt szenvedélyét immáron munkájának szentelte. Egyelőre képtelen volt ezen kívül másra fókuszálni. Évekkel később, állapota fokozatos javulásának gyümölcseként, apja ismét feltette számára azt a bizonyos kérdést. Kezdett már kiöregedni a munkából, így már mindenképp szüksége volt egy megbízható társra, kinél tudja, jó kezekben lesz legféltettebb kincse. Kérése végül elfogadásra talált.
Ami szereplőnket illeti, számára nem sok minden változott. Ugyanúgy a munkája a mindene, odafigyel alkalmazottjai jólétére, őrzi a vállalkozást, mint családi hagyatékot. Arról a betöltetlen űrről pedig, mely bensőjét képzi, szándékosan nem vesz tudomást.
…Ismét homlokát dörzsöli, míg tekintete a kanapé fejtámláján nyugvó ruhára esik. Megenged magának egy apró mosolyt, ahogy gondolatai immáron az öltözék tulajdonosa körül forognak.
Marianne. Az ő Marianne-je. Lassacskán már házasságuk második évfordulóját ünnepelhetik. Néhány éves ismeretség előzte meg frigyüket, mely alatt mindketten belátták, mennyire is kedvezne számukra az a boldogító igen. Egy szerelem nélküli, ám rendkívül erős, bizalmon alapuló kapcsolat, melyre, be kell, hogy ismerje, hatalmas szüksége volt. Munkája mellett adatott még egy személy, akinek boldogságát mindenek előtt tartja.
Fejfájása ezekben a percekben, mintha csak egy varázsütésre történt volna, teljes egészében elmúlik, így aztán képes visszatérni elfoglaltságához. Hosszú óráknak néz elébe, ám különös okoknál fogva, nem zavartatja már magát ezzel annyira.