@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Felipe hírére mindkét vezető pulzusa az egekbe szökik, ami jól mutatja, hogy bizony a hír hihető. Azt tudták, hogy valahol eltűnik egy adag kokain, eddig azonban célirányosan Hectort hibáztatták miatta, róla feltételezte mind Qadir, mind pedig a kartell saját fia, hogy valamit tervel ellenük, amiért megpróbálja majd nehéz helyzetbe hozni őket New Yorkban. Hogy majd számonkérhesse a saját fiát, hogy hol a cucc. Ez bonyolult játék lett volna, mégis fel voltak rá készülve. Viszont Felipe... Tiger szavai hallatán minden értelmet nyer és pont ezért ennyire rémisztő a helyzet. Vagyis az egész lopás mögött nem Hector állt, hanem tényleg Marcos és Qadir vétett, ők nem tartották elég szorosan a pórázt és így Felipe kibújt a kezük alól. Nem akarták, hogy ez igaz legyen, mert azzal be kellene ismeri, hogy hibáztak, hibázott itt mindenki és természetesen nem hagyhatták, hogy ennek híre eljusson Hectorhoz Kolumbiába. Úgyhogy cselekedni kellett, mindazonáltal nem az idő az elsődleges, hanem az, hogy minél elrettentőbb leszámolása legyen Felipenek, viszont ezzel együtt mégis amennyire lehet, eltusolják kábítószer-lopás botrányát. Előbbiben Marcos, utóbbiban azonban Qadir a jobb, elvégre Marcos nagyon látványos módon tud kivégezni valakit, azonban az információáramlás kordában tartásában Qadir volt otthon. Úgyhogy tekintettel arra is, hogy Marcosnak most elég sok családi problémája akadt, Qadir veszi készbe ezt az ügyet. Első lépésként pedig szembe akar nézni azzal az illetővel, aki ezt az információt Tigerhez eljuttatta.
- Ki az informátor? - kérdezi amint megkérkeznek Qadir saját lakásába és szembefordul az unokaöccsével, aki persze számított rá, hogy ez lesz Qadir első kérdése. Lényegében már akkor tudta, mikor jelezte neki, hogy tartson vele ide.
- Tényleg fontos ez? - kérdez vissza, ezzel is érezteti Qadirral, hogy nem akarja kiadni. Ez nem opció. Vagyis ilyen formában nem. Még mindig feszült, nem csoda, hiszen Marcos temperamentuma sem volt könnyen kezelhető, de immáron már csak ketten vannak. Két Abbar. Qadir úgy néz rá, mintha össze akarná roppantani az egyébként nem gyenge testet.
- A mexikóiak közül egy nagyon régi ismerősöm.
- És nekem hinnem kellene neki?
- Nem kell - feleli kissé flegmább stílusban a fiatalabb és tesz egy lépést előre. - De te is tudod, hogy ez az igazság a személyétől függetlenül. - Amiben sajnos igaza van Tigernek. Felesleges kibúvókat keresni, de ettől még nem tágít, találkozni fog vele azelőtt, hogy bármit kezdene Felipevel.
- Remélem tudod, hogy ha nem mondasz semmit, akkor is megszerzem magamnak a szükséges információkat, csak más eszközökkel.
- Tudom. - És persze nem is mondta azt Tiger, hogy ez baj lenne. Őszintén szólva, ő már annak is örül, hogy ő neki nem kellett kiadnia a barátját, úgyhogy a szavát megtartotta. Qadir előtt pedig értelemszerűen esélye se lenne eltitkolnia Xelt, bár hálás azért, hogy nem erőlteti rá, hogy beszéljen, hanem tiszteletben tartja a becsületét.
A beszélgetés után Tiger dob is ez üzenetet Xelnek, hogy feltehetőleg valaki meg fogja keresni. Hogy hol és mikor, azt viszont ő sem tudja.

Négy órával később Tiger minden üzenete és minden helykoordinátája le lett hívva Qadir informatikusának számítógépére az elmúlt három napból. Alapvetően nincs nehéz dolga, mert látja a kitörölt üzeneteket, amiket meg nem törölt ki… azok túl abszurd átlagos üzenetek ahhoz, hogy elhiggye, hogy többek között Tig tényleg a barátai anyjának sírját látogatja. Tiger a saját barátainak sírját se látogatja meg és ezt pontosan tudta róla Qadir. A helykoordináták alapján meg is találják a temetőt, majd onnan lehívva a térfigyelő kamerák képeit, némi kutatás után kiszúrják a nőt, akivel találkozott. Valamiért meglepi Qadirt az, hogy nő az illető, de igazából mindegy is. Az arc alapján pedig ilyen szintű adatbázis eléréssel, mint ami nekik van, kis túlzással mindent sikerül megtudni a nőről.

Hajnali négy óra van. Ekkor már az éjszaka dolgozó drogbandák bűnözői sem annyira éberek már, a többségük már elvégezte a munkát, az éjszakai műszakos emberek pedig már elég kókadtak, a nappalisok pedig még nem ébredtek fel. Ilyentájt még New York is lelassul, félálomban van, úgyhogy feltehetőleg nem sokan veszik észre befordul sarkon egy kapucnis, esernyős férfi. Igen, esik, nem is kicsit, amit amint észrevett Qadir, eldöntötte, hogy most van itt a megfelelő alaklom felkeresnie a lányt. Amúgy sem húzhatta sokáig, de az eső még egy fokkal rásegít arra, hogy észrevétlen tudjon maradni. Igaz, a beszélgetés során sok minden változhat, sok minden kiderülhet. Az egyik opció az, hogy kiderül számára, hogy mégsem megbízható a lányt és akkor megöli. Ha viszont potenciált lát benne... akkor sok kimenetele lehet ennek a kora hajnali találkozásnak.
Lényegében úgy kopog be az ajtón a télikabátjának kapucnijával a fején, hogy ő sem nagyon tudja, mire számíthat és ez a kiszámíthatatlanság kivételesen felcsigázza. Most egy kicsit újra a régi 90-es évekbeli önmaga lehet, csupán más sokkal tapasztaltabb.
Összességében arra is számít, hogy nem nyit neki ajtót. Azt kötve hiszi, hogy ne hallotta volna a kopogást, hajnali négykor nem tud olyan halkan kopogni, hogy az épület ne vezesse el a hangullámokat a folyosó végére is, annyira csend uralja most a lakásokat. Kopog még egyet, hogy tudatosítsa Axelle-ben, hogy nem csalt a füle, valamint, hogy nem fog tágítani addig, amíg nem nyit ajtót. Megvan a szerszáma arra, hogy kifeszítse az ajtót, de nem akar idáig eljutni.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Ha azt mondja valaki, hogy sokat stresszel a munkája miatt, az nem közelíti meg azt, amit most én megélek. Eddig is tisztában voltam vele, hogy amit Tignek kiadok, az fővesztéssel járhat (és az még egy nagyon enyhe kifejezés a büntetésre), de most valahogy ténylegesen érzem a fejem felett lebegni Damoklész kardját. Szívem szerint szabadságra jönnék egy pár napra. Valameddig, míg elül a vihar, történik valami, vagy nem is tudom. Tegnap ott tartottam, hogy lelépek. Egyszerűen fogom magam és elutazok valahová, ahol jó meleg van és nem ismernek. Vendéglátózásból majdnem mindenhol el lehet lenni, és hiába él itt az öcsém, meg az apám, valahogy nem érzem magamban az akaratot jelenleg, hogy velük maradjak. Baromira bosszantó igazság szerint, mert közben meg nem akarok elmenni. Bízom Tigben, hogy nem próbálja az ügyet a saját szakállára rendezni végül, bár egy véletlen "baleset" még mindig a legjobb forgatókönyv lenne. Az nem hadüzenet jellegű.
Semmit sem tudok a főnökeiről, sem arról, hogy milyen habitusú emberek, mennyire kezelnek egy ilyen ügyet higgadtan. Meglehet, hogy már mondjuk tudtak az egészről, csak nem akartak lépni benne, hanem kivártak valami megfelelő időpontot.
Azt nem tehettem meg, hogy nem mentem dolgozni. Sosem kérek szabadnapokat, maximum cserélgetek, de egy hirtelen betegség is ugyanaz, mintha sírkövet kérnék a Télapótól, amit hamarabb hoz el. Egyszerűen csak könnyebb, ha hagyom a hétköznapokat a saját medrükben folyni. Mint mondtam a temetőben is, nagyon rám férne némi lazítás, de most pont ezt nem tehetem meg. Félek, hogy ha elcsúszik a kontroll gombon az ujjam, abból nem csak nekem lesz végzetessé váló eseménysorozatom. Tiget pedig nem keverhetem bajba. Így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a temető nem túl feltűnő hely volt eddig, és nem tűntünk fel senkinek.
Kis híján ugrottam egyet viszont itthon - a százezredik megébredésem közepette - amikor jött az üzenet. Valaki valamikor meg fog keresni. Noh, azzal nem sokra megyek. Egy jövőbeli dátum, ráadásul valaki. És hol akar megkeresni? Mikor akar megkeresni? MINEK akar megkeresni? "Nem azt mondtad, hogy maradhatok az árnyékban?! - pittyegek neki is vissza. Őszintén nem akarok azzal a "valakivel" találkozni. Nem tudok többet elmondani, mint amit Tignek elmondtam, bizonygatni pedig nem sok értelme van. Ők idegenek úgyis idegenként fognak rám nézni, nem olyanként, aki egy jó ideje már Tignek passzolgatja ki az információkat. Ráadásképp én bent nem tudok telefonálgatni, és most még inkább a hátam mögé kell majd néznem az utcán, ugye? Eddig sem sétálgattam különösebben önfeledten, most pedig pláne nem teszem. Legszívesebben vagy a lakásban maradnék, vagy ki sem jönnék a munkahelyemről. De mindkettő öngyilkosság. A főnököm is a gyanakvás iskolapéldája. Keveset alszom és nyűgös vagyok az idegtől, jobban mondva túl sok a belső feszültségem, amit valahol le kellene adnom. Ezért haldokoltam a tegnapi szabadnapomon is a teremben, mert legalább ott és akkor arra kell figyelnem, hogy hogyan veszem a levegőt, és legalább érzek valamit, amikor megütnek. A terápián javasolták anno, hogy transzformáljuk a vágyakozást valami aktívba. Nekem a sportok maradtak, mert semmi más nem tudott annyira lemeríteni. A szex pedig csak a romantikus regényekben tud ennyire kimerítő lenni.
Amíg sétálok haza, pont a sajgó izmok az emlékeztetői, hogy hasznos volt a tegnap, és nem is feltűnő, hogy ilyen helyen töltöm az időmet. Ez is mutatja, hogy fejlődöm. Mert nyilván találhatnék...nos, egyéb szórakozást is, amiben kicsit nem kell gondolkodni.
Az álmom is álomtalan, nem nyugodt, ráadásul gyerekkorom óta sokkal hamarabb felkelek élő zajra, mint mondjuk telefonra. Ilyen zaj a kopogás is, ami nem kirázogat gyengéden az alvásból, hanem kitaszít belőle.  Biztosan az én ajtóm, biztosan lehetne a piás szomszédom is, aki már megint rossz ajtón próbál bejönni, de nagyon azt érzem, hogy nem így van.  Most biztosan nem, az túlságosan is nagy szerencse lenne az én szériáimat tekintve. A szívem rögtön bepörög, annyira szeretnék most felszívódni. Elnyúlok a telefonomért: istentelen hajnal 4 óra. Borzasztó érzés ez a dilemma. Megtehetném, hogy nem engedem be, hogy úgy teszek, mint aki nincs itt, és egyszerűen lemászom a tűzlépcsőn.
Nem akarom egyszerűen kinyitni az ajtót, de hajnal 4-kor nem hívhatom fel Tiget sem. De...nem is kell felhívnom. Csak írok neki egy üzenetet megint. Nem mintha képes lenne otthonról az én állapotomon, problémámon segíteni. Nem tud. Ezen senki sem tud. Kénytelen vagyok kinyitni az ajtót, de mivel ez New York, így csak addig, míg a beakasztott biztonsági lánc engedi. Egyébként a testem is fedi az ajtólap, jártam már úgy, hogy vállalkozó kedvű seggfej be is nyúlt a résen. Azóta inkább óvatos vagyok. Nagyon is bizalmatlan tekintettel nézek ki a résen. - Maga kicsoda? - ettől függetlenül még lehetnek naiv gondolataim. Nem túlzás azt mondani, hogy a szívem a torkomig ugrik, jóformán fuldoklom. Egyszerűen ólomnehéz lesz az idő, végül rácsukom az ajtót, elhúzom a láncot és kinyitom neki az ajtót. - Fáradjon beljebb. - a hangom is halk, nem kell, hogy az egész szomszédság hallja, hogy hajnal 4-kor valami pasast fogadok. Intek, hogy merre találja a kicsi-de-szeretem nappalimat. Nem kezdem kérdezgetni, tényleg nem tudom, hogy ő most....milyen minőségben van itt? - Csak tessék. - intek, üljön le, ha akar. Én bizonyosan nem tudok. Ugrándozik bennem a feszültség, az sem zavar, hogy az alvós szettemben lát, amin már ott virít a Tig által javasolt pulóver és az ujjában a kés, ami ugyan ad egy hamis biztonságérzetet, de jelenleg rettenetesen idiótán érzem magamat. Remélem, Tig viccelt, hogy elindul ide..lévén fogalma sincs, hogy hol lakom. Az idegen férfi viszont most pont az a bizonyos Végzet, akit én magam engedtem be az ajtómon. A kérdés, hogy melyik fajta.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Többféle megoldás is van a fejében, hogy miként tudna bejutni a lakásba, de bízik benne, hogy nem fog kelleni kényelmetlenebb pillanatokat átélnie. Nagyon sok adatot összegyűjtött róla Qadir, a gondolkodásmódját, valamint a fejében lévő információkat azonban nem ismeri. Nem tudhatja, hogy fog reagálni az érkezésére, ismeri-e az arcát egyáltalán, vagy semmit sem mondtak róla a saját társai. Mindazonáltal nem egy kulcsszereplő Axelle a mexikóiak között, nem lehet az, különben nem tudna információkat továbbítani Tigernek. Kétségkívül nincs ő annyira átvizsgálva, mint a bandájának veszélyesebb tagjai, így szabadabb is és megteheti, hogy két kapura játsszon. Legalábbis ilyen gondolatok közepette kopog be a lakásba.
Az első kopogás után kivár, mert sejti, hogy előbb fel kell ébrednie a lánynak, aki feltételezhetően megkérdőjelezi majd, hogy vajon tényleg kopogás zajára kelt-e fel, így hát nyomatékosítva az előbbi zajokat újra jelez. Ezt követően viszont más hosszasan csendben marad, nem zajong a folyosón, mert innentől egyértelműnek kell lennie Axellenek is, hogy valaki áll az ajtaja előtt. Hallgatózik, érzékel is lépéseket odabentről, úgyhogy minden bizonnyal a lány felkelt. Hallja, hogy sétálgat, de mivel nem tudja, hogy milyen elrendezésű a lakás, ezért nem tudja meg, mire készülhet, egyedül arra kész ugrani, ha az ablakot nyitná ki és Qadir meghallaná a fém tűzlépcső nyikorgását. De ilyet nem tapasztal, ellenben a lépések közelednek az ajtóhoz vele szemben.
Az ajtó nyílik, ugyan csak résnyire, de Qadir nem is akar berontani egyből hozzá. Mondjuk, ha meg akarná ölni Axellet, így is meg tudná tenni, simán fejbe tudná lőni, de teljesen más szándékkal érkezett.
- Úgy sejtem, már megüzenték neked, hogy jövök - dönti oldalra fejét és ezzel mindent elmond magáról, amit elsőként tudnia kell a lánynak, anélkül, hogy bármi konkrétumot mondana. Azaz utal Tigerre, hiszen tudja, hogy váltottak üzenetet és mivel ezt nem törölte ki Tiger, ezért az unokaöccse is tudja, hogy Qadir tudomására jutott az információ. Azt speciel nem tudja, hogy Tiger mi mindent mondott el a lányak róla, de ezt is tesztelni fogja most. Valószínűleg Tiger sem gondolta volna, hogy ő jön el személyesen a lányhoz és nem egy emberét küldi maga helyett. Sokáig ez így is volt Qadir fejében is, de mostanra eljutott arra a pontra és annyira kiábrándult, hogy már tényleg szeretne minden bennfentes dolgot sajátkezűleg csinálni. Ami nem jó, túl veszélyes egy vezetőnek ennyire közel kerülnie a tűzhöz, de nem tágít attól, hogy ezt a Felipe ügyet ő viszi.
Úgy látszik, a fiatalok tényleg megbíznak egymásban, mert miután Tigerre hivatkozik, elhúzza a láncot és beengedi őt, úgyhogy Qadir beljebb is lép.
- Köszönöm. - Bár tud ő is kemény lenni, most nem az a célja. Nem megfélemlíteni akarja a lányt egészen addig, amíg erre nem ad indokot. Ha Axelle nem zárja kulcsra az ajtót, akkor ő megteszi helyette, hisz nem akarja, hogy valaki megjelenjen mögötte és fegyvert rántson. Qadir sok mindent átélt már, ezért is ennyire elővigyázatos.
Leteszi az ajtó mellé már összecsukott esernyőjét, nem akarja végigcsepegtetni a róla lehulló vízzel a nappalit. Nem barbár ő, ami egyúttal szintén sokat elmondhat róla a lány számára, miközben Qadir is végigméri Axellet, próbálja kiolvasni szemeiből az érzéseit, már a félelmén túl, mert az teljesen érthető. Nem ül le, mert nem érzi azt a lányon, hogy követné a kanapéra, azt pedig nem engedné, hogy a lány legyen közelebb a menekülési útvonalhoz. De nem is vendégségbe jött, hogy kiélvezze a lakása adta kényelmet.
- Úgy látom rajtad, hogy nem tudod, ki vagyok. - Ezt szűrte le szemeiből az imént. - Mivel én sokat tudok rólad, ezért, hogy fer legyen, bemutatkozok - kezét nyújtja a lány felé kézfogásra, pont úgy, mint bármely üzletember.
- A nevem Qadir és én vettem kezembe Felipe helyzetét. - Az Abbart szándékosan hagyja el, most nem számít, hogy rokoni viszony van közte és Tiger között. Mindezekből pedig minden bizonnyal már Axelle jól tudja, hogy melyik bandát képviseli. - Ezzel együtt pedig szeretném megköszönni az információkat, amiket időről-időre átadsz az emberemnek. - Persze nem csak ezért jött, nem is fejezi ki magát úgy, mintha ez lenne az össz mondanivalója, de mindenesetre azt már tudhatja róla a lány, hogy Tigernél egészen biztosan magasabb pozícióban van.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Nem túlzás a teljes lefagyás gondolata. Ha ájuldozós lennék, akkor most bizonyára bekövetkezne a dolog, de csupán a heves szívverésem, a vérem száguldása az egyetlen, ami arra emlékeztet, hogy valami olyan helyzetbe kerültem, amibe egyáltalán nem akartam. Régen már történt hasonló, de akkor nem magam miatt voltam benne, csak sodródtam. Viszont én hoztam meg azt a döntést, hogy információkat adok át Tigernek, mindegy mennyire lényegtelenek, vagy éppen nem.
Attól eltekintek két agybaj között, hogy normálisan felöltözzek, egyébként is érdekesen hatna, hogy hajnal 4-kor teljes harci díszben kódorgok a lakásban, aminek csupán fél-lelkes bérlője vagyok. Legalább a papucsom felveszem. Az alvást nem sajnálom, az elmúlt napokban nem jutott ki belőle túlságosan sok, nem siratjuk már egymást.
Tiger üzenetei nem nyugtattak meg, de a kés hűvösen nyomja az alkaromat, bár nem tudom kit akarok átverni vele. Gyanítom, aki idejön, nem egy képzetlen szerencsétlenség és vélhetően több halottat látott, mint a kezdő halottkémek. Nem mintha ez alapból nem költöztetne belém némi félelmet, de már rég tudom, hogy a világ szar hely, az élethez való jog pedig lényegében ott elveszik, amikor valaki rálép egy bizonyos útra. Onnantól vagy feláldozható és járulékos veszteségként írják jóvá, vagy szerencséje van, mert ő volt az erősebb, kegyetlenebb, gonoszabb. Az arc nem ismerős, amire a résen kipillanthatok, bár honnan is lenne az? Amit mond, viszont Tigert igazolja. Tőlük érkezett a látogató, akárki is legyen az. Ezért engedem be, pedig a tűzlétra még mindig elég vonzó gondolatnak hat.
Beljebb sétálok, de nem akarok neki hátat fordítani. Idegen, ismeretlen, ráadásul...ah, mindegy. Már úgyis bent van. A zár kattanása, mintha az idegvégződéseimen robogna végig. Nem mintha át tudnék rajta jutni, hogy kinyissam az ajtót, de miért zárja be? Szereznem kellett volna egy kis nyugtatót, hogy legalább ne feszüljön minden izmom annyira menekülésre készen. Félek tőle, ez nyilvánvaló, ha rákérdezne, le sem tagadnám. Viszont le sem ül, ami megint kicsit kényelmetlenné teszi az egészet, feszengővé. Egy idegen pasas áll előttem, és azt se tudom mihez kezdjek hirtelen. Tiger adhatott volna egy használati utasítást.
- Valóban nem tudom. - találok rá a hangomra, amiről azt hittem, elveszítettem a kopogás - váratás alatt. A nevét hallva sem gyúl ki a villanykörte a fejem felett. Tiger soha nem említette a vele dolgozókat név szerint, lévén nem is volt érdekes. A Felipe történet más, őt én is ismerem, ezért tudtam a nevén nevezni eddig is. Bénán nyújtom a kezem, mintha ezzel a lelkem még érintetlen szeletkéjét adnám el éppen az ördögnek. Mit mondjak? Örvendek? Pedig nem. - Üdvözlöm, Qadir. - maradok a hivatalosnál - Igen, ebből már gondoltam, hogy miatta jött. - valahogy nem gördül a nevemre, hogy baráti stílusra váltsak. Nem megy. Örülök, hogy tudok egyáltalán beszélni. A köszönettel mondjuk meglep, erre olyan ostobaság azt mondani, hogy szívesen, nem? - Ő a barátom. Természetes, hogy segítek neki, ha tudok. - ezt komoly hangon mondom, valóban ez vezérelte az egészet. A barátságunk. Nem a nagy pénz, a karma, meg isten tudja mi. - Nyugodtan foglaljon helyet. Nem fogok elfutni. - bár baromira szeretnék. - Egy italt? - hogy engem oldjon, neki a jelek szerint semmi problémája a helyzettel. Nekem annál több. A kérdés, hogy vajon ki ez az ember? Talán ő lenne az egyik a többesszámú főnökből, akiket Tig emleget?

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Folyamatosan elemzi a lány reakcióit és illeszti bele abba a képbe, amit a megtudott adatokból rakott össze róla. Egyelőre tényleg nem tűnik úgy, mintha ismerné Qadirt, ami valós lehet, hiszen bármaidként nem sok mindenbe rángathatták bele a mexikóiak. Talán még maguk között sem osztottak meg vele mindent, nemhogy az ellenséges bandát illetően.
Viszont tetszik neki, hogy őszinte és nem játssza meg magát, be meri vallani, hogy nem ismeri és egyúttal semmi hirtelen mozdulatot nem tesz, ami Qadirt is más hozzáállásra kényszerítené. Vagy már tapasztalt és megtanulta, hogy miként élhet túl ennyi farkast maga körül, vagy Tiger ezúttal is megelőzhette Qadirt. De nem, nem tudhatta, hogy személyesen ő fog érkezni. Mindegy is, összességében örül, hogy nem szabadulnak el indulatok és egyelőre a lány kezelni tudja a félelmét.
A kézfogás látszólag teljesen átlagosan is zajlik le. Fontosak ezek a kontaktusok, bár nem az illem miatt szeretett volna kezetfogni vele. A pulcsija már eleve gyanakvásra, rejtegetésre adott okot, viszont a kézfogás során kap az alkalmon és másik kezével egyébként még mindig természetes módon (elvégre ez is egyfajta üdvözlés), ráfog a lány alkarjára, hogy kitapintsa, valóban az feszül-e ott, amire gyanakszik. Nem csalódik a megérzéseiben, mikor kitapintja a kést.
- Feltételezem nem kis aggodalmat jelent neked is az ő árulása… - utal arra, hogy nem lehet veszélytelen kiadni a saját embereit Tigernek, pláne, ha ilyen értékes információt továbbít.
- Az besúgók sosem lehetnek elég biztonságban - komoly szemkontaktus közben szorítja meg nem erősen az alkarját, ahol a kés húzódik, ettől fájdalmat nem érezhet, de Qadir nyomatékosítja, hogy miért mondja azt, amit, valamint, hogy tud a késről és ezáltal, ha használni akarná, kisebb sikert tud vele elérni immáron, hogy Qadir számíthat rá. Ugyanakkor nem mozdítja el pulcsija alól a kést, nem kéri, hogy vegye ki onnan, mert ha ez megnyugtatja, ám legyen, tartsa csak magánál. Ezzel sugallja neki, hogy nem tekinti veszélyforrásnak a kést, ami önmagában nem igaz, mert ha Qadir figyelme lankadna, a nő meg tudná sebezni vele, de ilyenkor fontosabb az, hogy erősebbnek mutassa magát és már a puszta jelenléte elriassza a másik felet a tettlegességtől. Nyilván Qadir sem fegyvertelen.
Az előbbi kontaktus után elengedi a kezét és megköszöni az információt, mert ez tényleg jól jött nekik. Fontos puzzle darab került a helyére. Jól esik számára a válasz, szeretne is hinni Axellenek és örül, hogy vannak még emberek, akiknek tényleg fontos a barátság, bár, ha nem Tiger lenne az a bizonyos barát, akkor lehet elengedné ezt a válaszát a füle mellett. Még azért ő is fenntartásokkal kezeli Axellet, így kell tennie, szkeptikusnak kell lennie. Máskülönben nem lenne itt.
- Szép és becsülendő tulajdonság! Sokaknak nem természetes dolog ám ez, Axelle. Például azoknak, akik bárjában italokat készítesz - közöl vele néhány információt, amiket megtudott rólam, mint például a nevét és a munkáját. Persze ez nem ennyire fekete-fehér, nem csak a mexikóiak képesek elárulni a barátaikat, hanem köztük is megbújnak ilyen alakok, de ez most lényegtelen. Nem titkolt szándéka a lányt a sajátjai ellen hergelni.
Elmosolyodik az újabb invitálásra, érezhetően Axelle már nagyon szeretné, ha megváltozna kettejük elhelyezkedése a lakásban.
- Köszönöm, csak utánad. - Nem fogja beadni a derekát, de ha Axelle jobban érzi magát attól, hogy ülnek, akkor üljenek hát mindketten.
- Nem kérek. - mondja és a kanapék közé érve udvariasnak tűnő mozdulattal maga elé engedi Axellet, mielőtt a lány a konyha fele akarna menekülni alkoholért, ezzel meggátolja, hogy adjon önmagának pár percnyi gondolkodási időt. Nem akarja, hogy Axelle lenyugodjon, mert Qadir az ösztönös cselekedeteire kíváncsi. Szeretné minél több hibára kényszeríteni, hogy az igazi válóját lássa meg. Ahogy azt sem akarja, hogy esetleg üzenetet írjon valakinek, mondjuk egy mexikóinak, vagy épp Tigernek. Nem, itt fog ülni vele szemtől szemben, ha már az ácsorgás túl felületes volt. Qadir próbál olyan helyre ülni, ahol közelebb lehet az ajtóhoz, mint a lány, de nincs annak háttal. Már amennyire ez kivitelezhető.
- Őszintén szólva meglep, hogy még nem buktál le előttük. - Csak mert Tiger is lebukott Qadir előtt. Ez azt jelentené, hogy a biztonsági rendszerük jobb, mint a mexikóiaké? Erre persze nem kérdezhet így rá. - Tudod, elég sok mindent rögzít Tiger telefonja, amit nem tud elrejteni előlünk. A tiéd teljesen saját, vagy a főnöködtől kaptad? - Tudnia kell, mekkora az esélye annak, hogy most lehallgatják őt, csak ezért megy bele ennyire ebbe a témába. Persze azért igyekszik megőrizni Tiger becsületét, mert szó mi szó, tényleg nem ő adta ki a lányt Qadirnak.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Az olyan dolgokról már régen nem merek gondolkodni, hogy vajon ez a pasas hány ujjat, fejet, orrot, egyebet vágott le akár puszta passzióból is már, hány gyilkosság szárad a lelkén. Nem jó ember, de senki sem az, az én környezetemben sosem éltek jó emberek, én pedig még átlagembernek is alkalmatlan voltam. Őszintén, az örökös pénzhiány, az anyám halála, apám passzivitása mind mind csak afelé tolt, hogy találjak némi gázolajat, amivel gyorsabban olvaszthatom azt a bizonyos gyertyát. Mióta a mexikói bárban dolgozom és összefújt a szél újra Tiggel rájöttem, hogy én alkalmatlan vagyok a normális életre minden bizonnyal. Egyszerűen a túl szabad keretek között csak hibázom és olyan mocsárba süllyedek, ahol még az a legszebb út, ha kurválkodom a pénzért, amiből drogot vehetek, hogy ne kelljen gondolkodnom azon, mennyire bagatell és szánalmas is az életem.
Muszáj megejtenem a kézfogást, pedig a szívem félő, hogy kirobban a bordáimból, hogy kettőnk között verjen kétségbeesetten a padlón. Félek tőle, nem azért jött, mert ő a kedves bérlő úr, akinek elfelejtettem kifizetni a lakbért a múlt hónapban. Ó, nagyon nem. - Az attól függ, hogy maguk mit fognak lépni. - óvatos a válasz, azt mégsem mondhatom, hogy legyen szíves rendezzen meg egy balesetet a kedvemért, hogy véletlenül se kezdjenek házon belül árulóra gyanakodni. Egyébként furcsán hidegnek hat az én kezem az övében, beleborzongok. Az alkaromon erősödő szorítás pedig egy nagyon udvarias jelzés arra, hogy tudja, mi van nálam, de mondhatnám, hogy rendes tőle, amiért nem röhög rögtön képen, és mondjuk szegel fel a falra. - Nem is vagyok biztonságban. - soha nem is voltam, ugyanis fennállt a veszély, hogy ott történik valami, amiből kifolyólag engem leírnak járulékos veszteségként. De csak egy dolgozó vagyok, aki már megtanult figyelni és meghallani dolgokat.
Megkönnyebbülök, amikor megszűnik a kontaktus közöttünk. Nem mintha most elég távolság lenne a túlélésre, a menekülésre. Ennek az embernek semmibe sem kerülne engem eltüntetni a föld színéről, és ezzel mindketten tisztában vagyunk. De miért jött ide? Miért nem volt elég Tig, meg az elmúlt év? Egyre inkább érzem, hogy tényleg jobb lett volna az a tűzlétra, mintha beestem volna a tigris ketrecébe és most azon gondolkodna, hogy éhes-e vagy nem. - Vagy annak, aki magukat árulja el éppen. - nem mosolygok a mondathoz, mert ugyan az én főnökeim gennyládák, de Philip áruló is, aminél azt hiszem a férfiak között kevesebb rosszabb húzás létezik. Bár bizonyos esetből nézve én magam is áruló vagyok, kivéve, hogy nem vagyok tagja semminek sem. Csak egy dolgozó.
Szeretném leültetni, így, hogy itt ácsorgunk feszélyezett színezetet eredményez, mármint még inkább feszélyezettet, mint amilyen valójában. Egy pár másodpercig a szemébe nézek, mielőtt megindulnék és leülnék a kis fotelembe. Az italt magam miatt kérdezem, az udvariasság igazán második a sorban. Engem nem neveltek úrilánynak, sem aranykalitkába zárt kismadárnak. - Én viszont innék egyet. - és ugyan nincs lehetőségem Tigernek írni egy 50 kérdéses tesztsort azt illetően, hogy kicsoda ez a Qadir és miért nem nyújtott át nekem mindent egy illusztrált képeskönyvben, nem teszem. A telefonom a rohadt dohányzóasztalon van. Viszont nem a konyhában van az üveg, hanem itt. Mondjuk úgy, hogy kézközelben. Nyilván láthatja, hogy egy pohár van az asztalon a telefon mellett, tehát nem járt itt senki. Igazából sosem járt itt senki. Nekem nincsenek látogatóim. Úgyhogy töltök magamnak és próbálok nem teljesen feszengve belekortyolni a pohárba, pedig a torkom úgy össze van szorulva, hogy csak reménykedem, hogy nem fulladok meg tőle.
- Mi olyan meglepő benne? Elővigyázatos voltam mindig. - és mivel a családomon kívül maximum pultosokkal kontaktolok bárokban, nem lettem feltűnőnek nevezhető jelenség. Megvillan a tekintetem, tehát belemásztak Tig telefonjába, így gyakorlatilag mindenről tudtak. Mikor találkoztunk, hol találkoztunk, valószínűleg innen van a nevem is, meg még isten tudja mi. Talán már DNS mintája is van hozzám. - A főnökömtől kapott telefonom sajnos elromlott. - vagyis, mikor Philipről tájékoztattam Tiget, aki nyilvánvalóan más néven szerepelt benne, és csak a temetőben találkoztunk olykor-olykor. Remélem megérti, hogy nem azért van ott, mert éppen bizarr módon beszélgetést rögzítek. De azt is, hogy nem óhajtja most miszlikbe aprítani valamivel, amit a kabátja alatt rejteget. Az mondjuk úgy, hogy mélyen érintene. - Miért keresett fel, Qadir? - teszem fel tök egyenesen a kérdést, mert az idegeim nem szeretnék, ha még arra is célzást tenne, hogy melyik fiút vertem a kislapátommal az oviban. Mert nyilván azt is tudja.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

A lánynak igaza van, valóban sok minden függ attól, hogy mi lesz Qadirék válasza, bár ez az ő részéről egyértelmű. Más nem is lehetne, csak az, hogy a lehető legkíméletlenebb módon szembeállítják Felipet minden alvilági személlyel és halálával a mexikóiaknak és saját maguknak is jeleznek, hogy aki hűtlen, azt családostúl törlik el a föld színéről. De persze ezt nem közli a lánnyal, csupán mosolyog egyet. Nem ad ki semmilyen információt a terveiről, még elrettentésként sem. Qadir is tudja, hogy tulajdonképpen Axelle is egy áruló, csak épp nekik kedvező módon, úgyhogy nem Qadir feladata vele is azt tenni, mint amit Felipevel tervez. Mások helyet nem végzi el a piszkos munkát.
Egyetértenek abban, hogy Axelle nincs biztonságban, más kérdés, hogy jelenleg Qadir sem, de talán kettejük közül, hogy nem a férfi nyaka körül szorították meg jobban a hurkot. Mindenesetre jelzi, hogy tud arról a késről, ami a pulcsija alatt húzódik, de nem bántja érte, nem veszi el.
- Igen, vagy annak… - ismétli meg a nő Felipere tett hárítását. Látja, hogy még mindig rengeteg kérdés lakozik Axelleben, ami teljesen normális, noha lehet csak a felére fog választ kapni jó esetben mai nap Qadirtól, aki felajánlja neki, hogy hajlandó a kanapéhoz fáradni, amennyiben Xel is vele tart. Egy percig sem akarja szemelől veszíteni.
- Egészségedre - feleli, hiszen természetesen nem gátolja meg abban, hogy igyon, ihat helyette is, annál őszintébb lesz. Végignézi, ahogy legurítja torkán az alkoholcseppeket, figyelmét nem kerüli el, hogy mennyire kikészített helyen volt az üveg és az egy szem pohár. Ez sokat elmond az életéről, már sokkal okosabb, mint amikor még az ajtó túloldalán állt. Észreveszi a telefont is a dohányzóasztalon, amely tökéletes helyen van ahhoz, hogy felvegyen minden beszélgetést, elvégre a hangrögzítőt már azelőtt bekapcsolhatta, hogy ajtót nyitott volna neki. De sebaj, ha úgy ítéli meg, majd kezeskedik a telefonról, egyelőre nem nyúl hozzá, tiszteletben tartja a nő tulajdonát. Remélhetőleg nem lesz szükség arra, hogy elvegye.
- Számomra meglepő. Nálunk már halott lennél. - Úgy jelenti ezt ki, mint aki teljesen biztos az állításában és nem ismer könyörületet, mindemellett pedig pont annyira evidens és természetes stílusban ejti ezt ki, mintha csak a tegnapi ebédjét mondta volna el. Nem nézheti le a mexikóiakat, mert ha így lenne, akkor nem kellene tőlük tartania, de most mégis kissé csalódott bennük. A csalódás pedig öröm számára, mert megtudta az egyik gyengepontjukat, amiről eddig nem tudott.
Jót mosolyog a „sajnos elromlott” kifejezésen. Ha az ő emberei ilyen közölnének utólag vele, egyből megtanulnák, hogy mi az elvárt. Van, hogy elromlik, elveszik egy telefon, de az egyből jelenteniük kell, ártalmatlanítják a telefont és a sim-kártyát, majd egyből kap egy újat. Nincs olyan, hogy elfelejt szólni róla, mert ha így tesz, azzal egyértelműen bevallja, hogy rosszban sántikált. Mint most Axelle is.
- Csodálom, hogy még nem tűnt fel nekik. De ez legyen talán az ő gondjuk, nem igaz? - még egy kicsit beleáll a játékba, csak mert azért ez az elromlott dolog azt is jelentheti, hogy itt van a szobában az a telefon is. Mindenesetre tényleg nem ezért jött, úgyhogy nem akar sokáig leragadni ezen a témán, az ő ideje is véges, újfent pedig nem a végtelen türelme a fő jellemzője.
- Tudnom kellett, ki vagy, mielőtt eldönteném, hogy pontosan mi lesz Felipe sorsa - felel teljesen őszintén a kérdésére, miközben nem rejtegeti többé, hogy bizony ő fog dönteni arról, hogy milyen eseménysorozatok fognak elkezdődni hamarosan, amik feltehetőleg New Yorkot is megrázzák majd, nem csak a mexikóiakat. - Nekem az a tapasztalatom, hogy aki egyszer köp, az máskor is megteszi. Ha most igazat is mondtál Feliperől, nekem meg kell győződnem afelől, hogy rólunk nem áramlik vissza információ. Úgyhogy saját magam kérlek arra, hogy mondd el, milyen kapcsolatok fűznek téged a hozzájuk. -  A mexikóiakhoz. Qadir elvárja az embereitől, hogy szót fogadjanak neki, ez viszont azzal jár, hogy neki kötelessége megvédenie őket többek között az olyan személyektől is, mint Axelle. Qadir körül is vannak nagyon okos és roppantmód ártatlannak tűnő nők, akik a színfalak mögött a legbrutálisabb tettekre képesek.
Kényelmes terpeszben ül a kanapén, előredől Axelle felé, míg térdeire könyököl és összefonja két kezének ujjait. Van egy terve, mégpedig az, hogy tenni fog neki egy javaslatot, de ezt sem közli a nővel idő előtt. Szép lassan, lépcsőről lépcsőre akar haladni.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Nem érzem úgy, hogy különösebben rángatnom kéne az oroszlán bajszát azzal, hogy becélzom a Philip dolgot, de nem tehetek másként. A főnökeim sem jó emberek, sőt! De az, hogy ő most itt áll előttem csakis annak köszönhető, hogy áruló van a soraik között. Erről pedig én voltam történetesen az, aki felvilágosította őket. Ez borzasztó, mármint, hogy semmi sajnálatot nem érzek iránta. Jobban sajnálom most magamat, akire rászakadt ez az egész ügy. Ha nincs az a seggfej, az életem egy beállt mederben folytatódhatna tovább. De nem, mert ő tömi a zsebét, vagy több nőt kap, vagy isten tudja mivel szedték el erről az oldalról.
Végre! A fotel legalább megtart, mert a lábaim még mindig megmagyarázhatatlanul remegnének. Így ez enyhült, még ha lent is kell tartanom mindkét talpam, hogy ne legyen feltűnő. Rá kellene szoknom, hogy melegítőnadrágban aludjak. Jó hosszúban. Akkor most nem festenék úgy, mintha a thaiföldi bíróságon ülnék, ahol a talpat mutogatni tiszteletlenség. Az ital legalább lezsibbasztja a torkom, és hátha kicsit lenyomja ezt a remegést, bár úgy érzem, mintha Qadir átvilágítana, akár egy röntgen. Nem mintha ezzel tudnék bármit kezdeni. A halált emlegetve ránézek.
- Náluk is. - vagy valami még rosszabb jönne, ami után a halál igazából egy baromi kegyes megváltás lenne. - Tisztában voltam a kockázatokkal eddig is. - de legalább tettem valami hasznosat, ha már az életem egyik része teljesen haszontalanul telt. Persze ettől még meglehet, hogy most az én halálomon gondolkodik, csak éppen azért, nehogy meggondoljam magam a másik oldal felé. Nem tudom kiszámolni őt, nem tudom mi következik. Azt sem, hogy miről akart velem beszélni. Gondolom már utánanézett annak, hogy amit mondtam, igaz-e. Tisztában van vele, hogy igen. De akkor miért kerített erre sort?
- De micsoda? Hogy kijárok a temetőbe találkozni valakivel? Ha figyeltek volna valóban, akkor Tiger már halott lenne, és én is. - ezt azért tisztázzuk, de gondolom már ő is végigpörgette magában ezeket a forgatókönyveket. Pont olyannak is tűnik. - Én nem számítok, senkinek nem vagyok a nője, sem a neje. Csak egy pultoslány vagyok, aki bírja a hosszú műszakokat. - egyszerűsítem le. Mert ha nem így lenne, akkor bonyolult lenne minden, nem? Evidens, hogy egyikhez sincs semmi közöm. Annál az egyetlen esetnél azért lett balhé, mert az a hülye barom nem értette meg, hogy nem szabad próbálkoznia, ha más társasággal vagyok. Tiszteletlenségnek vették. Felhajtom az italt. Meg akart ismerni. Mielőtt dönt. Tehát ő dönt. Szóval ő Tiger egyik főnöke. Hrrr, beszélhetett volna róluk. Mondjuk, hogy ijesztőek és úgy tudnak az emberre nézni, mintha röntgenben lenne.
- Szóval maga Tig egyik főnöke. - muszáj hangosan kimondanom, hogy megerősítse. - De miért akart megismerni? Az információt gondolom már leellenőrizték. És eddig sosem érdekelte, hogy ki az informátor. - és most egyszerűen nem értem, hogy miért van itt. Philip halála egy beborítékolt tény onnantól, hogy észrevettem ott. Ráadásul ki is vártam a bizonyosságot, csak utána adtam át az információkat Tignek.
Viszont a szavaira megmerevedek. Kurvára tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Meg kell győződnie, hogyne. Nem áramlik vissza az információ. Ugyanolyan árulónak gondol, mint amilyen Philip. Ennél fogva biztosan egy zavaró tényező vagyok ebben a képletben, akit talán nem is akar életben hagyni, nehogy lehetősége legyen valami oda-vissza játékban. - Pontosan tudja, hogy milyen kapcsolatban állok velük. - lefagy az agyam, egyszerűen nem tudom most az elmém által vetített képeket kinyomni azon a szűrőn. Nem megy. Tényleg ezért jött házhoz, hogy egy hülye csevej után ezt közölje? Miféle perverzió ez mégis? Most mégis jó ötletnek tűnik az a kés, hogy nálam van. Ahhoz nem lenne elég gyors, hogy ideérjen, míg a penge belém szalad. A picsába! Miért kell ennek így lennie? - Erről pedig sehogyan sem tud meggyőződni. - nyelek egyet, mert ez az igazság. Biztosan el tudnék ezen gondolkodni, de nem most. Mert az agyam már lejátszotta a következőket. Hát kicsúsztatom a kést és egyszerűen a combomra teszem. - Megértem, hogy aggódik, Qadir, tényleg. De maga is tudja, hogy én megtettem, amit tudtam. És, ha nem egyfelé gondolkodunk, akkor megtartanám magamnak a végemre vonatkozó intézkedéseket. - inkább mint rá, vagy bárkire. Most nem is tudom mit érzek...semmit. Semmit sem. Kiürült az agyam egyszerűen, mert az életem ennek az embernek a szavain múlik. De sem egyik, sem a másik oldalnak nem adnám meg azt, hogy ezt elvegyék tőlem. Rám úgysem fognak emlékezni, nem tettem nagy dolgokat. A rohadt élet...De végül is az, aki nem készült fel lélekben az erőszakra, mindig gyengébb az erőszaktevőnél.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Nem teljesen érti úgy Qadir szavait Axelle, ahogy azt Qadir szánja, de nem gond. Kétségtelen, hogy nem láthat bele a fejébe, merthogy Qadir úgy értette, hogy náluk már egészen biztosan lebukott volna, már fixen halott lenne, nem úgy, mint a mexikóiaknál. Hisz mint látható, a lány még mindig él, tehát nem elég jó a biztonsági rendszere a rivális bandának. Ez Qadirnak mindenképpen egy fontos információ. Afelől nincs kétsége, hogy Xel tisztában van a kockázatokkal és mindent megtett a túlélésért.
- Nem valakivel, hanem a riválisok egyik csempészével, akit hetente próbálnak meg megölni. Tigert folyamatosan monitorozzák, jól ismerik őt a főnökeid. Az, hogy még életben van egyrészt szerencse, másrészt pedig a jól kiépített rendszerünk gyümölcse. Bízzunk benne, hogy nem találnak rád, míg az ő mozgását követik. - Már kezdi összerakni a fejében, hogy a mexikóiak tényleg nem foglalkoznak a lánnyal, nem veszik komolyan, valószínűleg ezért is volt lehetősége ennyit köpni Tigernek. Viszont épp az előbb elmondottak alapján esélyes, hogy előbb-utóbb kinyomozzák ők is Tiger mozgását és meg fogják találni a lánnyal. Pláne Felipe halála után.
- Ügyesen kihasználtad az ártatlanságodat - dicséri meg, mert azért szép, hogy meg tudta tartani magát egyszerű pultoslánynak, miközben információkat szív magába és azokat továbbítja. Sokan nem bírják el ezt a terhet, pláne nem ennyi időn keresztül.
- Lényegében igen - helyesel ugyan, bár nem a valódi főnöke a munkáját tekintve, de ettől még Qadir szava is ugyanannyira mérvadó Tigeréknek is, mint mondjuk az ügyvédeknek. - Azért, mert vezetőként az én felelősségem megvédeni az embereimet. Sosem fogom tudni biztonságban tudni őket, de mindent meg kell tennem, hogy csökkentsem a rájuk nehezedő veszélyt. - Éppen ezért fog úgy dönteni, ahogy az embereinek a legjobb, ha ez azt jelenti, hogy Axellet magukhoz kellene vennie, akkor fel fogja ajánlani neki a lehetőséget, ez lenne a jobb verzió, a rosszabbikat pedig mindketten tudják jelenleg is.
Megtisztelő, hogy ennyi mindent gondol róla Axelle, de a puszta tényeken kívül sajnos még Qadir sem tud belelátni a mexikóiak belső ügyeibe, így nem tudja, milyen kapcsolatban áll velük a pozícióján túl. Szeretne tőle élményeket, tapasztalatokat, érzéseket megtudni, mit gondol róluk, milyen véleménnyel áll hozzájuk, de érzi a lányon, hogy blokkolja agyát a félelem.
Pontosan, jól mondja, sajnos nem tud meggyőződni afelől, hogy nem áramlik vissza információ, de nem is az a célja, hogy az igazságot kiderítse, vagyis nem úgy, ahogy azt a lány gondolja. A reakciói érdeklik, azok többet elárulnak minden igaz, vagy hazug szónál, vallomásnál, vagy ígéretnél. Látja, hogy Axelle teste szinte remeg, egyfajta sokkot kap, ahogy azt is, hogy kihúzza pulcsijából a kést. A mozdulatra megfeszülnek izmai, de nem tesz semmit, csupán ugrásra készen áll. Qadir nem fog megmozdulni, amíg a lány nem áll fel, márpedig amíg nem áll fel, addig nem tudja megsebezni Qadirt. Ugyanakkor nem ez történik, így hát végignézi, ahogy Axelle saját combjára teszi a kést. Pár másodpercig figyeli a kést, majd különösebb reakció nélkül visszapillant a szemébe. Most fenyegeti?
Csalódott. Mindezekből arra következtet, hogy tényleg áramolhat vissza információ, ezért kerüli ennyire az egyenes válaszokat és most villogtatja a kést is. Ha őt akarja megsebezni vele, akkor hátrányban van és ezzel biztos a saját végítéletét is aláírja. Ha önmagát szeretné, akkor minek vette elő és miért nem gyors mozdulatból szúrja le magát. Ha pedig csak zavarta a fém érzése, akkor pedig nem a combja a legmegfelelőbb hely a kés tárolására, hanem egy távolabbi hely. Úgyhogy mindent összevetve igen, fenyegetésként fogja fel.
Szavaiból ítélve azzal fenyegeti, hogy magát fogja megsebezni. Qadir nem fog könnyeket hullajtani, ha a nő végez magával itt előtte, de még csak meg sem fogja mozdítani az ujjait, mert eddig kvázi láthatatlan az ittléte. A kilincset letörli majd kifele menet, hogy ne legyen rajta az ujjlenyomata.
- Természetesen téged is megillet az önrendelkezés joga, de én a helyedben nem cselekednék kétértelműen. Azt kérdeztem, hogy milyen kapcsolataid vannak velük és őszintén szólva, én nem feltételeztem azt rólad, hogy olyanok lennének, amik után előkerül a kés - néz a szemeibe, a lánnyal ellentétben ő nyugodtan. Qadirnak nincs miért aggódnia, ha megöli magát a lány, az ő lelkiismerete tiszta, ellenben a nyugodt, halk szavaival és viselkedésével igyekszik a lányra is hasonló hangulatot erőltetni. - Bármikor megölheted magad, úgyhogy azt javaslom, hogy nyugodj meg és tedd félre most egy kicsit az ilyen hajlamaidat. - Meg kell nyugodnia, össze kell szednie magát. Qadir kész őt befogadni maguk közé, de egy érzelmi roncshalmaz, aki nemhogy nem tud magára vigyázni, de még fenyegető is, nos, ilyen ember nekik nem kell.
- Elmondom, ahogy én látom a helyzetet. Nem kell elfogadnod a teóriámat, de jól ismerem a vezetőtöket, mivel már néhány éve van egymáshoz szerencsénk. - Akárcsak két sakkjátékos a sakktábla két oldalán, akik hosszú évek óta minden nap leülnek játszani egymással. Anélkül is ismerik egymást, hogy hosszú beszélgetéseket folytattak volna. Szóval azért egy kicsit jobban tenné Axelle, ha hallgatna Qadir megérzéseire.
- Felipe meg fog halni, mégpedig úgy, hogy mindenki számára elrettentő példa legyen a tette. A mexikóiak ki fogják tudni nyomozni, hogy ki volt a besúgó és biztos vagyok benne, hogy akár Tigeren keresztül, akár belsős útvonalakon át, de el fognak jutni hozzád. - Pláne, ha elromlott véletlenül a telefonja. Egy kis szünetet tart, de tekintetét nem veszi el a lány arcáról. Nem is mozdul meg a kanapén továbbra sem, egy kicsit kihasználja, hogy megfagy a környezetük. - Viszont mivel segítettél nekünk és úgy tűnik, hogy fontos vagy Tigernek, ezért fontolóra vettem, hogy felajánlom neked a védelmünket. Ezért sem mindegy, ki vagy, milyenek a kapcsolataid a jelenlegi csoportoddal, vagy hogy épp milyen embert ismerhetek meg benned. - Akárcsak egy állásinterjú, csak ezt ők kissé máshogy bonyolítják le. Qadir hajlandó lenne átvenni a lányt, de csak Tiger miatt, mivel, ha csatlakozik hozzájuk, akkor többé már nem tudja ellátni informátori munkáját, vagyis új feladatkört kellene találni számára. Ez megoldható, de mint mondta, előbb tudnia kell, milyen a személyisége. Mondjuk mivel meg fogják ölni a mexikóiak, vagy elköltözik az Antarktiszra, így is, úgy is megszűnne informátor lenni számukra. Igen, feltehetőleg Felipe volt az utolsó köpése akármi is legyen a kimenetel. Azonban nem túl jó pont, hogy elővette a kést, úgyhogy most egy kicsit elbizonytalandott Qadir, hogy érdemes-e megvédeni a lányt.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Kicsit lefagyok a szavaitól. Nem gondoltam, hogy Tigert figyelik. A pokolba is, valójában semmi ilyesmi nem jutott az eszembe. Mennyire hülyék vagyunk! Tényleg ekkora szerencsénk volt az elmúlt majdnem egy évben? Tényleg? Kicsit megütközve hallgatom Qadirt. De eszerint ők is figyelték Tiget, de vajon közbe tudtak volna lépni, ha történik valami? Rárágok a számra, lehet, hogy ezt ennyire nyíltan nem kellene megkérdezni, de..
- De miért nem mondta nekem, hogy ne találkozzunk?? - vagy ne személyesen, csak valami netes álnéven, vagy kártyás telefon, vagy bármi egyéb? Olyan egy idióta az is, hogy kockáztatta az életét folyamatosan az információkért, holott talán megoldhattuk volna másképpen is. - Ha beütött volna valami, közbe tudtak volna lépni, hogy megmentsék? - mert ugye ez egy lényegi kérdés. Az elsőt majd inkább neki fogom feltenni, már ha egyáltalán lesz még alkalmam bárkinek is kérdéseket feltenni. Felfelé rándul a szám sarka. Ártatlanságom. Milyen rég nem emlegették velem kapcsolatban ezt a szót...éppen ezért hagyom válaszok nélkül a dolgot.
Gondolkodom az információkon. Szóval ő az egyik a többesszámú főnökből. Realizálom az információt, bár nem értem, miért pont most kíváncsi rám, és eddig miért nem volt. - Védje meg akkor Tiget. - bólintok, hisz azt mondta, figyelik az én főnökeim. Monitorozzák, talán már rég veszélyben van ő is. A felesége, meg a gyereke is. Talán, ha nem ragaszkodtam volna annyira a magam védelméhez, akkor átadhattam volna az információkat valaki másnak is. Remek, most még el is szégyellem magamat. Rohadt, rohadt élet...
És átalakul valahogy az egész helyzet. A lelkifurdalásom átcsap félelembe. Sehogy nem tudja leellenőrizni, hogy van-e valami az információkkal visszafelé, vagy sem. Valamiért úgy érzem, hogy egy nagyon végzetes dolog felé halad a beszélgetésünk. Hiába a könnyed hangszíne, bennem már jeges vér folyik. Kicsúsztatom azt a kést, mert inkább én magam tegyem meg, mint bárki a két oldal egyikéről. Még úgy is, hogy talán ő gyors lenne. De a picsába is, én nem akarok meghalni még! Nem azért próbáltam rendbe hozni az életemet, hogy egy ilyen béna éjjelen legyen vége...
Nem mozdul, de mintha megfeszülne az állkapcsa. Bízom benne, hogy érti, ez magamért van és nem ellene.
- Semmilyen kapcsolatom nincs velük. Az alkalmazottjuk vagyok. - mondom komolyan. Tehát erre kíváncsi? Hogy vajon bejárok-e valamelyik házába, netán lefekszem-e velük? - Ennyi és nem több. - persze, erre bizonyítékot adni nem tudok, megint csak a szavam van. Semmit nem tudok odaadni neki. Vagy megbízik bennem, vagy nem. De mintha kicsit visszaesne a feszültségem, bár attól merőben távol állok, hogy ellazuljak a társaságában. - Nincsenek ilyen hajlamaim. - sosem voltak, a kábítószer ugyan lassan öl, de az...megint más kérdés. Rá figyelek, félrerakom a kést a karfára, lazán az ölembe ejtem a kezeimet. Teória? - Hallgatom. - még biccentek is. Nyilván van valami a fejében, ő szerintem nem az a típus, aki a levegőbe dobál szavakat. Azt sem kétlem, hogy ismeri őt, bár közvetlenül nem ő a főnököm, de már találkoztam vele. Ahhoz képest, hogy gyanítom pár helyen körözik, ebben a városban elég sokszor felbukkan.
És valahogy ez volt az, amit soha nem akartam hallani, de mindig benne volt a borítékban. Tehát onnantól, hogy Philip meghal, az én fejem is rákerül a wanted plakátokra. Nem tudom mihez kezdjek igazság szerint ezzel. Ha Tig mondaná, lerendezném vele, hogy vissza ne fogja magát, esetleg még részletezni is kívánja-e, hogy mire számíthatok a halálnemek között... - Ez már nekem is eszembe jutott. Mondtam is Tignek, hogy ne keressen... - mert én nem láttam ezt globálban, hogy ő is figyelmet kap a főnököméktől eleve. Jahj a picsába...
- Tessék? - jön a döbbent pislogás. Védelmet ajánl? Az övékét? De hogyan tudnának engem ebben a helyzetben megvédeni? - Védelem? De... - összezavarodok. Ez nagyon nagyon nagylelkű, nagyon-nagyon érthetetlen. Beletúrok a hajamba, nem is tudom erre mit kellene felelnem. Mit kellene mondanom. - Mégis hogyan tudna megvédeni? Tudja, hogy milyenek.. - veszek egy nagy levegőt. Én tudom, hogy milyenek. - És gondolom nem lesz ingyen. - nézek rá egyenesen. Tig ide meg oda, semmi nincs ingyen ebben a világban. A világon semmi.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

- Erre nem én fogok neked választ adni. - Széttárja karjait. Ezt a kérdést nem is Qadirnak kell feltennie, révén, hogy teljesen más emberekről van szó függetlenül attól, hogy rokonok. Mondjuk van egy sejtése és tippje, hogy Tiger miért cselekedik úgy, ahogy, de nem fog az unokaöcsének jellenvonásairól beszélni. Másik kérdésére viszont elmosolyodik.
- Erre te is tudod a választ, hiszen még él. Eddig mindig megmentettük. Ha nem is feltétlenül én, de a fiúk egymással állandó kapcsolatban vannak, ha valaki bajba kerül, egy gombnyomás és mindenki ugrik a környezetében. Ezért van, hogy egy-egy apró összetűzésből aztán percek alatt bandaharc alakul ki az utcákon. - Mint a méhek. Ha egyet támadás ér, egyből ott terem látszólag a semmiből rengeteg társa. Ha a mexikóiak közül is megjelennek többen, akkor egy kósza „bazdmegelésből” hirtelen tíz-húsz fős fegyveres összecsapás is kialakulhat. És ezek csak a dílerek, csempészek. Ha pedig egyenesen az méhkirálynő kerül bajba, abba bele se kell gondolni, hogy az egész kas agresszív gyilkossá válik. Legalábbis jó esetben, de Qadir olyanokra épít, mint a csempészei, hűségesek és összetartók, nem véletlenül védi őket ennyire és nem véletlenül torolja meg azokat, akik szembe mennek ezzel a családias, hűséges elvével. Mondjuk nem Axelle fogja utasításba adni Qadirnak, hogy így tegyen Tigerrel, de ha úgy vesszük, ebben legalább egyetértenek.
A késnek, mint fegyvernek mindig van szimbolikus értéke is, pláne azokban a körökben, ahol Qadir mozog. Nem kell feltétlenül használni, hogy fenyegetéssel, mentális erőszakkal éljenek vele a birtokosai, bár feltételezi Axelleről, hogy neki nem ilyen játékokban volt eddig része. Mondjuk, ha csak pultos, akkor több mint valószínű, hogy semmilyen igazán veszélyes mentális és fizikai játékban nem volt eddig része. Egyelőre Qadir nem foglalkozik a késsel, hanem pontosítja a kérdését.
- Hogy szereztél tudomást Feliperől? Honnan tudtad, hogy ő a mi emberünk, ha csak egy pultos vagy és Tiger csak a barátod? - néz komolyan a szemeibe, miközben szavait ezúttal egészen nyomatékos hangsúllyal mondja ki, hogy a lány egyenes válaszokat adjon. Qadirnak sosem kellenek hosszú körmönfont monológok, egy-egy szóval tökéletesen megelégszik, ha azok konkrétak és precízek.
Felszöknek szemöldökei Axelle megjegyzésétől. Ha nincsenek öngyilkos hajlamai, akkor mégis mit akar ez jelenteni?
- Azt akkor tán nekem számod? - mutat rá a késre. Csak azért foglalkozik ennyit a fegyverrel, hogy éreztesse a lánnyal, hogy bizony minden cselekedetnek súlya van. És oka. Valószínűleg meg is érti ezt a fajta utalását, mivel a lány elrakja a kést, nem messze, de mondjuk úgy, kellően jól megválasztott helyre, hogy kéznél is legyen, de eltűnjen a szimbolikus értéke. Oké, gyorsan tanul, ezért pedig Qadir kellemesebb vizekre evez.
Qadir Axelle azon főnökét említi, aki a legnagyobb hatással tud lenni rá és aki elrendelheti a kivégzését, mivel őt ismeri a legjobban közülük. Egészen biztos, hogy a lány napjai meg vannak számlálva és Qadir teóriája szerint két irányba menekülhet: nagyon távoli földrészre, vagy pedig abba a közegbe, akiknek eddig segített, vagyis hozzájuk. Mindezeket pedig kivételesen nem az unokaöccse miatt mondja neki, bár kétségtelenül Tiger az, akiért komolyabban elgondolkozott azon, hogy Axellet magukhoz vegye. Hátsószándékként pedig ott van agyában az is, hogy ezzel egy kicsit vissza tud vágni azoknak az elfajzottaknak. Megölik Felipet és megvédik a besúgójukat, akiket nem tudtak leleplezni.
Látja Axellen a meglepettséget, nem is csodálkozik rajta, hisz tudja, hogy olyat mondott, amire a lány nem számíthatott. Nem sűrűn van, hogy egyik bandából át tudnak menni a másikba, persze volt már példa rá Felipen kívül is, ott van például Ezra O’Neal is, a díler. Mondjuk azóta már ő is halott. Megvárja Qadir, hogy a lány összeszedje gondolatait és kimondja rendesen a szavakat.
- Emlékszel arra, amit az előbb mondtam? Hogy a fiúk hogyan tudják túlélni a napokat? - Mint a méhek. Axellet lényegében csak beilleszti majd ebbe a méhkasba. Megvárja, míg maga rakja össze a szálakat és megválaszolja Qadir helyett a saját kérdését. Meg akarja adni a lánynak az örömöt, hogy önmaga rájöjjön a banda logikájára. Ahogy azt is jól látja, hogy nem lenne ingyen. - Nem, ha így lesz, elvárom, hogy hasznos tagja legyél a csapatnak és ne csak védelmet élvezz, hanem segítsd is a társaidat - felegyenesedik, mert talán mostanra már enyhült a pattanásig feszült hangulat Xel fejében.
- De még nem döntöttem rólad. Meg kell tudom, miben lehetsz jó, milyen a tűrőképességed és miket lehet rád bízni. Szóval, ha még mindig kérdésként merülne fel benned, hogy miért vagyok itt, remélem sikerült eloszlatnom minden ilyen kételyedet. - Lefordítva ez annyit tesz, hogy addig fogják védeni, amíg hasznos lesz számukra. Legalábbis banda szinten. Hogy Tiger milyen védelmet biztosít számára az már a fiú személyes ügye, de ő is tudja, hogy egyedül esélytelen, hogy Axellet eltüntesse a mexikóiak elől, így hát megint csak ugyanoda lyukadtak ki: Axelle vagy átáll hozzájuk és kiveszi a részét Qadir és Garrido bandájának ügyeiben, vagy vállalja a következményeket és belesétál a halálba. De Qadir nem olyan vezető, hogy ennyire konkrétan tartson kést az emberei nyakához, ő inkább arra törekszik, hogy elhitesse az embereivel, hogy ő jót akar és amit ő kínál, ami jobb, mint a rivális csoport adta lehetőségek.
- Természetesen nem kötelezlek semmire, saját döntésed lesz, hogy elfogadod a feléd nyújtott kezemet, vagy nem élsz vele. - Több mint tíz éve is hasonló szavakat ejtett ki a száján, amikor az alig húsz éves Tigerrel nézett szembe először úgy, mint a főnöke és nem mint nagybátyja. De ugyanezt mondta az orosz Todnak is kicsivel később. Akkor Tiger és Tod is megfogta a kezét... és még mindig élnek.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

- Tudom, inkább költői volt. - nyilván, erre majd a delikvens ad nekem válaszokat, biztos is lehet benne, hogy meg fogom kérdezni. És, hogy legközelebb postagalambokat fogunk tenyészteni. Ebben a városban nem feltűnőek. Istenem, most így realizálni, hogy csak a baromi nagy szerencsénk, meg talán az ő rendszerüknek köszönhetően nem történt baj...sokkol. De némileg megnyugtató, hogy nagyon is szoros koszorúban vannak egymással. Legalább lesz, aki segítsen neki, ha bármi van. Gyanítom még úton van a környékre most is. Még jó, sőt, nagyon is jó, hogy nem tudta eddig, hogy hol lakom. Hogy sosem kérdezte meg.
- Az egyik ilyen összetűzés pont miattam volt. - felsóhajtok, igaz nem egy meg két hete történt, de megtörtént. Sáinz nem gondolkodott, és nem akarta megérteni, hogy békén kell hagynia. Ugyan Tig nem mondta, hogy baja esett-e, de gyanítom nem. Akkor már tudnám.
Ettől még kirángatom belőle a képeskönyvet, ugyanis, ha életben maradok, nekünk le kell ülnünk beszélni. Hosszan. De egyelőre a velem szemben ülő nagyobb problémát jelent, mint az egyéb aggodalmaim, az egyéb gondolataim Tigről. A kés már egy szükségtelen rossz, a hangja is másmilyen Qadirnak, mintha tényleg szeretne velem valamit megértetni. Bizonyára tisztában van vele, hogy min megyek át, mi van a fejemben. Jobban mondva mik. Ezeket akármennyire is szeretném, nem tudom kihúzni onnan. Istenem...Viszont a kérdéseket hallva, megkönnyebbülten felsóhajtok. Ezt szeretné tudni? Oké, erre tudok válaszolni.
- Philip az iskolatársam volt, csak úgy, mint Tig. Hiába telt el sok év és szedett fel magára súlyt, az arca alapvetően nem változott. És már régen is Tigék...társaságába tartozott. Nem tudtam, hogy magukhoz tartozik jelenleg, csak mint ismerős volt furcsa, hogy mit keres közöttük. Ráadásul túl drága öltönyökben a régi önmagához képest. - válaszolok akkor kerekebben egy kicsit. - És nagyon mosolyogtak rá, látszólag nem félt ott lenni velük. Ezért döntöttem úgy, hogy jelzek róla. Lehetett volna vakvágány is persze. - de sajnos nem volt az, és ezen már nem lehet változtatni. Remélem, így már kielégítő, amit hall, ennél többet nem igazán tudok mondani. - Nem hajlam az, ha nem hagynám meg másnak az örömöt. - ennyivel lerendezem, a végén még azt fogja hinni, hogy valami mániás depressziós öngyilkossági hajlamos idióta vagyok, pedig ez nincs így.
- Emlékszem. - bólintok, értem, hogy egy lényegében körkörös biztonsági láncban vannak, aminek a lényege pontosan a láncreakció. Valaki szól, a többiek ott vannak. De ők mégis mások, mint én. Sokkal másabbak. Évek óta együtt dolgoznak, együtt vannak benne. - Amit eddig csináltam, már nem folytathatom....ezen felül meg... - megrázom a fejem. Fogalmam sincs, még csak azt sem tudom pontosan, hogy ők mit csinálnak egyébként pontosan. Sosem kérdeztem Tiget erről részleteiben, és régen Ericet sem. Az volt a lényeg akkoriban, hogy pénz van benne, mindegy honnan.
- Igen, így már értem a jelenlétét. - bólintok is mellé. Bár Tig is mondott valamit, hogy meg akar bizonyosodni a főnökség majd biztosan és kíváncsiak lesznek az informátorra, de most így nincsen több kérdése már neki sem. Gondolom mindennek fejében, hogy alaposan utánam néztek, végtére is tudta a nevemet, a beosztásomat és a címemet is.
- És mi van akkor, ha használhatatlan vagyok olyasmikre, amiket ők csinálnak? - mármint Tigék. Egyáltalán...tényleg nem tudom, hogy náluk ki és mivel foglalkozik, lévén most is csak egy pultos vagyok, de mivel megvan a ledolgozott időm, és mindennek fényében gondolom az elején átvilágítottak ők is ugyanígy, és átmentem a kis "vizsgálaton"....ah, legyek hasznos. Ha tudná, hogy milyen nehéz eset voltam...vagyok. - Nézze, én csak a pultban álltam eddig is, hogy ezt így Tiggel össze tudtuk hozni, az...talán a véletlen volt. Hálás vagyok, amiért felajánlja a védelmét, de nem tudom, hogy mit is tudnék maguknak segíteni ezek után. - ezt komolyan mondom, nyilván tele vagyok kétségekkel, vendéglátózni sosem jelentett nagy kihívást. Csak jó képet kell vágni az idiótákhoz és megfelelően kell lecsalni az italokat. Semmi komoly. - De, ha ad egy esélyt valóban, akkor kipróbálhatjuk. - legfeljebb...nos, legfeljebb tudjuk mi lesz.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Kikerekednek Qadir szemei Axelle vallomásától. Újat hallott, ő eddig nem tudott arról, hogy Axelle miatt kirobbant volna egy bandaharc valamikor a múltban. Szintén végigméri a lányt. Most akkor hazudott neki egész eddig, hogy ő nem fontos a mexikóiaknak? Mit keresett ő ott, ahol Qadir emberei, ha eddig teljes titokban tartották Tigerrel a viszonyukat?
- Csakugyan? Mesélj róla kérlek. - Egy kicsit kezd bűzleni a dolog, bár bízik benne, hogy ha rossz hatással lenne saját magára ez a kijelentése, akkor nem is hozta volna fel.
Ugyanígy kíváncsi arra is, hogy Felipet honnan ismeri, pontosabban honnan tudta, hogy a srác közéjük tartozik és nem a mexikóiakhoz. Összességében leszűri, hogy arcról egyébként is személyesen ismerte, bár az elég erős feltételezés, hogy csak mert régen Tigerrel lógott, most is közéjük tartozik, így utólag nem csoda, hogy Qadir ennyire hitetlenkedett Tigerben is, hogy biztos-e a forrása. Hát, mint kiderült, nagyon nem volt biztos benne a lány sem, de szerencséje van, hogy a megérzései helyesek voltak és nem lett az egészből orbitális kavarodás. Márpedig, ha Felipe mosolyogott a mexikóiakkal, akkor nem kétséges, hogy mi a valóság.
- Helyes megérzés volt, jól tetted, hogy szóltál Tigernek, még ha ezzel rendkívül nagy veszélybe sodortad magad. - És nem csak magát, mert most eléggé el fognak szabadulni az indulatok mindkét bandán belül. Lesznek halottak, valószínűleg nem csak Felipe. Egyelőre kielégítő ez az információ számára, úgyhogy nem is kérdez többet.
A kés célja aztán egyértelművé válik, mondjuk eddig is egyértelmű volt Qadirnak, de nem mindegy, hogyan bánnak a fegyverekkel.
- Ha szeretnéd, megígérem neked, hogy bármikor a jövő folyamán, ha én rendelném el a halálodat, akkor te végezheted el magadon a műveletet. - Qadir nem leli örömét az ölésben, neki elég az is, ha és amennyiben nem lesz más út, a nő önként végez magával a kérésére. Avagy a jelzésére. Pont, mint a háborúk idején a sikertelen tábornokok, amikor átnyújtottak nekik egy pisztolyt, egy borítékot, ahova utolsó gondolatait írhatta le, majd rázárták az ajtót és megvárták, míg agyon lövi magát. Ha ez megnyugtatja Axellet, ennyit szívesen megígér neki Qadir. - Én mindig megtartom a szavamat. - Amennyiben persze rajta múlnak dolgok, de ez kétségtelenül nem függ a környezetüktől. Így már nem kell készenlétben tartania a kést, mert nem fog kelleni megelőznie Qadirt semmiben.
Axelle okos lány, egyből összerakja a képet és a logikát a banda működésében még ennyire nehéz mentális helyzetben is, de talán már ő is megnyugodott valamelyest. De azért nem hagyja csak úgy elmenekülni a már félig kimondott gondolataiból, úgyhogy türelmesen vár, hátha folytatja, de miután megrázza a lány a fejét, ő maga kérdezz vissza.
- Ezen felül meg? - Ne szégyenlősködjön, mondja csak ki, Qadir türelmes, eddig sem mozgolódott igazán ülőhelyében. Rendezze a gondolatait, ez amúgy sem árt, elvégre egyikük sem akarja, hogy a lány össze-vissza kezdjen el beszélni.
Qadir jelenlétének oka immáron nem kérdés, ahogy a szándéka és a térve sem. Integrálni akarja Axellet, csak még maga sem tudja, hogy pontosan hogyan. Viszont mindenféleképpen előnyére válhat, hogy magukhoz veszi, mert a haláláról így Qadir (és persze Axelle saját maga) gondoskodhat és nem a mexikóiak. Ahogy ezáltal azt is biztosíthatja, hogy a lány információt adjon át róluk, visszafelé, akár szándékában áll, akár nem. Lényegében teljes felügyelete alá vonhatja Axellet. A gond csak az, hogy nincs sok ideje Qadirnak ezt eldönteni, mert nagyon gyorsan ki fog derülni a mexikóiaknak, hogy Axelle a besúgó és akkor a nő halott. Ennek tudatában előbb kell őt integrálni és aztán megnézni, hol van neki megfelelő pozíció. Persze ez esetben felmerül az a kérdés, amit Xel is megfogalmaz.
- Bízzunk benne, hogy nem így lesz - tárja szét kezeit két másodpercre, míg Axellere bízza, hogy ez megnyugtató válasz-e tőle, vagy éppen ellenkezőleg, de legalább nem úgy fogalmazott, hogy hát akkor nincs miről beszélni. - De nem csak csempészek léteznek közöttünk. - Erről viszont részletesebben később fog beszélni. Megérti a lány aggodalmát, ugyanakkor kezdi ráncolni homlokát. Nem tetszik neki a hozzáállása, legalábbis az nem, amit először mond.
- Axelle, szerinted az embereim hogyan kezdték? - hajol kicsit közelebb hozzá, bár még így is van köztük egy dohányzóasztal. - Nem ez az a világ, ahol önéletrajzot kérek és minimum ötven jelentkezőből választom ki a legtapasztaltabbat. - Az üzleti életben így tesz, de nem a banda tagjaival. Két dolog fontos: képességek és hozzáállás, de leginkább az utóbbi. Éppen ezért örül, hogy a lány mégis esélyt lát benne és érzi is, hogy meg kell ragadnia. Ha ő nem küzd az életéért, más sem fog. Még Tiger sem.
A fő kérdésre megvan a válasz, Axelle hajlandó hozzájuk csatlakozni, ez pedig Qadirnak elég, hogy elkezdjen fizikailag is tenni az ügy érdekében.
- Akkor pakolj - közli a lánnyal, miközben ő is feláll. Lassan háromnegyed öt, a város kezd ébredezni, nem akar sok időt pazarolni még itt. - Nem maradhatsz itt. - Hiszen itt rátalálnak. Fejben már össze is rakta, hogy mi lesz a lánnyal az elkövetkező időszakban.
- Az első napokban, hetekben elrejtünk, mintha megszűnnél létezni. Megismersz néhány embert, utána pedig megnézzük, hogy miben tudsz hasznos tagja lenni a csapatnak. - Ez azért kell, hogy ne tudják megölni, viszont ezzel együtt gyanút foghatnak a lány eltűnése miatt, úgyhogy hamar kell gondoskodniuk Feliperől. - Csak néhány fehérneműt hozz, a ruháid nagy részét hagyd itt, hátha ellátták valami chippel. Különösen a cipőkre igaz ez. Mindent biztosítunk majd. - Mindent! Lakhelyet, ruhákat, informatikát, teljes megélhetést. De azért hozzon csak magával minden iratot és olyan eszköz, ami fontos lehet, de ez feltételezi egyértelmű Axellenek is. Az informatika lehet még kérdéses lesz, de a banda által kapott telefontól úgyis megválik, a sajátját pedig majd átalakítják. Ugyanez igaz a laptopra is, úgyis átfésülik majd, egyelőre hozza, ha akarja. Ettől függetlenül figyeli, hogy mit rak el és mit nem.  

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Megint rárágok a számra. Meséljek? Ezek szerint nem tudja? Mondjuk bizonyára nem volt valami nagy dolog a fiúknak, különben biztos eljutott volna Qadirig a történet. Most viszont már azzal nem rendezhetem el, hogy nem fontos, meg régi ügy. Most minden szó súlyos kőként csapódik a kettőnk között lévő tóba, felborzolja a tetején a hullámokat, de a víznek nem szabad kiöntenie, az én feladatom is, hogy megtartsam ezt az egyensúlyt.
- Csak egy félreértés volt. Elmentünk egy bárba, ahol Tigék is ott voltak, az egyik barátja pedig nem vette a lapot, hogy ne próbáljon meg felszedni. Ebből lett némi...konfliktus. Utána léptünk először kontaktba Tiggel sok év után. Ebből kifolyólag a többiek nem jöttek rá, hogy van ott ismerősöm, az eset véletlenségét az adta, hogy nem ismertem a srácot tényleg. - és mellesleg több bulira nem mentem el. Túlságosan két végéről égetik a gyertyát, ami nekem nem ajánlott több szempontból sem, így maradtam a melóra koncentrálásnál, azt legalább jól csináltam. - De ennek már legalább egy éve. - és azóta sem hallottam róla, nem is került szóba, én csak javaslatot tettem Sáinz kapcsán. Azt pedig nyilván betartotta, ha pedig mégsem, akkor azt oldották meg. Igazából nálam sem volt visszhangja.
Magam sem tudom miért szóltam Philipről, hisz bizonyítékom nem volt azt illetően, hogy valóban a Tigék oldalán játszik-e, de mivel mindketten ismerjük, lehetett volna belőle csupán egy szenzáció is. - Nem hittem, hogy ekkora baj lesz belőle. Azt hittem, hogy új belépő, de mivel mindketten ismerjük... - jobb híján vállat vonok, egyszerűen csak azt éreztem, hogy szólnom kell erről Tignek.
Meglepve nézek rá. Mennyire egyszerűen mondja ki, hogy ha esetleg elrendelné a halálomat...olyan szürreális az egész. Persze, nem a sarki bárban dolgozom, ahová munka után beesnek az emberek pár italra, de igazából annyira nem realizáltam az elején. Talán pont ezért vettek fel, sosem kérdeztem, hogy mivel győztem meg azt az idióta Ortizt annak idején. Vélhetően azzal, hogy kóbor keféléseket remélt. - Ezt bizarr lenne megköszönnöm, nem? De...köszönöm azért. Ismerve a...közeget, ez nagy dolog. - nem mintha egy átlagos napon annyira a halálomat tervezgetném, mert nem. Bár talán még mindig egyensúlyban van közöttünk a tó, ha már a jövőt emlegeti. Mondjuk ez pont egy nagyon képlékeny fogalom, jelenthet akármennyi időt igazság szerint. De most...lehet, hogy nem kellene erre gondolnom. Az megint összezavar, olyan ösvényekre visz, amiket most nem engedhetek meg magamnak. Majd, ha Qadir elmegy.
- Nos...fogalmam sincs, hogy miben lehetnék hasznos magának. - sosem gondolkodtam távlatokban, szerintem Tig sem. Ez a helyzet is egyszerűen kialakult. Adódott, és sokra tartom a barátságunkat, amiben mintha nem telt volna el x év úgy, hogy nem is beszéltünk. Oké, nem járunk el enni, sörözni, meg ilyenek. De, az ember azt egyszerűen tudja, ha valaki tényleg a barátja. Végre sikerül keresztbe tennem a lábaimat, kicsit múlóban van a remegésem, kezdek megnyugodni, mert talán ez a férfi tényleg csak információkért jött. Nem csodálkozhatok azon, hogy nem érti, hisz Tig sem érti.
- Őszintén szólva fogalmam sincs a maguk...működéséről. - ezt komolyan mondom. Fogalmam sincs és sosem kérdeztem, pedig most azt kívánom, bár tettem volna, akkor most annyival előrébb lehetnék fejben is. De most védelmet ajánl, gyakorlatilag az életemet szándékozik megmenteni, és ez a csődtömeg, ami vagyok általában...egyszerűen nem szolgálhat neki semmivel. Figyelek rá, mintha le tudnám választani azt, aki most beszél hozzám attól, akinek akkor láttam, amikor belépett ebbe az albérletbe. - Gondolom volt egy oka, hogy a közelébe kerültek. - mármint nyilván valami egyéni sors, ami Qadirig vezette őket. Aztán benne is maradtak. Magam sem tudom, talán az én ilyen egyéni sorsom is végig efelé mozgatott. - Ezzel azért tisztában vagyok. - vonom fel a szemöldökömet. Remélem, nem mulat rajtam, így is elég furcsán érzem magam. De inkább választom százszor is az ő ajánlatát, minthogy valami pincében leljem a halálomat, ki tudja miféle dolgok után. Márpedig nélküle ez vár rám. Méghozzá abban a pillanatban, ahogy Philippel történik valami.
- Tessék? - pislogok rá döbbenten - Most? - így, hajnalban? Egyszerűen csak pakoljak össze és tűnjek el? Oké, nem mintha annyira sok cuccom lenne, de...hajnal 4 van. 20 perc alatt nem tudok innen csak úgy kiköltözni. - De...fel kell hívni a tulajt, hogy felmondom az albérletet, meg...jézusom.. - megint a hajamba túrok, remélem azért, hogy azt mondja, hogy legyen holnap délelőtt. Valami! Akármi. Úgy repkednek a szavai, mint a kérlelhetetlen golyók egy fegyverből. Elrejtenek. Figyelünk. Óvatosan. Hasznos. Haszontalan. Nem tudom, értem azért, hogy mit akar, de mégis hová dug? Egy földalatti lyukba? - És mégis hová tud elrejteni? - kérdezem azért némi aggodalommal. Bár meglehet, hogy nem először csinálja ezt. Tűnjek el...nem lesz nehéz eltűnnöm, egyedül a főnökeimnek fog feltűnni a távollétem, másnak nem hiszem. Az apám...inkább hagyjuk.
- Néhány fehérneműt? Nem mehetek el...pizsamában! - állok fel, mert az arca viszont halálosan komoly. Tehát Qadir teljesen komolyan gondolja, hogy dobáljak be pár szett bugyit és mehetek is, isten tudja hová. A hálóba sétálok, kirángatom a szekrényből a sporttáskámat és pakolni kezdek a fiókból. Kénytelen vagyok mellőzni a nagy öltözködést, csak melegítőnadrágot húzok a kis shortra, egy zoknit, meg felveszem az egyik sportcipőmet. Itt kell hagynom mindent, de mi lesz a tulajommal? Keresni fog a ruháim meg mindenem miatt. Felkapom a táskát és lerakom kint. - Mi lesz a főbérlővel? - számomra lényeges szempont. Egy béna kajtatási ügy elég rosszul nézne ki. Összeszedem a laptopomat a töltőjével, a kistáskámat, meg a kabátom. - Szóval..ennyi? Egy táska cucc? - oké, nem mondom, hogy nem vagyok kiakadva, mert..de...de azt mondta, hogy segít és a védelmét ajánlja. - Francba, tudom, hogy ez része ennek a védelemnek, amit mondott. Csak...kicsit sokkoló. - körbenézek, másfél éve lakom itt. Kicsi, semmi fényűző nincs benne, de legalább elvoltam itt. Kihozom a fürdőből a piperetáskát, azért...na. - Mehetünk, Qadir. - életemben másodjára bízom rá az életemet valakire. Az első nem sült el jól.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Feltételezi, hogy az összecsapásról hallott, csak valamiért ügyesen elsunnyogták előle, hogy egy lány miatt tört ki, pláne azt, hogy egy mexikóiakhoz tartozó lány miatt. Nyilván ez úgy történhetett meg, hogy a fiúk sem tudták, hogy Axelle kihez tartozik. Ismeri már a mexikóiakat, sejti, hogy most is az lehet, hogy nem becsülik meg az embereiket, nem veszik komolyan a pultosokat, de ha rá merne nézni egy kolumbiai, akkor az szentségtörés. Ennek ellenére próbálja beazonosítani, hogy melyik konfliktusra gondolhat, de úgy van vele Qadir, hogy inkább majd megkérdezi Tigert és jól kifaggatja, mert nem mindegy, hogy milyen előélete van a lánynak a köreikben. Nem válaszol, ugyanakkor nem is kérdez róla többet, megjegyezte a válaszát és majd körbe kérdez a fiúknál. Felipe esete már más kérdés.
- Hát pedig most nagy halat fogtál ki a vízből. - Egyfelől szép munka, másfelöl pedig szerencsétlenség, mert nagy bajt hozott magára és elsősorban tényleg magára, aztán az részletkérdés, hogy Felipet is ezzel halála ítélte. De úgy is vehetjük, hogy Felipe, avagy csak simán Philip saját maga nyaka köré helyezte a kötelet, mikor több pénz reményében elárulta a csapatát. Talán ezért is érzi Qadir, hogy - ha tényleg tiszta a lány előélete Qadir szemszögéből nézve -, a nagy halért illik adni valami ajándékot.  
Látja a meglepettséget Axelle arcán és ha engedne arcmimikájának, akkor most elnevetné magát, viszont erőt tanúsít és nem kezd el mosolyogni. Ilyen ajánlatot még nem tett ezelőtt, nem is kértek Qadirtól, pedig még ő is csak örül annak, ha nem neki kell puszta kezével elvennie más életét, vagy valakit megbízni ezzel. A nő önként megoldaná ezt majd és ha ez nyugtatja meg, ám legyen így.
- Reméljük, hogy nem lesz rá szükség. - Már csak azért sem, mert ha maguk között akarja tudni, akkor már jobb, ha haszna is van. Sokan meghalnak az emberei közül, de a kilencvenöt százalékuk még mindig a rivális banda miatt leli halálát és nem Qadir által. És a legtöbb azért, mert nem tartja be a szabályokat.
- Ha rajtam múlik, hamar ki fog derülni. De erre nem itt a kanapén fogunk választ kapni. - Teljesen érthető, hogy Axelle aggódik, tekintve, hogy érzi, hosszútávon mindenképpen hasznos munkát kell végeznie ahhoz, hogy magáénak tudhassa Qadirék védelmét. - Minden információt megkapsz majd, amint szükségessé válik. Addig pedig bíznod kell bennem, hogy megvédelek és nekem is benned, hogy nem fogsz ellenül cselekedni. - Ez az első próbatétel Axellenek és Qadirnak is, viszonyt, ha kialakul az erős bizalom közöttük, akkor a kulcs már megvan ahhoz a bizonyos ajtóhoz, amin már csak be kell mennie. Az, hogy nem látja át, hogyan épül fel a maffia, azt igazolja, hogy a mexikóiakról sincs semmi tudomása. Oké, ezzel majd számol Qadir a következőkben.
- Persze. Általában olyan emberek kerülnek hozzám, akiknek ajándék, vagy épp lehetőség mindaz, amit én adni tudok nekik. Menekülők, akik el akarnak rejtőzni, csődbement emberek, akiknek sürgősen pénz kell, halálraítéltek, akiknek menedéket tudok adni. Vagy pusztán csak tehetségtelenek, akik gyorsan akarnak meggazdagodni. - Utóbbiak halnak meg leggyorsabban. Ezek közül vannak, akik megtalálják a helyüket és kitapasztalják, hogyan lehet úgy túlélni ezt a közeget, hogy közben hasznukra is váljon, másokat pedig hidegzuhanyként ér a felismerés miután rendbe hozták elcseszett életüket Qadir pénzéből, hogy bizony innen már nincs vissza. Nincs kilépés. Qadir kedvessége, támogatása és pénze pedig nincs ingyen. Az okosabbja ez egyből látja, sejti, ahogy Axelle is épp ezért aggódik már most, hogy miben tud ő kiteljesedni majd. De mivel ő is egy menekülő, ezért nem nagyon van más választás, mint fejest ugrani az ismeretlenbe. A szóbeli alku tehát megköttetett. Ideje indulni.
- Igen, most - ismétli magát Qadir. Nem szabad visszaélni az idővel, persze nem is azt kéri, hogy csontra ürítse ki a lakást bútorokkal és mindennel. - Nem, a tulajjal te ne foglalkozz. - Most biztos, hogy nem. Qadir emberei csak olyan lakásban lakhatnak, amik Qadir cégéhez tartoznak, éppen ezért, ha Axelle lakásának tulaja is lényegében a mexikóiakhoz tartozna, akkor evidens, hogy szó nélkül itt kell hagyni a lakást és nem fizetni semmit. Bár bízik benne, hogy ha övék lenne az ingatlan, akkor Axelle nem akarná egyből felhívni, úgyhogy erre rá se kérdez, hanem úgy veszi, hogy független tulajdonosról van szó.
- Évi kétmilliárd profitot termelő ingatlancéggel rendelkezem, hidd el, találok neked egy megfelelő lakást, ahol meghúzhatod magad és körbevesznek az embereim. - Feltételezi, így már kicsit kecsegtetőbb az az „elrejteni” kifejezés. Általában abban az épülettömbben, ahol egy tag él, egy másik is lakik pár ajtóval odébb, viszont arra is figyel, hogy egyazon épületben ne lakjanak túl sokan, mert akkor, ha a mexikóiak, vagy a zsaruk blokkolják az épületet, akkor egyszerre sok embert veszítene el. Úgyhogy szépen végigláncolta Qadir a bandatagokat, egész Manhattanan, Queensen és Bronxon. Ahol lakik két-három személy, biztosan lakik pár házzal odébb még néhány és ez a vonulat terjed szét a városon. Így lehet az, hogy ha valaki bajba kerül, mindig lesznek közeli emberek, akik pikk-pakk ott tudnak teremni.
- Hát akkor öltözz fel rendesen! - feleli higgadtan, mivel látja, hogy a lányt pánikszerűen éri a hirtelen fordulat. Nyilván azt azért nem akarja, hogy megfázzon, vagy tényleg pizsamában lépjen az utcára. Nem követi őt a hálóba, de addig szétnéz a nappaliban és a konyhában, hátha talál valami iratot, vagy bármi olyasmi információt tartalmazó dolgot, amit nem lenne jó itt hagyni, viszont arra figyel, hogy ne nyúljon semmihez és ne hagyja ott az ujjlenyomatát. Hallja, hogy elővesz egy táskát, most nem érdekli, hogy miket pakol bele pontosan, de majd úgyis átnézi, ha Manhattanbe értek.
- Küldök egy ügynököt, hogy lemondja helyetted a lakást. Az itt hagyott cuccaidról is gondoskodni fog, úgyhogy, ha ma még kiderülne, hogy valami fontosat nem hozol el, ő eljuttatja majd hozzád. Így megfelel? - Láthatja Axelle is, hogy Qadir nem barbár, nem kér lehetetlent, csak azt, hogy személyesen a nő ne jöjjön ide többet vissza. - Ha szót fogadsz nekem, akkor garantálom, hogy nem lesz bajod. - De ehhez tényleg mindent úgy kell csinálnia, ahogy az új főnöke kéri, még ha ezt elsőre teljes szabadságvesztésként is fogja átélni Axelle. Nagyon szigorúak a szabályok, az egész életét felügyelni fogja Qadir és az erre ráállított emberei, de ez minden taggal így van.  
- Igen, most ennyi. Teljesen új ruhatárad lesz. - Mindene új lesz, de majd folyamatában ő is rájön, hogy ez most nem azt jelenti, hogy innentől egy sporttáskából kell megélnie. Látja rajta a félelmet, ami a bizonytalanságból fakadhat, de úgy van vele, hogy muszáj megtanulnia kezelnie az ilyen hirtelen változásokat. - Van, hogy hirtelen kell menekülni és mindent felégetni magunk után. Én is párszor átéltem már, de Tigert is kikérdezheted erről, elég profi már benne. - Legutóbb pedig Todnak kellett szó szerint mindent elégetnie a feldúlt lakásában, amibe betörtek.
Míg a lány körbenéz, Qadir ír egy sms-t, aztán bólint a jelzésre. Oké. Elveszi a még mindig vizes esernyőt az ajtó mellől, miközben egy zsebkendőt vesz elő zsebéből, hogy végighúzza azt az esernyőn, majd a nedvességgel erősen letörölje a kilincset. A víz nem szünteti meg az ujjbegyein lévő természetes zsír által fémen hagyott lenyomatot, de mechanikailag szétkeni vele annyira, hogy felismerhetetlen legyen. Nem veszi el Axelletől a sporttáskát, hanem nem túl udvariasan meghagyta, hogy ő hozza. Mivel jelenleg Qadirnál van fegyver, ezért hatékonyabb, ha az ő mozgását nem akadályozza inkább a táska, arról nem is beszélve, hogy legalább az is védi a nő oldalát.
- Tartsd a táskát mindig az utcafelöli oldalon. Ha több is van, akkor azon az oldaladon, ahonnan nagyobb eséllyel lőhetnek - suttogja még az ajtó előtt. Ezután int Axellenek, hogy nyithatja.
- Indulás. - Ahogy nyílik az ajtó és kiérnek folyosóra, Qadir szétnéz. Ide ablakok hiányában kevesebb fény szűrődik be a kinti utcai lámpáktól, de látja, hogy teljesen üres a folyosó. A sötétség pedig nekik kedvez. Határozott, szapora, de azért halk mozdulatokkal veszi az irányt a lépcsők felé, a lift hangosabb lenne, na meg az zárt tér, ha annak ajtaja kinyílik a földszinten és előttük áll valaki fegyverrel, akkor mindketten halottak, így hát a lépcső mindig jobb.
Kiérnek az utcára, Qadir fel is csapja az esernyőjét a már a lépcsőházban magára húzott kapucnira, majd a Axelle jobb bicepszéhez érve jelzi neki, hogy balra forduljon. Qadir megy kívül, hogy testével is és esernyőjével is (amit persze Axelle fölé is tart), takarja a lányt. Átlagosan sétál egyenesen az utcasarok felé, amin be is fordul.
Nem kevés autó parkol a keskeny utca két oldalán, így Qadir - természetesen nem saját - autója teljesen beleolvad a tájba. Nem telik el pár méter a befordulás óta, hogy elhaladnak egy nagy közösségi kuka mellett és Qadir látszólag a semmiből toppan a lány elé, majd nyúl hirtelen mozdulattal a kuka felé. A mozgás gyorsan történik, viszont nem a kukát ragadja meg, hanem a mögötte lapuló kapucnis ember kabátját a mellkasánál. Egy rántással felállítja a bujkálót és a kocsija felé löki.
- Szállj be! - int a fiúnak, aki a kezdeti magatehetetlenség után elfoglalja az anyósülést. Qadir aztán Axellere néz. - Te is! - Állkapcsát összeszorítja, míg kinyitja az ajtót és beszáll a vezetőülésbe. Nem szól semmit, egyelőre kavarognak benne az érzések és túlságosan a környező látképre és potenciális veszélyforrásokra összpontosít. Kihajt a szűk utcából.
Feltehetőleg nem ismerte fel őket az unokaöccse, mikor befordultak az utcán, ezzel együtt pedig Qadir is váratlanul látta meg őt, de a helyzet kivételesen szerencsésen adta ki magát. Utólag kicsit sincs meglepve, hogy itt találta a környéken, két házzal arrébb a most síri csendben ülő, teljesen ázott fiút, aki azért ült az anyósülésre, hogy a közúti kamerák két Abbart lássanak az autóban és ne Axellet Qadir mellet.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Nagy halat, nos nevezheti így is. De, ha nem szóltam volna a felismerésről, akkor meg csak evett volna a lelkiismeret, hogy tudtam róla, mégsem szóltam annak, aki talán érintett. Szóval most akárhogy is van, ezt a részét egyáltalán nem bántam meg. Az informátorkodásnak a lényege pont ez: tájékoztatni, még a leg-leglényegtelenebbnek tűnő dolgokról is, mert sose lehet tudni.
- Jelenleg inkább valami hidrogénbombának nevezném a dolgot... - sóhajtok egyet, mert mást nem is tudok. De most az, amit mondtam, az, hogy ő itt van is jelzi, hogy valami nagyon megváltozik az életemben, ráadásul fogalmam sincs, hogy ez mennyire végleges, mennyire pozitív vagy éppen negatív.
- De gondolom nem is egy sor...vizsgatesztben. - nem szándékos a humorizálás, de muszáj valamit mondanom. Viccesebb ilyenben gondolkodni, mint a tényszerűségen, hogy vajon nála hogyan működik ez, hogy kitalálja, mire is vagy jó, meg mire nem. Egyenesen a szemébe nézek pár másodperc erejéig, ha lesz alkalmam, úgyis Tiget fogom róla kikérdezni. Már, ha lesz alkalmam! Most azonban nincs más választásom, bíznom kell ebben az emberben. A szemei nem tűnnek hazugnak. Pultosként nagyon sokaknak volt alkalmam a szemébe nézni mindenféle állapotukban, sok történetet, sorsot hallgattam meg akaratlanul is. Qadir tekintete őszinte, tapasztalatról árulkodó, hát hogyan mondhatnám, hogy bocs, szarok rád? Sehogy. Még az én hülye agyam is képes ezt felfogni, hogy most olyan lehetőséget kínál, amit nem utasíthatok vissza. Egyszerűen nem tehetem meg. - Megpróbálok. - ez mindkettőre igaz. Normálisan viselkedni és benne is bízni. Bár a bizalom egy nehéz fegyver, könnyű vele visszaélni. Bár minek fektetne belém energiát úgy egyébként? Nem lenne logikus.
- Nos, Tig túlélt maga mellett, ami jó szavatossági időt mutat. - meg persze azt is, hogy akárhogyan is működjenek, az hatékony. Vagyis olajozott, vagy valami hasonló. Magamat pedig a menekülős dobozba kell betennem még úgy is, hogy egyébként ezt egyelőre nem érezni. Mintha megelőző műtétet hajtanánk végre, mert a csodadoktor már tudja, hogy mi lesz a problémám. Én is tudom igazság szerint, talán mindenki más is. Tig is. Azt is tudom, hogy mindez, amit most kínál, nem lesz ingyen. Sehol nincs semmi ingyen.
- Jesszus... - bizonyára úgy nézhetek ki, mint egy félkegyelmű, aki nem tud egyszerű mondatokat feldolgozni, de arra igazán nem számoltam, hogy ki kell költöznöm, ráadásul gyakorlatilag csak bugyi-zokni kombinációkat magammal hurcolva. - Ne? - pislogok rá, pedig most nagyon is a fejemben van a fickó, aki szintén ebben a házban lakik, csak pár emelettel lejjebb. Valószínűleg akkor vette, mikor a környéken elszaporodtak anno a "kurvás lakások", ergo a szobáztatásra alkalmas helyek, ami gyorsan visszavetette a piacot. Boldog időszak lehetett, olcsó lakásért engem se érdekelne, hogy kik kefélnek a fal túloldalán..
- Oké, egyértelműen maga nyert Qadir. Pakolok.. - még az összeg tényszerűségét is nehéz megértenem. Ennyire gazdag hogyan lehet valaki? Mondjuk én sosem éltem nagylábon, sosem volt meg a bármit megtehetek, megvehetek érzése, mert valahogy a hónap vége, közepe mindig utolért. Kétmilliárd. Rengeteg, mintha övé lenne a fél város. Én meg egy ásónyomnyi lakást sem tudhatok a magaménak. - De így már értem, hogy miért működnek hatékonyan. - sétálok be, hogy egy sporttáskába összedobjam az "életem" egy szeletkéjét.
- Ó, igen. Igen, így megfelel. - mert kétlem, hogy minden mellett, még kreálna nekem hirtelen egy új személyiséget is, akit mondjuk nem üldöz valamilyen adóhatóság meg egyéb, bizonyos számlatartozások és társaik miatt. Földhözragadt vagyok, jobb lesz, ha fel is mondják a lakást. Attól meg igazából nem ver le a víz, hogy valaki idejöjjön lomolni, semmi értéket nem fog találni. Mint mondtam, nem élek nagylábon. Megvan, amire szükségem van, és lényegében ennyi. - Miből gondolja, hogy nem vagyok szófogadó típus? - a kérdésre mondjuk igazán nem várok választ, lehet, hogy nincs is, de értem, hogy mit akar nekem mondani. Röviden: ne cseszd el, Axelle. Végül is, lehetne most ennél sokkal rosszabb. Felveszem a kabátomat is.
- Nem vagyok ilyesmihez hozzászokva... - hogy új ruhatár, új lakás, meg minden egyéb. Mintha valami bizarr királylányos szerepjátékba csöppentem volna, ahol a grállovag mindennel ellát, persze van benne némi túszdrámához hasonlatos érzet is, mint például ez az egész helyzet, hogy hirtelen pakolok, öltözök, mert azt mondta, hogy fogadjak szót, és én azt mondtam, megteszem. - Igen? - ezzel meglep, mármint neki nyilván nagyon jól kell mozognia, bár talán a..vagyona, a vállalkozása miatt egyébként is szem előtt van annyira, hogy nehézkes legyen csak úgy bevádolni valamivel. - Nem lehet könnyű egyszerre kétféle életet is élni. - ez inkább tényszerű megállapítás.
Felhúzom a cipzárt a bőrdzsekimen. Ősrégi darab, és baromira hozzám van nőve igazság szerint. A mázli kabátom. - Lőhetnek. - feldolgozom az információt, de megállok pár kérdést azt illetően, hogy mert SZERINTE LŐNI FOGNAK RÁNK?? - Megértettem. - legalábbis próbálom, szóval kilépek a lakásból és követem lefelé...a lépcsőn. Gondolom tök fölösleges lenne mondanom, hogy van lift. Igaz, nyikorog mint az állat, de van. Valamiért lépcsőzni akar, akkor lépcsőzünk. Ő a főnök.
Kiérve a hülye esőbe még zavar is, hogy rosszul látni, de mivel elfoglalja a külső oldalam, a táskát a hátamra fordítom, és csak remélem, hogy nem most fognak merénylők potyogni az égből. Ugyan felteszem a kapucnim, a gesztust azonban értékelem az esernyővel. Befordulunk, de valamiért a szavai nyomán ideges vagyok. Amikor kirántja az alakot a kuka mögül, kővé dermedek. Mi a...? Hogy vette észre?
Nem látok belőle sokat, de a határozott szavakra be is szállok a kocsiba rögtön, szorongatva azt a bugyuta táskát. Lebámulok az ölembe, mert talán nem most kellene megszólalni, de a pokolba is, ezt a profilt azért 100 közül is felismerném már. - Tig. - ennyi telik üdvözlésül. Tehát tényleg eljött, és itt ázott kint az esőben az éjszaka közepén. De úgy hiszem, talán jobb, ha most egyelőre nem kezdek el kérdezősködni, sem kommentálni. Kivéve egy dolgot. - Szabad dohányozni a kocsiban? - mert hát ki tudja, lehet, hogy Qadir háklis rá. Lehet, hogy azt mondja, ne most. Jobb híján a nadrágom szövetével babrálok, de nem nézek vissza az épületre. Sem az utcára, aminek úgyis tök mindegy, hogy ott élek-e vagy sem.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

- Attól függ, mit értünk vizsgateszt alatt. Bizonyos szempontból úgy is fel lehet fogni. - Elvégre mégiscsak egy kiválasztási folyamat, csak éppen Axellehez választ feladatot és nem feladathoz személyt. Így nézve még szerencsés helyzetben is van a lány, mert több lehetősége van bizonyítani. A komolyabb feladatkörökhöz azért úgy szokott embert választani Qadir és Garrido is, hogy figyelembe veszik, mire képes az illető, vagy fordított felfogással: képes lesz-e hosszútávon helytállni, hiszen nekik sem érdekük, hogy havonta haljanak meg az embereik és kezdhessék elölről a kiválasztást. De valószínűleg Axelle is belátja, hogy a folyamatok részleteire nem lenne most célszerű rákérdeznie, mert lehet olyat hallana, amit nem akarna tudni még. Arról nem is beszélve, hogy minden ember más és más, senki sem esik át pont ugyanazon a folyamaton.
Emellett viszont nem csak követel, hanem védelmez is, amennyire ezt teheti. Tiger tényleg egy jó példa, már csak azért is, mert a fiú valóban szót fogad. Nem egy nagy lángelme, de amit megtanítanak neki, azt elfogadja és befogadja a fejébe, nem hiszi el magáról, hogy „ő bizony tudja jobban, máshogy”. Mikor a menőző fiatalok elkezdenek saját utat járni és kibújnak a szabályok alól, mondván büszkén, hogy „mi baj lehet”, akkor történnek meg az igazán nagy gondok. Nyilván vannak olyanok is, mint például Sáinz, aki Tigernél jóval szabadelvűbb, ellenben sokszor túljár a környezete eszén és szerencsével, de mindig visszatalál a szabályos keresek közé. De éppen ezért Sáinz miatt sokkal több botrány robbant már ki, a nicaraguainak legalább kétszer annyi ellensége van, mint Tigernek, ami csökkenti az életben maradás esélyét.
Néha nem tudja eldönteni, hogy ismételnie kell önmagát, vagy a lány csak a benne lévő frusztrációt önti szavakba. Végül nem helyesel, nem is mondja el újra ugyanazt, mivel akarja, hogy Axelle hozzászokjon, hogy csak egyszer mondja el, mit vár el. Most pedig egyértelmű, hogy a főbérlőt a lánynak el kell felejtenie. Leveszi válláról ezt a gondot.
Szándékosan a cégének bevételét közli (azt sem pontosan) és nem a saját keresetét, ami természetesen a vállalati profit tört része csupán. Bár az sem kevés és történetesen mindegy is, mennyit kap ebből kézhez Qadir, ha az ingatlancég is pénzmosodaként működik. Örül, hogy meg tudja győzni a lányt és ezzel együtt meg is tudja nyugtatni, ami a köztük kialakulóban lévő bizalom első formája.
- Abból, hogy eddig besúgó voltál - mosolyodik el baljósan. - A besúgók pedig nem a szófogadásról és a szabályok betartásáról híresek. - A lány kérte, hogy magyarázza meg, ő hát megteszi. - De ugyebár ezúttal minden más lesz már. Nálunk nulláról indulsz. - Oldalra dönti fejét, még néhány másodperig tartja a szemkontaktust és csak utána fordul az ajtó felé. Nulláról, azaz Axelle dönti el, hogy negatív, vagy pozitív véleményt formál majd magáról a cselekedeteivel. Qadir más tagoknál sem veszi figyelembe a tagok előéletét, kezdetben mindig korrekt és úgy viselkedik az alkalmazottjaival, amilyen hozzáállást tapasztal tőlük, aztán kiderül, hogy alakul a viszonyuk.
Most még minden új Axellenek, ahogy egyszer mindenkinek új volt megtapasztalni, milyen, ha menekülni kell. Aztán, ha többször kényszerül rá valaki, már rutinszerűvé válik. Ebben a témában Qadir megengedi magának, hogy kicsit személyeskedjen és reményt ad, hogy ha neki sikerült, másnak is sikerülhet hosszútávon túlélni.
- Ez régebben volt az életem része. Akkor, amikor még az én ajtómon kopogtattak éjszaka a dzsungel közepén. - Erős túlzás a kopogtatás, inkább mondaná úgy, hogy baltával törték az ajtót kvázi a semmi közepén. Akkor is szakadt az eső, mint most. Anno lőttek is. Most? Nem véletlenül van ennyire felkészülve mindenre Qadir és ad gyorstalpalót a sporttáska viseléséről, hogy aztán úgy kerülje el a liftet, mintha az ott se lenne. Az utcára érnek, majd a természetesség határain belül takarja a lányt az esernyővel és a testével, míg a saját arcát is nem csak egy réteg rejti.
Befordulnak a kisutcába, közben egy pillanatra megemeli esernyőjének elejét, a tekintete pedig az éppen csak megnyekkenő kuka irányába vetül. Nem lát ott semmit, de az ösztönei azt súgják, hogy figyelnie kell. Maga se tudja, egy patkány szalad-e elő bármelyik másodpercben, vagy rossz esetben valaki elbújt benne, de gyorsítja lépteit a fémszerkezet mellett, hogy elpillanthasson Axelle mellett. Végigméri a kukát és észreveszi mellette a cipőt.
Kiélezett reflexei maguktól cselekednek, rákap az emberre, aki pont ugyanannyira lehetne egy mexikói, mint egy nincstelen csöves. Ez teljesen lényegtelen a pillanat hevében, mert Qadir kezei így is, úgy is számonkérően tépik fel az embert a földről. Aztán amilyen gyorsan cselekedett, pont olyan hamar jön is a felismerés. A közvilágítás kirajzolja a sportsapka ellenzője alól a fiú vonásait, de fizikuma, valamint ruhája is mind egyértelmű jelek Qadirnak, így azzal a lendülettel, ahogy felszedi a földről, tovább is löki az autó felé.
Az adrenalin pár másodperc alatt mindkét férfiban, de valószínűleg Axelleben is magas szintre szökött. Most nincs idő beszélgetni, ezt mindketten tudják, bár nem is vannak nagyon kérdéseik egymáshoz. Meg kell nyugodni, hiába látszólag nem tűnik idegesnek Qadir. Összeszorítja állkapcsát, hogy megpróbálja megszüntetni a fülében dobogó heves szívverését. Francba is, megijesztette Tiger.
Némaság telepedik az mozgó autóra. Qadir figyeli az utat, Tiger még dolgozza fel az előbbi rántás okozta impulzuslökést, meg azt is, hogy lényegében megvan a lány. Percekkel ezelőtt még abban sem volt biztos, hogy él, erre most itt ül mögötte a hátsóülésen. A név hallatára arcát felé fordítja és hátrapillant Axellere. Végignéz rajta, az öltözékén, meglátja a táskáját is, amikből összerakja a képet. Már csak az a kérdés, hova mennek, persze neki teljesen mindegy. Megszokta már, hogy olyan autóban ül, amiről fogalma sincs, hol fog megállni, ám most Qadir vezet, úgyhogy annyira nem aggódik.
Láncdohányosok… Bosszankodik magában Qadir, mintha régen ő nem naponta pusztította volna el a dobozokat. De nem bánja, mert legalább nem később a lakásában fognak rágyújtani.
- Szabad - feleli annak tudatában, hogy nem is egy cigaretta fogja telefüstölni a céges autót, hanem egyszerre kettő. Tiger is elővesz egy cigarettát, csakhogy a rátörő köhögéstől ujjai közül kiesik a dohány. Qadir húzza a száját, de nem mond semmit. Nincs értelme felelősségre vonnia a fiút, mert a helyében ő is eljött volna még tüdőgyulladással is. Mondhatta volna, hogy személyesen fog eljönni Axellehez és azt is, hogy mikor, de valamiért ezt teljesen önállóan akarta végigvinni. Nem akarta, hogy Tiger beleköpjön a levesébe.
Közel harminc perces út után érnek a Hudson-folyó mellé és állnak meg az Upper West Side-i tégla díszítésű épületek közti kis utcában. Innen tíz perc séta Qadir valódi, bejelentett és leggyakrabban lakott lakása, ami szintén a folyóra néz, csakúgy, mint ahová ideiglenesen most Axellet tervezi helyezni. Ez is Qadir lakása, de ez kevésbé fontos számára, nem érzi azt majd, hogy a személyes terébe hatolt be a lány, mivel lényegében nem él itt. Már hajlandó a liftet használni, érezhető, hogy sokkal kényelmesebben mozog a területen, mint Axelle lakhelye környékén. Kinyitja az ajtót és beengedi a fiatalokat, majd maga mögött kulcsra zárja azt.
- Itt leszel addig, amíg ki nem találjuk, hol lesz a végleges új otthonod. Sokan laknak közülünk a környéken, az ablakok a folyóra és az azelőtti parkra néznek, ezért nem tudnak könnyen kikémlelni szemből. Ennek ellenére azt tanácsolom, hogy ne nagyon ragazd magad az ablakokra - mondja, miközben kibújik kabátjából, aztán a nappaliba megy. Hagyja hogy körbenézzen Axelle, semmit sem fog találni, ami Qadirhoz köthető lenne, mert ha itt is tartózkodik, akkor is csak hotelszerűen. Eközben Tiger is beljebb lép, de nem ül le. Nem tervez sokat maradni.
- Kérem a táskád. És minden iratodat, eszközödet - nyújtja kezét a lány felé határozottan, noha udvariasan, hisz nem tervezi elvenni tőle erőszakkal, megvárja, hogy Axelle önként adja át neki ezeket. Persze akkor is megkaparintja tőle őket, ha nem adná oda, de reméli, ez elkerülhető. Ha benne nem is, a mellette figyelő Tigerben talán bízik. Ezt a feltételezést használja ki Qadir azzal, hogy a táskát egyből tovább is passzolja Tigernek, nézze át a fiú, turkáljon a fehérneműk között ő, ha már elmondásuk alapján barátok. Míg Tiger túrja a táskát és átadja belőle az informatikát Qadirnak, addig az idősebb a telefont várja Axelletől.
- Tudnunk kell, hogy nem követnek-e le téged. - Nem akar ráijeszteni Axellere, viszont emlékeznie kell, miről beszélt eddig biztonság és védelem alatt. Ha tétovázna átadni a telefonját, Tiger bólint Qadir mögött, hogy tegyen úgy, ahogy a főnök mondja.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Nem nyugtat meg azzal, hogy fogjam fel valami tesztként. Sosem szerettem a teszteket, olyan képlékenyek az akkori idegállapotok függvényében, szóval ezzel nem sikerül túlságosan megnyugtatnia. Igazság szerint az egész történéssorral nem sikerül megnyugtatnia. Kicsit megremegteti a lelkem a gondolat, hogy egy sporttáska és néhány fehérnemű az összkészletem, amivel elhagyom az eddig élt életemet lényegében, és rábízom az egészet erre az emberre, akinek épp csak a nevét tudom. El kell kapnom Tiget egy komolyabb beszélgetésre, amennyiben lesz rá lehetőségem. Hiába mondta el Qadir, hogy mi fog következni, azért szeretnék róla kicsit bővebben is hallani. Tig pedig elsőosztályú alany a kérdéssorhoz.
- De én döntöttem róla, hogy az legyek. - mondom halkan, mert erre senki sem kért meg, csak így adódott - És pont egy ilyesminél kell komolyan betartani a szabályokat. Nem? - komoly a visszakérdezés, mármint persze, ha az én oldalamat vizsgáljuk. A főnököm oldaláról már másképp nézne ki a történet. De tény, ami tény: Tiggel felállítottuk ennek az egésznek a menetét, a szabályait és be is tartottuk. Egészen Philip felbukkanásáig tökéletesen jól működött a dolog. Aztán...mintha csak néznénk, ahogy zuhan ránk egy bomba, de nem tudni felrobban-e. És itt jön a képbe Qadir, aki tudja, hogy a bomba be fog csapódni, dob is mellé még egyet, de közben menti a menthetőt. Esetünkben engem.
- Tényleg? - ezen őszintén meglepődöm, de akkor innen a rutinja, a gyors kimondások, hogy milyen gyorsan, mit lehet vinni és mi lesz. Tehát ez már egy kész forgatókönyv, amit tapasztalatok szültek. Valahol lenyűgöző, hogy mindent ennyire előre le tud sakkozni. Én valószínűleg a fejemet fognám, hogy akkor most merre? A Marsra? Biztosan nem lennék kellően körültekintő, kellően óvatos és még kevésbé tudnám az egésznek a röppályáját egyben átlátni. - Sokszor kellett megtennie? - adódik a kíváncsi kérdés, amit remélem, hogy nem vesz tolakodásnak. Csak érdekelne, hogy ez gyakran megesik-e, mert akkor...hát nem is tudom.
Épp igyekeznék túl lenni azon a görcsön, hogy esetleg most fognak hátba/fejbe/lábon lőni, amikor kirántja a kuka mögül azt az alakot, aki nekem akkor sem tűnt volna fel az esőben, ha éppen nem kerülgetne néminemű pánik az óvintézkedések miatt. Nem gondoltam, hogy ezek a kis információk idáig fognak fajulni, hogy valóban veszélyben lesz az életem. De, amikor felhangzanak a parancsszavak, hogy szálljunk be a kocsiba, már gyanítom, hogy nem merénylőt fogott. Nem a főnököm egyik csicskása ázott itt kint. Hanem...Tig. Akit meg is szólítok, és hiába tódul ezer dolog a torkomra, amit hirtelen rá tudnék zúdítani, valahogy olyan pattanásig feszültnek érzem a légkört. De hátrapillant rám, halvány mosollyal biccentek, ez a hálám, elismerésem, köszönömöm azért, hogy tényleg itt van. Otthon kellene lennie pedig.
Nagy nehezen teszem fel a kérdést a cigiről, és átömlik rajtam a hálás megkönnyebbülés, amiért szabad. Gyorsan rá is gyújtok, pedig nem kéne kapkodnom, nem fognak rám fegyvert. Tig köhögésére aggodalmasan ráncolom a szemöldököm. Kurva életbe, hát mondtam neki a múltkor, hogy pihenjen. De persze, az élete nem ilyen. Ő nem valami selyemfiú, aki egy hétig otthon feküdhet, mert tüsszent kettőt. És most kimászott a meleg ágyából a kedvemért, hogy itt ázzon az esőben. Ha most rám látna, láthatná az arcomon a hálával vegyezett értetlenséget, hogy de miért?
Néma csendben tesszük meg az utat, igazából az eső miatt már rég feladtam, hogy kövessem, vajon hol a fenébe is járunk úgy mégis. Menet közben résnyire húztam az ablakot, hogy kidobhassam a csikket. Még nem csapódott le bennem minden esemény a ma éjjelről, de le fog.
Megállunk. Elcsodálkozom, amikor meglátom a Hudsont, aminek a jellegzetes légmozgása meg is legyint. Ez nem egy olcsó környék, hú de nem illek én ide...!
Még a liftben is hallgatunk, bár legalább nem kell még fel is lépcsőzni, a lakást látva viszont eléggé meglepődöm. Nagyon nem egy kategória a kis puritán lyukkal, amiben eddig laktam. Még a szüleim lakása sem közelítette ezt meg. - Nagyon...szép lakás. - nyögöm ki szerencsétlenül, hát hirtelen le se mernék ülni csak úgy. Nem vagyok ilyen helyekhez szokva, sosem voltam. Minden tökéletes, ráadásul szerintem egy porszem sincs a polcokon. Akár katalógusban is villogtathatná.
Kicsit furcsán nézhetek rá a táska miatt, lévén látta, hogy mit pakoltam be, de amennyi eddig lejött az az, hogy Qadir lételeme az óvatosság. Emiatt tud jól sakkozni. Hát átnyújtom neki. - Igazából mindenem benne van, mármint a laptopom. - ugyanis nem volt időm keresgélni a táskáját, még a töltőkábelt se húztam ki, csak elraktam. A táska persze Tighez vándorol, és okozhatna ugyan némi zavart, hogy a bugyijaim között matat, de azok csak...ruhadarabok, ő meg nem valami perverz, aki innentől erről fog fantáziálgatni. Úgyhogy vállat is vonok, hogy részemről aztán nyugodtan nézze át.
Sóhajtva veszem ki a telefont a kabátom zsebéből és nyújtom át akkor Qadirnak. Emlékszem is, hogy felhozta a telefont, na meg a Tig telefonjából tudott meg ő is mindent. - A magáé. - bár a főnökeim nyilvánvalóan keresni fognak ma este. Sőt, már délután. - Sokat fog csörögni délutántól. - bár gondolom, hogy addigra már a Hudson mélyén lesz összezúzva, de ki tudja, hogy pontosan mit akar majd benne visszakeresni. A Tinderemet aztán olvasgathatja...és most nem szép, hogy ezen humorizálok magamban. - És most...öh...ennyi? Maradjak ebben a lakásban, aztán újra megjelenik majd, hogy elvigyen egy másikba? - tudom, elvileg laknak itt az övéi közül a környéken...de..de mi van, ha ez kevés? Pokolba az egésszel...úgy kell bizalmat szavaznom neki, hogy komolyan el is kell hinnem, hogy nem áldozati báránynak hozott ide. - Na és mik a szabályok? - állok meg velük szemben, és egyikről nézek a másikra, de leginkább Qadirra. - Gondolom, egy pár napig ne menjek sehova. - mivel se telefonom, se másom, marad a...kábel tv? Jesszusom, mint egy nagyon furcsa lakásfogság, ami valóban az én érdekemben történik. Csak most ne kattanjak meg, légyszi, most ne. - És még? - a hangom nem frusztrált, kérdezek. Szeretném tudni, ha már egyedül hagynak.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Minden szabályszegő maga dönt arról, hogy szabályt szeg, úgyhogy a válaszával nem sikerül különösebb hatást keltenie Qadirban. Védi magát, ami érthető és becsülendő, ugyanakkor - tekintve, hogy Qadir soha életében nem köpött senkinek, mert akkor abban a közegben egészen biztos, hogy halott lett volna - képtelen nem a saját szemszögéből látni Axellet. Márpedig ő is egy vezető, csakúgy, mint Xel jelenlegi főnöke. Vezetőként pedig nem akarja, hogy újra besúgó legyen, úgyhogy ezúttal azokat a szabályokat kell betartania, amiket ő állít fel és nem azt, amit a lány magának.
- Nem tudom, sosem fordultam ennyire szervezetten a feletteseim ellen - feleli és elhatárolódik a témától. Összességében tudta Qadir, hogy mennyire vékony kötélen táncol ebben a szakmában, egyrészt nem szabad, hogy túl gyengének mutassa magát, mert akkor a főnöke nem emeli fel és akkor nem lesz belőle az égvilágon senki, csak egy csőcselék, másrészről viszont nem is szabad túl erősnek sem látszania, mivel akkor fenyegetést látnak majd benne és akkor végképp eltakarítják az útból. Ha pedig megfordulna a gondolat fejében, hogy szembe köpje a főnökét, akkor azelőtt golyót kapna a fejébe, hogy a szájában össze tudta volna gyűjteni a nyálát. És ez nem csak Qadirra igaz.
- Igen. Túl sokszor is - suttogja már, nem akar hangos lenni. - De engem nem is védtek ennyire. - Nem is lehetne összehasonlítani a mai állapotokat a régiekkel, annyira más volt akkor a rendszer.
Qadir sejti, hogy Tiger és Axelle hosszan ki fogják beszélni a történteket, de ezt felfogja úgy, hogy nincs szükség arra, hogy ő mindent nagyon pontosan megértessen a lánnyal. Úgysem ő lesz az, akinek majd hinni fog, mert az emberei sem elsősorban miatta hűségesek, hanem a bajtársak összefogása miatt. Ha Qadir állít valamit, azt tegyük fel, félig el is hiszi Axelle, de ha Tigertől hallja majd, akkor kétszeresen is nagyobb bizalmat szavak majd neki. Mert így működik az ember. Így hát nem is töri magát túlzottan, a kocsiban sem kezd el beszélni, csak figyeli kettejük szemkontaktusát a tükörből, majd miután megengedi, hogy dohányozzanak, rá-rápillant a kölyökre, miként saját lábánál kotorászik az elejtett cigaretta után. Igen, ő még mindig csak így hívja, „a kölyök”, hiába már harminc éves a srác. Az apja utalt rá mindig így és bár Qadir eleinte nem akarta elfogadni a testvére becézését, aztán valamiért ő is rászokott.
Nem akar sokat hozzátenni az úthoz, nincs is mit kommentálnia, de a Hudson-folyó mellett már lelazultabb a mozgása. Ez már az ő terepe teljes mértékben. Ettől függetlenül persze még járhatnak itt is mexikóiak, de aki idejön, az majdhogynem öngyilkosságot követ el és ezt ők is tudják. Arról nem is beszélve, hogy Manhattan egyik gazdag városrészében randalírozni nem szokás primitív módon.
Kinyitja az ajtót és nem kerüli el a figyelmét Axelle meglepettsége. Qadirnak persze teljesen megszokott a lakás kinézete, nem feltétlenül az ő stílusa, de nem is él napi szinten itt, úgyhogy nem akarta magára formálni. Az irodája modernebb, ahol sokkal több időt tölt, mint itt, így hát ő már nem tud azzal a csillogó szemekkel nézni egy ilyen lakásra, mint amikkel most Axelle. De most már láthatja és részben meg is nyugodhat, hogy nem a vízelvezető csatornák egyik holtterében akarta Qadir elrejteni őt. De mielőtt annyira elkényelmeskedne - amire bőven lesz ideje a következő órákban -, előbb elkéri a táskáját.
- Nagyszerű - passzolja is tovább a táskát Tigerhez, aki elsőkörben kiveszi a laptopot és a kábeleket, majd lehelyezi sorban a dohányzóasztalra. Kezeivel áttúrja a ruhákat, eközben pedig Qadir visszafordul a lány felé, mert tudja, hogy telefonja nem a sporttáska mélyén rejtőzik. Megnyugtató, hogy nem kell erőszakoskodnia, hanem Axelle odaadja a kütyüt.
- Ez már biztosan nem. - Felpillant rá, majd elővesz tárcájából egy tűt, amivel kiveszi a telefon SIM-kártyáját. Mondjuk néhány másodperc erejéig elgondolkozik azon, hogy mi lenne, ha Qadir mégis felvenné a lány helyett a beérkező hívásokat, de valószínűleg túl elhamarkodott cselekedet lenne tőle. Ellenben megéri majd hagyni, hogy kicsengjen és lenyomoztatni, hogy pontosan kik is hívták. Az informatikusára megint izgalmas nap vár, de hát ezért fizeti. A kártyát elrakja, a telefont pedig az asztalra rakja a közben kanapén ücsörgő fiú elé, aki viszont egyelőre nem nyúl hozzá.
- Egyelőre igen. Itt maradsz, amíg én vagy Tiger nem adunk egyéb utasítást. Másra most még ne hallgass, mert nem tudhatod, hogy kiben bízhatsz és kiben nem. Ne nyiss ajtót senkinek, ne menj közel az ablakokhoz elhúzott függönynél. Húzd el a sötétítőket, ha felkapcsolod a villanyt - pörgeti át fejében az alapvető szabályokat, de a praktikákat úgyis megbeszélik Tigerrel, ha a nőben még kétségek maradnának.
- Délutánra lesz új telefonod, azon keresztül már könnyebben kommunikálunk majd - teszi még hozzá, miközben előveszi a sajátját, mert érezte, hogy üzenetet kapott. Öt másodperc alatt átfutja a sorokat, aztán visszacsúsztatja zsebébe.  
- Van még más kérdésed hozzám? - kérdezi újra szemeibe nézve és erősebben ejti a „hozzám” szót, hogy egyértelmű legyen a szándéka. Menni tervez, mivel rengeteg dolga van még, Todot így is össze kell szednie valahonnan, de Tiger úgyis marad. Aztán tudja ő jól, hogy ketten sokkal közvetlenebbül fogják átrágni azokat a bizonyos kimondott és kimondatlan szabályokat.

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Kedvem lenne izegni-mozogni az ülésen, mint egy nyughatatlan kukacnak, de jobb híján egyébként lefoglal az, hogy cigizhetek és a szabad kezemmel markolászhatom a táskámat, mint egy hontalan nő, aki nem tud magával mit kezdeni egy autóban. Igazából tényleg nem tudok magammal mit kezdeni. Beszélni olyan illetlennek hat ebben a feszültnek ható csendben. Mintha tényleg egy hajléktalan csöves lennék, akit most visz el a maffia, hogy kivegyék a veséit egy kád jégben. Tudom, néha az agyam meglehetősen komoly képeket képes levetíteni, de akkor is így érzem. Pedig Qadir biztosított róla, hogy ez most az én védelmemért van. Ráadásul Tiger is eljött, és noha még mindig beteg, képes volt magát az esőben áztatni, pedig azt sem tudta, hogy mi történik.
A Hudson környékén pedig nem szoktam járni, ez pont az a környék, amire sosem telt és igazából elkönyveltem, hogy már sosem fog telni rá. Erre most pont idehoznak. Ennél csak egy manhattani tetőlakás lepne meg jobban.
Egyébként megdöbbent, hogy mennyire szép ez a lakás. Aprólékos a berendezése, mintha egy katalógusból húzták volna elő, és csak kipattant ide, ebbe az épületbe. Qadir elég otthonosan mozog bent. Az ő lakása lenne? Körbenézek, de semmi személyeset nem látok, semmi arra utaló jelet, hogy él itt valaki. Lehet, hogy már nem kellene semmiről képzelegnem inkább, a nagy része úgyis csak elégetendő gondolat szokott lenni.
De engedelmesen nyújtom át a táskámat Tigernek, a telefonomat pedig Qadirnak. A ma éjjel után már azon sem lepődnék meg, ha holnap átnézne valami kütyüvel, hogy nincs-e bennem chip. De azt hiszem, ennek nem fogok hangot adni, mert fölösleges. Csak nézem, ahogy kiveszi belőle a kártyát. Tehát, ha a főnökeim eddig nem voltak velem képben, mert csak valami ostoba csajnak gondoltak, akkor holnaptól rá fognak jönni, hogy valamit csináltam. Az első gondolatuk mondjuk akár az is lehet majd, hogy velem tettek valamit mások, és leírnak járulékos veszteségként. Sose lehet tudni. - Maga a főnök. - emelem el a kezemet a telefontól. Az már tényleg ennek az egésznek a koronás államfője, hogy Tig a cuccaim között matat. De egyre valószínűbb a chipes gondolat, de komolyan.
- Miért? Maga szerint valaki ide fog még jönni? - pislogok rá értetlenül, de oké, értem én, hogy csak tőle és Tigertől, de ha nem nyithatok ajtót, az azt jelenti, hogy várható valaki más is? Netán mások? - Megértettem. - tehát ne nézelődjek, és mindent..vagyis leginkább bármit, csak sötétítők mögött csinálhatok. Oké...talán ez még vállalható is. Komoly arccal nézek rá. Van-e kérdésem? Hát, ami azt illeti..számos. De: - És meddig kell itt maradnom várhatóan? Van esetleg valami körülbelül időpont? - csak mert sosem volt ilyenben részem. Sosem volt stoptáblám. Akkor sem, amikor még élt az anyám. Utána pedig pláne nem. Erre biztosan nem fog tudni választ adni egyébként, ahhoz minimum jósnak kellene lennie azt illetően, hogy hogyan fog ez az egész bomba becsapódni. Ha ennek az az ára, hogy hetekig itt kell ülnöm majd ebben a katalógus kéróban, akkor azt fogom tenni. - Tudja mit? Nem kérdeztem semmit. Tegyen belátása szerint. - biccentek is hozzá. Egyébként is már a telefonját nézi, szóval valószínűleg nem akar már maradni köreinkben. Akkor legalább rázúdíthatom Tigerre. Bár lehet, hogy ő sem fog már maradni, végtére is hajnal van. Ebből kifolyólag viszont valahogy azt is sejtem, hogy valaki hozni fog nekem kaját meg egyebeket, ha már nem ajánlott elhagyni a lakást. - Köszönöm. - mert úgy érzem, meg kell köszönnöm. Ez az ember lesz az oka annak, ha megélhetem a jövő évi születésnapomat.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére it's time to finally get to know each other

“What have I always believed? That on the whole, and by and large, if a man lived properly, not according to what any priests said, but according to what seemed decent and honest inside, then it would, at the end, more or less, turn out all right.”

Qadir minden bizonnyal jól felkészültnek tűnik külső szemmel, valóban az is, sok verziót lepörgetett a fejében, hogy ez az éjszaka miként érhet véget, azonban a jelenben javarészt rögtönöz. Rögtönöz azzal is, hogy Xelt magával viszi Manhattanba, mivel egészen világossá válik számára, hogy ha nem veszi magukhoz a nőt, akkor meg fog halni. Egy ilyen besúgás után le fog bukni, a büntetése pedig nem egy gyors fejbelövés lesz, ennyire azért már ő is ismeri a mexikói vezetőt. Viszont hiba lenne azt gondolni, hogy a hatalmas jószíve és empátiája vezérli, mert biztonságos fedelet rak Axelle feje fölé Manhattanben. Ez is csak érdek. Egy lehetőség, hogy visszavágjon és elhitesse az ellenségével, hogy még a mexikóiak között is vannak beépített emberei, akik információkat adnak át Qadirnak és az ő embereinek. Ez a bosszúvágya olyan nagy, hogy Axelle elszállásolása és a védelmére költött pénz elenyésző kiadásnak hat csupán. Persze van egy másik indok is. Az elmúlt napok eseményeiből leszűrte már, hogy Tigernek fontos a lány, úgyhogy feltételezi, hogy ha Axellet ki akarnák végezni a mexikóiak, akkor Tiger többedmagával, vagy egyedül, de feltehetőleg megindulna a segítségére. Ez pedig azt jelenti, hogy ő is halálba rohanna, így hát Qadir nem kockáztathat. Pontosabban… Xel befogadása kisebb kockázatot és kisebb költséget jelent, mint amekkora biztonságot és nyereséget ad. Más kérdés, hogy ez a helyzet nagyon szerencsésen jött ki Axelle számára, amit Qadir nem is bán, elvégre mégiscsak ma este megmentett egy életet. Legalábbis egyelőre.
- Elvileg nem, de ha mégis valaki kopogna anélkül, hogy te pontosan tudnád, ki érkezik, akkor az vagy engem keres rossz helyen, vagy pedig réged akar holtan látni. Egyik esetben sem éri meg ajtót nyitnod. - Noha a válasz érdemi része kimerül az első két szavában, mégis kifejti, hogy pontosan milyen okokból kopoghatnak olyan személyek, akik nem jelzik előre Axellenek az érkezésüket. Vagyis akit nem Qadirnak vagy Tigernek hívnak, jelen állás szerint legalábbis, aztán meglátják még, hogy alakulnak az elkövetkező napok. Nyilván az is előfordulhat, hogy valakire át kell ruháznia azt a feladatot, amit most Tiger lát el Axelle ügyében, de ezzel most nem akarja összezavarni a lányt. Alapvetően nem akar nagyobb stresszt helyezni rá, így is elég lehet neki az, hogy teljesen kiforgatta az eddigi életéből.
Ahogy az életvitelében sem kér semmi extrát, egyszerűen csak éljen, meglesz mindene, ki fogják szolgálni őt, a hűtője is tele lesz, vannak könyvek a lakásban, ahogy lesz internete is, max átnézik majd, hogy milyen felületeket nyitott meg. Az egyetlen különbség a luxusélethez képest, hogy nem mehet ki a lakásból. Persze a bezártság tudatával együtt élni nem könnyű, ezzel Qadir is tisztában van.
Hallja, hogy a lány visszavonja a kérdését, amiből azt szűri le, hogy kellemetlennek érzi a Qadirral való beszélgetést és feltehetőleg úgyis Tiger fogja megkapni az összes Qadirnak fel nem tett gondolatáradatot, ennek ellenére viszont válaszol, hogy lássa Xel, nem menekül a kérdések elől, ő beleáll azokba, még ha nehéz is pontos válasszal előállnia.  
- Hozzávetőlegesen egy hét - mond valamit válaszként, amit most reálisnak gondol, de hiába vezető, néha még ő sem tud biztosat mondani. Ez egy sakkjátszma, ő lépett most egyet, azonban mielőtt sakkot adna a mexikói királynak, előbb meg kell várnia, hogy az mit lép.
Nem titkolja, hogy lassan neki mennie kell és sejthetik mindannyian, hogy vélhetően nem aludni. Már így is hozzászokott a szervezete – már amennyire hozzá lehet szokni – hogy nem esténként alszik, hanem akkor, amikor van rá ideje és lehetősége, ez pedig Qadir esetében még rendszertelenebb és kevesebb is, mint Tigernél. A szeme sarkában lévő ráncok pedig nem csak a kora miatt rajzolódtak ki az utóbbi időszakokban, de erről nem szeret beszélni.
Megüti fülét Axelle köszönömje, egy pillanat erejéig el is gondolkodik, hogy mire mondta ezt, hiszen több mindent is köszönhet Qadirnak, a válaszait, a lakást, a menedéket, vagy épp az életét, viszont úgy érzi, hogy ezúttal mindent egybevetve hálás Axelle. Jól esik neki ez az egy szó, ritkán hallja, mert sokat evidensnek veszik a cselekedeteit, döntéseit, vagy épp csak túlságosan tartanak tőle ahhoz, hogy köszönetet mondjanak. Sokan elfelejtik, hogy Qadir is csak egy ember és hogy neki is vannak érzései. A kellemes érzés következtében egy kósza mosollyal bíztatja a lányt, hogy amennyire rajta múlik, nem lesz baj.
- Amint megkapod a telefonodat, el tudsz érni majd rajta, benne lesz a számom - mondja, bár biztos benne, hogy Tigerrel fogja inkább a kapcsolatot tartani és nem vele, de megnyugtató tény lehet Qadir elérhetősége is a lánynak.
Megindul az ajtó felé, esernyőjét viszont most tudatosan nem veszi fel, inkább itt hagyja Axellenek. Ezen a környéken már amúgy sem kell annyira rejtőzködnie, pláne nem egyedül. Még Tigerre pillant, a srác nem emeli fel viszont seggét a kanapéról, igazság szerint nem is pillant fel Qadirra, úgyhogy a szándékai egyértelműek.
- Beszélünk - mondja leginkább mindkét fiatalnak, mert ez mindkettejükre igaz, majd megigazítja kabátját és a miután elforgatja a kulcsot a zárban, távozik. Elég kemény napoknak néz elébe.  

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Nem mondom, hogy ez a helyzet nem bizarr, nem tölt el némi félelemmel, vagy éppen izgalommal...vagy nem is tudom, hogyan lehetne ezt jól meghatározni. Félelemmel vegyes izgalomként talán. Tig jelenléte mondjuk hoz némi megnyugvást, hisz gondolom nem azért jelent meg, hogy mindennek a végén valamiféle hóhért játsszon.
De továbbra sem őt figyelem, hanem Qadirt, mintha őt érezném komoly veszélyforrásnak, vagy csupán ennek a különös bizonytalanságnak a magva, mert tisztában vagyok vele mostanra, hogy az ő döntésén múlik a sorsom. Az életem. Ahogyan abban is mondjuk úgy biztos vagyok, hogy Tig még ha közvetetten is, de tett azért, hogy ez a döntés szülessen meg és ne a golyóé a fejbe. Persze, ott is hagyhattak volna az egészben, hogy majd oldjam meg magamnak.
- Oké, tehát semmi esetre sem nyitom ki az ajtót senkinek. Az a biztosabb. - bólintok, egyszerűen nem akarnék egy ilyen dologra ráfutni, mármint, hogy egy ennyire ostoba dolog okozza a halálomat, hogy ajtót nyitok egy idegennek. Kicsit nosztalgikusan üthetné meg a fülemet ez a figyelmeztető él, régen az anyám mondta ezt, hogy nem szabad idegeneknek ajtót nyitni. Rendben, rajtam nem múlik. Egyébként sem szoktam örökké mozogni valamerre, tehát bármennyi időt is mondjon Qadir, azt eltöltöm itt és el is leszek. Megpróbálok.
- Ó! Az...jó. - dupla bólintás, tehát csak egy hét, az semmi, annyit a rossz korszakomban is eltöltöttem lakásokban, mert muszáj volt...vagy mert képtelen voltam az agyamat arra a szintre eljuttatni, hogy mondjuk meg is mozduljak. Most viszont olyan, mintha náthás lennék egy hétig, és itthon maradnék pihenni. Nem mintha nem dolgoztam volna eddig is betegen...de na, ez most ennyiben más helyzet.
- Rendben. - még mindig mintha várnék valamit t őle. Egy fél mondatot, egy elejtett gondolatot arra vonatkozóan, hogy mit is akar ezért cserébe, hisz az ördögbe is ingyen semmi sincsen. De Qadir nem mond semmit, nem tesz semmit. Most tényleg ennyi? Próbálok nem döbbent arccal meredni rá, mint aki most jön rá először, hogy a szörny az ágya alatt talán nem is annyira szörny. Ráadásul nem is akarja lehúzni a bugyimat, semmi ilyen nincs. Szóval..öh...igen, úgy tűnik vannak még korrekt emberek, pedig lélekben már egészen felkészültem valami hasonló bemondásra. De semmi.
Az utolsó mondata nem nekem szól, hanem Tignek egyértelműen, így én még mindig némi hitetlenkedéssel nézem erősen a padlót, amikor hallom becsukódni Qadir mögött az ajtót. Akkora sóhaj szakad ki belőlem, mintha legalábbis a rendőrséggel tárgyaltam volna valamiről. Vajon mióta dobog úgy a szívem, mint ami készül kiszakadni a mellkasából? Valószínűleg mióta meghallottam azt a kopogást. - Pfú... - ennyi az első hozzászólásom, Tig előtt nyugodtan kiömölhet belőlem a feszültség, hiszen amikor legutóbb beszéltünk én már majdnem biztos voltam benne, hogy nem érem meg a hajnalt. Erre itt vagyok. Az Élet furcsa egy játékmester. Ha ő most nem ülne, valószínűleg a nyakába ugranék a megkönnyebbüléstől, a hüledezéstől. Szóval jobb híján marad a cigi. - Meg se kérdeztem, hogy ezt szabad-e... - motyogva sóhajtok. Arra a hülye sporttáskára nézek csak, amiben jelenleg az életem található. - Nem mondtad, hogy a főnököd ilyen baszottul ijesztő! - hogy inkább bevallottam volna az összes bűnömet egy inkvizíciós bíróságnak, minthogy vele ücsörögjek azon a kanapén, de végül...nem is tudom miért hozta meg ezt a döntést. - Istenem, Tig...én.. - jó, nem. Valamit kezdenem kell most magammal. Rágyújtok, ha már kimenni nem mehetek a házból, akkor csak ez marad. - Mondd, te tudtad, hogy ez lesz? - kérdezem kíváncsian, bár kétlem. Akkor feljött volna, vagy hívott volna. Mondta volna...gondolom. - Próbálom...felfogni azt, ami történt most. Próbálom. A vizes kabátod nem vennéd le? - lévén ott ázott a nyomorult kuka mögött ki tudja meddig. Azt se tudom mennyit volt fent Qadir nálam. 2 percnek tűnt, néha meg két órának.

megjegyzés: hrrrr

Qadir & Xel

“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”

Ingerem van lecsúszni a földre, átkulcsolni a térdem, és azon gondolkodni, hogy mi a picsáért kerültem ilyen helyzetbe. Bárki más egy szimpla lebujban helyezkedett volna el, és boldogan élné a béna kis életét, fizetné a számláit, újítana egy kevésbé gáznak tartható szeretőt és el lenne egyszerűen. Nekem rögtön valami mexikói bűnbandához kellett befelvételiznem, és most tessék, nagy mosolyt kérünk a szánalmas hullaházi fotóhoz!
Szóval marad a padló, amit elég szilárdnak érzek a fenekem alatt ahhoz, hogy már végképp ne omoljon ma össze körülöttem semmi. A sporttáska maga a szánalom, főleg azért, mert bugyikon és zoknikon kívül nem sok dolog van benne. Háboroghatnék, hogy most ki tudja kik fogják az üzeneteimet meg egyebeimet olvasgatni, de nem őrzök nemzetbiztonsági titkokat, szóval...ez tényleg a legkevesebb. Francba, szerettem azt a kis lyukat, amit lakásnak keresztelt el valami perverz! Erre a helyre meg egyszerűen nem illek, valami királylány talán, de én biztosan nem. Túl elegáns, túl..rendezett. - Mi az, hogy mi van?? - kibújok a bőrkabátomból és magam mellé rakom. Némileg megütközve nézek rá, hát mi van, mi van...éppen túl vagyok két infarktuson és egy agyvérzésen Tigi, semmi egyéb..baszod. Inkább rágyújtok, az legalább valami olyan, amit tényleg szoktam is csinálni. Úgy is szoktam, hogy őt nézem közben, tehát..ha levesszük a környezetet és a történéssort, teljességgel hétköznapi festményt kapunk. - Semmi, mindennapos sztori az életemben, hogy hajnal négykor ijesztő pasasok álldogálnak az ajtóm előtt, én meg kést dugdosok a pulcsimban... - felröhögök kínomban, mint a gyerek, akit majdnem elvitt a mumus az ágy alól, de képes a kockát beleilleszteni az életébe, túllendíteni magát rajta, és ugyanúgy játszani tovább másnap. Kár, hogy már nem vagyok gyerek...
- Pazar... - fújom ki a füstöt, legfeljebb Qadir leszedi érte a fejemet, de talán egy kis dorgálás még beleférhet, végtére is nem figyelmeztetett, hogy nem szabad. Ahogy arra sem, hogy csak lábujjakon közlekedhetek, nehogy összeszöszöljem a nyilván nem olcsó padlólapokat. - Bár talán, ha egy kávézóban találkoztunk volna, vagy kért volna egy sört..kevésbé kapott volna el a pánik. - emlékszem, hát hirtelen még a kíváncsiságot sem láttam fellobbanni a tekintetében. Olyan volt, mint egy farkassal szemezni, aki vagy elmegy úgy, ahogyan jött, vagy átharapja a torkom, mert miért ne.
- Oké, gondoltam. Akkor mondtad volna... - túrok a hajamba, mintha megoldás lenne bármire az, hogy csavargatom. Tig nyilván nem tudta, akkor nem indult volna el az éjszaka közepén, hogy az utcasarkon gubbasszon a szakadó esőben. Megállapodik a tekintetem az alakján, az arcán. Tehát aggódott. Én az életemért reszkettem. Nos, ha erre nem adnának nekünk egy fél adag antidepresszánst és nyugtatót a klinikán, akkor semmire. - Én is féltem, hogy rosszul fog alakulni a beszélgetés menete és végül... - sóhajtok egy nagyot, hát tudjuk mi lenne az a végül. Egyébként valóban lehettek volna az én főnökeim is, bár ők nem jöttek volna el a lakásomra, túl sok figyelő és lehetséges szempár. Neem, megvárták volna, míg holnap bemegyek dolgozni. És az baromira nem lett volna kellemes élmény. A halált amolyan megváltásnak tekintettem volna. Árulónak lenni sehol sem jó bemutatkozás. - Nos...megköszönte az információkat, amiket eddig is adtam, és téged említett még, jobban mondva a barátságunkat. - ergo a pasas tisztában volt vele ugye, hogy nem újkeletű ismeretséget ápolunk, ahogyan azzal is, hogy nem felületes a kettőnk kapcsolata. - Meg a főnökeimhez fűződő kapcsolatomra volt kíváncsi. Mást nem nagyon mondott. - jobban mondva utána inkább csak elmondta, hogy most mi fog következni. Szinte hihetetlen, hogy képes lettem volna rá, hogy inkább én öljem meg magam, mintsem rá bízzam ezt a dolgot. - Nem mondom, hogy nem voltak...nehéz pillanatai a dolognak. - leszedem a cigisdoboz tetejét, hogy abba hamuzhassak. - Tudott a késről is, szóval én sem rejtegettem. Kiraktam a térdemre, gyakorlatilag ő fenyegetésnek vette, mire közöltem, hogy inkább én állítom magamba. - hát...sose mondtam senkinek, hogy túlságosan egyszerű eset lennék. Az életem mindig is valami törésvonal mentén ingadozott, néha lenéztem abba a szakadékba, és egyszer-egyszer majdnem sikerült is beleborulni, de végül...még ha négykézláb is, de kimásztam belőle.
- Csak? Én kettőnek éreztem. - támasztom a fejem a falnak egy hülye mosollyal. Mintha egy nagyon hosszú és nehéz vizsgán lennék túl, aminél még mindig nem biztos, hogy sikerült, mert lehet, hogy a professzor végül mégsem dönt a javamra. Még mindig annyira...képlékeny, hihetetlen az egész. - Hülye lennék, ha nem tartanék. - vonom fel a szemöldökömet. Azért a veszélyt ki tudom szimatolni, és Qadir nem egy olyan férfi, akinél megengedhető az alábecsülés luxusa. És ehhez elég volt a szemébe néznem, mondania sem kellett semmit. - Nagyjából ugyanezt mondta nekem is, mielőtt elindultunk. Hogy most egy ideig itt kell maradnom, mert keresni fognak. - amiről már mi is beszéltünk, hogy ha bármi beüt, akkor gyorsan a lista élére fogok vágtatni. - És, hogy még ki kell derülnie, hogy miképpen lehetek nektek hasznos. Az informátori részt ugye elegánsan lehúzhatjuk a listáról. - a mosolyom nem igazi, ezen nincs mit mosolyogni, mert ha Qadir tudná, mekkora katasztrófa tudok lenni, valószínűleg ő maga dobna a Hudsonba. - Nincs. Felőlem fel is gyújthatod valahol. - akik közvetlenek, azoktól el tudom kérni úgyis. Akik pedig nem, nos...akkor ez van. Ezek csak telefonszámok, a neten pedig mindenkit meg lehet találni. - Köszönöm, hogy eljöttél oda. - mondom komolyan, ezt nem sokan tették volna meg csak úgy, bár igaz, hogy a helyzetemet egyedül ő ismeri. - Egyébként azt mondta, hogy a telefonodból elég sok mindent tudott már eleve. - nyomom el a cigim, ügyelve rá, hogy a belső papírba nyomjam. Az nem égeti át a dobozt. - Nem tudom mikor féltem így utoljára. És nem...tőle konkrétan, hanem, hogy itt a vége és szart sem tehetek ellene, ha így van. - szégyellni sem szégyellem előtte, hogy ezt kimondom. Szerintem Qadir is tisztában volt vele végig, hogy könnyedén kiborulhattam volna. - De megígértem neked, hogy normális leszek. Hát...igyekeztem. Komolyan. - megint elkap egy fura nevetés, ami a megkönnyebbülés egyik bárányfelhőjét úsztatja felém, de az a baj, hogy még túl sok a viharfelhő, és mindegyik kezében tequila van.
•