“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”
- Elkefélt ötletnek tűnt, de nekem se jutott jobb az eszembe. Nem önthettem le olajjal és dobhattam rá a gyufát... - én is röhögök, mert ezen csak röhögni lehet. Annyi esélyem lett volna Qadir ellen azzal a késsel, mint papírvágóval egy cápa ellen az óceán közepén. Semennyi, de próbálkozásnak próbálkozás lett volna. - Meg mivel úgy ledöbbentél azon, hogy nincs semmilyen fegyver a lakásban... - mintha Texasban lennénk, hogy mindenkinek KELL, mert szent kötelesség a ház és a haza védelme...aha. Nos, én fegyvertelen nőnek számítanék az összes rendőrségi aktában. - Tigi, ezt nem lehet elengedni, MOST történt! Hagyj rá egy kis időt, oké? Nem vagyok...acélból gyúrva. - húzgálom a hülye pulóver ujját jobbhíján, mert nincs más és nincs is jobb ötletem, hogy mihez kezdjek a kezeimmel. Különös, mert Qadir előtt meg azon morfondíroztam, hogy képes vagyok-e egyáltalán megmozdulni. - Még akkor is, ha kicsit most olyan, mintha egy begombázott álomban ücsörögnék. Jesszus, eddig a legnagyobb gondom az volt, hogy kifizettem-e a villanyszámlát. - nem pedig az, hogy vajon kirántanak-e az utcán a tömegből, és betuszkolnak-e egy autó hátsó ülésére, hogy "tegyünk egy kört". - A MICSODÁD??? - jó, ez hangosabb, mint gondolom, jó, ez jobban meglep, mint gondolom. - Qadir a nagybátyád??? - a kérdőjelek csak úgy sorjáznak az emelt hangszín végén. Felnyögök. - Nem érezted úgy, hogy erről...BESZÉLNÜNK kellett volna..mondjuk, esetleg? - ráhajtom a homlokom a térdemre. Szóval a nagybátyja, akkor ezért emelte ki a kapcsolatunkat. Ha nem így lenne, akkor ez nem lenne kimondandó szempont, mert senkit sem érdekelne, hogy Tiger hányadik a barátság füzetemben. Ezen próbálok napirendre térni éppen. Miféle nagybácsi lehet az az ember? Biztos nem olyan, aki könyvutalványt és szvettert ad karácsonyra. Töltényeket és konyakot inkább. - De mindig nem lehettek ott. Erről ő is beszélt, hogy ez egy...öh...biztonsági láncolat, mindenki segít mindenkinek...de, érted.. - nyilván érti, hogy mit próbálok kinyögni neki nagy nehézségek árán. Azt nem mondhatom, hogy adjon egy fegyvert. Mondjuk Glockot, amivel a 12 évesek lövöldöznek egymásra az iskolában egy másik államban. Nem, mert nem tudom használni és egyébként is. Hová dugjam az utcán? - Mondd... - kell még egy cigi, idő előtt fog elvinni a gégerák, mielőtt a tüdős utolérne. - nem tanítanál meg lőni? - mert feltételezem, hogy ő nem néz úgy egy pisztolyra, mint egy atombomba szerkezetre. Biztosan tudja használni. És a helyzet úgy esett, hogy talán nekem sem ártana elsajátítanom ezt a dolgot. - Megint? - mozdítok a fejemen, hogy most az állam pihenhessen a térdemen. Az én testalkatomnak is vannak előnyei ugyebár. - Van, de kábé egész életemben vendéglátóztam, Tig... - értse, egy pultban tökéletesen kiigazodok, mindenféle beteg, agybajos, depressziós, túl vidám, felszedős dumát végighallgattam már, ráadásul jól bírom az éjszakázást is. - A suli ahhoz kellett, hogy kapjak támogatást. - és egyébként nem kellett belefeszülni sem. Tulajdonképpen egész érdekes volt, mármint amikor már nem azon morfondíroztam, hogy vajon maradt-e nálam eki, vagy nem. Húzós időszak volt. Az nem lep meg, hogy ő meglepődik a hallottakon. - Mintha nem ismernéd a családomat.. - sóhajtok, az apám nem önmaga, mióta anyám meghalt. Az öcsém jobban érzi magát mindenféle barom között..a húgom meg...hát, őt inkább hagyjuk. Simán kinézem belőle, hogy pénzért kefél, hogy ezáltal drága ruhákban villoghasson a haverjai előtt. Nos, nem nevezném valami baromi szorosnak a kötelékeket, ami azt illeti. Én is inkább mindig a mások társaságát kerestem, csak ne kelljen otthon lennem. - A tény számít, te hülye. - és ahogy most nézem az arcát, őt magát, ahogy a telefonommal szöszmötöl újfent rájövök, hogy mi tényleg és igazából barátok lettünk. Persze, ezt már kamaszként is éreztem, de az ember egy idő után egyszerűen nem tud úgy gondolni a kölyökkorára. Tig viszont ékes mementója annak az időszaknak. - Feltűnt, amikor a nevemen szólított. Nem rejtette véka alá, hogy talán még a vércsoportomat is tudja. De azt hiszem ez a pozíciójával jár. Én is tudni akarnék mindent, mert a kontroll által lehet túlélni. - mekkora bölcsesség, mi? Pedig csak azt az egy italt ittam meg odafent. - Mesélte, hogy neki is sokszor kellett így menekülnie, mint most nekem. - és mindjárt más ez a kicsit atyai, kicsit megértő aspektus annak fényében, hogy ő Tig nagybátyja, tehát van az életünkben egy közös személy, akivel él az oda-vissza fontossági kapcsolat, csak engem nem köt hozzá vérségi kötelék. - Persze, hogy akarok...valamiért nem haltam meg 10 éve, vagy 13 éve..szóval, ha most hiszünk egy egyetemes hatalomban, akkor még van miért a világon lennem. - persze elmosolygom a végét, amennyire én hiszek ilyesmikben...haha. - És hogy hívják a másikat? Akitől jobban tartasz. Róla sem meséltél semmit. - mondjuk elég szűkös időkereteink voltak cseverészni. Mindketten a dolgunkat tettük és a lényegre koncentráltunk, abba meg az ilyesmi nem fér bele. - Szörnyen hangzik erre a helyzetre. - jegyzem meg mellékesen - Talán Qadir kíváncsi, és rád való tekintettel most kockáztat egyet velem. Így, ha...bármi történik, nem mondhatod neki, hogy nem adta meg az esélyt. Nemde? - pedig volt vagy száz másik forgatókönyv a fejemben, hogy mégis miért ilyen nagylelkű, amikor én csak egy idegen csaj vagyok. - Azt is mondhatta volna, hogy elad prostinak, érted.. - csodálatos vita kerekedett volna belőle, ami nem zárult volna jól.
The new world can be hell and heaven at the same time
- Arra tökéletes, hogy ha hirtelen kell védekezni, meg tudod lepni a támadót - mondom általánosan a pulcsiujjba dugott kés előnyét. Nem nagy dolog, de ha általa egy másodpercre kizökken a másik személy, akkor abból már lehetőséget lehet kovácsolni. Nyilván ezek a taktikák Xelnél eléggé ártalmatlannak hangzanak, tekintve, hogy nem tart otthon se fegyvert, így feltételezem, nincs is bennük gyakorlata. De mivel Qadir volt az illető, ezért egészen szerencsésen alakult minden. - Bocs, én már WC-re se merek elmenni valami önvédelmi eszköz nélkül. - De az én életem nagyon veszélyeztetett, hiszen sok támadás ér. Azt mondta, hogy Tigi? Először fel se fogom, hogy ez én lennék, még nem hallottam ezt a becenevet senkitől. - Én a világ összes idejét megadom rá, nem erről van szó. Csak azt mondom, hogy felesleges belegondolni, hogy máshogy is alakulhatott volna az a találkozás. - Azt feltételezem, hogy nem lesz egyszerű feldolgoznia a történteket, pláne azért, mert az egész életére és életmódjára is kihat ez a változás. Viszont túlélte, úgyhogy most szusszanhat egyet egy kis ideig és kiengedhet a sokkból. Nem tudom, mennyi időre lesz ehhez szüksége, de mindenesetre ahogy Qadir mondta, feltehetőleg egy hete azért akad majd. Lehet tud nagyon szigorú lenni a nagybátyám, de ezzel együtt, amit ő mond, az általában úgy is szokott lenni. Hogy őszinte legyek, nem tudtam, hogy nem mondtam még el, hogy Qadir a nagybátyám. Persze arra sem emlékeztem, hogy elmondtam, viszont Xel reakciójából egyértelműen kiderül, hogy nem is sejtette a köztem és Qadir között lévő kapcsolatot. Hátrébb dőlök a hangos felkiáltástól, szemeim is egy kicsit kikerekednek, mert nem tudom, mikor hallottam Xelt utoljára ilyen hangosnak. Ránk eddig jobban volt jellemző a suttogás, mint a kiabálás. - Mert akkor miben lett volna más az elmúlt pár óra? - kérdezek vissza értetlenül. Oké, lehet, hogy tényleg mondhattam volna, de szerintem semmit sem befolyásolt volna ez az információ. -Boldogabban halsz meg, ha a nagybátyámként öl meg téged és nem a főnökömként? - Igaz, most túlzok, mert nem a közvetlen főnököm, de ez most mellékes. - Egyébként nem titok, nem is tudnánk letagadni a vezetéknevünk miatt, de nem hangoztatjuk, mivel amúgysem bán velem különben, mint bárki mással. - Sőt, néha még rajtam vezeti le a feszültségét, úgyhogy majdhogynem több szart kapok tőle, mint más a bandából, mondjuk lehet azért, mert néha én megengedem magamnak, hogy többet kérdezzek tőle, vagy határozottabban válaszoljak neki, mint más társam és ekkor rendszerint helyretesz a sajátos módszerével. De ez már tényleg személyes ügy. - Igen - bólintok arra a bizonyos „láncolatra”, amivel behálózzuk Manhattant. - Mondhatjuk úgy is, hogy én vagyok most a te egyik szomszédos láncszemed. - Mivel itt lakok a közelben, ezért könnyebben meg tudom védeni. Nem állíthatom biztosra, hiszen tényleg nem lehetek mindig ott, de azért az fix, hogy a város ezen pontján jobbak az esélyei. - Dehogynem! - vágom rá egyből kissé meglepetten is a kérdésére és azon kapom magam, hogy örülök a felvetésnek. - Van egy hely, ahova el szoktak járni közülünk, ha gondolod, majd amikor innen kiszabadulsz, elviszlek. - Az sose baj, ha tud lőni, anno Domit is próbáltam megtanítani, de ő ellene volt. Félt a fegyvertől, fél használni, habár tudom, hogy ha valaki betörne hozzánk és veszélybe kerülnének, akkor meg merné húzni a ravaszt. Mély sóhajtással veszem tudomásul, hogy Qadir mit hordott össze a lánynak és ebből felismerem a sokszor alkalmazott taktikáját is. Én is voltam abban a helyzetben, mint Xel, engem is úgy rántott be ebbe a bandába, hogy utólag kellett bizonyítanom, nem előre. Rendszerint ezt csinálja az emberekkel. Szentnek tűnik, mert első látásra segít másokon, viszont ezzel függőséget is kialakít. - Igen. Gyakran így ránt be embereket magunk közé. Először úgy tesz, mintha mindent megadna, egyébként meg is adja, szóval nem azt mondom, hogy nem, csak aztán bedob a mélyvízbe és elkezd követelni. Rákényszerít arra, hogy dolgozz. Elég aljas egy taktika. - Kiszolgáltatottá teszi az embereket, aztán mentális terrorban tartja őket, így rájuk tud erőltetni olyan feladatokat, amiket önmaguktól sosem csinálnának meg. Lehet ezt egyébként nem kellene megosztanom vele, mert nem akarom megijeszteni, de gondolom azt se akarná, hogy ezt is elhallgassam előle, pont mint a rokoni kapcsolatot közöttünk. Viszont nézzünk inkább előre és jobb lenne, ha mi járnánk Qadir előtt és mi találnánk meg azt a pozíciót, ami alkalmas lehet Xel számára. Ezért jut eszembe, hogy logisztikus. - De azért valamit csak tanultál azok a képzésen, nem? - Ha tapasztalata nincs is, tudása még lehet, gondolom, nem tudom, sosem jártam se egyetemre, se semmilyen képzésre. Ismerem a családját, hallottam róluk, ennek ellenére még reménykedtem, hogy talán javult velük a kapcsolata. Mindig számíthattunk egymásra Xellel, de azért arra nem volt lehetőségünk, hogy mindent kitárgyaljunk, mert limitálva voltak a leírható szavak száma és a beszélgetéssel töltött percek hossza is. De ott voltam, mikor bajba került és számomra teljesen normális, hogy elindultam érte az éjszaka közepén. Elmosolyodom. Még sosem esett ennyire jól, ha lehülyéznek. Majd dióhéjban elmondom neki, hogy az én szemszögemből, hogy történtek a dolgok, mit tapasztaltam Qadirtól mielőtt eljött volna az este. Úgy tűnik, tényleg sok mindenről beszéltek a lakásán, olyan érzés fog el, míg hallgatom Xelt, mintha kissé lenyűgözte volna a nagybátyám a lányt. Ez pedig ijesztő, mert Qadir túl veszélyes ahhoz, hogy bárkitől akárcsak minimális szimpátiát kapjon. Többek között ezért sem akartam, hogy idő előtt tudomást szerezzen a vele való viszonyomról. De remélem rosszul érzékelem Xel szavait. - Marcos Garrido. Ő a kolumbiai vezető, az apja küldi Dél-Amerikából az árut - felelem nem épp higgadtan. Automatikus reflex, hogy megfeszülök, ha rá gondolok. - Remélem vele sose kell találkoznod, mert elég kemény a stílusa. Ő nem finomkodik, hanem kimondja azokat a tényeket, szándékokat is, amiket Qadir üzletemberes stílussal elfed és cukormázba rejt. - Látszólag Garrido többet öl, de csak látszólag, én innen a fotelból viszont nem tudom megítélni, hogy melyikük fejéből pattan ki több halálos ítélet. Nem is akarom tudni, már csak a közös nevünk miatt is remélem, hogy ezt a versenyt kettejük közül Marcos nyeri. Bárhogy is, Xel túlélte már az egyikkel való találkozást, ami mindenképpen jó tapasztalat. Értem a teóriáját Qadir döntésével kapcsolatban, de félek, hogy ennyire nem szép ez a történet. Viszont ezen a ponton már tényleg elbizonytalanodok, hogy őszintén válaszoljak, vagy ne idegesítsem inkább a kételyeimmel Xelt. - Talán - vonom meg a vállam, ezzel pedig megadom az esélyt, hogy tényleg azok a gondolatok játszódhattak le Qadir fejében, amiket elmondott. - De mondjuk akkor is lehetett volna ilyen kegyes, amikor három éve megölette a legközelebbi barátomat. - Ez már inkább csak dacból szalad ki a számon. Nem, egyszerűen én már nem hiszek a tündérmesékben. Qadir sok esetben figyel rám és törődik velem, de annyi csalódást és fájdalmat okozott már, hogy pont azt nem tudom elhinni, hogy figyelembe veszi, ki a barátom. Ő az esküvővel megadta nekem a családot, védelmet nyújt Dominak és a gyerekeknek, így hát legyen elég ennyi. Biztosan ezt gondolja. Ugyanakkor ugyanezen gondolatmeneten haladva arra a következtetésre jutok, hogy ha nem is miattam vette magunkhoz Xelt, akkor bizonyára látott benne valamit. Benne, mint a személyében. Ez egyszerre ijesztő és érdekes. - Szerintem valamit észrevett veled kapcsolatban, ami miatt megéri neki életben tartani téged. Nem tudom mit, nem látok bele ennyire a mexikóiakkal folyó játszmába, de én inkább keresném benned a magyarázatot, mintsem bennem. Ha csak a barátom lennél, simán prostivá tenne. - Xel élt ezzel a példával, úgyhogy kölcsönveszem tőle. Sok a prosti egyébként, ez tény, ennyi kanos kigyúrt állatnak, mint a dílerek és a csempészek valakiken le kell vezetniük a feszültséget. De azért kiráz a hideg, hogy Xel erre a sorsra jutna nálunk. Azt azért nem hagynám, noha nem is tudom, hogy akadályozhatnám meg.
You could find out who cares about you when you're in the hardest moments
“There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be...”
- Már persze akkor, ha van benne rutinod és nem remegsz, mint hatéves az ugródeszkán. - mormogom válaszul. Még az is simán összejött volna, hogy magamba szúrom, mert elakad a pulóverem ujjába. Tigi valószínűleg elfelejtette, hogy nem ugyanolyan képzést kaptunk életünk során. - Egyszerűbb lett volna egy hegesztőpisztoly, már ha lenne olyanom... - fejcsóválok gondolkodva. - Én meg eddig sehová nem mentem önvédelmi eszközzel, és azt hiszem eléggé hiányos vagyok ezen a téren... - nincs ezen mit szépíteni igazság szerint, nem lehet mindenki profi, hogy ezeket meg tudja oldani hirtelen. Biztos, ha tényleg az életem múlna rajta, akkor tudnék talán valamit tenni, de az is lehet, hogy blokkolnék. Azért remélem, hogy erre egyhamar nem fog sor kerülni, hogy ki is derüljön. - Én szeretek néha tök értelmetlen dolgokon gondolkodni. Az élmény pedig még elég friss. A mexikói munkán azért nem rugóztam, mert a pénzt néztem. - de ma éjjel nem volt szó semmiféle pénzről, Qadir nem egy teára ugrott be, hogy felvegyen egy bárba pultosnak. Sőt, még ő maga sem tudja talán, hogy mihez is kezdjen majd velem. - Abban, hogy ha azt mondod, a nagybátyádnak dolgozol, akkor korábban bevonhattuk volna talán az egészbe, nem? A nagybátyád...úúristen, Tiigi... - fogom a fejem - És mi lett volna, ha leszúrom? Véletlenül. A bácsikádat. - azért van ebben valami igazán groteszk gondolat is. Persze, Tig nem tudta, hogy ki fog eljönni hozzám, én pedig nem tudtam, hogy köze van a pasashoz. Elég szarul sülhetett volna el. Mármint oké...de akkokr is a nagybátyja. - Hát...nem pont ebből a szempontból gondoltam baszkikám.. - szemforgatok. Jogos az a része, hogy Qadir valóban erőlködés nélkül megölhetett volna. Nekem ahhoz is erőlködnöm kellett volna, hogy egyáltalán ejtsek rajta mondjuk egy apró vágást, vagy valamit. - Szóval a nagybátyád...ez kemény. - hümmögök, tényleg az. Akkor talán ez is közrejátszik benne, hogy végül életben vagyok. Mert lehet, hogy hagyatkozik Tig véleményére. - Hah, mintha megmutatta volna a személyijét, míg kedélyesen cseverésztünk. - sóhajtok, hát ne legyünk naivkák. De oké, nem titok...csak valahogy nekem nem mesélte el eddig. Bár ugye egyikünk sem gondolt rá, hogy ez a mostani helyzet valaha is bekövetkezhet. - Szóval valahol erre laksz? - rákérdezek, lévén fogalmam sincs. Erre sose terjedt ki a beszélgetésünk, hogy mégis ki meg merre lakik konkrétan. Nem mászkáltunk át egymáshoz. Nem is lehetett volna. Most pedig merőben más a szituációnk. Azért kíváncsian pillantok rá. - Köszönöm. Valahogy megnyugtatna a tudat.. - bólintok végül. Remélem, hogy nem döbbentettem meg nagyon a kéréssel, de eléggé kézenfekvő. A késes közelharcok maradjanak meg azoknak, akik élvezik onnan. Maradnék inkább a távolabbi megoldásoknál, ha már lehet választani. - Szóval...részemre is várható valamikor ez a bizonyos mélyvíz. - nem mondom, hogy nem költözik némi aggodalom a hangomba, mert de...főleg mert ki tudja, hogy mit fognak kitalálni. Jobban mondva mit fog Qadir kitalálni. Igazság szerint, ha pedig azt fogom elcseszni, akkor megint elérkezünk ugyanahhoz a fos forgatókönyvhöz, mint ami egy ideje a fejemben van már. Pontosabban, mióta ez az egész Felipe ügy kibukott. - Remek... - tehát ne feltételezzem, hogy Qadir amolyan elesettek őrangyala. Oké, annyit tudok, hogy a világon semmi nincs ingyen. - Ja, az elméleti része elég egyszerű, már ha tudod, hogy mit kell csinálnod. - bólintok, nem tudom mondjuk, hogy ez miért fontos. Bár nem hangozna rosszul valami ilyesmi is. A térdeimre támasztom az állam, mintha kicsire akarnék összegömbölyödni, hogy akkor majd a szörnyek nem találnak meg, de látom, hogy Tig is megfeszül, tehát ez a Garrido előtte a rosszabbik. - De ezzel azt akarod mondani, hogy Qadir is ugyanolyan rossz, csak kevésbé..nyers? - nézek rá kérdőn, mert rendben, félek a nagybátyjától, ami inkább ösztönökön alapul, nem információkon, de ha a másik rosszabb....huh. - Sajnálom. - felelem őszintén. Borzasztó lehet az, hogy nem egy idegen ember a főnöke, hanem a tulajdon rokona. - Biztosan nem egyszerű a kapcsolatotok, ráadásul mivel a főnököd, nem is bírálhatod.. - rárágok a számra, én megtanultam befogni, megfigyelni a főnökeim rezdüléseit, sőt, már a hanghordozásból is tudtam hogy mikor illik inkább elvonulni jó messzire a közelükből. - Hmmm...akkor talán az ismeretségeim lehetnek a kulcs. - gondolkodom el én is - Mármint, elég sokakat ismerek fel arcról, többeket névről is, pár emberhez vannak ilyen-olyan infóim, felismerem a ribancaikat is.. - mármint a nagyrészüket. Plusz tudok még ezt meg azt, de Qadir nem kérdezett ilyesmiket, én pedig nem álltam le felmondani egy 50 órás szalagra. Feltápászkodom a földről és megint körbenézek ezen az idegen katalógus lakáson. - Menj haza, Tig..én megleszek. - és kezdjen valamit a köhögésével is kezdetnek, mielőtt szarabbul lesz. - Aztán...nem tudom..valamikor biztos találkozunk a napokban. És kösz, te lovag, hogy kivágtattál a hajnali esőben. - rámosolygok hálásan, de most talán muszáj egyedül lennem egy kicsit. Nem aludni, csak egyedül lenni. Túl sok minden történt és túl sok mindent hallottam. Kell a csend, ha már minden egyéb opció lehetetlen.
The new world can be hell and heaven at the same time
Értem Xel aggodalmát, de összességében úgy gondolom, hogy nem arról van szó, hogy ne tudná megfogni a kést és használni azt, ha úgy hozná a helyzet. A félelmünket könnyen konkretizáljuk és fizikai értelmet adunk neki, mint ahogy most is Xel a fegyverhasználatban keresi a hiányosságát. Persze, nem tudja, hogy kell használni ezeket az ártó eszközöket, de az aggodalma saját fejében létezik. Valószínűleg még nem kész arra, hogy bántson, öljen, még ennek a gondolatával nem barátkozott meg, akkor sem, ha önvédelemből tenné csupán. De ezt őszintén szólva megértem, hiszen emlékszem, hogy én is milyen traumákon mentem keresztül, mikor először kellett bizonyítanom. Nem könnyű, be voltam fosva. - Persze, mivel ezt nem tanítják iskolában. Még jó is, őszintén… - felelem, mert jobbat nem tudok mondani rá. Majd megtanulja, ha szüksége lesz rá. Ugyanígy én nem gátolom meg az értelmetlen „mi lett volna, ha…” dolgokon való agyalásában, csak nem csatlakozok hozzá ilyen téren, mert nem akarom fejben átélni a másik opciót. Él és ez a lényeg, mármint nekem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen heves reakciót vált ki benne, hogy a férfi, akivel az imént beszélt, ő a nagybátyám. Megrázom a fejemet. - De nem akartam belevonni őt. Nem akartalak felfedni neki ideje korán, egyrészt mert te is kérted, hogy tartsalak inkognitóban, másrészt pedig, mondom, semmi sem számít a köztünk lévő rokon kapcsolat, ha a banda ügyeiről van szó. - Annak ellenére, hogy Xel most tudta meg a köztünk lévő kapcsolatot, én és a nagybátyám nyilvánvalóan a rokoni kapcsolatunk tudatában cselekedtünk, ezért is tudom, hogy mi az, amit megéri közölnöm Qadirral és mi az, amit nem. - Hát akkor leszúrod - tárom szét karjaimat nevetés közben. - Fasznak ment oda! - Poénnak tűnhet, de tényleg így gondolom. - Háromszor tapasztaltabb, mint én, nem tudnám elképzelni, hogy ne számított volna arra, hogy késsel ugrassz neki, mikor kinyitod az ajtót. - Pláne, hogy nem is kérhettem Xelt, hogy ne így tegyen, mert én sem tudtam, hogy kinek nyit ajtót és mivel sosem találkozott Qadirral ezelőtt, nem ismerte volna fel azonnal olyan felhevült állapotban, hogy a nagybátyám áll vele szemben. Úgy nőttem fel, hogy bármelyik nap megölhetik őt is és engem is és ha Qadir rátöri az ajtót Xelre, akkor nem fogom a barátomat arra kérni, hogy legyen szíves ne bántsa a támadóját. Amíg a nagybátyám ilyeneket csinál, addig uram bocsá’, vállalja az esetleges következményeket. És nem azt mondom, hogy nem hiányozna nekem, ha meghalna, sőt, kurvára fájna, de ha valakire nincs befolyásom, akkor az ő és Marcos. - Vagy legalább bemutatkozhatott volna. - Az Abbarból egyből sejthetett volna akkor Xel valamit, pont ezért gondolom tudatosan nem mondta el a vezetéknevét. Bár azt is sejthette, hogy előbb-utóbb én árulom el neki, ha eddig nem tettem volna. Mindegy. - Aha, pár utcányira - mutatok mögém, mert most épp a Hudson-folyóval szemben ülök, szóval ehhez képest én keletebbre, a betontenger belseje felé lakok, ami tájolás szerint mögöttem van. Aztán megbeszéljük azt is, hogy majd valamikor megtanítom Xelt lőni, talán könnyebben levetkőzi magától így a kezdeti aggályait. Igencsak felbaszom magam azon, hogy Qadir megint a tipikus taktikáját alkalmazza, amikor új emberek kerülnek a csapatba, de legalább el tudom mondani Xelnek, hogy szerintem mi várható. Ez persze nem garancia semmire, csak egy feltételezés attól, hogy velem és másokkal mi történt. - Valószínűleg igen - erősítem meg, de ezúttal már halkabb és visszafogottabb vagyok, mert érzem, hogy megijed, ami őszintén szólva, tökre érthető. Persze jobb félni, mint megijedni, én mindig ezt mondom. Axelle végzettsége az én szememben elég nagy pluszt jelent és ha valahogy sikerülne a lányt életben tartani addig, amíg a mexikóiak nem akarnak több erőt és időt áldozni a megölésére, akkor utána egészen kedvező állást tudna megkaparintani logisztikusként. Az mégsem annyira véres, biztosan kecsegtető lenne számára, de egyelőre nem merek ennyire a jövőbe látni. Annyit tudok tenni, hogy felhívom erre Qadir figyelmét. Ezután kérdésére próbálok hasonlóságokat és ellentéteket keresni a két vezetőben, hogy valamilyen képet tudjon kapni róluk Axelle. Ez egyébként nem annyira egyszerű feladat, mert sokan mások más szemmel látják őket, nekem pedig csak a saját tapasztalataim állnak rendelkezésre. Bólogatni kezdek ezúttal némán a kérdésére, mert végül is, jól összefoglalta egy mondatban Marcost és Qadirt. - Ne sajnáld, nincs mit sajnálni ebben. Az elején nehéz volt megtalálni, meddig mehetek el, de aztán egész jól kialakultak a szabályok köztünk. - Ezt már lágyabb hangom mondom, miközben ujjaimmal babrálok valamit. Akit Qadir közelebb enged magához, annak nagyon sok mindent megtanít. Mondjuk ez igaz Marcosra is, csak más a kettejük stílusa. Bárhogy is, egyelőre Axelleben látnak valamit, úgyhogy amíg Xel nem csesz el látványosan pár dolgot, addig szerintem nem lesz gond. Ezzel próbálom nyugtatni. - Biztosan ki fognak kérdezni, hacsak nem önként mondod, hogy megosztanád velük a birtokodban lévő dolgokat. Az is jó ötlet lehet, hogy a fejedben lévő összes mexikóival kapcsolatos információt leírod kézzel egy lapra és azokat átadod majd nekem, vagy Qadirnak. Szerintem az elég nagy pirospont lehet. - Nem utolsó sorban én is örülnék neki, mert egy-kettővel kurvára összeverekedtem már és nem árt, ha többet tudok róluk. Eddig érthető okokból minimalizáltuk a beszélgetéseket Xellel, nem is kérdeztem ki őt senkiről, de most már más a helyzet. Persze az is jó, ha csak akkor mondja ez ezeket, ha kérdezik. Gondolataimból eléggé hirtelen ébreszt fel Xel intő szavaival, amikkel hazaküld. Ujjamat végig húzom a jobb oldali szemöldökömön, picit meg is vakarom azt. - Jó. - Nem ellenkezek, mert egyrészt, újabban rájöttem, hogy jobb szót fogadni, mint örökké csak ellenkezni, másrészt pedig tényleg baromi fáradt vagyok. - Biztos, az is lehet, hogy már ma befigyel ide megint a hülye képem - vigyorodom el, majd zsebre vágom a szétszedett telefont és kezemben a laptoppal felállok egy újabb köhögőgörcs közepette. Felkapom a földre dobott kabátomat is és a konyhába megyek, hogy szétnézzek, milyen kaja található errefelé. A hűtő elég üres, de a polcokon van egy-két dolog. - Amíg nem hozunk kaját, addig is van gabonapehely, meg fagyasztott pizza. - Az amúgy nem olyan gáz, éhen nem fog halni. - Feltételezem az új telefonnal együtt kapsz majd egy fél áruházat is. - Röhögök, de közben rájövök, hogy lehet ez a futár én leszek, csak még nem jött meg az utasítás. Tudom, hogy most nem én vagyok az illetékes bérgyilkos-jelölt és előbb intézi Qadir Felipe kivégzését és csak aztán fog Xellel és velem újra foglalkozni. Bármennyire is szar most a helyzet, azért szívem mélyén örülök, hogy ezáltal jó helyre került Xel és legalább már nekem is van lehetőségem megvédeni őt. Most határozom el, hogy mielőtt hazamennék és várnám az utasítást, előbb Oliverhez ugrok be, mert úgyis oda kell adnom az infós csávónak a kezemben lévő laptopot. - Tudod, ne csinálj semmi meggondolatlanságot! - bosszantom ugyanazokkal a szavakkal, amiket leírtam neki a telefonban is még azelőtt, hogy Qadirnak ajtót nyitott volna. - Érkezem majd...
You could find out who cares about you when you're in the hardest moments
Kezdőlap
