We cling to music, to poems, to quotes, to writing, to art because we desperately do not want to be alone. We want to know we aren't going crazy and someone else out there knows exactly how you are feeling. We want someone to explain the things we can't.
A napom hamarosan a végéhez közeledik, amit egy cseppet sem bánok, mert elég hosszúra sikerült. Ma ez a harmadik tárgyalásom és már érzem, hogy a koncentrációm sincs egészen a topon, ami nem annyira oké, mivel fontos tisztában lennem mindennel, amit megbeszélek itt az illetőkkel. Az sem sokat segít, hogy az asztallapra helyezett mobilom megrezzen és a felvillanó üzenetre siklik a tekintetem, ugyanis kiderül, hogy „Vöröske újra tilosban”. Mondjuk nem is értem, mit gondoltam, mikor elszóltam magam arról, hogy ma kikkel lesz felvétel a stúdióban. Amíg nem zavar ott, addig nincs akkora baj, bár a helyzet az, hogy nem lenne szabad ottlennie a hangmérnökön kívül senkinek és ha egyszer az egyik hígagyú énekes berág erre, akkor aztán magyarázkodhatok jobbra-balra, hogy mégis ki ő és mit keres ott?! Dan talán nem ez a kategória, így annyira nem aggódom jelenleg, de jobb lesz, ha megemlítem Hellának, hogy ez így nem annyira lesz jó hosszútávon. Persze szerzek én neki aláírást, jobb dolgom sincs ennél, de mielőtt bevágódik a felvételre azért jobb lenne, ha legalább egy üzenettel megdobna. - Rendben. A felvétel igazából jó lehet a jövő hét második felében, mondjuk... – pillantok a számítógépen a naptárra egy kis hatásszünet közepette. - ... mondjuk pénteken délután. A pontos időpont miatt még keresnélek, mert van egy kétes foglalásunk oda, de kilencven százalék, hogy jó lesz a három óra. Kereslek még ezzel kapcsolatban nagyon maximum holnaputánig. – Ami nem százalék, inkább nem fixálom le előre, mert nem akarok hülyét csinálni magamból és a cégből, inkább kétszer futok kört, de valószínű, hogy Liával csúsztatni kell az album felvételét, így az a hely felszabadul majd. - Oké Roy, előre is köszönjük. Akkor várom a hívást – mondja a menedzser, majd feláll és a kezét nyújtja, hogy kezet rázhassak vele. Megteszem, majd intek, mikor kifordul a tárgylóból, én pedig egy pillanatig sem tétlenkedem tovább, összeszedem a mobilom, majd a zsebembe dugva indulok el célirányosan a stúdió felé, mert gondolom, Hella még mindig ott van. Ahogy benyitok, majdhogynem nekem pördül, amire kissé szigorú tekintettel pillantok le rá, de aztán nem kell több nagyjából tíz másodpercnél és máris ellágyul a tekintetem, mert nem egyszerű haragudni rá is tulajdonképp nem is akarok, egyébként sem vagyok az a típus, aki túlságosan is mereven venné az ilyesmiket. Csak igen, tudnia kell, hogy ez nem mindig sül el jól és akkor rajtam csattan a dolog. - Gondoltam, hogy nem szándékos volt – emelkedik meg a szemöldököm, ahogy a szám sarkában mosoly bujkál. – Steve, mennyi van még? – lépek oda a hangmérnökhöz és az órára pillantok közben. - Pár perc és végzünk. - Meg akarod várni? Gondolom velem nem éred be – pillantok Hellára, mert tudom jól, ha már itt van és nem lesz belőle gond, nem fogja elszalasztani a lehetőséget a közös képre. Hihetetlen, hogy ezek a fiatal lányok mennyire tudnak rajongani egy-egy emberért, de nem idegen ez nekem abszolút, én is voltam ott, ahol most Dan Reynolds, csak éppen nem a mikrofon mögött. Mindig eszembe jut, hogy milyen kibaszott jó volt a színpadon is, de aztán elég csak egyszer emlékeztetnem magam arra, hogy hova juttatott a hírnév és már rá is jövök, hogy most sokkal jobb helyen vagyok annál. Mondhatnám, hogy hálás lehetnék Masonnek és a bandának, amiért menesztettek akkor az Everglow-ból, de azért ezt így nem mondanám, mert elég csúnya időszakban hagytak ott a szarban, pedig... szinte mindenki megjárja azt a gödröt, ha valaki a hírnév útjára lép, bár sosem tudom meg, hogy nekem ez okozta-e a lejtmenetet. - Vége! – húzza le az utolsó hangok után Steve a keverőt, majd ő is és én is egy tapssal honoráljuk ki a kiváló munkát, bár én csak a végére toppantam be, elég valószínű, hogy jól ment az egész felvétel. Dan leveszi a fülest és kilép a fal mögül, aztán kezet is rázok vele. - Szuper volt! Elnézést a kis közönségért, csak engem várt az unokahúgom – biccentek a fejemmel magam mellé, majd átkarolva a vállát egy kicsit előrébb is tessékelem, hogy kérje, amit szeretne, essen csak túl rajta. - Meg persze, ha már itt volt, szerintem szívesen hallgatott. - Persze, ha esetleg a torkán akadna a szó itt a nagy rajongásban, kisegítem majd. - Semmi gond, nem zavart – mondja, majd fel is kapja a táskáját, mert indulásra készen van, gondolom már ő is menne hazafelé. Azért egy kép még csak belefér.
Kicsit izgultam a mai találkozó miatt, pedig tudtam, hogy Roy bácsikám nem az emberevő típusok közé tartozik, viszont szívességet akartam kérni tőle anélkül, hogy esetleg rájönne arra, hogy pontosan mi is áll a háttérben. Ez pedig jelenleg eléggé nehezen kivitelezhetőnek tűnt. Egyedül Dahliat avattam be eddig a titkomba és hálás voltam mindazért amit tett és mondott, de attól még ott volt egy kisebb rossz érzés is, hogy miattam esetleg megint összetűzésbe fog keveredni a testvérével, vagyis az apámmal. Még mindig megannyi kétely lakozott bennem ilyen téren, hogy mit is kellene tennem, ugyanakkor azt is pontosan tudtam, hogy a zene számomra nagyon is fontos és szerettem volna gyakorolni, hogy ne ezen múljon a meghallgatásom. Ha elutasítanak, akkor az azért legyen, mert nem vagyok elég jó és ne más miatt. Viszont ott volt az a tagadhatatlan tény is, hogy Roy pontosan annyira imádta a zenét, mint én, így féltem attól, hogy netalán könnyedén át fog látni a kisebb füllentésen, hogy miért is van szükségem az itteni zongorára és miért nem jó az otthoni, vagy a nyilvánosan fellelhetők egyike, hiszen azt is tudta, hogy gyakran ilyen helyeken játszom az iskola után. Ő is ismerte a szüleimet, pontosan tudta, hogy milyen állásponton vannak, hiszen nem egyszer kapott ő is lecseszést tőlük, ha az irányomba zenével kapcsolatos megjegyzést tett. A szüleim sose nézték ezt jó szemmel és nem kizárt, hogy egy nagyon picit pontosan eme megjegyzések is abba az irányba tereltek, amelyik ösvényre nagy eséllyel rá akarok kanyarodni. A zene ott lüktetett az ereimben és úgy éreztem, ha nem játszhatom, akkor nem igazán van semminek se értelme. Nem akartam orvos vagy ügyvéd lenni, én zongorázni szerettem volna. A zene által érzéseket előcsalni az emberekből, hangozzék ez bármennyire botor álomnak. Sietve pillantottam a telefonomra, de biztos voltam abban, hogy a tervemhez eléggé korán érkeztem. Elmosolyodtam, majd vettem egy mély levegőt, pedig nem először jártam ilyen téren tilosban. Neki köszönhetően jó pár híres énekessel, együttessel volt szerencsém találkozni az elmúlt évek alatt és reményeim szerint ez ma is sikerülni fog. Amikor üzent, hogy kicsit később tud velem találkozni, majd a születésnapomon véletlen el is szólta magát az okáról, akkor nem volt kérdés, hogy hamarabb kell betoppannom. A járást már egészen jól ismertem és most még az se számított, ha netalán kicsit a tettem miatt morcosabb lesz, mert mégis csak az Imagine Dragons együttesről van szó. Értük megéri kockáztatni, főleg, ha nem csak aláírást sikerülne szereznem tőlük az egyik albumra, hanem még közös képet is tudnék csinálni velük. Az baromi menő lenne. Mosollyal az arcomon indultam el az épületben, miután köszöntem a recepciósnak, aki kedvesen és barátságosan köszönt, majd közölte, hogy még éppen valami megbeszélésen van, így kicsit várnom kell. Csak legyintettem, hogy semmi gond és egyébként is tudták, hogy ismerem a járást, hiszen az elmúlt évek alatt párszor már megfordultam itt. Könnyedén indultam el az iroda felé, hogy aztán letérjek az útról és a stúdiók felé vegyem az irányt. Miután megtaláltam a megfelelő ajtót, ami fölé ki volt írva, hogy felvétel zajlik óvatosan lenyomtam a kilincset, majd bekukucskáltam, hogy tuti jó helyen járok, amint meghallottam az ismerős hangot egyszerűen beslisszantam a hangmérnökirodába. Pár lépés után megtorpantam, a szívem hevesebben kezdett verni, amint megpillantottam az üvegfal túloldalán Dan Reynolds-ot. Leejtettem a földre a táskámat és kicsit közelebb sétálva hallgattam az énekét, majd az egyik szabad székre lehuppantam, mire Tom hátrapillantott rám, mert csak akkor tűnt fel neki, hogy már megint itt lábatlankodom. Mosollyal az arcomon intettem neki, mire ő csak megingatta a fejét, én pedig megrántottam a vállaimat, mert mind a ketten tudtuk, hogy nem igazán kellene itt lennem, de nem érdekelt. A zene teljesen elvarázsolt, így fel se tűnt, hogy ő időközben üzent a főnökének. Idővel még fel is pattantam a székről, hogy elbűvölve kicsit még táncoljak is, amikor is nyílt az ajtó és az egyik forgásba belefagyva szembe találjam magam Roy-jal. Ártatlanul elmosolyodtam, hogy aztán közelebb libbenve megöljem és megpusziljam őt. - Szia. – suttogva csendült a hangom, mert nem akartam megzavarni a munkálatokat. – Hamarabb értem ide és véletlen rossz helyre nyitottam be. – mind a ketten tudtuk, hogy utóbbi nem igaz, de ez volt a mi közös játékunk a megannyi év alatt. Én mindig ezt mondtam, ő pedig úgy tett, mint aki elhiszi ezt. Azt pedig csak remélni tudtam, hogy nem fog két pillanat alatt kitessékelni innen, mert még maradni akartam.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Kezdőlap
| 
