- Vagy talán még is, attól függ, hogy kiről rángatná le a nadrágot. – pimaszul csendült a hangom, miközben mosolyogva pillantottam Michelre ahogy a kutyát arrébb tessékelte, hogy leülhessen. Az pedig, hogy szerinte nem lett volna jó üzlet elcserélni engem ingyen pizzára kicsit melengette a szívemet és mosolyom is picit szélesebb lett.
Miután megkóstoltuk egymás pizzáját azután rövid időre kisebb csend telepedett ránk, hiszen mind a ketten eléggé éhesek voltunk, meg talán kicsit szükségünk volt mind a kettőnknek arra, hogy feldolgozzuk mindazt, ami majdnem megtörtént. A csókot nem lehetne tagadni vagy úgy tenni, mintha nem történt volna semmise, főleg, hogy pár apró még azóta is elcsattant, még egyik se volt olyan szenvedélyes, mint az aminek köszönhetően majdnem elsodródtunk a határ felé teljesen és talán még át is léptük volna, ha a kutya nem dönt úgy, hogy ő se akar kimaradni a mókából. Nem kizárt, hogy hálásnak kéne lennünk a kutyának, amiért ő képében kopogtatott be a józanság abban az elvarázsolt pillanatban, ami a semmiből kelt életre és kebelezett be minket.
- Hmm tényleg azt hittem? Ne haragudj, de abból az estéből nem sok minden rémlik továbbra se. – kicsit szégyenkezve vallottam be, de ez volt az igazság. – Tényleg hihetetlen, hogy életemben egyszer hagytam ennyire kisiklani mindent és hagytam azt, hogy az alkohol teljesen átvegye az elmém, meg úgy minden felett az uralmat és pont akkor találkoztunk. Mármint nem bánom, mert ki tudja mi történt volna, ha nem sietsz a megmentésemre és tekintve hogy még mennyi véletlen találkozás követte, ami egészen ideáig sodort minket… - kicsit megrántottam a vállaimat is, mert szerintem nem kellett befejezni se a mondatot, hogy tudja mire is akarok célozni. Szerintem egyikünk se sejtette azt, hogy néha egy-egy véletlen találkozást még mennyi tudja követni és mennyire meg tudja bolygatni az ember életét egy ártatlannak tűnő találkozások sorozata. Én legalábbis ezt hittem, meg azt is gondoltam már, hogy soha egyetlen férfi se lesz legalább olyan hatással rám, mint a férjem volt, de kezdett úgy tűnni, hogy tévedtem, viszont nem akartam elhamarkodottan se döntésekre jutni, mert ki tudja mit hoz még a jövő és vajon rá egyáltalán milyen hatással is volt az, hogy egy pillanatra egészen közel kerültünk egymáshoz. Majd az idő el fogja dönteni, vagyis igyekeztem ezt az utat járni és nem túlagyalni semmit se.
Egyetértően bólintottam, amit a véletlennel kapcsolatban mondott, mert nagyon is igaza volt.
- Semmi gond, megértem. Hív a kötelesség. – kicsit ugyan szomorúan pillantottam rá, mert jó lett volna még kicsit beszélgetni, esetleg megpróbálni picit utána járni annak, hogy mi is történt köztünk, hogy ez csak egy hirtelen fellángolás volt és nem több, vagy inkább valami másnak az első lépcsőfoka, előszele ami idővel netalán másabb irányt is vehetne még. De úgy tűnt, hogy ez továbbra is a jövő rejtélye fog maradni.
Figyeltem, ahogy felöltözött, félreraktam a pizzásdobozt és felálltam én is, amikor közelebb lépett hozzám.
- Van egy olyan sejtésem, ha meg is lesz tartva az az ebéd vagy vacsora, akkor az is majd csak a véletlennek lesz köszönhető. – elmosolyodtam, majd közelebb hajolva puszit nyomtam az arcára, aztán az ajkára is és reméltem, hogy nem lesz gond számára. Bólintással vettem tudomásul, hogy nem tudja meddig lesz távol, igazából ha sokáig nem jelentkezne, akkor se tudnám megmondani, hogy munka miatt vagy más miatt nem teszi-e, hiszen nem ismerjük még egymást ennyire és azt se lehet tudni, hogy mennyi ideig van távol, így akár ha akarna szép lassan el is tudna tűnni az éterben, mintha sose létezett volna.
Kíváncsian emeltem rá a pillantásomat, hogy mit is szeretne és bólintottam is egyet, hogy nyugodtan mondja ki.
- Persze, simán elviszlek. Csak adj egy percet, hogy összeszedjem magam. – eltűntem rövvid időre a hálóban és belebújtam két nagyobb pulcsiba is, hiszen a kabátom még nem száradt meg a vízben való megmártózásnak köszönhetően. Belebújtam a sportcipőmbe, mert nem volt másik csizmán. Nyakam köré csavartam egy száraz sálat és a fejemre húztam egy sapkát is. Miután elköszöntem Kenzotól, bezártam mögöttünk az ajtót, majd a kocsiban ülve vártam arra, hogy Mich is beszálljon és mondja, hogy merre is kell menni.
- Megjöttünk, esetleg meg is várjalak, vagy innen már saját kocsival mész a bázisra? – kíváncsian fürkésztem őt, mert nem tudtam mi is a szokás, majd amikor a kutya a fejét bedugta a két ülés közötti helyen, akkor megszeretgettem a fejét. Azt pedig csak remélni tudtam, hogy Kenzo nem fog fennforgást okozni, bár nem volt rájellemző.

Alig, hogy a csengő megszólalt belemosolyogtam a csókunkba, mert már egészen hihetetlennek hatott, hogy mindig akadt valami, ami megzavart minket, mielőtt még igazán szabadjára engedhettük volna a bennünk tomboló érzéseket és hagyhattuk volna azt, hogy a tűz felemésszen mindent, mit sem törődve azzal, hogy esetleg a holnap mit is tartogat számunkra.
Figyeltem Michel alakját, kicsit még a fejemet is félrebillentettem, míg nem a kutyája magának nem követelte a figyelmemet. A szívem még mindig kicsit hevesebben vert, a mellkasom is még picit a megszokottnál gyorsabban emelkedett, de a korábbi köd minden egyes másodperccel kezdett eltűnni és talán kétségbe kellett volna esnem, hogy milyen felelőtlen voltam, de semmi ilyen érzés nem kerített hatalmába. Egyetlen egy pillanatát se bántam meg. Miért is tettem volna? Régóta nem éreztem már semmi hasonlót se, mint a fürkésző tekintetének kereszttüzében, vagy érintései nyomán életre kelő érzések is olyannak hatottak, mintha csak egy elfeledett könyv végre újra a kezembe került volna és a port szép lassan lefújtam volna róla. Egyszerre hatott ismerősnek, de újdonságnak is, mert vele még ez a röpke kis elgyengülés is picit másabb volt, mint amit hosszú évekkel ezelőtt más karjai között tapasztaltam, vagy csak az emlékeim koptak meg és ezért hatott kicsit újdonság erejével.
Elnevettem magam, amikor a kutya megint képen akart nyalni és kicsit elhúztam a fejemet is, hiszen kaptam ma már elég puszit tőle is. Grimaszoltam a kutya felé, majd picit megpróbáltam eltolni, míg nem boldogságtól sugárzó arccal fordultam Michel felé.
- Úgy tűnik, hogy vetélytársad akadt és egészen aranyosnak tűnik. Lehet meg is tartanám a rosszcsontom helyett. – játékosan csendült a hangom, miközben figyeltem miként tessékeli le a kutyát és ül kicsit távolabbra tőlem. Felhúztam a lábamat és szembe fordultam vele. Kicsit még kipirult arccal vesztem el a pillantásomat fogva tartó szempárban.
Elnevettem magam a megjegyzését hallva.
- Ki tudja, lehet el tudtál volna cserélni két doboz pizzára. – ugrattam és játékosan rákacsintottam, mert én se gondoltam komolyan, de nagyon is jól esett ez a könnyed és bolondos beszélgetés, ami kialakulóban volt. Egyetlen egy dologtól tartottam, még pedig attól, hogy nehogy kínossá váljon közöttünk minden annak köszönhetően amit tettünk és majdnem tettünk, de szerencsére szó se volt erről. Inkább úgy éreztem, mintha kicsit felszabadultabbá váltunk volna.
- Akkor jót választottunk. – hiszen ő választotta a helyet, én pedig a pizzákat, amikor felém nyújtotta, akkor előrébb hajoltam, a kezemet a pizza alá tettem és beleharaptam. Elismerően hümmögtem egy sort, mert tényleg nagyon finom volt. Ölembe vettem a sajátomat és megkóstoltam. – Ez is nagyon finom, meg akarod kóstolni? – kíváncsian pillantottam rá, és ha igen volt a válasz, akkor felé nyújtottam a szeletet. Nem törtem meg a csendet, inkább csak élveztem a pizzát és a közösen eltöltött időt.
Kérdését hallva szívem újra nagyot dobbant és megtöröltem az ujjammal a számat.
- Az lesz utolsó nap, hogy itt leszek a városban, de örömmel elmennék veled az étterembe. – újra kivirultam és közelebb hajolva, ha tudtam csókkal pecsételtem meg a meginvitálását. – Ezek után már nem visszakozhat, maximum csak akkor, ha ég a ház. – ugrattam, majd újra beleharaptam a pizzába. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy miként vette szemügyre a telefonját. – Menned kell? – óvatosan csendült a hangom, inkább csak érdeklődtem és reméltem, hogy nem érti félre a kérdésemet.
- Tudod, amikor először megláttalak a konyhámban, nem hittem volna, hogy még ennyi véletlen találkozás fogja követni és esetleg ez is megeshet. – kisebb szünetet tartottam, rá és magamra mutattam, természetesen a nem olyan régen történtekre célzotam. – Inkább hittem volna, hogy egy olyan bemutatkozást követően inkább el akarsz kerülni, ha netalán újra látnánk egymást. Bár azt hiszem, már láttad a legrosszabb oldalaimat és még se futottál el. – nem szoktam leinni magam, az egyszeri esett volt, de ott volt a tegnapi egymásba botlásunk is. Akkor meg kócosan és mezítláb botlottunk egymásba, miközben a kutyámat próbáltam beérni. – Ennek pedig örülök. – majdnem kimondtam azt, hogy kedvelem őt, de nem akartam megijeszteni, vagy csak még számomra is túlzottan hamarnak hatott a csókok ellenére is. Nem tudom. Kicsit még össze voltam zavarodva. - Néha talán tényleg jó dolgokat is hozhat magával egy véletlen találkozás, mármint olyanokat, amire az ember gondolni se merne. - megrántottam a vállamat és inkább folytattam az evést, mielőtt még több hülyeséget hordanék össze.

Megfogadtam, hogy sodródni fogok az árral, hogy nem fogok begúbózni a négy fal közé és még rémlett az is, hogy azt mondtam Maddie-nek, hogy spontánabb leszek. Esélyesen nem arra gondolt, hogy ennyire vagy ilyen téren. Vajon mennyire őrültség az, amit teszünk, vagy inkább hibának kéne nevezni, még ha nem is érzem annak? Bolond vagyok, amiért hagyom, hogy a pillanatnyi érzések teljesen átvegyék a józaneszem felett az irányítást és engedni azt, hogy szép lassan az ébredező vágy utat találjon magának, beivódjon minden egyes pillantásomba, rezdülésembe?
Egy aprócska hang azt súgta, hogy el kellene tolnom magamtól, de a szívem dobbanása ennek az ellenkezőjét játszotta, én pedig egyszerűen hagytam, hogy ő győzedelmeskedjen és egy olyan útra sodorjon, amiről fogalmam sem volt, hogy mit is tartogathat számomra. Vajon létezhet olyan, hogy mi? Tényleg lehetséges az, hogy a szenvedély ennyire hevesen lobbanjon fel és ennyire váratlanul?  Ezernyi ehhez hasonló kérdés cikázott elmémben, amiket minden egyes másodperccel egyre távolabb űzött a csókjával, és azzal, hogy a karjai között tartott.
Józanság egy pillanatra próbálta visszakövetelni az uralmat, de másra nem futotta, mint hogy ajkára suttogjam a nevét és a kérdés örökre kimondatlan maradjon. Mosolya mosolyra késztetett és arra is, hogy újra csókkal hódoljak az általa életre keltett érzéseknek. Érintésébe jólesően beleborzongtam és egyre inkább vágytam rá. Kezemmel tarkóján simítottam végig, amikor is váratlanul felkapott. Habozás nélkül fontam nyakara köré a karomat, lábaimat pedig dereka köré és belemosolyogtam a csókba. Újra úgy éreztem magam, mint hajdanán, hogy ott vagyok, ahol lennem kell, vagy ahol legalábbis lenni szeretnék. Egyszerre hatott ismerősnek és ismeretlennek ez, s míg talán máskor sikítva menekültem volna ezek az érzések elől a múltban szerzett sebeim miatt, most maradni akartam és egyre inkább elsüllyedni az általa életre keltett érzések kavalkádjában.
Szívem őrült ütemet diktált, mellkasom egyre hevesebben emelkedett, ahogy pillantásunk egymásba fonódott, mintha csak némán kommunikáltunk volna, hogy biztosan ezt akarjuk? Mintha csak józanság utolsó erejével próbált volna utat lelni, de mind hiába, mert a vágy ködének árnyékéban, ami elménkre telepedett, nem hallottuk meg. Érzéki sóhajjal feleltem a nyakamra hintett csókjára és még fejemet kicsit oldalra billent, hogy még inkább hozzáférhessen. Érintése nyomán libabőr jelent meg és régóta nem érzett kellemes bizsergés járta át egész lényemet. Minden egyes gyengéd érintése olajként hatott a bennem lobogó tűzre, miközben csókunk egyre hevesebbé vált. Kezemmel karján simítottam végig, onnan mellkasára tévedt, egyre lejjebb siklott és már éppen megfogtam feleslegesnek ítélt felsőjét, hogy megszabadítsam tőle, amikor váratlanul Mich kutyája befúrta magát közénk, amivel könnyedén érte el azt, hogy a varázslatos pillanat elillanjon, vagy legalábbis részben. Gyengéden öleltem magamhoz Michelt, miután fejét nyakamhoz fúrta és kicsit el is nevettem magam az abszurd helyzeten.
Talán a kutyába több józanság szorult, mint belénk. Apró csókot hintettem fejére, miközben gyengéden cirógattam hátát és fejét, egészen addig, míg ki nem bontakozott az ölelésből. Kíváncsian fürkésztem őket, idővel felültem és kicsit megigazítottam a ruhámat is. Picit kipirult arccal és ábrándos tekintettel pillantotta le rá, miközben fejét ölemben pihentette. Kezem arcára siklott és mosolyogva fürkésztem, esélyesen hasonlóan szikrázó tekintettel, mint ő engem. Közelebb hajoltam hozzá, hogy csókot lopjak tőle, amikor is megszólalt a csengő, mire könnyedén nevettem bele a csókba.
- Talán két jelet már nem lehet semmisnek venni, vagy másként gondolod? – játékosan csendült a hangom, hiszen be kellett látnom azt is, hogy egy pillanatra talán tényleg úgy viselkedtünk, mint két felelőtlen kamasz, pedig nagyon nem voltunk azok, még ha továbbra is szinte tapintani lehetett a köztünk lévő vonzerőt.
- Mész vagy menjek? – kérdőn pillantottam rá, s ha ő ment, akkor még egy utolsó csókot lopva tőle engedtem útjára. Hátra dőltem a kanapén és arcomon simítottam végig, miközben szép lassan szívem üteme is egyre inkább kezdett csillapodni. Újra nevetésben törtem ki, amikor az egyik kutya képen nyalt. Mosolyogva húztam magamhoz, hogy őt is megszeretgessem, míg a gazdája éppen a vacsoránkat vette át a futártól.
- Hamiskártyás vagy, igaz? Vagy csak a józanság belőlünk beléd költözött? – nem gondoltam komolyan a kérdéseket, majd kobakjára is nyomtam egy puszit és mire visszaért Michel, addigra már ölemben pihentette a fejét és elterült a kanapén.
- Azt hiszem ma kapós vagyok. – ugrattam, aztán meglapogattam a másik oldalamnál lévő szabad helyet, ha szeretne, akkor ott még el fog férni. Ha így tett, akkor fejemet vállára hajtottam.

Annak köszönhetően, hogy számot cseréltünk, kicsit úgy hatott, hogy egyszer talán nem a véletlennek köszönhetően is fogunk találkozni. Egy aprócska remény kezdett ilyen téren pislákolni, még ha tisztában voltam azzal is, hogy ez nem jelent semmit se és túlgondolni se akartam, de mindennek ellenére is a mosolya könnyedén lelt viszonzásra.
- Mitől függ? – kíváncsian pillantottam rá, hiszen a talán nem olyannak tűnt, mintha annyira szeretné, még ha a mosolya másról is árulkodott. Vagy miért gondolja azt, hogy ne jöhetne össze? Tényleg érdekelt, még ha arcomra is volt írva, hogy akkor se lenne gond, ha nem sikerül. – Majd meglátjuk. Talán egyszer összejön az is, hogy ne a véletlennek köszönhetően fussunk egymásba. – barátságosan csendült a hangom. Ő elment a ruháiért, addig én a kiömlött teát igyekeztem összetakarítani, egészen addig a pillanatig, míg egy pillanatra újra túlzottan is közel kerültünk egymáshoz. Tisztára úgy éreztem magam, mint azokban az abszurd romantikus könyvekben szokták a nők. Nem hittem volna azt, hogy valaki közelsége még ennyire képes lehet arra, hogy a szívem új ismeretlen dalt kezdjen el játszani.
Hamarosan visszajött és beavattam abba is, hogy milyen pizzákat rendeltem. Mielőtt pedig a pillantásunk egymásba fonódott volna, újra picit elidőztem a kidolgozott felsőtestén, ha esetleg korábbi sérülés miatt akadt hege, akkor kicsit jobban is rajta felejtettem a pillantásomat.
- Ha rossz lesz, akkor az a te hibád. Te ajánlottad őket. – játékosan csendült a hangom, hiszen ez volt az igazság. – Ha így járnánk, akkor lehet kénytelenek leszünk kimozdulni ebben a hidegben, már ha nem akarunk éhen maradni. Legalábbis én tutira. – megrántottam a vállaimat, miközben a pillantása szinte felperzselt. Nem kizárt, hogy pont ezért beszéltem ilyen bolondságokat, mert kicsit kezdte elvenni az eszemet a közelsége, pedig ez nagyon nem vallott rám, főleg nem ilyen derült égből villámcsapásként.
- Úgy tartják, hogy a bajban mutatkozik meg az, hogy kire is lehet igazán számítani. – játékosan rákacsintottam, amikor arra célzott, hogy Kenzo beleviszi a rosszba a kutyáját. Hiszen ha belegondol mi is elég roppant fura szituációban botlottunk egymásba, de tényleg. Jesszusom, még most is ég az arcom, ha visszagondolok az első találkozásunkra. Kisebb zavar esélyesen most is kiült ennek köszönhetően az arcomra.
Tényleg szükségem volt arra, hogy valamit csináljak vagy csak kikerüljek a pillantásának kereszttüzéből, mert minél inkább rajtam felejtette a tekintetét, annál inkább úgy éreztem, mintha valaki még inkább feljebb tekerte volna a fűtés. Egyszerűen perzselt. Arról nem is beszélve, hogy néha úgy hatott, mintha alig észrevehetően, de ott lobogna a vágy tüze is az íriszeiben, de simán lehet, hogy még is csak egy kis köd telepedett elmémre, bármennyire is küzdöttem és csak képzeltem az egészet.
Szinte egyszerre léptünk, aminek meg is lett a következménye, mert könnyedén billentett ki az egyensúlyomból, ami miatt majdnem megint a földre zuhantam. Sietve kaptam kapaszkodó után, ami hamarosan meg is lett Michel karjai által. Kezem a felkarján pihent, miközben ő a derekamnál fogva tartott. Alig, hogy újra rabul ejtette a pillantásomat a szívem megint hevesebben dobbant, s ismételten átfutott az agyamon, hogy vajon mekkora hibát követnék el, ha teret engednék kicsit a bennem lobogó vágynak és legalább megízlelném a csókját?.
- Nem kell mindenért bocsánatot kérned… - alig hallhatóan csendült a hangom és kicsit idegennek is hatott, annyira furán csendült, mint aki totál részeg. S talán picit azzá is váltam, még ha nem is a hagyományos értelemben. A szívem még őrültebb tempót kezdett el diktálni, miközben a régóta feledésbe merült pillangók is kezdték megmutatni magukat, ahogy egyre közelebb hajolt. Egy pillanatra lefagytam, amikor ajka az enyémet érintette, de aztán viszonzásra lelt a csókja. Eleinte lassú volt, kicsit bátortalan, de pár szívdobbanásnyi idővel egyre szenvedélyesebbé vált. Kezem a karjáról arcára siklott, majd a nyaka köré fontam. Ha pár pillanatra a csók abbamaradt, akkor megbabonázva és vágytól izzó tekintettel pillantottam rá.
- Mich… - mit művelünk? de csak a nevét bírtam kettőnk közé suttogni, - még azt se teljesen -, mielőtt újra megcsókoltam, hozzásimultam és egyszerűen csak átadtam magam a pillanatnak, ha csak kapásból el nem tolt magától.

- Az voltam. – halovány mosollyal az arcomon feleltem és okkal fogalmaztam múltidőben, hiszen hajdanán valóban így tettem, de most ki tudja, hogy még mindig így lenne vagy nem. Szerettem Holden pólójában aludni, mert ha nem is volt mellettem, akkor is kicsit olyannak hatott, mintha ott lett volna. Hiába bő 10 éve annak, hogy különváltak az útjaink, mert azóta se ébresztette fel senki se a szikrát bennem, vagy azt az érzést, hogy mellette akarjak ébredni, vagy álomra hajtani a fejemet. Pedig a csajok néha rávettek, hogy menjek el randizni, de soha nem lett semmi komolyabb belőlük.
Ezért is ért teljesen váratlanul az az érzés, amit akkor éreztem, amikor Michel a karjaiban tartott és esélyesen pontosan emiatt volt nehéz visszanyernem a gondolataim felett az uralmat, vagy éppen lecsillapítani a hevesen dobbanó szívemet. A vágyról nem is beszélve, ami másodpercek alatt lobbant, de még szerencsére sikerült azelőtt  eloltani, mielőtt még galibát okozhatott volna. Abban a pillanatban nagyon is vágytam a csókjára, ami persze nem következett be, de talán így jobb volt, hogy egyikünk még időben kapcsolt, mielőtt talán olyat tettünk volna, amivel mindent elrontottunk volna. Igyekeztem nem hagyni azt, hogy az kellemes bizsergető érzés magával rántson és elmémbe bármekkora mértékben is köd telepedhessen.
A konyhában könnyedén nyújtottam felé a sört, de meg se várta a nyitót, mire csak megingattam a fejemet.
- Ha kárt teszel valamiben, akkor te fizeted ki. – játékosan ugrattam, mert úgyse tenném meg, meg nem hiszem, hogy pont a nyitástól lenne bármi baja az asztalnak. Leöntöttem a vizet a bögrémbe, majd a kezemet kicsit köré kulcsoltam, hogy még inkább átmelegítsen.
- Beéred egy fél pizzával? – felvontam a szemöldökömet. – Lehet ilyen az alakom, de nem salátán élek, meg nem is egy szelet pizzán. – kicsit még el is nevettem magam, mert tudom milyen sületlenségeket írnak néha rólam is, hogy nem eszek csomó mindent, ezért vagyok ennyire vékony. Pedig részben a géneknek volt köszönhető, meg a rengeteg edzésnek. Felőlem rendelhettünk kettőt is, ha ő megenne egyet. Kíváncsian fürkésztem, a válaszát követően tárcsáztam, hiszen a telefont átadta, én pedig az enyémet neki. A válaszától függött, hogy egy vagy két pizzát rendeltem, miután elintéztem a rendelést visszaadtam neki a készüléket és kíváncsian vettem szemügyre, hogy miként is mentette el magát.
Kicsit felvontam a szemöldökömet, amikor hozzátette, hogy nincs nő az életében. Szokatlannak hatott, hogy ezt ki akarta hangsúlyozni, bólintottam, majd megcsörgettem őt.
- Csak hogy tud a véletlen hív, aki valami miatt elhatározta, hogy újra és újra kínos szitukba sodor téged. – bolondosan csendült a hangom és leraktam a pultra a telefont. Összefontam a karomat magam előtt és újra rajta állapodott meg a pillantásom. – Valóban az ígéret, de ha jól rémlik, akkor ígértél mellé egy vacsorát vagy ebédet. – mosoly játszott arcomon, nem mintha be akarnám vasalni rajta. – Vagy az a pizza lesz? – kezemmel meg akartam támaszkodni a pulton, aminek az lett a következménye, hogy sikeresen fellöktem a bögrémet. Sietve moccantam arrébb, hiszen még forró volt a tea és kicsit fel is szisszentem.  Mielőtt még teljesen beborított volna mindent elkezdtem feltörölni a kiömlött teát, de a mozzanatba belefagytam abban a pillanatban, amikor megéreztem a derekamon az érintését. Levegőt elfelejtettem pár pillanatig venni, s mintha öntudatlanul is kicsit mozdultam volna, mintha csak közelebb simultam volna hozzá. Ajkamba haraptam és könnyedén repültem vissza abba a pillanatba, amikor a karjaiba tartott. A testem jólesően beleborzongott és szinte fel se fogtam, hogy miként rakott kicsit arrébb.
- Nem gond. – motyogtam az orrom alatt, sietve inkább a teára összpontosítottam, mintsem utána nézzek, mert félő volt, hogy akkor a képzelőerőm túlzottan belendülne. Komolyan, ez tiszta gáz, de talán az volt a gond, hogy nagyon régóta senki se mozgatta meg a fantáziámat, ezért is volt ennyire hatással rám.
- Prosciutto e Funghi. – ha kellett felsoroltam az összetevőket (paradicsomszósz, mozzarella, főtt sonka, gomba), egy egészen egyszerűre esett a választásom, ha pedig kettőt rendeltünk, akkor a másik húsimádó pizza volt enyhén csípősen számára. Reménykedtem abban, hogy megfelel neki. – Jó lesz, vagy inkább más ízvilágra vágysz? Még talán visszahívhatjuk őket. – picit aggódva csendült a hangom, miközben őt fürkésztem, elveszve az engem kémlelő szempárban. Vajon máskor is meglenne a szikra, vagy ez most csak az újdonság varázsa? Akaratlanul is befészkelte magát ez a gondolat elmémbe, miközben ő felvette a felsőjét.
Arra, hogy ő fizet csak bólintottam és megköszöntem. Aztán újra a kutyákra terelődött a beszélgetés.
- Szóval az én kutyám bolondította meg? Remekül hangzik. Először csak szimplán megkergült, most meg már másra is rossz hatással van. – kuncogtam, hiszen vicceltem, de tekintve mi is miként találkoztunk, lehet még is csak volt igazság a szavaimban.- Szerintem szeret veled lenni és ott akar lenni, ahol te is vagy, hogy vigyázzon rád. – a kutyáról újra rá siklott a pillantásom, hosszan elidőzve Michel arcán.
- Szóval… - kicsit ellöktem magam a pulttól és tettem felé egy lépést. Basszus, miért nem találom most úgy igazán a szavakat? Ebből élek, de most mintha egyszerűen picit elfelejtettem volna miként kell beszélni. – Szóval mihez lenne kedved amíg várunk? Nézzünk tévét, vagy beszélgetni szeretnél, esetleg megnézzem akad-e valami társas, kártya az egyik szekrényben?  – aztán ahogy a kutyák felé siklott a pillantásom szemet szúrt, hogy mezítláb és erről beugrott a cipője, amit sietve kerestem meg a pillantásommal. - Azt nem kellene a kandalló közelébe tenni, mielőtt még vizesen vennéd fel? Talán még papír is akad, amivel kitömheted… – aggódva csendült a hangom, hiszen nem akartam, hogy megfázzon. Sietve léptem el mellette, ha nem állított meg és felkaptam a lábbelit, hogy oda vigyem a kandalló közelébe. Muszáj voltam valamit csinálni, mielőtt túlzottan cikivé válna az, hogy milyen hosszan bámulom.

Míg ő a fürdőben volt, addig igyekeztem összeszedni a gondolataimat és csillapítani a kicsit hevesebben dobbanó szívverésemet, hiszen még mindig magamon éreztem az érintését, az átható pillantását, és ajkának majdnem érintését. Vajon hiba lett volna engedni a pillanatnyi ábrándnak, vagy inkább az volt a hiba, hogy megfutamodtunk? Hirtelen magam sem tudtam és régóta nem volt olyan se, hogy egy pillanatra így megszédítsen egy férfi. Jobban belegondolva, egy férfi volt, aki hasonló hatást gyakorolt rám életem során, még pedig az exférjem, amikor még minden tökéletesnek hatott közöttünk. Sietve űztem ki elmémből Holdent, mert nem akartam rágondolni. Annak már bő 10 éve vége volt, még ha a válásipapírokat még csak most írtuk alá.
Természetesen rajta felejtettem ismételten a pillantásomat, amikor megjelent egy szál törölközőben, de szerintem még hirtelen a rosszul látó nők is tökéletes látást nyertek volna, ha megpillantják.
A kérdését hallva elnevettem magam és megingattam a fejemet.
- Elég nagy, szerintem bőven leérne a combodig is. Tudod, ez olyan hülye női szokás, hogy szeretjük a túlméretezett pólókat. – persze, ha van valakinek pasija, akkor egyszerűbb, mert csak le kell nyúlni az övét, de így se volt bonyolult megoldani, de ha nem, akkor nem. Nem állt szándékomban győzködni erről, de mivel fogalmam sem volt, hogy akad-e köntös, így ráhagytam, hogy kiderítse.
Hamarosan elraktam az útból a vizes cuccaimat is, mielőtt még esetleg túlzottan baja esne a padlónak a ruhákból kifolyó víz miatt, de mivel ő már befoglalta a szárítót, így azt én nem tudtam használni. Mire visszasétáltam a nappaliba, addigra már köntöst varázsolt magára. Hirtelen nem igazán tudtam mit kellene mondanom vagy felelnem, hiába voltam túl egy házasságon, hiába nem voltunk kis csitrik, akkor is valahogy furán idegennek és kicsit zavarba ejtőnek hatott az egész szituáció. Arról nem is beszélve, hogy amikor megpillantottam őt egy szál törölközőben, akkor esélyesen pontosan az az érzés fogott el, akik imádják a szobrokat is agyon tapogatni, tudod, hogy nem lenne szabad, de azért meg akarod érinteni.
- Talán inkább utóbbi, de lehet kicsit az első is, vagy számodra egyik se? – mosolyát látva én is elmosolyodtam és kérdőn fürkésztem őt. Ő nagyon is lazának tűnt, mint akire tényleg semmilyen hatással nem lett volna az egész helyzet, hogy csak úgy ledobáltuk a másik előtt a ruhánkat. Egy pillanat volt, amikor el tudtam hinni azt, hogy kicsit kizökkent ő is, amikor majdnem megcsókolt a karjaiban tartva. – Lehet nagy sikered lenne, ha így indulná haza. – játékosan csendült a hangom, majd a konyhába sétáltam. Hallottam, hogy követ, így nem fordultam hátra, engedtem a forralóba vizet és felraktam. – Hmm, lehet akad alkohol is, esetleg inkább azt kérsz? – közben belestem a hűtőbe és tényleg volt. Megmutattam neki, ha kérte, akkor odaadta az üveget és egy nyitót is kerestem, ha nem, akkor tovább fürkésztem a hűtőt, hogy milyen kaját lehetne gyorsba összedobni, de kongott a hűtő és maximum egy kis szendvicsre futotta volna. – Esetleg nem ismersz valami jó pizzázót, ahonnan van kiszállítás, vagy nem vagy éhes? – kérdőn fordultam felé, majd attól függően, hogy végül mit ivott vettem elő a bögréket. Kihúztam a fiókot teafűvet kutatva, akadt pár ízvilág, így ha nem sört kért, hanem maradt a teánál, akkor felsoroltam a választékot is.  
Meglepetten fordultam felé, aztán magára hagytam, hogy behozzam a nappaliból a mobilomat és kezébe adtam a készüléket, miután feloldottam.
- Kicsit tényleg fura, tekintve hogy elméletbe a tiéd is jó, vagy csak valami őrült nőszemélyt akarsz így lerázni, hogy más telefonról hívod fel? – csak félig-meddig gondoltam komolyan ezt és erre ő is könnyedén rájöhetett a mosolyomat látva.
- A kutyád esetleg kér valamit? – közben pedig behoztam a kutyám vizestálját is, hogy friss vizet adjak a kutyáknak és a kérdést követően a kutyatápra, meg a jutifalatra mutattam. – Bár lehet ezek után nem sok jutalmat érdemelnek, vagy esetleg mostanában nézetted meg a kutyáddal a 101 kiskutyát? Onnan merítette az ötletet?  – játékosan csendült a hangom, mintha csak oldani akarnám ezt a fura helyzetet.

Létezhet, hogy egyszerre akarsz megfagyni, de közben úgy is érzed magad, mintha lángok nyaldosnák a bőrödet, mert pillanatok leforgása alatt úgy éreztem, mintha túlzottan is forróvá vált volna a levegő. Persze, hogy továbbra is vacogtam, hiszen még mindig egy vizes fehérnemű tapadt a testemhez, a hajamról nem is beszélve és hiába nem volt olyan messze a part, attól még nagyon is átfagytam, míg visszaértünk.
Ahogy ő belefagyott a mozdulatba miután visszatértem a szobába, pontosan úgy fagytak belém a szavak is és akaratlanul is teljesen elkalandozott a pillantásom a kidolgozott testén és az se segített a helyzeten, hogy lassított felvételként terítette maga köré a pokrócot, hiszen ezzel csak még inkább oda vonzotta a tekintetemet.
Tényleg lassított felvételként mozgott, vagy a látvány most hirtelen ennyire hatással volt rám, hogy már képzelődőm is? Ha ezt Maddie meghallaná, hogy miként változtam hirtelen zavarban lévő tinédzserré, eskü hogy szerintem még a székről is leesne, mert úgy nevetne az egészen.
A pillantásunk egymásba fonódott és kicsit talán úgy hathatott, mintha valami nyálas romantikus filmbe csöppentünk volna, amikor is a szereplők nézik egymást, a nézők pedig várják azt, hogy na végre történjen már valami, vagy az olvasó közelebb lökné a két szereplőt egymáshoz. A légzésem kicsit hevesebbé vált és talán össze kellett vonna fonnom magam előtt a karomat, ha már a csipke olyan sokat nem takart, akkor megpróbáljak javítani a helyzeten és arra gondolni se mertem, hogy vajon a libabőrön kívül még mi adhatja Mich tudtára azt, hogy mennyire is fázom.
Kisebb szisszenés hagyta el az ajkaimat, ahogy telibe kaptam az egyik bútorszélét és egy fájdalmas grimasz kíséretében megdörzsöltem az érintett pontot, de amikor megláttam miként mozdulna irányomba a lehető leggyorsabban tűntem el fürdőben, mert féltem, ha túlzottan közel kerülnénk egymáshoz, akkor a mérleg nem biztos, hogy a megfelelő irányba dőlne és olyat tennék, ami nagyon nem jellemző rám. Nem értettem, hogy miként lehet ennyire hatással rám a látványa, hiszen régóta nem vonzotta ennyire a pillantásomat egyetlen férfi se, még ha azt is tudtam, hogy eléggé karizmatikus férfiról volt szó és nagyon is élveztem a vele töltött időt, de egészen eddig nem igazán fordult meg bármi hasonló a fejemben vele kapcsolatban. Most? Most viszont rohadtul szükségem volt a zuhanyra, hogy megpróbáljam kitisztítani az elmémet.
Persze, hogy minden erőfeszítésem ellenére rápillantottam, amikor felállt és még félre is tette a plédet. Kicsit erőteljesebben szívtam be a levegőt, belülről az ajkamba haraptam és próbáltam azon lenni, hogy a pillantásom ne legyen túlzottan beszédes, hogy bármennyire is szokatlan, de attól még valamennyire hatással van rám.
- Ha gondolod… - kezdtem volna bele, amikor egy kis ügyetlenkedésnek köszönhetően sikerült majdnem hanyatt vágódnom, de a föld helyett pillanatok alatt Michel izmos karjai között kötöttem ki. Pillantásunk egymásba fonódott és totál el is felejtettem, hogy mit akartam neki mondani. A mellkasom kicsit hevesebben emelkedett, úgy éreztem, hogy kiszáradt a torkom és nem kizárt, hogy pár pillanatig még levegőt is elfelejtettem venni. Érintése nyomán jóleső borzongás járt át, majd a szívem még őrültebb tempót diktált, ahogyan ajkunk majdnem összeért és közben egyik kezemmel a karjába kapaszkodtam. Talán ha egy másodperccel később gondolja meg magát, akkor én dobok sutba mindent és csókolom meg. Túlzottan vonzott, az illata, ami körbelengett nagyon is kellemes volt, de amikor ő bocsánatot kért, akkor én zavartan pillantottam körbe és hozzáhasonlóan megköszörültem a torkomat. Figyeltem miként hátrál a fürdőbe és kicsit elkuncogtam, amikor neki ment az ajtónak.
- Jól vagy? – hiszen kilincsel való találkozás sose kellemes. Aggódva pillantottam rá, miközben esélyesen a pillantásomban továbbra is fellelhető volt a korábbi események miatt életre kelt vágy szikrái és automatikusan léptem hozzá közelebb, magamhoz szorongatva a kioldódott törölközőt.
Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, úgy szakadt ki egy hatalmas sóhaj a mellkasomból.
Gyerünk, szedd már össze magad! Nem tinédzser vagy!
Kicsit még az arcomat is megdörzsöltem.
Ne is gondolj arra, hogy milyen érzés volt pár pillanat erejéig elveszni a karjai között és majdnem megízlelni az ajkait.!
Felöltözöm és nem lesz gond! Igen.
Sietve kaptam magamra a ruhámat, miközben próbáltam kicsit lehűteni elmémet és lecsillapítani a szívem dobogását.
Lassan sétáltam vissza, de belefagytam a mozdulatba, amikor egy szál törölközőben jelent meg előttem. Elkerekedett a pillantásom és sietve pillantottam a kutyák felé, mielőtt még a fantáziám túlzottan meglódulhatott volna.
Mi a franc van velem?
- Fogalmam sincs. – újra rásiklott a pillantásom. – De ha gondolod, akkor tudok adni egy nagyobb pólót, mármint ha nem zavar, hogy abban aludtam. – elmosolyodtam, majd sietve emeltem ajkamhoz a bögrét, hogy inkább a teának szenteljem a figyelmemet, mintsem folyamatosan úgy bámuljam, ahogy a galériákban szokás a festményeket.
- Nem tudom, nem néztem. – lassan elléptem mellette, kicsit hozzásimulva, mert szűk volt a hely, majd kihalásztam a földön heverő kabátomból a telefonomat. – Úgy tűnik nem lett baja. – leraktam az asztalra a bögrével egyetemben. Felvettem a cuccaimat és a fürdőbe vittem.
- Esetleg kérsz valamit, vagy …. – kicsit szét is tártam a kezemet és végül nevetésben törtem ki, ami elég furán hathatott, miközben őt fürkésztem a pillantásommal – Sajnálom, nem szoktam ilyen helyzetekbe keveredni, így kicsit… - hajamba túrtam, ami továbbra is nedves volt, hiszen nem szárítottam meg. Újra rásiklott a pillantásom hirtelen tényleg nem tudtam mit is kellene tennem, vagy mondanom, mintha csak visszacsöppentem volna az időben.

Miután a segítségével sikerült kimásznunk a vízből még inkább vacogni kezdtem. Úgy éreztem, hogy menten jéggé fogok dermedni.
- Most valahogy kihagynám, kivéve ha jégszoborrá akarsz változtatni. – Még egy mosoly szerűséget is villantottam. S míg ő saját kutyájával volt elfoglalva, addig én Kenzot próbáltam kicsit észhez téríteni, de persze neki is többször kellett szólni, miközben a fogaim egymásnak koccantak és úgy dideregtem, mint még talán soha.
Amikor magához vont, akkor nem ellenkeztem, bár valahogy most nem éreztem a belőle áradó meleg testhőt, pedig most mindennél jobban vágytam arra. Sőt, még inkább fázni kezdtem, maximum egy előnye volt, hogy így futottunk vissza a házhoz, hogy a jeges szellőtől egy nagyon picikét védve voltam és nem buktam orra se, mert volt amikor megbotlottam, de szerencsére ő megtartott.
- Meg fogok fagyni. Nem bírom a hideget. – érezhette ő is, hogy mennyire vacogok és egy pillanatra megfordult az is a fejemben, hogy vajon a hajam kezd-e már egy jégcsapra hasonlítani, vagy ahhoz azért több kellene. Igyekeztem hamar kinyitni az ajtót, viszont annyira remegtem, hogy egyszer le is ejtettem a kulcsot, de úgy ötödig próbálkozásra sikerült beletalálni a kulcslyukba és végre beljebb tessékeltem az egész bandát.
Alig hogy beléptem már is bújtam ki a vizes kabátból, sálból és a csizmámból.
- Gyújtsd be a kandallót! – alapból is volt fűtés a házban, ami ment, de úgy éreztem, hogy még a kandalló is nagy segítségünkre lehet. Sietve böktem a megfelelő irányba, hogy merre találja a tűzifát. Eltűntem a fürdőben, hogy pár törölközővel térjek vissza. Kettőt adtam neki, majd sietve hívtam magamhoz Kenzot, hogy őt is megtöröljem, de előtte azért persze még kirázta a bundájából a nedvességet. Bosszúsan fújtattam egyet és mivel egyszerűen már nem bírtam tovább, sietve bújtam ki a felsőmből, hogy a földre ejtsem, majd automatikusan bújtam ki a nadrágomból elfeledkezve arról, hogy baromira nem egyedül vagyok. S már éppen beakasztottam az ujjamat a bugyim szélébe, amikor is meghallottam Mich hangját ahogy a kutyához beszélt, mire belefagytam a mozdulatba.
Basszus. Összepréseltem az ajkamat és pár pillanatra a szememet is behunytam.
Óvatosan pillantottam felé, de először az izmos felsőtestével találtam szembe magam, aminek köszönhetően egy pillanatra lefagytam és esélyesen ha pár lélegzetvételnyi idő elteltével valamelyik kutya nem vakkant, akkor ki tudja, hogy mikor is sikerül elszakítanom róla a pillantásomat. Kisebb zavarral pillantottam az arcára, majd amikor megszólalt, akkor eleinte csak egy bólintásra futotta és nagyot nyeltem.
- Feljebb csavarom a fűtést. – hadarva beszéltem, miután sikerült végre kicsit működésre bírnom az agyamat. Sietős léptekkel indultam el a másik helységbe és tettem fel egy kis vizet is a vízforralóba, hogy teával is kicsit javítsunk a helyzeten.
Nyugi Sophie, talán nem látta, hogy majdnem lekaptad előtte a bugyidat is, mint valami dilis. Nem volt annyira gáz és még talán céklavörös se a fejed.
Próbáltam minden féle mantrával nyugtatgatni magam és igyekeztem kicsit visszanyerni a normális szívdobogásomat is. Miután valamennyire sikerült, vacogva és kicsit a karomat simogatva mentem vissza a nappaliba.
- Tettem fel vizet te…- lefagytam és a szavak a torkomra forrtak, mert pont akkor tolta le a nadrágját. Persze, hogy megint rajta felejtettem a pillantásomat és fel se tűnt, hogy mikor is nyúlt a plédért. Amikor a pillantásunk találkozott, akkor hirtelen úgy éreztem magam, mint aki elfelejtette azt is, hogy miként kell levegőt venni és újra mintha tinédzserré változtam volna. Zavaromban a vizes hajamba túrtam, mert le se tagadhattam volna, hogy elkalandozott a pillantásom, miközben kicsit átkoztam magam, hogy pont ma kellett egy csipke csodát magamra ölteni.
Torokköszörülésére nagyokat pislogtam, mint aki most révedt valami álomból.
- Öhmm, igen, az jó ötlet…- dadogva szóltam meg, majd sietve haladtam el mellette, de persze még sikerült neki mennem valami bútordarabnak, mert újra picit elkalandozott a pillantásom, miközben igyekztem a fürdőbe bejutni. Becsuktam az ajtót és hatalmasat sóhajtottam. Hogy keveredhettem ebbe? Persze, hogy picit hosszabban időztem el a fürdőben, ajkamat harapdálva, a gondolataim között elveszve és akaratlanul eszembe jutott a látvány, ami a semmiből tárult elém.
Vonzó volt. Nagyon is. Nem, erre ne is gondolj Sophie!
Miután sikerült kicsit helyre pofoznom magamat, a törölközőt magam köré csavartam és mély levegőt vettem, mielőtt kinyitottam volna az ajtót, mert persze a köntösömet reggel a hálóban hagytam.
Menni fog. Csak néz más felé. Nem lesz gond.
- Van még bent törölköző és nyugodtan használd a tusfürdőmet. Hagytam még meleg vizet is. – persze, hogy direkt kerültem a pillantásommal őt és majdnem sikerült úgy eljutnom a hálóig, hogy ne történjen baj. Annyira arra koncentráltam, hogy ne nagyon pillantsak feléjük - ami néha nem jött össze-, hogy végül majdnem az egyik kutya lábára ráléptem. Igyekeztem korrigálni a lépésemet, aminek végül az lett a következménye, hogy megbotlottam. Az hogy végül a föld, vagy Mich kapott el, az esélyesen csak a reflexein múlt. Az meg talán az égieken, hogy a törölköző mennyire is maradt rajtam.

Ugyan elvettem tőle a villát, de azért kicsit kétkedve fürkésztem őt, majd az ételre pillantottam, ami egészen jól nézett ki, sőt, hívogató volt, de attól még akadtak kétségeim, hogy tényleg remekül sikerülte-e. Igyekeztünk minden utasítást követni és a séf se mondta azt, hogy hagyjuk abba, mert nem jó, amikor néha körbejárt, de attól még nem vágytam egy jó kis gyomorrontásra.
- Legalább az egyikünk bizakodó. – csak ennyit feleltem arra, amit mondott és az ételért nyúltam, de végül még se kaptam be, hanem csak figyeltem őt, hogy vajon mi lesz a reakciója, miután ő megízlelte.
A hümmögését hallva már majdnem éppen is bekaptam volna a falatot, hogy megkóstoljam mit is készítettünk, amikor is a kezemért nyúlt és csókot hintett rá. A meglepettség pillanatok alatt ült ki az arcomra és kicsit összezavarodva néztem rá, hiszen nem csak nem számítottam tőle bármi hasonlóra, de manapság szerintem nem is nagyon szoktak így tenni az emberek. A szavait meghallva elmosolyodtam és miután leült a székre közelebb léptem hozzá és puszit nyomtam az arcára.
- A séf nem remekelhetett volna a segédje nélkül. – kicsit játékosan csendült a hangom, de attól még őszintén így gondoltam. Miután helyet foglaltam én is megkóstoltam az ételt és tényleg nem volt borzalmas, sőt, egészen finom volt. Még ha hirtelen úgy is éreztem, hogy lehet mást szívesebben ennék. – Tudod, ez azért nem valami biztató, mert azt mondod annyira nem rossz, de akkor ezek szerinte nem is jó? – na jó, tényleg ideje lesz megkóstolnom, így sietve be is kaptam a várakozó falatot és egy kicsit hümmögtem én is. Tényleg nem volt rossz, de azt se mondanám, hogy ez lett az új kedvencem, mert annyira jó se lett. Nem sokkal később pedig ment a szabadon rablás és mindenki megkóstolta, hogy azt, amit a másik csapat készített. Közben ment az eszmecsere is, majd pedig hamarosan eljött az elköszönés ideje is.
- Egyetértek, viszont azt nem mondanám, hogy ez lett az új kedvencem, de elsőre nem volt rossz. Jó volt együtt főzni, mulatságosabb volt. – barátságosan pillantok rá, majd elgondolkozom a kérdésén kifelé menet. – Egy sör jól esne. – még nem akartam visszamenni a szállásra, hogy a falat bámulva újra netalán a gondolataim és érzéseim börtönében találjam magamat.
- Hamarosan újra bevetésre fogsz menni, vagy most hosszabb eltávon vagy? – nem is tudom, hogy miért kérdeztem, hiszen én pár nap múlva úgy is lelépek és azt se gondoltam, hogy minden nap együtt fogunk lógni. Egyszerűen csak meg akartam törni a csendet, ami séta közben ránk telepedett.

- Tényleg? Ezt nem gondoltam volna, hogy akad pár olyan inged. Mit rejtegetsz még? Esetleg cowboy kalap, csizma, lasszó? – mosollyal az arcomon pillantottam felé, miközben hangom játékosan és boldogan csendült. Jó érzés volt, hogy kicsit ő is felengedett és beszédesebbnek tűnt, mint korábban. Ha a kaja rosszul is sikerül, akkor se fogom bánni azt, hogy spontán beugrottunk egy ilyen helyre, mert remekül érzem magam, mert jó a társaság is. Meg egyébként is szeretek új dolgokat kipróbálni és megígértem Maddie-nek, hogy kicsit spontánabb leszek. Szerintem most még ő is büszke lenne rám.
Közben követtük az utasításokat, volt olyan, amikor csak hallgattuk a jó tanácsokat, míg máskor árgus szemekkel figyeltük a séfet, hogy miként is kell végrehajtani precízen az adott műveletet, vagy mire is figyeljünk, hogy biztosan nehogy elrontsuk. Szerencsére úgy tűnt, hogy más asztaloknál is jókedv uralkodik és nem csak mi törtük meg a feszült figyelmet egy-egy nevetéssel, kuncogással.
Az összeszaladt szemöldökén ismételten elnevettem magam és barátságos mosolyt villantottam.
- Ne aggódj, semmi ilyen nem állt szándékomban. Ne vegyél mindent komolyan. Néha csak ugratlak. – játékosan kicsit még meg is paskoltam a felkarját, mert szerintem egyértelmű volt, hogy bolondozom, de lehet túlzottan elmerült az ételkészítésében, ezért nem tűnt fel neki a játékosság, ami a hangomban megbújt, vagy éppen a mosolyom, ami eléggé beszédes tud lenni, hogy csak bolondozom, nem pedig véresen komolyan beszélek.
Rövid időre a beszélgetés is abbamaradt, mert mind a ketten inkább az instrukciókra koncentráltunk, meg arra, hogy mind a tíz ujjunk megmaradjon, nehogy az is az étel közé keveredjen. Meg lemaradni se akartunk. Hümmögtem a válaszát hallva, mert ezek szerint neki is újdonság lenne az az étterem.
- Akkor majd talán együtt felfedezzük. – kedvesen elmosolyodtam, majd az újabb kijelentését hallva most nekem szaladt kicsit feljebb a szemöldököm.
- Mármint a séfre gondolsz? – habozás nélkül kérdeztem vissza, mert hamarabb hittem volna azt, hogy rá célzott, mintsem rám. Főleg, hogy mi együtt készítettük el az ételt, így magának is kezet csókolhatna, mert ő is szakács, vagy ő a kukta? Már nem is rémlik, hogy miben maradtunk és teljesen mindegy is.
- Vigyázz, még a végén rád állítom szimat őrmestert. Egy ingyen vacsoráért simán megtenném. – huncut mosollyal és picit kihívó pillantással néztem rá, miközben adtam egy kis időt, hogy meggondolja magát az ajánlatott illetően. Egyébként nem tennék ilyet, mert kezdem úgy érezni, hogy Kenzo önmagától is tenne ilyet, ha újra szagot fogna, hiszen a mai műsora se volt semmi. Jól megfuttatott, lehet úgy gondolta rám fér, mert túlzottan sokat ettem mostanában.
- Nem divat a füstös szemöldök és haj, így inkább legyen a tiéd ez a nemes feladat. – még picit hátrébb is léptem, de úgy álltam meg, hogy jól lássam mit is csinált. Kíváncsian fürkészem őt és rövid ideig rajta is felejtettem a pillantásomat, mert egészen ügyes volt. Meg se mondaná az ember, hogy most először csinálja.
Hamarosan pedig az étel el is készült, mire kicsit gyanakodva vettem szemügyre.
- Hogy legyen? Egyikünk lesz bátor, vagy egyszerre kóstoljuk meg, hogy együtt legyünk rosszul? – remélhetőleg nem lesz gond és nem is sikeredett szörnyűre az étel, hiszen követtük az instrukciókat, nem maradtunk le, nem is kellett kérdeznünk. Hmm, na jó, lehet egy kicsit még is abban reménykedek, hogy rossz lett, mert az olasz kaja gondolata túlzottan is csábítónak hatott. Jobbnak tűnt, mint ez a kagyló, de ezt nem kötöttem Michel orrára.

Elmosolyodtam a reakcióját hallva és játékosan kicsit neki koccantam sétálás közben.
- Tudtam én, hogy szereted a favágó stílust. – persze csak ugrattam, de a kockásterítő valami miatt azt juttatta eszembe. A faházakat, az erdőt és azt, hogy van ott egy kis hangulatos taverna. Milyen régen is jártam ilyen helyen, talán ideje lenne majd kicsit utána járnom, hátha találok olyan helyet, ami kedvemre való lenne. Ilyen helyekre még az ember egyedül is szívesen elmegy. Szeretek kicsit bóklászni a természetben, leülni, meditálni, vagy csak kiülni a teraszra és olvasni. – Egyetértek. Megvan a maga varázsa az ilyen helyeknek. Főleg azoknak, amik a természet közelében találhatóak és nem a városba próbálnak egy kis „vidéket” csempészni. – utóbbival se volt igazán gond, de attól még kicsit az sose lesz olyan, mint az előbbi. Legalábbis szerintem.
Igenlően bólintottam arra, amit mondott, mert tényleg általában így szokott lenni a semmi fogásokkal, vagy csak haza felé beülnek egy másik étterembe, hogy jól lakjanak. Nem mindenki szeret főzni, vannak olyanok a tehetősebbek között is, akik szinte állandóan étterembe járnak. Sose értettem igazán ezt, de nem is igazán akarom fejteni az ilyen embereket. Másabbak vagyunk. Ennyi.
Kíváncsi és izgatott voltam, hogy miként is fog zajlani egy ilyen főzés. Sose volt részembe benne, arról nem is beszélve, hogy nem úgy érkeztem a városba, hogy ilyenen fogok részt venni. Szóval, ha úgy vesszük, akkor azt hiszem folytatódott tovább a spontaneitás a részemről. Simán mondhattam volna nemet is az ötletére, de ez egy új nap, újabb kalanddal. Azt beszéltük Maddie-vel is, hogy kicsit spontánabbak leszünk, én is hagyom azt, hogy az ár magával sodorjon és ez kicsit pontosan ilyen volt a részemről.
- Aha, vagy csak titkon magánéletben nem szeretsz vezető lenni, elég a munkában. – játékosan csendült a hangom és a szavaim mellé dukált egy pimasz mosoly is. Csak annak köszönhető volt, hogy nem nevettem el magam, mert nem akartam a többiek vagy a tanár rosszalló pillantását megnyerni. Nem állt szándékomban rendbontó szerepét magamra ölteni, így inkább én is a figyelmemet a séfnek szenteltem.
A replikáján jóízűen elnevettem magam és a mosolyom is kiszélesedett. Játékosan kicsit megütögettem a felkarját. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen humoros tudsz lenni. – nem bántásból mondtam, de tényleg mindig nagyon komolynak tűnt. Jó volt látni, hogy most kicsit felengedett és jól érzi magát. Már megérte eljönni ide. – Jogos, nem adnék bemutatót belőle, még a végén több ujj kerülne az ételbe, mint kellene, mert megijednének. – ártatlanul pillantottam felé, mert azért akadt ebben is reláció, tekintve hogy mindenki hozzálátott már az étel elkészítéséhez.
- Csak nem Suzie és Tekergőre akarod venni a figurát? – persze, ott is volt kockás terítő, meg spagetti, élőzene és társai. Komolyan csendül a hangom, de ha találkozott a pillantásunk, akkor elmosolyodtam, ami eléggé árulkodó lehetett, hogy továbbra is csak bolondozom, mert valójában semmi romantikus dolog nem fordult meg a fejemben. Egyszerűen csak túlzottan magaslabdát adott. – Ha nem kapunk ételmérgezést, akkor lehet róla szó. Rég ettem már finom olasz kaját. Netalán ismered is a helyet, vagy számodra is újdonság lenne? – kíváncsian fürkészem őt, majd pedig folytatom tovább az étel elkészítését, így inkább oda koncentrálok én is, mert nem szeretném megvágni magam. – Egyébként, ha ez jól is sikerül, akkor akár másik nap is elmehetünk oda tesztelni. Mármint ha nem unsz a fejemre és van kedved. Pár napot itt leszek. – barátságosan teszem hozzá egy kisebb fázist késést követően. Nem akarok semmit se erőltetni, de jó vele beszélgetni és míg akad társaságom, addig se merülök el az önmarcangolásban.

- Érthető, ugyanakkor nem azt szokták mondani, ha van miért hazajönni, akkor az is tud segíteni a túlélésben és a küzdésben? – óvatosan csendült a hangom, mert el se tudtam képzelni, hogy milyen lehet így élni, mint amilyennek ő lefestette az életét. Mármint, hogy nincs berendezett élete és bármikor ugrásra készen kell állnia. A veszélyről pedig ne is beszéljünk.
A főzéssel kapcsolatos megjegyzésére csak egy bólintás kíséretében vettem tudomásul.  
Elmosolyodtam azon, ahogy végigpillantott magán, miközben az éttermekről, az ottani viselkedésről és ismeretségkötésről esett szó.
- Valóban akadnak ilyen éttermek is, ahova ki kell öltözni. – értettem vele egyet, majd figyeltem az utcát, a várost és egy pillanatra elgondolkodtam az egészen. – Ugyanakkor szerintem akadnak olyanok is, ahova simán beülhetnél még ilyen szerelésben is. Valójában jobb kedvelem a hangulatosabb éttermeket, mintsem a puccos és méregdrága helyeket, ahova majdnem kisestélyiben kell menni, de így már még inkább értem, hogy miért is mondtad azt korábban. – hiszen az éttermek között is hatalmas különbség tud lenni. Tényleg akadnak igazán elit éttermek, ahova nem is könnyű bejutni, meg akárkinek talán ki se nyitják oda az ajtókat, de akadnak olyanok is, ahova bárki be tud térni öltözettől függetlenül. Ez utóbbi pedig szerintem sokkal jobb, nem csak az árak miatt. Valahogy a hangulat is teljesen másabb tud lenni és ott könnyebben el is tudja engedni magát az ember.
- Meg tudom érteni, de hidd el nem is maradtok le semmiről se. Csak unalmas beszélgetésekről, méregdrága ételekről, amik az ember félfogára se elegendők, de mindenki úgy tesz, mintha jól lakott volna. – aprót sóhajtottam, mert ismertem ilyen helyeket. Nem mindig tudtam kibújni az ilyen vacsora vagy ebéd meghívások alól a munkámnak köszönhetően. Én pedig eleget tettem az elvárásoknak, de nagyon ritka volt az olyan sznob étterem, amit tényleg élveztem, legalább a társaság miatt. A legtöbb ilyen alkalmat mindig sietve próbáltam elfelejteni, mert kínosak és unalmasak voltak.  
- Semmi se hozza úgy össze az embert, mintha együtt keverednek „bajba” vagy szar helyzetbe. – kicsit nevetve szólaltam meg annak köszönhetően, hogy játékosan keresztet vetett. Mosollyal az arcomon pillantottam rá. A játékos hangnem ellenére is könnyedén le tudta olvasni az arcomról, hogy osztom a véleményét és remélem én is, hogy nem kötünk ki a kórházban. Nem vágytam mérgezésre, meg rosszullétre se. Szép is lenne így indítani ezt a kiruccanást.
Kíváncsian hallgattam a sportolással kapcsolatos kifejtését és picit meg is lepett azzal, hogy milyen okból is hódolt az adott sportágnak. Azt hittem, hogy ennél jobban érdekelte, viszont ez is érthető volt, mert ez azt jelentette, hogy már egészen fiatalon tudta, hogy milyen pályára fog lépni.
Bent a teremben érezhető volt az, hogy mindenki nagyon izgatott, míg én inkább tanácstalan voltam és picit kezdtem amiatt aggódni, hogy esetleg nem volt a legjobb ötlet idejönni. Mi van akkor, ha csúfos kudarcot vallunk? Főleg, hogy nem is valami egyszerű kaját kell majd elkészíteni. Miért pont kagyló? Még szerencse, hogy szeretem és nem vagyok rosszul tőle.
Rövid ideig figyeltem a többieket, majd amikor feltűnt, hogy mindenkin van már kötény, akkor sietve pillantottam körbe és kiszúrtam még pár darabot. Elvettem kettő, egyiket magamnak, a másikat pedig neki adtam, vagyis inkább ráadtam és elmosolyodtam, amikor kicsit lehajolt, hogy könnyebb dolgom legyen. Köszönömre bólintással feleltem, majd újra körbejárattam a pillantásomat a termen, miközben megálltam a pultunknál.
- Hmm, egy férfi, aki átadja a gyeplőt. Szokatlan. – persze, hogy ugrattam és direkt fogalmaztam úgy, ahogy. Egy ideig komolyan pillantottam rá, de aztán hamiskás mosolyt villantottam és kicsit talán még el is kuncogtam magam a reakciójától függött utóbbi. Játékosan meglapogattam a karját, mert csak bolondoztam vele. – Csak nem fog magunkra hagyni, vagy remélhetőleg lassan fogja csinálni, hogy legyen időnk megfigyelni és leutánozni őt. – reméltem, hogy nem csak mondani fogja, hanem mutatni is, hiszen főasztalnál is elő volt készítve. Reméltem, hogy nem csak dísznek.
- Ha még is, akkor a sikítóhang én leszek, aki hanyatt-homlok menekül. Csakhogy tud azt a hangot kell követni. – próbáltam kicsit viccesen előadni és még grimaszoltam is mellé, pedig halálkomolyan gondoltam. Az tuti, ha még valami pók is vagy valami undorító lény előkerül, akkor sikítva fogok menekülni. Akkor is, ha ez baromi ciki lenne. Nem érdekel, azért nekem is van egy határ, amit képtelen lennék átlépni.
Amikor a séf megérkezett, akkor kíváncsian fürkésztem és picit ismerősnek tűnt, de hirtelen nem tudtam már honnan. Becsatlakoztam a tapsoló résztvevők közé, majd amikor csendre intett minket, akkor a kezemet a pultra raktam. Kíváncsian hallgattam az ismertetőt. Néha Michelre pillantottam, hogy ő vajon mit szól a elhangzottakhoz, majd ismét a séfen állapodott meg a pillantásom.
Hamarosan pedig kezdetét is vette az, hogy neki lásunk az étel elkészítésének, de már az első lépésnél sikerült kicsit bénáznom, mire bosszúsan fújtattam. Ennél még tűsarkúban futni is kellemesebb lehet. Kíváncsian pillantottam Mich felé, hogy vajon neki hogy megy, ha jól ment, akkor fele nyújtottam az enyémet is, hogy segítsen kicsit, vagy mutassa meg a trükkjét, mert a séf által mondottakból nem igazán esett le.