Hol is kezdhetném? Talán olyan ez mint egy őrült türelem játék. Én elmondom milyen vagyok, te pedig eldöntöd, hiszel e nekem, és közben rávilágítasz a hibáimra, és közben megeshet, hogy beverem a képed, ha valami olyat mondasz rólam, amit nem akartam hallani.
Azzal tisztában vagyok, hogy munkamániás vagyok, ahogy azzal is, hogy évek óta azon dolgozok, hogy végre legyen valami biztos pont az életemben, ám eddig még nem találtam meg az igazit, szóval maradtak a fegyverek, a szolgálat, és igen, a munkamánia.
A látásom remek, akár egy sasnak, de az én hivatásommal, ennek így is kellene lennie. Nem igaz? Szóval úgy vagyok vele, hogy ha majd remeg a kezem, és nem tudom meghúzni a ravaszt, és egy bomba hatástalanítása sem fog menni, akkor majd abbahagyom. Akkor talán majd abbamarad a munkamániám.
Másik tulajdonságnak talán azt tudom felhozni, hogy odaadó vagyok. Igaz a kapcsolataim pár hónap után beadták a kulcsot, no de nem az én hűségem miatt, hisz a társaimmal csak nem fogo félre menni, inkább a távol töltött idő volt a gázos. Nem bírták, hogy velem nem lehet tervezni. Legalább is szerintük.
Ott vannak a szüleim, akikért rajongok. Az apám, aki nem emlékszik rám, akinek minden alkalommal el kell mondanom ki vagyok, és olykor tiszta pillanataiban megkérdezi, hogy telt a napom, és elmondja mennyire büszke rám, ahogy én is ő rá. Mindig is ő volt a példaképem!
És persze ott van az Anyám, aki a legcsodálatosabb a világon. Mindent megadnék nekik a világon, így ha szabad időm akad, hazaugrok, hogy aztán felássam a kertet, vagy éppen csak segítsek leemelni a polc tetejéről valamit.
Mondhatnám, hogy lobbanékony vagyok, és túl hirtelen, de tudom követni a parancsokat, ami lássuk be, az én munkakörömben nem egy utolsó szempont. Szeretem a természetet, szeretek horgászni, de mivel ez nem egy társkereső hirdetés, így a naplemente bámulását ki is hagyhatnám.
Keménynek mutatom magam, de olykor én is eltudok lágyulni. Kedves, és szerethető vagyok, legalábbis az anyukám szerint, aki örülne ha végre lennének unokái, de én nem tudom magam apa szerepben elképzelni.

-Történetem rengeteg van, csak az a kérdés melyiket akarja hallani… - felpakoltam a lábaim az asztalka lapjára, mellkasom előtt keresztbe fontam karjaim, felszaladt szemöldökkel fürkésztem a savanyú unott pofával ülő fickót, akinek a képét, még háromnegyed órán keresztül el kell viselnem.
-Meséljen a gyerekkoráról Jack. - ajkaim vékony vonallá préselődtek, tekintetem haragos lett. - Hívhatom Jack-nek?
- Nem! Az anyám hív így. Maga nem az anyám. - ellenszenves voltam, talán támadó viselkedést vettem fel, de mindig is utáltam az ilyen kötelező beszélgetéseket.
- Milyen a kapcsolata az anyjával?
- Mi köze az anyámnak ahhoz, hogy megöltem valakit? - leszedtem lábaimat az asztal tetejéről, kicsit másként helyezkedtem, közelebb a pasashoz, megtámaszkodva térdeim felett könyökeimen. - Talán az anyám súgta a fülembe a célpont nevét? Kötve hiszem.
- Jack kérem… ugyan annyira nem akarom ezt mint maga! - hangja talán egy cseppet unottabb, és mesterkéltebb volt a kelleténél, ami elindította bennem az időzítőt, hogy hamarosan a falnak kenem, ha tovább játssza az eszét nekem, de arra gondoltam, inkább végigszenvedem az egészet, mert addig nem mehetek terepre ismét, míg ezen végig nem megyek, újra és újra, és újra! Kibaszott mókuskerék, amit a világon mindennél jobban utáltam.
- Azt erősen kétlem. - vágtam egy grimaszt, majd visszadűltem a támlának, s ismét karba fontam karjaim mellkasom előtt.
- Milyen a kapcsolata az anyjával?
- Nem tud leszállni a témáról… igaz? - fújtattam, hátravetettem fejem, körbeforgattam szemeim, megnyomkodtam az orrnyergem, nyögtem egyet, majd egy sóhajtás után megadtam magam. - Az anyám a legcsodálatosabb nő a világon. A mai napig ha meglátogatom, és nála töltöm az éjszakát, reggelire palacsintát süt nekem. Kisfiamnak hív, holott magasabb vagyok nála. Szereti ha megölelem, és ha egy bevetés után meglátogatom. - elhallgattam, felemeltem fejem, és a fickóra szegeztem tekintetem. - Akar még valamit? Ne ne is mondja… mindjárt azzal jön, hogy és az apámmal milyen a kapcsolatom… eltaláltam? - a fickó megengedett egy gunyoros mosolyt, de azért bólintott egyet. - Gondoltam… Gyerek koromban, az apám melója miatt, sosem maradtunk egy városban pár hónapnál tovább.  A testvéremmel, mindig mi voltunk az új gyerekek az osztályban. A különcök, akik sehová sem tartoznak. - odahajoltam az asztalon lévő pohárhoz, beleittam a benne lévő vízbe, megköszörültem a torkom, és folytattam. - Egyszer, elvitt a munkahelyére. Egy hatalmas hajón szolgált. 10 éves lehettem. Büszke voltam magamra, mikor a fejembe nyomta a kalapját, majd felvitt a fedélzetre, és beállított a kormány mögé. Mosolyogtunk, nevettünk… aztán hívást kaptak. Anyám jött értem. Azóta a nap óta, szinte semmire sem emlékszik. Van, hogy a saját apám nem ismer meg, de nem adom fel. Hűségesen járok hozzájuk, és minden kibaszott nap, elmondom neki, hogy a fia vagyok.
-Mit érez miatta, hogy az apja nem emlékszik magára Jack?
- Ha még egyszer Jack-nek hív, beverem a képét! - szegeztem rá a mutató ujjam, de a gúnyos vigyorából arra következtettem, hogy nem hitt nekem. - De tudja mit?! Semmi köze hozzá! A magánéletem, az én dolgom! Nem arról kellene kérdezősködnie, hogy vannak e rémálmaim? Hogy teszem azt akartam e már végezni magammal? Vagy esetleg azt, hogy látom e magam előtt azoknak az arcát lecsukot szemmel akikkel eddig végeznem kellett? Hm? - felkeltem a helyemről, ő pedig automatikusan húzódott hátrább a görgős székével. Nem tett fel újabb kérdést, csak várakozott, hátha visszaülök a helyemre, de nem tettem meg. -Mindegyik nevére tisztán emlékszem. Az arcukra is… de már régóta nem kísértenek. Eddig egyszer sem vétettem célt. - kinyújtottam magam elé a kezem, mintha csak egy fegyvert fognék. -Van lelkiismeretem, de nem bánkódok azok miatt, akiket meg kellett ölnöm.
Elhallgattam. Leengedtem kezeim, ismét karba fontam azokat néhány pillanat erejéig.
- Mióta tagja a csapatnak?
- Mintha nem tudná… - morogtam a szőnyegnek címezve szavaimat. - Lassan 3 éve. Előtte másfelé katonáskodtam, de az barátocskám, nem a maga orrára tartozik. - gunyoros mosoly költözött arcomra. Már alig vártam, hogy távozhassak.
-Mondja Jack mi…. - abban a pillanatban pattantam fel, ugortam át az asztal fölött, s húztam be neki egyet, eldöntve őt székestül, majd nyakánál fogva nyomtam lefelé a padlóhoz.
-Megmondtam… most pedig szépen lepecsételi a papíromat, és hagy elmenni. - szűrtem fogaim között a szavakat, ő pedig bólogatott, én meg elengedtem.
Felkelt az orrát törölgetve, az asztalához lépett, előszedte a papíromat, lepecsételte, majd a kezembe nyomta.
- Maga őrült!!
- Mind azok vagyunk! - morogtam, aztán kacsintottam, és kisétáltam a szobából, lábbal téve be magam után az ajtót, a papírt pedig a zsebem mélyére süllyesztettem.  

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy biztos, katonának lenni nem csupa öröm és boldogság, hiába szolgálja az ember a hazáját. Háborúban lenni, embereket ölni, megbarátkozni a gondolattal, hogy mi magunk is részesei vagyunk a pusztításnak és felsőbb, magasabb cél érdekében... Szerintem esténként még a legerősebb embereknek is olyan dolgok járnak a fejében, mielőtt álomra hajtja a fejét, amelyekkel kevesen tudnánk megküzdeni, vagy utána békésen aludni. De ezt a feladatot is el kell végeznie valakinek és amíg nem kérdőjelezzük meg a parancsokat amelyeket kapunk, nincs is miért aggódni, igaz? Akkor miért van az, hogy amikor teljesíted ezeket a parancsokat pellengérre állítanak és beszélned kell arról milyen érzés meghúzni a ravaszt, ha azokról az emberekről van szó, akiket ki kell iktatni a béke érdekében?
A jellemed alapján azt kell mondanom, hogy olyan ember lehet alkalmas a feladatra, amit Te is végzel, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket megismertünk benned. Elhivatottság - vagy ahogyan Te nevezted munkamánia -, és a készség, hogy ki tudd kapcsolni a katona énedet, mind-mind szükségesek ahhoz, hogy végső soron éppen csak a falhoz kend a pszichológust és ne legyen ő is az egyik név azon a bizonyos listán. Egy biztos, én megjegyeztem, hogy sose szólítsalak Jacknek, még véletlenül sem.  
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!