Szeret álmodozni, olykor eljátszani a gondolattal, hogy vajon milyen lenne az élete, ha akkor nem veszítette volna el a gyermekét, vagy éppen ha Holden kevésbé lett volna önző és figyelembe veszi az ő érzéseit is. Szeret hinni abban, hogy a világ egyszer lehet jobb hely, annak ellenére is, hogy egyre több háború és borzalom dúl a világban, amit elborzadva szemlél.
Határozott, olykor már túlzottan is makacs. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor nehéz lebeszélni róla, vagy jobb belátásra bírni. Az se tudja eltántorítani, ha éppen a testiépsége forog kockán, ahogyan annak ellenére se változtatott ezen a hozzáállásán, hogy régebben egy-egy zűrösebb cikk megírásánál bajba sodorta a makacssága. Az igazságérzete hatalmas, nem hisz el egyből mindent, inkább szeret utána járni a dolgoknak és csak utána nyilatkozni, beszélni róla, mintsem féligazságot mondani. Ha pedig ez azzal jár, hogy olykor a csatornánál a vezetőség kedélyeit felborzolja, akkor attól se retten vissza.
Siker nem szállt a fejébe, két lábbal áll még mindig a földön, ha éppen nem cikket ír, nyomoz, vagy a reggeli műsorban szerepel, akkor éli a hétköznapi emberek „unalmas” életét a kutyájával. Mindig magával viszi, ha másik városba kell utaznia, nélküle nem megy sehova. Mellette mindig biztonságban érzi magát és a kutyája képes a rosszabb napjain is vígaszt nyújtani számára.
A család számára nagyon fontos, emiatt sokszor bűntudata van, hogy az elmúlt 10 évben nem látogatott haza, hanem mindig nekik kellett látogatóba jönniük. De az a nap óta képtelen hazatérni, mert fél a férjével való találkozástól és attól, hogy milyen sebeket tépne fel annak a tájnak a látványa, hiszen megannyi boldog és fájdalmas emléke köthető a városhoz.
Szeret jótékonykodni, amit nem híresztel, de ha ezzel tud segíteni, akkor vállalja, hogy egy-egy jótékonysági rendezvény arca lesz, de ő nem csak kirakatként tekint erre a tevékenységre. Számára tényleg fontos, hogy az emberek új esélyt kapjanak. Talán azért is nagyon fontos számára, mert úgy érzi, hogy a férjénél hajdanán kudarcot vallott, de itt legalább képes tenni az emberekért.
Hűséges, gondoskodó és szeretetével bárkit képes elhalmozni, aki fontos számára. A hangját ritkán emeli fel és talán eddig egyedül a férjének sikerült annyira kiakasztania őt, hogy igazán kieressze azt. Munkahelyén is volt olyan pillanat, amikor már majdnem kiabált, de aztán valahogy soha nem lépte át azt a határt. Nehéz őt felhúzni, inkább kedves, mosolygós és pozitív emberként ismerik a legtöbben, de azért olykor nála is feszül a húr, mint mindenkinél.

Mindenhol mindig arról regélnek, hogy idővel megfakulnak az emlékek, a sebek begyógyulnak, de én kezdtem úgy érezni, hogy ez nagy hazugság. Ha nem kapod meg a lezárásra a lehetőséget, akkor egyszerűen a múlt örökre veled marad és soha nem leszel igazán szabad, boldog. Ezen a reggelen is, vagyis inkább hajnalon mosollyal az arcomon sétáltam végig az irodán, mindenkinek kedvesen köszöntem, pedig a gondolataim messze jártak és egyáltalán nem éreztem magam annyira boldognak, mint máskor. Valóra váltottam az álmaimat, de milyen áron? Sikeres lettem, azzal foglalkoztam, amivel szeretnék és olykor ennek köszönhetően jót is tudtam tenni. Egy-két díj is emlékeztetett arra, hogy nem hiába küzdöttem annyi éven át és nem volt hiába az a sok áldozat, amikor hosszú hónapokon át szinte csak a munkára összpontosítottam és más nem számított. A kitartó és áldozatos munkának köszönhetően legalább egy részét az álmaimnak sikerült megvalósítanom, de olykor mégis azt éreztem, hogy pontosan ugyanannyira félember vagyok, mint hajdanán voltam, amikor összepakoltam a cuccaimat és neki vágtam ennek a zűrzavaros városnak. Csak most éppen a másik felem hiányzott, mint akkor. Talán igaz a mondás, hogy nem kaphatunk meg mindig mindent, valamiről le kell mondanunk ahhoz, hogy aztán valami jó is történjen velünk.
Az irodámba lépve fájdalmas és alig hallható sóhaj szalad ki ajkaim között, majd lerogytam a kanapémra. Végigsimítottam az arcomon, majd a tenyerembe temettem az arcomat pár lélegzetvételnyi időre. Lassan beszívtam a levegőt, utána pedig még lassabban kifújtam, mígnem végül hátra dőltem és a plafont fürkésztem.

Vajon lesz olyan nap, amikor a múlt teljesen elenged és nem láncol magához?

Miért nem írja alá azokat a papírokat, esetleg így akar büntetni?
Tisztában voltam azzal, ha akkor nem sétálok el, akkor mind a kettőnket felőröl az élet. Nem tehettem mást, legalábbis ezzel próbáltam nyugtatni magamat, hogy akkor helyesen cselekedtem és nem volt más választásom, mert én mindent megtettem már, ami módomban állt mégis kudarcot vallottam velünk kapcsolatban.

Vajon ő emlékszik a mai napra, vagy ő azt se tudja, hogy milyen nap van?
Az elmúlt 10 év alatt olyan életet építettem fel, amire vágytam.  Természetesen egy-két dolog hiányzott csak a tökéletességhez, de tisztában voltam azzal is, hogy ez sokszor csak rajtam múlt, hogy nem vált a boldog életem még boldogabbá. Én voltam az, aki általában rövidre zárta az ismerkedéseket, még akkor is, ha tudtam jól, hogy akadna olyan, akit nem zavar az, hogy papíron még mindig férjnél vagyok, de valahogy számomra akkor se ment a kötődés. Olyan volt, mintha egy láthatatlan madzag mindig visszarántott volna attól, hogy komoly kapcsolatom legyen, viszont ennek ellenére is általában boldog voltam, képes voltam szeretni és élvezni az életet, ugyanakkor akadtak olyan napok, amikor még az ágyból kikelni is nehéz volt és ez pontosan ilyen nap volt. Hallottam, hogy a zsebemből kicsúszott telefonom ott rezeg mellettem a kanapén és azt is pontosan tudtam, hogy ki hív. Mindig ilyenkor hívott, mert tudta, hogy ilyenkor még van időm, aztán kezdődik a mókuskerék. Elmosolyodtam, hogy ennyi év után is úgy vigyáz rám, mintha csak öt éves lennék. Kicsit több mint tíz éve pontosan ezen a napon veszítettem el a reményt, amiről azt hittem, hogy új esélyt hoz az omladozó kapcsolatunkba. Hittem abban, ha miattam nem is, miatta képes lesz változtatni Holden és kevésbé fogja veszélyeztetni a testiépségét, de tévedtem. Újra. Hiába csillant fel a remény szikrája, mert pontosan úgy hunyt ki, ahogyan a házasságom gyertyalángja is szép lassan kialudt. Fogalmam sem volt arról, hogy pontosan mikor is siklott a kezem a hasamra, ahogyan a meg nem született gyermekem emlékének fájdalma nehezedett a szívemre. Sok évvel ezelőtt pontosan ezen a napon veszítettem el őt.  Végül inkább sietve megráztam a fejemet és még éppen időben töröltem le a könnyeimet, mielőtt Jen belépett volna az irodámba.

Sietve kezembe vettem a telefont és még annyit megírtam édesanyámnak, hogy „Jól vagyok, de most mennem kell. Hamarosan kezdődik a műsor.”  

- Lacey, minden rendben van? – idegesen mért végig, majd az asztalon heverő papírokra pillantott. Pontosan tudta, hogy mik azok, egy újabb próbálkozás, pedig pontosan tudtam, hogy ahogy az elmúlt 10 év alatt egyszer se, úgy most se fogja aláírva visszaküldeni. – Miatta? – bökött a fejével a papírok felé, majd dühös pillantással mért végig, mire alig hallhatóan elnevettem magam. Fiatalabb volt nálam, ő volt az asszisztensem és segített abban, hogy mindent kézben tudjak tartani, de olykor mégis úgy viselkedett, mint egy tyúkanyó.
- Dehogy, hiszen ismersz. Annak már vége van, csak bosszant, hogy nem írja alá a papírokat. Lehet tollat is kellene küldeni mellé, mert nincs neki és ezért nem írta alá még. – persze csak ugrattam és el akartam terelni arról a gondolatait, hogy még éppen el tudta kapni azt, hogy kicsit kibillentem a tőlem megszokott hangulatból. Nem akartam arról beszélni, hogy pontosan mi miatt borult be az amúgy verőfényes napsugaras hangulatom. Úgy tűnt sikerült is, mert kicsit nevetett azon, amit mondtam. Az pedig, hogy vége volt köztem és Holden között mindennek, abban én se voltam biztos. De ha ennyi év alatt egyszer se keresett, akkor azt hiszem vehettem úgyis, ezért se értettem miért nem írja alá a papírokat. 10 év hosszú idő és olykor kicsit hiányzott hiába derengett az utolsó veszekedésünk emléke a többivel együtt, valahogy úgy éreztem, ha látnám is, akkor se tudnám már megmondani, hogy ki ő, mert ennyi idő alatt az ember sokat képes változni.
- Helyes, mert a végén tényleg be kell tartanom azt, amit 9 éve mondtál nekem. Emlékszel? – persze, hogy emlékeztem mit mondtam miután pár hónap után sikerült végre talpra állnom és végre abbahagynom a sírást a darabokra hullott életem miatt. – Azért jöttem, hogy módosult az egyik téma a műsorban és gondoltam át akarod futni. Bár szerintem te pontosan tudod, hogy ma milyen nap van, nem úgy, mint a férfiak, akik azt hiszik mindent uralhatnak. – a szemeit is megforgatta, majd odaadta lapot.
- Mi történt, hogy hirtelen erről is akarnak beszélni? – meglepetten néztem fel a papírról. – Nem gondoltam volna, hogy fontosnak tartják megemlíteni, hogy a lány gyerekek világnapja van október tizenegyedikén, amit sokan összekevernek, hogy pontosan miről is szól. – biztos voltam abban, hogy egyébként is megemlítettem volna, mert fontosnak tartottam mindig a lányok és a nők jogaiért való küzdelmet. Mindenki tudja, hogy sok helyen nem is tanulhatnak, vagy még a kényszerházasságok hálójában élnek. Hosszan lehetne még sorolni, hogy milyen hátrány vagy éppen borzalom éri őket a világban, csak valahogy a többség szereti homokba dugni a fejét és úgy tenni, mintha ez csak kitaláció lenne, nem pedig létező baj.
- Igen, de azt láttad, hogy a műsor végére rakták be. – rosszallóan megingatta a fejét, mert nem volt sok minden kőbe vésve ennél a pontnál, de ez tényleg így volt. Aztán amikor meglátta a mosolyomat, akkor már tudta, hogy a műsor befejeztével itt sokan fognak tombolni, mert nem csak két percben lesz ez a kényes téma érintve.






Egyre jobban zsongott a fejem ettől az őrültek házától, ami éppen folyt a vezetőség részéről. Még hogy a nők imádnak kiabálni és kiakadni, néha szerintem a férfiak bőven túl tudnak tenni rajtunk. Hosszú órákon át tartott a kiabálás és a kiadás, miközben én és a műsorvezetőtársam csak ültünk ott és vártuk azt, hogy mikor jönnek rá, hogy úgy viselkednek, mint az óvodások. Már megtörtént a kár, vagyis szerintünk kellene kármentesíteni a mai adást követően. Én továbbra se éreztem úgy, hogy bármilyen kár érte volna a csatornát azért, mert felhívjuk a figyelmet arra, hogy miként is bánnak a lányokkal a világ különböző pontjain.  Meg egyébként is nem ez volt az első alkalom, hogy felkavartuk az állóvizet, de olyan népszerűségre tettünk már szert, hogy idővel a vezetőség is mindig megbocsájtotta az ilyen kihágásainkat, hogy szembe mentünk azzal, amit elvártak tőlünk. Sietve pillantottam az órámra, majd mintha nem részben miattam lenne ez a káosz az irodában egyszerűen felálltam és az ajtóhoz sétáltam.
- Felemelő érzés volt résztvenni ezen a megbeszélésen, de sajnos fontos találkozom van. Ha megszületett az ítélet, akkor majd közöljék, uraim. – hangom határozottan és békésen csendült, majd mosolyogva intettem is egyet a távozásomhoz, amiről pontosan tudtam, hogy olaj volt a tűzre, de nem érdekelt.
Sietve hagytam magam mögött az irodát, kifelé menet még a kezembe nyomott Jen két aktát. Az egyik a délutáni interjúhoz kellett, a másikban pedig a holnapi műsorterv volt megtalálható, amiről amúgy most kellett volna szót váltanunk a megbeszélés alatt, de arra persze nem került sor. Sietve intettem le egy taxit, mert semmi kedvem nem volt ebben a dugóban vezetni és még egyszer át akartam lapozni az aktát, hátha megtalálom azt, hogy pontosan kivel is van találkozom, de továbbra se tudtam semmit se az illetőről. Még azt se, hogy nő vagy férfi. Nem értettem, hogy tud valaki ennyire eltűnni, vagyis lehet az (ex)férjemet kellett volna erről megkérdeznem, mert ő is remekül eltűnt a térképről. Újra átfutottam a fontosabb tudnivalókat a cégről, mert bármennyire is utáltam az ilyen interjúkat, akkor is tökéletesen akartam elvégezni ezt a munkát, amit Estella helyett kellett megcsinálnom. Ő éppen valami romantikus délutánra készült az aktuális lovagjával, vagy valami ilyesmiről beszélt. Őszintén szólva nem igazán figyeltem, mert a dátum megragadta a figyelmemet és egyből igent mondtam rá. Most még unszolnia se kellett. Pontosan tudtam, hogy mivel telne a délutánom, ha nem akad semmi fontos ügy és most egyáltalán nem akartam újra elveszni a múlt sötét bugyraiban, a sebeimet újra feltépni. Inkább választottam a munkát, mintsem a múlton való derengést. Reggel már teret engedtem az érzéseimnek, és többet nem akartam.
Sietve megtöröltem a számat, hogy nehogy a sebtében elfogyasztott csokis croissant nyomot hagyjon, majd miután kiszálltam a taxiból végigsimítottam a ruhámon és elindultam a megbeszélt találkahely felé. Pedig ha tudtam volna, hogy kivár az ajtón túl, akkor lehet inkább maradtam volna az irodában az üvöltöző vezetőséget hallgatva, amíg a fejfájás meg nem öl, mintsem szembe nézzek a múltból hirtelen életre kelt árnnyal.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Először is, hadd áradozzak a választott avatarodról. Hát egyszerűen imádom a nőt, annyira jó a kisugárzása, és szerintem tökéletesen passzol az általad megalkotott karakterhez is, match made in heaven.
Az előtörténetedet pedig szintén imádtam. Egy nagyon kedves, barátságos, okos, talpraesett nőt hoztál közénk, aki sikeres a munkájában, keményen megküzdött érte, mégsem szállt el a valóságtól, hanem két lábbal a földön áll. Odaadó vagy, szeretsz segíteni, jótékonykodsz, mondhatni minden megvan benned, ami miatt szuper anya lehetnél. Nagyon sajnálom, hogy ez nem jött össze és ekkora űrt hagyott maga után. Bár, egy ilyen fájdalmas dolgon talán nem is lehet túllépni, még idővel sem. Vannak olyan sebek, amiket az idő sem gyógyít teljesen, időnként elterelődnek róla a gondolatok, de mindig ott lesznek. Nagy kár, hogy nem csak a babádat, de a férjedet is elveszítetted, habár a papírokat nem hajlandó aláírni. Komolyan, olyan nehéz odafirkantani pár aláírást? Ha nem akarja aláírni, mert akar még valamit, akkor legyen elég tökös ezt bevallani, ha meg nem, akkor nem értem, mi akadálya. És akkor még a nőkre mondják, hogy bonyolultak.   Oh, please...
Szeretem az erős, karakán női karaktereket, te pedig egyértelműen ilyen vagy. Nagyon tetszett az egész lapod, a jellemed, a kis jelenet, amit olvashattunk, és kíváncsi vagyok, mi lesz kettőtökkel a jövőben.  

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig is utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!