Én is nagy erőkkel keresem első pàciensemet a jàtèktéren ^^ Ha szívesen kiöntenéd a lelked egy empatikus pszichológusnak, ne habozz megkeresni! Erőssègem a gyász- és traumafeldolgozás, de családi - és párkapcsolatokban is tudok segíteni, akár párterápia keretein belül is.
Keresnék néhány játékot rövidebb vagy hosszabb távra. Sam floridai születésű, de már itt doktorált pszichiáter, a feleségétől elvált pár éve, két gyereket nevel vele közösen (Samnél van a felügyeleti jog, a feleségnek csak láthatási van, ez kicsit olyan borsot törni az orra alá húzás volt, amit azóta kezd megbánni. ) A Weill Cornellnél dolgozik, egyrészt náluk rendel, másrészt pedig a Presbyterian pszichiátriáján is orvos.
Néhány kapcsolódási pont: – kollégák: más terapeuták, orvosok a Presbyterianből, a büfés néni, igazából teljesen mindegy. A szociális interakciói 85%-át a kórház és a terápiák teszik ki. – barátok: valószínűleg valamikor a múltban szedte össze őket, mert mostanában ha valahogy lenne is ideje rájuk, ereje nincs, mikor még házas volt, többet járt el. De valószínűleg ők is orvosi-terápiás körökből kerülnek ki. – az ex tábora: nem volt túl szép válása a nejétől, ellenben az életük eléggé összefonódott, úgyhogy simán lehet egy rokon vagy az exe barátja, aki most nagyon, nagyon fúj rá. – páciensek/kliensek: bár pszichiáter, a klinikai praktikuma alatt találkozik elég vad esetekkel is, főleg ügyeletben, a saját terápiája során alapvetően stresszel, depresszióval, szorongással küzdő felnőttekkel foglalkozik, együtt alkalmaz pszichoterápiát a gyógyszeres kezeléssel, szóval egy "gyors és illegális bogyófelírásra" nem ő lesz az embered, de akár mókás lehet az is, ha valaki mégis megpróbálja. – rendfenntartó erők: egyrészt lehetnek akár páciensek maguk is, de nyilván akadhat olyan eset, amikor felkeresik valami üggyel vagy gyanúsítottal kapcsolatban. Nem dolgozik törvényszéki tanúként, de a pszichiátrára is jöhetnek akár keresve valakit. Nagyon durva dolgokba nem szeretnék belemenni, de azon kívül szívesen veszem.
Ha bármi egyéb miatt megtetszett volna a karakter, írj nyugodtan, aztán talán ki tudunk találni valamit.
Egy fő játékostársat keresek még egy játékra. Maffia vagy afféle kaliberű muksó lehetnél, bünöző... Vagy rendőr...legyen fegyvered, amivel lepuffanthatsz...persze ne azonnal halálos legyen. Ha akad valaki ilyen az oldalon, jelentkezzen. komolyak a szándékaim, igen, szóval PM-ben elregélem a dolgokat ehhez
Van egy, azaz 1 szabad helyem játékhoz. Dolgok, amikben kapcsolódhatnak a karaktereink (a többit majd kitaláljuk):
Jár falat mászni, fallabdázni és golfozni is (ezeket állandó rendszereséggel csinálja), de amúgy elég gyakran próbál ki új sportokat, szóval igazából nagyjából bármi lehet.
Sokat bulizik, és nem csak vele egykorúak között, hanem sokszor egyetemistákkal is.
Családja New York-i elithez tartozik – itt szerintem inkább vele egykorúakkal működne a dolog.
Oliverrel egy egész plothálóba érkeztem és sikerült még tovább göngyölítenem a történéseket másik irányban, de teljesen random emberrel és szálon is elindulok szívesen.
DEA ügynök, az alap megbízásain túl bárhol és bármikor fellelhető. Nyolc hónapja dolgozik a jelenlegi ügyén New Yorkban, előtte az olasz maffiába ásta bele magát ügynöki munkája során, ahol sikerült civil áldozattal zárniuk az ügyet - tehát Olaszországban és a környező országokban is szívesen elütöm Oliver idéjét. Ne lepődj meg, ha egyébként az eredeti nevén, Ethan Moore-ként mutatkozik be és adja meg az elérhetőségeit Belekeveredhetsz véletlenül, vagy akár szándékosan is az ottani nyomozásba, de hidd el, nem fog veled kesztyűs kézzel bánni. Tanúvá is válhatsz, a jelentésében is szerepelhetsz, abban a nyolcvanhét oldal valamelyik bekezdésében. Ez a vonal a múltban játszódna ki és ha nem mennél Oliver (aka Ethan) idegeire, a jelenbe is áthúzható lenne ez a kapcsolódási pont. Ha önvédelmi képzésen vennél részt és esetleg fogadást vesztve őt kapod meg partneredképpen, de a kezedből is szívesen kiveszi a fegyvert egy bűzlő, gennyedző sikátor kellős közepén, ha bajban lennél. Nem fog ott hagyni a szemetes mögött vérezve. Mert hát ügynök, vagy mifene. Name it - kaszinó, striptease bár, szórakozóhely, étterem, pub, egyetek és igyatok, játszátok el a szomszédos asztalról lenyúlt zsetonok jó részét, mert már régi vágyam egy Másnaposok-béli jelenet. Akár Thaiföldön is, de felvállalhatjuk, hogy az Andokról borulunk le, csak mert épp nem ér rá egy láma, hogy lelovagoljunk rajta DEA központ, rendőrörs, ha bajba kerülnél, és esetleg a környéken ólálkodna Oliver, szívesen megiszik veled egy kávét a kihallgatás előtt, miközben bólogat, hogy te biztosan nem akartál ott kikötni, egyébként jó életű egyén vagy és azt is végighallgatja, ahogy fohászkodsz, csak hogy segítsen. Drogok világa. Átvitt értelemben és fizikálisan is kiveri a szart is belőled, mert a húga is annak köszönhetően hunyt el, érzékeny téma ez nála, szóval ha épp öntudatlanul fetrengnél, vagy csak valaki egy bogyóval ajándékozott meg, esetleg a kólát nézted porcukornak, segíteni fog - talán, ha nem a bilincset tolja rá a csuklódra. Boston. Quantico. Kutyák, darts, biliárd, nem mintha kártyázni ne tudna vagy sakkozni. De ha szeretnél azokon a béna vásárokon is találkozhattok, ahol zabálni kell, óriáskerékre felülni és eltűnni a kísértetkastélyokban.
Elfogadtak, most pedig játszópartnert keresek. Sajnos időszorítás végett nem igazán tudtam a lapomat úgy kidolgozni, ahogyan szerettem volna, viszont próbálom kihozni belőle a maximumot. Első körben rólam azt érdemes tudni, hogyha nem jutok segítséghez, valószínűleg hajléktalan leszek. Kirúgtak a munkahelyemről a pánikrohamaim miatt, amióta újra feltűnt az egykori elrablóm. A maradék kis pénzemből még szállókon meghúzom. Mit gondolsz, te miben tudsz nekem segíteni, ha akarsz? Hamarosan eljutok oda, hogy bármit megteszek csak azért, hogy pénzhez jussak és az elveszett álmaimat visszakapjam. De az is segítség, ha csak beszélsz velem. Valójában teljesen elvagyok veszve.
Rendhagyó módon szeretnék egy kórházi szitut kijátszani. Betegellátás, életmentés, bármi... Csak köze legyen az orvosláshoz kellenek a kihívások! Lehetsz orvos, ápoló, páciens, stb...
Aneszt-intenzív rezidens vagyok és amint a szakvizsgám elkészül, a sürgősségin is bevetem magam. Ott jelenleg kisegítek
Nem gond, ha lassú vagy, és akár hetekig nem írsz egyéb elfoglaltságok miatt, ez rám is jellemző, csak szólj, hogy tudjak róla
I'm single, because I don't need anyone to ruin my life. I'm ruining it perfectly on my own (: oops I almost forget! MaybeI'm secretly in love with thisasshole
A keresésem elsősorban a #fényképész és #modell (vagy egy fotózást kipróbáló) karakterek useréhez szól: szeretnék egy kiállítás-jellegű játékot (mint a hazai ARC) és ehhez keresnék partnereket, bevallom, ha annyian lennénk, akár 3-4 usert bevonva a játékba, kisebb múzeum terembe besűrítve, hogy ismerkedjünk, tudjuk, kihez tudunk fordulni szakmai segítség gyanánt, modell-keresésre adva a fejünket.
Még szívesen belebonyolódnék egy vagy két játékba, csak elfogyott az "useri" bátorság, úgyhogy... Ugyan mostanában ötletek híján vagyok, de abszolúte lelkesen tudok "asszisztálni", tehát: bárkit és bármilyen helyzetet örömmel fogadok!
Frissen, ropogósan érkeztem, így szívesen belekezdenék 1-2 játékba. Nem akarom túlvállalni magamat, de alapvetően elég sok játék ötletem volna. Íme néhány:
- eldurvult buli a klubbomba, ahová te csak belógtál, tekintve, hogy nem vagy sem túl gazdag protekciós, sem olyan, akit valaki bevitt volna a társaságból; én meg majd jól megpróbállak kidobni, de persze nem sikerül
- szívesen játszom szenvedélyesebb játékokat is, aminek lehet előzménye a fenti, de egyelőre férfi karakterekkel, mert szerintem az az apukámat jobban bosszantaná meg kell kicsit bolygatni a dolgokat.
- ezen kívül bármi szóba jöhet a klubban, tisztességes és tisztességtelen vonalon, hiszen apámnak köszönhetően a drogkereskedelem szerves része az éjszakai buliknak, ám éppen ennek köszönhetően az ellenségei is időről-időre felbukkannak, hogy eltegyenek minket lábalól.
Ha bármelyik felkeltette az érdeklődésed, vagy van jobb ötleted keress bátran.
Ez még mindig él, gyere, hadd pörgessem fel az izgalmi faktorodat!
Angelo D'Amore írta:
Te és én a világ peremén...
Sajnos nem tudok megülni a seggemen, és merem remélni, hogy Te sem, szóóóval... - képzeld magad egy forró sivatagba, ami eleinte még kalandosnak is tűnhet, na de mikor elveszünk ott a mélyén? És csak bolyongunk? Különös romokra bukkanunk? Egy ősrégi titokra lelünk? Megéri neked az izgalmat? - álmodtál már egy fagyott, zord vidékről, ami képes magába zárni és bekebelezni? Látod magad előtt azt a magányos hegyvidéki szállodát, amit elzár a külvilágtól egy lavina? Hallottad te is éjjel azokat a különös sikolyokat? - ábrándoztál már arról, hogy egy gótikus kastélyban tölts el pár éjszakát, ami mentes minden modern dologtól, s megőrizte a régi komorságát? Te is hallod esténként a lépteket? És a fura kaparászást a falakban? És látod a különös alakot ott a kastély mögötti temetőben? Na és hiszel a tulajdonos ostoba magyarázkodásának, akinek minden szava a félelemtől terhes? - ébredtél már egy hatalmas luxushajó lágy ringatózására? Elmerültél már messze az óceán mélyén? Láttál már tengeri élőlényeket testközelből? S láttad már, ahogy az alattad hullámzó hajó szépen lassan süllyedni kezd?
Egyszóval, messzi izgalmakra vágyom, de nagyon - persze reális kereteken belül -, és a felsoroltakon kívül is millió lehetőség van a világban, úgyhogy ha nem félsz egy “kis” kalandtól, akkor vágj fejbe egy üzenettel!
Elég kiaknázatlannak érzem még a hölgyeményben rejlő lehetőségeket, szóval keresnék neki izgalmas és akár meredek játékokat. Egy játék az amit még biztonsággal be merek vállalni stabilan. Remélem megtaláljuk egymást.
A meglévő játékom mellé keresek még egy-két játékostársat. Benne vagyok hosszútávú plottolásban, de az egyszeri találkozásra sem mondok nemet. Ha úgy érzed, belefér még ez a szöszi lány a karaktered életébe, akkor dobj rám egy pm-et és ötleteljünk együtt.
Pernille karakteremnek keresek egy-két játékot és egyben játékostársat. Szívesen ötletelek is. És bár a játékpartner keresőbe írtam, szívesen fogadok bármilyen plot vagy kapcsolati ötletet is.Köszönöm.
A már lebeszèlt 2 játèkom mellè kicsit fèlve merem mondani, de mèg egyre talán van kapacitásom
Igazából nem válogatok. Nem legálisan kábszival kereskedem, hogy egy múltbèli ügyet rendezhessek, legálisan egy bárban vagyok biztonsági ember. Ha bármi ötleted támadt ezek alapján, csak dobj egy pm-et
Annak örömére, hogy elfogadtak, meg grátiszba már pár keresettet is rátok zúdítottam, gondoltam, éppen itt az ideje annak, hogy más, egyéb kapcsolatokat is keressek Nicole-nak, és akár közösen építgessünk majd.
✦ Nicole ugyan ideje nagy részét az East 57-ben tölti, de, amikor nem, akkor vagy fut reggel a Central Parkban, vagy az egyik uszodában ússza a hosszokat ✦ gyakran jár könyvtárba vagy könyvesboltba, előtte, vagy utána simán beülhet egy kávézóba is, mindig a reggeli-kora délelőtti órákban, még munka előtt ✦ biztosan megfordult-, és megfordul ilyen-olyan elit eseményeken, ezeken nem feltétlenül séfként, hanem magánemberként, meghívottként, vendégként is részt vett/vesz ✦ stimuláló, serkentő szereket szed, bogyók formájában, hogy folyamatosan pörögjön az agya, meg a teste egyaránt; ez nem valószínű, hogy legális, de megfizeti az árát (a cuccnak is, meg a diszkréciónak is) ✦ sok helyen megfordult a világban (LA-ben született, és ott járt gimibe is, Párizsban, Tokióban, Angliában (főleg Londonban) és Olaszországban egyaránt), úgyhogy szerintem simán lehet régebbi az ismertség, akár (szakmai) barátság, ha van közös metszet ✦ el tudom képzelni, hogy random futnak össze a karakterek egy olyan szituációban, ahol Nicknek dolgoznia kell menni, és full idegben van, mert nem fog odaérni (dugó, baleset, liftben rekedés, stb.) és együtt kell átélnie ezt a borzalmat valakivel (előre is bocsi!) ✦ nem tart ugyan workshopokat, és a tévében sem igazán szerepel, de azt nem tartom kizártnak, hogy különböző lapoknak adjon interjút ✦ jótékonykodik; gyerekeknek, betegeknek, hajléktalanoknak, állat menhelyeknek segít, amivel-, és ahogyan tud ✦ a hiedelemmel-, és a pletykákkal ellentétben igenis vannak barátai, nem csak vetélytársai, úgyhogy imádnám, ha tényleg lennének! ✦ amúgy ki lehet rángatni a komfortzónájából, úgyhogy mindenféle ötletet vagy javaslatot meghallgatok, a fentebb említett pontokat, ha tudjuk, össze is mixelhetjük más lehetséges plottal; szívesen veszek egy-egy játék erejéig tartó kapcsolatot is, de hosszabb távút is, ha úgy alakul a két karakter dolga
Vigyétek, szeressétek!
i know my worth. i've paid dearly for every ounce of it.
Bedobnám magam a közösbe, s 1-2 játék erejére keresnék játszópartnert. Nézz be kapcsolatkeresőbe, ott van pár ötletem, de azon kivül bármi másban benne vagyok.
Ennek a nagyon kissé álmodozó, leginkább rózsaszín világban élő hercegnőnek keresek minden jót és rosszat, amit-akit csak elbír a kis lelke.
Barátokkal-barátnőkkel lehet, hogy megvan áldva a szentem, de a háromnegyed részük inkább csak kihasználásképpen keresi a társaságát - a mindenre igent mondása, a mérhetetlen jó szándéka, a mostohaapja vagyona vagy éppen a testvére kifejezetten sármos arca akár opciók is lehetnek erre vonatkozóan. Ettől eltekintve egy-két igaz barátságtól már a felhők felett fog járni - és nála jobban amúgy sem értékeli senki sem úgy és aszerint a kapcsolatait, mint ahogyan azt ő teszi a maga kis szeretetgombóc módján.
Kevésbé kedves, már-már ellenségnek számító - esetleg keveredve az előző érdekbarátság látszata alatt - személyek is bőven el- és megférnek az életében. Mondjuk, Dee biztosan soha sem fog résztvenni egy szócsatának indult hajtépésben a gimnázium folyosóján, inkább vállalja magára a mártír szerepét és szenved kevésbé látványosan majd a lelkét ért sértések miatt.
Aztán még ott vannak azok a bizonyos múltbeli szerelmi próbálkozásai - már ha lehet annak nevezni a lánytól származó, egyoldalú közeledéseket, majd az azokból kialakult egyéjszakás, alkalmi kalandokat. Szóval, előszeretettel várja azokat a jelentkezőket, akik legalább egyszer már darabokra törték a szívét. És nem, nincs apakomplexusa - legalábbis eddig még biztosan nem volt -, Clinton az egyedüli férfi az életében, aki nem a - maximum - huszonötödik életévének felső határát tapossa.
Ezeken a lehetőségeken felül is még majdnem mindenre nyitott vagyok, csak egyeztetés kérdése, hogy elfér-e Dee életében más kaliberű kapcsolatszál vagy sem. : )
Némi fazonigazításon átesve visszadobnám az úriembert a körforgásba. Az ötleteim mindig általában a játékos karakter jellemétől és lehetőségeitől függnek. message please.