Yona első látásra egy tipikus hűvös, kissé távolságtartó nőnek tűnhet, akit semmi sem érdekel a munkáján kívül. Szó szerint abba menekül bele, amikor csak tud, hogy a gondolatait kimerülésig leköthesse és ne kelljen a múltjának keserű démonaival harcolnia. Szenvedélyes és elkötelezett, egy kissé maximalista is, hogy ha a munkáról van szó, önmagával ott sosem elégedett, mindig a tökéletes teljesítményt várja el. Emiatt állandó harcban áll saját magával, mégis ennek köszönhetően lett igazán tehetséges a szakmájában. Általában rendkívül szabálykövető, nem is gondolná az ember, hogy régen pont ennek az ellenkezője volt, habár testvérei iránt mindig is túlzott felelősségtudat vezérelte.
Fájdalmai vannak, a baleset óta nem teljesen önmaga. Sokszor olyan szinten rosszul van, hogy képtelen kikelni az ágyból, így muszáj kivennie magát táppénzre, emiatt éppen hogy elegendő a fizetése sokszor, hiszen többet van otthon, vagy a kórházban, mint a munkahelyen. Fronttal a legrosszabb, a feje kész felrobbanni és a törött csontjai is keservesen lüktetnek. Sokszor kell gyógyszereket szednie, és lassan a legerősebb fájdalomcsillapítókhoz is hozzászokik a szervezete.
Önmagával meglehetősen ironikus, és kíméletlen önkritikája van. Nincs túl jóban a saját tükörképével. Jó szándékú, segítőkész és önzetlen, aki képes egy utcán ténfergő hajléktalannak egy zsák élemet vásárolni a kisboltban. Ugyan ezt csinálja az állatokkal is, hogy ha talál egy sérült kismadarat képes addig gondozni, amíg fel nem épül. Nem egyszer járt úgy, hogy körbe maradtak rajta a cinegék, mert megmentett egy fészeknyi picit és az anyjuknak hitték. Szeret másokról gondoskodni, ahogy az látszik is, ám nehezen enged magához közel bárkit is. Úgy hiszi nem is érdemli meg a többi ember társaságát. Ezen kívül szörnyen álmodozó típus, legtöbbször teljesen megfeledkezik a világról, akár kávézás közben is. Sokszor olyannyira elmerül a saját kis világában, hogy még az se tűnik fel neki, amikor hozzá beszélnek az orra előtt. Vannak napjai, amikor kifejezetten ügyetlen, és egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mit is csinál tulajdonképpen, ez leginkább a fejsérülésének és a fronthatásoknak köszönhető. Nem egy kitárulkozó típus a legtöbb gondolatát megtartja magának. Emberi kapcsolatok terén szinte teljesen katasztrofális, ha nem elmarja maga mellől őket, akkor egyszerűen csak nem enged közel magához másokat. Szörnyen fél attól, hogy ismét minden miatta fordul rosszra. Enyhe üldözési mániája is van, mindig attól retteg, hogy egy régi ismerőse akár középiskolából, akár máshonnan felismeri és úgy néz rá: gyilkos.
Imád túrázni, ha az ereje és az élete is engedi, szívesen járja a természetes a kiskutyájával közösen. Kifejezetten sportos alkat, aki nem csak űzni szereti azt, hanem nézni is. Legfőképpen a kosárlabdáért rajon és a baseballért.
Szereti az elvont dolgokat, elvégre ő is egy elvont ember. Imádja a régi fekete-fehér filmeket, az autós mozikat, és eszébe nem jutna róla senkinek, hogy otthon bizony Rammsteint is hallgatni szokott, hiszen a külseje sem éppen erről árulkodik. Főleg nem a cipői. Imádja a cipőket. Nagyon. Viszont az autókat gyűlöli. Nagyon.

Alkalom adatán arra ébredek, hogy velük álmodom. Pedig mégis csak hét év telt el azóta. Olyankor ráz a hideg, az egész ágyneműm átnedvesedik tőlem, én pedig szeretnék kiszállni az ágyból, ledobni a takarókat, de a testem nem engedelmeskedik. Mintha újraélném a megbénult pillanatokat... azokat is, amiket a kórházban töltöttem. Pedig nekem igazán tűrnöm kellene ezt. Én végül is életben maradtam.

Forró nyári nap volt, szinte perzselte a bőrömet. Anya a bőröndök között sürgölődőt, és ezredjére is megszámolta őket, csoda, hogy bele nem nézett mindegyikbe, hogy mindent odapakoltunk-e. Apa kissé odébb, lazán ácsorgott egy szál olcsó cigarettával a szájában, és a szakállát vakargatva bámulta az autót.
- Biztos, hogy jó ötlet ezzel az... izével menni? - kérdeztem vonakodva miközben befogtam az orromat. Elképesztő füst szállt fel a kipufogóból, miközben Heath éppen alul bütykölte, az öcsém, Dean pedig a kormány előtt ülve szintén matatott valamit. Természetesen most is nekem kellett stresszelni a helyzet miatt, mert a nővérem és Aaron még nem jöttek le a bőröndjeikkel. Persze, mindannyian tudtuk, hogy már rég összepakoltak. Végül is teljesen ráértünk várni, a 66-os út nem ment sehová. Kit is izgatott, hogy még oda is el kellett autózni. Persze ez is Dean ötlete volt. Mert annyira szerette a Verdákat is.
- Nyugi, nincsen semmi baja - gurult ki Heath tiszta koszos fejjel, és amint felállt ördögi vigyorral közeledett felém, hogy megöleljen. Még csak arra sem volt lelki erőm, hogy visítva elszaladjak előle, így én is tiszta olaj meg trutymó lettem. A kirándulásunk már most egy katasztrófa volt, és még csak be sem ültünk az autóba. Felsóhajtottam, és inkább csak megfogtam a kezét. Legalább ő is velem lesz ha már tele van az autó őrültekkel.
Végül csak összeszedtük magunkat, Dean párszor még belerúgott az öreg, berregő, cadillac oldalába, amiről még a festék is pattogzott. És amúgy is... az ott oldalt rozsda?! De hát az öcsém imádta az oldtimereket, és erre a vacakra költötte az összes megspórolt pénzét. Hülye.
Amikor végre Bree is le méltóztatott ereszkedni hozzánk, nagyon igyekezett a haját igazgatni, miközben az öcsém megforgatta a szemét, és mogorván bámult Bree pasijára. Elég nehéz volt neki megemészteni, hogy Bree annak a baseball csapatnak az ászával járt, amiben az öcsém is játszott.
- Van nálatok elég vécé papír? - aggodalmaskodott anya, mire egyikünk válaszolt, talán apa, hogy most már igazán befejezhetné az aggódást.
- Nincs annyi mennyiségű vécé papír, amit erre az útra be kéne pakolni - jegyezte meg Bree is, miközben behajította a cuccát a kocsiba, és maga mellé húzta a nagyonszerelmes Aaront. Amikor nagyjából mindenki bemászott az autóba, miután ötször elbúcsúztak a szüleinktől, Dean a vezetőülés felé vetette magát, azzal a határozott felkiáltással, hogy: ÉÉÉÉN VEZETEK!
- Ki van zárva öcsi, húzás innen. Legutóbb is felvitted apa autóját a járdára! - magyaráztam, és betolakodtam magam a kormány mögé. Még dünnyögött valamit az orra alá, talán azt, hogy a 66-os úton nincs is mindenhol járda, aztán végre sikerült másfél óra kínlódás után elindulni.
Emlékszem éppen azon vitatkoztunk, hogy milyen zene menjen a rádióban. Vagyis, hogy milyen kazettákat tegyünk bele. Mindenki mást akart, aztán végül egy válogatást dugott be Dean, amin minden is volt a Placebotól kezdve Britney Spearsig. Utóbbitól igazán agyvérzést akartam kapni. Aztán minden egyszerre történt. Ugyan abban a pillanatban. Dean előre mászott az anyósülés és a vezetőülés közzé, hogy előre mutasson. Szarvasok! mondta. Ülj a seggedre! mondtam. Nekem nem is nagy a fenekem, szörnyű vagy Aaron! mondta. Mostantól te ülsz Aaron mellet, Dean! mondta. Basszus, ne lökdöss, azt akarod, hogy előre essek? mondta. Ha nem fejezitek be, visszafordulok! mondtam. Nyugi, kicsim, mindjárt odaérünk a pihenőhelyhez. mondta. Olyan sok mindent mondtunk. Bree, ha még egyszer meglöksz... mondta. Fejezzétek már be! hátranéztem.
Összetörtünk. És mindent beborított a sötétség. Robbanás volt-e vagy csak azt képzeltem? A Song to Say Goodbye keserűen szakadt félbe. Fájdalmat éreztem, aztán semmit. Nagyon hosszú ideig semmit. Aztán felébredtem.
Azt mondták, nem szenvedtek. Aaron az ütközés pillanatában szörnyet halt. Azt sem tudta, mi történt vele. Bree eltörte a gerincét. Ő sem tudta, hogy mi történt vele. Dean kizuhant a szélvédőn. Deréktól lefelé lebénult. Azt mondták soha többé nem akar látni. Heath-nek eltört a karja. Azt mondták ő használt egyedül biztonsági övet. Miután felépült, soha többé nem láttam. Azt mondták, az anyám szíve a hír hallatán megszakadt.
Azt mondták harcoljak. Azt mondták ne adjam fel. Azt mondták erős vagyok, hogy élek. De azt hiszem ez nem igaz. Csak azért éltem túl, mert én vezettem. Mert hátranéztem. Nem vettem észre a buszt. Azt mondták ez nem igaz. De tudom, hogy hibáztatnak.
Az apám azt mondta, nekem kellett volna egyedül meghalnom.
Azt mondtam igaza van.
Azóta nem beszéltünk.
Én pedig New Yorkba költöztem.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hát ezt nem volt egyszerű végigolvasni. És nem azért, mert ne lenne szuper írás, mert egyébként odáig vagyok az írásmódodért hanem mert már a jellemzésből is lehetett sejteni, merre is tart a történeted. Már az előkészületekről, az indulásról olvasva is tudhattam, mi lesz ennek az izgatott csipkelődéssel induló kirándulásnak a vége. És így is mély nyomot hagyott bennem.  

Nagyon szomorú, hogy te is, és mindenki más is téged hibáztat a történtekért, holott ez egyáltalán nem fair. Baleset történt, amiről igazán senki sem tehet, és mégis egy kicsit talán mindenki – hisz elvonták a figyelmedet a vezetésről. Értem, hogy egy ilyen helyzetben mindenki bűnbakot akar találni, akire irányíthatják a haragjukat, a fájdalmukat, és megértem, miért menekültél egészen New York-ig, de remélem, hogy ha a többiek nem is, te idővel rájössz majd, hogy nem vagy felelős a történtekért, és tovább tudsz majd lépni. Biztos vagyok benne, hogy így is több, mint eleget bűnhődtél, szenvedtél már az egész miatt.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!