N ehéz napokon vagyok túl, és igazából már csak arra vágyom, hogy mindez véget érjen, és végre újra önmagam lehessek, ha ez egyáltalán lehetséges a családom nélkül, nem mondom, hogy kicsit ki vagyok, mert a kicsit jelző nem volna elég találó, inkább úgy érzem magam, mint akit elgázolt a vonat, úgy nyolcvannyolcszor, valahogy úgy érzem magam, mint az a fószer aki túlélte a Hirosima elleni atomtámadást, majd felszállt a vonatra és még épp időben ért oda, hogy elkaphassa a Nagasaki elleni merényletet is, egyik pofon a másik után, és szedd össze magad kisanyám, ne légy szomorú, legyen minden happy hippo és még legyen kedved ezekhez a végtelenül lealacsonyító állásinterjúkhoz is. Észre sem veszem amikor a saját gondolataimba mélyedve nekimegyek valakinek, sűrű elnézés közepette veszem észre, hogy Kaia az, ezer éve nem láttam, pontosan azóta, hogy ott hagytam az egyetemet, azok a barátaim közé tartozott, akiket javarészt csak ott láttam, hiszen nem sok közös volt és van is bennünk, nem egy rétegben mozgunk, ettől eltekintve kedveltem Őt, és ez most sincs másként, így megkérem, hogy csatlakozzon hozzám egy film erejéig, hiszen társaságban minden jobb, még ez a nyáladzó valami is, amin amúgy bőgni terveztem, na nem a filmen, sokkal inkább azért ami miatt össze tört az életem. - Rendben, jól hangzik, menjünk. Kicsit azért meglepődtem, hogy igyunk a moziban, na nem, mintha elrontója lennék én bármilyen jó szórakozásnak is, inkább csak mert Kaia-t nem olyannak ismertem meg régen, mint aki részegen akarnak pop cornt dobálni a vászonra egy egy romantikus jelenet erejéig, de amíg ő jegyet vett és poharakat szerzett én vettem egy nagy vödör kukoricát, hátha ihletet kapunk a végén a fujjogásra is. - Öhm, halasztok egy kicsit. Ebben végül is nincs semmilyen hazugság, hisz valóban tervezek vissza menni egyszer, ha végre össze szedtem magam és az árát is, mert hát az lesz inkább nehezebb menet. - És veled mi újság? Hogy, hogy csak így egyedül? Még csak a reklámok mennek és a sötétben próbálok a helyünkre evickélni, szerencsére nem sokan vannak ezen a filmen, és többségében hátul smárolnak a sorok végén, ez még ma is divat?
Life is just like an elevator: we go up then we go down ;
we touch the sky and touch the ground
Kezd idegesíteni, hogy a lakás darabokban van, de úgy vagyok, hogy kell egy apró szünet, hogy ne azon agyaljak, hogy is szerelem össze az ágyamat. Mert igen, még mindig egy matrac a fekhelyem. Így minden barátom offolta a napot, egyedül vágtam neki a városnak és tudtam, hogy egy üveg bor kelleni fog est zárásnak. Főleg, hogy újra szóba került Wood örökös. Én pedig nem akarok róla beszélni, gondolni sem. Egyszerűen csak hagyjanak minket. Jól meg vagyunk külön-külön és nem parázunk a másikon. Vagyis én nem. Elég volt látnom azt amit művel. Én pedig nem akarom, hogy az az érzés újra hatalmába kaparintson. Soha többet. Nem is figyelve semmire és senkire csak megveszem a közeli boltban a bort és a telefonomba feledkezve egy üzenetre pötyögöm a választ, hogy ne tűnjek bunkónak. Most amúgy sincs hangulatom bulizni. Bezzeg egy fagyira vagy mondjuk mozira egyik sem ér rá, de este csapjuk szét magunkat. Biztos, hogy nem. Még a szakdolgozatom is ugyan úgy áll mint a lakásom. Darabokban. Így csak lassan andalgok az emberek kereszt tüzébe, mikor valaki nekem jön. Már kezdenék is bele a mondani valómban, nem kedves stílusomban. Amikor szabadkozása végét a nevemmel fejezi be. Ekkor meglepődve nézek fel a telefon kijelzőjéből és meglepettségem azonnal kiül az arcomra. Ismerem a lányt, volt pár közös óránk, de egy ideje nem láttam az egyetem környékén. - Cora! Ja én is a telefont néztem - legyintek egyet, mintha épp nem arra készültem volna, hogy kiakadjak és leüvöltsem a fejét. Bezzeg valami dögös pasi nem tud így nekem jönni, hogy levegyen a lábamról. Felpillantok a hatalmas poszterekre és hát ha úgy vesszük amúgy is azért jöttem, hogy megnézzek egy filmet és ne járjon az agyam minden féle szarságon. - Miért ne? Van borom, csak két pohár kellene. Ahányszor lesz valami nyálas jelent iszunk. Megnézzük mennyire részegen jövünk ki a teremből – nevetek fel halkan. Azért nem kellene mindenkinek hallani, hogy mit is rejt a hátizsákom. Ha már ilyen rögtönzött programunk lett elszaladok megvenni a jegyet és kérek két üres poharat, amire a pénztáros csak furán néz, de végül csak egy vállrántással átnyújtja és úgy sétálok vissza a lányhoz. Még van pár percünk a kezdésig. - Amúgy hova lettél az egyetemről? - szegezem az eső kérdést neki, ami már böki a csőröm mióta kimondta a nevem. Csoda, hogy eddig türtőztettem magam.
E gy újabb pocsék állásinterjú után úgy éreztem kell a lelkemnek valami nagyon mézesmázas, hogy ne bőgjem el magam, vagy talán pont azért, hogy alaposan kiengedjem magamból a sok előítéletet amit egy diploma nélküli latin lány látványa okoz, bármelyik interjúztató hapsi szívesen bemászna a ceruzaszoknya alá, ja, hogy én munkát keresek, aha, bevándorló, diploma nélkül, egyáltalán zöld kártyám van? Itt úgy felpofoznám és kisétálnék, de nagyon kell egy bármilyen munka, próbáltam a HR tapasztalatom kamatoztatva munkát találni, hogy egyszer még vissza is tudjak menni az egyetemre, de ez zsákutca, ez volt az utolsó, nem bírom tovább, egyszerűen annyira megalázó minden nap, hogy már nincs erőm mosolyogni, talán jobb lenne ha mégis a testem vetném be, nem, nem úgy, de egy bárba bármikor felvennének, fejből tudom melyik alkohol mi és, mi megy a koktélokba, talán ezt kellene kamatoztatnom, nem pedig a tudástáram, úgy látszik abban nem számít, hogy mennyire voltam jó tanuló, kiváló munkaerő, mennyire látok bele az emberek lelkébe. Sóhajtva állok meg és nézek fel, öhm hol is vagyok most? Kicsit le kell csendesítenem a lelkemben zúgó vihart, hogy az agyam is működni tudjon, mert így sosem jutok haza, már ha a kegyelem szállásom annak nevezhető, muszáj elköltöznöm, nem szeretek az emberek jóindulatának határáig lakni sehol, de tény ha ez most nem lenne a híd alatt lakhatnék, belegondolva még sajnálnám is magam, de arra volt több hetem, most már rendbe kel hoznom az életem. Ó, egy mozi, biztos van valami romantikus bizbasz amin nem baj ha szotyogósra bőgöm magam, ez kell most nekem. Besétálok és percekig vizslatom a kijelzőt mire felfogom mit is ír, oké, akkor az jó is lesz, teljesen máshol jár az agyam, észre sem veszem az épp kifelé távozó embereket, amíg neki nem megyek egynek. - Ó, bocsánat, nagyon sajnálom... Kaia? Hónapok óta nem láttam, pontosan azóta, hogy ott hagytam az egyetemet. - Szia. Mit csinálsz itt? Na jó ez hülye kérdés volt. Nincs kedved csatlakozni? Egyedül nézni egy romantikus filmet nem az igazi. Gyere, veszek pop cornet és kidumálhatjuk milyen béna is a pasi. Próbáltam mosolyogni és reméltem, hogy igent mond.
Kezdőlap
Kezd idegesíteni, hogy a lakás darabokban van, de úgy vagyok, hogy kell egy apró szünet, hogy ne azon agyaljak, hogy is szerelem össze az ágyamat. Mert igen, még mindig egy matrac a fekhelyem. Így minden barátom offolta a napot, egyedül vágtam neki a városnak és tudtam, hogy egy üveg bor kelleni fog est zárásnak. Főleg, hogy újra szóba került Wood örökös. Én pedig nem akarok róla beszélni, gondolni sem. Egyszerűen csak hagyjanak minket. Jól meg vagyunk külön-külön és nem parázunk a másikon. Vagyis én nem. Elég volt látnom azt amit művel. Én pedig nem akarom, hogy az az érzés újra hatalmába kaparintson. Soha többet. 
