Még mindig él a lehetőség! Szóval, ha egy kis kalandra vágysz vagy csak szereted a pszicho thrillert, tessék pmben zaklatni.
Thorian Kolbeck írta:
Helló-belló!
Keresem leendő játékospartnereim. Egy jófej állatorvosi asszisztens vagyok, aki gyakorlatilag bárhol felbukkanhat. (A társkereső oldalakon kívül )
Nincsenek különösebb kikötéseim. Ötletelni úgy is pm-ben fogunk, szóval nem kezdek itt oldalakat regélni mikre gondoltam, már csak amiatt is, mert szeretem a spontán játékokat, kortól, nemtől, bájtól függetlenül. Báár, mivel hajlamos vagyok állandóan "szerelembe esni", lehetsz a múltbeli, jövőbeli "áldozatom",(nő, férfi, mindegy, csak ne légy túl híres, mert nem szeretnék hírnevet szerezni) akivel egy másik távoli városban, országban ismerkedem meg. A sztori ugyanaz lesz, - ha láttad a You című sorozatot, akkor tudod is miről beszélek - ami máskor, annyi különbséggel, hogy te túl is éled ragaszkodásom, és miattad félhetek majd, hogy fel ne ismerjenek, ezért tovább kell állnom abból a városból. De pont ezekből kiindulva, akár össze is futhatunk New York-ban, persze véletlenül, hogy ne csak te rémülj meg tőlem, de én nekem is okozz némi fejfájást, ugyanis a kalitkámban már laknak, de hé... gondoltad volna, hogy egy-egy lepukkant kerületben, milyen olcsó a garázsbérlés?
Szóval fiúk, lányok, barátok, szomszédok, munkatársak és gazdik, illetve ellenségek, keblemre!
Mivel el eltünögetnek az emberek ismét kiadó lenne egy vagy két játékom.
Valaki csapjon le rá
Maxim Wood írta:
Sziasztok new yorkiak!
Bedobnám friss és ropogós karimat a játéktérre.
Kapható bulizni, egyéjszakásra, ha esetleg van egy ötleted, hogyn szárnyalja túl Zuckerberget írj rám és játszunk.
Na persze nem csak a pozitív kapcsolatokat keresem, jöhetnek dühös csajok, akikkel volt egy kósza este, vagy lehetsz a pasijuk, bár ez elég kemény menet lenne részéről... de miért ne
Végül de nem utolsó sorban a kedvencem lenne egy vagány csaj, aki akármennyire is nyomul Max nem adná magát, nyugi nem keresek feleséget neki MÉG így nem kell tartani semmilyen elköteleződéstől.
Célom hosszútávú, boncolgatható kapcsolat, cserébe elég gyors reagáló vagyok, de nem várom elezt ugyanezt senkitől.
A Te feladatod annyi ha megtetszik, hogy írj rám, ha tetszik valamelyik fentebbről válaszd ki,ha nem ötleteljünk, vagy mond mi a szíved vágya és ha tudom teljesítem.
Keresek egy vagy akár több játékre is partnereket, főleg a hosszabb játékok híve vagyok, de aki csak egy kis rövidkére ugrana be Andrés életébe, szerintem azzal sem lesz gond.
Andrés üzletember, abból él, hogy fiatal tehetségek és profi sportolók karrierjét egynegeti, menedzserként, és alapítványokat vezet, amivel a szegényebb fiatalok karrierjét indítjabe, ha ők ezt nem tehetik meg.
Lehetsz egy barát Andrés egy elég színes egyéniség, szeret sportolni, hajókázni, a jachtján ülve nézni a naplementét. De ugyanakkor beül veled bármikor sörözni, elmegy bulizni, bár nem ő lesz a legnagyobb partiarc, de a társaságban igen csak feldobja a hangulatot a maga nagy gyerek belső énjével.
Üzleti ismertség Igazából bármilyen vonatkoztatásban lehetnek partnerek, vagy tárgyaló felek. Andrés rettenetesen rosszul kezeli a pénzügyeit, így elkelne valaki aki ezt rendbe teszi. Vagy egy befektető is lehetsz, aki az alapítványba fektetne be. Mehetünk közösen golfozni, egy megbeszélés keretén belül akár.
A céggel kapcsolatos ismertség Lehetsz a The Casado Management egyik alkalmazottja, valamilyen vezető helyettese, vagy friss hús, aki most néz új munka után és Andrés felajánl neki egyet, hiszen a hírneve igen csak megnőtt, de nincs elég kapacítása ahhoz, hogy több embernek tudjon segteni. Jogi képviselők is jöhetnek, akik valamilyen szerződésben egy igen csúnya kikötést találnak, amit meg kell oldani, hogy a fiatal tehetség, akinek egyengetikaz útját ne szívja meg teljesen.
Régi, új, kibontakozó szerelem Andrés keresi az igazit, bár nem nagyon talája, mert miden idejét és energiáját felemészti a munka, és sok nőnek ezt nehéz elfogadni. Lehetsz akivel találkozik egy bárban és meglesz az összhang, de nem muszáj kapcsolatba kerülniük, még egy plátói szerelem is jöhetne, akiért mondjuk lenne értelme Andrésnak, hogy egy kicsit magára is gondljon. De ebben az esetben egy kicsit hosszabban kibontakozó játékre gondoltam, hogy legyen benne izgalom
Kalandok Hát nem egy egyéjszakás csávó, de férfiból van, így nehezen bírja ki sokáig nő nélkül. Valljuk be mindenkinek szükésge van egy kis feszültséglevezetéshez különösebb kapcsolat nékül. Lehetsz a lány, akit egy este szed össze és felviszi a szobájába, aztán esetleg még párszor összefutnak szórakozni, vagy nem, ezt majd megbeszéljük.
Ez csak pár ötlet a tarsolyomban, de bármit szívesen kijátszok, ismerketdjünk ha az minden vágyad, de a régi ismertségek felmelegítése ami talán jobban fekszik, de én nem vagyok semmi jónak elrontója, jöjjön, aminek jönnie kell.
Játéktársat keresek a lánykámnak Igazából mindenevő vagyok, lehetnek új ismerősök, régi barátok, lehetsz egy modell, akivel együtt dolgozik, vagy az esküvője szervezésében segédkező szakember, vagy hobbi szervező. Igazából nincsen különleges kívánságom, tényleg nagyjából minden témában el tudom képzelni őt a játéktéren. Ha kedvet kaptál vagy csak lenne ötleted egy játékre írj PM-ben és pontosítjuk a részleteket
Sziasztok! Julian nemrégiben átesett egy kis változáson, ugyanis kirúgták az NSA-tól, miután balhát rendezett, majd felépült egy súlyos tüdőrákból is. Egy ideje már magánnyomozóként tevékenykedik. Partner(eke)t keresnék mellé. Jelige: Önpusztító, szarkasztikus magánnyomozó -érdekel. Akit érdekel a karakter és el tudja képzelni mellette a sajátját valamilyen szituációban, az dobjon egy üzit és megbeszéljük
A férjénél, 567 Kingston Ave, Brooklyn, NY 11203, de saját lakása Queens-ben van
★ :
On the fifth day, which was a Sunday, it rained very hard. I like it when it rains hard.
It sounds like white noise everywhere,
which is like silence but not empty.
★ idézet ★ :
Thinking of you keeps me awake.
Dreaming of you keeps me asleep.
Being with you keeps me alive.
Sziasztok. Nigelnek keresnék reagpartnert. Lehet szakmai/munkaügyi megkeresés, magánéleti megkeresés, spontán találkozás, bármi. Sokat nem beszélnék itt, mert úgyis PM üzenetekben beszéljük meg a részleteket. Ha bármi ötleted van, vagy meghallgatnád az ötleteim, úgy érzed ki tudunk hozni valamit a karaktereinkből, akkor keress nyugodtan
Szüksègem lenne kapcsolatokra, kicsit felpezsdíteni Giát
Amit tudni kell róla, hogy a Tengerèszgyalogságnál Felderítő (Őrmester rang) èvek óta benne van egy bántalmazó kapcsolatban, amiből nem tud könnyen szabadulni. Egyèbkènt egy elèg èles nyelvű, karakán csaj
Lehetsz barát/barátnő, a múltból valaki, vagy èpp kollèga, esetleg valaki akivel időnkènt összejár teljes titokban, hogy kielègítsèk egymás vágyait
Üdv a nagyérdeműnek! Braxton meglévő két partnere mellé azt gondolom még tudok 1-2 játékot vállalni, így, ha valakinek van kedve egy bármilyen jellegű Braxton játékhoz, akkor írj rám nyugodtan.
Nem kell feltétlen véres szerepben gondolkodni, bár ki tudja, kinek mi kell Lehet a játék egy agyba-főbe röhögős absztrakt baromkodás. Amekkora gyökér néha... Egy elmélkedés a világról és annak dolgairól. Braxton szeret ám filozofálni. De persze lehet akció, krimi, soft-horror, emberrablás, stb. Szerintem csak a fantázia hiánya szabhat határt az ötleteknek.
This is a requiem for the harlequin
The great pretender crashing down with style
Here's to the fall of man, fame to dust, fortune to sand
The great surrender, finally arrived
This is a requiem for the comedian
The one who used to deftly dodge in time
You cut a sparkling gem, never heeding the warning
Of the silver glint of knives in hungry eyes
★ lakhely ★ :
Long Island
★ :
★ idézet ★ :
You are enough to drive a saint to madness or a king to his knees
Olvastam a lentebb lévőket, mivel nem tudom kik keltek el így kiirom magamból. Egy, esetleg két fő játékospartner keresek izgalmasabb szálakra. Nem szomszédot, nem egy első találkozót akarok, Abe ezekkel nem igazán tud “táplálkozni”. És nem Braxton, még nem jött el a Te időd, szóval psssszt! Egy majdnem halálos túrája megvolt, de az adrenalin az ő terepe már csak azért is ezekbe és hasonlókba belepiszkálgatna... Pszichológust, orvost, rendőrt, bárkit, akivel lehet nem első játékot tolni. akik némileg ismerik Abraham jellemét és inkább nem húzogatják az oroszlán bajszát szarságokkal (és igen...plottokra is vevő vagyok )
Keresem leendő játékospartnereim. Egy jófej állatorvosi asszisztens vagyok, aki gyakorlatilag bárhol felbukkanhat. (A társkereső oldalakon kívül )
Nincsenek különösebb kikötéseim. Ötletelni úgy is pm-ben fogunk, szóval nem kezdek itt oldalakat regélni mikre gondoltam, már csak amiatt is, mert szeretem a spontán játékokat, kortól, nemtől, bájtól függetlenül. Báár, mivel hajlamos vagyok állandóan "szerelembe esni", lehetsz a múltbeli, jövőbeli "áldozatom",(nő, férfi, mindegy, csak ne légy túl híres, mert nem szeretnék hírnevet szerezni) akivel egy másik távoli városban, országban ismerkedem meg. A sztori ugyanaz lesz, - ha láttad a You című sorozatot, akkor tudod is miről beszélek - ami máskor, annyi különbséggel, hogy te túl is éled ragaszkodásom, és miattad félhetek majd, hogy fel ne ismerjenek, ezért tovább kell állnom abból a városból. De pont ezekből kiindulva, akár össze is futhatunk New York-ban, persze véletlenül, hogy ne csak te rémülj meg tőlem, de én nekem is okozz némi fejfájást, ugyanis a kalitkámban már laknak, de hé... gondoltad volna, hogy egy-egy lepukkant kerületben, milyen olcsó a garázsbérlés?
Szóval fiúk, lányok, barátok, szomszédok, munkatársak és gazdik, illetve ellenségek, keblemre!
Sziasztok! A brit üzletemberem és egyben mestertolvajom még mindig keresi első játékos társait. Akinek kedve lenne és esetleg ötletei is, azok még mindig bátran jelentkezhetnek
Kiadó az első játékom - lehetsz ismerősöm az egyetemről, vagy bárhonnan. - ismerkedhetünk is, szeretek barátkozni. - lehetsz te az, akinek az autóját össze töröm az enyémmel - kicsit béna sofőr vagyok - járhatsz abba a klubba, ahol hétvégente dolgozok. Szóval lényegében bárki jelentkezhet bármilyen ötlettel, vagy ötletelhetünk közösen is. Csak egy pm az ára
Igaz még nemrég regiztem és nem tudhatod, hogy milyen a tehetségem a játék terén, illetve van pár centi por a tudásomon, de ha kedvet kapnál egy játékra egy nagyszájú, kicsit elkényeztetett csajjal (Nővel!), akkor várom ajánlatod priviben. Keresek: - szerelmi szálat laza, flörtölős, izzó vágya kapcsolatokat (lehetsz nő is) - fotóst, akivel szerepel egy vagy több közös projektben - lehetsz az apja barátja/ a bővebb család tagja, aki valamiért közel akar kerülni hozzá - bulizhatnak is együtt - bűnöző is lehetsz, aki elrabolja és váltságdíjat, csak kérlek ne bántsd
Hirtelen ennyi jutott eszembe, bármi másra is kapható vagyok.
Sziasztok! Most, hogy megkaptam az elfogadómat keresnék is magam mellé néhány játékost, aki jönne. A tudni valók; Allen: -Asperger-szindrómás. -Enyhén autista, de viszonylag jól boldogul az életben, csak vannak dolgok, amikhez siket(ezek benne vannak karakterlapban is). -Zseni palánta, főleg a természettudományok terén. -A Columbia egyetem fizika szakán tanul. -Jelenleg hétvégi pincér egy olasz étteremben. -Szexualitása még nem ismert saját maga számára, de bárki felé képes vonzalmat érezni, kortól-nemtől függetlenül, bár ő ezt még nem tudja értelmezni.
Amit keresek: -Barátot-barátnőt(az egyetemről), aki megpróbál segíteni neki "beilleszkedni a világba". -Idősebb barátot, barátnőt, aki nem az egyetemen van. -Szerelmet, noha Allent nézve nem lehet könnyű vele az élet. -Akár életviteli tanácsadót, életvezetőt, akit a szülei szereztek neki. (néha-néha bepróbálkoznak ilyesmikkel a szülei) -De ezeken felül bárkit szívesen látok, nagyon sok féle játékban, rengeteg féle karakterrel el tudom képzelni Allent. Akár az étteremben, akár az egyetem, akár könyvtárban, múzeumban, parkban, bárhol, csak el kell intézni, hogy Allennek legyen indoka ott lenni
Rövidebb, de hosszabb távon is tervezhetünk, attól függ te miben gondolkodsz: rövid körben, egy történetben, vagy hosszú távon szeretnéd letenni mellette a voksod.
Szeretném kicsit kiépíteni itt New York-ban is a lánykám kapcsolatait, ezért keresek játékhoz partnereket.
Valakit, aki jártas az autóversenyzés világában, vagy csak érdekli és meg akarja ismerni, Savi a legjobb partner ehhez. Valakit, aki részt vesz utcai versenyeken, itt vagy a világ bármely pontján. Ja és versenyezne egy lánnyal, és nem degradál neki ha szépen elveri őt. Valakit, aki szereti körbeutazni a világot. Valakit, aki a média világában dolgozik és segít beindítani Savi kommentátori karrierjét. Valakit, aki elég tökös ahhoz, hogy egy kicsit elcsábítsa a plátói szerelmétől, de nem annyira, hogy örökre bele essen.
Szóval ilyen beválllaós karakterek után kutatok, ha köztetek van bárki aki valameiyik pontnak megfelel, írjatok PM-et.
Ja és amúgy bármi más játékban is benne vagyok cssak írjatok rám, ötletelhetünk. Nem áll távol tőlem az ismerkesdős játék sem, ha valaki olyat akarna kijátszani, itt vagyok
Egy játékot még nagyon szívesen vállalnék.Szívesen ötletelek, egyetlen kitételem, hogy ha egy mód van rá az ismerkedős köröket kerülni szeretném.Rengeteg a jó, kijátszatlan ötlet, biztosan találunk közös nevezőt. Köszönöm a figyelmet!
Januárban valamiért nagyon népszerű volt nálunk, amikor meghirdettünk egy keresett NHL játékost, és úgy hozta a játék, hogy ismét keressük ezt a vagány játékost, aki benne lenne izgalmas játékokban. Párkapcsolat, barátok is mind adottak igény szerint, szóval játék nélkül, biztosan nem maradsz.
Jennifernek keresnék egy-két játékostársat. Szívesen játszok kalandosabb, akciódúsabb játékokat, vagy lélekfejtegetőset. Nem szeretem az "összefutottunk a plázában" szituációkat, bár tudom az életszerűbb. Mégis inkább olyanok jelentkezését várom, akik inkább bevállalnának egy kényesebb kört is. Mivel Jen ügynök, így elég tágas a lehetőségek tárháza. Ha úgy véled, hogy a karaktered életébe beleférhet ilyesmi, vagy lapul olyan vágyott-ötlet a buksidban, amit szívesen kijátszanál, írj bátran, a továbbiakat majd privátban kitaláljuk!
Köszönöm!
Elkeltem! Köszönöm szépen!
always remember us this way
Lovers in the night Poets tryin' to write, We don't know how to rhyme But, damn, we try. But all I really know You're where I wanna go! The part of me that's you will never die. So when I'm all choked up And I can't find the words Every time we say goodbye, baby, it hurts... ▲
And now his eyes meet mine like white lightning - they are blue, these eyes of his, whose power is so intense -
but as are precious ocean, or deep unfathomable mountain lakes. And yes, there is so much in this meeting. No matter where we are, You can clearly see whats happening in our hearts. Or you can hear...
Üdv. Köszönöm az elfogadást az adminoknak. Bele is fognék a lényegbe. A karim kettős életébe keresném az alábbi személyeket:
A hétköznapi életébe keresek: 1. Ügyvezető igazgatót(Ügyv. igazgatónőt) a cégéhez. 2. Első számú titkárt/titkárnőt. 3. Házvezetőt/házvezető nőt.
Az éjszakai tolvaj életébe keresnék: 1. Egy elkötelezett nyomozót, aki egymagában, vagy csapatával próbálja elfogni a Rókát. 2. Ugyanazt, mint az első csak oknyomozó újságíró képében. 3. Áldozatokat, akiktől van, mit ellopni. A Rókát elsősorban drágakő gyűjtemények, ékszerek és műkincsek érdeklik. Minél ismertebb, hogy az illető birtokában van, annál valószínűbb, hogy le fog csapni. De akár lehetsz múzeumi alkalmazott is, pl.: Éjjeli őr, aki pont műszakban van.
Keresek közép-lassú játékos partnert. Szívesen játszok - szakmámon belül: berendezhetem/megtervezhetem új/felújított házad, lakásod, irodád, vagy akár egy forgatás erejéig szettdizájnt is tudok nektek tervezni. Ha esetleg van tehetséged, vagy képzettséged, és/vagy kellő elhivatottságod, lehetünk partnerek, vagy akár munkatársak is.
- random: járok edzeni, salátabárba, nem érzem cikinek egyedül moziba menni, vagy leülni egy jó bor mellé valami kellemes helyre. Ezek mondjuk kifejezetten kései programok lehetnek nálam, tekintve, hogy a nappal nagy részét végig dolgozom. Lehetünk egymás lelki szemetesládái, adhatunk egymásnak tanácsot, barátkozhatunk.
Ha valamilyen módon felkeltettem az érdeklődésed, dobj meg egy pm-el!
Ismét aktuálissá vált, ismét keresnék 1-2 játékospartnert. Igazságügyi pszichológus vagyok, tehát legfőképpen a bíróságon, rendőrségen ügyködöm, de van magánpraxisom a Kingsboro pszichiátriai Központban is. De nem kell, hogy ez legyen a fő szempont, persze mindig örülök egy újabb páciensnek. Találkozhatunk magánszemélyként is vagy egy nyomozás alkalmával, ugyanis elszoktam vállalni bonyolultabb eseteknél a profilozó szerepét. A random játékokat is kedvelem, sőt! Azt hiszem jól kijövök a fiatalokkal is, szóval ez se legyen hátrány. Kirándulni nem járok, edzeni viszont heti szinten. Nincs se kutyám, se macskám, és egyenlőre szingliként élem mindennapjaim, mert a munkámnak szentelem életem. De hajlandó vagyok rajta változtatni... Jó társaságnak tartom magam, báár Mr. Braxton-nak sikerült bogarat ültetnie a fülembe, azzal, hogy flegmának nevezett, szóval ezt azért tessék figyelembe venni. (Illetve még mindig keresem két sok fejfájást okozó női keresettem is)
Egyenlőre ismét tele a határidőnaplóm. Amennyiben viszont akadna üresedés, azt mindenféleképpen jelezni fogom itt.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart. And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
»-- ⚭ --« Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart.
And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
⚭ You become responsible, forever,
for what you, have tamed.
But if you tame me, then we
shall need each other. To me, you will be unique in all the world. To you, I shall be unique in all the world.
Sziasztok! Játszótársat keresnék Velem nem kell megváltani a világot, sörözhetünk, hülyülhetünk, szívesen meghallgatom ha valami nyomja a lelked, sütögethetünk a parton, szörfözhetünk Ha érdekel a dolog bátran keress PM-ben