Soha nem voltam bonyolult személy. Nem voltam még az iskolában sem az a fajta tini, aki a szerette keverni maga körül a szart, állandóan az ujjai köré csavarta a fiúkat, vagy oltári bulikat rendezett. Nem is én voltam a legnépszerűbb, ami azt illeti. Felnőtt koromra megtartottam azt a jó szokást, hogy az ilyen emberektől szekunder szégyenérzetet érzek és inkább vagyok egyenes, mint játékos. Játékos maximum annak a szó szerinti értelmében vagyok, mert szeretem a jó társaságot, egy jó társasjátékot, vagy snookert, esetleg dartsot. Nem vagyok túl tehetséges egyikben sem, kivéve a számolós és tervezős játékokat, de a játék öröméért játszom, nem a győzelemért. Igyekszem nyílt lenni az emberekkel és ez a hozzá állás a munkám során is fontos, hiszen rengetegféle és fajta emberrel találkozom és igyekszem megfelelni az ő elvárásaiknak. Vannak igen extrémek is a listámon, de már lassan eljutok oda, hogy nem tudnak nekem újat mutatni. Rugalmasnak tartom magam, nagy a tűrőképességem, de nekem is vannak határaim mentálisan és fizikálisan is. Utóbbin rendszeres edzéssel igyekszem javítani, illetve szinten tartani, előbbit a munkám adja. Sokszor kell bizonyítanom a férfiaknak a szakmámban, az építkezéseken mai napig próbálnak néha megkerülni. Nem vagyok porcelánból, a legtöbb - várható - beszólásra már meg van a magam válasza, és néha képes vagyok annyira visszaszólni, hogy az illetőt nevetség tárgyává tegyem. Nem a péniszméregetés és verseny miatt, hanem mert tudom, hogy másképp nem tudok a munkásokból és az emberekből tiszteltet kinyerni. A rivalizálás persze ennek ellenére megmarad, sokszor próbálnak hülyének beállítani, de a legtöbbször nem sikerül. Ha hibázom, és még is alapot adok a támadásokra, azt igyekszem mihamarabb kijavítani. Alapesetben nem hatnak meg a cicázások és a mocskos száj. A munkások között azért hamar eljön az a pont, hogy megszoksz vagy megszöksz, és én az előbbit választottam, mert az egészséges kihívások képesek annyira feltüzelni, hogy éjjel-nappal menjek. Erre szükségem is van most, hogy próbálom a saját vállalkozásom lábra állítani. Összességében egy komoly, felnőtt nőnek tartom magam, akinek meg vannak a maga céljai, irányai. A jövőre vonatkozó terveim is meg vannak, aztán majd kiderül, hogy melyik ösvényre sikerül rálépni. Ez azért valaki mástól is nagyban függ.

Összehajtom háromszögbe a szalvétát és a villa alá csúsztatom. Megigazítom a vörösboros poharat, és az időre nézek. Még van egy órám, amíg végez, úgy hogy oda rohanok a tűzhelyhez és lehúzva a tésztát ellenőrzöm annak állapotát. Megfőtt, szóval leszűröm, tálba teszem, aztán elsietek a fürdőbe. Úgy kicsinosítom magam, ahogy ő szereti: semmi túlzó, csak egy kis füstösség, egyező fehérneműk, hogy szép legyen a szemnek. Nem titkolom, hogy el akarom őt kábítani, mert az utóbbi időben... nem igazán történt semmi. Mármint néha összefeküdtünk, de azon kívül? Nem jártunk már együtt edzeni és a programokra is külön jártunk. Változtatni akartam ezen, és azt mondta, ma haza jön, szóval igyekeztem minden alapot megadni arra, hogy kedve legyen komolyabb dolgokról is beszélni, ne csak arról, mikor lesz a következő Iron Man. Felveszek egy blúzt meg egy farmert, mintha csak munkából jöttem volna én is, aztán leülök a kanapéra és várok.
Eltelik az egy óra, aztán másfél, majd kettő. A milánói már rég hideg, és én szerintem 10 ősz hajszállal bővültem ezidő alatt. Folyamatosan figyeltem a telefonom képernyőjét, hallgattam a rádiót, hátha valami súlyos baleset történt, vagy tűz ütött ki... aztán mikor már besötédett, úgy éreztem, ráveszem magam a hívásra.
- Szia, ...! - kezdek bele amikor felveszi, de a háttérzajok koránt sem az utcáról, jönnek. Inkább valami csehóból.
- Merre vagy..? - kérdezem értetlenül, és felállva járkálni kezdek.
- Elfelejtettem szólni, de ma később érek haza. Feküdj le nyugodtan, majd jövök. - a fejem szinte háromszor akkorára nő a dühtől, de visszanyelem minden keserűségemmel együtt. Kell pár másodperc, amíg elnyomom magamban a megbántott fájdalmat és a sértett dühöt, de végül sikerül nyugodtan szólnom a telefonba.
- Rendben van. Jó szórakozást, Andrew. - igazából az sem érdekel, hogy elbúcsúzik-e. Nem várom meg, csak leengedem a telefont a fülem mellől és kinyomom a hívást. Leroskadva a kanapéra megszívom az orrom és letörlöm a kicsorduló könnycseppeket, elkenve a sminket magamon és a kézfejemen. Elfelejtett szólni. Elfelejtett engem. Hét éve vagyunk együtt, mikor távolodtunk el ennyire egymástól, hogy most már arra sem méltatjuk a másikat, hogy szóljon, ne várjon? Megint megszívom az orrom, aztán eljutok arra a pontra, hogy elegem van. Felkelek, a hűtőhöz sétálva kiveszem a bort és a konyhapulthoz lépve kiveszem a fiókból a bornyitót. Kinyitom az üveget, majd azt megemelve abból iszok néhány kiadós kortyot, miközben a főzött étellel szemezek. Lerakom a pultra az üveget, kirántom a kukát a mosogató alól aztán üvegtálastul bele vágom a tésztát, majd a milánói ragut is, azzal a főzőedénnyel együtt, amiben megcsináltam és várt minket.
- C’est un vrai connard! - dühöngök magamban anyanyelvemen, aztán felkapva a boros üveget és jól meghúzva, újabb könnyek és szipogás közepette  bemegyek a hálóba. Kikapom a szekrényem felső polcáról az edzőtáskám és válogatás, vagy hajtogatás nélkül kezdem bele dobálni a cuccaimat. Hét évet pazaroltam el erre a salaudra. Megtehettem volna, hogy a karrieremre koncentrálok, ha már ezért jöttem Amerikába apám után,  de nem... elvállaltam egy egyszerű irodai állást, hogy többet tudjak vele lenni, abban reménykedve, hogy tartunk valahová. Most meg eltelt 7 rohadt év és az a barátnő vagyok még mindig, akit lecserél egy IVÁSZATRA.
- Bâtard!! - szitkozódom hangosan, és újra kortyolok néhányat az üvegből. Az éhgyomor áldása, hogy már legalább érzem hatni, elkezdődik a bizsergés a fejemben és az ujjaimban. Kimegyek a kerekre pakolt táskával és a félüres borral a nappaliba, levágom a padlóra az előbbit, aztán a telefonért nyúlok. A barátnőm tárcsázom és míg várom, hogy felvegye, megint járkálok, mint egy csapdába szorult vadállat.
- Szia... - köszönök a telefonba kissé részeges hangon és ismét leülök a kanapéra.
- Szia Ellie. Minden oké..? - jön a gyanakodó hang a vonal túlvégéről.
- Nem... itt hagyom Andyt. Majd személyesen elmondom. Értem tudnál jönni? Ittam, nem vezethetek. - kérdezem kicsit kétségbeesett hangon. Nem igazán gondoltam bele abba, hogy péntek este milyen programja lehet, de szinte azon is meghatódok, ahogy azonnal válaszol.
- Naná, csajos. Fél óra és ott vagyok! - rövid búcsú után leteszem a telefont. Megiszom a bor maradékát, bekapcsolva a HiFit elkezdem bömböltetni a Big Girls Dont Cry-t, aztán szédelgő fejjel megyek be a fürdőbe, hogy minden máson összepakoljam egy zacskóba, mert a táskába már nem fér. Hozok egy ikeás táskát az egyik fiók mélyéről, aztán kiborítom a szennyes kosarat és abból is két marokra fogva pakolom bele a ruháimat. Észre sem veszem, de Andytől egy póló, alsó és egy fél pár zokni is a ruháim közé kerül. Bekötöm a tetejét a táskának, aztán kirakom a sporttáskám mellé. Még a cipőimet is összeszedem, aztán a bort kortyolva kiabálom a dalszöveget. A csengő hangja jut el a tudatomig, és hirtelen abban reménykedem, hogy Andy az, csak hogy az arcába tudjak kiabálni, de aztán rájövök, hogy nagyobb esély van arra, hogy a barátnőm az. Kinyitva az ajtót azonban a szomszéddal nézek farkasszemet, aki láthatóan meghökkent a kisírt, elkent szemeim és a boros üveg láttán.
- Mi haz?! - kérdezem lendületesen.
- Egy.. kicsit hangos vagy. Jól vagy, Nora? - jó ideje itt lakunk, persze, hogy ismer a csávó, de a kérdésre csak idegesen kihúzom magam.
- Ha nem tetszhik vhami, hivdh a rrrendőrt, mert a THŰZÓTÓKHRAH nehmmm. lehet. száh, számíhtani! - próbálom összetenni a mondatokat, de meg se kapom a választ, a lépcsőn megjelenik a barátnőm és kifulladva siet oda, majd kezd befelé tolni.
- Ne aggódjon, mindjárt megyünk. Nem fog sokáig hangoskodni. - véd meg, mielőtt becsukná az ajtót. Míg ő átnézi, hogy mindent hozok e, én egy cetlire felírom az utolsó részeg üzenetem, alig olvashatóan, hogy "Fcuk yuo". Oda teszem a pultra a kiüresedett boros üveg mellé, aztán felöltözöm. Cirka tíz perc és néhány kör cuccolás után a barátnőm lekísér engem is az autómhoz, amit most ő fog vezetni.
Egy óra múlva már az ő lakásán eszem a vödrös csoki fagyit, és hol idegesen, hol pityeregve mesélem neki, hogy elvesztegettem hét évet az életemből a semmire.
- Nézd, nem én akarok lenni a vészmadár, de lehet, hogy megcsalt.
- Andhy nem holyan. - szipogok, neki kezdve a második csomag százas zsepinek.
- Honnan tudod? Eddig ekkora seggfej sem volt, most még is itt bőgsz a kanapémon... - mutatott rá a tényekre, mire ismét kibuggyant belőlem a sírás. Valóban le lettem volna cserélve? - Figyelj, bárhogy is, ideje magaddal foglalkoznod. - és amint ezt kimondta, megcsörrent a telefonom.
- Andhy az. - törlöm meg a szemem és szipogok kettőt.
- Ne vedd fel.
- Ne..? - nézek fel bizonytalanul. Annyira hiányzik...
- Ne! Ha eddig nem hiányoztál neki, majd most fogsz, már ha nem cserélt le. Hány randi után is voltál hajlandó csókot adni neki? - kezd bele lendületesen a barátnőm.
- Háromh...
- És mikor tudott ágyba vinni?
- Az öthödik utáhn...
- Na! Sose voltál könnyen kapható, most se legyél az. - habár  sosem voltam konfliktus kerülő, azért igaza van... most magammal kell foglalkoznom! Ha nem futott sehová a szerelmi életem, akkor itt az ideje a karrierre koncentrálni. Újult erővel nézek a telefonra és a gombok közül a "visszautasítás sms-sel"-t választom. "I WNA BREAK" az up szót egyszerűen nem tudom leírni, még ha úgy is kezdtem a részeg-textet, hogy így fogom befejezni. Nem akarom.. nem... nem elküldeni akarom, csak hogy észrevegye magát.

Ezt a gondolatot másnaposan sem felejtettem el. Volt néhány nem fogadott hívásom, de nem érdekelt. Beteget jelentettem, és keresni kezdtem egy új albérletet, amelyre végül Queensben találtam rá. Abban az egy hétben a barátnőm kanapéján aludtam, aztán miután átcuccoltam oda, a munkába is visszamentem. Szerencsém volt, hogy cégként alkalmaztak és beszámlázhattam, mert így irodán kívül is elkezdhettem szervezni a munkákat. Persze, a tervrajzokat így is be kellett nyújtanom az elsődleges állásomnál, mert az volt a fix bevételem addig, amíg fel nem futott a cégem. Generál kivitelezést akartam, ezért megkerestem jó néhány embert a burkolótól kezdve az építészig, és a végén már szép kis telefonkönyvvel és megállapodásokkal adhattam fel egyre több helyre hirdetést. Annyira bele temetkeztem a munkába, hogy igazából most én voltam az, aki megfeledkezett Andyről... de talán most rám is fér még egy kicsit, hogy ne lássam egy ideig.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy kedves, okos, talpraesett nő vagy, vannak céljaid és elhatározásaid, terveid, amiket meg akarsz valósítani és látod magad előtt a célt, amiért dolgozol. Olyan embernek tűnsz, aki mellett az ember szinte biztosan jól érzi magát a pozitív kisugárzásod miatt.  
Egy ilyen csalódás után teljesen érthető, hogy a munkába temetkeztél. Ennyi éven át csak tűrsz és vársz, a vége meg a jó nagy... semmi. Mindenki dühös lenne, ha éveket pazarolt volna el az életéből. Feladtad, amiért elsődlegesen az Államokba jöttél, ráadásul pont miatta. Erre ő az, aki ekkora csalódást okoz neked. Remélem, a csoki fagyi egy kicsit segített, az mindig mindenen segít átmenetileg. Ideje magadra fókuszálni, a saját dolgaiddal törődni és végre magadért tenni valamit. A vállalkozásod magától nem fog beindulni, ha meg lekötöd magad valamivel, addig sem gondolsz rá. Meg is érdemli, hogy megfeledkeztél róla.
Nagyon azt érzem, hogy a tö fejezeteteknek még nem ez a vége és előbb-utóbb ismét visszakanyarodtok arra a közös útra, amiről letértetek. Ha így lesz, akkor muszáj lesz összekapnia magát annak a hímneműnek. Viszont igaza van a barátnődnek; ne vesd magad hanyatt a két szép szeme miatt!

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig is utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!