Vannak emberek, akik szimplán egyszerűnek születnek. Nincs magasabb rendeltetésük, nincs kőbe vésett sorsuk, nincs megváltó szándékuk. Én már kiskoromban megnehezítettem a szüleim életét. A szabályok inkább számítottak széllel szembe hugyozásnak, mint  iránymutatásnak. Nem hatott meg, ha szobafogsággal fenyegettek, nem érdekelt, ha elvették a játékaimat. Olyan voltam, mint egy kölyök husky, akinek hiába kiabálsz.. még csak feléd sem fordítja a tekintetét. Mindenhonnan leestem, mindenbe belenyúltam, késsel szaladgáltam, megszöktem, már az óvodában is verekedtem, beleittam apám sörébe majd a kutyára fogtam, amikor végighánytam a nappalit. Cserébe kiengeszteltem egy tábla csokival, amivel aztán ő hányta körbe a házat, de azt magamra vállaltam. Így már kvittek voltunk nem?

Mondanám, hogy később javult a helyzet.. de nem. Minél nagyobb lettem annál nagyobb hülyeségeket csináltam. Előbb törtem el a kezemet, mint hogy megtanultam volna folyékonyan olvasni. Az iskolai rendszer finoman szólva nem az én világom volt. Ők nem tudtak velem mit kezdeni, én nem értettem, hogy miért kell velem állandóan kiabálni. Az sem segített különösebben az ügyön, hogy Queensben sok hozzám hasonló haszontalan volt, akikkel falkába verődve adtuk egymás alá a lovat. Bolti lopás, buszmegálló rongálás, petárdázás és ez még csak szombat volt, amikor unatkoztunk. Nekünk nem voltak menő telefonjaink, videójátékaink, de volt biciklink meg egy csomó hülye ötletünk, hogy elüssük az időt.

Amikor anyám lelépett apám teljesen elveszítette a kontrolt. Az alkoholba temetkezett és az egyébként sem felhőtlen viszonyunk csak romlott. A legtöbb esetben egyszerűen leszarta, hogy mit csinálok, egy rosszabb napján néhány pofonnal elrendezett, amikor felbosszantottam mielőtt kiájult a fotelban a sörét szorongatva. Onnantól nem sok időt töltöttem otthon. Haveroknál lógtam, fészerekben aludtam, bármit csak ne kelljen egy légtérben lennem az apámmal. Szeretett engem hibáztatni a kisiklott életéért, de szerintem a sok ribanc, akikkel csalta anyámat sem sokat segített a kapcsolatunkon. Anyámban fel sem merült, hogy magával visz. Arra fogta, hogy még ő sem tudja, hogy vele mi lesz biztosan, így jobb nekem itt. Abban az évben felköszöntött a szülinapomon, de csak telefonon. Azóta nem hallottam róla.

16 évesen kirúgtak az iskolából, így apám rendesen megrendezte az arcomat, szóval leléptem otthonról. Az egyik haverom apja megengedte, hogy meghúzzam magam náluk és amikor vállalhatóra gyógyult a képem szerzett nekem munkát maga mellett a Red Hook Terminalon. Főleg rakodó munkát végeztem a kisebb hajóknál később karbantartással feladatokat is kaptam, így kibérelhettem magamnak egy kis lyukat Queensben. Otthonnak nem nevezném, de van fedél a fejem fölött. Így válok felnőtté az ember. Legalábbis az én világomban.

Hirtelen ülök fel az ágyamban. Bassza meg. Elaludtam. Kint még sötétség honol, de már érzem a gyomromban, hogy a kelleténél jóval kipihentebb vagyok, az meg csak azt jelentheti, hogy vagy átaludtam az ébresztőmet vagy be se kapcsoltam. Ledobom magamról a takarómat és a fürdőszobába sietek. Arc és fogmosás. Ezen kívül másra nincs idő. Felkapok egy pólót a földről, aminek még félig tiszta szaga van és gyorsan magamra rántom miközben már magam előtt rugdosom a földön a farmeromat az előszobáig, ami gyakorlatilag egy és ugyanaz, mint a nappali, ami egyenlő a hálószobával. Megbotlok egy tornacipőben, ami indokolatlanul kicsi ahhoz, hogy az egyén legyen. Franc. Hátra pillantok és az ágyban a takaró alól még kikandikál egy vörös hajkorona. Ugrálva rángatom magamra a nadrágom miközben megyek vissza az ágyhoz, ami a kihúzható kanapé.
-Hé! Kellj fel. Le kell lépnem! Tipli van!-nyöszörögve fordul át a másik oldalára.
-Mennem kell.. úgyhogy vagy lelépsz te is vagy bezárlak.-na erre legalább már felébred. A középső ujját az arcomba mutatja miközben felkel. Már a cipőm tépem magamra és a kabátom, amikor felzárkózik a sietséggel.
-Majd megismételhetnénk.-pillant rá a kócos tincsek alól miközben a cipőjét köti.
-Perszepersze.-csak siess már az ég áldjon meg.
-Tudod a nevem egyáltalán?-húú de nem érek rá erre.
-Amy.-vágom rá.
-Scarlett.-javít ki. Nem érdekel. Amikor végre kijutunk bezárom az ajtót és csak reménykedni tudok, hogy nem most adja fel a harcot.
-Majd hívlak.-zárom rövidre a dolgot.
-De a számom..-már ott sem vagyok. Ki fognak csinálni. Türelmetlenül toporgok a buszon, mintha attól hamarabb odaérnék a kocsmához. Remélem ott van még a motorom. Leugrok a megállónál és lefutok két sarkot. Bingó. Az öreg csotrogány sportmotorom még ott parkol, ahol reméltem, hogy lesz. Gyorsan beindítom és bár az időjárás nem feltétlen a motorosoknak kedves még mindig gyorsabban vagyok, mint a busszal. Így előzhetem a forgalmat.
Jó fél órát kések. Szinte berontok az irodába.
-Ez a harmadik a hónapban..-hallom meg Brian unott hangját az íróasztal mögül. A hájpacni egész nap csak aktákat tologat és minket csesztet. Egyszer beverem még a képét a hangsúlyért, amit megenged magának velünk, melósokkal, szemben.
-Ne bassz. Komolyan?..-már tépem fel a szekrényem és átveszem a melós kabátom, gatyám és a munkavédelmi cipőmet. Minden további nélkül hagyom ott és kocogok ki a többiekhez.
-Ááááááá.. Csipkerózsikánk csatlakozik.-röhög fel George, a haverom apja, ami még egy fél élettel ezelőtt intézte nekem a helyet. Kórusban nevetnek vele.
-Vicces..-fintorgok hátrafordítva a sapkámat és beállok közéjük a pakolásba.
-Legalább jó estéd volt?-folytatja a cukkolást.
-Ha legalább emlékeznék..-nevetek fel végül. Baszki.. rendesen kárbamennek az ilyen esték a feledés homályában és az alkohol gőzében..

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Őszintén megmondom, nagyon-nagyon szórakoztatónak találtam a karakterlapodat. Könnyed volt, és vicces, és könnyű volt elképzelni a leírt jelenetet is, beleképzelni magamat az adott szituba. Szerintem igazán üdítő, hogy hoztál egy ilyen fiatal srácot, akinek nincsenek nagyra törő vágyai és álmai, legfeljebb annyi, hogy bárcsak vissza tudna emlékezni az alkoholmámoros hódításaira. Egyébként meg csak egy átlagos huszonéves, aki egyszerű kétkezi munkát végez, aztán hazamegy az egyszerű kis garzonjába - vagy inkább zsúfolt és rendetlen? - és egyszerű módokon ereszti ki a gőzt. Tényleg annyira láttam magam előtt ezt a pólós, farmernadrágos, tornacsukás fiút a motorjával, ahogy késve siet a munkába, a hónapban már harmadszor - és azt éreztem, hogy szinte szeretném valóban megismerni, mert amilyen átlagos, olyan laza és szórakoztató társaság lehet.
Azt azért sajnálom, hogy a szüleit illetően ilyen balszerencsés volt. És most még finoman fogalmaztam sajnos. Remélem azért akad az életében néhány olyan személy - vagy majd lesznek ilyenek - akikre számíthat, akik kitartanak mellette a jobb és a rosszabb napokon is.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!