Mikor egy nárcisztikussal élsz párkapcsolatban, egy idő után már nem akarsz árra szembe menni, egyszerűen csak hagyod, hogy sodorjon magával. Előbb-utóbb úgyis partot érsz. Rosszabb esetben belefulladsz a habokba. Amikor Leoval vagyok, sokszor azt se tudom ki vagyok. Teljesen a saját képére formált, sakkban tart. Egyszerűen képtelen vagyok már a jelenlétében őszinte érzelemkifejezésre.
Akkor tudok igazán önmagam lenni, mikor ő nincs a láthatáron.
Általában igyekszem aszerint cselekedni, viselkedni, ahogyan azt az épp aktuális helyzet megkívánja. Ha kiküldetésen vagyok, igyekszem engedni a gyeplőn, de azért nem viszem túlzásba, nem akarom elveszíteni a tekintélyemet, csak mert a kelleténél több sört ittam.
Mikor felderítésen vagyunk, fegyelmezett vagyok, pontos, képes vagyok egyszerre több dologra is odafigyelni.
A családom, s az igen szűk barátiköröm vicces, jókedélyű embernek ismer, akinek nagy a szája, de azért kordában tudja tartani a nyelvét.
Igazából mindenkinek más arcom mutatom. Lassan már én sem tudom milyen is vagyok valójában.

Míg élek visszavágyom alabamába! Visszavágyom a farmra ahol a nagyszüleimmel és Estherrel (az anyám) éltem születésemtől fogva. Visszavágyom az istállóba a lovak közé. Az a lány voltam, aki szerette a frissen vetett szalma illatát, aki alig várta, hogy a cipőméretétől három számmal nagyobb gumicsizmával térdig gázolhasson a trágyában. Aki hajnalok hajnalán a nagyapjával együtt ébredt, kávét főzött neki, és együtt rágta vele a dohányt, fejte a tehenet, szedte a tyúkok alól a tojást. Soha nem volt büdös a munka számomra. Ebben a szellemben nevelkedtem. Mikor a nagypapiék betelepültek amerikába, nekik mindenért meg kellett küzdeniük.
Büszke vagyok rájuk, büszke vagyok arra, hogy helytálltak ebben a veleéig romlott, mocskos világban, hogy sajátjukként neveltek, amikor Esther bevonult az Amerikai Egyesült Államok hadseregébe, hogy anyagi jólétet biztosíthasson.
Nem ismerem az apám, soha nem éreztem úgy, hogy hiányzik az életemből. A nagypapi hiánytalanul betöltötte a nagybetűs APA szerepet az életemben. Olykor azért, amikor a tornácon ülve bámultam kislányként a messziségbe nyúló kukoricást, ahogy a napnyugta narancssárgába vonta a tájat, elképzeltem, milyen lehetett. Esther mindig ilyen tini filmekbe illő románcként hivatkozott a kapcsolatukra. Már ha egy nyári, két-három hónapig tartó kamasz affért annak lehet nevezni.
Összességében szerettem az életem, nem vágytam többre, mint ami jutott. Izgatottan, egy kevés aggodalommal vártam haza Esthert egy-egy kiküldetése után. Még a kapuba se ért, úgy futottam elé, hogy porzott utánam a talaj. A nagypapi mindig ezt mondta. Csokorba kötöttem a kedvenc virágát, a nagymami a kedvencét főzte. így vártuk őt haza.
Aztán bekövetkezett amitől titkon mindannyian rettegtünk. Maradandó sérüléseket szerzett. A rehabilitáció hosszú volt, a seregbe már nem mehetett vissza aktív katonaként szolgálatot teljesíteni. New Yorkba költöztünk. Hét éves voltam. Majdnem belehaltam.
Esther férjhez ment, megszületett a húgom, úgy tűnt megtalálta a helyes irányt, de én elveszettebb voltam, mint valaha. Furcsa, eltelt húsz év, és még mindig ugyanazt érzem. És ez az érzés nem akar csillapodni. Inkább csak egyre hangosabbá válik. Már-már fülsüketítő.

2021 nyara, valahol hawaii partjainál...

-És a húgom? Még mindig együtt van azzal a kis seggdugóval? Emlékszel amikor a nagypapiéknál a kecske sziámiikreket ellett, és két arca volt a gidának, az egyik tök torz?! Na, ez a kis majom pont úgy néz ki! - Mikor a zászlóalj végre elcsendesedett, felhívtam skypeon Esthert, hogy aztán órákon keresztül beszéljünk.
-Giaaa! Pont olyan vagy, mint az anyád! - Dorgálóan megrázta a fejét, de a következő percekben már ismét szakadatlan mosolygott.
-Az kizárt! - Vágtam rá rögvest, hangomban tettetett felháborodással. Még a szemöldökeimet is rosszallóan összevontam.
-Ááá kikúrt meleg van itt!
-Figyelj a szádra! Tudod, hogy Leonard szívbajos, ha káromkodsz.
-Leo csak akkor nem szívbajos, ha a kitüntéseivel együtt fényezheti az egóját. Azt imádja! Nem lepne meg, ha egyszer arra mennék haza, hogy a Váll-lapját pakolja helyettem.  
-Jézusom Gia! Ne tegyél a sírba! - Undorodó fintora láttán elnevettem magam, majd egyenként lerugdostam lábaimról a mostanra ólomsúlyúvá vált bakancsaimat. Végre visszatért a keringés a lábujjaimba!
-Tényleg! Sikerült az előléptetése?
-Óóó hogyne sikerült volna?! Szerinted még létezne a U.S. Army, ha nem avatják Leonard Millert vezérőrnaggyá?! Igaz, a vörös szőnyeg hiányát, és az elmaradt koronázást zokon vette, látszott rajta. - Hogy kifejtse sokat mondó véleményét, miután kis híján belefulladt a teájába, az egészet a kamerára köpte. Beletelt néhány percbe, ameddig összeszedte magát, én meg már komolyan elkezdtem aggódni, hogy megöltem az anyámat, holott teljesen más kontinensen tartózkodok.
-Egyszer komolyan ki fogsz nyírni! Maradt a szárazföldieknél?
-Hát persze! Tériszonya van, és tengeribeteg. Jobb neki, ha szilárd talaj van a lába alatt.
-Nem tudom hogy bírja még melletted... - Nevette el magát. Én is mosolyogtam. De inkább úgy kellett volna feltennie a kérdést, hogy én hogy bírom Leo mellett?

2022 nyár vége, New York

Napokkal a hazaérkezésem előtt csillapíthatatlan görcsbe szokott rándulni a gyomrom. Nem tudok enni, éjszakánként rendre álmatlanság, s megannyi kérdés gyötör.
Leo kiküldetése egy héttel az enyém előtt ért véget. Ma is kijött értem a reptérre, ahogy mindig, amikor én később jutok haza, mint ő.
Mosolyogtam, amikor megláttam. Ösztönös, amolyan kényszer cselekedet volt ez, akárcsak a mozdulat, mellyel viszonoztam az ölelését, a csókját. Gyönyörködve, meghatottan vettem át a virágcsokrot amivel minden alkalommal várt. Aztán előkerült a smaragd zöld köves eljegyzési gyűrű, amit nem szoktam magammal vinni, és ami minden alkalommal, amikor felkerül az ujjamra, emlékeztet rá, hogy Leo tulajdona vagyok. Ettől rendre szorongni kezdek. Mintha egy visszaeső rab lennék, aki újra és újra elveszíti a szabadságát, mikor kattan a csuklóján a bilincs.
-Gia, engedj be! - A dörömbölésre összerándultam, kishíján kiszúrtam a szemem a szemceruzával.
-Picsába! - Nina, a fél szemére vak, leszázalékolt rendőr németjuhász kutyám felkapta fejét a fürdőszobaszőnyegről, idegesen fülelni kezdett.
-P... pillanat! - Remegő kezekkel kapdostam törülköző után, hogy magam elé terítve a frottír anyagot, eltakarhassam tűzpiros, csipkés melltartómat, ami túl kirívó, és különben is, kinek akarom mutogatni magam, kivel kefélek?!
-Mi a baj? - Résnyire nyitottam az ajtót, Nina már készenlétben toporgott a lábamnál.
-Ez az amire gondolok? - Esélyem se volt. Feltépte az ajtót, benyomult a fürdőbe, ezzel sarokba szorítva. Jobban mondva, a mosdókagylónak, amit nagyjából fél évvel ezelőtt közelebbről is megismerhettem, mert később jöttem haza egy csajos estéről, mint ahogy megbeszéltük.
-Mi? - Értetlenkedtem elvékonyodott hangon, egyik kezemmel a törülközőt szorítva magam elé, másikkal a mosdó peremét markolva.
-Ez! - Húzott elő háta mögül egy terhességi tesztet. Jobban mondva annak üres dobozát, melyből hiányzik a teszt, ami egyébként pozitív lett, és rohadtul nem az enyém hála az égnek, hanem Amandáé, a szomszédé. Nem merte egyedül megcsinálni.
-Jaj Leo. Nem... nem az enyém. - Ezután éveknek tűnő, feszült, fagyos, egy perces csend következett. Gondolom ez idő alatt a beteg agya gyorsan legyártotta az újabb összeesküvés elméletét, amit aztán bevethet ellenem.
-Már megint itt tartunk.
-Itt? Hol?! - Őszintén nem értettem miről beszél. Meztelen hátam a tükörnek feszült. Nem tudtam menekülni, csapdába csalt.
-Hogy terhes vagy. Végre, annyi év próbálkozás után újra sikerült, és most el akarod hitetni velem, hogy valaki becsempészte azt a dobozt a kukánkba, aztán holnap megint elmész arra a rohadt abortuszra! - Belém fagyott a szó. Évekkel ezelőtt, még szinte alig ismertük egymást, teherbe estem. Az abortusz nem csak az én döntésem volt, de a családomnak soha nem beszéltem róla. Túlságosan is szégyelltem. Utána már jobban vigyáztunk, de Leo egyre gyakrabban hozakodott elő a közös gyerek gondolatával. Eleinte tényleg úgy tűnt, hogy azért akarja, mert komolyan vágyik rá, családot szeretne, most már inkább azt mondanám, be akar biztosítani maga mellé egy életre.
Úgy nézett rám, mint egy űzött vad, de átláttam rajta, és ő ezt pontosan jól tudta.
-Leo, n...nem vagyok terhes. - Remegve dadogtam, akkorát nyeltem, hogy szinte visszhangzott tőle a fürdőszoba.
-Hazug kurva! - Védekezően takartam el az arcomat, amikor beleöklelt fejem mellett a csempébe.
-Mindig ezt csinálod. Miért teszed ezt velem? - Rettegve néztem végig ijesztő hangulatváltozásait. Ahogy a dühöngő, vádaskodó Hulkból egy elveszett, érzelmes férfivá változik. Láttam a könnyeket a szemében, a mérhetetlen fájdalmat az arcán. Megfagytam.
-Pedig annyira szeretlek. Istenem Gia, az életemnél is jobban szeretlek! - Fejét piros csipkével fedett dekoltázsomra hajtotta, szorosan átkarolta a derekamat. Képtelen voltam szabadulni tőle.
-Csókolj meg! Annyira rég nem voltunk már együtt, borzasztóan kívánlak! - Ajkait, a melleimtől indítva, a kulcscsontomon keresztül végig vezette a nyakamon, egészen arcélemig. Libabőrös lettem, de koránt sem a túlfűtött érzelmektől.
-Leo, ez nem a legjobb pillanat. - Félve utasítottam vissza, hangom erőtlen suttogás volt, közben kezeimet próbáltam beszorítani magunk közé, hogy eltoljam, de ő rámart a csuklómra, leszorította csípőm mellé, és erőszakosan betolta a nyelvét a számba.
-Szeretlek! - Lihegte a fülembe. Olyan volt, mintha a halálos ítéletemet mondták volna ki. Annyira elcsépelten hangzott pont az ő szájából. Már rég nem hittem el neki. És ez erőt adott, hogy szabad öklömet az arca felé lendítsem. Akkorát ütöttem, hogy egy pillanatra megszédült, imbolyogva támaszkodott neki a szembelévő falnak. Ekkor már Nina is akcióba lendült, vicsorogva bevágódott közénk, dühe egyértelműen Leonak szólt, aki letörölte orrából a kiserkenő vért, és úgy nézett rám  -egy merő gúnnyal, szemeiben gyűlölettel-, hogy kavarogni kezdett tőle a gyomrom. Nem bírtam tovább egy házban maradni vele. Felvettem az első göncöt, ami a kezem ügyébe akadt, ám a fürdőszoba ajtóban még egyszer megtorpantam.
-Hová mész? - Tette fel a tíz pontos kérdést olyan hangon, mintha semmi se történt volna. És én engedelmesen elfogadtam a játékszabályokat. Megint.
-Megkívántam egy dönert... - Válaszoltam távolságtartóan, majd Ninával a nyomomban kiléptem a lakásból. Hiányzik Alabama!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Megragadott a jellemedben az a mondat, hogy lassan Te magad sem tudod már biztosan, hogy milyen vagy valójában. Az jutott erről eszembe, hogy még ha elég félelmetesen is hangzik ez, de van benne igazság. Talán soha nem tudjuk meg, hogy milyenek vagyunk valójában, akárhányszor kérnek meg bennünket arra, hogy meséljünk magunkról. Az igazság az, hogy minden ismerősünk, barátunk, családtagunk mást hoz ki belőlünk. Van aki mellett energikusak vagyunk, van aki megnyugtat minket, ezek pedig mind-mind egy különböző oldalunkat mutatják meg. Az viszont kétségtelen, hogy azokba az emberekbe kell kapaszkodnunk, akik a legjobbat hozzák ki belőlünk, és akik a legjobbat akarják nekünk. Nincs értelme olyan energiákat gyűjteni magunk köré, amelyektől idegesek, frusztráltak és kedvetlenek leszünk. Persze könnyű ezt mondani, igaz?
A történeted második felében ugyanis rádöbbentettél arra, hogy néha nem olyan egyszerű elmenekülni azok elől az energiavámpírok elől, akik az életünk részei. Mindig van egy pont, amíg fogalmunk sincs róla, hogy milyen a másik ember. Nem érzékeljük, hogy leszívják az energiánkat, vagy hogy épp rosszat tesznek velünk, mert csak apró jelei vannak. Aztán az egész átbillen, fizikai nyomai is vannak és egy idő után már az illető hangjától is a falra mászunk - vagy épp attól, ahogyan levegőt vesz, igaz? Olyan családi környezetet festettél le nekünk, ahol elfogadhatatlannak tűnik az, ahogyan Leo veled bánik - és biztos vagyok benne, hogy ha arról mesélnél édesanyádnak, hogy mit kell kiállnod a párkapcsolatodban, biztosan másképp gondolkodna rólatok. Tudom, nem egyszerű megosztani ilyen privát, magánéleti dolgot másokkal, viszont ha megtennéd és van egy olyan ember akiben ennyire megbízol, biztosan segítene neked megszabadulni ebből a szorult helyzetből. Én bízom benne, hogy sikerülni fog, és ha nem is Alabama lesz újra az otthonod, de New Yorkban is igazán megtalálod a helyed.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!