Mirabella & Lucifer

↜ Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural. ↝

Akár még békés napnak is indulhatott volna az egész, hisz minden adott volt hozzá, éppen csak egy valami nem. A nappaliban mászkáló, átlagon felüli jóképűséggel rendelkező, bájos jellemmel földre szállt angyal. Bukott. De mit számít az, nem? Nem azért vagyok itt, mert kötelességem bajt keverni, hanem azért, mert ilyen kedvem volt. Köztudott, hogy a Sátánnak ugyanis senki nem parancsol. Nem véletlenül lett száműzve, pff, de mit nekem a Pokol, amúgy is jobb szeretem a meleget.
Kényelmes és hangtalan léptekkel néztem körbe a nappaliban, széles mosollyal nyugtázva, hogy ezúttal nem egy koszos és büdös lebujba kerültem. S hogy mivel a házi gazda épp nem ért rá, mert valószínűleg aludt - így reggel 8 fele meg is eshet... -, én kiszolgáltam magam a konyhában is. Szégyentelenül felkutatva és felforgatva az összes szekrényt valami iható után.
- Ú, nyami! - mosolygom szélesen és legfőképpen elégedetten, ahogy rábukkanok az italra és mivel, hogy engem bizony jól neveltek, nem üvegből iszom, hanem kitöltöm pohárba. Az első korty csak ismerkedés, nem túl hűvös, de legalább minőségi. Bontatlan üveg volt, így feltételezem ajándékba kapta, mert nem hiszem, hogy ő inna, lévén, hogy sehol máshol nem látok alkoholizmusra utaló jeleket. Bár az üveget jól eldugta a kis pimasz. A második korty után, felhagyva a kóstolgatás közbeni ciccegéssel, sarkon fordulok és újra a nappaliban kezdek sétálni. Nem vagyok akkora szörnyeteg, hogy beosonjak a hálójába és gonoszul felrázzam vagy kilökdössem a pihe puha paplanból, helyette, inkább zavaróan hangoskodom, hogy utána úgy tehessek, mintha ártatlan volnék. Pedig aztán na pont az, ami soha nem voltam. Szépen leültem hát a zongorához, megkerestem poharamnak a legmegfelelőbb helyet, ahonnan nem is esik le, de én is elérem, és felnyitottam a zongora fedelét.
- Drágaságom, innen látom, hogy te még olyan érintetlen vagy, mint egy szűz kis lány, aki még azt sem tudja mi és hova. - fecsegem az élettelen hangszernek kissé méltatlankodva, ahogy ujjaim végig húzva egyes billentyűin, éppen csak nem ül rajta por. - Még szerencse, hogy megjött a Pokol ura, hogy színt hozzon az életedbe... és persze máséba. - vigyorgom, majd oldalra sandítva biccentek egyet fejemmel. - Bár mondjuk színekben éppen nincs hiány... - tettem hozzá félszegen, mondjuk nem annyira lelkesen, mert a sötét, élénkebb színeket jobb kedvelem, de... azért a lámpa elég csini. Nem telt el sok idő, és mintha egy napot sem hagytam volna ki, csak úgy zengett tőle a nappali. És nem csak tőle, de én is rákontráztam. Azt hiszem jobb vagyok, mint egy idegesítő ébresztőóra. Én legalább kárörvendeni is tudok közben.

Ilyen hangerő és beleélés melett, csoda, ha a szomszédok nem keltek volna fel, bár az is igaz, hogy annyira belemerültem a klimpírozásba, hogy idővel még a széket is kirúgtam magam alól - már ha olyan volt - és állva, térdeimen rugózva énekeltem, a végén maxi hangerőre kapcsolva. Ideje felkelni, dolgunk van.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Lucifer & Mirabella

“Sunshine, if I ever disappear, please tell people that I ran after the Devil, trying to get my soul back.”

Mielőtt leteszem a fejem a párnára és álomba merülnék, még nem tudok arról, hogy rémálmaim lesznek, de van egy sejtésem. Már hetek óta csakis háttérzajjal tudok aludni, valamivel ami elveszi a figyelmemet éppen eléggé ahhoz, hogy ne egyen fel a paranoiám, a rám leselkedő veszélyek miatt. És bár a nap legnagyobb részében erősnek tűnök és úgy teszek mintha a boldogságom felhőtlen lenne, a nap szinte minden pillanatában rettegek. Nem tudom, hogy férjemtől-e, vagy attól amilyen messzire el tud jutni a keze, vagy esetlegesen attól, hogy visszakerülök a diliházba, vagy rosszabb. Abba meg bele sem merek gondolni, hogy mi lehet rosszabb még annál is, hogy egy olyan helyre vagy bezárva ahol őrültek vesznek körül és megpróbálják neked is bemagyarázni, hogy közéjük tartozol. Bár akkor még nem tartoztam közéjük, de egyre inkább érzem azt, hogy mostmár igen.
Aztán tudod van az az állapot, mikor még alszol, de mégis éber vagy. Mikor az agyad már működik és még gondolkozni is tudsz, de mégsem tudod irányítani saját magad. Régen fogalmam sem volt, hogy milyen is ez, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy ő gondolkozni tud álmában, kiröhögtem volna. De mióta nem tudok nyugodtan aludni, elég sűrűn előfordul velem is. Már nem tudok olyan mélyen aludni, mint korábban. Néha már azt sem tudom, hogy akkor most mi is van. És éppen ez történik most is. Mikor meghallom a furcsa zajt a nappali irányából és ijedtemben még az ágyról is leesek. Hirtelen el kell gondolkoznom, hogy most akkor ébren vagyok, vagy csak álmomban ébredtem fel, ami mint azt mindenki tudja, szörnyű érzés.
Értetlenül nézek az ajtó irányába, szükségem van néhány másodpercre, hogy magamat összeszedve, erőt vegyek és a félelmemen felülkerekedve, a köntösömet magamra véve kinyissam az ajtót és szembenézzek a férfival aki a még soha nem használt zongorám mögött ül. Ne kérdezd miért van egy zongora a nappalim közepén, egyszerűen csak divatos. Azt hiszem. Talán kicsit elszálltam a lakás berendezésével, de élveztem, hogy most úgy csinálhattam azt, ahogyan én akartam és senki nem szólhatott bele.
- Te meg mi a jó bűbánatot művelsz itt?! - Kiáltok fel, hogy túl tudjam kiabálni a zajokat amiket ő valószínűleg zenének nevezne. Egy igencsak furcsa érzés kerít magába, egyszerűen nem hiszem, hogy bárki csak úgy betörne ide... Én tényleg álmodom. Ugye?
Végül közelebb lépve az egyik vázát veszem kezembe, majd gondolkodás nélkül hajítom azt a férfi irányába, nem érdekel az, hogy mit teszek tönkre. Aztán a következő tárgyat veszem a kezembe, bármit ami a kezem ügyébe kerül, ezúttal egy könyvet, majd pedig fenyegetően emelem azt is fel.
- Ki engedett be és mit keresel itt?! - És bár a késztetés hatalmas lesz arra, hogy megcsípjem magam és megbizonyosodjak arról, hogy ez csak egy álom és igazából senki sem tört rám, mégis túlságosan elfoglalt vagyok azzal, hogy a férfit célozzam be különböző tárgyakkal, megpróbálva elüldözni őt.

Mirabella & Lucifer

↜ Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural. ↝

Azt hiszem a tervem hatásos volt, mondjuk eddig sem kételkedtem magamban, még is maga vagyok a csábítás és a rossz dolgokra való lelkesítés démona. Hallottam ugyan valami muslica zümmögést, de gondoltam még adok neki időt, hogy teljesen felébredjen. A repülő vázánál persze odanézés nélkül elhajoltam, szóval az a falnak csapódva landolt darabokban a szőnyegre vagy padlóra, ami épp volt alatta. A dal végéhez érve aztán leálltam a zenéléssel és a széken felé fordulva, mosolyogtam fel rá kíváncsian.
- Mi az, hogy "ki"? Beengedem én magam. Akárhová beengedem magam, mert jogomban áll káoszt szítani. Kivéve ugye a Mennyek kapuján, mert ott nem látnak túl szívesen... De te... ha most még legyezőnek is szándékszod használni azt a nehéz könyvet, idővel belátod, hogy a legjobbkor érkeztem, bogaram. - bökök felé, ahogy elegánsan felemelem hátsóm az ülő alkalmatosságról és közelebb lépek, de ha meg is próbálná, még az előtt elkapom a felém lendített könyvet, mielőtt ő egyáltalán elengedhetné.
- Óvatosan, még a végén megütsz vele valakit... - húzom ki kezéből és nemes egyszerűséggel hátra is hajítom. A könyvek világa nem az én világom, szóval a címének elolvasására sem méltatnám. Ha már nem reptet irányomba dísz vagy bútor darabokat, úgy a veszélytelenné vált helyzetben ismét magamhoz veszem a zongorán lévő poharam és belekortyolok, miközben ledobom magam a pasztell kanapéra és keresztbe vetett lábbal, szabad kezem a támlára simítva figyelem.
- Na mi lesz, csillagom? Felöltözöl vagy egy szál köntöskében akarod indítani a napot? - vigyorodom el pajzánul emelgetve szemöldökeim. - Engem nem zavar, és azt hiszem jó pár száz férfit és nőt sem fog, de lehet téged már annál inkább, ha már nem csak a szemükkel és kezükkel nézegetne... - vágok egy pimasz mosolygósat, sokat mondóan.
- Egyébként meg... - ugrok fel a kanapéról, pedig még igazán fel sem melegedett, majd átlibbenek a konyhába és széttárva az alkoholost üveget egykor rejtegető szekrényt, az ürességtől kongó
nem létező tartalmára mutatok méltatlankodva.
- Lehet, hogy te nem iszol, vagy elakarod játszani, hogy nem iszol, de legalább a váratlanul betoppanó vendégekre gondolnál... Vagy azt várod, hogy vizet igyak? Vagy tejet?! - háborogtam, mert még a gondolata is taszított.
- Hosszú lesz ez a nap, de még szerencse, hogy én itt vagyok, így legalább jó lesz. Pokolian jó!

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Lucifer & Mirabella

“Sunshine, if I ever disappear, please tell people that I ran after the Devil, trying to get my soul back.”

Hitetlenkedve bámulok a férfira aki nemes egyszerűséggel csak befurakodott az otthonomba és még engem tart hibbantnak amiért nem értem, hogy hogyan került ide és mit keres itt, vagy éppen, hogy nem igazán mutatom ki vendégszeretetem. Szavai hallatán még én magam is elbizonytalanodom, egyszerűen fogalmam sincs, hogy most csak az elmém játszik velem, ami ugyebár az utóbbi időben elég kicsapongó életet él, vagy ő komolyan itt van és valamiféle komédiában van részem, amiről esetlegesen elfeledkeztem. Az értetlenkedés szinte lerí az arcomról, még soha életemben nem éreztem magam ennyire elmeroggyantnak, pedig már megjártam egy elmegyógyintézetet.
- És te komolyan azt gondoltad, hogy én szívesen foglak látni itt? - Nem mintha érteném, hogy mire célzott a mennyek kapuja alatt, de ha ott nem fogadják szívesen, gondolhatta volna, hogy én sem fogom. Aztán meglep eléggé ahhoz, hogy ne vágjam hozzá a következő kezem ügyébe kerülő tárgyat is és hagyjam, hogy ő maga szedje ki a könyvet a kezemből.
- Most csak álmodom, ugye?! - Ha nem vette volna el tőlem a könyvet, most tuti fejbe vágtam volna magam vele, hátha az még fel is ébresztene. Aztán végignézem ahogyan egy poharat vesz magához, amiben minden bizonnyal alkohol van, majd a korábbi kényelmességgel helyet is foglal a kanapén, egyáltalán nem véve tudomásul a tényt, hogy nem látom szívesen.
- Még mielőtt csillagodnak szólítasz, meg a köntösöm alatti dolgokkal foglalatoskodnál, mi lenne ha először elmagyaráznád, hogy mégis mi a jó fenét keresel itt? És miből gondolod, hogy bárhová is veled mennék? Sajnálom de az a pár száz ember ma valószínűleg csalódott lesz. - Nem indulok meg átöltözni, mert tényleg nem áll szándékomban vele menni, de önkéntelenül is zavartan húzom össze magamon a köntöst az arckifejezése láttán. Az egész helyzetet zavarbaejtőnek tartom, de ugyanakkor félelmetesnek is és legszívesebben nevetni kezdenék. Nem tudom, hogy viccesnek kellene-e találnom mindezt, vagy rettegnem kellene tőle. Ahogyan azt sem tudom, hogy ő csak az agyam szüleménye lenne, vagy... Semmit sem tudok, semmit sem értek. Egy felvilágosításra van szükségem, de a férfi minden bizonnyal élvezi, hogy csak a sötétben tapogatok és élvezi a bennem lassan felgyülekedő félelmet is, ami mostmár arcomra is kiül.
- Oké, végeztem veled! - Lendülök meg utána a konyha felé, hogy egy hirtelen mozdulattal kikapjam a kezéből a poharat, amit a mosogató irányába hajítok, nem törődve azzal, hogy akár össze is törhet, majd az általa kinyitott szekrényt is egy lökéssel, és egyben hangos csapódással lököm be. - Nem tudom milyen játékot szeretnél játszani, de én nem vagyok vevő rá és nem áll szándékomban részese lenni. Keress valaki mást! - Aztán erőt véve magamon eldöntöm, hogy ez csakis álom lehet, tehát semmiképp sem eshet bántódásom, megragadom a férfi karját és minden erőmet beleadva elkezdem őt húzni, sőt rángatni az ajtó felé, hogy amennyiben hagyja magát, végleg megszabaduljak tőle és kivágjam őt innen, mint macskát szarni.  

Mirabella & Lucifer

↜ Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural. ↝

- Ó édesem, engem mindenki szívesen lát, miután jobban megismeri... önmagát. - mosolygom szélesen kezéből száműzve a könyvet valamerre. - Tulajdonképpen ezért is vagyok itt. Mert gondjaid vannak aaa benned lévő feszültséggel... - lépek el mellőle, hogy leülhessek. - Ne háborogj, cicám, nem vagy te tenger... A bőrödnek sem tesz jót, és a hajad... pfff, talán már is megakarsz őszülni? - vágok egy grimaszt nem tetszésem kifejezve.
- Azt kétlem. - vigyorodom el sejtelmesen, azon megjegyzésére, hogy csalódni fognak azok a bizonyos emberek. - Miért ne? Most még görcsölhetsz rajta, hogy játszd a jó kislányt, de én kihozom belőled az igazi rossz csontot. Mondhatni kéz a kézben járunk a rosszval. - emelgetem szemöldökeim huncutúl.
- Hé! - biggyedt le ajkam a repülő pohár után, főleg tartalma miatt, bár azon aztán jót szórakoztam, ahogy felhúzva magát, még rajtam próbálja kitölteni haragját. Vigyorogva indulok meg vele, bár lelki könnyedséggel cövekelhetnék le a padlón, még akkor is, ha nem volnék az, aki, hiszen hozzám képest egy Törpilla volt.
- Biztos, hogy így jössz? - pillantok felé jókedvűen, hogy végre útnak indulunk, bár én igazán nem aggódom az öltözéke miatt, hiszen onnantól, hogy belém kapaszkodott és kilépett velem az ajtón, kezdetét vette a mi kis közös kalandunk.

Ahogy kiléptünk az ajtón, ami önmagától csapódott be mögöttünk hevesen egy éjszakai bárban találtuk magunk. Én ugyanabban a dögös öltönyben, ő pedig, még jobban is járt általam, mintha hagytam volna, hogy abba a pizsamaszerűségbe jöjjön. Igaz, lehet csak az én ízlésem szerint volt kellően visszafogott. Az esetleges kifakadását is mosolyogva figyeltem, s mondanom sem kell, esélye sem volt visszabújni  csigaházába, mivel, hogy az ajtó azon nyomban köddé vált, mihelyt kiléptünk rajta. Mintha ott se lett volna. Ellenben a klubban dübörgött a zene, tele volt nála nem kevésbé alul öltözött és sok, italtól jókedvű emberrel, plusz, hogy ne legyen annyira könnyű dolga - mert nyilván elsőre a menekülést választaná - sajna ennek a klubnak nem volt kijárata, nem... még vész kijárata se. Hisz itt vész csak akkor volna, ha begubózna a jó hangulat ellenére és nem hagyná, hogy a makacs buksija helyett végre a szíve vezesse.
- Még mielőtt engem hibáztatnál, tudd, hogy a saját elméd csapdájában vagy. Nem egy álomban, hanem egy börtönben odabent. - bökök a két cicije közé. - Engedned kell a vágyaidnak, más különben a saját félelmeid rabja maradsz, míg bele nem fulladsz a kétségeidbe.
És a legfontosabb, ami egyben kulcs a menekülésedbe, hogy... nézd már, pezsgő piramis! - terelődik el figyelmem, mögé mutatva az említett, finomsággal töltött poharakból épített piramisra, ahová oda is sántikálok kettőért. Az egyiket pedig oda is nyújtom felé. - Érezd magad megtisztelve! - vigyorgom a pezsgőbe hörpintve. - Elvégre nem sokan mondhatják el, hogy az Ördöggel partiztak... - emelgetem szemöldökeim hízelgőn, majd vele vagy nélküle, de én le is húzom azt a néhány korty pezsgőt és a mellettünk lévő pultra teszem az üres poharat.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Lucifer & Mirabella

“Sunshine, if I ever disappear, please tell people that I ran after the Devil, trying to get my soul back.”

Már eddig is elég sokat gondolkoztam azon, hogy talán nincs minden rendben a fejemben, de ezek után  már tuti biztos, hogy megkattantam. Soha életemben nem volt ilyen élethű álmom, mikor minden porcikám úgy érzi, hogy ébren vagyok és esküszöm még kávéért is visít. Megfordul a fejemben, hogy hátat fordítok neki és csak visszamegyek az ágyba, fejemre húzom a takarót és úgy várom meg amíg felébredek, de van egy olyan érzésem, ez sem menne zökkenésmentesen. A férfi csak humbugokat beszél, én pedig nem is értem miért épp őt szülte ki a tudatom. Mert ugyebár egy álom elvileg a saját tudatom szüleménye lenne, éppen ezért is döntök úgy végül, hogy megpróbálom őt saját magam kizárni onnan. Meg egyben a lakásból is.
- Úgy érzem magam, mintha egy ötéves gyerekkel vitatkoznék. Fogalmam sincs, hogy miről hadoválsz itt nekem, nincs szükségem megtérítésre vagy akármit is szeretnél. Egyébként is, mi vagy te... valami hittérítő? - Önmagam megismeréséről beszél, meg mennyek kapujáról meg arról, hogy milyen jó vagyok. Mondjuk a rosszat tervezi kihozni belőlem, szóval legfeljebb valami szektába tartozhat. Végül csak sikerül eltökélnem magam és minden erőmet összeszedve kezdem el őt húzni az ajtó irányába. Még meg is lep, hogy ennyire egyszerűnek bizonyul ez a feladat, több ellenkezésre számítottam, de nem panaszkodom, inkább örülök, hogy megszabadulhatok tőle. És bár egy meglepett pillantás vetek rá mikor megkérdezi, hogy biztosan így jövök-e, nem szentelek neki nagyobb figyelmet, hiszen nem tervezek vele menni.
Már csak akkor tudatosul bennem, hogy bizony csapdába csalt, mikor az ajtón kívülre érve igyekeznék éppen visszafordulni, de az egyszerűen az orromra csapódik, majd a csendet is hangos zene töri meg, aztán hirtelen már nem is otthon vagyok. Sőt, nem is a korábbi öltözékemben. - Mi a...? - Nézek fel értetlenül, de azért még sikeresen elharapom a mondat végét, mielőtt még az valami cifra káromkodássá válna. Ez a hely tuti nem az én elmémnek a szüleménye, be sem tenném a lábam ilyen helyre, nemhogy még elképzeljem őket. Az öltözet ugyan nem pont visszafogott, de legalább ízléses. Végülis egy bohócjelmezt is rám aggathatott volna.
- Börtön? Kulcs a meneküléshez? - Kérdezek csak vissza idétlenül, még mindig csak arra törekszem, hogy értelmet adjak mindannak ami körülöttem folyik. Aztán pezsgőpiramis. Átveszem tőle a poharat, bár magam sem tudom mit kellene vele kezdenem. Nem szándékozom meginni azt, ugye? Ugye?! Bár ez itt csak egy álom... Vagy börtön, vagy mi a fene. - Az Ördöggel? - A kérdések csak egyre jobban gyülemlenek fel a fejemben, semmit sem értek abból ami itt folyik, bár egyre kevésbé félek tőle. Pedig ha tényleg az ördög lenne, akkor talán nem ártana. - Ha jól sejtem akkor nagyon jól tudod, hogy nem iszom. - Mosolygok rá idegesen mert még nem teljesen értem, hogy mire megy ki a játék. - Arról nem is beszélve, hogy ez nem túl bizalomgerjesztő... Mi van ha valaki már megmérgezte őket? Vagy Drogot tett bele? - Bökök a piramis felé. - Lehet te is halott leszel néhány percen belül. - Mondom, majd a pohár felett kezdek el szimatolni, aztán mégis a pultra teszem azt. - Téged nem tanítottak meg arra, hogy csakis azt idd meg ami a tiéd és soha ne hagyd az italod figyelmen kívül? - Frappánsabb ellenkezéssel aligha jöhettem volna fel. Azt meg nem tagadom, remélem, hogy tényleg mérgezett volt az ital és hamarosan összeesik én pedig mehetek vissza az ágyamba. De előtte még meg kell próbálkoznom valamivel... Hülye lennék nem kihasználni egy ilyen alkalmat.
- Ácsi! Te tényleg képes vagy bárhová elrepíteni minket? - Nézek rá még mindig értetlenül, de ezúttal a tekintetemben már ott csillog a csíntevés is. - Mi van ha azt mondom, hogy egy nagy vágyam lenne találkozni valami menő színésszel? Eskü engedni fogok a vágynak ha elrepítesz mondjuk Tom Ellis lakására. - Bólogatok fürgén egy hatalmas vigyorral az arcomon.

Mirabella & Lucifer

↜ Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural. ↝

Szórakozott mosollyal figyeltem figyeltem, ahogy ledöbben a saját átalakulásán és próbál felül kerekedni kiakadásán, pedig itt aztán igazán kitombolhatná magát, ha nem is a maga agresszív módján. Az még kicsit odébb van... De az én figyelmem sem tart ki örökké, az alkohol sikeresen elcsavarja fejem, legalább is egy kis időre, mert megosztom vele a kincset, amit én egyből le is húzok.
- Ha jól sejtem, fogalmad sincs még mit várunk ettől a naptól és azt sem, hogy benned is épp úgy ott lapul a kisördög, amit szándékomban áll előhívni és elő is fogom. - kacsintok felé egy huncutot, miközben azt figyelem, hogy még mindig csak méregeti a még hűs, buborékos italt.
- Egy pezsgő piramisba??? - kérdeztem hitetlenkedve és már-már felháborodva. - Az maga lenne a megszentségtelenítése! - háborogtam, persze félig sem komolyan. Mérgezett? Ugyan...
- Ééén? Csibém, szerinted, ha ilyesmire képes vagyok, mint amire, meghalnék egy kis méregtől? Hogy nézne már az ki...? A világ Ördög nélkül? Minden a feje tetejére állna... - csóválom fejem kissé sértetten, méltatlankodva, és szám félre húzva, fejem csóválva, ahogy végül leteszi a pezsgős poharat, amit pár percen belül úgy is eltűntet valaki. Szemeim forgatom anyáskodó megjegyzésére, miközben csettintek a pultosnak, hogy teremtsen nekem még valamit, mert hát egy pohár pezsgő még nem fogja beindítani a bulit. A választott finomságot, pedig duplázza meg, ezt pedig egy "béke jellel", azaz két ujjam felmutatásával jelzem neki, aztán figyelmem visszafordítom a hiszti királynőre.
- Nem csak teleportálni... - emelgetem sokat mondóan szemöldökeim, jelezvén, hogy más dolgokban is elég jó vagyok. Tulajdonképpen mindenben. De látom már a szemei tükrében magam. Pontosabban a benne bujkáló kis ördögöt. Tán előbb felfedi magát, mint gondolnánk... Már-már azt hiszem, hogy valami egészen korhatáros, esetleg beteg dologgal jön, erre... ennyi? Egy színész lakása? Nem mondom, leskelődni utána tényleg kissé... beteges, de hozzám képest az is pitit dolog. Szemeim forgatom, félvigyorral húzva ajkaim.
- Tom Ellis?? Ugyan mááár... ő már rég megtört nekem, csak hát közben családja lett, szóval hagyom, hogy a saját poklában éljen... Azt hittem ennél merészebb vagy... pff... Tom Ellis... - forgatom szemeim, érzékeltetve mennyire cikis, hogy ilyesmit kér. De ha ragaszkodik hozzá, hülye lennék nem élni a lehetőséggel.
- De tudod mit? Legyen... Viszont mivel tettél róla, hogy ne bízzak meg benne, előbb neked kell nyújtanod valamit. Elviszlek oda, de előbb megiszunk itt együtt egy üveg akármit, vagy néhány pohár koktélt, józanul úgy sem akarnál találkozni vele, és megmutatod a tánc parketten milyen unalmasan nyomják az olyan kocka csirkék, mint... öhm... te mivel is foglalkozol? - fittyenik félre szám, mert eme apróságról el is feledkeztem, bár sokat nem is foglalkoztam vele. Nem amiatt vagyok itt, mert uncsi a munkája, hanem mert a munka uncsivá teszi őt is.
- Naaa? Áll az alku? - nyújtom a kezem pimasz, széles vigyorral képemen. Az alku az alku, akkor is, ha Ördöggel köttetik. Akkor alku csak igazán!

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Lucifer & Mirabella

“Sunshine, if I ever disappear, please tell people that I ran after the Devil, trying to get my soul back.”

Idegesen és talán némi félelemmel a szememben tekintek fel rá amikor arról kezd beszélni, hogy egy kisördögöt szeretne belőlem kihozni. Őszintén szólva nem is tőle félek. Sokkal inkább saját magamtól. Bár többnyire angyalnak tartom magam és azt mondom, hogy egy legyet sem lennék képes bántani, pontosan tudom, hogy átkozott sok elfojtott érzelem és harag van bennem. Amit természetesen évek óta gyűjtögetek és csak próbálok elnyomni magamban, mert semmiképp sem szeretnék kisördög lenni. Azzal pedig teljes mértékben tisztában vagyok, hogy valójában a kellő noszogatással, képes lesz előhozni egy olyan énemet, amit már oly régóta rejtegetek. Persze nem azt mondom, hogy egy őrült gyilkost rejtegetek a felszín alatt... Őszintén szólva magam sem tudom, hogy pontosan mit is rejtegetek, de azt tudom, hogy az a Mira, egy egészen másmilyen Mira.
-Ó ha te tudnád, hogy az emberek milyen szörnyűek tudnak lenni. Bármit megmérgeznek... - Adom is alá a lovat, reménykedve abban, hogy ezzel ráveszem arra, hogy békén is hagyjon a pezsgővel. - Ugyan te nem halsz bele. De én simán... Én csak egy egyszerű halandó vagyok, nem pedig... az Ördög. - Úgy mondom ki a szót mintha maga az átok lenne, ugyanakkor alig bírom ki, hogy ne nevessek rajta. Mert milyen ördög már? Még álmomban sem tudok hinni az ilyen badarságokban. Még akkor sem ha közben átteleportált minket egy bárba és furcsa dolgok történnek körülöttünk. Elvégre ez egy álom, itt bármi megtörténhet, démonok nélkül is elszabadulhat a pokol. A kérdés már csak az, hogy hogyan vehetem át az irányítást a saját álmom felett.
- Mert neked lenne jobb ötleted? Valaki aki még nem tört meg és legalább feleannyira jól néz ki? - Kérdezem felvont szemöldökkel. Kíváncsi vagyok, hogy az agyam szüleménye ugyan jól be tud-e találni vagy valami irtózatos opcióval jön majd fel, akire még csak kíváncsi sem lennék. Az agyam szüleménye... furcsa, hogy tulajdonképpen magammal beszélgetek, mégis tényleg olyasmiket akar tőlem kérni, ami... Egyszerűen csak nem én vagyok. De muszáj, hogy a saját képzeletem legyen ő is, hiszen másképp nem tudhatna ennyi mindent rólam. Nem tudná, hogy sem az alkohol, sem a bárok nem éppen az én világomba tartoznak. Ahogyan azt sem tudná, hogy bizonyos szintekig, bizony lakozik bennem egy rossz. Egy olyan énem, aki el van nyomva. Talán tényleg csak engednem kell neki? Elvégre ez csak egy álom. Mi rossz sülhet ki egy kis táncból meg egy italból, amit az álmomban követtem el? Senki sem fog megvetni érte. Senki sem fog tudni róla. Senki.
- Egy koktél. Nem több. Évek óta nem ittam, kétlem, hogy szükség lenne többre. - Egy hatalmasat nyelek, mert bár ez csak álom, mégis úgy érzem, sok-sok évnyi elkötelezettségem és akaraterőmet dobom most ki a kukába. - És egy tánc. - Még az ujjamat is felmutatom neki, hogy biztosan megértessem vele, hogy hányról is beszélünk. Magam sem hiszem el, hogy beadom a derekam, tulajdonképpen saját magamnak... De ez csak álom. Semmi valóságalapja nem lesz. Ugye?
- Áll az alku. - Nem túl nagy magabiztossággal ugyan, de végül elfogadom a kéznyújtását, még akkor is ha közben a torkomban dobog a szívem és rohadtul rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. - Ez a kocka csirke pedig divattal foglalkozik. Mit gondolsz honnan jöhetett ennek az öltözéknek az ötlete nálad? Ha már a saját agyam szüleménye vagy... - Nézek ezzel magamra, bár még mindig nem tartom a legvisszafogottabb öltözéknek, mégis legalább ízléses. Mert más nem is lehetne olyasmi ami a saját fejemből pattan ki.
- Amíg te eldöntöd, hogy milyen koktéllal szeretnél meglepni, én megyek gyakorolni. - Bökök a táncparkett felé, ahol emberek sokasága már rázza is magát. Nem vagyok egy nagy táncos és bárokba sem sűrűn járok, de azért otthon, a négy fal között előfordul, hogy előveszem a menő lépéseimet, éppen úgy ahogyan a zuhanyzónak is a tökéletesnek nem mondható hangomat. Mikor végül otthagyom a furcsa alakot, akinek még a nevét sem tudom, rájövök, hogy talán túl korán kötöttem alkut az ördöggel. Hogy valójában nem pontosítottunk semmit sem. Nos, remélhetőleg ő nem ténylegesen az ördög és nem adtam el a lelkem Tom Ellisért.

Mirabella & Lucifer

↜ Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural. ↝

Nem bízott bennem. Érthető. Na de nagyon úgy tűnt, hogy senki másban sem. Még magában sem. Pedig láthatta, hogy úgy csavarom az eseményeket ujjam köré, ahogy nekem tetszik. Különös és bizarr? Hát igen, de jobb, ha hozzászokik. Más különben, hogy rángassam ki unalmas életéből, ami minden csak nem igazi. Nem baj, ha álarcot visel, na de az már aggasztó, ha odáig jut, hogy lassan ő maga is elhiszi azt, ami nem is ő.
- Kétségbe vonod az ízlésem? - vonom fel kérdőn szemöldököm, majd lemondóan sóhajtok egyet, név híján. - Szomorú.
Viszont az már kevésbé, hogy csak sikerül rávennem mégha aprósgokra is. Mit nekem egy kis teleportálás, ha mellette ilyen jól szórakozhatok is? Majd rájön ő is, hogy jobb is, ha rám hagyja magát. Izgulnia sem kell, hogy mi jár majd a fejemben. Mert rájön, hogy mindig őrültség.
- Agyszüleménye? Ó, hát persze! Ha te ettől nyugodtabbnak érzed magad és nem félsz olyasmit csinálni, amit alapvetően igen, nyugodtan mondogasd csak magadnak. Maximum előbb kibújik a szög a zsákból. - vigyorgom pimaszul, éppen csak nem villannak meg ördögi szemeim.
Huncut pillantással követem szemeimmel a táncparkettig, főleg, mert nem bízom még benne. De végül kellemeset csalódom. Majd még mindig vigyorogva, önelégült pillantással fordulok a pult felé és kérek ki valami erősebb koktél. Szükség lesz rá. Nem nekem. Neki. Aztán visszafordulva figyelem mit produkál. Eleinte csak mosolygok rajta, mert olyan érzést kelt bennem, mint egy ügyetlenkedő ovis kislány, aki a sok gyakorlás ellenére is pont nem azt csinálja, amit kell. Hát ezért kapott ilyen csini ruhát. Néha még fel is nevetek. Majd úgy döntök, beszállok, mielőtt más vetemedne rá és elcsaklizná a szórakozásunk, mert bizony még messze a nap vége. Szépen közelebb megyek, a parketten már illegve billegve, majd bestartolok mögé.
- Azt hittem minden nő vérbeli rúdtáncos... - pimaszkodom, ha esetleg nem tenné magát oda eléggé. - Talán nem akarod látni Mr. Fürtöskét? Dobd be magad, cicám! - nevettem. Ha sikerült felvennie a zene ritmusát, én is felvettem az övét. Mire vége a számnak az italunkat is kifogják adni, addig meg teljesítheti az alkunk egyik részének rá eső részét.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Lucifer & Mirabella

“Sunshine, if I ever disappear, please tell people that I ran after the Devil, trying to get my soul back.”

Valóban nem sokan mondhatják el magukról, hogy együtt táncoltak az ördöggel. Tulajdonképpen még én magam sem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán én megtettem-e. Ő valóban az ördög lenne? Ha igen, akkor mi a francot keres a fejemben? Vajon gondolatolvasó is? Fogalmam sincs, hogy miben hihetek, mi az ami innen bármi is igaz lenne és mi az ami csak a saját... vagy éppen az ő agyának a szüleménye. Egyáltalán tőle származhat bármi is miközben ő csak az agyamban létezik? Nem tudom. Ahogyan azt sem tudom, hogy mégis hogy a fenébe váljak meg tőle. Az nyilvánvaló, hogy nem hagyja magát könnyen. Hamarabb adtam be én a derekam és mentem bele az ostoba játékába, aminek őszintén szólva értelme nem sok van. Nem értem miért akarja annyira, hogy igyak. Azt még talán értem, hogy miért akar velem táncikálni... Na de inni?
Mindenesetre még ha nem is tökéletesen, de igyekszem eleget tenni az egyezségünk rám eső részének betartásával. Legalábbis az első felének. Mikor csatlakozik hozzám sem állok meg, pedig legszívesebben azt tenném. Ha másról lenne szó már rég lekevertem volna neki egy pofont, már csak a beszólásért is, de hé... Ez csak egy álom. Semmi rossz nem történhet. Esélyes, hogy emlékezni sem fogok minderre. Bár Mr. Fürtöskére remélem azért fogok.
- Nem hiszem, hogy lenne okod panaszkodásra. - Fordulok is meg, hogy ismételten szembe nézhessek vele. - Aligha dobhatnám be magam ennél is jobban. Kétlem, hogy ennél jobban rázhatnám még a hátsóm. Egyébként sem szögezted le előre, hogy milyen táncot akarsz... mostmár be kell érned ennyivel. - Mosolygok rá diadalittasan, majd magamhoz veszem az egyik nekem szánt koktélt is, bár még mindig ringatom a csípőm, egész jól belejöttem. - Remélem felkészültél egy részeg nő pesztrálására a nap hátralévő részében. - Emelem meg a poharam. Próbálok úgy tenni, mintha ez semmiség lenne, próbálok továbbra is mosolyogni hozzá, de valójában nem ezt érzem. Nem bízom benne és még álmomban sem szeretném magam rá bízni. Mégis meghúzom a pohár tartalmát, mielőtt bepánikolnék és meggondolnám magam. Pedig jól tudom, hogy ebből még baj lesz. - Most örülsz? - Nézek fel rá egy gúnyos mosollyal, majd pedig ismételten belekortyolok az igencsak erős italba, ami szinte felperzseli a torkom. Soha sem voltam oda az alkoholért.
Próbálom hamar eltüntetni a poharam tartalmát, ám mégsem sietem el, mert tudom, hogy ha az egészet egyben lehúzom, nagy valószínűséggel hamar eszméletlen állapotba kerülök. Nem hiába egyeztem bele csak egyetlen italba, hiszen sok-sok éve nem fogyasztottam alkoholt, gyorsan a fejembe szállhat. Ami talán gyorsabban meg is történik, mint azt én gondoltam. - Hé, figyelj csak... Ez a hely... Ugye ez nem létezik? Mármint, itt minden csak a képzeletem szüleménye? - Teszem fel neki a kérdést, ahogyan a tekintetem a válla mellett egy nagyon ismerős alakot fürkészik. - Itt senki sem létező személy, ugye? Ezt mind te, vagy én... vagy mi, teremtettük? - A hangomból már rájöhet, hogy kezdek nyugtalan lenni. Ahogy pedig az ismerős alak megfordul, ezzel alkalmat adva nekem arra, hogy végigmérjem az arcát is, egy szempillantás alatt ugrok hátra, majd a kezemben tartott csak félig megivott koktélom is kicsusszan a kezemből. Az üveg egy csattanással ér földet, szilánkok hullanak szét a földön, a koktél maradványának egy része eltűnik a padlón, egy másik része pedig Lucifer cipőjén telepedik meg, ragadós nedűként. - Vigyél innen! - Csupán néhány másodperc erejéig fagyok le. Úgy ragadom meg a férfi karját, mintha az életem múlna rajta... Talán mert így is van. - Vigyél innen, de komolyan! - A pánik természetesen kiült az arcomra. - Megtettem amit kértél, most rajtad a sor. Nem akarok itt lenni. Csak csináld megint azt a hókuszpókuszt és menjünk innen. - Bólogatok rá hevesen és nagyon igyekszem úgy tenni, mintha nem éppen az ex férjemmel szemeztem volna. A világon az utolsó ember lenne akivel találkozni szerettem volna. Nemhogy még álmodni is vele.