...but I missed you, cowboy...

Cale láthatóan rosszul viselte az igazságot. Érthető... Csak, hogy a tényeken ez mit sem változtat. Mondanivalója elég vegyes volt, ám minden mondata szöges ellentéte volt annak, amit előtte mondott. Ezzel pedig nem tudok mit kezdeni. Vele ellentétben én sosem voltam őrült. Csak szimplán kiszámíthatatlan. Ő viszont maga sem tudja mit akar, ezért felnőtt hisztibe kezd, ami igen, többnyire gyilkolászásban, mások hibáztatásában és minden igazság letagadásában merül ki. Bosszantó. Viszont örülök, hogy a végén Gyda mellettem döntött. Pláne azok után, amik ma itt elhangzottak. Egy idő után inkább már nem is reagáltam Cale szavaira, hisz csak újra s újra ugyanazokat hajtogatta, én pedig nem fogom győzködni. Nem kér senki szeretetéből... Mégis itt van, mert bosszantja, hogy volt kedvese él és virul, ráadásul tagadja a közösen eltöltött éveiket, és bár tojik a fejére, és a halálát akarja, a nulla érzései ellenére mégsem képes megölni. Igen, valóban tudom milyen az, ha meg van a lehetőség, mégsem oltod ki a másik életét. Csak hogy én azt el is ismerem. Travis félkegyelmű, de mint látható nem reménytelen. Hibát hibára halmozott - de ki nem? - viszont attól még sokat köszönhetek neki. Cale szerintem csak fél. Mármint persze, hogy fél, de leginkább attól, hogyha el is jutnának odáig Shaneel, hogy egyáltalán rátudjon nézni a pasas, és esetleg még idővel lenne is köztük valami, retteg tőle, hogy a történelem megismételné önmagát. Mert ugyan most tagadja, de nem egy embertől hallottam vissza, hogy a bájos, első ránézésre Caleel szemben igen alázatos gorilla, úgy baszkodja a falhoz az ajtó mögött, és dugja véresre a seggét, hogy őt kéne dutyiba dugni. Komoly érzelmi kötődésre vall, ha valakit fizikai és lelki terrorban tartanak, még is inkább védi a kapcsolatuk, semmint fejvesztve meneküljön. Mert Cale védte... Amikor Shane véget akart vetni neki, vagy meg volt Cale lehetősége, hogy ott hagyja, nem tette. Sőt, még ő kapart érte. Igen... a többi kalandjuknak is híre ment, mivel... nem volt épp túl nagy titokban tartva. Én elhittem Calenek, hogy a fickó csak kihasználja, hiszen... ne már öreg, ezek szerint tényleg szarrá verhette sokszor. De ilyen az, ha az embernek sokáig nincs senkije, és aztán fél, hogy nem is lesz.
"Nekem az nem kell. Csak összevissza beszélsz." Mintha csak egy gyerek toporzékolna, mert már túl idős a búcsú puszihoz. Közben meg milyen jó, mikor beveri a térdét, vagy szomorú.
- Már akinek... - és itt legfőképpen rá célzok. Én nem bízom meg üzlettársaimban, a barátaimat pedig megválogatom.
Persze felesleges is beszélnem, láthatóan úgy is csak saját maga visszhangját hallja a buggyant kobakjában. De legalább Travis megint résen volt. Nevetve koccantam neki mellkasának, ahogy elrántott.
- Na mi van, te is magadhoz tértél? - kuncogtam. Már épp lemutattam a rudacskára és mondtam volna Calenek, hogy ez ismételten csak a gyávaságát bizonyítja, de arra már sajnos nem került sor. Nem mondom, hogy kellemes volt a landolás, se azt, hogy jó érzés volt, ahogy buksin talált egy-két törmelék, de... volt már ennél rosszabb is. Én meg mint mazochista... hát biztos nem fogok emiatt morogni. Ellenben, már a por végetti köhögésem közben elkezdtem röhögni, ahogy kimásztunk a törmelékek alól.
- Látod? Pontosan erről beszéltem... Nem csak egy kibaszott hisztigép, de egy gyáva öregember is... Ráadásul borzasztó udvariatlan. Még csak el sem köszönt, hogy rohadjon meg... - húztam félre szám, miközben szépen felálltam és leporoltam magam. Terry biztos örülni fog. - Na mindegy... szerintem fogjuk mi még látni egymást... Ha másért nem, hát a drágája miatt... - vigyorgom, hajamból is kisöpörve a port és törmeléket, majd a törmeléken végig mászva, visszamegyek a kirobbant raktár ajtóhoz is.
- Wuhúúú! Csokiii! - kiáltottam fel győzedelmesen és alaposan átnéztem mi a választék.
- Már te is kezded? - morgolódtam, miközben kisétáltam egy ölnyi finomsággal a raktárból. Egyet pedig közben is majszoltam. - A veszett rókával sem kell balhézni, hogy neked essen. Na ő pont ilyen. Kár, hogy az emberek agyonlövése nem legális, mi? - vigyorgok. - Ó, jut eszembe az emberekről... Van egy telefonod? - nem ártana szólni a kutyusoknak, hogy van egy befogásra váró nyuszika.

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

Igen, ezt pedig jól mutatja a képed is, meg hogy két hónap alatt 90 éves lettél. - bólogatok hunyorogva, s egyúttal erőteljesen utalva az egyértelmű dolgokra. Most kiabálhat velem, de akkor is ezek a tények, bassza meg.
- Az előbb arról karattyoltál, hogy őrült vagy. Döntsd már el. - forgatom szemeim, mert láthatóan nem csak külsőleg romlott jelentősen az állapota, de agyilag is végleg zokni lett.
- Őszintén? Még csak személyeket sem kell sorolnom. Már az itteni klotyó mellett lévő wc pumpa is többet ér nálad... - bökök el magam mögé hüvelyk ujjammal az említett hely felé.
Kár a gőzért, Rowan. Cale pontosan olyan, mint egy 4 éves, aki éppen csak megtanult beszélni. Gondolkodni nem, ó nem. Ellenben hisztizik, mert fáradt, aludnia kéne, viszont ő a cirkuszban akar maradni. Hát Cale... sajnálatos, de a gyerek évek már elég régen elreppentek. Felhúztam magam ugyan, de ebből fakadóan hamar le is nyugodtam. Hülyékkel vitatkozni fölösleges. Ha pedig még trottyos is, még idegesítő is az oda-vissza fölös harc.
- Gyda téged is a barátjának tekintet, a sok szarság ellenére... Ráadásul én is próbáltam lebeszélni róla, dehát mit lehet tenni, annyira kis naiv... - pillantok Travisre, miközben Cale is dumál valamit, de felteszem fele annyira sem lényegeset, szóval... jah... A becézgetésemre pillantottam oda unottan pislogva párat, mert úgy érzem újra s újra ugyanoda jutunk vissza. Hisztizik, ám ahelyett, hogy nekem panaszkodna és hibáztatna, vissza is mehetne vagy élhetné életét. De nem! Mert ugye, ami nincs...
- Neem, nem kell bő lére engedni a dolgot, nem kell bonyolítani. Nem az egyszerűség a gond. Az a helyzet, hogy beszari vagy, Cale. Mindig is az voltál, és mindig az is maradsz. Rohadt gyáva vagy, és igazából akárhányszor visszaemlékszem mindig csak akkor volt nagy a pofád, ha volt egy testőröd, egy-két idióta, akik védték a segged. Ember... olyan egy beszari pacni vagy, hogy egyetlen fegyvertelen ember ellen háborút indítottál, és hívtad az összes vérebedet, még minket is. Ha tudom, hogy full egy maga jön, kiröhöglek és ott hagylak a faszba... Csak is azért volt mókás az egész, mert közben jöttek az ürgék, meg ez a neveletlen hercegnő... - csapok Travis fenekére, ha még ott van mellettem, persze vigyorogva.
- Annyira fosol mindentől, hogy bántani sem merted, nem, hogy megölni. És csak akkor mertél közelebb menni hozzá, amikor már haldoklott. - csóváltam fejem még mindig szórakozottan, ahogy felidézem, mekkora egy szarzsák volt. Ott sírt, rít nekünk, hogy bántja a faszija, és sereget toborzott ellene. Baszki, ezt normális emberek normálisan is letudják rendezni.
- Hát tekintve, hogy most is itt vagy, és úgy nézel ki, mint egy gigantikus, dagadt, döglött béka, aki a napon szárad, mostmár inkább csak "nélküled" lesz a dolog. Nem hibáztatom. - csóválom fejem sóhajtva.
- Nehéz helyzetbe? Te hülye vagy... Egy dolog, hogy él, de a világvégén. Ha annyira nem vagy képes, hogy megöld, annyi a dolgod, hogy nem mész utána. De ne itt rinyálj nekem, mert él és nem akar. Változz át kutyává. Azokat mindenki szereti. Talán még puszit is kapnál a fejedre... - puffogtam, mert már megint engem hibáztat, pedig milliónyi egyszerűbbnél egyszerűbb megoldás lehetne rá.
- Nem gondoltam. - vonok vállat flegmán. - Szarok az életedre és az övére is. Tökéletesen megfelelt alany volt, már pedig hülye lettem volna akkor elpusztítani. Plusz, idővel, ha ismét kereszteztük volna egymás útját, kiderült volna, hogy hosszútávon van e valami mellékhatása a dolgoknak... - és ezen a ponton egy pillanatra el is töprengek a témán. Nem csak a kísérlet mellékhatásain, de azon is, hogy talán még hasznot is húzhatnék ebből. - Hm, hm... - hümmögök hangosan gondolkodva, miközben előszedek egy snickerst, amit még Travistől kaptam a hisztim után és kicsomagolva elkezdem falatozni.
- Talán tényleg jól jöhet még a kisgazfickó... Neked úgy is útban van. Én pedig kisajátíthatnám, ha már úgy is ennyire kerülitek egymást. Téged már úgy se kedvelne, és kihívást se látna benned, mert nem őrült vagy, csak hülye, és ráadásul ronda is. Viszont van... akinél hasznát vehetném... - vigyorodtam el gonoszul. - ötleteltem hangosan.
Szemeim forgatva figyeltem távolabb, ahogy padlót fog... tényleg kiment a gyakorlatból. Sajna az ilyen egyedeket, már az álaltorvosnál sem hagyják szenvedni. Talán agyonkéne verni, mielőtt fizikai fájdalmat kezdene érezni, ahogy az agya elfonnyad.
Kérdésére fejem csóválom.
- Abban egyetértünk, hogy belőled csak egy van. Pont mint abból a wc pumpából a sok klotyó mellett. Éppen ezért fog könnyebben halászni. Lássuk csak... én azt vettem észre, hogy neki fontosak a külsőségek, ergo, kiestél. Szereti, ha valaki okos, intelligens, szóval megint bukta a számodra. Illetve hát, kár is tagadni, szerintem szereti a pénzt is, ami neked már biztos nincs annyi. Nem emlékszik arra, milyen volt a kapcsolatotok, tehát simán talál magának jobbat. Az is lehet, hogy egy nőt! - tárom szét kezeim, melyek hangosan csattannak lábaimon, ahogy leengedem őket. Ura az életének... igen, pont mint most. Sose fogom megérteni, hogy miért pont azok erősítgetik ezt, akik láthatóan megállás nélkül másokéval vannak elfoglalva. Oké, jó, fárasztó és szar úrrá lenni az életünkben jelen lévő káoszon, de attól még azzal kéne kezdeni.
- Neki is? - röhögtem el magam. - Most is itt sírsz, hogy képtelen vagy pórázon tartani, nem csak őt, az iránta érzett érzéseid is! - nevettem. - Nagyon bénán nyomod. Pont, mint egy magát is rosszul hitegető, gyáva kis szar... - vigyorodtam el.
- Ó, bazd meg, Cale, már megint ugyanazt ugatod. Az, hogy te mindent magadra veszel, így jártál. Shane életét mentettem meg vagy tettem tönkre, ő pedig nem a tied, sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy Franciaország varázsában már is valami szépfiú torkába dugta a nyelvét. - pimaszkodtam, bár ettől függetlenül simán lehet. Nem hiszem, hogy olyan fickó volna, mint Roman, de a pasas nagyobb hatással volt rám, mint a másik, mert őt ismertem is, szóval nehéz eltekinteni az ő... készségeitől...
- Hát... nem véletlen lett az a becenevem, ami. Én már csak ilyen vagyok... rosszabb, mint egy agytumor. Ezt Travis is igazolná... - kuncogom, mert erre azért büszke vagyok.
- Régi időkre? Emlékszem... csak, hogy mi sose voltunk barátok, maximum üzlettársak. Kaptam és elvettem. Ennyi... - vonok vállat, nagyjából eddig hagyva, hogy az új pofikámhoz érjen, mert még én sem taperásztam ennyit. Szóval nemes egyszerűséggel tökön térdelem, majd hátrébb lépkedve betolom az utolsó csoki falatokat.
- Nem... de tekintve milyen kangörcsös volt a barid, nem biztos, hogy hallani akarom a részleteket... - fintorogtam, mert hát azért fúj már. - Társaságában? Perverziót, mert amilyen hosszan kibírtátok egymás mellett olyan jellemmel, mint ti... más magyarázat nem lehet rá... Pedig mai napig jót röhögök, ahogy egy-két idiótával felidézzük, milyen engedelmes kiskutya voltál és vagy talán még most is... Még a csomagtartójába is bepakolt. Csodáltam, hogy végül a nyakörvet nem kaptad meg... - kacagtam.
- Így belegondolva, a doki egy roppant manipulatív emberke, akinek jó hasznát fogom venni. Mentem szólok is majd a cimbiknek, hogy hozzák vissza, mert jó kis állás ajánlatom van. - ugrabugrálok izgatottan.

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

A rejtély idővel meg lett oldva. Magam által... Azt viszont továbra sem értem, miért engem okol, amiatt, ami történt. Igen, feltámasztottuk, és? Nem lett halhatatlan, ráadásul elvileg egy szimpla doki, szóval tetőkön se tudna ugrálni. Még is idáig jött és hisztizik. Ez kb. olyan, mint, amikor a kisfiúnak tetszik a kislány, de ahelyett, hogy szemtől szembe megmondaná neki, inkább szemtől szembe lefejeli. Calenek nem az a baja, hogy él - legalábbis a mondanivalója minden mondatnál ezt erősíti -, hanem, hogy él, és bár úgy tűnik minden oké, Cale nem tud mit kezdeni vele, mert nem őt szereti, csak kezelni akarja. Ez valóban gáz, viszont nincs is hozzá semmi közöm.
- És mi tart vissza? - tárom szét karjaim értetlenkedve, mert komolyan... vicc az egész. Eljött megölni, miközben az bántja, hogy él valaki, akit megölhetne. Ezúttal sajátkezűleg, ha már itt tartunk. Talán most se menne neki. Mert gyenge... mert még mindig érez iránta... legyen az akármi is. Tudom milyen az... én sem ölném meg Travist, mégha néha meg is itatnám vele a wc vizét. - Valószínűleg a világvégén van, többé nem látjátok egymást, mintha nem is lenne, még is itt hisztizel. Ez vajon mit árul el rólad?
Aztán jött a fekete leves. Nem csak az esett rosszul, ahogy Gydaról beszélt, hanem, hogy vele takaródzott, mintha ő nem tette volna meg. Na most akkor mi is a probléma?
- Vigyázz a szádra, tata! - böktem felé mérgesen. - Én sem tartalak többnek egy rohadt vén kecskénél, de Gyda a mai napig a barátjának tart téged! Talán ő az egyetlen, aki elfogadott téged a sok hülyeséged és betegséged ellenére! - morogtam, mert azért na. Nem azt mondom, hogy nincsenek vitáink Gydaval, de olyan nekem, mint a lüke húgom, akire vigyázni kell. Mint Lambert rám. Arra pedig nem is térnék ki, hogy Gyda a mai napig hiányolja Travist is. De nem szólnék róla neki, mert szerintem sokkolná, hogy halott volt és feltámadt. Gyda azt is sajnálta egyből, hogy megölte Shanet, de akkor ott úgy látta, hogy ezt kell tennie. Plusz megijedt, hogy ő akarja lelőni a többieket... Csettintettem egyet.
- Hallod egyáltalán, amiket mondasz? Most akkor az a bajod, hogy él, vagy az, hogy él, de nem kaphatod vissza? Megölhetnéd a saját kezed által, de most még is azon sírsz, hogy nem a te hibádból halt meg, mintha nem is akarnád, hogy meghaljon. Mintha csak azt bánnád, hogy már nem úgy tekint rád, mint mikor elvesztette az emlékeit... Most akkor tulajdonképpen mit is akarsz? Nem tőlem, mert az nyilvánvaló, hogy rám csak kivetíted a problémád. Shanetől mit akarsz? - kérdeztem értetlenkedve.
- A dolog nem ellened szólt, nem gúnyból támasztottam fel és nem véletlen akartam távol tudni a várostól. Az ő teste volt még a legjobb állapotban, az agya is épségben volt. Csak egy kísérleti alany volt... semmi több. - vonok vállat, hogy azért ezt tisztázzuk. Közben még mindig előző mondatai visszhangzottak a fejembe. Talán Lamb óta kicsit érzékenyebb vagyok ilyen téren, de mintha minket hibáztatna, hogy meghalt. Dehát akkor ott úgy tűnt - lévén, hogy háborút indított ellene- hogy nem akarja életben találni. Nehéz volt követni Cale gondolat menetét. Először mintha arról beszélt volna, hogy visszaakarja szerez Shanet, csak az utolsó verziót, most meg engem hord el mindennek.
- Mi van? Én nem vagyok hibbant, te buzi... - morgolódtam, mert sok mindennek tartom magam, de őrültnek semmiképp. Őszintének inkább.
- Irigy? Oké, jó, tudom, szenilis lettél, ahogy megöregedtél, megértem. De azért ugye tudod, hogy te jöttél ide és akarsz kinyírni. Én tojok a fejetekre, a magam dolgával foglalkozom, mert kurvára nincs időm még másokkal is foglalkozni. Szóval mit akarsz ember...? - teszem fel ismét a nagy kérdést. Szemeim forgatva figyeltem, ahogy Cale rám támad, majd mikor már ugrás közben repült, én szimplán csak odébb álltam, hogy hasra vágódjon. Szépen távolabb sétáltam, majd felé fordultam. - Lehet félreértek valamit... De nem félsz, hogy elveszted Shane nyomát és amíg nem vagy ott, addig ő... talál magának egy khm... másik beteget? Komolyan jobban szeretted azt, aki a végén volt, mint aki előtte? Ne már Cale, azt mondta, hogy erőszakos volt veled. Hogy bántott és kínzott és megerőszakolt. Parancsolgatott... és még is inkább őt akarnád, mint azt, aki csak próbált jó emberré tenni?

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

Totál zavaros volt az egész jelenet. Nekem nem volt ismerős a fura fazon és úgy tűnt Travisnek se, noha ő állandóan a torkának esett volna és valahogy mintha hagyta is volna magát. Jó, megértem, egy ilyen öreg embert földre küldeni nem nehéz csak hát veszélyes. Mert ha kimegy a dereka és itt jajgat majd nekünk, mi fogjuk szarul érezni magunk.
Neeem, engem néz és nekem beszél, tehát biztosan engem ismer. Mondjuk ilyen képpel nem csodálom, hogy összekever mással. Szerintem én sem ismerném meg magam a tükörben egy ferde este után. Biztos pánikba esnék, hol vannak a hegek, a szép, egyedi pofikám.
- Megölsz?? Az bizony sokáig fog tartani... mondjuk úúgy örökké. Raktál el magadnak elég pelust? - vigyorodom el s bár nem okoz nagy meglepetést a bohóc jelmezének trükkjei - ne már, végtére is nekem is van gyilkos cirkuszom - azért jó volt tudni, hogy Travis nem csak magára gondol. Szép, lehet nekem is megkéne védenem... Már majdnem el is hintettem valami poén a számára egy szimpla köszönöm helyett, mikor a bolondos - nak hitt - bácsika toporzékolás közepette végre kinyögte az első dolgot, amivel kezdeni is tudtam valamit. Igaz, elsőre így sem jutottam egyről a kettőre. Összevont szemöldökkel kaptam irányába fejem. Igen, nos, valóban kísérletezünk ilyesmikkel mostanában, és ha nem is olyan nagy sikerrel, valóban voltak, akiket szépen visszahoztunk. Várjunk csak... Ó, basszus!
- Állj, várj... - tettem ki magam elé kezem, ahogy fékezni kívántam jó kívánságait felénk. - Te Shane Websterről beszélsz??? - kérdeztem, bár szinte biztos is voltam benne. Addigra már arra is volt sejtésem, ki az ürge, míg végül ő nem igazolta kijelentésével.
- Mi a picsa...? - kezdtem el röhögni, ahogy képében fel nem ismerve, de duzzogásában már igen csak láthatóvá vált Cale. - Mi a szar, Cale fiú? - hahotáztam, mert azért lássuk be, amíg én itt elvileg szépülök, ő addig... hát igen... - Megcsípett egy génmanipulált darázs, amitől megdagadtál és 30 évet öregedtél?! - nevettem, mert lássuk be, na ez, tényleg poén. Persze próbáltam én együtt érezni, csak hát... ez nagyon gáz.
- Kicsit elhagytad magad, nem gondolod? És látom a keresésembe bele is öregedtél... - kuncogom még mindig. Kellett egy kis idő, amíg kiszórakoztam magam rajta, igazán megérdemeltem ilyen napok után, s ha bár a sokkolótól nem tudtam megvédeni a kis sajtkukacot, azért azt nem hagytam, hogy lerúgja magáról. Én húztam le felsőjénél megfogva Travist.
- Nyugi... Ez csak Cale... - forgatom szemeim somolyogva. De Cale kérdése nyomán, ha nem is azonnal, azért leesett mit mondott. Egy dolog, hogy feltámasztottam a fickó, deee...
- Várj... de te erről honnan tudsz....? - merült fel bennem a kérdés. Útnak eresztettem egy repülőjeggyel és egy kis pénzzel, de nem mondtam neki, hogy... ó, jaj! Ez a sok szerencsétlen, komolyan mondom... Újra felröhögök.
- Ne mááár! Felkeresett??? Édes istenem... - törölgettem könnyeim kuncogva, majd ismételten Travis felé néztem. - Látod? Ilyen a szerelem. Visszatalál az ember. Ha akarja a másik, ha nem... - böktem Cale felé fejem csóválva. - Vegyél róla példát és te inkább maradj magányos fickó... - tanácsoltam, mert hát ő is láthatja mennyire nem jó, ha a másik nyakán marad egy élőholt. Aztán Cale felém nyújtott kezére néztem és elfintorogva léptem egyet hátra egyik lábammal.
- Mert egy öreg szenilis fickó lettél, aki lehet elfelejtett szarás után kezet mosni... Fúj. - fintorogtam, még a hideg is kirázott egy pillanatra.
- Nyaralok! - tártam szét kezeim, válaszolva arra, miért nincsenek itt. Nem volt nehéz elugrálni előle, de a harcnál most sokkal jobban érdekeltek a miértek.
- Féreg? - bökök magamra értetlenkedve. - Koppintod a trükkjeim, feltalálok valamit, ami másnak még sose sikerült és még én vagyok a féreg...? - kérdek vissza, majd egyszeriben vállat vonok. - Oké, nekem jó. - feleltem, mert hát kinek mi. - De áruld már el nekem, te mindenkinél okosabb, kis szájhősnek sem nevezhető dagi pacni... Miért zaklatott fel ennyire? Úgy értem, ha ennyire nem láttad szívesen, gondolom megölöd, és elrejted a testét, hogy többé nem is találjunk rá... nem mintha feltámasztottuk volna még egyszer, az csak egy kísérlet volt. Magától ment oda hozzád, nem én kértem. - vonok vállat. - Most még is te hisztizel itt nekünk teljesen feleslegesen? Vagy ezért öregedtél meg? Mert megrémültél tőle? Mert felé őszinték voltak az érzéseid és féltél, hogy megint ugyanaz lesz? Ne aggódj, a bérgyilkos dilidokidnak fogalma sincs az utóbbi évekről... de ezt biztosan te is észrevetted. Ő abban a tudatban van, hogy dokiként ölted meg. Még nekem sem hitte el, hogy miként. - vigyorgom, pedig nem lenne ezt olyan nehéz elhinni, aki ismeri őket. Közben figyelem, ahogy a nyugdíjas Braxie fiú kést csinál a kis varázspálcájából.
- Tudod, nem szép dolog mást hibáztatni, azért, amiben te vagy a bűnös. Vaagy... azért vagy itt, mert... elment hozzád, deee nem akart már veled lenni? Ó, hát az viszont kínos, dehát artról sem én tehetek. - tárom szét karjaim. - Fejezd be a hisztit, Cale... igazán kinőhetnéd már. És most...? Merre van a doki? Azt mondta világgá megy, de ezek szerint... nem sikerült neki?

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

Jó bulinak indult, bár elég hamar rövidre zártuk a bunyót, a tábor zaja miatt. Naaagy kááár, pedig már majdnem felülkerekedtem.
- Vagy csak életre kelt a diliház, így, hogy már nem zargatják őket a hippi dolgokkal. - vigyorogtak, mert speciel engem nem érdekelt. Fura volt, viszont én most is jól elszórakoztam. Már épp leszedtem volna magamról, mire ő önszántából elengedett.
- Háh, ezt vegyem feladásnak? - böktem el felé még fektemben, de végül én is felkeltem és leporolva a seggem, utána indultam.
- Olyan kis beszari vaagy... - cukkoltam, amiért nagy bánatomra felhagytunk a mókával, és bár én is szemtanúja voltam a dolgoknak, kevésbé hatott meg. Halottat láttam. Hozzájuk hasonlókat is, lévén, hogy nekem is van egy ilyen szerem. Ugyanakkor mit sajnáljam őket? Idióta bűnözők voltak. Ők se sajnálnának fordított esetben.
- De jóó! Több csoki marad! - emeltem magasba karjaim, s már indultam is volna el az épület irányába, mikor Travis kapott egyet. Egyik szemöldököm felvonva pillantottam hátra rájuk. Majd szemeim forgatva fújtam egy lemondót.
- Komolyan? Ne hozz már kínos helyzetbe... Engem földre küldesz, egy nyugdíjas meg téged küld a földre? A végén még meg is kell tapsolnom, hogy ennyi erőfeszítés mellett nem ment ki a dereka.. - hőbörgök, mert ez most nagyon rosszul esett. Nem csoda, hogy engem is csak álmomban volt képes kiütni... Kiment a gyakorlatból. De azért nem kerülte el figyelmem, hogy rám pillantva beszélt úgy a bácsika, mintha ismerne. Mintha... Mert, hogy én nem ismertem fel őt. Voltak sejtéseim, kit akarna koppintani, de akkor is... A helyébe azért ésszel tennék ilyen távokat. Még a végén szívrohamot kap. Elhúzom a szám.
- Már meg bocsássss...son, Mr. Beetle Juice, de szerintem összekever valakivel. Talán pont azzal, akit halottnak hisznek, mert hogy... biztos az is... - vonok vállat, más különben mi más magyarázná a kellemetlen pillanatot. - Viszont! - emeltem fel ujjam morcos pofát vágva. - Ez itt az én ötletem! - dobbantottam egyet a vigyorgó hullák felé bökve. De szinte egyből el is röhögöm magam. - Sejtettem, hogy menő lesz, de hogy ennyire...! Vajon még milyen ötletem lopták el... - forgatom szemeim somolyogva, miközben rálépek valamelyik kövérebb hullának hasára és azon kezdek trambulinozni, amíg be nem durrant. Akkor leugrom róla, miközben könnyeim törölgetve röhögök. - Na és most mi lesz? Jöttél ebédelni? Azt már lekésted cimbora... - vigyorgom.

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

Elég hirtelen változtak a dolgok, bár nem mondanám, hogy a fura fickónak köszönhetően, mint sem inkább nekünk. Hogy melyikünk kezdeményezett azt nem tudnám megmondani. Ő adta a csoki, de én hagytam fel utána a durcival. Bár igazából... lényegtelen. Az is lehet, hogy szimplán csak megsajnáltam... Mint legutóbb. Kár, hogy a pofázmányom már nem idézi fel bennem, miért is akartam pont ettől távol tartani magam. Tettem egy ajánlatott. Olyasfajtát, amivel mindketten leverhetjük egymáson a dolgot, még hozzá törvényesen. Ráadásul jutalom is járna érte. Hát kinek ne érné meg?
Nem tudom miért, de azt gondoltam nem fog belemenni. Tévedtem. Igazából... még örült is neki tán. Mi a franc van velünk? Lambert biztos közre fogná most orrnyergét két ujjal, fejét csóválva, miközben mélyet sóhajtva szólítaná a kis Jézust. Travis láthatóan felengedett, még hozzá egyik percről a másikra szinte. Meg én is. Nem mondom, hogy bosszantott, bár szeretem piszkálni, de furcsa volt. Rég volt már ilyen önfeledt, pláne a társaságomban. Akaratlan is felidézi a pillanatokat, ahogy eltekintve az üvegablak felé visszatükröződő tükörképünket nézem. Mintha csak az étkezőjében ülnénk valamelyik étteremből rendelt kaját fogyasztva, és ezalatt kibeszéljük a mai programokat. Kaja után, ha nem is azonnal, de kimentünk, lehetőleg távolabb keresve egy helyet, mert ugyan poénosabb volna, ha még sakk bábuink is lennének, ilyen fejjel kevésbé érzem magam annak a Tricksternek, aki elbírna egy veszett csordával. A kocsi távozása nekem is feltűnt, nem is nagyon értettem, miért hagyja el a bolondokat felügyelet nélkül, de lehet itt ez a szokás, vállat vonva rá pillantottam fel Travisre, aki azért meglepett rosszmájú viccelődésével. Ez rám vallana, mert alapból is rossz vagyok, de rá...? Bizton nagyon bosszanthatta, de akkor is... kettőnk közül nekem kell piszkálni a másikat.
Vigyorogva figyeltem, ahogy megszabadul a zakójától még az erdőben is lehetőleg elegáns módon. Na ez már tipikus Travis. Rajtam csak egy rövid ujjú volt, szóval én nem vetkőztem pucérra. Ki tudja nincsenek e szúnyogok meg ilyesmi... Miközben pedig próbáltam megtalálni a megfelelő helyet és vártam, hogy elkészüljön a harcra, eltöprengve hallgattam. Nem azért, mert gondolkodóba ejtett volna már is, inkább a felvetése miatt, hogy egyáltalán társat keres maga mellé... ráadásul pont engem.
- Tekintve, hogy eddig halottnak hittelek... - vonok vállat elvigyorodva, mert hát valljuk be, pár nappal ezelőtt még ennek tudatában voltam, így azon kívül, hogy néha sajnáltam, amiért ilyen hülye volt, és vittem a sírjához csokit, meg pénz érméket szimbólikusságból, nem igazán töprengtem semmi hasonlóan.
- Mondjak le az évek alatt szépen kijárt rosszfiú utamról és legyek jó? - kérdek vissza, mosolyogva, kissé kétkedően, mert amúgy én ezt totál őrültségnek tartom. Még az ő részéről is. Életem során elég sok minden voltam már, de jó társ semmiképp. Nem való nekem az az élet. Lambert is megmondta előre. És ha megint bakizok? Na meg mi van a bizalommal? Egy jó társban minimum a kölcsönös bizalom meg van. Képes volna rám bízni az életét? Azok után, hogy nem olyan rég még öltük egymást? Nem vagyok pszichológus, és távol álljon tőlem, hogy analizáljak bárkit is, de magamból kiindulva, szerintem Travis nem hős társat keres maga mellé, hanem egy barátot. Partnert, kapcsolatot. Azzal még én is tisztában vagyok a vele töltött sok évem alatt, hogy nem sok emberrel jött ki, akikkel pedig igen, jobbára csak az üzlet végett. Vagy hát a nők a pénze miatt. Pontosan ugyanazt érezheti, mint én kölyök koromban, amikor senki, de senki nem akart, nem szeretett. Csakhogy aztán nekem ott volt Lambert... igaz előtte nem egyszer szarrá vert, néha pedig be kellett zárkóznom a lány wc-be, vagy felkergetett egy fára, mint egy rohadt macskát, de... uhm... várjunk csak...? Azt hiszem egy újabb, noha már sokadik párhuzamot vélem felfedezni. Ahogy nekem egy Lambertre, neki is szüksége van egy Rowanre. A kérdés már csak az, hogy ezt miképp lehetne kivitelezni. Mindenki jól járna, és nekem sem kellene bűntudatot éreznem, amiért... hát igazából magam sem tudom, de akkor sem kéne...
- Jó... - legyintek félvállról vetten. - Majd átgondolom... - teszem hozzá, mert lesz min agyalni a témát illetően. - És most készülj a vereségre! - kiáltottam el magam és mivel, hogy ő nem indult el, én ugrottam oda, első körben úgy téve, mintha megakarná ütni, csak hogy közben gáncsolni terveztem.

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

Ki gondolta volna, hogy ez lesz belőle...? Hát én. És biztosan Travis is. A harmadik a csapatban meg szerintem most is unikornisokról és pufók kis angyalkákról ábrándozott, mert eszébe sem jutott már közénk lépni. Vagy csak ennyire kifogtunk rajta s végérvényesen is feladta. Mindenesetre nem féltünk bezúzni egy-két dolgot azért a szelet snickersért. De ez nem csak a csokiról szólt - bár főleg arról -, hanem a megaláztatásokról, a kényszerítésekről és persze... rólunk. Nem feltétlen rossz tulajdonsága Travisnek az atyáskodás - mert jobb híján anno ez húzott ki a csávából - , de ha felettem próbálkozik így felnőttként, az alvilág leghelyesebb bohócaként, az az azért megér egy fejelést. Ugyanakkor mókás is volt újra egymás életére törni, ha most agyon nem is vertük egymást. Persze ennek jelét nem mutattam, főleg, mert jobban lefoglalt az édesség megszerzése, ami végül sikerült is. Nem feltétlen jóvoltamból, de a lényeg, hogy az enyém. Drágasszág! Ki is csomagoltam gyorsan, miután legurultam Travisről, majd felülve, és ezt követően felállva neki is álltam. Nem mondom diadalmas győzelemnek, de azért örültem, hogy végre valami jó is történik ezen a borzalmas helyen. Az elejét a beszélgetésüknek nem sikerült elcsípnem, annyira lefoglalt a tökéletes íz keverék, amit azóta komálok jobban a Milky Waynél, mióta egyszer láttam vele Lambertet incselkedni egy bolti árus előtt pimaszkodásból.
- Tessék?! - szökik homlokom legmagasabb pontjára egyik szemöldököm, ahogy Terryvel együtt értetlenkedve figyelem Travis, amúgy nagyon is támogatott ötletét. - Végre egy nyelvet beszélünk cimbora! - mosolyodom el, majd kezemben a még bontatlan csokikkal, kíváncsian pillantok Terryre. Behisztizek e vagy morog e valamit, függetlenül, hogy ennél többet úgy se tehetne, mert hát lássuk be, hármunk közül, ő a leggyengébb láncszem. De azon kívül, hogy elismerte Travis jó tettét, nem csinált semmit. Ő meg úgy láttam kezdte feladni, hogy a végén még ő belőle lesz ellenség. Mosolyogva, de kissé szánakozva figyeltem, ahogy morcosan rendet is rakott. Annyira kis szerencsétlen. Mindig is az volt. Egyedül a munkájában sikeres, de mint amennyire ott igen, minden másban brutál szerencsétlen. Milyen magányos lehet már csóri, pedig én se vagyok semmi. De őt halottnak hiszik, ergo minden régi kapcsolatáról le kellett mondania, már ha voltak neki. S láthatóan most sincsenek nagyon barátai. Persze tudom én, hogy jó részt magának köszönheti, és hogy most sem a legjobb módszereket választja, de attól még pont emiatt elég szánni való. Terry egy idióta, de arra pont jó, hogy a szított tüzet rajta vezessük le.
Zsebeimbe tömtem a többi csokit - jóóó lesz az még - és leültem az asztalhoz Avery mellé és amíg vártuk a kaját, az asztal alatt megpaskoltam a combját.
- Hééé, mit szólnál hozzá, ha kaja után, ha már nem sajog a hátad, te konditerem kerülő, kimennénk a friss levegőre, hogy a régi idők kedvéért fitogtassuk a tudásunk? Tudod... mint a cirkusz előtt. - vigyorodom el. Jó, mondjuk pont egy ilyen alkalomból lett tragédia - számomra legalább is - de most kétlem, hogy idáig fajulnának a dolgok.
- Tanultam pár új fogást, míg te a koporsódban szunyáltál... Esélyed sincs. - heccelem kicsit motiválásképp.
- Ha nyersz, visszateszem a csokikat és amíg itt vagyunk, szófogadó kisfiú leszek. De ha vesztesz, éjszaka kilopódzunk és randalírozunk egyet. De hidd el, sokkal jobban élveznéd, mint a jófiúskodást... - vigyorgom.

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

Próbáltam én a magam módján szítani a tüzet, de most vagy ennyire ártalmatlanná vált a képem, vagy egyszerűen azelőtt kialudt volna bennük a szikra, mielőtt egyáltalán talajt fogott volna. Hát ezt nem hiszem el...
Gúnyolódva és kifigurázva utánoztam le Travis kéz legyintését, minden alkalmat megragadva, hogy legalább őt fel idegesítsem, mert úgy tűnt a másik krapek meg se hallotta, amit mondtam.
- Hogy miii??? Hát még jó, hogy bezárom őket! - toporzékoltam, de meg is állok a következő pillanatban és némi hitetlenkedő értetlenkedéssel bökök magamra hüvelykujjammal. - Te királyfinak hívtál? - kérdek vissza, majd Terryre nézek ugyanezzel a fejjel. - Ez milyen aranyos volt már tőle... - vigyorgom idétlenül. Hát így se szóltak még be. Már szorítottam össze ajkaim, hogy tovább hisztizzek a válaszán, mikor szemet szúrt, hogy már ő is kezd hisztissé válni. Ó, yeah, kezdek jó úton járni...
- Na nehogy már még meg is köszönjem, hogy ki hívtad rám a zsarukat! - morgolódtam, de mielőtt nagyon belelendültünk volna, Terry ismét csendre intett minket. Hát menten lefejelem, és biztos vagyok benne, hogy most már Travis fogná le nekem. Engem csak ne "csittelgessen"! Hozzám képest ő csak egy szem porcukor a szilvás gombócon. Persze egyből csokit követeltem magamnak fegyver híján, amit nagy meglepetésemre meg is kaptam... volna. Még a hisztivel is felhagytam, mikor benyúlt a szekrénybe és előhúzott egy szelet csokit. Tényleg az volt! Öcsém, mintha a kalapjából húzta volna elő a nyulat, úgy néztem rá elkerekedett szemekkel, és már-már csorgó nyállal éppen nyúlva a finomság felé, mikor...
- MIIII?!?!?! - sikkantok fel, ahogy két kezemmel vörös hajamba kapok félőrült képpel nézve, ahogy kisajátítja a csokit magának ez a hibbant képregényhős. És még csak szájkarate sem lett a nem létező vitájukból, amit hitetlen fejjel figyeltem oda vissza.
- Az egy dolog, hogy bezársz egy kutyáknak való lyukba, de hogy a csokim is elveszed! Több a soknál!!! - ordítottam, és mit sem törődve, hogy mások is vannak ott, előre hajolva rontottam neki, elkapva derekánál, hogy nekifutva feldönthessem. Mivel amúgy is közel volt, könnyű volt nekimenni, noha messzire nem jutottunk, mert a mögöttünk lévő asztalnak estünk, ami felborult velünk együtt. Kiboríthattunk egy-két tányér kaját is talán, de azt biztos, hogy több nézőnk lett. Ráültem a derekára és közben meg megpróbáltam lefogni egy kézzel, másikkal meg elvenni a csokit tőle. Ha mást nem, akkor két kézzel próbáltam utána lefogni, és foggal elvenni tőle a csokim.
- Add ide! Nem viccelek! Megharaplak, bassza meg! Adod ide! Travis! Add már... ide! - csattogtattam fogaim, és ha küzdött párszor a ruhája ujjába vagy csuklójába is beleharaptam. Nem erősen, nehogy a fogaim bánják, de próbáltam lefegyverezni. Öcsém, ez pont olyan volt, mint mikor kis pöcsként Lambert mindig lenyúlta a csokim vagy kekszem és vérre menő harcot vívtunk. Mondjuk mindig én maradtam alul, mert bármikor szarrá vert, de most szerintem vagyunk azért egyenrangúak.
- Megeszlek a zöldség helyett is, ha így folytatod!

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

Az unikornisnak képzelt szamarunk olyan görcsösen próbálta fent tartani a békét, hogy az már nekem volt kínos. Pillogtam pár értetlent, először a hülye nevére, majd a reakciójára, amit a vezetői képességeimre adott. Persze jól esett, de nem kell dicsérni, magamtól is tudom, hogy egy istenség vagyok.
- Hát ez igazán remekül hangzik, és most, hogy így szarrá lettem dicsérve, én lépnék is. Nálam jobb és szebb példát itt aligha találni, szóval nincs is igazán mit keresnem itt... - utalok arra, hogy az, hogy én itt vagyok egy hatalmas félreértés. Pimaszkodásaimmal még sem értem célt. De még annyira sem, hogy legalább Travis idegeire mehessek.
- Ez így van drága barátom, és a legközelebbi pozitív érzés akkor tölt majd el engem, amikor békésen álomra szenderülsz, én pedig a képedbe nyomom a párnát és addig fojtogatlak vele, amíg egy porcikád is mozog... - mosolyogtam angyalian a két nevű fickóra, hátul összekulcsolt kezekkel, bár volt egy olyan érzésem, hogy lassan én fogok itt bedilizni tőlük és nem fordítva. A bolondokházában legalább fogékonyak voltak a hülyeségeimre, és valahogy könnyebben ujjaim köré csavartam a közönséget. De ilyen pofával szerintem azt sem tudják ki vagyok! Arrgh! Csak kerüljünk kettesbe egy wc közelében Cowboy és megitatom vele a tartalmát!!! Csak akkor térítette vissza figyelmem a valóságra, mikor ismételten hülyeségre hívta fel a figyelmet. Nem is értettem mire céloz a hibbantja, míg meg nem éreztem, hogy Travis fogja a kezem. Egyik alsó szemhéjam rángatózva néztem el felé, majd vissza előre a gumiszobába valóra. Nagyot nyelve fújtam ki szép lassan a levegőt orromon keresztül, nyugalomra intve magam. Nyugi Rowan, eljön a te időd...
- Ó, már ne is haragudj, de rosszul emlékszem, vagy nem te szúrattad le magad karddal is, te patkány! - mordultam rá, de csak azért ingerültebben, mert lelkem mélyén végre szikrát kapott a dühöm, azzal, hogy ő is vitába szállt velem.
- Na tessék! Hölgyeim és uraim, mindenki hallotta, bevallotta!! Dugják a diliházba, de azonnal! -toporzékoltam, ami félbe is maradtam, ahogy még rá is tett egy lapáttal. Komolyan mondom kezdem élvezni az itt létet. - Hogy oda ne rohanjak! Akkor majd kieresztem őket! - tártam ki szabad kezem, majd szemeim forgatva hozzá tettem. - Na és? Te talán nem? - húztam fel szám sértődötten, hogy még engem állít be rossznak. Én nem egy barlangba gyűjtögetem a zsozsót, hanem másokat támogatok vele. Nálam nemesebb lelkű szociopata nem létezik a földön! Az külön mulattató volt, hogy Terry is nekem adott igazat.
- Látod, ez az ember zseni, pontosan tudja, hogy kinek kell hinni! - intettem birka pásztor vagy ki felé, persze még azért idegesen. Egészen addig így is gondoltam, amíg fél pillanat múlva már Travist védte. Egy helyben kezdtem el ugrálni, ahogy lassan agyvérzésben fogok is megdögleni.
- Na nehogy már az ő pártját fogjad! Mi az, hogy félreérteni?! Hogy lehet azt félreérteni?! Hogy lehet félreérteni egy kukit a seggedben?! - sipákoltam, persze tudtam én, hogy nem volt erőszak, és nem is voltam gyerek már, de lényegtelen, mert a magam oldalára szándékoztam állítani. Igen, múlt idő, mert kezdem úgy érezni, hogy itt senkit senki sem tud manipulálni.
- Éhes vagyok! Csokit akarok! - hisztiztem. Ez nem is volt teljesen hazugság, de valójában csak menekülni akartam ebből a kellemetlen szituációból, s mivel, hogy az ablakon nem tudtam kivetődni, kénytelen voltam rögtönözni. Olyan kaja csatát rendezek én itt nekik, hogy amíg a pofikájukat törölgetik, én köddé válok.

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit

...but I missed you, cowboy...

A rossz hír, hogy nem voltam teljesen erőm teljében, a jó hír, hogy legalább másodszorra sikerült leküzdenem, és úgy tűnt most elcsapkodjuk egymást. Talán még fújtattam is hozzá, mint egy macska. Aztán fölém kerekedett, de úgy sem adtam meg neki a lehetőséget, hogy megint kiüssön vagy valami. Komoly elhatározások közepette voltam, hogy agyonverem, mikor nem csak őt, de engem is kizökkentett az érkező ürge. De legalább leszedte rólam, így én is felkeltem, s csak azért nem estem neki megint, mert a fickó merészen közénk állt. Asszondja, csúnya dolog... Ilyet se hallottam még felnőtt szájából. Az viszont tetszett, hogy mégha elég langyi módon is, de legalább leteremtette Travist.
- Igen, cowboy, ejnye bejnye! Te vagy itt a rosszfiú, nem én! - bökdöstem hol felém, hol mellkasomra, állandóan ide-oda kilengve, hogy ne takarjon ki a magas fickó. Amikor pedig amaz felém fordult és rám nézett, morcosan álltam tekintetét, kicsit visszább hajolva, mert ki tudja mit szándékozik most tenni. Itt adja az ártatlant, aztán lehet mindjárt leküld egy tockost. Lamberttől legalább tudom mikor számítsak rá, legtöbbször látszik a szemében, mikor akar pofán verni, de ez a lökött fickó olyan, mint egy unikornis által odahányt szivárvány. Látod, hogy ott van, de még is kétkedve figyeled az egészet.
- Neked két keresztneved van? - ez az első, ami először leesik. Még meg is sajnálnám, ha nem jönne a többivel, aminél kitárom kezeim, jelezvén, hogy lassítson, itt ugyanis valami rohadt nagy félreértés van. - Wowow, lassíts! Nekem? Vezetőm? El vagy tévedve, öregem. Hármunk közül én vagyok itt az egyetlen, aki képes akár egy cirkuszi csordát elvezetni. - bökdösöm magamra büszkén, jelezvén, hogy nekem aztán ő csak ne akarjon itt semmit. De elég hamar tova is terelődik a figyelmem. Ez a fickó mókás egy pofa.
- Szeretettel?! Olyan szeretettel fordulok mindjárt hozzá, hogy szüksége sem lesz villamos székre, mert a tekintetemmel annyi szikrát küldök felé, hogy helyben megsütöm! - toporzékolok, bár még a legkisebb mértékben sem úgy, mint mikor ketten voltunk. Csak nyugalom Rowan, csak nyugi... lehet, hogy a képed mostantól baba popsi sima, de attól még az vagy, aki. Eddig is jót szórakoztál, eztán is így lesz... Kivéve mikor ránézek oldalra Mr. Tökéletesvagyokra és attól kap el az ideg, hogy semmit nem reagál. Ha még is, akkor legalább egy megkönnyebbült sóhajt el hagyja ajkaim.
Még is mit tehettem volna? Mentem velük, pontosabban mögöttük, csak a fickó mögött. Amíg a fickó beszélt, és esetleg nem hátra nézegetett, néha azért piszkálódásból oldalba böktem Travist, had érezze csak, mekkora hiba volt elrabolnia. Úgy ki idegelem a soványkával együtt röpke fél nap alatt, hogy magukra gyújtják a tábort.
- Kényszerképzetek? - kérdek vissza, s nem mondom, azért egyszer-kétszer rángatózott tőle alsó szemhéjam. - Én nem vagyok hibbant, mint ez... - bökök Travis felé. - Nem én játszottam el a halálom többször is és ugrabugrálok tünci, fehér lovag ruhácskában, mint egy kihipózott Batman!! - morgolódom, mert bár alapvetően elég türelmes ember vagyok és jól viselem a drámaibb pillanatokat is, úgy érzem az új képemmel senki sem vesz komolyan. Hahó! Most épp egy szociopata gyilkossal beszélgettek!
Feladom... ezek az őrültségekhez is hibbantak. Morcos, de néma pillantásokat vetek a mutogatott helyekre, illetve a fickóra. Ez csak annyiban változik, hogy a többi lakót említve, sejtelmesen gonosz vigyor jelenik meg arcomon, gondolván, hogy manipulálni attól még így is tudok, de mikor megjegyzi, hogy Travis ténylegesen itt marad, csak tervemről lemondó szemforgatással tárom szét karjaim. Ismerve az emberkéim, nem sok mindenben bízhatok, de remélem azért Gyda még nem csapta széjjel magát annyira a cuccal, hogy jelezze a valamire való kis segítőimnek, hogy bajban vagyok és jó volna, ha valaki ide tolná a seggét.
- De gáz.. és milyen nagylelkű is! Mentem példát veszek rólad, és cserébe a csirke csontokat, kedvességből letolom ennek a beképzelt idiótának a torkán... - lökök egyet Travisen könyökkel. - Remélem, azért nem egy házban kell lennünk, mert a végén még megerőszakol, mint ahogy anno is tette, mikor még korhatár alatti voltam... - dobok be egy full kamu dolgot, hátha rá kap. Bár ha tényleg beszéltek... gondolom mindent is tud. Szemeim forgatom ismételten. Jó, oké, de ha egyedül vagyok akkor legalább könnyebben kitalálok valami szökési tervet, vagy faragok bökőt valami bútorból. Szúrós pillantást vetettem Travisre, aztán követtem a fickót valamelyik asztalhoz vagy, ahová kell. Megtörni, engem? Olyan kiképzést kaptam kölyök koromban a javítóban és Lamberttől, hogy esélyét nem látom.

öltözék: x zene: ambience helyszín: Camp Silent Spirit