+18 Szinte már gonoszul vigyorodom el a kijelentésre, miszerint én lennék a szadista. Én? Aki csak mocsok módon kihasználja az alkalmat arra, hogy visszafizessek neki mindent... kamatostul. De nem mondhatja, hogy nem érdemelte meg ezt a bánásmódot, nagyon is megérdemelte. Nem csak azért amit tegnap tett velem, de főleg azért amit a lányom előtt tett, hogy megpróbáljon elsüllyeszteni szégyenemben. Az már csak természetes, hogy nem hagyom megtorlás nélkül, aztán majd lehet foghatom a fejem, hogy mennyire hülye voltam mikor ő maga is megbosszulni készül mindezért. Mert hülye azért nem vagyok, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy nem úszom meg én sem szárazon, ha valaki, hát ő teljesen otthon van a büntetésekben, ezt talán már bizonyította is. - Ugyan! Ez még semmi. - Válaszolom vészjósló hangon, bár ma már nem büntetem tovább, hiszen már én magam sem tudom visszafogni magam. De mégis tudatom vele, hogy ennél rosszabb is lehetne a helyzete és talán egyszer lesz is, szóval nem árt szemfülesnek lenni. Mikor kijelenti, hogy jófiú lesz, egy kéjes mosoly kíséretében, kezeit még mindig szorosan lefogva, ajkaimmal az övéi felett, de ekkor már nem tudok csókra koncentrálni mivel hevesen kezdem el az iramot fokozni. Ezzel együtt engedve magamnak és egyben neki is, hogy kiélvezzük a gyönyör minden pillanatát, ezúttal egyszerre a csúcsra érve. Eljutni oda már magában egy csodás érzés, de közösen, egyszerre tenni azt, még édesebb. Mikor végeztünk nyomok végül egy csókot ajkaira és elengedve kezeit, kicsit lejjebb csúszva rajta, dőlök végül mellkasára, hogy megpihenjek szívverését hallgatva, bár jól tudom, hogy a padló aligha lenne a legkényelmesebb helyszín erre. - Nem gondoltam volna, hogy képes leszel kivárni a büntetésed, nagyon türelmetlen szerelőnek tűntél. - Emelem fel végül a fejem, hogy felé villanthassam a már arcomra ragadt pimasz vigyort. - Aztán visszavágót nem szeretnék! - Nevetek fel összeszűkült szemekkel. - Szóval mi a terved a mai napra? Tényleg munkába akarsz állni velem? Mármint segíteni...? - Teszem fel a kérdéseket kicsit félve, hiszen még mindig nem mondta, hogy mibe is fog kerülni az a bizonyos segítség és bár elég sokat adtam már neki magamból, nem tudom, hogy többre képes lennék-e.
Miután az együttlétet letudtuk visszaöltöztem és magamhoz vettem a saját ruháimat is. Mármint a porondmesteri ruhámat. Megvártam, hogy Jay megcsinálja még, amit esetleg meg szeretett volna még csinálni, aztán beültünk a kocsimba és az egyik házamhoz mentem, hogy valami tisztességes ruhát vegyek fel, amiben kimehetek mellette az utcára és a rendőrségre, na meg kicsit alakítani tudjak a kinézetemen, hogy ne legyek annyira feltűnő. Nem lenne szerencsés, hogy felismerjenek, főleg nem a rendőrségen. A nappaliba kísértem, majd ott hellyel kínáltam. - Ülj le. Rendbe szedem magam és mehetünk is - mosolyogtam és egy csók után tovább is álltam a szobámba, hogy kiválasszam a megfelelő öltönyt és kellékeket, majd a fürdőszobába mentem, hogy nekiálljak a nagy átalakulásnak. Elsőnek a ruhákat vedlettem le, hogy egy elegáns, úri öltönyt vegyek a helyére egy elegánsan megkötött kendővel, aztán jött a frizura. Hosszas fésülködés és hajfixálás után, de sikerült megcsinálnom a tökéletes új frizurát, majd felvittem némi sminket is, hogy a bőrszínemet kicsit hétköznapibbá varázsoljam, aztán felhelyeztem egy élethű álbajuszt, amit meg is pödörgettem. Máris mennyivel másabb, ugye? A cirkuszi gyilkos után máris egy kifinomult úriember lettem. Ezt csinálja utánam valaki! Eltettem egy pakli valódi francia kártyát és egy pakli "borotvakártyát" is, aztán az övemre csatoltam egy rendőrségi jelvényt, mely szerint az Albany rendőrség egyik hadnagya vagyok. Úgyse fog senki utána nézni, elég megmutatni a jelvényt. Ha kérdezik mit keresek New Yorkban, majd azt mondom Jaynek segítek a nyomozásban, ugyanis korábban Albanyban is történtek hasonló gyilkossági ügyek. Az lényegtelen, hogy ez egy halott rendőr jelvénye, nem fogják ellenőrizni. Ismerem már a rendőrséget, ennyire nem alaposak. Kiballagtam Jayhez a nappaliba és, mint valami francia nemes szóltam oda neki. - J'ai fini, chérie. (Elkészültem, drágám.) - mosolyogtam, egész hiteles akcentussal beszélve a franciát. - Emmanuel Montand hadnagy, Albany rendőrség - vigyorogtam. A jelenlegi álcámhoz egy francia név dukált, szóval ez volt volt a legkézenfekvőbb. Lehetséges, hogy nem fogom tudni megállni, hogy ne hülyéskedjek, de legalább az inkognító megvan. - Mondja mademoiselle Winters, mennyire szorosan szereti a bilincset szex közben? - kérdeztem, bár most már szándékosan túljátszott francia akcentussal és vigyorogtam is egyet. - Velem tartana az őrszobára egy kis kihallgatásra?
Bár én magam az együttlét után jobb szeretek még bújni és lustálkodni, most mégis be kell látnom, hogy bár a munkaidőm nem olyan kötött, nem bővelkedünk már túl sok időben. Főleg nem úgy, hogy már így is eljátszottuk azt ami volt. Így tehát még ha nem is szívlelem túlzottan a sürgetést, mégis ráveszem magam, hogy elszakadjak tőle és én magam is felöltözzek, majd a fürdőben kicsit helyre pofozva magam, elkészüljek. Azt követően pedig a korábban ágyon elhagyott szolgálati fegyverem begyűjtése után, Cale-t követve ismételten a kocsijába ülök. Egészen hozzá tudnék szokni egy saját sofőrhöz, sosem szerettem hajtani, de legfőképpen nem itt a nagyvárosban, ahol mindenki eszetlenül csak nyomja a gázt és ha rajtam állna, minden második sofőr kapna egy büntetést. Talán még Cale is, de igyekszem nem panaszkodni, elvégre legalább én kényelmesen ücsöröghetek mellette. Ezúttal elég merészséget összeszedve ahhoz, hogy a rádiójával is babrálni kezdjek, majd a megfelelő zenét megtalálva, jókedvűen énekelni, vagy inkább ordítani kezdem azt, remélhetőleg nem túlzottan idegesítve őt, hiszen hangom az ugyebár nincs. Erre pedig ő maga is hamar rájön. Már csak akkor hagyom abba a visítozást mikor megérkezünk egy gyönyörű ház elé, ahol pedig kiszállva az autóból ismételten követni kezdem, hogy aztán a kanapén ücsörögve megvárjam amíg ő maga is elkészül. Hát mondanom sem kell, hogy szemöldökeim az egekbe szaladnak az új álca láttán, alig bírom ki hogy ne nevessem el magam. - Úgy nézel ki mintha a nagytatám lennél... - Nevetek is fel végül, mert hangosan kimondva csak még viccesebbnek tűnik az öltözéke. - Szerintem a pólóm jobban állt... - Vigyorgok is pimaszul, hogy aztán felálljak és nevetve megérintsem azt a szörnyen festő valamit az arcán. - De jó, nem kell tudniuk, hogy öregapámmal szexelek. - Szinte képtelenségnek tartom nem nevetni a kinézetén. Persze értékelem én a kilétének elrejtésére való próbálkozásait, de tényleg ez az amire úgy gondolta, hogy működni fog és egyszerűen csak tökéletes? Nem lett volna egyszerűbb egy baseball sapkát a fejére csapni egy napszemüveggel és bőrkabáttal, majd úgy tenni, mintha csak egy hosszú átbulizott éjszaka után döntött úgy, hogy munkába kellene állni? - Oké, menjünk mielőtt még meggondolom magam. - Mondom szemforgatva. - Remélem nincs nálad néhány kézigránát vagy tudom is én mi. Viselkedni fogsz?! - Nézek még rá kérdőn, majd pedig ismételten az autó felé indulunk, hogy most a rendőrség felé vegyük az irányt. - Szóval elárulod végre, hogy mi is a terv? - Kérdezem őt még mielőtt az épületbe mennénk, hogy végre felvilágosíthasson a terveiről amit már tegnap este óta próbálok belőle kicsikarni, nem túlzottan sok sikerrel. Viszont mostmár itt az ideje, elvégre fogalmam sincs, hogy mit csinálunk itt... Mármint, hogy mit csinál ő itt.
Az éneklése nem idegesített, ahogy a zene sem. Volt már részem rosszabb élményekben is, tőle pedig még kevésbé sem zavart. Sőt, még csatlakoztam is a kornyikáláshoz a refrénnél, mert azt sikerült megjegyeznem. A házhoz érve bementünk, a nappaliban várakozó álláspontra ítéltem, hogy aztán új álcám képében előjöjjek, mikor kész lettem. Meglepett a reakciója, másra számítottam, de ez nem vette el a lelkesedésem, sőt. Elővettem egy bajusz fésűt és átfésültem vele bajszomat. - Én egy francia nemes vagyok, mademoiselle Winters - javítottam ki és megigazgattam a zakóm. Fintorgok válaszán, ám, miután megpiszkálta a bajszom ismét kifésülöm, de el is nevetem magam tőle. - Lehet tényleg be vagyunk rúgva? - nevetek fel ismét, hiszen engem is szórakoztat ez az elképesztő, bizarr helyzet, viszony, amiben vagyunk. Tényleg semmit nem tudunk komolyan venni, de azt gondolom ez így van rendjén. - Hát te mondtad, hogy valami hétköznapi, nem feltűnő alakot öltsek, ha együtt mutatkozunk - mondtam felvont szemöldökkel, de hiába, ez most már marad, ha már annyi időt elcsesztem rá. Nem két perc alatt hoztam ezt össze. - Nem, nincs semmi ilyesmi, tiszta vagyok, meg is motozhatsz - mosolyogtam. - Tudod, megbeszéltük. A feszültséget máshogy vezetjük le - kuncogtam és megcsókoltam, majd nadrágon keresztül megsimogattam lábai között. Igen. Máshogy vezetjük le a feszkót, nem gyilkossággal. Amúgyis uncsi lenne a bűnözés, ha nem lennének zsaruk.
- Terv? - kérdeztem meglepetten, mikor kiszálltunk a rendőrség parkolójában. - Az nincs - nevetek, mert tényleg nem volt tervem. Nem is értem miből gondolta, hogy van. - Csak gondoltam együtt lehetünk a munkában is. Te dolgozol, én meg addig kártyázom - vettem elő a hagyományos francia kártyát, majd a dobozt el is tettem. - De majd menet közben kitalálom. Egyáltalán minek jöttünk ide? Miért nem az egyetemre mentünk, vagy a halottak hozzátartozóihoz? Van itt nekünk dolgunk? - tudakoltam, hiszen nem voltam otthonos a rendőri munkát illetően. Lehet van nekik itt valami aláírni való, papír munka, stb. - De nyugiii, nem csak egyszerűen láb alatt leszek. Átolvasom a jelentéseket, meg mindent, hogy informáltabb legyek és segítek. Holnap már a sitten lesz a gyilkos, ha rajtam múlik! - vigyorogtam, majd be is mentünk az épületbe, ahol a felügyelő is volt. Épp az egyik diszpécserrel beszélgetett, majd, mikor kiszúrt minket csípőre tett kézzel, szigorú tekintettel fordult felénk. Pontosabban Jay felé. - Még beszélünk - mondta a diszpécsernek, majd hozzánk sétált.- Elég sokat késett. Ki ez az ember magával? - pillantott felém. A jelvényem felé mutattam. - Montand hadnagy, Albany Rendőrkapitányság. Nemrég konzultáltam Miss. Wintersszel a gyilkosságok ügyében és volt korábban nálunk is egy hasonló eset. A felügyelő nem kis meglepettséggel és hitetlenséggel nézett felém. - Francia? - Oui, monsieur. Fintorgott, újra végig mért, majd szemöldökét megemelve forgatta meg szemeit. - Mindent értek... - mondta halkan, amire már az én szemöldökeim is felszöktek, de nem szóltam semmit. Kezet nyújtott, én pedig kezet fogtam. - Dr. Horatio Sinclair felügyelő. - Emmanuel Montand. Úgy gondolom tudok önöknek segíteni a nyomozást illetően. - Szívesen vesszük. De örülnék, ha legközelebb Miss. Winters erről velem is beszélne. Nem szeretem, ha csak úgy belefolyik valaki valamibe, aminek én is részese vagyok. - Ugyan, nem akarom lenyúlni maga elől a sikert, monsieur Sinclair. Csak konzultálok. Bólintott. - Legközelebb ne késsen ennyit - intett Jay felé mutató ujjával. - Írja be magát a jelenlétibe és nézzen be a gépbe. Van benne néhány újdonság. És ha valakit idehoz, vagy valakivel konzultál, előbb nekem szóljon. Ne szervezkedjen a hátam mögött! - mondta szigorúan, majd távozott is. - Ezt a tahót - morogtam.
A kérdése hallatán már én magam is elgondolkozom, hogy esetleg teljesen véletlenül nem kevertünk-e valamit az italainkba, mert az kétségkívüli, hogy mindketten meg vagyunk ma kattanva. Azt meg főleg nem tudom, hogy hogyan fogok így mutatkozni vele anélkül, hogy nem a nevetés ellen küszködnék a nap minden pillanatában. Mikor pedig kijelenti, hogy ez számára a nem feltűnő és hétköznapi álca lenne amivel be tud vegyülni a nép közé, csak mégjobban nevetni kezdek. Egyszerűen nem is értem, hogy hogyan gondolhatja ezt az egészet komolyan. Úgy érzem mintha már valamiféle paródiában vennék részt, de szinte már érzem a végét, ami pedig egy horrorfilmet megszégyenítő jelenet lesz ahogyan rájönnek, hogy egy hírhedt gyilkossal sétálok be a kapitányságra, majd pedig lelőnek mindkettőnket és itt a vég. - Szóval ez lenne a nem feltűnő álca. - Jegyzem meg még mindig kuncogva, hihetetlen, hogy folyton meg tud lepni valami újjal. - Hé-hé! - Szólok rá még mindig vigyorogva mikor úgy dönt, hogy demonstrálja mi módon is szeretnénk levezetni a feszültséget, ha nem akarjuk, hogy a rendőrségen emberi fejek hulljanak minden irányban. És bár nem lépek fel az érintése ellen, de tudtára adom, hogy ezt még visszakapja. - Nincs terved? - Nézek rá most egyszerre meglepetten, egyszerre rémülten. - Azt hittem... - Azt hittem egy épkézláb használható tervvel jöttünk ide, vagy már akár tudja is, hogy ki a gyilkosunk mert annyira könnyen ki tudta szúrni, vagy fogalmam sincs mit hittem. De azt mondani, hogy nincs semmi terv, egy olyan embernek aki még a tervet is megtervezi, sőt még a tervezést is tervezi, egyáltalán nem volt okos. Főleg nem úgy, hogy valami magyarázatot is adnom kell arra, hogy miért van itt, ki ő és mi köze az ügyhöz, pedig még a nevét is alig tudom kiejteni. Nem találhatott volna egy kevésbé francia álcát? Akkor még a hülye akcentusa sem vonná el a figyelmem arról amit csinálnom kell. - Igen... - Kezdenék is bele a magyarázkodásba mikor Sinclair felügyelő éppen leszedni készül a fejem a késésért, de szerencsémre Cale... akarom mondani, Montand hadnagy, átveszi tőlem a szót. Talán így szerencsésebb is, még a végén azt mondanám, hogy tejes balesetem volt és emiatt érkeztem később. Mondjuk ez nem is lenne olyan nagy hazugság, de jól tudom, hogy a felügyelő már kevésbé tartaná viccesnek. - Elnézést, én sem tudtam, hogy ilyen gyorsan meg fog érkezni. Csak ma reggel hívott, hogy meggondolta magát, nem szalaszthattam el az alkalmat. - Adom magyarázatként reménykedve abban, hogy Horatio nem fog ezen túlzottan fennakadni, ahogyan leellenőrizni sem fogja a hadnagyot, aki minden bizonnyal nem létezik. - Szerintem nem kimondottan kedvel minket. - Nézek fel Calere egy apró mosollyal az arcomon, miután Horatio leszidta a fejem majd hátat fordítva nekünk, elsétál. - Oké, gyere velem! - Mondom végül, majd követve a felügyelő utasításait, beírom magam a jelenlétibe, aztán pedig a saját asztalom felé veszem az irányt. - Tessék! - Helyezem is elé iratok és akták tömkelegét, hiszen ezt akarta nem? - Jó szórakozást. - Vigyorodom el ismételten, majd én magam a számítógéppel kezdek el babrálni, hogy kiderítsem miféle újdonságokról is kellene tudnom. - A gyilkos mindenképp olyan ember kell, hogy legyen aki ismerte az áldozatokat, némelyiket talán jobban, némelyiket kevésbé. Szerintem az kilőve, hogy az illető nő lett volna, de az is, hogy diák. Az illető valaki olyan kell, hogy legyen aki jó erőben van és pontosan tisztában van azzal, hogy hogyan kell felakasztani valakit. Ha jól sejtem akkor minden áldozattól elvitt valamit trófeaként, tehát büszke magára, egészen biztosan nem fog leállni... Nem tudom mi lehet az indok vagy kiindulási pont arra, hogy hogyan választja ki magának a következő áldozatot. Azt hiszem itt jössz te a képbe. - Az utolsó mondatnál lejjebb veszem a hangom, hogy más ne hallja amit mondok, elvégre nem kell mindenkinek tudni, hogy miért kértem az ő segítségét. Ha valaki meg tudja mondani, hogy milyen ok vagy indíték vagy milyen módon választja ki a következő áldozatot, az ő lesz. És bár ez ijesztő és egyáltalán nem kellene valaki olyan mellett lennem, akinek tapasztalata van ilyesmiben, mégis jelenleg ő az én reményem. Talán az egyetlen reményem.
- Nincs, de lesz. Még kitalálom, ha átolvastam az aktát. Akkor már többet fogok tudni és elő tudok állni egy jó haditervvel - mosolyogtam, ám a mosoly szinte lehervad, amikor a felügyelő megjelenik és belekezd a szidalmazásba. Hogy ennek sincsen jobb dolga? A magyarázatunkat szerintem elhitte, majd Jay felé fordult. - Ez mondjuk érthető. Vannak ilyen hirtelenkedők. Csak engem akkor is zavar. De most már nincs mit tenni, ellenben akkor eredményeket szeretnék. Szóval hajrá, munkára - mondta, majd távozott is, mielőtt még komolyabb vita alakulna ki. - Nem köteles kedvelni - rántottam vállat és nem is igen várnék tőle mást. Ismertem már őt régebbről, noha sokat nem találkoztunk és nem is beszélgettünk, de ismertem a természetét. - De nem is várom el tőle. Ő zsaru én meg... - legyintettem. Követtem őt az asztala felé, ám megrökönyödtem a sok-sok papír láttán. Azt hittem csak pár oldal, de ez... - Látom a rendőrség is alaposan hozzájárul az erdőirtáshoz... - sóhajtottam. - Amúgyis, nem kéne már itt is digitalizálni mindent? Ki használ még papírt és nyomatót? Már a futár is Ipad-en kér aláírást... - mondtam lefitymálóan, majd leültem és felnyitottam néhányt, miközben őt hallgattam. - Tuti, hogy a komornyik a tettes... mindig a komornyik - viccelődtem, pedig lehet nem kéne, hiszen elég komoly ügyről volt szó. De hát én már csak ilyen voltam... vicces fiú. - Nekem ez a módszer valahonnan ismerős - gondolkodtam el, mert valóban volt nekem egy egyfajta deja vu érzésem, miközben az aktákat olvastam és kristályosodni kezdett nekem egy kép a fejemben. Nem mostani kép és nem is ismertem a fickót személyesen, csak nagyjából hallottam már róla. - Hmmm... - merültem el még inkább az eset leírásában, aztán kicsit megvilágosodtam, hogy lehet én ismerem az elkövetőt. - Szerintem én tudom ki a gyilkos - jegyeztem meg, noha nem lehettem benne száz százalékig biztos. - A pasas neve Victor Tooms. Valamikor a Brooklyni alvilág egyik hóhérja volt, az árulókat akasztotta fel és azokat, akik sokkal tartoztak a góréknak. Nem sokat tudok róla, nem igazán ismertem és az utóbbi években eléggé el is tűnt az alvilági életből. Szóval lehet ő lesz a te embered. Ha látnám, felismerném. Nem ismertem személyesen, de látni láttam már, az arcáról meg tudnám neked mondani ki is ő. Lehet mostanában az egyetemen dolgozik, nem hiszem, hogy beírta volna az önéletrajzába, hogy ki is volt ő. Elég megnyerő fickó, belőle még ki is nézem, hogy alaposan elbeszélgessen az emberekkel és megismerje őket. Tipikusan az a pasas, akit mindenki imád, akinek mindenki megnyílik, főleg, ha hosszú ideig nap, mint nap a környezetükben van. El kéne mennünk az egyetemre.
Végülis megnyugszom mikor Horatio hátat fordít nekünk és magunkra hagy. Őszintén szólva én magam sem tudtam, hogy mennyire lesz gyanakvó velem és az új barátommal kapcsolatban, aki bár felépített magának egy egész jó álcát, mégis hihetetlenül hülyén festett. Bár talán ez ráfogható a nemzetiségére. Na nem mintha bármi bajom is lenne a franciákkal, semmiképp sem szeretném ha ez rosszul jönne le bárkinek is, de na... Kicsit furcsa stílusuk van az már egyszer biztos. Teljesen más, mint nekünk itt. Habár abban is biztos vagyok, hogy ők is ugyanígy gondolkozhatnak rólunk amerikaiakról. Ha jobban belegondolok általában mindig mindenki minket gondol furcsának... Nem is tudom miért. - Imádsz a rendőrséggel gúnyolódni, ugye? - Nézek rá felvont szemöldökkel, mikor közelebb gurulok hozzá székestül, mintha csak valamit mutatni szeretnék neki az aktákban. Majd körülnézve, hogy megbizonyosodjak arról, senki sem figyel minket túlságosan közelről, lábai közé simítom egyik kezemet. - Csak nehogy valaki felhúzzon majd. - Vetem oda pimaszul, miközben próbálom őt kényelmetlen helyzetbe hozni az odalent művelődő kezemmel. - Az milyen szörnyű is lenne! - Mondom vigyorogva, majd visszahúzva karomat, úgy hallgatom őt, mintha mit sem tettem volna. - Nem rémlik, hogy az egyetemen lenne bárki ilyen névvel, de nem lepne meg ha hamis papírokkal dolgozna ott. - Mondom végül, bár meglep, hogy tényleg ilyen hamar már ötlete is van arra, hogy ki lehet a gyilkosunk. Talán mégsem volt olyan rossz ötlet bevonni őt a nyomozásba és még az előtt elkaphatjuk az elkövetőt, hogy újabb ártatlan diákot akasztana ki valahova. - Nos, ha nem bánod akkor autózhatunk egyet, de mivel én beépültem az egyetem falai közé, nem lehetünk túl feltűnőek. Különben a végén tényleg fejemet szedi majd... - Intek Sinclair nyomozó irányába, bár kétlem, hogy sokáig tartana neki kitalálni, hogy kire is gondoltam. Na meg ugyebár ki tudna többet arról, hogy hogyan lehet eltávolítani egy fejet, mint Cale. Nem felejtettem el azt a bizonyos tanórát, kétlem, hogy egyhamar ki tudna menni a fejemből. Aztán mielőtt még túlságosan belemennék a részletekbe, meg abba, hogy ki akarja ezúttal levágni a fejem, inkább felpattanok a székből, hogy a férfit összekaparva kihesegessem és ezúttal az egyetem irányába vehessük az iramot. - Köszönöm. - Bökök végül csak ki ennyit, bár még én magam sem tudom, hogy mibe fog kerülni a segítsége, de mindenképp szeretném tudtára adni, hogy értékelem amit tesz, még akkor is ha közben a leghülyébb álcát tudta magára venni. - Remélhetőleg hamar ki tudjuk szúrni az illetőt és mielőbb lezárhatjuk ezt a nyomozást és nem kell egy újabb holttestre bukkannunk. - Mondom mikor már az iskolához közeledünk.
- Hát, mit is mondhatnék - mosolyogtam. - Van ez így, igen - kuncogtam. - Már-már hobbit űzök belőle - feleltem üdén, majd persze élvezve kezének kalandozását és a megjegyzést, amiből nem igen tudtam semmit sem leszűrni. Már miért lenne szörnyű? Biztosan baromira élveznénk a lenyugtatásom. - Biztosan hamis iratokkal dolgozik, ez teljesen egyértelmű - mosolyogtam, ám a távozás lehetősége... - Mi? Most? Nemrég ültem csak le... - mondtam kissé kényeskedően. - És baromi kényelmes ez a szék - mosolyogtam és Hori felé pillantottam. - Az ő feje lehet hamarabb és könnyebben lejön, mint az enyém, vagy a tiéd - nevettem halkan. - Ahhh, jó, egye fene, menjünk - keltem fel, noha nekem nem volt sietős. Kimentünk Jay kocsijához eltettem a jelvényem a zsebembe, hogy ne szúrjon szemet senkinek majd az egyetemhez érve kiszálltam a kocsiból és szemügyre vettem az épületet. - Menj előre, hiszen te vagy a tanár. Én kicsivel később követlek, miután a portán felmutattam a jelvényem. Az első folyosón csatlakozom hozzád. Miután Jay, mint tanár bement, vártam kicsit, majd én is bementem és a portán felmutattam a jelvényem. A portás képében nem ismertem rá a gyilkosra, nem ő volt az. Megkerestem Jayt, majd tovább mentünk az épület falain belül, keresve a gyilkost, aki nem a portás volt, de a gyilkos nem is a tanárok közül került ki, hanem a karbantartóban ismertem rá a férfira. Magas, jó kiállású, mosolygós, negyven körüli férfi, rövid fekete hajjal, élénk barna szemekkel, sötétkék nadrágban, fekete-kék kockás hosszú ujjú ingben, munkavédelmi cipőben. Az arcát bárhol felismerem. - Ő az... - mondtam halkan, közben a férfi utánunk is szólt. Pontosabban Jay után. - Szervusz Elsa- köszönt. - Mi a helyzet? Csak nem új tanárt vezetsz most meg te körbe? - nevetett. - Oh, mon ami - mosolyogtam. - De. Dr. Emmanuel Montand. Kulturális antropológia - nyújtottam a kezem. - Bocsánat, hogy csak úgy elmentünk maga mellett, de minden annyira új és olyan kevés az ember ideje. - Áh, francia? - mosolygott és kezet fogtunk. - Semmi baj, napi szinten megesik - legyintett. - Rohanó világban élünk. Azon lepődnék meg, ha az emberek ráérnének. - Hát az ritkaság számba megy. Nade mi most haladunk, de szívesen beszélgetnék még önnel, monsieur... - Ford. Henrie Ford. - Monsieur Ford. Majd keresem még magát egy szünetben. - Szaván fogom - mutatott felém, majd én is felé és nevettünk egy jót, majd újra Jay mellé léptem és tovább indultunk, hogy ne keltsünk feltűnést.
- Gondolom akkor a rendőrnőkért sem vagy oda? - Teszem fel a kérdést felvont szemöldökkel, elvégre talán nem a rendőrség kigúnyolásával kellene hobbit űzni, sokkal inkább a... Rendőrnők helyrerakásával? Mondjuk ezt itt, már megszerelte ma reggel, talán még nincs szüksége szervizre. Bár sosem árt az elővigyázatosság. Aztán a férfi nyöszörgésére csak lemondóan a fejemet rázom, bár a mosoly még mindig az arcomon van. Tényleg néha úgy érzem, mintha Cale csak egy második gyermekem lenne, akit meg kell bökdösnöm mindenért, annyi különbséggel, hogy ő egy sokkal veszélyesebb gyerek, aki könnyen felhúzza magát, aztán nem a kedvenc babáját fogja a földhöz vágni hisztisen, sokkal inkább egy bombával robbantja fel az egész kócerájt. Egy veszélyes gyerek, aki mellett furcsamód egyre biztonságosabban érzem magam. Még akkor is ha nem egyszer bántott már és talán fog is még, de jól tudom, hogy nem hagyná, hogy bárki is hozzámérjen akárcsak egy ujjal is. Hamarabb vágná le azt az ujjat, minthogy az megérinteni tudna. - Nos, az én fejem nem jött le túl könnyen. Még a helyén van. - Próbálkozom meg a morbid viccel, ami korántsem vicces, főleg nem volt az mikor tényleg közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem a fejemet, most mégis képes vagyok viccet csinálni belőle. Talán Caleről ragad rám, nem csodálkoznék rajta. Elvégre elég nagy hatással van rám. - Olyan vagy mint egy gyerek. - Kuncogok fel, majd mikor megérkezünk az egyetemhez, én magam is a kocsiban hagyom a szolgálati fegyvert és jelvényt, elvégre az álcámat fent kell tartanom, majd a férfit hátrahagyva előre megyek, mintha csak tanári teendőimet készülnék ellátni. Mikor végül Cale ismét csatlakozik hozzám és még a gyanusítottunkat is kiszúrja, érdeklődve nézek végig a férfin. Senki meg nem mondaná róla, hogy egy képzett és egyben elmebeteg gyilkos, leszámítva persze a magát most tanárnak álcázó férfi. Meglepően jól adja elő magát, meglepően jó színész is. Szerencsére most én sem szúrom el a színészkedést. Hagyom, hogy bemutatkozzanak egymásnak, igyekszem nem megzavarni őket, majd mikor befejezik a társalgást szólalok én meg. - A diákok panaszkodtak, hogy az emeleti mosdóban nem ég a lámpa és a lányok félnek sötétbe bemenni. - Mosolyodom el ahogyan már előre eltervezem, hogyan is fogom kihasználni az alkalmat, amíg ő a mosdóval foglalatoskodik. - Igen, már éppen oda tartottam. - Válaszolja a férfi, majd több sem kell nekem, már indulok is tovább Cale oldalán, majd mikor már halló és látótávolságon kívül esünk, egyszerűen csak megragadom a férfi kezét és elkezdem magam után húzni a lépcsőház felé. - Szóval ha tudjuk, hogy az emberünk az emeleten fog égőkkel babrálni, nekünk talán lesz elég időnk ahhoz, hogy találjunk valamit a karbantartói raktárban. - Magyarázom neki, miközben már sebesen ereszkedem lefelé a lépcsőn, hogy aztán szinte gondolkozás nélkül tépjem fel az ajtót és ismételten a kesztyűim után nyúljak. Még jó, hogy mindig akad nálam pár, elvégre kínos lenne ha nem foghatnék meg semmit sem. - Talán az lesz a legjobb ha őrt állsz, csak figyelj oda, hogy senki sem kapjon el. - Mondom mielőtt még belépnék a helységbe és kutakodásba kezdenék. Első ránézésre semmi sem tűnik gyanúsnak, minden a legnagyobb rendben van. De aztán ahogyan egyre több helyre kukkantok be és egyre több mindent figyelek meg, a hely mégis kezd gyanússá válni. - Nézd mit találtam! - Szólalok meg izgatottan mikor lépteket hallok magam mögött, és egy halom köteléket találok az egyik táskába elrejtve. Ugyan ez még nem bizonyíték semmire sem, de egy nagyon erős kiindulópont. Aztán mikor az egyik kötelet megemelve Cale felé fordulnék, hogy megmutassam neki mit találtam, meglepődve veszem tudomásul, hogy a karbantartóval találom szemben magam. A férfi látszólag nincs felfegyverkezve, de mindketten tudjuk, hogy én sem. Ahogyan azt is tudjuk, hogy nem kerülne túl sok erőbe kiütnie és ezeknek a kötelek segítségével akasztania fel engem is, mint ahogyan a többiekkel tette. Hol az istenben van Cale?! Miért nincs itt mikor szükségem van rá?
- Attól függ ki az a rendőr(nő) - mosolyogtam a válaszon. - Vannak, akik kifejezetten kedvemre valóak - kuncogtam, itt persze természetesen rá célozgatva. Természetesen magamat megmakacsolva élveztem még kicsit az iroda kényelmét, miközben a fejek eltávolításával viccelődtünk. Igen, Jay feje még gyanúsan a helyén volt, de nem bántam meg, hogy nem távolítottam el. Szerintem jobban jártam, mint egy gyilkossággal. Végül kiértünk az egyetemhez, megindultunk befelé az épületbe. Elsőnek Jay, majd kicsit később én is, hogy előkerítsük a gyilkost, aki sorra szedi itt áldozatul a diákokat. A karbantartó képében rá is ismerek a Hóhérra, de nem leplezem le magam és Jayt sem, hanem adom az új tanár álcáját. Épp csak hogy elhagytuk a gyilkos auráját, máris azon kapom magam, hogy Jay megragadott és húzni kezdett, hogy meginduljunk akciózni... Mit tehettem volna, elindultam utána. Elvégre húzott, engedelmeskednem kellett. Hamar leértünk a lépcsőn és "törtünk be" a raktárba, remélve, hogy találunk valamit. A kesztyű az elő is került. Mintha valami urológus lenne, aki mindig készen áll, hogy bárhol benyúlhasson a páciensnek. Engedelmesen őrt álltam, miközben a fegyver-kártyákat forgattam ujjaim között készen rá, hogy ha szükséges, akkor akcióba lendüljek, noha ezt hamar félbe kellett hagynom, hogy odamenjek Jayhez szemügyre venni mit is talált. Elindultam hát vissza hozzá még mindig a kártyákkal szórakozva, de meglepetten tapasztaltam, hogy a karbantartó itt van. Lehet őrült vagyok, de neki nem a villannyal, vagy mivel kéne most bajlódnia? Mit keres ez itt? - Mutasd csak... - feleltem Jaynek, az éles, hegyes sarkú kártyákat pedig kilőttem a kezemből egymás után. Normál esetben ezek a kártyák a másik kezemben landoltak volna, de most a karbantartó hátában landoltak a kártyák és mint kések, úgy fúródtak a hátába átszúrva az inget, beleállva a húsba. Legalább harminc kártya fúródott a testébe az ötvenkét lapból, majd mikor összeesett egy joker kártyát pöcköltem a homlokába, a kártya éles sarka bele is fúródott a homlokcsontba. Végigtaposva a férfi vérző testén léptem oda Jayhez és néztem meg a köteleket. - Ez igen... ez már bizonyíték a javából - bólogattam.
Bár tudom, hogy nem vagyok egyedül és abban is biztos vagyok, hogy Cale nem hagyná, hogy bárki is hozzám érjen, most mégis pánik kezd a hatalmába keríteni. Nincs nálam fegyver, nincs nálam semmi amivel meg tudnám magam védeni és a férfi minden bizonnyal veszélyes. Valahogy mostanában valamiféle érzékem van ahhoz, hogy veszélyes emberekkel vegyem körbe magam és halálközeli élményekkel gazdagítsam saját magam. Végül mikor Henrie... vagy Victor... vagy akármi is a férfi neve fenyegetően lép közelebb hozzám, én egy egyszerű mozdulattal engedem el a kezemben tartott kötelet, hogy hagyjam azt visszaesni oda ahol találtam. Ezután pedig mindkét kezemet megemelem, felmutatva őket, jelezve, hogy nincs nálam fegyver, semmi szükség elhamarkodott döntéseket hozni. - Ez egészen biztosan semmiség... - Mondom, mintha már nem is lenne annyira érdekes mindaz amit találtam, de valójában csak próbálom az időt húzni, hogy Calenek legyen elegendő ideje észrevenni, hogy bajban vagyok és kitervelni a kimenekítésemet. Hát mit ne mondjak, ki is tervelte. Részben örülök neki mikor beszáll a buliba és nem hagyja, hogy bántódásom essen, részben mérges vagyok, mert fogalmam sincs, hogy hogyan fogjuk ezt kimagyarázni, főleg úgy, hogy a férfi, mint kiderült még csak meg sem halt, így aztán nem mondhatom, hogy így találtunk rá. - Oké-oké... Ez nem jó! - Rázom meg a fejem kissé bepánikolva, miközben heves gondolkozásba kezdek, hogy mégis mi a jó fenét is kellene mondanom Horationak. Komolyan... ezúttal tutira fejemet veszi majd. - Valami kevésbé dramatikus belépőt is választhattál volna! De rendben, azt hiszem a tökéletes álcádat fogjuk beáldozni és úgy teszünk, mintha csak átvertél volna. Inkább leszek a hibbant liba akit könnyen átvernek, mint... gyilkos. - Vagy éppen az aki egy gyilkossal jár, bár ezt inkább nem teszem hozzá. - Azt hiszem az lesz a legjobb ha most távozol és hagyod, hogy ezt én intézzem innen. Majd találkozunk. Oké? - Nézek fel rá kissé idegesen. - De köszönöm... - Teszem még hozzá, majd nyomok egy csókot ajkaira és már tolni is kezdem őt kifelé, hogy még véletlenül sem lásson minket együtt itt valaki. Végül mikor Cale eltűnik a helyszínről, a telefont veszem kezembe, hogy Horatiot hívjam és elmagyarázzam neki a helyzetet, miszerint a gyilkosunkat talán sikerült elkapni, de nem épp a legjobb passzban van, ami pedig ugyebár nagyrészt az én hibám. Még szerencse, hogy nem sokakat érdekel, hogy mi is történik valaki olyannal, aki több ártatlan diák életét vette el és megérdemel mindent amit kap. Az ügy lezárult, én pedig végre elfelejthetem Elsa Robinson tanárnő szerepét. Hát lehetne ennél jobb a helyzetem?
Kezdőlap
