Ben & Melody

Sometimes it's good to feel like you have no problems at all

Egész lelkesen indultam el erre az autó showra. Szeretem a kitelepüléseket, mert az ilyen helyeken tényleg zajlik az élet, nincs unalom és az emberek is váltakoznak. A bárban azért már megszoktam az arcokat, általában ugyanazok járnak oda, kivéve persze a betévedő turistákat.
- Szia Mel, hát te mit keresel itt? – üdvözöl messziről a kolléganőm.
- Köszönöm a kedves fogadtatást, gondolom, amit te is. – Gyanús ez nekem, elnéztem volna valamit? Egész biztos, mára voltam beírva.
- Azt hittem, már egy jó kis kocsit szeretnél magadnak. Akkor cseréltél valakivel?
- Persze, pont az én pénztárcámhoz vannak szabva az árak szerintem. Nem cseréltem senkivel egyébként, de remélem, most szórakozol csak jó kedvedben. – Kinézem Eve-ből, de azért előveszem a mobilom, hogy ellenőrizzem a kiküldött beosztást. Ahogy görgetek háromszor is oda-vissza, nyilvánvalóvá válik számomra, hogy én néztem el az egészet. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Azért ez probléma, mert ha holnap itt kell lennem, akkor a bárban sehogy sem tudok lenni ötkor. És mivel egy nappal elnéztem teljesen, így az egész hetem teljes csúszásban van. Nagyon jó.
- Sajnálom, hogy nem vicceltem – mosolyodik el Eve, mire egy halvány mosollyal válaszolok és felnyalábolom a táskám, hogy aztán induljak hazafelé, közben pedig felhívjam a bárban lévő főnököm, hogy nem lesz jó így nekem. Remélem, át tudja még variálni.
- Jó munkát, Eve, holnap jövök – sóhajtok, és határozott léptekkel indulok el visszafelé, hogy átvághassak az egész kibaszott Auto Show-n. Idegesít, mert így ez nekem nullás nap, ráadásul a bérletem is lejárt, blicceltem idáig, gondoltam majd hazafelé, a napi bérből megveszem. Remek.
Ahogy haladok kifelé, azt veszem észre, hogy egyre lassul a tempóm, ugyanis elámulok a sok szép járgány láttán. Néha meg-megállok, de nem megyek közelebb, csak messziről nézelődök. Mikor viszont megpillantok egy gyönyörűen ívelt ezüst, ha minden igaz... Chevrolet-t, megtorpanok egy kicsit és miután körbenéztem, úgy döntök, közelebbről is megszemlélem. Komolyan, ez a járgány úgy vonzza a tekintetet, hogy ember legyen a talpán, aki nem vesz róla tudomást és tovább megy. Gyönyörű.
Lassan körbejárom, majd nem tudok ellenállni, hogy a hátsó szárnyon ne simítsak végig. Ujjaim óvatosan érintik a hűvös anyagot, a szemeimben valószínűleg gyermeki lelkesedés játszik. Tényleg teljesen a bűvöletébe kerít. Értem már, miért rajonganak annyian az ilyen autókért, és miért mondják azt, hogy ha valaki egyszer beteszi a seggét egy ilyenbe, sosem akar kiszállni onnan.
Hirtelen torpanok meg a hátam mögött felsejlő hangra, ám a kezem nem veszem le a kocsiról, csak hátrapillantok a vállam felett.
- Határozottan – mosolyodom el, mikor aztán végül megfordulok. Nem szándékozom mély beszélgetésekbe elegyedni a felbukkanó férfival, hiszen úgysincs miről szóba elegyednünk egymással. Ő nyilvánvalóan azért van itt, hogy eladja az autóikat az érdeklődőknek, én pedig teljesen feleslegesen pazarolnám az idejét. – Nagy valószínűséggel így lesz, tényleg nagyon szép járgány – bólintok elismerően, majd akaratlanul is végigfuttatom a tekintetem a pasason, aki mondhatni, hasonlóan kellemes látvány, akárcsak az autó. Végtére is, jó a marketing, nem tehetnek be egy ilyen kocsi mellé egy kevésbé jó kiállású embert...
A megjegyzésére széles mosolyba futnak az ajkaim.
- Sejtettem, hogy valami hasonló oknál fogva alkalmazzák a General Motorsnál – emelkedik meg a szemöldököm, majd ha már nyújtja a kezét, nem szeretnék én sem pofátlan lenni, így pár gondolatnyi szünet után észbe kapok, és a kezébe csúsztatom az enyémet, miközben a kék szempárba pillantok. – Melody Sharp.
Szó szót követ, esélyem sincs kimenekülni a helyzetből, pedig úgy érzem, nyomban bekebelez a tehetetlenség. Persze tetszik az autó, de csak nézelődök. Milyen jó is lenne, ha valóban megtehetném, hogy érdeklődjek egy ilyen sportautó iránt. Az ára nincs kint, mondjuk nyilván nem véletlen, de valahogy $70000 körül saccolnék, ha kellene. Annyi pénzem valószínű soha az életben nem lesz, nemhogy egy kocsira.
- Igen. – Igen? És pedig? Olyan hirtelen csúszik ki a számon a válasz a kérdésére, mielőtt átgondolnám, hogy pislogni sincs időm. Mekkora hülye vagyok, de komolyan. Kicsit zavarba jövök, magától a helyzettől, illetve Benjamintól is, mert úgy néz rám, mint aki bármire képes azért, hogy eladja nekem ezt az autót. – Porsche 991 – toldom meg a válaszom azzal, ami hirtelen eszembe jut. A nagybátyámnak volt ilyen járgánya, mikor nyert valami szerencsejátékon, aztán persze azt is sikerült eljátszania. Nekem mondjuk nem annyira jött be az a kocsi, de vitt pár kört vele ahhoz, hogy tudjak nyilatkozni róla valamennyit. – Nem voltam tőle lenyűgözve, most egy sokkal jobbat keresek – pillantok vissza az autóra, hogy aztán újra szemügyre vehessem. – Ön szerint mennyire lenne képes lenyűgözni ez az autó engem? Egyáltalán mennyire illik hozzám? Szabad? – kérdezem, mikor a vezető oldal ajtajához lépek, hogy belülről is megnézhessem a drágát. - És mi van a lóerőkkel? Roppant fontos tényező – hümmögök. Tulajdonképp fogalmam sincs, mi ütött belém és hogy mégis mi a célom ezzel az egésszel, de jelen pillanatban kezdem kicsit élvezni a helyzetet, még akkor is, ha sejtem, nem lesz ennek jó vége.

Ben & Melody

Sometimes it's good to feel like you have no problems at all

Nem számítottam rá, hogy majd itt ragadok, tényleg csak az volt a szándékom, hogy egy kicsit közelebbről szemügyre vegyem ezt a szép példányt, aminek nem sűrűn kerülhetek a környékére. Sejtem, hogy így, hogy megjelent mellettem ez a pasas, nem szabadulok egykönnyen. Először azt tervezem, hogy szinte rögtön hárítok és megmondom kerek-perec, hogy csak nézelődni jöttem, semmi konkrétabb szándékom nincs, ne pazarolja rám az idejét. Aztán mégis kicsit kíváncsi leszek. Az autóra jobban és talán egy kicsit rá is. Főleg, mikor összefonódik a tekintetem az övével. Nem sűrűn látok ilyen eszméletlenül kék szempárt, amiben nem mellesleg ahogy észreveszem, nem kevés szenvedély lakozik. Szerintem Mr. Henson különös odaadással végzi ezt a munkát, legalábbis ez süt le róla. Nem csak úgy van itt, mint a dolgozók többsége, akik alig várják, hogy vége legyen a napnak. Vagy tévednék?
A következő mondatai biztosítanak róla, hogy a megérzéseim egy pillanatig sem csalnak, tényleg elhivatott a munkája iránt. És egy kicsit talán önelégült is, de tuti, hogy nagyon jó a szakmájában, az is lehet, hogy már valami felsőbb körökben mozog. Vagy franc sem tudja, végül is itt az összes márkánál ki vannak csípve a dolgozók, nem nagyon mozgok ilyen körökben, így nem tudom meghatározni. Azért meg kell hagyni, jól áll neki ez az öltöny.
- És miként vezeti rá a vevőket a megfelelő autóra? – érdeklődöm, majd mielőtt válaszolhatna, tovább fűzöm a gondolatot. – Vagy várjam csak ki a végét és magam is megtapasztalom? – Ebben a szakmában talán elvárt, hogy mindent bevessen az ember annak érdekében, hogy eladjon a nézelődőnek egy példányt? Vajon mennyi jutalék üti a markát, ha az üzlet célba ér?
Elgondolkodtató, amit felvázol, már csak úgy az életben is sokszor így van, hogy az embereknek fogalmuk sincs, mire vágynak igazán. Hogy én? Én tudom-e? Persze, vágyom egy hét pihenésre, valami jó kis vízparton, vágyom egy üres színpadra, ahol kedvem szerint táncolhatok és élhetem ki az elnyomott kreativitást, és vágyom egy boldog, előre tekintő Brianre is. Pontosan tudom, mire vágyom. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy Benjamin mire értette a kérdést, így egy pillanatnyi elkalandozás után megköszörülöm a torkom és rá pillantok.
- Vannak elvárásaim, aminek meg kell felelni, viszont sosem árt egy kis bátorítás és iránymutatás – húzódnak az ajkaim halvány mosolyra. Ha az a célja, hogy zavarba hozzon, nem fog neki könnyen menni, nem abból a fából faragtak, aki ebbe a kategóriába lenne sorolható. Bár, miért is lenne ez a célja? Nyilvánvaló, hogy azt akarja csak, hogy felkeltse kellőképp az érdeklődésem az autó iránt és jó kis fizetést kapjon utána majd. Egyébként is, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyen nős, bár ez gondolom sokakat nem akadályoz meg abban, hogy egy kis flörtre adja a fejét. Tekintetem akaratlanul is a gyűrűs ujjára vándorol, amin meglepő módon nem fityeg jegygyűrű. Persze az is lehet, hogy levette. Amúgy is, mit  érdekel engem? Azt csinál, amit akar, én úgysem vagyok kapható semmi ilyesmire. Sem autó vételre, sem pedig flörtre.
Így, magam sem értem, miért nem mondom meg egyszerűen, hogy sosem volt közöm sportautóhoz és egyébként sincs időm, amit itt pazarolhatnék. Na de ez az autó akkor is gyönyörű. Vagy mi más marasztalna itt?
- Hát, velem nem gazdagodott a törzsvásárlói gárda, az biztos – próbálom rövidre zárni az előző kis hazugságom, mielőtt még valami olyat kérdezne, amiről fogalmam sincsen. Az elég nagy égés lenne. Jobb is, hogy visszaterelődik a szó az előttünk álló járműre, amit szeretnék belülről is megnézni. Mikor kinyitja előttem az ajtaját, pár pillanatig habozok, olyan hirtelenséggel csap meg az új autó illata, de a vörös színre sem számítottam.
- Wow, ez nagyon vad – húzódnak az ajkaim széles vigyorra, majd olyan óvatossággal ülök be, mintha legalább egy porcelán belsőről lenne szó. Pár pillanatig a szavam is elakad, és mire eszmélek, már ő is bent ül mellettem. A parfümje illata, ami roppant férfias, rögtön az orromba kúszik és arra késztet, hogy mélyet szippantsak belőle.
Csendben hallgatom, amit mond és lassan bólogatok, miközben végig simítok a kormányon és kezeim meg is állapodnak rajta. Nahát, egészen hasonlít ez az autó az én személyiségemhez az alapján, ahogy leírja.
- Elég izgalmasan hangzik – hümmentek, mikor a kontrasztról beszél és óvatosan pillantok oldalra rá. Jó ég, mennyi nő bólinthatott már rá a kocsi megvételre, aki meg is teheti szinte csak azért, mert teljesen elkábította ez a pasas. Biztos ez a specialitása.
A gondolatra újabb mosoly gödrök jelennek meg az arcomon. Milyen hülye vagyok, hogy ilyenekre gondolok! Tekintetem közte és a keze között cikázik, miközben úgy helyezkedek, hogy az egész testemmel picit felé forduljak. Úgy beszél az autóról, hogy én is értsem, ami hatalmas nagy szerencse, ugyanis fordított esetben elég bambán néznék rá.
Mikor a végére ér és rám néz, nem sokáig állom a tekintetét, inkább pontról pontra szemügyre veszem az autó belsejét és a benne rejlő gombokat. Ez a szín különleges hangulatot ad az egész helyzetnek, minden vörösben izzik.
- Két dudás talán nem fér meg egy csárdában. – Ha már a tulajdonságokat nézzük, amiket az imént sorolt fel. – Ki az, aki féken tud tartani egy ilyen autót, ami szinte könyörög az állandó sebességért? És miért kényszerítenénk bele az unalmasabb hétköznapokba? – préselem össze az ajkaim, ahogy a váltón simítok végig és a kérdés végén felpillantok Mr. Hensonra. – Igaz, néha mi is kénytelenek vagyunk alkalmazkodni még akkor is, ha legszívesebben kitörnénk onnan, ahol épp vagyunk. – Nem tudom elképzelni ezt a kocsit New York zsúfolt utcáin. Ennek az autónak másik terep kell. Szabadság. Milyen érdekes, hogy ez az ember itt mellettem, akaratlanul is a saját életemre irányította a figyelmemet. De abszolút nem szeretnék most a jelenlegi helyzetemen rágódni. Inkább más szerepbe képzelem magam.
- Valóban jó kerítő, Mr. Henson, de tapasztalata is van az autóval vagy csak annyi, amennyit elmondtak róla? Elmondás alapján én is sok jót tudnék mondani bárkiről vagy bármiről, de közel sem biztos, hogy valóban az az igazság. Csak vannak hibái is, amik akkor buknak ki, mikor közelebbi kapcsolatba kerül az ember vele? – Mint általában mindennek és mindenkinek. – Engem nem csak a felszín érdekel. – Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy erre hogy fog reagálni, hiszen gondolom, az van kiadva nekik, hogy csak a szépet és a jót közvetítsék a vevők felé, de teljesen biztos, hogy valahol van valami hiba, amit legszívesebben elrejtenének. Érdeklődve kémlelem az arcát, szemügyre véve a vonásait, hogy hogy reagál a kérdésemre. Vajon elmondja vagy inkább a cél érdekében rejtegeti majd? Gondolom, nem sokan érdeklődnek efelől. Mellesleg mostanra teljesen lenyűgözöttnek kellene lennem és csak ácsingózni az iránt, hogy végre az enyém lehessen az autó, de miért ne izzasztanám meg egy kicsit? Egyébként is tetszett az előbbi kis monológja, szívesen elhallgatom még, ahogy beszél. Iszonyú szexi.

Ben & Melody

Sometimes it's good to feel like you have no problems at all

- Persze a komplex igények sem utolsók a sorban, de valljuk be, sokkal könnyebb meggyőzni bárkit egy finom kávé mellett és ha nincs nyüzsgés a környezetben. – Ezzel persze nem akartam azt mondani, hogy én is erre vágyom, kávéra és kettesben lenni vele, de mire a mondat végére érek rájövök, hogy akár így is lehetne érteni. Ahogy én is érthetném úgy, hogy Benjamin is arra céloz, hogy folytassuk ezt egy kávé mellett. Ki tudja?!
Ettől függetlenül, hamar tényleg megszűnik körülöttünk mindenki, ahogy beül mellém a kocsiba és be is csukja az ajtókat. Jelen pillanatban viszont a bámulatba ejtő vörösben izzó belső elvonja a figyelmem egy kicsit minden másról. Ilyen luxusautóban soha nem ültem még, ha csak néhány percre is. Azt el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha megindulna alattam a paripa. Még szerencse, hogy nincs lehetőség most erre, mert félő, hogy függőséget okozna és minden autókiállításon itt kötnék ki. Egy kicsit viszont el is felejtem, hogy nekem soha az életben nem lesz ilyen kocsim. Teljesen beleélem magam a szerepbe, azt azonban abszolút nem kell eljátszanom, hogy mennyire tetszik az egész és azt sem bírom megállni, hogy ne érintsem meg a felületeket. Közben persze elmélázok pár dolgon hangosan, viszont mikor pár másodperc után a mellettem ülő is megszólal, próbálva reagálni arra, amit mondtam, elmosolyodok. Nem igazán értem, hogy jönnek most ide a döntések, de teljesen igaza van abban, amit mond.
- Ha nagyon jól csinálja a dolgát, akkor én is kétlem – találkozik össze a tekintetem az övével. Hiszen akkor megvenném a kocsit és soha nem felejteném el ezt a húsz percet. Persze erre nincs pénzem, de ettől függetlenül, valószínűleg sokáig emlékezni fogok erre még, mivel nem sűrűn ülök ilyen verdákban.
A meleg bizsergést pedig jól mondja, érzem, csak éppen az izgalomtól.
- Oh, nem szándékozom férjhez menni, úgyhogy ezt kétlem – mosolygok rá. Persze értem, mire gondol, nem pont ez a lényeg, amit én mondtam az előbb. – De valóban, az élet sokszor kifürkészhetetlen. Soha nem lehet tudni,. hova vezet ez a találkozás. – A kocsival vagy vele?! Valószínűleg sehová. Egyikkel sem. Ettől függetlenül jól esik egy kicsit szórakozni.
Mikor kérdésekkel bombázom, látom rajta, hogy nem érinti ez a fajta megközelítés rosszul, amiből is tudok arra következtetni, hogy nem olyan fából faragták, aki hamar feladja a dolgokat, és ez nagyon is tetszik. Én is ilyen vagyok és nem is szeretem azokat, akik könnyen megfutamodnak. Elmosolyodok, mikor azt mondja, nagyra értékeli, hogy nem csak a felszínre vagyok kíváncsi. Azért az érdekelne, hogy magában elküld-e melegebb éghajlatra, amiért megizzasztom kicsit vagy tényleg így gondolja?
- Értem. Elég drága mulatság ahhoz, hogy próbálgassam élesben, de gondolom, garancia van. – Fogalmam sincs még mindig az autó áráról, ahogy arról sem, mi az istent keresek én még mindig itt és próbálok úgy tenni, mint aki komolyan fontolgatja a vásárlást?
A „vagy akár” megszólalásra azonban akaratlanul is azonnal felkapom a fejem és kíváncsian pislogok rá. Mikor látom rajta, hogy hezitál, folytassa-e, amit elkezdett, megemelkedik a szemöldököm.
- Vagy akár? – sürgetem, hogy ugyan, mondja már. Mikor aztán végre belekezd, igazi hamisíthatatlan marketinges módjára, esküszöm, kezdem úgy érezni magam, mint egy kislány, akinek nagyon fáj a foga egy kis édességre, amit alig vár már, hogy megkapja. Mocorogni kezdek az ülésen, és szinte gondolkodás nélkül bólintok.
- Nem hogy aludni nem tudnék, de nyugodt szívvel kisétálni sem az épületből. Szóval rajta! – Kíváncsi vagyok, mi a terve, nem tudom, hogy tudná megoldani, hogy kipróbálhassam a kocsit, de minden lehetőség érdekel. Már csak azért is, mert tudom, több lehetőségem ilyenre nem lesz és az is izgat, hogy fogja megoldani ezt? – Nem is tudja, mennyire jó titoktartó vagyok – fűzöm össze a tekintetem az övével. Sokszor megkapom, hogy mennyire titokzatos személyiségem van és azért ez igaz is, nem nagyon szeretek nyitott lapokkal játszani. Legalábbis nem akárkinek.
- Azért azt nem venném a szívemre, ha az én lelki nyugodtságom miatt érné bármi hátrány a munkahelyén, bár én a főnöke helyében még vállon is veregetném, amiért mindent bevet annak érdekében, hogy eladja nekem ezt az autót. – Tényleg érdekelne az igazi motivációja. Vagy nagyon jó pénz üti a markát vagy pedig szimpatizál velem. Nem tagadom, nekem is szimpatikus, csak egy a különbség kettőnk között, én tudom, hogy ennek a kis beszélgetésnek semmiféle folytatása nem lesz. Ha nem ebben az élethelyzetben lennék, amiben jelenleg vagyok, egész könnyen tovább tudnám én is gondolni a történetet.

Ben & Melody

Sometimes it's good to feel like you have no problems at all

Hát igen. Ezek szerint, Benjamin is úgy értelmezte a jelzéseimet, ahogyan én nem akartam, de abban nincs semmi, ha elfogadom a névjegykártyáját, hogy ne jöjjön már ki az egész szituáció teljesen hülyén. A mellékes megjegyzésén, miszerint nem szükséges időpontot foglalnom hozzá, akaratlanul is elmosolyodom.
- Micsoda különleges bánásmód. – Vajon az összes potenciális ügyféllel így bánik? – Ezt sokan ki szokták használni? – kérdezem, hogy egy kicsit többet tudjak meg ezzel kapcsolatban, de azért mégis burkoltan.
Akaratlanul is az agyamba kúszik a gondolat, hogy talán csak én vagyok kivételezett és nem feltétlen azért, mert szerinte esetlegesen autót szeretnék vásárolni. Tapintható a levegőben egy kis vibrálás, amitől ha akarnék se tudnék eltekinteni. Mivel többet úgysem találkozunk, így úgy vagyok a dologgal, hogy miért ne engedhetnék meg egy kis szórakozást? Folytatása nem lesz, a névjegye pedig nyilvánvaló, hogy ha nem is az első, de a második utcasarkon biztosan a kukában végzi. Nem szeretnék semmiféle konfliktusba keveredni még véletlenül sem Briannel emiatt. Úgysem értené meg, ha magyarázkodni kezdenék, vagy ami még rosszabb: megértené, hogy másfelé flörtölgetek, sőt támogatná is az ügyet. Ah, néha ez az egész tényleg hajaz egy jó kis tragikomédiára.
- Az esetek többségében azért azt hiszem, határozottan jónak – dobom vissza a labdát, ha már egy kicsit személyesebb vizekre evezünk. – Az Ön esetében Mr. Henson pedig... majd még eldöntöm – állom a tekintetét a szám sarkában egy apró, bujkáló mosollyal.
Mostanra már egészen biztos vagyok benne, hogy Benjamin nem csak az autót akarja nekem eladni, hanem más motivációja is van, én mégsem hátrálok ki a helyzetből, amiért képzeletben azért kicsit fejbe is kólintom magam. Tetszik a helyzet. Az is, hogy egy kicsit más lehetek és az is, ahogy néz rám.
- Mi a baj a házassággal? Rossz tapasztalat? – emelkedik meg a szemöldököm, ahogy rá pillantok. Persze értem én, hogy akár máshogy is érthetné az előbb nekem címzett mondatát, de azért kíváncsi is vagyok, azért terelem erre a beszélgetést. Lehet, hogy már túl van egy nem épp álomba illő házasságon? Egy jó kis válás... Ah, soha nem szándékozom férjhez menni. Szerintem az csak egy papír, ami teljességgel felesleges.
Észreveszem, hogy már nem először pillant az órájára.
- Ha sürgős, menjen csak nyugodtan – intek a fejemmel az óra felé. – Habár egyedül annyira nem élvezetes itt ülni ebben a gyönyörű autóban, de... azért elleszek – mosolyodom el. – Na jó, azért nem kell félni, nem tervezek itt aludni – vonok vállat. Még akkor sem, ha ez az autó mérföldekkel jobb, mint az albérletem. Habár igazándiból a legjobb az lenne, ha tényleg lehetőségem lenne kipróbálni egy ilyet. Akár egy hosszabb távon is. Mit meg nem tennék egy gondtalan hétvégéért. Csak mennék, mint aki világgá indul, mindenféle úticél nélkül. Egy ilyen csodajárgánnyal.
- Négy év nem rövid idő – hümmentek. Semmiféle tekintetben. Azért mondjuk ez nem rossz, elég rendesen meg lehet bizonyosodva a General Motors arról, hogy az autója bitang jó.
Mikor kiszáll az autóból, tényleg úrrá lesz rajtam a kíváncsiság. Pár pillanatig csak figyelem, ahogy távolodik és a kollégáihoz sétál, majd egy utolsó pillantást vetek a bőr belsőre és egy sóhaj kíséretében kiszállok én is. Pár pillanatig elgondolkodom, hogy megragadom az alkalmat és kihátrálok, körül is nézek, meg tudnék-e lógni előle, de az a nagy baj, hogy a kíváncsiságom sokkal nagyobb annál, mintsem veszni hagyjam a lehetőséget. Így nem megyek sehová. Mikor visszatér, követem, habár tényleg fogalmam sincs, hogy mi a terve. A kérdésére, oldalra pillantok rá.
- Miért, talán nincs igazam? – kérdezem. – Épp ebben a pillanatban hagyja itt a kiállítást, úgy sejtem, a felettesei tudta nélkül csak azért, hogy pontot tegyen a dolog végére és egy újabb vásárlója legyen. – Nem akarom elkeseríteni, hogy minden törekvése hiábavaló. – Pedig akár lehetnék egy aljas bűnöző is, aki tökéletesen jól irányítja a szálakat – fordulok felé a liftben. Bárki lehetnék. Épp ez az, ami miatt izgalmas a helyzet és kiléphetek kicsit a komfortzónámból. Persze a bűnözés elég távol áll tőlem.
A kérdése azért megmosolyogtat és rögtön ki is zökkent a szerepemből.
- Tehát kapóra jöttem? – simítok egy hajtincset a fülem mögé, miközben próbálok olvasni a tekintetéből, de ezúttal kicsit hamarabb elpillantok róla, mert kicsit zavarba hoz a fürkésző, kék szemeivel.
Mekkora hülye vagyok. Épp egy vadidegennel tartok a mélygarázs felé. Tulajdonképp ha valaki veszélyben lehetne, az én lennék, de valamiért tényleg nem érzem magam abban. Sőt. Ez az ember valahogy teljesen azt árasztja magából, hogy „ne aggódj szivi, velem biztonságban vagy”.
- Szóval? Mi a terve? – kérdezem, mikor megáll a lift és kinyílik az ajtó. Arra nem gondolok, hogy itt a garázsban áll még egy kocsi, ami szinte pöccre ugyanaz, mint a fenti darab, ám mikor odaérünk hozzá, kérdőn pillantok rá. Ha ehhez a kocsihoz van kulcsa, akkor az két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy a megérzésem nem csalt, és Benjamin tényleg nem egy harmadrangú alkalmazott, a másik pedig, hogy nagyon bátor és valami olyasmibe keveredik, amivel megütheti a bokáját. Én viszont valamiért az elsőre tippelek. – Titokban végig gurulunk vele itt ezen száz méteren? – érdeklődöm, mivel ezt nézem ki belőle. Elsőre nem tűnik nekem túl nagy szabályszegő embernek, így arra nem tippelek, hogy ki is megyünk innen, de megvárom, míg felvázolja a tervet. Anyám lenne az első, aki fejbe kólintana ezért a gondolatért, de most már én sem vagyok biztos abban, hogy a kocsi, vagy Benjamin Henson izgatja jobban a fantáziámat.

Ben & Melody

Sometimes it's good to feel like you have no problems at all

Istenemre mondom, ha nem lennék foglalt, akkor már most belemennék bármibe ezzel a férfivel. A kisugárzása valahogy teljesen a hatalmába kerít, pár pillanatra még azt is elfelejtem, hogy egyáltalán miért is jöttem ma reggel erre a helyre és hogy éppen hazaindultam volna nemrég. Még az is a háttérbe szorul, hogy a büdös életben nem lenne pénzem egy ilyen kocsira, de a móka kedvéért simán eladom magam így.
Széles mosollyal fogadom a bókot, majd halk nevetés szökik ki a számon, mikor észlelem, hogy ő másra gondolt.
- Úgy értem, gyakran próbálja becserkészni a hölgy érdeklődőket? – pillantok rá szándékosan úgy, hogy elkapjam a tekintetét. Fogalmam sincs, pontosan mi járhat a fejében, de az biztos, hogy nem csak arra hajt, hogy autót adjon el nekem. Sőt, azt hiszem, ez már a másodrangú célja a beszélgetésnek. Milyen kár, hogy fogalma sincs arról, hogy egyikkel sem fog révbe érni. Végtére is mindegy, maga a folyamat igencsak kellemes és szórakoztató.
A kijelentésre egyetértően bólintok, mikor a kérdésre is olyan gyorsan érkezik a válasz, ahogy az előbb a házassággal kapcsolatos ellenvetésem.
- Teljesen felesleges papírnak tartom. Ha utána válás lesz a vége, örökké tartó macera, mire megállapodás születik arról, melyik fél lesz kisemmizve. – Mert sosem végződik úgy, hogy mindenki elégedett. – Arról nem is beszélve, hogy emiatt esély sincs normálisan lezárni a közös éveket. – Ha meg szakítás a vége, akkor nincs ilyen fennforgás. Igaz, akkor is két értelmes ember kell hozzá. Sehogy sem egyszerű, de akkor sem vagyok házasság párti.
Nem is igazán tudom, hogy jutottunk a házasság kérdéshez az autóktól, de már-már azt gondolom, hogy mennie kell valahova, annyira nézegeti az óráját. Vagy csak egyszerűen menekülni akar az ilyen nő elöl, aki a házasság témát taglalja úgy, hogy nem is ismeri őt. Bármi benne van a pakliban.
- Oké, de itt sincs szükség magára? – emelkedik meg a szemöldököm. Egy ilyen kiállítás azért gondolom, több emberes feladat. Hiába vannak itt rajta kívül még hárman, ha megrohamozzák a standot, holmi kevés. Akárcsak a pultban a bárban. – Én igazán nem erősködöm, hogy maradjon, örülök, ha valami titkos dologba avat be – mosolygok, ha már azt mondta, hogy így lesz. A kíváncsiságom sokszor győzedelmeskedik, még akkor is, ha jobb lenne, ha a józan ész efelett állna.
- Rendben, rendben – emelem magasba a kezeim, mint aki megadja magát. Nem bánom, ha egy kicsit adhatom önmagam is és nem arra kell figyelnem, hogy nehogy elszóljam magam arról, hogy eszem ágában sincs kocsit venni. Az már más kérdés, hogy ha nem jelenek meg jövő héten az irodájában, nagy esélyt látok rá, hogy a social media oldalak valamelyikén felkeres majd, mert igen... Én hülye, erre nem gondoltam, mikor elárultam a nevem, de szerencsére túl sok információ nincs kint egyiken sem, erre kínosan ügyelni szoktam.
A magabiztosságom pár pillanatra igazán meginog, mikor a tekintete a szemem és a szám között cikázik, hiszen fogalmam sincs, mi lesz a következő lépése. Meg akar csókolni? A gondolat felébreszt bennem egy apró vágyat, nem mellesleg az ajkai igencsak vonzóak, és még szerencse, hogy a fantáziálás még nem számít megcsalásnak, mert én éppen most lépném át ezt a határt.
- Valószínű mocskos szándékaim lennének – sóhajtok egy mosoly kíséretében, miközben a hátam a lift falának vetem. Nem mondom, hogy zavarna, ha huzamosabb ideig kellene kettesben lennem vele ilyen szűk terekben. Ha! Nem lenne Brian. De van, így egy kicsit azért megkönnyebbülök, mikor hátrébb lép.
- Ugyan, szívesen elviszem a balhét, ha már ilyen szép bókokat kapok – somolygok, ahogy kilépek a liftből. – Hát... Ez nem könnyű kérdés. Világ életemben spontán ember voltam, így inkább szabályszegő vagyok, mintsem minta állampolgár. Azért sajnos sokszor szeretnék megfelelni – préselem össze az ajkaim, ahogy válaszolok. – Bár ebben talán fejlődőképes vagyok – teszem hozzá. Érdekes, hogy ilyesmiről beszélek neki, alig fél óra ismeretség után. Ez jó jelnek bizonyulna, ha egy kezdődő barátságról, vagy netán másról beszélnénk.
A tervének hallatán, a szemöldököm magasba szökik. Hogy?! Villámrandevú? Tekintetem kíváncsian emelem rá, a meglepetés hatására pedig nem is igazán ellenkeznék, de ekkor pillantom meg a kocsit. A helyzet halk nevetést vált ki belőlem, majd mikor kinyitja az ajtót, azonnal be is pattanok.
- Oké – vágom rá, aztán ahogy ő is beül az autóba és felbőg a motor, izgalom járja át a végtagjaim. -  Nos, akkor most én reménykedhetek, hogy nem egy bűnözővel van dolgom – jegyzem meg, mintha csak magamnak mondanám. – Nem érnek sokat a szerveim. Dohányzom, úgyhogy az egészségestől iszonyat messze állok. – Igaz, ezen kívül egyébként rendben vagyok minden téren, a tánc miatt ugyanis eléggé oda kellett figyelnem magamra. A dohányzás az egyetlen, amiről képtelen voltam még ennek fényében is lemondani.
A parkolóházból kiérve a pirosnál éppen egy Porsche gurul mellénk. Akárcsak a Halálos iramban egyik jelenetébe csöppentünk volna, én jobbra pillantok, a sofőr pedig balra, a tekintetünk pedig afféle „challange accepted” kijelentést üzen a másik felé.
- Benjamin?! – szólítom a nevén, mikor már csak pár másodperc maradt hátra a piros jelzésből. – Gázt! – kiáltok fel, miközben a bal kezem a hatás miatt rászorít a térdére. Nézzük, hogy mennyire spontán emberről van szó?

Ben & Melody

Sometimes it's good to feel like you have no problems at all

Oh, szóval márkavezető. Sejtettem, hogy nem csupán egy értékesítő, mindenesetre valószínűleg nem véletlenül került ebbe a pozícióba, hisz jól csinálja, vagyis csinálná az értékesítést is. Már amennyire én meg tudom ítélni, de az biztos, ha lenne pénzem, már megvettem volna a kocsit. De nincs, úgyhogy nincs is miről beszélni.
- Á, értem. Gondolom. Valóban izgalmasabb lehet a csinos, női érdeklődőket becserkészni, de hát, kinek mi jutott, ugyebár – tárom szét a karom mosolyogva. – Azért biztos kárpótolva van valahogy az unalomért. – Isten ments, hogy a pénztárcájában turkáljak, de biztos nem keres rosszul egy ilyen pozícióban. Meg persze sok más előnnyel is járhat.
- Egyszerűen csak reálisan látom a dolgokat – vonok vállat. – Tízből kilenc pár így működik. Nagyon intelligensnek kell lennie a két félnek ahhoz, hogy a végén ne úgy váljanak el, hogy az egyik fél utána nem évekig szedegeti össze a darabjait, illetve próbál talpra állni az anyagi csődből. – Nincs benne tapasztalatom hála az égnek, de ha rajtam múlik, nem is lesz. Esélyt sem adok a válásnak, mert nem lesz házasság sem. Ilyen egyszerű.
A megjegyzésére hangosan felnevetek. Nem tudom, ez jó vagy rossz benyomást kelthet nála, és ami azt illeti, én magam sem tudom, hogy külső szemmel hogy tűnhet otthon, de azt leszámítva, hogy mostanában én vagyok, aki tartja a lelket Brianben és intézek mindent el, lehet, hogy így van, de alapvetően nem igazán.
- Ugyan, mit ki nem néz belőlem – rajzolok a fejem fölé egy képzeletbeli glóriát. – Egyébként pedig a határozottság sosem árt – préselem össze az ajkaim, ahogy rápillantok. Az tény, hogy valóban erős jellem vagyok.
Nem firtatom tovább a távollétét, nyilvánvaló, hogy fel tudja mérni, mennyire fog hiányozni innen, habár így már, hogy tudom, márkavezető, szerintem nem sokan fognak rápirítani azért, ha nincs jelen egy kis ideig.
A liftben töltött kis idő alatt a torkom egészen kiszárad, pár pillanatig nem tudom, mik a szándékai, de elég gyanús, hogy nem azért csalt ki a kiállításról, hogy valami olyasmit csináljon velem, amiben nincs sok izgalom. Kicsit hülye is vagyok, hogy csak úgy lelépek vele, hiszen mégiscsak egy férfi, akit nem ismerek, de... Valahogy bizalmat sugároz felém. Nagyon érdekes.
A hangja halk suttogása apró mosolyt ültet a szám szegletébe, a tekintete nem engedi az enyémet, amiben némi szenvedélyt vélek felcsillanni.
Mielőtt kilépnék a liftből, egy gyors mozdulattal igazítom meg a ruhám.
- Valami azt súgja, hogy máris magán a problémán agyal – sandítok rá oldalra, gyanakvó tekintettel és egy apró, huncut mosoly villan át az arcomon.
- Nem lesz nehéz – motyogom, miután bólintottam a felvetésre. Éppen marha spontán vagyok, ha valamikor, most biztos, egyszerűen nem is lehetnék spontánabb. Dolgozni indultam és épp egy menő kocsiban ülök a Chevrolet márkavezetőjével, aki vélhetőleg fel akar szedni. Nem elég spontán? A kocsiba ülve, mikor felém fordul és felteszi a kérdést, zavartan elnevetem magam.
- Ja, neeeem, dehogy – tiltakozom a feltételezésére. – Csak hirtelen jött. – És nem vagyok szingli, csupán ezért sokkolt le, de ezt már nem teszem hozzá. Hogy miért nem, a jó isten sem tudja, hiszen akkor rövidre zárhatnánk az egészet. A legegyszerűbb forgatókönyv lenne, de úgy tűnik, nem azok a kedvenceim. Túl izgalmas ez most ahhoz, hogy nemet mondjak és azt hiszem, rám fér már egy kis ilyesfajta kikapcsolódás.
- Ez igazán megnyugtató – dőlök hátra az ülésen. Kényelmesen süppedek bele és figyelem, ahogy a keze a kormányra siklik. Tekintetem a markáns arccsontjára vezetem, végig mérem. A korát próbálom belőni az eddigi információk alapján, no meg rájönni, hogy miért érzek úgy, mint egy tinilány.
Az elmélkedést a mellénk álló Porsche szakítja meg, és ha már spontánok vagyunk, én is szívesen látnám, mennyire bevállalós. Gondolom, megadom a kezdőlöketet, és meglep, de szinte semmi habozás nélkül a gázra lép. A felszólítására nem kapaszkodom meg, gondolom, azért annyira nem lesz vad a menet, de mikor belesüppedek az ülésbe a sebességtől, automatikusan a combjaim mellé kapok.
- Hoppá – szélesedik ki a mosoly az arcomon. Ez mind Benjaminnak és mind pedig az autónak szól, hiszen mindketten meglepetést okoztak. Az adrenalin érezhetően kúszik végig az egész testemen, ami már annyira, de annyira kellett az életemben, hogy azt el sem tudom mondani. Hihetetlen jó érzés, örülök, hogy Bent bele lehetett rángatni a buliba. Míg nem kanyarodunk le és lassít le kicsit, az arcomról vélhetőleg leolvasható a felszabadultság érzése.
- Győztünk – engedem el az ülést. – Jól szerepelt az autó, mondjuk az is biztos, hogy jó embernek kell hozzá a volán mögött ülnie. Szóval meg kell hagyni, valóban jól végzi a dolgát, Benjamin – Már ami a vezetést illeti.
- Szóval, merre halad a villámrandi? – pillantok kíváncsian rá oldalra. Érdekel, van-e terve, hová menjünk, de ha nincs, akkor is megérte már akár egy körre is kigurulni a garázsból. A kanyar után nem sokkal, kisebb embertömeget látok meg a parknál. A színpadból és a standokból ítélve, valami rendezvény lehet.
- Mit szólna, ha körülnéznénk egy kicsit errefelé? – bökök a rendezvény felé. – Persze, ha van kedve. Óriáskerék is van, ült már rajta? Igaz, lassabb, mint a Corvette, de gyönyörű a kilátás. Mellesleg tudta, hogy van egy privát fülkéje, amibe nem látni be kívülről? – Én nem régen szereztem róla tudomást. Sejtem, mire használják az emberek, egyébként szerintem nagyon izgalmas lehet, de mielőtt kimondom ezt a kérdést, nem gondoltam arra, hogy ebből akár azt is leszűrheti, hogy most szeretném ki is próbálni.

Ben & Melody

Sometimes it's good to feel like you have no problems at all

Nem panaszkodik. Hát még jó, én sem tenném a helyében. Gondolom. Bár azért azt sem állítom, hogy egy ilyen pozíció csupa móka és kacagás. Újfent megfordul a fejemben, hogy talán nekem is többre kellene vinnem az életben, ahogy anyám is folyton ezt mantrázza, hiszen képes lennék rá. Fizikailag. Érzelmileg? Nos, azt nem tudom.
- Hát az lehet, de kis idő múlva úgyis felszáll a köd. Ezt kell szem előtt tartani és minden döntés előtt pontról pontra átgondolni a dolgokat. Pro és kontra listát írni, ilyenek... – mosolyodom el, mikor a példát hozom. Ismerek ilyet, aki lánykérés előtt egész listát írt, tényleg.
- Higgye el, képes elszállni az emberek agya -és egyben intelligenciája- és tartása is ebben a helyzetben. De elméleti síkon a gondolat maga jó – bólintok. Furcsa, hogy a házasságról és a válásról beszélgetünk.
Nem szándékosan kerültem ki a választ, amit az imént meg is jegyzett, egyszerűen csak visszadobtam neki a labdát.
- Mivel miattam jött el, ha miattam lenne bármi probléma, igen, akár még kárpótolnám is – válaszolok ezúttal konkrétan, ha már ez a szíve vágya, no meg ami azt illeti, ne gondolja, hogy én nem merek válaszolni. Természetesen merek. Kárpótolni, hát?! Nem tudom, mire gondolhat, de ha a megérzéseim nem csalnak, biztosan valami erotikával fűtött kárpótlásra. Vagy csak én gondolok ilyesmire?
Igencsak felpörgök a kis kiruccanásra, a sebesség és egyben az egész szituáció a csúcsra viszi a lelkesedésemet, így bátorkodom bedobni az ötletet, mikor meglátom a rendezvényt és őszintén örülök, hogy Benjamin nem gondolkodik sokat, hanem le is kanyarodik. Reggel nem gondoltam, hogy ilyen jó napnak nézek elébe. Dolgozni indultam, erre most úgy érzem magam, mint aki végre kiszabadult a börtönéből.
- Nem hiszi? – emelkedik meg a szemöldököm. – Hát, akkor vagy valóban nem ült, vagy pedig a rossz emberrel – húzom kicsit tovább az agyát, ha már épp az előbb lengettem be a privát fülke ötletét. Kicsit úgy vagyok vele, hogy ha már éppen eléggé benne vagyok a slamasztikában, már majdnem mindegy, mennyire mélyen, főleg, ha mellé élvezem is.
Gyorsan pattanok ki a kocsiból, de a mozdulataim hirtelen le is lassulnak, mikor közel érzem őt magamhoz. Kellemes bizsergés fut végig rajtam ahogy aztán megszólal és az ujja a kézfejemhez ér. Kicsit meglep, hogy átadja az irányítást, hisz ezidáig biztos voltam benne, hogy ebben olyan, mint a többi férfi, de ezek szerint, tud meglepetést okozni.
- Jöjjön – biccentek a sokaság felé és automatikusan ragadom meg a kézfejét, magam sem tudom, hogy első sorban azért, mert meg akarom szüntetni a köztünk lévő kínzó távolságot, vagy azért, mert meg akarom ragadni az alkalmat, ha már épp az előbb adta át a gyeplőt. Nem ám meggondolja magát.
Pár pillanatra elgondolkodom az óriáskeréken, mert tényleg olyan ajánlatot tettem az imént, ami azért kicsit merész volt így utólag belegondolva, de... most már nem lenne szép visszalépni és tényleg, talán nem is akarok. Kapóra jön az ember, aki éppen a látóterembe kúszik a gőzölgő forralt borokkal, így célirányosan oda indulok először a tömegben szlalomozva, ahol aztán megállok, elengedem Ben kezét és elveszek két műanyag poharat. Az egyiket Ben kezébe nyomom, majd újra kézen fogom és kijjebb húzom a tömegből, most már az óriáskerék felé.
- Nos, remélem nincs tériszonya – fordulok szembe vele, miután felnézek a kabinok irányába. A poharam az övéhez „koccantom” és megemelem, mielőtt belekortyolnék a forró italba. Figyelem, ahogy egy kabinból egy kisebb embertömeg száll ki, aminek láttán felszisszenek. – Szerintem élnünk kellene a privát kabin lehetőségével. Még a végén nem tudjuk rendesen megcsodálni a kilátást. Beállnak elénk pont a csúcson meg hasonló kellemetlenségek, hm... Mit gondol? – pillantok rá a vonásait fürkészve és hacsak nincs ellenvetése, rögtön le is csapok az üresen lefelé jövő sötétebb kabinra.