-Gyerünk mindenki, színpadra! Te meg el ne tűnj, értem? - nézek rá Sebbyre mert egy közeli városban koncertezünk és sikerült kirobbantani a lakása mélyéről hogy elkísérjen és természetesen mint a zenekar tagját kezeljük, és mindent úgy is szerveztünk, neki is VIP részleg, backstage karszalag és minden ami nekünk jár. Hiszen bár nem lép színpadra velünk, mégis szerves része a bandának és soha nem hagynám ki semmiből. Felzavarok mindenkit a színpadra de nem is kell őket noszogatni hiszen maguktól is mennek, és én is érzem a bizsergést a tagjaimban és az energiát ahogy elönt. Hallom a közönséget és tisztességes bulival készültünk, hosszú setlisttel és meglepetésekkel is. Ahogy meghllom az ovációt, és Bambi ütemeit, én magam is megrázom magam és Felszaladok a színpadra, hogy berobbanjak. - Sziasztok! Mi vagyunk a Lunar Eclipse! Mit szóltok, bulizzunk ma együtt egy kurvajóóóóót? - kérdezem a mikrofonba és elég elég egyértelmű az ováció, így hátrafordulok, és biccentek. Akkor hát kezdjünk is bele!
Bő egy óra és pár ráadás, na meg néhány pohár sör után végül lemászunk a színpadról, fáradtan izzadtan, de mégis azzal az eufórikus örömmel amit ilyenkor mindig érez a zenész ember. Lefelé ment máris Sebastiant keresi a pillantásom, hiszen nem akarok lemaradni semmiről. Mindent el akarok neki mondani amit esetleg nem látott, de biztos vagyok benne hogy a legjobb helyet találta meg ahonnan végig látta a koncertet és nem maradt le a fontos dolgokról. - Sebby, tesóóóóó - ugrok a hátára lelkesen ahogy végzek a kötelező integetéssel és aláírás osztogatással. Elég melós de imádom ezt a rajongást, és az emberek szeretetét. Annyi de annyi energiát ad nekem és felpörget minden alkalommal amikor színpadra állok. - Gyerünk, bulizzunk egy jóóóóóót. Ki a tömegbeeeeee - vezényelek egy üveg whiskeyvel a kezemben amit az imént szereztem. Ilyenkor messzire száll minden gond, és kicsit kikapcsol az agyam.
Végre sikerül Sebit is elrángatni a koncertünkre. Mindig is utáltam mikor nélküle léptünk fel. Lehet, hogy ő nem áll ki a színpadra, de ugyanúgy a részese ennek az egésznek. Izgatott vagyok, ahogy minden koncertünk előtt. Félek? Igen, mindig van bennem egy kis félsz, hogy elrontom, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy azt kellene. És szerintem ez nem is baj. Emlékszem az első fellépésre, nah ott konkrétan remegtem a félelemtől. Ha nem iszom valami erőset lehet ki se mertem volna állni. -Jó, hogy eljöttél!-Kacsintok rá, majd a többiekkel együtt lépek fel én is a színpadra. Kezeimet a magasba emelem és elordítom magam. Imádom a közönségünket. Nélkülük sehol se lennénk! Szépen elfoglalom a helyem, majd indulhat a buli. A koncert végén szokásomhoz hívem megszabadulok a dobverőimtől. Mindegyiket alá szoktam írni még az elején. Csak egy kis kedves gesztus a közönségnek. Aztán szép lassan lemászunk a színpadról. Azonnal egy üveg vízért nyúlok. Tudom a fiúknak ez maga a halálos bűn, de kiszáradtam. Én is osztogatok pár aláírást, sőt a szelfitől sem zárkózom el. -Na ugye, hogy zseniális volt?-Kérdezem Sebitől nagy vigyorral a képemen. Remélem kedvet kapott ahhoz, hogy legközelebb is eljöjjön, főleg ha utána belevetjük magunkat az éjszakába.
Hiányzott az, hogy eljöjjek ide, túlságosan kiakartam vonni magam a srácok életéből, ráadásul, hála a rajongóik lelkesedésének, volt néhány pillanat, amikor el tudtam vonulni, és kidörzsölni a szemeimet, mert esküszöm ,hogy csak belement a por, amit felvertek a rajongók! Aki mást mer mondani, azt felakasztom a fogasra. Minden egyes ütemet és dobbanást magamban éreztem, „hallottam” őket, a magam módján, ha nem így lenne, nem így volna, akkor nem tudnék dalokat se írni nekik, és tudom, hogy van érzékem hozzá, elvégre Beetoven is a fél fülére süket volt. Kell a kikapcsolódás, annyi szar összegyűlt körülöttem hirtelen, lezárni a múltam, véglegesen, elfogadni, hogy többé már semmi sem ugyanolyan, noha titkon mégis reméltem, de túlságosan különböznek az emberek, és el is távolodtunk egymástól. Jó volt régen, és szép, de mindenkit másfelé vitt az élet. Ezért is jó, hogy itt vagyok most. Kimozdulok, noha eleinte nem akartam jönni, végül fogadtam Seannel, és vesztettem, fel tudom-e emelni, anyát, amit egyébként meg tudok tenni, de ő! Fogott, és megcsikizett, el is nevettem magam, és kis híján elejtettük anyut, de megtartottam, és paprika piros arccal pillantottam anyára az eset után. Készült rá, azt mondta, mert Sean elmondta neki a hátam mögött állva, hogy mit tervez, de akkor is megijedtem, hogy anyának baja esett volna. Aztán meg majdnem azért nem indultunk el időben, mert a csiklandozásért, megakartam verni Seant, némileg puffogva morcosan ücsörögtem a kocsiba az idefelé tartó úton; végül kezdett átragadni rám Sean lelkesedése és pörgése, kíváncsian pillantottam ki az ablakon, és elfoglaltam a nekem kijelölt helyet. Amikor végeztek, nem győztem kivárni a sorom, Sean volt végül aki a nyakamba csimpaszkodott és elindultam vele a tömeg felé, kicsit elszoktam a bulizástól, noha nem éreztette velem a banda sosem, hogy gond volna az, hogy nem hallok, de nem akartam ilyenkor az útjukban lenni. Valljuk be, egy bulin nem azzal vannak elfoglalva az emberek, hogy papíron írogassanak. Mosolyogva szállítom az öcsémet, közben érzem a mellkasomban a dübörgést, az utózenekar folytatja utánuk, egész biztos,hogy maradunk még bulizni. A közben hozzánk csatlakozó Élodiere pillantok és mosolyogva biccentek, amikor látom, hogy tőlem kérdez. El is mutogatom neki,hogy nagyon tetszett, kibaszott ügyesek voltak. Elmarom az öcsém kezéből a whiskys üveget, és meghúzom én is valamelyest, hogy végre tovább üzzem a gondjaimat, nem érdekel, ha netán többet fogok ma inni a kelleténél, hagyom magam, hogy átvegyem az itteni emberek féktelen jókedvét és tombolását. Az itteni hangosítás olyan erős, hogy tényleg érzek minden akkordot, a következő bandától is. Jók ők is. „Ti sokkal jobbak vagytok!” – mutogatom, és még egy kortyot húzok az italból, aztán átnyújtom az üveget Seannek, nem érdekel ,hogy a testek nekem ütődnek, szerencsére a rajongóik eddig nem estek túlzásokba. Legalábbis nem tudok ilyesmiről.
Még mindig tombol bennem a jókedv, ahogy eszembe jut hogy miért indultunk el kicsit kése, de nem bírtam kihagyni fizikailag fájt volna, ha nem szivatom meg a bátyám, és nem csikizem galádul oldalba miközben kinyomja anyut a feje fölé. Esküszöm megérte, még ha utána meg is akart verni és anyának kellett ráripakodnia hogy már pedig elkésünk. Érdekes hogy ezzel a gondolattal lépek színpadra és kiabálom el magam hogy bulizzunk egy kurvajót együtt, és a válaszra se kell sokat várnom. A rajongóink... istenem a legjobbak komolyan. Mindig rengeteg üzenetet kapunk, és személyesen is sok mindent osztanak meg velünk és minden alkalommal boldog leszek amikor egy-egy felejthetetlen élményt írnak le nekünk. Ezért érdemes csinálni, hogy a zene által közel kerülhessünk egymáshoz és nem mellesleg nincs rossz hangom sem, egyre inkább megy a szekér és mi túrnézunk bőszen. A buli után nyüzsgést is imádom, de máris Sebbyt keresi a sezemem hiszen a zenekar szerves része a bátyám, mindenki szerint és ha tehetném megkötözve rángatnám fel a színpadra de majd, majd. Kedves-gonosz dolgokat tervezek még vele. Ahogy hátán fuvaroztatom magam integetek lelkesen, és belekortyolok az üvegbe. Imádom az ízét. - Ez azzz tessó, EZ az az feeling amit annyira szeretek. Érzed ugye? Ugye?! - mutogatok neki hogy megértse hiszen most nem látja az arcom, és nem olvashat a számról. Kapaszkodom, mint a teknőspáncél, és vitetem magam mielőtt leugranék és Bambi is csatlakozik hozzánk. - Tudjuk. Naná hogy jobbak vagyunk tesó, hiszen mi vagyunk a Lunar Eclipse - bokszolok a levegőbe ahogy arcon csókolom a basszusgitárost is. - Na gyertek, csapassuuuuuk azt a buliiiit - húzom őket magammal.
Semmi pénzért nem változtatnék az életemen, de még a múltamon sem. Bár tény sok fájdalmas dolgon mentem keresztül, de ha mind az nem lett volna talán most nem lennék itt ezekkel a fantasztikus emberekkel. De azt hiszem mindannyian így vagyunk ezzel. Seant jó látni olyan vidámnak. Végre talán elfelejtheti azt, ami mindennap gyötri. A többiekkel együtt indulunk utánuk, majd kissé lemaradva tőlük az egyik pulthoz sietek, hogy kikérjek pár felest. Muszáj koccintanunk egyet. Próbálva minél kevesebb italt kilöttyinteni sétálok vissza hozzájuk, majd szépen szétosztom a kis poharakat. -Nos arra, hogy minél több felejthetetlen élményt szerezzünk a rajongóinknak és magunknak! A Lunar Eclipse-re!-Emelem poharam, majd már le is húzom annak tartalmát. Büszke mosoly terül el arcomon, majd én is elkiáltom magam. Beljebb rángatva őket már át is adom magam a zenének. Ugrálok, táncolok, teljesen elengedem magam. Néha sikerül nekimenni egy-egy embernek, de egy szép mosolyt villantva bocsánatot kérek tőlük és tovább élvezem a zenét. A legtöbben csak meglepődnek, mikor meglátják ki volt az a bunkó, aki nekik ment. Mi nem az a fajta banda vagyunk, akik nem mernek, vagy nem hajlandóak a rajongóik közé menni. Egyszerű emberek vagyunk mi is, csak tudjuk miben vagyunk jók és kihasználjuk. Néha egy-egy pillanatra megállok, hogy a whiskys üveget elcsórva az egyik fiútól beleigyak. Nehogy a sok ugribugriban kiszáradjak.
Amikor eljöttünk ide, eldöntöttem, hogy nem fogok annyit inni, hogy úgy nézzek ki mint az a bizonyos albán szamár, de egyszerűen magával ragad a hangulat, a pörgés, az öcsém, és most jó így, segít kikapcsolódnom, lazulnom, és a pia is valljuk be, nem vagyok alkoholista, ritkán iszom, például ilyen alkalmakkor. Mégis… az első pár korty után, és Bambi feleseivel karöltve, én is velük ugrálok, noha csak a zene dübörgését, és morajlását érzem a testemben. Mindig meglep, hogy mennyire jól tudja érezni magát. Időnként nem ártana nekem is így kiszellőztetnem a fejem. Végül artikulálatlanul kiabálok, becsukott szemekkel,és ugrálok is, úgyse hallja senki a hangom a nagy dübörgésben. Aztán egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy mindenki lökdös és nekem jön, de már nem az a klassz bulizós lökdösődés, hanem pánikkal teli, ahogy az arcokra is rápillantok a sötétben, csak a pánikot látom, forgolódni kezdek, nem olyan könnyű fellökni, mégis megtántorodom, és Seaneket keresem a tekintetemmel, a telefonom… ripityára tört valaki talpa alatt, talán, de nincs nálam. Mi történt?! Miért rohan mindenki?! Látom, hogy sinkogatnak, és rohannak valamerre, majd… meglátom, elszabadultak a tüzijátékok, és némelyik a tömegben tört utat magának, hangosak biztos és ők megijedtek. Én? Állok és az eget bámulom, ott is elrobbant már egy- kettő. Végül sorra durran be a többi is, és szétszóródnak a színes tűzcsóvák mindenfelé. A következő embert, aki meglök, elkapom a karját és felmutatog az ég felé. Aztán kiabál valamit, annyit sikerült leolvasnom belőle, hogy: „Ti faszkalapok, nem lövöldöznek, nem terror támadás pöcsök! Elszabadult a tűzijáték!”
Egyszerűen imádom a közönségünket ami a legjobb amit csak zenész és banda kívánhat magának. Szerencsések vagyunk, még a szerencsések között is, és mindenki tudja hogy a banda igazán öt tagú de az egyikünk túl szégyenlős hogy mutatkozzon, pedig igazán nem lenne oka szégyenkezni. Fergeteges bulit csapunk és utána, mire lejövünk a színpadról már folyik minden porcikámról a víz. Olyan részem is izzad, amiről nem is tudtam hogy létezik, de végre megtörlöm magam, és már szerzem is a piám hogy a bátyámra vetődjek és együtt ünnepeljen az egész banda. Lesz ez itt még a te helyes testvér, csak várd ki és ne utálj két hétnél tovább! - Bezony! Ránk, és a szuper közönségünkre! Meg Sebbyre, és Tomra! - emelem feleses poharam, hiszen ők nem állandó részei a bandának, de mégis felejthetetlenek. - Gyerünk Bambi, Sebby..... - intek a tömeg felé és bele is vetem magam a bulizásba keményen és vadul, semmire sem gondolva és ma nem akarok vészmadárkodni Sharon miatt sem, egyszerűen csak jól akarom érezni magam a családommal. A bátyám sörényét átkarolva kiáltok fel, és már lendülök is tovább, hogy jól érezzem magam és ugrálva headbangelek aztán tülekedésbe keveredek és pogónak fogom fel de aztán alábbhagy és menekülés lesz belőle. Próbálok átmenetileg kijózanodni hogy mi történhetett de nem aztán meghallom hogy támadás helyett tüzijáték volt. Végül megszerzek egy mikrofont és belekiabálom. - Nyugalom emberek, nyugalom! Elszabadult a tüzijáták, ne essetek pánikba, oké!? Ne sérüljetek meg oké? Én is itt vagyok veletek.... - csitítom a tömeget hogy ne legyen tömegpánik, és népbetegség. Nem kell az ide. Folyamatosan pofázok nekik, mire lassan lehiggadnak és hagyják hogy a biztonságiak tegyék a dolgukat.
Sokan azt gondolják, hogy a zenészeknek könnyű az élete, csak kiállnak a színpadra, leadnak egy koncertet, kihoznak pár lemezt és kész. Sokan bele se gondolnak, hogy mennyi munka van egy-egy lemez mögött, vagy csak egy felkészülésben egy koncertre, turnéra. Rengeteg a munka, amit néha megfűszerezünk egy kis bolondozással, de az ilyen komoly lazításokra nincs időnk, így ki kell használni az alkalmakat. Nem fogom magam vissza, bár tény nem szeretnék egy árokban kikötni, vagy a mosdó felett hajolva minden piát visszaköpni, de nem is akarok túl sokat agyalni, csak élvezni akarom a lazítást a bandával, a családommal. Teljesen átadom magam a zenének, kikapcsol az agyam és csak táncolok…. De aztán valami megváltozik. Páran lökdösődnek, amire annyira nem is figyelek fel, de mikor valaki könyökkel rendesen oldalba vág, arra már felnyögök. Az emberek tekintetében a rémületet látom, közben próbálok talpon maradni ahogy sodor a tömeg. Keresem a többieket, de nem látom őket. Végül mintha egyszerre állna meg mindenki és felcsendül Sean hangja. Az emberek lassan megnyugodnak és visszasétálnak helyükre, így a keresgélés is könnyebb nekem. Amint megpillantok Sebi arcát megnyugodva sétálok oda, kissé fájó oldalammal. -Minden rendben?-Mutatom neki a kérdést, majd ha a többiek is a közelben vannak tőlük is megérdeklődöm és csak az után húzom meg ismét a whiskys üveget.
Kezdőlap
