Kétség sem fér hozzá, hogy van néhány év előnyöm Tana-val szemben, bár igazából mindketten ebben a világban nőttünk fel. A különbség talán az, hogy mi férfiak hamar meglépjük, hogy elnézést kérve kivágjuk magunkat egy beszélgetésből, mint a nők, míg ő hajlamosak tovább tűrni a kelletnél, bár nyilván ez van beléjük nevelve... hallgatni a férfiak faszságát, amíg le nem dumáljuk a fülüket a helyéről....
-Na látod, az biztos.-bólogatok egyetértően.
-Ti meg kibaszott mázlisták vagytok, hogy van aki kimentsem... már ha ideérek időben.-teszem azért hozzá, hiszen ma is érkezhettem volna valamivel korábban és akkor hamarabb kimenthettem volna ebből a helyzetből. Mondjuk így legalább valakinél tényleg a tiszteletét tette, tehát látták, hogy itt volt sőt még jó pofizott egy kört. Így már nagyjából le is vannak tudva a kötelezők nem? Egy italt mindenképp megérdemel. Mármint többet is, de azt majd idővel intézem.
-Ja ne is mondd.... megússzák ezt az egészet, járják a világot és még velem is gyakoroltatják a kötelességeket. Csupa nyereség nem igaz?-kérdezem egy merő szarkazmussal, de egy széles mosollyal az arcomon. Legalább vannak itt sorstársak.
-Huhh... az jó logisztikát igényel majd. Tartsd nyitva a szemed meg a füled, még időben vedd fel a tempót vele, mert rohadt nagy szívás egyszer csak a sűrűjébe belecsöppenni.-tanulj az én hibámból kérlek. Én is elkezdhettem volna hamarabb foglalkozni az üzleti dolgokkal, de úgy voltam vele, hogy rohadtul ráérek, most pedig szívhatom a fogamat, hogy azt sem tudom merre vagyok arccal előre.
Kicsit sem meglepetten pillantok rá. A mi köreinkben gyorsan terjednek a hírek, így egy közelgő esküvő gyakorlatilag egy futótűznél is gyorsabban járta végig a társaságot.
-Látom milyen izgatott vagy, hogy bővül a család... jó arc a csávó legalább? Van gyerek?-érdeklődök. Anyám akart valamit pletykálni, de éppen két rohanás között voltam és épp csak hazaugrottam hozzájuk reggel, mielőtt apámmal rohantunk volna tovább. Tana egyébként is biztosabb forrás, bár egyébként nem mintha túl sok közöm lenne a családi életükhöz.
-Ne köszönd... ez a kötelességem.-vigyorgok rá miután az italt legalább elintéztem a számára.
Nevetve ingatom meg a fejemet.
-Gyakorolj... még és a végén nagyobb játékos leszel, mint én... bár nőnek azt nem ajánlanám.-egy férfi hírén még csak foltot sem ejtenek a pletykák, de a nőknél ez nem teljesen így működik tudtommal, holott mindenki foglalkozhatna leginkább a maga dolgával.
Roxy megmentése szinte esélytelen vállalkozás annak ellenére, hogy szívesen segítenék neki. Ő tényleg benne van a sűrűjében, így aligha tudom kiszedni onnan.
-Az biztos.... és én oda be nem szorulok az tuti.-ingatom meg a fejemet még egyszer végigmérve a társaságot, akik 100 karommal tartják őt fogva.
-Igazán? Kereshetek valakit, aki kivisz minket...-vonom meg a vállaimat. Csak van valaki a személyzetből, aki ki tud minket vinni. Nekünk is itt áll a hajónk szóval csak egy kapitányt kell keresnem aki mellett bátran berúghatunk.
-Nem mondod?-villan rá a tekintetem egy pimasz mosollyal.-Hát ezt sürgősen orvosoljuk.-vigyorgok rá.
-Mondom a tervet..-közelebb hajolok és a kezemet a derekára vezetem nem mintha ez szükséges lenne ahhoz, hogy beszéljünk, de mégis megteszem.
-Te összeszeded, akit hozni akarsz... kivéve Roxyt, őt bízd rám. A 4. móló végénél van a Sophia, a kisebbik hajónk, én keresek rá valakit aki elvezeti nekünk és 20 perc múlva ott találkozunk. Oké?-kérdezem miközben egy pillanatra rászorítok az oldalára. Gyakorlatilag meg sem várom a válaszát már indulok is. A főépületben szerencsére mindent gyorsan el tudok intézni. Ember is van és néhány rekesz alkoholt is fel tudok vitetni anélkül, hogy különösebb feltűnést keltenénk. A diszkrécióért persze extra borravalót fizetek és a megbeszélt időben indulok el kifelé. Egy pohár pezsgőt magamhoz veszek, de alig néhány kortyot iszok belőle mielőtt elvegyülök az emberek között. Roxy mellé érve megbotlok és igyekszem leginkább fedetlen karját végigönteni az itallal.
-Ohh... ne haragudj, keressünk valamit amivel letöröljük.-már forgatom is ki a társaságból és néhány szalvétára cserélve  a poharat terelem a hajó irányába. Együtt érkezünk meg a Sophia fedélzetére, ahol a többiek már várnak.
-Csak kihoztam...-vigyorgok Tanara miután elengedtem Roxyt.

Általában a nagyjából korombelieket egy csokorban szoktam találni, de talán még korán van és nem ért mindenki ide vagy esetlegesen a kötelező köröket futva vágnak jó pofát és folytatnak hosszas bájcsevejt, hogy ne érje szó a családjukat. Talán nekem is így kellene tennem, bár amennyi pénzt ma itt fogok hagyni szerintem senki nem merné negatív jelzőkkel illetni a Harlow családot, bár erősen kétlem, hogy teljesen meg tudnám úszni a hosszas, unalmas eszmecseréket, de mint tudjuk... a remény hal meg utoljára. Tana az első, akin megakad a szemem és bár korban nem éppen ő áll hozzám a legközelebb, mégis egy társaság vagyunk, arról nem is beszélve, hogy egyébként kifejezetten érett és már közel sem az a kategória, aki boldogan fogócskázna a part mentén. Sokkal inkább a bátran lehet vele inni csoport tagja. Mármint én eddig nem ittam velük, de mostanában csak megáll egy-egy pohár a kezemben. Na mindegy. Vele szívesen beszélgetnék, nem úgy, mint azokkal, akik valószínűleg hamarosan keselyűként csapnának le rám, ha még sokáig állok egymagamban, így nem is húzom az időt, inkább kimenekítem az öreg Wertheimer karmai közül. A férfi szerencsére nem ellenkezik, a jó modora úgysem engedné, így könnyen meg tudom őt szöktetni onnan.
Ahogy belémkarol kicsit határozottabban tartom meg a kezemet egy cinkos mosolyt villantva az irányában.
-Oh hidd el el tudom képzelni. Egyszer én is elkövettem azt a hibát, hogy leragadtam vele. Bármennyire kedves az öreg... én a közelébe nem megyek ha csak nem löknek.-egyébként általában az a nagy szerencse vele, hogy egy igen befolyásos ember, szóval előbb vagy utóbb valaki odalép, hogy becsatlakozzon a beszélgetésbe ezzel jó pontot szerezve nála és akkor lehet észrevétlenül eliszkolni.
-Máris orvosoljuk a problémádat.-nevetek egyet megcélozva vele a bárpultot.
-De...-vigyorgok rá.-Anyámék Európában vannak, utazgatnak ahogy ilyenkor szoktak, de valakinek csak ide kellett dugnia a képét a családból. Anyud merre?-érdeklődök kíváncsian miközben kérek egy felest a pultossráctól. Amint megkapom megköszönöm és fizetek mielőtt a poharat magamhoz véve félrelépek az emberektől és végül a tartalmát Tana poharába töltöm, mielőtt a kiürültet visszarakom a pultra.
-Miss Carlton!-nevetek fel a megnevezésen. Roxy sokszor úgy néz ki, mintha a fogát húznák az ilyen rendezvényeken és igazából totál meg is értem.
Gyorsan keresem meg őt is a tekintetemmel és mondanám, hogy megmentem őt is, de pont olyanok kapták el, akik elől egyszerűen nincs menekvés szóval maximum ketten tudnánk szenvedni... illetve hárman hiszen egyértelműen Tana-t is magammal rántanám a pokolba.
-Szegény... tényleg sajnálom kicsit, de ahhoz a társasághoz én közel nem megyek.-ingatom meg a fejemet majd befejezem a pezsgőmet és azt a poharat is leteszem a pult szélére.
-Szerezzek neked valamit? Elmeneküljünk egy kicsit?-kérdezem annak ellenére, hogy én még csak most érkeztem jóformán.

Hampton. A part menti nyaralók, yachtok, country clubok és a jótékonysági rendezvények egyik legkedveltebb helyszíne. A legnagyobb party mindig a nyári szezonzáró jótékonysági délután és est, ahol még egyszer mindenki mélyen a zsebébe nyúlhat, hogy az év hátralévő részében úgy érezze valami jót tett mielőtt egy kisebb mértékű vagyon költene a hálaadásra majd a karácsonyra. A szüleim általában az augusztust valahol Európában töltik, így általában én ilyenkor szabadságolom ki magam az Emperorból és jövök le egy kicsit a nyaralónkba kikapcsolódni mielőtt megkezdődne az őszi hajtás. A legtöbb diák ilyenkor visszatér a városba, a suli mellett jobban igénylik a kikapcsolódást, a kültéri szórakozóhelyek bezárnak, így az olyan helyek, mint az enyém újra visszakapják a megszokott teltházas estéket, amikben nekem is toppon kell lennem, hogy bírjam a tempót.
Kivételesen ide sofőrrel érkeztem, de csak azért, mert a fehér murvás parkolóba én biztos nem gurítom végig a McLarent, hogy összeverjem bárhol az alját az apró kövekkel. A kocsi éppen csak addig áll meg amíg kiszállok és már megy is tovább majd telefonálok, ha újra szükségem lesz rá majd hazafelé. A napszemüvegemet megigazítva indulok a zene irányába. A fehér abroszos asztalok körül már rengetegen beszélgetnek, koktélokat vagy pezsgőt kortyolva és az utóbbihoz magamhoz is veszek egy pohárral. Nem maradok majd sokáig szerintem csak letudom a kötelezőt, hogy legalább a háromból egy Harlow jelen van.
Egy halk sóhajjal állok meg az egyik asztal mellett a tekintetemet végigvezetve az embereken remélve, hogy találok legalább néhány ismerős arcot, a fehér deszkás ideiglenes táncparketten egyértelműen nincs senki a korombeliek közül, de a beszélgetők között kiszúrok valaki. Bájos mosollyal cseveg, de bármibe le merném fogadni, hogy neveltetése miatt nem rázta le még néha jóval korosabb beszélgetőpartnerét a kis szőkeség. A nagyapja lehetne és akár a nyakamat tenném rá, hogy éppen tőzsdéről vagy a hajókról tart neki fejtágítást az úriember.
A pezsgőmbe kortyolok és lusta léptekkel indulok Tana megmentésére.
-Szia!-adok egy gyors puszit a szöszi arcára.
-Elnézést kérek, Mr. Wertheimer, engedje meg, hogy elraboljam a kisasszonyt.-vetek rá egy bocsánatkérő pillantást miközben a nálam alacsonyabb lány dereka köré fonom a karomat és arrébb terelem.
-Mióta voltál a csapdájában?-kérdezem vigyorogva. Nekem is volt már szerencsém az öreg végtelen meséihez, így tudom mennyire kimerítő tud lenni.