Ha Tanának saját magát kellene jellemeznie, valószínűleg azt mondaná, hogy erős, szívós, kitartó. Először is a balett tette ilyenné, mert ez a kívülről olyan gyönyörű, művészi, ártatlannak tűnő táncirányzat valójában rengeteg áldozatot, önmegtartóztatást, önsanyargatást és kitartást követel. Azt mondaná, hogy okos és figyelmes, jól megtanult figyelni a környezetére, annak legapróbb részleteire, és ez egyaránt vonatkozik az őt általában körülvevő emberekre, azok tetteire, változásaira, de ugyanúgy kiszúrja azt is, ha a szobájában valaki egy centivel arrébb tesz egy apró dísztárgyat. Azt mondaná magáról, hogy céltudatos, tisztán látja maga előtt a jövőt, amit el akar, és el is fog érni. És hogy senkinek nem hagyná, hogy az útjába álljon, vagy általánosságban bárki baszakodjon vele vagy átcsessze.
És mi az igazság? Az igazság az, hogy Tana egy belül igencsak megtört lány, aki folyamatosan gyászolja a számára érthetetlen módon, nagy hirtelenséggel elhalálozott apját, a szerelmet, amiben már nem hisz, és az anyjával való kapcsolatát, amit a benne lakozó kislány nagyon szeretne rendbe hozni, de fogalma sincs, hogyan kezdjen hozzá. Dacos, keserű, tele fájdalommal, és ezt mindig úgy próbálja leplezni, ahogy éppen sikerül. Néha tettetett jókedvvel, vidámsággal, eszeveszett bulizással, máskor tánccal, amibe képes rengeteg időt és energiát fektetni, magát nem sajnálva. Néha tudatmódosító szerekkel. Néha azzal, hogy másokba mar, fájdalmat okoz, szavakkal, tettekkel, és nem ritkán épp olyan szenvedéllyel teszi ezt, ahogyan balettozik is. De az érzéketlen, szarkasztikus, tüskés felső rétegek alatt, amelyeket azért pakolt magára, hogy távol tartson, távolabb taszítson magától másokat, még mindig ott az az egyszerű, jól nevelt kislány, aki egykor volt. Aki törődik másokkal, aki együtt érző, aki jó hallgatóság, aki képes szívből mosolyogni, és közben tele van őszinte vágyakkal, álmokkal és kreativitással. Ezt az énjét azonban egyre ritkábban meri megcsillogtatni mások előtt.

- Nézzétek, megérkezett az elveszett hercegnőnk... - üdvözöl már messziről a maga módján Jessica, amikor besétálok a kedvenc kávézónkba, ahol már mindannyian csak rám várnak, én pedig egy nevetést követően kecsesen meghajolok, ahogy a színpadon szoktam egy-egy balettelőadás után. Minden évben, nyaranta, egy teljes hónapot Montanában töltünk a családommal azon a hatalmas, több száz hektáros birtokon, ahonnan édesanyám származik. Ez már szokásunkká vált, és imádom azt a vidéket, ott is vannak barátaim, szórakozási lehetőség is akad bőven, és minden, ami kell, de utálom, hogy emiatt több hétre elszakadok a társaságomtól. Idén pedig különösen szívás volt távol lenni, elsősorban a fiúmtól, akivel egyébként lassan másfél éve együtt vagyunk boldog párkapcsolatban.  

- Helló szivi – húz magához Ezra, az ölébe ültet, én pedig ellenkezés nélkül karolom át a nyakát, és hajolok közelebb egy csókra.

- Jó fiú voltál? - kérdezem kihívó vigyorral, mikor elhúzódom, és a tenyerem végigsimít a mellkasán. Ő nem válaszol azonnal, először arcát a hajamba fúrja, orra a nyakamat érinti, ujjai egy tincsemmel játszanak.

- Hiányoztál – mondja végül. Két ujjam közé csippentem az állát, és készülnék újra megcsókolni, amikor a szemem sarkából feltűnik, ahogy Jess fintorog, és a fejét ingatja felénk. A homlokomat ráncolva, értetlenül pillantok rá. Habozik néhány pillanatig, majd ír valamit a telefonjába, és fél pillanattal később már jelez is az enyém, hogy üzenetem érkezett.


Majd kapok egy videót is, és még meg sem nyitom, már sejtem, az összeszűkülő torkomból érzem, mit fogok látni. Ezra, amint egy másik lányt fűz, teljesen félreérthetetlenül, majd kettesben elvonulnak. Semmi kétségem sincs, hogyan folytatódott, illetve végződött kettejük számára ez a buli.

- Te szemétláda! - csók helyett egy hatalmas pofon csattan Ezra arcán, miközben szabályosan kipattanok az öléből. Nem kell megmagyaráznom, miért kapja, ő is látta a lepergett képkockákat, még meg is próbálta kivenni a kezemből a készüléket, de elkésett.  

Két órával később már Jessicával és a többi barátnőmmel isszuk a sokadik pohár pezsgőt egy Upper East Side-i lakáson rendezett buliban, amikor a srácok is betoppannak. Én pedig úgy döntök, hogy bosszúból egy másik fiú társaságában távozom, egyenesen Ezra orra előtt.



A tekintetem riadtan rebben ide-oda a helyiségben, váltakozva a kamera, az őrök, és a rácsos zárt ajtók között. Soha életemben nem éreztem magam ennyire kényelmetlenül, és nem féltem még ennyire.

- Minden rendben lesz, Tana – fogja meg apám a kezemet a hideg fémasztal felett, az én pillantásom pedig automatikusan a legközelebbi egyenruhásra vetődik, azt várva, hogy ránk szól majd emiatt. Pont úgy, mint a filmekben.

- Kicsim, figyelj rám! - szólal meg apa újra kicsit erőteljesebb hangon, és közben enyhén megszorítja a kezemet is. Ez segít, hogy tényleg rá fókuszáljak. - Minden rendben lesz. Ígérem neked, kincsem, néhány hét múlva ez már csak egy rossz emlék lesz. Lockwood már intézi a papírmunkát, hogy szabadlábon védekezhessek, úgyhogy talán már holnap haza is mehetek. Aztán tisztázom a nevemet, és minden újra a régi lesz. Ne aggódj egy pillanatig se, rendben? - Nem válaszolok, csak az ajkamba harapva figyelem őt. Szeretnék bízni benne, hinni a szavaiban, de az ügyvédünk szerint több milliót sikkasztott az elmúlt években a családi cégből, és ha Lockwood érti is a dolgát, és kihozza innen, akkor sem lesz már soha semmi újra a régi.

- Anyád hogy van? Azt hittem, együtt jöttök ma – próbálkozik valami mással, mikor rájön, hogy az előbbiekre válaszolni nem fogok.

- Tudod milyen... - vonok vállat. - Mintha mi sem történt volna, folyamatosan a munkával van elfoglalva, meg a jövőheti bemutatóval. Állandóan a tervezőkkel vagy a modellek vitatkozik valamiről. Az egyetlen, amiből tudhatom, hogy tisztában van a dolgokkal az az, hogy a sajtóban még semmi nem jelent meg rólad. Gondolom, bevetette a kapcsolatait – forgatom a szemeimet.

- Ez a helyzet senkinek sem egyszerű. Attól, hogy nem mutatja, biztos vagyok benne, ő sincs jól, csak ő máshogy kezeli ezt. Ne légy vele túl szigorú, kicsim, rendben? Kérlek, az én kedvemért... – kelletlenül sóhajtok, majd lassan, de határozott beleegyezéssel bólintok.


- ...Ma két hete annak, hogy a híres üzletembert, Robert Griswoldot, akit korábban sikkasztással vádoltak, a családja holtan talált a manhattani lakásukban. A rendőrség szerint idegenkezűségnek nem volt nyoma, de a nyomozás továbbra is tart...

- Montana, kérlek kapcsold ki a tévét! - csattan anyám rideg hangja valahonnan a hátam mögül, de képtelen vagyok megmozdulni. Képtelen vagyok bármit tenni. Valójában fokozatosan szakadok el a külvilágtól, már a híreket sem hallom, csak süllyedek, bele a saját világomba, egyenesen a rémes emlékek közé. Azokba a pillanatokba, amikor besétáltam apám dolgozószobájába, aki ki tudja, mióta feküdt már ott élettelenül. És mégis, akkor még azt hittem, egyszerűen visszapofozhatom őt az élők közé. Talán még most is pofoznám és ütném, ha a mentősök nem szednek le róla.

- Te tényleg nem hallasz?! - érkezik anyám szemrehányó hangja már jóval közelebbről, miután a távirányítót dühösen csapja le vissza elém a dohányzóasztalra.

- Nem, George, elnézést, még itt vagyok. Igen... Szerintem ez így tökéletesen hangzik, de akkor legjobb lesz holnap reggel kilencre összehívni egy értekezletet... - Lassan mozdulok, mintha mély víz alól úsznék felfelé, apránként haladva. A fejem oldalra billen, úgy figyelem néhány pillanatig a nemrégiben megözvegyült Mrs. Griswoldot, aki most is ugyanolyan lendületesen, töretlenül intézi az üzleti hívásait, mint bármikor. A fájdalom méregként terjed szét lassan a mellkasomban, és egyik pillanatról a másikra hirtelen úgy érzem, nem kapok levegőt. Riadtan pattanok fel, majd egyenesen a szobámba menekülök. Feltépem az alsóneműs fiókat, majd kapkodva kotrom elő belőle a kincsként őrzött fiolát. Ezra ajándékát, amit a temetés után csúsztatott a kezembe, „a rosszabb napokra”. Egyetlen csíknyi adag van még benne, amit pillanatokon belül felszívok. De maradéktalanul biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó rossz napom.  

Még egy óra sem telik bele, már az exem lakásán vagyok. Hangosan dübörög a zene, részeg emberek mindenhol.

- Tana, te itt? Hogy vagy? Hallottam, mit történt az...

- Ezra merre? - vágok a srác szavába, hisz a legkevésbé sem vágyom végighallgatni a szokásos szánakozásokat. Az csak int a szomszédos játékszoba felé, én pedig már indulok is tovább a mutatott irányba.

- Ó, a jó kurva életbe! - kiáltok fel meglepett-ingerülten az elém táruló képtől, amikor benyitok. A kibaszott biliárd asztalon dug valami csajt. A szememet forgatva fordulok ki azonnal, és egyeneset Ezra szobájába megyek. Egy önfeledten smároló párocskát találok ott, akik ijedten rebbennek szét az érkezésemre.

- Tipli van – bökök a hátam mögé az ajtóra, ők pedig már húznak is kifelé. A harmadik fiókot túrom át éppen, amikor Ezra befut, kócos hajjal, gyűrött pólóban, félig felhúzott sliccel.

- Te meg mit művelsz itt? - látom a meglepettséget a tekintetében, amikor szembe fordulok vele, de ismerem, nem az a baja, hogy itt kutakodok, hanem csak nem számított rá, hogy két héttel apám halála után betoppanok a bulijába.

- Kéne még a cuccból, amit adtál – nem kertelek.

- Mi? Máris? Azt a nehéz pillanatokra adtam...

- Hát, cseszd meg, minden pillanat nehéz pillanat! - csattanok fel, de aztán halkabbra veszem a hangomat. - Jelenleg csak azzal tudom elviselni anyámat... meg úgy általánosságban mindent... - Töprengve figyel néhány pillanatig, én pedig kezdek egyre türelmetlenebb lenni. Ám akkor végre mozdul, és elővesz egy kis tasakot. Azonban mielőtt csak úgy egyszerűen átadná, közelebb lép, óvatosan megfogja a kezemet, a tenyerembe helyezi, majd finoman hajtogatja rá az ujjaimat. Aztán magához von, és megölel. Nagyot sóhajtok. Nem ismerném el hangosan, de nagy szükségem volt most erre. Csak ezután... előbb a leheletét, majd az ajkait érzem meg a nyakamon. Egy erősebb lökéssel eltaszítom magamtól, amire nyilván nem számít, mert a lendülettől seggre esik az ágya szélén. - Bazd meg, Ezra, alig öt perce még egy másik csajban jártál! - azzal sarkon fordulok, és kiviharzom a szobájából, sőt, a lakásból is. Útközben majdnem fel is lökök valakit egy „El az utamból, trampli!” kiáltással. Az csak merő véletlen, hogy pont az a lány az, aki korábban a biliárdasztalon széttette a lábait Ezrának. Mire a lifthez érek, már szinte szaladok, és ahogy becsukódik mögöttem annak ajtaja, zokogva csúszok le a szemközti fal mellett.




Ki nem állhatom csajt. Irritál tulajdonképpen minden vele kapcsolatba, szó szerint bármi, amit tesz. Nem volt ez mindig így. Valaha jóban voltunk. Talán nem legjobb barátnők, de jó barátnők. Tekintve hogy a pasijaink legjobb haverok voltak, sokat lógtunk együtt. Aztán volt az a buli, amin mindketten eléggé becsíptünk, és elcsattant az a hülye csók közöttünk... Őszintén szólva nem is emlékszem túl részletesen a történtekre, csak azt tudom, hogy azóta minden elcsesződött közöttünk. Ő egy kiállhatatlan liba lett, én meg... hát nem mondanám, hogy igyekeznék újra kedvelhetővé válni a számára. De a legutóbbi húzásai után kezd betelni nálam a pohár. Két napja azon tűnődöm, mivel tudnám igazán megleckéztetni, de valójában csak akkor pattan be az ötlet szikrája a fejemben, amikor a bejárati ajtóból végignézem, ahogy Ezra búcsúzik Zaintől és Aaliyahtól a parkolóban.

- Helló, szivi – lépek az exemhez, mielőtt beszállhatna a Porschéjába, és leléphetne ő is. - Tudod, mit hallottam ma a suliban? A lányok a női mosdóban arról pletykáltak, ki a legszexibb pasi a suliban, és némi tanakodás után a te neved mellett tették le mind a voksukat. - Vezetem fel a dolgot finoman egy kis egó fényezéssel. - Meg vannak győződve arról, hogy bárkit meg tudnál fektetni, akit csak akarnál, de... tudod, én nem értettem egyet. Ez még neked sem menne. Van valaki, akit szerintem sosem tudnál elcsábítani. Akarsz velem fogadni? – mosolyodom el gonoszkásan. És máris látom a tekintetében, hogy kihívásnak veszi a dolgot. Nagyszerű! Épp ahogy vártam!

- Aaliyah Minette – ejtem ki a nevet, mielőtt bármivel rákontrázhatna a kijelentésemre. - Bármiben fogadnék veled, hogy őt sosem lennél képes magad alá gyűrni... - vonom fel a szemöldököm.

- Baszódj meg.. azért ez túlzás – ellenkezik a fejét ingatva, de én nem adom fel ennyivel. Ütöm a vasat, amíg meleg.

- Mi van, Ezra? Beszartál? - mosolyodom el szemtelenül, bár még így is visszafogom magam. Legszívesebben fölényesen vigyorognék rá már most, mert tudom, hogy az önérzetét igencsak bántja a kérdés.

- Ne bassz már fel. Zain a spanom. Nem tudsz olyat mondani, amiért megérné belemennem ebbe a fogadásba – tiltakozik tovább, és ebben a pillanatban úgy tűnik, tényleg el is hiszi, amit mond. Vagy legalábbis el akarja. De én nem kételkedem abban, hogy meg tudom győzni. Közelebb lépek.

- Biztos? - kérdezek rá tenyeremet a mellkasára simítva, tekintetemet az övébe fúrva. Hónapok óta próbálja magát visszaügyeskedni a lábaim közé, de az utóbbi időben makacsul tartottam magam. Igazából sokszor úgy tűnik, ezzel saját magamat is büntetem, de ha belemegy a játékomba – főleg ha még le is bukik – az épp elég büntetés lesz neki a legutóbbi faszságaiért.  - Hozd el nekem Aali bugyiját és megkapod mellé az enyémet is – mondom halkan, a szemeibe nézve, szinte duruzsolva, olyan hangsúllyal, ami jól tudom, máris hatással van rá, miközben a kezem már lefelé csúszik a hasa irányába.

- Elkések – löki el magát hirtelen a kocsitól, ami miatt nekem is hátrálnom kell egy-két lépést. De már a célegyenesben vagyok, nem hagyhatom így elmenni.

- Mi a válaszod? - szegezem a hátának a kérdést. Megtorpan, én pedig azonnal elmosolyodom, de eltüntetem az önelégültség jeleit az arcomról, mire visszafordul felém, és csak csípőre tett kézzel, várakozva pillantok rá.

- Mennyi időm van?  

- A bálig. Legkésőbb a bálon – már nem tudom visszatartani az elégedett somolygást.

- És ha nem jön össze?

- Két hónapig enyém a kocsid – vágom rá habozás nélkül. Teljesen oda van ezért a járgányért, úgyhogy ez már magában is jó motiváció lesz neki.

- Áll az alku. - A kezét nyújtja, én pedig, tudva, hogy ebből már csak győztesen kerülhetek ki, elégedetten belecsapok. És talán ilyenkor kellene kicsit aggódnom, bűntudatot éreznem, eltűnődni, hogy rossz ember vagyok-e, de ez mostanra már rég nem érdekel. Nem érdekel, ki mit gondol, kit bánthatok meg, mert amíg másoknak fáj, én valamelyest védettnek érzem magamat, és a mellkasomat szorongató fájdalom is tompul egy kicsit.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mondhat akárki akármit a gyász öt stádiumáról, szerintem arra senkit nem készítenek fel, hogy mi van, ha mi magunk találunk rá az elhunytra, hát még ha az az elhunyt éppen az egyik legfontosabb ember az életünkben. Édesapád elvesztésére pedig jól rátett egy lapáttal - vagy éppen az történések sorrendjét tekintve épp fordítva történt ez -, a pasid hűtlensége. Mi értelme akkor úgy viselkedni, ahogyan mindenki elvárja tőled? Ha megérné jónak lenni, miért büntet téged egyik történés a másik után? Ha neked fájdalmat okoznak, mások is ugyanúgy megérdemlik, hogy bosszút álljanak rajtuk. Nem szép dolog másnak rosszat kívánni, vagy épp egyenesen gonosznak lenni a másik emberrel szemben, de hogyan érthetné meg bárki a Te fájdalmaidat, ha nincsenek hasonló helyzetben? Azt gondolom, hogy igazán badass csajszinak kell lenni ahhoz, hogy ilyen fogadásokat találj ki az exednek, de mindez nem lepett meg a jellemed olvasása után. A Te szavaidat talán még azzal egészíteném ki, hogy ha valamihez hasonlítani kellene téged, biztosan egy igazi kis forgószél lennél. Nem véletlenül kapnak mindig női nevet ezek a természeti jelenségek. A Te életed most egyszerre olyan, mint egy hurrikán járta, felfordított vidék, és a vihart megelőző csend, amiben Te magad vagy a forgószél. És hogy mi lesz mindennek a következménye? Szerintem senki nem tudja előre.  
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!